Pest Megyei Hírlap, 1989. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1989-10-11 / 240. szám

4 ^£Man 1989. OKTÓBER 11., SZERDA Díjazott megyei népművészek' Kötődésünk a szűkebb hazához Mindent a szemnek, semmit a kéznek — szólt moso­lyogva egy hölgynek az idős teremőr. Miközben a szebb­nél szebb műveket tanulmányoztam, hol itt, hol ott hang­zott el hasonló figyelmeztetés. Eléggé szokatlan, hogy egy múzeumban felnőtt embereknek kell értésükre ad­ni: ne nyúljanak a kiállított tárgyakhoz. Holott ezt még a gyakorló múzeumlátogató gyerekek is tudják. Számomra azonban érthető volt, hogy többen megszegték az íratlan — vagy írott? — szabályt. Kedvem lett volna nekem is megsimítani a szé­kek, szekrények faragott virá­gait, a szőttesek puha anya­gát, a hímzések tömörségét. Nem csak nosztalgia Természetes az ember von­zódása mindezekhez! Hiszen a hajdani falusi élet hétköznap­jainak tartozékait — viselete­ket, használati tárgyakat — mutat be a Mezőgazdasági Múzeumban szombaton meg­nyílt tárlat. A IX. országos népművészeti kiállítás díjazott alkotásaival ismerkedhettünk meg ez alkalommal. Nyíregyházáról indult a kezdeményezés 1973-ban. A meghirdetett pályázatokra az utóbbi esztendőkben egyre töb­ben küldenek munkákat. Ez egyértelműen igazolja, hogy nőtt a népművészet vonzóere­je. Mind gyakrabban ismerik fel igazi értékét, s nem hagy­ják eltűnni a hagyományokat. Aligha kétséges, hogy a pá­lyázatok mozgalommá széle­sedtek, s az eltelt másfél év­tized alatt bebizonyították életképességüket. Nem hin­ném, hogy ennek gyökere csu­pán a nosztalgiában keresen­dő. Sokkal inkább abban, hogy annak idején az emberek kö­zelebb éltek egymáshoz a fal­vakban. A tengerihántás, a szövés-fonás együtt töltött időt, közös munkát, sikert, örömet jelentett, s formálta a közösség erkölcsi rcöfffi&féiíd-’ szerét. Természetessé tétté az összetartozás érzését. Ha úgy tetszik: kialakította, ébren tar­totta a közösségi szellemet. Zaklatott mai világunkban talán éppen emiatt fordulunk e tárgyak felé, amelyek egy­fajta kohéziós erőt hordoznak magukban. S talán még ami­att, mert — hisszük, remél­jük — végérvényesen és visz- szavonhatatlanul elmúlt az az idő, amikor minden gyanús volt, ami régi. Forgatom a szerény kivitelű meghívót. Még felsorolni is sok lenne, ki mindenki támogatta a kiállítás megrendezését. Szabolcs-Szatmár megye és Nyíregyháza tanácsa tovább­ra is közöttük van. Milyen szívesen látnám Pest megyei intézmény vagy szervezet ne­vét a sorban! A rendezést az Országos Közművelődési Köz­pont, a Nyíregyházi Váci Mi­hály Megyei és Városi Műve­lődési Központ, valamint a Magyar Mezőgazdasági Múze­um vállalta magára. A tautaveli férfi Szeretném remélni, hogy egyszer szűkebb pátriánkban szintén akad e célra egy rep­rezentatív kiállítóhely. Mond­juk, például akkor, amikor meghirdeti a megyei tanács a Vankóné Dudás Juli országos hímző- vagy népművészeti pá­lyázatot. Ugyanilyen szép szá­mú támogató és rendező szerv részvételével. Bizonyára akadnának kezde­ményezők. Elegendő lenne né­hány lelkes ember, üzem, in­tézmény, s egyetlen személy, aki a kapcsolatot kialakítja, tartja közöttük. Pest megye népművészete igencsak válto­zatos, gazdag. Nincs röstellni- valója; sokan vállalják e ha­gyományok folytatását. Ám alighanem több bizta­tásra lenne szükségük. A Me­zőgazdasági Múzeumban most hetvenkilenc díjazott alkotó munkáit mutatják be. Közü­lük csupán mindössze kettő Pest megyei. A fóti gyermek- város szövő szakkörének buko­vinai székely szőtteseit Grá­nátalma-díjjal jutalmazták. Szmolár Erzsébet huszonegy tagú szakköre igencsak megér­demelte az értékes elismerést. Karcolt és alakos November 5. — a múzeumi tárlat bezárása — után min­den bizonnyal helyet kapnak e tárgyak a gyermekváros tá­gas kiállítótermében. Itt gyűj­tik hosszú évek óta a sikeres darabokat. A másik díjazott budaörsi: dr. Györfi Lászióné hatalmas méretű kézi szőttesével került a díjazottak közé. Ezüstplaket­tet kapott. A szőttesek egy életen át vé­gigkísérték az embereket. Falvainkban még a múlt szá­zad közepén is házilag készí­tett anyagból varrták a blú­zokat, szoknyákat. Nincs em­beri kultúra faeszközök nél­kül; a bőrt, a csontot hason­lóan a legrégibb időktől kezd­ve megmunkálták. Karcolt és alakos díszítésű, ilyen anya­gokból készült tárgyak egész sorát találjuk e kiállításon, a fazekas- és kovácsoltvas re­mekek mellett. A származási helyek között azonban hiába keressük egy-egy Pest megyei település nevét. Hiányzó szálak Pedig nálunk is alkotnak neves mesterek, akik tovább­éltetik a népművészet hagyo­mányait. Amikor például az id. Palatkás József által veze­tett velemi stúdió különféle — meglepő mennyiségű és minő­ségű — tárgyait látom, ugyan­csak keveslem a Pest megyeie­ket. Vajon mi az oka annak, hogy épp csak előszerényked­nek néhányan egy-egy pályá­zaton? Talán az, hogy nincs a megyének messzeható nép- művészeti műhelye, amely akár iskolát is teremthetne. Aligha kell bizonygatnom, hogy a népművészet milyen fontos alkotórésze nemzeti kultúránknak. Megbecsülése feltétele nemzeti önismere­tünknek, önbecsülésünknek. Segíti kötődésünket a szűkebb s tágabb hazához egyaránt. Nagy szükség van ma ezek re a szálakra. Vennes Aranka íKiállítótermekból Madách-köteteket Valenciába ? Erről az 1755-ös kiadványról az a hír terjedt el, hogy a benne megjelent portrét Cervantes metszette magáról. Ez azonban csupán irodalomtörténeti kacsa Tartalmasán indul a spa­nyol Valencia tartomány és Pest megye kulturális kapcso­lata, melynek nyitánya a váci görög templomban megrende­zett Cervantes-kiállítás. Föl­vonultatja a Don Quijote-kiad- ványok neves rajzokkal ill- lusztrált sorozatát — kezdve az 1605-ös valenciai kiadás­sal, folytatva brüsszeli, milá­nói, madridi, antwerpeni, bar­celonai, lyoni, londoni, hágai, lisszaboni nyomdák köteteivel. Cervantes alkotása világiroda­lom, melyről a német, a fran­cia, az angol, az olasz, a por­tugál, az örmény, a cseh, a görög, a héber, a holland, a japán, a lengyel, az orosz, a A tautaveli férfi koponyája, akiről feltételezik, hogy ő volt az első emberi lény Európa földjén az 1. e. 700 000 és 100 000 közötti időszakban. Ősapánk a dél-franciaországi falutól két kilométerre lévő barlangban lakott Hogyan éltek Mátyás korában? Visegrádi palotajátékok — másképpen Esztendőkkel ezelőtt ide­genforgalmi szakemberek vetették fel, hogy turista­csalogató kulturális kíná­latra lenne szükség a Du­nakanyarban. Ugyanis a programokat szervező és azoknak helyet adó intéz­mények Szentendrén már túlzsúfoltak. Emiatt a fes­tőién szép vidék más tele­pülései is szóba kerültek — közöttük Visegrád is. A Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár 1978-ban rendezte meg első ízben a Gyertek játszani Visegrádra! című komplex gyerekfoglalko­zásokat. Ez a program alakult át, s három év óta középkori mesterségek bemutatójaként ismerik a felnőttek és diákok. Ezekhez a mesterségbemuta­tókhoz alkalmanként más, többnyire zenés műsorokat, já­tékokat kapcsoltak, amelye­ket egy-egy történelmi dá­tumhoz fűztek. Középkori hétköznapok — Mátyás király halálának 500. évfordulójára emlékezünk 1990-ben. Milyen rendezvény- sorozatot szerveznek ebből az alkalomból? — Elképzeléseink szerint szí­nesíteni lehetne az évforduló­val kapcsolatos programokat, hogyha ezekhez a körzeti-vá­rosi úttörőelnökség hozzájá­rulna — feleli C. Tóth János, a PMKK közművelődési igaz­gatója. — Úgy gondoljuk, hogy a megszokott, májusi pénteki napokon tartanánk meg a rendezvényeket Visegrádon, a királyi palota udvarán. A fő téma az lenne: hogyan éltek Mátyás korában? Tehát felele­venítenénk az középkori élet hétköznapjait, ugyanakkor ki­bővített mesterségbemutató- ,kat tartanánk. Mindezek a gyerekek történelmi és művé­szeti ismereteit gazdagítanák. Természetesen a diákok saját maguk készíthetik el a külön­böző tárgyakat — a foglalko­zásvezetők segítségével —, s munkáikat magukkal vihetik emlékül. Lakoma korbú zenével Terveink szerint az utolsó májusi pénteken a körzeti-vá­rosi úttörőelnökséggel közö­sen meghirdetett programok­kal egészítenénk ki a sort. Gondolok például a PMKK könyvtárával együtt rendezett vetélkedő záróeseményére, tör­ténelmi táncházra, lovagi tor­nára. A változatosságot eddig is a múlt és a ma összekap­csolása jelentette. Mindezeket a visegrádi múzeum Mátyás korának mindennapjait bemu­tató kiállítással egészíti majd ki. — Megszervezik-e hatodíz­ben a palotajátékokat? — Természetesen, hiszen az elmúlt években mind a hazai, mind pedig a külföldi közön­ség körében elterjedt a híre. A rendezvény történelmi jelle­gét adják a reneszánsz lovagi játékok, a középkori bajvívás a Salamon-toronyban. Nem marad el a Toldi Miklós-vá- lasztás sem. Jövőre azonban azt is szeretnénk bemutatni, mit tálaltak fel az asztalra Mátyás udvarában. A palota­játékokat június 30-án és jú­lius 1-jón tartjuk. Ha rend­szeresen akadnak érdeklődők, folyamatosan is megrendez­hetjük a lovagi játékokat, bajvívásokat, mert ezek teljes értékű, önálló programok, amelyek akár egy egész nap­ra élményt, látványosságot nyújtanak. — Hogyan képzelik el az udvari lakomát? — A királyi palotában vagy a Salamon-torony környékén lesz a helyszín. Erre az új tor­nacsarnok is alkalmas, mert egy reneszánsz lovagterem be­nyomását kelti. Természetesen a középkori étrend szerint szolgáljak ki a vendégeket, s a lakomához korhű zene és tánc társul. Erre ugyan első ízben kerül sor, de akár nye­reséges idegenforgalmi prog­rammá is lehetne fejleszteni. — Az idei Toldi-választáson olasz versenyző is indult. 'A lakomára hívnak-e külföldie­ket? — Nemrégiben előzetes tár­gyalásokat folytattunk olaszor­szági és NSZK-beli lovagi já­tékok szervezőivel. Elképzel hető, hogy kisebb magyar- olasz csoportok cseréjére sor kerül. Olasz és cseh lovascso port meghívását tervezzük, s a magyarok vendégszerepelteté sét külhonban. Összegek innen-onnan — Honnan teremtik elő a rendezvényekhez szükséges pénzt? — Részben saját költségve­tésből, s közvetlen bevételi forrást jelent a mesterségbeli bemutatók belépődíja, ameilyet sajnos, meg kell emelni, a gyerekeknél tíz, a felnőtteknél tizenöt forintra. A PMKK százezer, a visegrádi múzeum negyvenezer, az úttörőelnök­ség hatvanezer forinttal járul hozzá a rendezvényekhez. Az Országos Idegenforgalmi Hi­vataltól százötvenezer forint pályázati támogatást igényel tünk. A palotajátékokra — ugyancsak az idegenforgalmi alapból — négyszázezer forin­tot kértünk. Reméljük, hogy a jegybevétel is hozzájárul a kiadások- fedezéséhez. V. A. svéd, a török és az eszperantó fordítások is tanúskodnak. Magyarul először 1848-ban jelent meg Pesten a Heckenast és Länderer nyomda kiadásá­ban. A mű fordítója Karády Ignác volt. Egész sorozat kö­vette ezt. de a legteljesebb fordítás Győry Vilmos munká­ja. amely 1873-ban látott nap­világot. Képzőművészeink figyelmét sem kerülte el Don Quijote de la Mancha lovag és hő kí­sérője, Sancho Pansa történe­te. Tárgyilagosan megállapít­hatjuk, hogy Győry Miklós, Zádor István, Zórád Ernő, Mar- tyn Ferenc, Kass János alko­tásai méltóak Dóré, Daumier, Goya, Picasso és Salvador Dali rajzi, értelmezéseihez, .Kétségtélen, Cervantes a spanyol irodalom aranykorá­nak csúcsa: a Don Quijotével örök művet alkotott. Olyat, mint Shakespeare vagy Ma­dách Imre. Míg azonban a Hamlet egy befelé forduló ember belső vívódását követi nyomon, addig Cervantes hőse a maga reménytelen küzdel­mével mutat előre Madách küzdelemfilozófiája felé. Ily módon tehát fontos, irányadó remekmű is. Viszonzásul mi Madách Im­re magyar és külföldi köteteit juttathanánk el Valenciába, hiszen ő is remekművet alko­tott Tragédiájával. Kötődött Váchoz is. Izgalmas lenne Ma­dách- és Cervantes-illusztrá- ciók egybevetése, hiszen mind­két író inspirálta századok képzőművészeit. Élmény és ta­nulság számunkra a klasszikus spanyol író váci jelenléte — műveiben. Hasonló fölisme­rést jelenthetne Madách Imre bemutatkozása Spanyolország­ban, lehetőleg úgy, hogy a ki­állítással párhuzamosan be­mutatnák Az ember tragédiá­ját Valenciában é£ több nagy­városban, elsősorban Barcelo­nában és Madridban. Ám térjünk át most az iro­dalomról a képzőművészetre. Nagypál István a Dunakanyar igézetében alkot hosszú esz­tendők óta — kettős energiá­val. Jászapátiban született, Szobon tanított, Nagymaroson él, Vácott dolgozijr tanárként és festőként. Művészete az alföldi tájban gyökerezik, megörökíti a sik vidék tanyáit, a naplementéit. Képei szinte felfedezik a szo­bi táj bensőségét, Visegrád látképének nagyvonalú pom­páját. Érlelt arányrendje, visz- szafogott színei tisztázott bel­ső harmóniát tükröznek, ez a szépség megnyugvássá válik bennünk. Jól gazdálkodik ké­pességeivel és álmaival. Ehhez szerzi meg a táj esztétikai komponenseit szövetsét - nek, hogy a rajzi tervekből művek születhessenek. Ez a metamorfózis Nagypál István munkásságában megvalósult. Festményeit 1957-től láthattuk Vácott. Szentendrén, Dabason, Gödöllőn. Nagymaroson, Jász- apátin, Ráckevén, s ezúttal életénék egyik fontos és megha­tározó állomásán, Szobon is, a Börzsöny Múzeumban de­cember 30-ig. Losonci Miklós Picasso híressé vált rajza a búsképű lovagról és hűséges fegyverhordozójáról (Erdösi Agnes felvételei) Elveszett ünnepek — Október G-a, október G-a — morfondíroz szomszédunk nagyra nőtt, nyolcadikos fia. — Ez valami háborús dolog, nem? — kérdezi hosszas töprengés után. Fejcsóválásomra a langaléta ifjú zavartan húzkodja serkenő bajszát, aztán vállat von. — Annyi dátumot tanulunk történelemórán, ki győzi azt mind megjegyezni! — mondja végül, s degeszre tömött, isko­latáskának használt divatos hátizsákjával eltrappol. Hát igen! Bár az utóbbi egy esztendőben nagyot változott a világ, mégis nehéz lesz majd elveszett ünnepeinket újra meg­találni. Mert hát mi is számított ünnepnek az elmúlt, évtize­dekben? Elsősorban a munkaszünettel járó napok. Például április 4-e. A dolgozók végighallgatták az — évek során egyre rövidülő és egyre formálisabbá váló — ünnepi beszédeket, de valójában mindenki a Kiváló Dolgozó kitüntetések átadását várta. Pon­tosabban az ezzel járó pénzjutalmat, mert az elismerés erköl­csi tartalmában nem nagyon hitt az sem, aki adta, és az sem, aki kapta. Az iskolások szintén nagyon őrültek április 4-ének, hiszen számukra a tavaszi szünettel kapcsolódott össze ez a nap. Nézzük augusztus 20-át, alkotmányunk ünnepét! A gyere­keknek szomorú dátum, hiszen a szünidő utolsó napjait jelzi. A felnőtteknek viszont munkaszüneti napot és törzsgárdaju- talmat jelent. Hogv mi az az alkotmány? S hogy augusztus 20-a Szent István, az államalapító király ünnepe is? Egyre ke­vesebb embernek — és főleg egyre kevesebb fiatalnak — jut eszébe elgondolkodni ilyesmin. Megünnepeltük minden évben (tavaly utoljára) november 7-ét, a nagy októberi szocialista forradalom évfordulóját. Hogy mit ünnepeltünk, s miért? Mindegy. Fő, hogv otthon lehetett maradni, jutott egy újabb nap pihenésre, kikapcsolódásra — vagy éppen maszekolásra. „Másodrendű” ünnepeink közé tartozott egészen az idei esz­tendőig március 15-e. A KISZ mindig menetrendszerűen meg­szervezte az ünnepi nagygyűlést a Múzeumkertben és a koszo­rúzást a Petőfi-szobornál, ahová a tanulók el tudtak menni, a dolgozó fiatalok és idősebbek viszont nem. Ebben az évben először volt lehetőség arra, hogy mindenki eljusson a megem­lékezésekre. De hány ember számára volt valódi ünnep már­cius idusa, és hánynak pusztán egy másik munkaszüneti nap — november 7-e helyett? Itt vannak aztán az olyan „perifériális* kis ünnepecskék, mint február 13-a vagy éppen október fi-a. Nem szabadnapok, de még csak nem is iskolai szünnapok. Ki kiváncsi rájuk? Elgondolkodva nézek a szomszédék egyetlen fia után. Lá­tom, ahogy a buszmegállóban társaival találkozik. A hangos nevetgélésből ítélve, hamar elfelejtette azt a kellemetlen él­ményt, hogy nem tudott valamit, amit talán tudnia kellett vol­na. ó. ti szegény aradi tizenhármak! Gondoltátok volna ezt, amikor 140 évvel ezelőtt a vesztőhelyre léptetek?! K. A.

Next

/
Thumbnails
Contents