Pest Megyei Hírlap, 1989. november (33. évfolyam, 258-283. szám)
1989-11-25 / 279. szám
8 %%»yfttP 1989. NOVEMBER 25., SZOMBAT Teher Ede élete és kora (VI.) TELJES TITOKTARTÁS A „bomba” atyjáról, Teller Edéről sokat beszélnek — de nagyon keveset tudunk róla. A Trefort utcától a hidrogénbombáig címmel a Magyar Világ Kiadó gondozásában rövidesen megjelenik az amerikai S. Blumberg és G. Owens bestsellere, amelyet Egri György Kanadában élő magyar újságíró dolgozott át. Az érdekes könyvből közlünk részleteket. Ekkoriban történt, hogy washingtoni utazás alkalmával az utcán véletlenül összeíutott Szilárd Leóval. Viszonyuk 1958-ra már feszültté vált, Szilárd politikailag balra tartott, míg Teller egyre inkább jobb felé sodródott. Mindazonáltal megörültek egymásnak, elhatározták, hogy együtt ebédelnek. Beszélgetés közben Szilárd felszólította: — Ede, gyere el velem Oroszországba, látnod kell azt, ami ott van! Ha alaposan körülnézel, nem lennél valük szemben ennyire elfogult! — Nem megyek — válaszolta Teller. — Számtalan okom van a vonakodásra, egyik az, hogy anyám és nővérem Magyarországon élnek, s ha elutazom Oroszországba, esetleg kellemetlen helyzetbe kerülhetek: családtagjaimat túszként visszatarthatják, hogy információkat szerezzenek tőlem. — Szamárságokat beszélsz, Ede! Eszük ágában sincs az oroszoknak ilyen alávaló módszereket alkalmazni. Megértelek téged, és megpróbálok valamit tenni az ügyben. Egy évvel később sor került a második Pugwash-konferenciára, ahol Szilárd előbb a szovjet, majd a magyar delegáció vezetőinek tette szóvá Teller sérelmét. Ezekben a beszélgetésekben összefoglalta, miről tárgyaltak Tellerrel. Tehernek fenntartásait tekintve természetesen nincs igaza — mondotta Szilárd —, de valóban helyes lenne, ha a Teller család még Budapesten élő tagjait kiengednék Magyarországról. Akkor Teller nem hivatkozhatna arra, hogy a családdal kapcsolatos aggodalmai miatt nem látogat el a Szovjetunióba. Három héttel később az anya, özv. Teller Miksáné és özv. Kirz And- rásné sz. Teller Emma értesítést kaHúszmilliót forgat az analfabéta Meg akarják csinálni Amerikát Nem hittem volna, hogy létrejön ez a találkozó. Pénteken egyeztettem Molnár Tiborral a beszélgetést szerdára, de biztos voltam benne, hogy addigra hűlt helyét találom a riportalanynak. Molnár Tibor ugyanis a Duna Befektetési és Forgalmi Bank Rt. kisvállalkozási osztályának vezetője, nap mint nap tu- catjával kopognak hozzá ötleteikkel pénzért, kölcsönért a menőbbnél menőbb kisvállalkozók — kizártnak tartottam, hogy az osztály- vezető, aki mindenkinél jobban ismeri a jó vállalkozási lehetőségeket, péntekről szerdára nem hagyja ott íróasztalát, s nem társul be valami jó, milliókat hozó „buliba”. Szerdán azonban mégis ott volt Molnár Tibor, továbbra is banktisztviselői minőségben. Mert ő valóban jól ismeri a hazai vállalkozási lehetőségeket. S épp ezért esze ágában sincs vállalkozásba kezdeni. — Csodálom, becsülöm a jelenlegi Vállalkozókat — mondja a fiatal osztályvezető. — Az az érzésem, többségük hályogkovácshoz, vagy a Félelem bére című film nitroglice- rint szállító teherautó-sofőrjéhez hasonlítható: nem törődve a rájuk leselkedő ezer veszéllyel, jogi csapdával, szinte behunyt szemmel, lesz, ami lesz alapon vágnak a lehetetlennek. Én viszont ismerem a buktatókat, akadályokat, s nem cserélem fel íróasztalomat egy mégoly biztos vállalkozásra sem. Mit mond a bankszakember, hány merész magánzó kénytelen idén lehúzni a redőnyt? Ezt ma nehéz megmondani, s legfőképpen az érintettek nem tudnának információval szolgálni. Hogyne: szomorú jellemzője a vállalkozók tekintélyes hányadának, hogy fogalmuk sincs, milyen egyenleggel zárják az idei esztendőt. Év közben képtelenek vezetni a temérdek adminisztrációt, ezért egy számlákkal, bizonylatokkal degeszre tömött nejlonzsákkal járják a világot — a papírt, amit, úgy érzik, meg kell őrizni az utókornak, begyömöszölik a zsákba, majd tartalmát február elején kiborítják valamelyik könyvelő elé, aki majd kideríti: több millió plusz vagy mínusz a vállalkozó éves mérlege. — Vajon mi lesz az elbukott kis- tőkések sorsa? Igen nagy részük jutott úgy kölcsönhöz, hogy autóját, telkét, házát, jelölte meg jelzálogként a banknak: ha nem tudja visz- szafizetni a felvett előleget, ingóságaival felel. Molnár Tibor azonban megnyugtat, ha árverésre kerül a sor, az nem érinti oly tragikusan a volt vállalkozót. A jelenlegi szabályok erősen védik a tulajdonjogot még ilyen esetekben is, bankárok szerint az árverezés ma inkább a hitelezőt, mint az adóst sújtja. A bankok, hogy az ő vállalkozásuk, a kisvállalkozók hitelezése ne mondjon csődöt, nem abban látják a kiutat, hogy létrehozzák az adósok börtönét. Inkább úgy próbálják tekergetni a szabályozók fonalát, hogy lehetőleg ne jelentsenek csődöt hitelkérő vállalkozó ügyfeleik. A vízicsúszda üzemeltetőjétől például nem tavasszal kérik számon számlája kiegyenlítését, megvárják vele az augusztust. — Tehát a bankok érdeke is, hogy ne menjen tönkre ügyfelük, sikeres legyen vállalkozásuk. Azonban úgy hírlik, nem azok az igazán sikeres üzletemberek, akik hiánypótló cikket állítanak elő, vagy magas szellemi teljesítményt építenek be munkájukba, hanem ott van igazán a pénz, ahol jól ki lehet játszani az adórendeletet, van mód számlák nélkül, ellenőrizhetetlenül dolgozni. A bankok érdeke tehát az is, hogy olyan vállalkozásra adjanak kölcsönt, amiből kinéz egy kis fekete szektor? Molnár Tibor a fejét ingatja. — Így, erre hivatkozva nem szoktak ügyfelek kopogtatni a pénztárablakon, s minden hírrel ellentétben, a vállalkozók kilencvenöt százaléka igenis, törekszik a becsületességre, még ebben a jelenlegi, a bankok megítélése szerint is vállalkozásellenes világban. Az tény viszont, hogy sokan ezzel kezdik ötletük bevezetését: „Mondja, megtudja ezt önöktől az APEH?” Az ilyen kérdések mögött azonban nem kell mindig visszaélési hajlamot keresni. Egy kuncsaft azért tart fenn magas állami hivatali munkája mellett kisvállalkozást, hogy ennek hasznából tudjon barátnőjének szobát bérelni, s azért kéri a banktitkot vállalkozása fölött, hogy mindez felesége előtt ki ne tudódjon. S ha már a vállalkozóknál tartunk, érdemes megnézni, kik tartoznak ma ehhez a réteghez. Főképpen szakképzetlen emberek, akik egymásnak adják tovább a híreket, mibe érdemes most pénzt fektetni. Így, ha valaki megcsinálja valamelyik területen Amerikát, tudni lehet, hamarosan környékbelieknek egész hada kopog majd a banknál kölcsönért, pontosan arra kérve hitelt, amire kért a sikeres előd. Sajnos, nemcsak az állami vezetők, hanem a vállalkozók körében is végbement az elmúlt évtizedek alatt a kontraszelekció, ezt bizonyítja, hogy a vállalkozók hercege — a banktitok kedvéért nevezzük így; Feri — akinek zsebeiből hanyagul lógnak kifelé a zsírfoltos ezreskötegek, s akinek forgótőkéjét óvatosan is húszmillióra lehet becsülni, mikor hitelfelvételi szerződést kötött, nem találta a szemüvegét. A banktisztviselők jóhiszeműen felolvasták neki a szerződés szövegét, s csak akkor döbbentek meg, mikor Ferinek alá kellett volna írnia nevét, de ebben már nem tudtak neki segíteni. Tóth Béla Endre pott a magyar belügyminisztériumtól, hogy vegyék át kivándorló-útlevelüket. Teller ezt az ügyet úgy foglalja össze, hogy a magyar hatóságok könnyen beleegyezhettek a két asszony távozásába, mert azok visszatartása értelmetlen és haszontalan akadékoskodás lett volna. Másrészt viszont ez az elhatározás Szilárd pozícióját és bizalmát erősítette. Ha nemet mondanak Szilárdnak, ezzel Teller igazát támasztják alá. Ilyen előzmények után 1959. január 18-án a repülőgép leszállt a San Franciscó-i repülőtéren. Az anya a várakozás 23 keserves éve után magához ölelhette világhírűvé lett fiát. A termonukleáris reakció elméleti kiindulópontjait már a harmincas évek végén megfogalmazták, s már Los Alamosban tudták, hogy a termonukleáris reakció kiváltásához szükséges hő előállításához mindenekelőtt a nehézhidrogén-atomok, a deutérium kiválasztására van szükség. Rövidesen bebizonyosodott, hogy a deutérium meggyújtása mag- hasadásos atombomba útján nem lehetséges, ehhez tríciumot, azaz hármas atomsúlyú hidrogénatomokat kell alkalmazni. Tehát a deutériumnak és a tríciumnak a reakciója bizonyult termékeny ötletnek. 1950. március 2-án Teller Washingtonba látogatott,, ahol politikai pártfogóival tárgyalt. Nehéz kérdésekről kellett ebben az időben dönteni. Milyen veszélyt jelent egy hidrogénbomba-robbanás után a keletkező radioaktivitás? Még a legkiválóbb tudósok is csak nagy óvatossággal mertek ehhez a kérdéshez nyúlni, és a régi barátok, mint Szilárd és Bethe is, olyan veszélyzónákra hívták fel a figyelmet, amelyeknek hatására az illetékesek akár elálltak volna a kísérletsorozat folytatásától. E két nagyon régi jó barát ellenvéleménye különösen fájt Tellernek, és úgy érezte, hogy azok eltúlozzák a veszélyeket. Természetesen joguk van ahhoz, hogy hangot adjanak saját meggyőződésüknek, de ugyanezt ő is megteheti anélkül, hogy ezzel veszélyeztetné az immár két évtizedes jó viszonyukat. Ez az összecsapás azonban még csak a kezdete volt a hidrogénbom- ba-ellenes kampánynak. Amerika legtekintélyesebb szakmai magazinja, a Scientific American három egymást követő számában adott helyet a hidrogénbomba ellenzőinek. Teller hamarosan a Bulletin of the Atomic Scientistsben (Az Atomtudósok Bulletinjében) válaszolt. Bár írása nem volt mentes az indulatoktól, mégis szigorúan tartotta magát a tudományos tényékhez. Íme, írásának vázlatos gondolatmenete. Az atomkísérletekben részt vevő tudósok közül senkinek sem lehet teljesen tiszta a lelkiismerete. De a tudósoknak a kutatás a kötelességük! Teller meg volt győződve arról, hogy a hidrogénbomba előbb- utóbb mindenkinek rendelkezésére áll majd, de aki előbb ismeri meg a természet törvényeit, az kissé jobban tudja befolyásolni érvényesülésüket, mint az, aki utóbb érkezik ehhez az állomáshoz. Teller egyik kollégájával, Frederic de Hoffmann-nal új tézist dolgozott ki a hidrogénbomba előállítására. A korábbi „receptekkel” ellentétben ez olyan egyszerűnek tűnt, hogy számos eddig kételkedő tu<iós is Teller oldalára állt. Az eljárás lényege: folyékony tríciumot és folyékony deutériumot egy atombomba okozta hő segítségével aktivizálnak. Ez így még nem volt hidrogénbomba, de mégis rendkívül közel állt hozzá. Szívesen írnánk az eljárásról, de ez lehetetlen, mert közel négy évtizeddel később a kidolgozás technikai módja még mindig az amerikai kutatóintézetek és a hadügyminisztérium szigorúan titkos anyagához tartozik. A teljes titkosság miatt a mai napig sem tudjuk, hogy miből állt az a kísérletsorozat, amelyik a „Greenhouse” (Melegház) fedőnevet kapta. 1950. május 8-án zajlott le ennek legfontosabb mozzanata. A hajnalra kitűzött robbantást egy zivatar miatt három órával elhalasztották. Teller ismét csodálkozva szemlélte a robbanás nyomában képződő lánglabdát és gombafelhőt. Maga a robbanás azonban még nem volt a siker bizonyítéka. Azt kellett kideríteni, hogy valóban egyesült-e a hőhatás következményeként a deutérium a tríciummal. (Folytatása következik) A paraszti lét emlékei, mezőgazdasági, háztartási eszközei napjainkban már a múlt üzenetét közvetítik a ma élő nemzedékeknek. Az abonyi falumúzeumban kiállított gazdasági eszközök és használati tárgyak a régi abonyi tanyavilág mindennapi életét mutatják be. A megszemlélhető tárgyak egyikét-má- sikát még felfedezhetjük egy-egy idősebb gazda portáján, de az unokák bizony már nem tudják, hogy mi mire való. Magát a múzeumot egy csodaszép épületben, egy XVIll. század végi magtárban rendezték be. Itt állították ki a két-három nemzedékkel ezelőtt készített és használt eszközöket. Mivel is dolgozott egy földműves a szántástól a betakarításig? A laikus nem is gondolná, hogy mi mindenre volt szüksége! Többek között kapára, kaszára, sarlóra, gereblyére, nem is beszélve a konko- lyozóról és a kévekötő fáról. Az állattartás és a szőlőmunkák eszközei közül a béklyókkal, morzsolókkal, szőlőprésekkel ismerkedhetünk meg az Abonyi Lajosról elnevezett múzeumban. A paraszti és pásztorélet, a tanya- világ használati tárgyai ma már szintén muzeális emléknek számítanák. Az abonyi illetőségű Hegyest Jánosnak az épületbe telepített kötélverő műhelye egy, már szinte teljesen kihalt ősi szakma eszközeit mutatja be. Az udvaron a gabonatermesztésben és a teherszállításban használatos kocsikat, cséplő- és vetőgépeket, ekét és boronát csodálhatják meg az érdeklődők. Az abonyi tanyák üzenetét.., K. A. Prések és hordók Ilyen volt egy kötélverő műhely Az abonyi tanyavilág használati tárgyal (Hancsovszki János felvételei)
