Pest Megyei Hírlap, 1989. november (33. évfolyam, 258-283. szám)

1989-11-06 / 262. szám

PEST XXXIII. ÉVFOLYAM, 262. SZÁM íurint 19S9. NOVEMBER 6., HÉTFŐ Nyers Rezső , Svéiierszágba utazik Nyers Rezső, a Magyar Szo­cialista Párt elnöke a Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt meghívására hétfőn hivatalos munkalátogatásra Svédország­ba utazik. A Fidesz képviselőjelöltjei Választási konferencia Kétnapos választási konfe­renciát rendezett Budapesten a hét végén a Fidesz. A részt­vevők egyetértettek abban, hogy a szabad parlamenti vá­lasztások jelentik majd a dön­tő fordulatot az állampárti diktatúra felbontásában. Épp ezért már most meghatározták a felkészülés legfőbb elveit, és sikerült kijelölni a helyi szer­vezetek kampányszervezőit, különös tekintettel a megyék­ben folyó munkára. Megálla­podtak a választási szimbólu­mokról, s arról, hogy a Fidesz színei a narancssárga és a sö­tétkék lesznek, amelyek jelké­pezik a szervezet liberális be­állítottságát. Szóba kerültek az esetleg képviselőjelöltként indítható személyek nevei, köztük a már országosan is ismert politiku­saik: dr. Fodor Gábor, Deutsch Tamás, dr. Kövér László, Or­bán Viktor és Rockenbauer Zoltán. A Fidesz minden vá­lasztókerületben kíván képvi­selőjelöltet állítani, akiknek azonban nem kell feltétlenül Fidesz-tagoknak lenniük. A rádió is hnnsens/fa, hogy ennyi! Milyen lesz a jövő piaca? Piac. Alig hiszem, hogy bárkinek is eszébe jutna az értelmező szótár után kapni e fogalom hallatán. Pedig abban megtalálható a tudományos magyarázat: napi szükségleti cikkeknek, különösen élelmiszereknek erre kijelölt helyen, téren folyó rendszeres adásvétele. Ugye, hogy kár volt onnan idézni? Azonnal szertefoszlott tőle a képzeletünkben megjelenő színes-tarka forgatagok emléke. Kinek milyen akad: olasz, török, bécsi, párizsi. ben a kis kertből szedik föl, amire szükségük van. — Mennyi a zöldség? — kérdezem elárusítót. — Tíz forint egy csokor le- vesbevaló — feleli Nagy Jó- zsefné, aki Bagról jár be hét­végeken. Készségesen megmé­ri: fél kiló. Szép is, megfelelő is. Egy apuka húzza kézen fog va fiát. Karján még üres a ko­sár. — Majd mindennap jövök ide — mondja Farkas György kőműves —, de most csak ke­nyérért és káposztáért szalad­tam ki. Csütörtökön van friss húsáru, akkor szoktuk a nagy bevásárlást tartani. Nagyon drága a paprika, a paradi­csom, ez egy drága piac ... Idős, fejkendős asszony őr­zi a kilós-félkilós pirospapri­ka-csomagokat. Ára négyszáz, illetve kétszáz. A legtöbben sokallják, otthagyják. (Folytatás a 3. oldalon.) Szabad árak az éSeiiiÉzer- és a mezőgazdaságba!! Egyre jobban körvonalazód­nak az élelmiszer-gazdaság jö­vő évi szabályozásának elemei. A MÉM-bcn kapott tájékozta­tás szerint a felvásárlási árak a jelenleginél nagyobb mér­tékben válnak szabaddá. A mezőgazdasági termények kö­zül az étkezési búza, az élel­miszerek közül pedig csak a fehér kenyér és a 2,8 százalé­kos zsírtartalmú tej marad hatósági árformában, minden más mezőgazdasági termék szabadáras lesz 1990. január 1-jétől. Az étkezési búza a hatósági árformán belül a tájékoztató árkategóriában marad azzal, hogy a centrumártól plusz-mí­nusz 5 százalékkal térhetnek el. Az első osztályú étkezési búza felvásárlási ára az 1989. évi tonnánkénti 4750 forintról 5700 forintra, a másodosztályú búzáé 4360 forintról 5100 fo­rintra emelkedik. A centrum­ártól a terméket előállító mezőgazdasági üzemek és a felvásárló vállalatok a búza minőségétől függően, közös megegyezéssel térhetnek el. Az étkezési búza új hatósági ára csak a jövő évi termés ér­tékesítésekor érvényesíthető, A búza új órának meghatá­rozásakor az illetékesek a költségek várható növekedé­sét, valamint a búzatermelés jövedelmezőségének javítását vették alapul. Számoltak a mezőgazdaság által felhasz­nált termelőeszközök árának emelkedésével. A MÉM-ben a műtrágya körülbelül 40 száza­lékos, a növényvédő szerek 10 százalékos, a fehérjetakarmá­nyok 8—10 százalékos, az ener­gia 20—25 százalékos áremelé­sével kalkuláltak. A kukorica, a vágósertés és a vágómarha eddig hatósági áras volt, 1990-től ezeknél úgynevezett garantált árat ál­lapítanak meg. Ezt az árfor­mát túltermeléskor, illetve a piaci zavarok elhárításakor érvényesítik, mivel a termelők átlagos költségeit é.s minimá­lis nyereségét mindenképpen biztosítani kívánják, összessé­gében azzal számolnak, hogy az üzemek jövőre az eddigiek- (Folytatás a 2. oldalon.) Rutinsrék kivonultak az MSIDP'bci Nyilatkozatokat fogadtak el Szombaton folytatta munká­ját a Magyarországi Szociálde­mokrata Párt 36. kongresszu­Igencsak bőséges volt a választék szombaton Érden, a Coopkcr zöldségesstandján. (Hancsovszki János felvétele.) Ám elnézést kérek attól, akit nem nosztalgiára késztet­tem, hanem felbosszantottam a hét végén kellemesen elköltött ebéd után. Éppenséggel azért, mert ő csupán a helyi pia­cot járta végig többször szom­bat reggel, s mégsem kapott azt, amit keresett. Vagy pedig túl sokat fizetett az áruért. „Gödöllei piactéren szól a muzsika” — dúdolgatom ma­Választási párttá alakult a Voks Humana (Emberi Szavazat) Mozgalom, mert a szombati kongresszuson részt vevő 200 küldött véleménye szerint a bioszférával kapcsolatos parla­menti politikai döntéseknél jelen kell lenniük az érintettek­nek. 0 A Szolidaritási Munkásszövetség beszüntette tevé­kenységét, de tagsága megalakította a Független Magyar Munkáspártot. ® A Haza Párt legfontosabb feladatának je­lenleg a párt életképessé tételét tekinti. ® A Fővárosi Bíró­ságnál társadalmi szervezetként nyilvántartásba vett Mér­nöki Kamarán belül megalakult a földmérők és térképészek tagozata nyolcvankét alapító taggal. @ Az európai országok független szakszervezeteinek küldöttei határozatban ítélték el a szakszervezetekre gyakorolt állami nyomás minden formá­ját a szombaton befejeződött európai szakszervezeti együttműködési konferencián, amelyen a Szabad Románjai Demokratikus Mozgalom küldötte bejelentette: november 15- én nyolcnapos éhségsztrájkot kezdenek, tiltakozásul Nicolae Ceausescu tervezett újraválasztása ellen. © A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt vasárnap tagtoborzó országos nagygyűlést tartott a Szabolcs megyei Tarpa köz­ségben. Kápolnaszentelés gamban a régi népdalt, mi­közben a város felé tartunk. S amint belépek, a múzeum­udvarban csakugyan megüti fülemet a zene, de bizony ez lakodalmas rock. Pedig elkelne valami más, valami szívet melengető, mert igencsak csípős az idő ezen a szombat reggelen. Ennek elle­nére szinte minden stand fog­lalt, s nézelődő-vásárló is akad szép számmal. Egy idősebb s egy fiatalabb asszony ácsorog két sor közt. — Hat forint volt ez a pici karfiol! — háborog Fodor Dá- nielné, aki takarító az egyete­men. Szomszédasszonya, Ker- cselics Imréné laboráns hoz­záteszi: — Minden nagyon drága! — Csak hétvégeken sza­ladnak ki a piacra, hétköz­A kivált szociáldemokraták szervezete Munkából élők baloldali pártja A szombaton megalakult Független Szociáldemokrata Párt tegnap befejezte kétna­pos ülését a Vegyipari Dolgo­zók Szakszervezetének szék­házában. A tanácskozáson egy héttagú operatív bizottság élé­re Kitzinger Ferencet válasz­tották ügyvezető elnökké. El­fogadták a párt programját és szervezeti szabályzatát. Az FSZDP deklarálja, hogy a munkából élő emberek balol­dali pártja. Vallja, hogy a szocializmus demokratikus ha­talmi berendezkedést, haté­kony piacgazdálkodást, nem­zeti kulturális törekvéseket és a humanista értékek védelmét jelenti. Állást foglalt a plu­ralista demokrácia, a vegyes tulajdoni szerkezet, a tulaj­donformák egyenlősége és a szabad vállalkozás mellett. Síkraszáll az európaiság gon­dolatáért. Feladatuknak te­kintik, hogy politikailag de­mokratikus és gazdaságilag jóléti társadalmat teremtse­nek Magyarországon. Olyan baloldali néppárt alapját sze­retnék megvetni, amely ha­tást gyakorol a baloldali ér­zelmű emberek tömegeire. sa Budapesten, az Építők Ró­zsa Ferenc székházában. A párt külkapcsolatairól, illetve a nemzetközi tárgyalásokról szóló referátum hangzott el Petrasovits Annától. A man­dátumvizsgáló bizottsággal kapcsolatos vita után a bi­zottság két tagja, Guba Dezső és Hutiray Gyula benyújtotta lemondását, amelyet elfogad­tak. Ezután került sor dr. Ruttner György nagy vihart kavaró felszólalására. Az ál­tala írásben kifejtett szociál­demokrata programmal ro- konszenvezők — mintegy negyvenen — követték őt. a Vegyipari Dolgozók Szakszer­vezetének épületébe, ahol megkezdődött a Független Szociáldemokrata Párt alaku­ló ülése. Az MSZDP késő esti zárt ülésén határozottan szögezte le: dr. Ruttner György és a vele együtt kivonulók nem okoztak pártszakadást, lemor­zsolódásuk a párt politikai megtisztulását segíti. Takács Imre, az MSZDP országos vi­déki titkára szerint Ruttner és csoportja át akarta csúsz- (Folytatás a 2. oldalon.) A zuglói Hcrmina-kápolnát 1856 őszén Scitovszky János esz­tergomi érsek szentelte fel Liszt Ferenc jelenlétében, miséjé­nek hangjai mellett. A felújított műemlék templomot tegnap délelőtt Paskay László esztergomi bíboros érsek szentelte fel ismét, s most a Liszt Ferenc Zenetagozatos Általános Iskola kórusa adta elő a nagy muzsikus férfikari miséjét Í anácsi illetékesekkel beszélgetve, akár Vá­rosban, akár község­ben, egyre gyakrabban hangzik el a félelem: a szociális problémáknak mind nagyobb terhe hárul a tanácsokra. Ezeknek a terheknek a java részét ugyanakkor nem a taná­csoknak kellene vállal­niuk. Hanem? Hiszen meg­szoktuk, bármilyen lakó­helyi teendő bukkan a fel­színre, akkor szinte auto­matikusan kínálkozott a „megoldás'’: majd a taná­csok. S azért a megoldást körülfogó idézőjel, mert ezekről a megoldásokról kiderült: legtöbbször felü­leti kezelései a problémák­nak, nem nyújtanak tar­tós és megnyugtató meg­oldást. A tanácsoknak soha nem volt és ma sincsen olyan anyagi fedezete, amelynek a segítségével ténylegesen gazdái lehettek volna, lehetnének a szo­ciálpolitikai teendőknek. Napjainkban azoknak a száma, akik a megyében a tanácsi szociális segélye­zésben — valamilyen for­mában — részesek, már felette van a harmincezer­nek. Az évtized elején en­nek a számnak alig több, mint a felével kellett a ta­nácsoknak számolniuk. Ami jelzője a változások­nak. Kérdés azonban, ezek a változások olyan irá- nyúak-e, hogy kiterjedt a gondoskodásnak a köre — jobb a felmérő munka, " r " ' r 1 HÁLÓ alaposabban dolgozik a hivatal —, avagy szaporo­dik azoknak a száma, akik rászorulnak a segélyre? A válasz is-is. Mindkettőre mutatnak példákat a ta­pasztalatok. A városok egy részében — így Érden —, a községek adott csoport­jában — mint Veresegyhá­zon — kialakultak a ta­nács, a társadalmi szerve­zetek képviselői, aktivistái által alkotott csoportok, amelyek rendszeresen fel­mérik egy-egy lakókörzet időseinek helyzetét, s ahol kell, ott javaslatot tesznek a kellő segítségre. Másutt viszont az is maximális erőfeszítésekét követel, hogy a szociális támoga­tásra szorulók gyorsan nö­vekvő csoportjának az el­látottsági színvonala ne csökkenjen, hanem leg­alább a korábbiakkal azo­nos maradjon. Ilyen helyzetben tehát szinte mindenki — a fede­zetet előteremtő társada­lom éppúgy, mint a rászo­rulók — érintettje azoknak az elképzeléseknek, ame­lyek — remélhetően nem­csak választási kortesfo­gásként — egyre gyakrab­ban bukkannak fel a poli­tikai szervezetek program­jában, s amelyek a szociá­lis háló elnevezést viselik. Tavaly a megyében csupán a szociális segélyezésre több, mint 194 millió fo­rintot használtak fel a ta­nácsok, holott beláthatjuk: a segélyezés kicsiny terüle­te az átfogó szociálpoliti­kának. Annak az átfogó szociálpolitikának, ami — nincsen. Amit meg kell te­remteni. Amire sem anya­giakban, sem szemléleté­ben nem készült fel a tár­sadalom. Mindössze uta­lunk rá: a megyében 68 ezer család részesül csalá­di pótlékban, az egy év alatt kifizetett összeg 1,8 milliárd forintot ért el, az­az ebben a körben minden változtatás — emelés — tíz- és tízmillió forintokat követel. Űjságoldalakat töltene be a száraz felsorolás is, mi minden tartozik a szo­ciálpolitika körébe, azaz mi minden körül, alatt kellene kifeszíteni azt a sokat emlegetett hálót. Pillanatnyilag még arra sincsen válasz, kik fonják meg ezt a hálót? Az álla­mi szervezetek és intézmé­nyek? Ezek is, karöltve az egyházakkal, a különböző, ilyen célú " alapítványok­kal? Legyen tere az ún. nem profitérdekeltségű szervezeteknek is benne? A magánvállalkozásnak mi legyen a szerepe? Mit vál­lalhat egyáltalán a szociál­politika, s mi az, ami ne tartozzon a körébe? Ma csak kérdések van­nak, válaszok még nincse­nek. Elég itt utalni a nyugdíjrendszer senki által nem vitatott átalakításá­nak a szükségességére, ám ezt az átalakítást na­gyon is szélsőségesen kü­lönböző módon képzelik el az egyes állami szerveze­tek, a politikai. pártok, a szakszervezetek, s az érin­tettek, a nyugdíjasok, a ma még dolgozók. A baj nem a sokféleséggel van, hanem azzal: hosszú idő kell az elengedhetetlen anyagi alapoknak a megte­remtéséhez, bármelyik va­riáció esetén is. K ellő óvatosságot tanú­sítva helyes tehát ke­zelni ennek a hálónak az emlegetését. A politika ma sokkal inkább az ígé­reteknek a terepe, s alig- alig a teljesítményeké. Ugyanakkor az emberek egy tekintélyes része, rom­ló helyzete miatt, mint fuldokló az utolsó szalma­szálba, úgy kapaszkodik az ígéretekbe: megváltást re­mél. Aki azonban ma meg­váltást ígér az országban — és bizony, vannak ilyen ígéretek —, az valótlant állít, teljesíthetetlennel vél híveket szerezni. Rendkí­vül kemény munka, sok­féle áldozat, a máig meg­szokottak teljes átrendezé­se van előttünk addig, míg valóban eljuthatunk a hálóhoz. Mészáros Ottó 'vJ'** »-®": ' f" í-V5'?; ' 4 tv? ..................................i------------------------------­------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents