Pest Megyei Hírlap, 1989. november (33. évfolyam, 258-283. szám)

1989-11-07 / 263. szám

4 1989. NOVEMBER 1., KEDD DÉLRE MINDENKI MEGÉHEZIK Nem kell mindig csirkecomb Emlékezetemben fel-felvillan egy-egy epizód a régebbi ta­pasztalatok közül, amikor napközis konyhába, diákétte­rembe vitt a munkám. A rán­tott csirtcecombos vacsora, amikor a felibe-harmadába el­fogyasztott ételadagokkal egyetemben több tucat érin­tetlenül hagyott ropogós bun­dájú csirkecombot hordtak vissza a konyhások az aszta­lokról. Morgolódtak amiatt, hogy válogatósak a gyerekek, bezzeg, ha kakaóval megszórt tejberizs lett volna soron, nem győzték volna a repetát. A ra­kott krumplit, sült virslit sem vetik meg. Egyik helyen a a zöldbabból készült étkek el­len üzentek hadat, mellé so­rolva több más főzeléket, vi­szont ha egyszer gulyásleves lenne buktával, máskor meg babgulyás és fánk, akkor rop­pant elégedettek lennének. Érdekes módon a spenót nem számít az ellenségek közé és a tejfölös krumplifőzelék is eltűnik a tányérokról. Cegléden vagyunk, a 203. Bem József Ipari Szakmun­kásképző Intézet konyhájában, helyesebben a konyhaajtóból kukkantunk a tágas munka­térbe. Asszonyok sütnek-főz- nek a világos, patyolattiszta teremben. Ezen a napon ép­pen karalábéból fő a leves, hústekercs készül rizzsel, ká­posztasalátával. Az étlap, a konyha „forgatókönyve” a kö­vetkező napra gyümölcslevest, flekként ígér, fejes saláta ke­rül mellé. — Most tizennyolc forint húsz fillérből kell iskolai nor­ma szerint egy adag ebédet előállítanunk. Tízórait, uzson­nát is készít a konyha, erre 9 forint 80 fillér juthat. Napi 3300 adag ebédet főzünk, kö­rülbelül a fele az iskolások kosztja. Saját diákjaink mel­lett innen viszi az ebédet a Várkonyi István, a Mészáros Lőrinc, a Táncsics, a Földvári iskola újvárosi része, a Budai úti és a Czárák dűlői iskola is a napköziseinek. Emellett vállalatoknak, hivataloknak főzünk. Vannak, akik a közeli munkahelyekről idejönnek az iskolai étterembe, amely ön- kiszolgáló rendszerű. Mások elviszik délben a meleg ételt Vannak gimnáziumi, szakkö­zépiskolai ebédvendégeink is. Veres Attiláné, a konyha­üzem vezetője, Lakrioniné Barcsay Katalin élelmezésve­zető, valamint Budai lstván- né gazdasági igazgató segít el­igazodni tudományukban. Va­lóságos tudománynak lehet ugyanis nevezni, hogy manap­ság ilyen összegből futja ízle­tes falatokra, húsos ételekre, salátára, gyümölcsre. — Nem a szívünket-lelkün- ket főzzük az ebédekbe, ha­nem azt a lehetséges anyagot és adagot, ami abba jár — mondják mindhárman. — Tény, hogy leleményesség nél­kül nem megy. Beszerzési le­hetőségünk? Korrekt, segítő­kész kereskedelmi partnereink vannak, mi is nagy figyelem­mel kísérjük, hol mit kapunk számunkra megfelelő árért. A konyhának húsüzeme van. Napi két mázsa hússal szá­molnak. Csirkét egyszer-egy­Stabilitást teremtett Nagy vagy első Lajos? A Népszerű történelem so­rozat legújabb kiadványában Bertényi Iván történész egy sokat vitatott személyiség, Nagy Lajos király életművét méltatja. Neve elől — értéke­lői szemléletének megfelelően — hol eltűnt a nagy jelző, hol ismét megtisztelték vele. Mos­tani iskolás történelemköny­veink például I. (Nagy) La­josként emlegetik, noha ural­kodói tevékenysége joggal emeli a jeles középkori kirá­lyaink sorába. A szerző a tanulmány első részében a Károly Róbert uralma idején bekövetkezett gazdasági, társadalmi és poli­tikai változásokat vázolja fel, amelyek egyúttal fiának, Nagy Lajosnak a trónra lépésekor meghatározó alapul szolgáltak politikájához. Bertényi először az Anjou-házi uralkodó kül­politikai ténykedését taglalja, ismerteti a szinte egymást érő hadjáratokat. Elemzése során rávilágít arra, hogy a Lajos szemére vetett korábbi törté­netírói vádak zömmel nem fgazolhatók. Melyek ezek a vádak? Háborúinak nagy része ér­telmetlen volt, tehát felelőtle­nül pazarolta a magyar vért, felemésztette a kincstárat. Nem ismerte fel a terjeszkedő török birodalom által hazán­kat fenyegető veszélyt, a bal­káni hadjáratokkal gyengítet­te az ottani népeket, akik élet­halálharcukat vívták az osz­mánok ellen, ahelyett, hogy összefogott volna déli szom­szédainkkal a betolakodókkal szemben. Természetesen vol­tak öncélú háborúi is e kirá­lyunknak, de hadjáratai távol tartották az ország területétől a pusztító harcokat, s vissza­szerezte a dalmát tengerpar­tot a környező szigetekkel együtt. Az apja külpolitikai elképzeléseit megvalósítani igyekvő Nagy Lajos belpoliti­káját illetően bűnéül rótták fel a nagybirtokosok előretö­rését. A tanulmány írója fel­hívja a figyelmet arra az ered­ményesen egyensúlyozó kor­mányzásra, reformokra, ame­lyekkel stabilitást tudott te­remteni a különböző főúri ér­dekcsoportok között. Nagy Lajos azon kevés uralkodóink egyike, akiről a legkülönbözőbb társadalmi helyzetű kortársak csak jót írtak, a nép körében pedig ró­la is keringtek a Mátyás-mon­dákhoz hasonló történetek. Alakja, uralma méltó arra, hogy a tankönyvek nyújtotta szűkös, esetenként nem is helytálló tudásunkat kiigazít- sük és kiegészítsük róla. Bene Mihály Igazság és művészet A debreceni képzőművész­körből indult Cserőháti Ko­vács István festőművész, akit két nagyszerű ember és mű­vész készített föl e pályára: Bíró Lajos és Félegyházi László voltak a tanárai. Cserőháti Kovács István népművelőként készült Pilis- vörösvárra, s ma is ott él. Vallja, hogy a művészet az igazság birodalma. Ügy tűnik, hogy az utóbbi esztendőkben egyre otthonosabban mozog ebben a birodalomban. Alkotásaiból november 8-án délután 5 órakor nyílik kiállí­tás a Fővárosi Tanács Tanács körút 28. szám alatti művelő­dési házában. *A sütőbe „készülnek” a hústekercsek (Erdosi Ágnes felvétele) szer főznek. A tapasztalat, hogy sokan nem repesnek ér- te — vagy, hogy otthon job­ban ízlik. Ha sorrendet kéne összeállítani, a kedvenc kosz tok között itt is a tejberizs, tejbegríz vezetne. A főzelé­kekkel a gyerekek hadilábon állnak. Tavaly történt, hogy februárban meglepetésnek szánva fejes salátát tálaltak sa­vanyúságként. A meglepetés őket érte, mert a saláta nem volt kelendő. — Sárgaborsó, lencse, szá­razbab, burgonyafőzelék; va- dasmártás, székely- és töltött káposzta: ezek favoritok. Fi­nom- és karalábéfőzeléket, pa­radicsomlevest akár ne is főz­zünk. Érdekes, hogy azt sem értékelik, ha leves helyett ros­tos gyümölcslevet adunk. Az albertirsai Micsurin Termelő- szövetkezet konzervüzemétől ötliteres üvegekben kapjuk ezeket. Viszont sikerük van gyümölcsitalos automatáink­nak. A gyerekek két kettesért narancslevet, almaüdítőt ihat­nak. A konyha vezetői is az ott­honi étkezési szokásokat em­legetik. A szokásnak nagy a hatalma. Igaz, azért a szója- pelyhes vagdalthús és a szója- kockával dúsított pörkölt is elfogyott, ízlett. Örömmel nyugtázták. — Negyvenhármán dolgoz­nak itt a konyhán, hogy há­romezer éhes szájat jó ebéd­del ellássanak. Nem könnyű feladat, de akik vállalták, sze­retnek itt dolgozni. Estére ki- nek-kinek fáj a keze-lába, nem érzi a derekát, ez igaz. De másnap kezdődik minden elöl­ről. Csak számolni is egyre többet, egyre gyakrabban kell. E. K. Postabontás VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, PT.: 311 -1446 Nem ezt érdemük Pátyon a szovjet hősi em­lékműről tavasszal az emlék­táblát, most ősszel a vörös csillagot törték le vandál ke­zek. Értetlenséggel tölt el ez a vandalizmus azért, mert a fiatal szovjet katonáknak kö­szönhetjük a fasizmus meg­szüntetését. Bár mostanában sokan két­ségbe vonják, hogy valóban felszabadítók voltak-e? Erre egyértelmű választ én nem tu­dok adni. De azt tudom, hogy azok a fiatal hősök — akik hittek elveikben, amelyért éle­tüket is készek voltak felál­dozni — nem érdemlik meg szimbólumuk kegyetlen lerom­bolását. Az ellenzék, aki most az egyén szabadságáért küzd, és azért, hogy mindenki világné­zetét tartsák tiszteletben, a tetteiben miért viselkedik másként? Nagy Ferencné Páty segít. A televízió augusztusi adását, az Ablak műsorban a klubház életéről szólót, neki köszönhetjük. Az október 3-i gyűlésünkön a közösség úgy döntött, hogy a november 10-i, vagy 17-i tea­estünkre őt hívjuk meg elő­adónak. Reméljük, talál rá módot, hogy ott legyen. To­vábbi sok sikert kívánunk a munkájához. a Turnovszky István Kertbarát Klub Csömör Hogyan {Tovább? * 40 Mi kiállunk mellette Az október 16-i Pest Me­gyei Hírlapban meglepetéssel olvastuk a képviselőnőnket, Vasné Nyéki Ilonát támadó cikket. Mert mi végre úgy ítéljük meg, hogy jó kép­viselőnk van, aki hallatja is a hangját a parlamentben. Az elődje és a korábbi kép­viselők sajnos nem minket képviseltek. Ügyis lehet mon­dani — bérelték a mandátu­mot évtizedekig. Az akkori vá­lasztásokon ugyanis csak egy- egy személy versengett. (Ha egyedül futok, biztos első le­szek.) És hogy Vasné hibá­kat követett el? Ezt is csak az teheti, aki feladatokat vállal. S hogy nem helyi lakos? Ne­ki nemcsak az itteniek érde­keiért kell kiállnia, öt falut képvisel. De azt se felejtsük el, hogy spontán megválasztották, meg nem volt jelölve. A há­rom jelölt mellett toronyma­gasan futott be, ezzel is el­ismerték eddigi áldozatos munkáját. Mi, a Csömöri Kert­barát Klub tagjai bármikor fordulunk hozzá, készségesen Magyarország 1989. 10. 9-én, 20 óra 24 perckor sorsdöntő történelmi pillanathoz érke­zett. ,Egy ország becsületes dolgozó népe szabadult meg az évtizedes béklyójától. Fel­lélegezhettünk: a több mint negyven éven át monopol­helyzetben uralkodó MSZMP az összes hibáival és eredmé­nyeivel együtt megszűnt. (Leg­alábbis annak, ami volt.) Joggal mondhatjuk — ezt is megértük! De vajon hogyan tovább? Mi a garancia arra, hogy az új MSZP meg tudja valósítani azt, amit „jogelőd­je” az MSZMP nem tudott? Ha engem is megkérdeznek, én nem csak az „M” betűt hagytam volna ki. Ha már új párt. legyen a neve is igazán új! Például NDP, vagy MNDP. Mert nemzeti összefogással igenis tud az ország dolgozó népe mind politikai, mind gazdasági eredményeket elér­ni. Most azonban sokunkban felvetődik a kérdés: eme új párt tudja-e garantálni az ország fellendülését? Politikai­lag bizonyára megfelelőek az irányvonalak. Az is bizonyos, hogy mindenképpen egy le- gitimebb, demokratikusabb korszak következik. Bíznunk kell abban, hogy a most megalakult új pártok és egyéb reformerők összefogásá­val, a nemzeti érdekek maxi­mális figyelembevételével, a 40 év hibáit végleg kiküszö­bölve egy teljesen megválto­zott szellemű, új pluralista­szocialista köztársaságot tud ez a társadalom megalkotni. Ez legyen a magyar nép leg­főbb akarata! Nyerges János Vác Tv-FIGYELŐ „ISTEN NÉPÉNEK SZOL­GÁLATÁBAN”. Pénteken este a kíváncsiság vonzott a kép­ernyő elé. Vajon hogyan, mi­ként vélekedik változó vilá­gunkról 1989 végén egy kato­likus főpap? Mit jelent szá­mára az a szó: pluralizmus? Mit mond az eltelt negyven esztendőről az, aki egyházával együtt parancsoló kényszerű­ségből hosszú időn át hallga­tásra ítéltetett? Milyen elégté­telt követel egyházának, nyá­jának? Kérdések fogalmazódtak meg bennem is jó előre, amikor a műsort lapozgatva rábukkan­tam: a dr. Cserháti József püs­pökkel készült riportfilmet ve­títi majd a tévé. Nem az elő­ítélet, hanem a tapasztaltak alapján, a megszólalókra oda­figyelve véltem: egyfajta szá­monkérést, követelmények so­rát hallom majd. Mégpedig jogosan! Csakhogy vélekedni a másik fél meghallgatása nél­kül szerencsétlen dolog. Ta­nulságos nyolcvan percet töl­töttem a képernyő előtt. Lec­két kaptam abból, mit is je­lent a tolerancia úgy isten­igazában! Nem a lelkiző, a ka­pott sebek miatt „ütést adó” lelkiző — hanem a gondolko­dó, a mai valóságot megélő emberrel ülhettem képletesen egy asztalhoz! Azzal, aki a vi­lág, a társadalom bajaira érzé­kenyen, ám indulatoktól men­tesen reagál. Értékítélete mö­gött higgadt józanság húzódik meg. S amit megfogalmaz, abban is: az egyház nem ural­kodni, hanem szolgálni akar. Nem is ellenzéki, nincs külön gazdasági, politikai programja sem. Híve a pluralizmusnak, mely számára az emberek kü­lönbözőségét jelenti. Rokon­szenves, megnyugtató az a vál­tozatlan alapállás, mely „Isten népének szolgálatában” dr. Cserháti József püspök által megfogalmazásra került. NORMAN MAILER. A prob­léma az, hogy elveszítettük problémáinkat. Norman Mai­ler, a világszerte ismert best­selleríró mondja ezt Ameriká­ról, s közvetve saját magáról is. Egy olyan országról be­szél, ahol szerinte senki sem hajlandó többé meghalni egy eszméért, ahol az elnyomott feketék már nem lázadoznak, nem tiltakoznak, hanem kö­zéposztályosodnak, s ahol az írónak, mint bármely más tőzsdecikknek, állandóan vál­tozó árfolyama van. Amerikában természetesen a művek sem úgy születnek, mint mondjuk, nálunk, Euró­pában. Itt az írót az ihlet szállja meg, esetleg valami­lyen súlyos társadalmi kérdés mozgatja a tollát, ott a kiadó, az üzletember, a vállalkozó rendel regényt, novellát, ri­portot, sorra megszabva, hogy miről és mennyit lehet írni. Az irodalommal, a publicisz­tikával foglalkozó vagy csak kacérkodó pályatársaim szá­mára alighanem utópisztikus, ijesztő ez a kép. Mailer, az amerikai regény élő klassziku­sa számára úgy tűnik, magától értetődő. Olyannyira az, amennyire egyszerűen nem is lehetséges. Aligha hihető ugyanis, hogy az ember egy­szerre hordozza magában a háborús veterán és a kifino­mult esztéta, az öregedő vad­nyugati vagány és a középosz­tálybeli rendes családapa, a kábítószeres és a félig-meddig iszákos, valamint az erőtől duzzadó, sportos, mosolygós amerikai idealizált tulajdonsá­gait. Mailer ebben az angol port­réfilmben ugyanis csúfot űz belőlünk, éppúgy, mint ahogy kigúnyolja saját magát és a hollywoodi képekben gondol­kodó honfitársait is. Így történhetik, hogy a Nor­man Mailerről szóló filmben csak nagyon keveset tudunk meg az íróról, és nagyon sokat Amerikáról. Cs. A —V. E. Meglep® egyetértés Október elejére már nem­zeti üggyé vált Tőkés László temesvári református lelkész­nek és gyülekezetének védel­me. Nem titkoljuk, hogy ami­kor tiltakozásunkat elvittük a környék világi és egyházi szerveinek vezetőihez, arra voltunk kíváncsiak, hogy az oly régen mesterségesen szét­tördelt, egymásra uszított kö­zösségek hogyan ragadják meg az alkalmat az összefogásra, a közös, egyetértő akaratnyil­vánításra. Nos, egyetlen helyen sem utasítottak el. Sőt a menekül­tek megsegítésére, és egyéb ha­sonlókra még pénzgyűjtést is kezdeményeztek. Csak azért ennyi az aláírás, mert több helyre már nem volt időnk elvinni. Mégis sürgetőnek lát­szik ezt a részeredményt is nyilvánosságra hozni, hiszen Tőkés László és a temesvári gyülekezésnek sorsa már-már tragikusra fordult. Tiltakozásunkhoz csatlakoz­tak: Gödöllő városa, Kerepes- tarcsa, Pécel, Szada, Veres­egyház községi tanácsai, a kerepestarcsai egészségügyi szakközépiskola, Kistarcsa, őrbottyán, Szada, Veresegyház általános iskolái. Fót, Kere­pes, Kistarcsa, Pécel, Szada, Veresegyház római katolikus egyházai, őrbottyán, Pécel, Szada baptista gyülekezetei, Kistarcsa, Fót, Mogyoród, Pé­cel, őrbottyán, Szada, Vác- hartyán, Veresegyház refor­mátus és Fót evangélikus gyü­lekezete, valamint az őr- bottyáni postahivatal dolgozói. a Magyar Demokrata Fórum veresegyházi szervezete Igenis a nép szavazzon! Figyelmesen olvasva a Pest Megyei Hírlap október 17-i Postabontásában a Nincs egyetértés cím alatt megje­lent, Koroknai Gábor tollából fakadó írást és az ehhez fű­zött szerkesztőségi megjegy­zést, nem tudtam magam le­beszélni arról, hogy a vízlép­cső kérdéséhez ne szóljak hoz­zá. S hogy ezt teszem, mon­datja velem az állampolgári felelősség és a közügyek irán­ti érdeklődés. Nem az az ön­ző érdek, mint azokban az emberekben, akik a vízlépcső megépítése révén községük felemelkedését és modernizá­lását vették tervbe. Sőt akad­nak, akik még gazdagodási le­hetőséget is látnak az egész­ben. Miért csak az erőművet el­lenzők mondhatják el a véle­ményüket? — kérdezi Korok­nai Gábor. Csak azt tudom neki üzenni, hogy jobban fi­gyelje a tájékoztatási eszkö­zöket, és akkor visszavonja kérdését. De azzal a megál­lapításával sem lehet egyet­érteni, hogy a döntést ne a népre bízzák, mert az ehhez nem ért. Hogyan lehet lebe­csülni ennyire az állampolgá­rok millióinak józan ítélőké­pességét? Tudtommal azért hozták létre és iktatták tör­vénybe a népszavazás intéz­ményét, hogy minden ember mondhasson igent vagy ne­met, s látszódjon az igazi nép­akarat. Azt pedig a szerződést megkötő másik államoknak is tudomásul kell venniük. Végül pedig a levélhez fű­zött szerkesztőségi megjegyzés- hez kívánok hozzászólni: Saj­nos pont azt tapasztaltam, hogy e kérdésben a szerkesz­tőség nem volt éppen tárgyi­lagos és pártatlan. Még ha most ennek ellenkezőjét is ál­lítják. A Pest Megyei Hír­lap és a megyei tanács elnö­ke közismerten vízlépcsőpár­ti volt. id. Verőcei Béla Verőc#

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents