Pest Megyei Hírlap, 1989. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1989-10-04 / 234. szám

1989. OKTÖBER 4., SZERDA 3 0 mondta ELLENDOGMA Valamikor vezető sze repet vitt a Nemzeti Pa­rasztpárt ifjúsági szerveze­tében. Megjárta Recsket, 1956 novembere óta Nyu­gaton él. Alapító tagja a Magyar Néppártnak, s an­nak első országos gyűlésén, 1989. június 11-én elmon­dott beszédét olvashatjuk a Hitel (89/19.) oldalain. Benkő Zoltán, mert róla van szó, nem rajong a kommunistákért, erős kri­tikával nézi mindazt, amit a Nemzeti Parasztpárt tett az 1945 utáni években, az­az nem lehet kétségünk, a politikai égtájak közül me­lyik a vonzó a számára. Éppen ez hitelesíti véle­ményét. Holott azt mond­ta: „Visszás érzésekkel fi­gyelem a magyar közélet polarizálódását, a fekete­fehér nézőpont előtérbe kerülését, a mesterségesen két táborra szakadás erőltetését (alternatív— MSZMP), az MSZMP-nek, mint minden baj forrásá­nak globális támadását.” Őszintén szólva, ha ezt más valaki, s nem B. Z. mondja, akkor már megkö­vezve feküdne a politikai porondon . .. Még hogy jó­zan fővel gondolkodni?! Márpedig B. Z. ezt teszi, akkor is, amikor a múltba tekint, s akkor szintén, amikor a közeli vagy ép­pen a távolabbi jövőt für­készi. S mire ragadtatja magát! Olyasmit mondott azon az országos gyűlésen, amit némelyek bizonyára örömmel töröltetnének ki a jegyzőkönyvből. Az hang­zott el ugyanis: „Elisme­résre méltó, hogy a világon a magyar kommunista párt az első, melynek reforme­rei, szakítva az eddig szent és., sérfhetetlennek hitt dogmával, önként hajlan­dóak — saját kijelentésük szerint — adott esetben le­mondani a hatalom birtok­lásáról.” Érdekes: a határon kívül ilyen világosan felismer­nek valamit, amit itthon sokak nem látnak, vagy nem akarnak látni! Avagy ha látják is, elismerni eszük ágában sincsen, mert akkor... akkor ugyanis mi lenne az előítéletek, a bot­csinálta bizalmatlankodá­sok, a heves vádaskodások, azaz az ellendogmák sor­sa ...?! KLIENS A Parlament kövesse meg a szenvedőket Csak a jóvátétel kezdete lehet A kormány döntése értel­mében munkaviszonynak szá­mítanak azok az évek, ame­lyeket az 1944—45-ben úgy­nevezett „kis munkára” el­hurcoltak töltöttek el a Szov­jetunióban, illetve az az idő­szak, amikor az ötvenes évek elején az országon belül — zö­mében a Hortobágyra — több tízezer embert telepítettek ki — jelentette be Bálint Tibor, a Belügyminisztérium titkár­ságának vezetője kedden, a Magyarországi Németek Szö­vetségében megtartott sajtó- tájékoztatón. Az érintettek választhatnak aközött, hogy ezeknek az éveknek a .beszá­mítását kérik-e a nyugdíjuk­ba — s akkor annak megfe­lelő százalékos mértékben nö­vekedne az ellátásuk —, vagy pedig mindennek elismerése­ként nyugdíjuk, 500 forinttal való kiegészítését igénylik. Ez a kormányzati intézkedés egyesek számára esetleg azt is jelentheti, hogy nyugdíjjogo­sulttá válnak, amennyiben ezt az időszakot is figyelembe véve legalább 10 éves munka- viszonyt tudnak igazolni. A szovjetunióbeli munka­táborokban, illetve a kitelepí­tésben töltött évek társada­lombiztosítási elismeréséhez hatósági bizonyítványt kell kérni a Belügyminisztérium titkárságának igazgatási osz­tályától. E bizonyítvány ki­adásához az érintetteknek olyan kérelmet kell eljuttat­niuk a minisztériumba, amely, ben'megjelölik kitelepítésük, szovjetunióbeli internálásuk idejét, helyét. Jó lenne, ha az internálásukról, kitelepítésük­ről rendelkezésükre álló ok­iratokat. vagy azok másolatát is csatolnák a kérelmezők, de ha ilyen papírjaik nincsenek, akkor az' is elegendő, h-a két olyan tanút megjelölnek, akik­kel a kérdéses éy^^t„együtt töltötték el. A tanuk a helyi tanácsok előtt nyilatkoznak majd. Arra is lehetőség van, hogy személyek helyett, mint tanút, érdekvédelmi szerve­zeteiket jelöljék meg, a német nemzetiségűek esetében pél­dául a Magyarországi Néme­tek Szövetségét. Ezt a felada­tot ez a szövetség — mint Hambuch Géza főtitkár el­mondta — magára is vállalja, sőt az érintettek felkutatásá­ban is közreműködik. Ilyen hatósági bizonyítványt november 1-jétől ad ki a mi­nisztérium. a felemelt össze­gű nyugdíjakat azonban már augusztus 1-jéig visszamenő­leg folyósítja majd a társa­dalombiztosítás. Az interná­lásban, kitelepítésben töltött évek beszámítását nem kér­hetik azok, akiknek nyugdíját ilyen címen egyszer már ren­dezték. Mint a társadalombiztosítás jelenlévő képviselője el­mondta: a nyugdíjintézet a szovjetunióbeli munkatábo­rokba internáltak ügyét saját hatáskörében igyekezett már eddig is rendezni; hadifogság­ban töltött időszakként szá­molták el eddig az esetleges jelentkezőknél ezeket az éve­ket. Ugyancsak nem igényel­heti internálásának, kitelepí­tésének figyelembevételét az, akit háborús és népellenes bűncselekmény miatt jogerő­sen elítéltek, köztörvényes bűncselekmény miatt vagy mint német állampolgárt a fegyverszüneti egyezmény alapján internáltak, illetve, akik a hitlerista, volksbundis- ta szervezetben vezető tisztsé­get töltöttek be. Kérheti vi­szont társadalombiztosítási rehabilitálását az a kitelepí­tett is, aki az átköltöztetés idején már betöltötte 14. élet­évét, de új lakóhelyén nem kapott munkát. A kormány tisztában van azzal, hogy a jogsértéseket orvosolni kell — hangsúlyoz­ta Bálint Tibor —, az erkölcsi-: politikai rehabilitáció mellett azonban most ennél nagyobb mértékben nem tud vállalkoz­ni az érintettek anyagi kárta­lanítására, de vizsgálja a to­vábbi anyagi jóvátétel lehető­ségét. Ezt a Magyarországi Németek Szövetségének főtit­kára nem tudta maradéktala­nul elfogadni, mert vélemé­nye szerint ezeket az embere­ket a testi-lelki szenvedés mellett súlyos anyagi károk is érték. , Az az -ígéret, viszont talál­kozott a szövetség igényeivel, miszerint a kormány javasol­ja a Parlamentnek, hogy még októberben folytatódó ülés­szakán kövesse meg a társa­dalom nevében a munkatábo­rokba elhurcolt, lakóhelyükről kiszakított, kényszerűen át­telepített embereket elszenve­dett jogtalan sérelmeikért, s nyilvánítsa ki azt a szándékát, hogy a törvényalkotás során minden eszközével az ilyen jogsértések megelőzésén mun­kálkodik. Mint a sajtótájékoztatón el­hangzott: 1944—45. fordulóján legalább 44 ezer magyarorszá­gi német nemzetiségű embert kórházakat meg kell tisztítani az úgynevezett hotelszolgálta­tástól, vagyis a korszerűen felszerelt intézményekben csak gyógyítani szabad, kizárólag az alapos indokokkal oda utalt betegeket. Nyitottabbá kell tegyük egyben az egészség­ügyi központok feladatkörét úgy, hogy ott a kivizsgálások­tól a diagnosztikai beavatko­zásokon át a kisműtétekig el­végezhető legyen minden, mert csak így tudjuk felszabadítani a kórházi ágyakat. Az egyes egészségfenntartó szervezetek fölött laikusokból álló igazga­tótanács látná el a finanszíro­zás és ellenőrzés feladatait. A helyi önkormányzatok fejlődé­se és a várható társadalom- biztosítási reform abba az irányba mutat, hogy ezeket az egészségfenntartó szervezete­ket maga a lakosság fizeti, de mint mecénás egyben a tár­sadalmi kontrollt is gyakorol­ja majd. Ha a diagnosztikai és a terápiás költségektől a fent ismertetett módon meg­szabadítjuk a kórházakat, máris van esély arra, hogy a betegek rovására ne takaré­koskodjanak. • née tudott dolog, hogy az egészségügyi és a szociális te­rületet líetté kell választani, mert az előbbi racionalizálható, gazdálkodásra kényszeríthető, az utóbbi viszont sok-sok tá­mogatást igényel. Tény viszont, hogy az állam önmagában már erre sem képes. — Valóban támaszkodni kell az egyházak karitatív és a kül- ; földi segélyszervezetek tevé­kenységére, de tudomásul kell végjük, hogy igenis szükség van az úgynevezett nonprofit (azaz nem haszonelvü) válla­latok támogatására, amelyek hazai és külföldi magántőké­ből szerveződnének. Így ala­kítanánk ki azokat a gondozó­házakat, amelyekkel átmeneti jelleggel például — a szociá­lis otthonok személyi és tár­gyi feltételeire támaszkodva (gondolok itt a közös ápolók­ra, orvosokra, és az étkeztetés­re) — megoldható lenne a kórházi utókezelés, vagy a családban élő idősek elhelye­zése arra az időre, amíg ott­hon lakásfelújítás történik vagy egyszerűen külföldi sza­badságát tölti a família. Gya­korlatilag erre a mintára szerveződhetnének azok az in­tézmények is, amelyek a kü­lönböző szenvedélybetegeket segítenék vissza a társadalom­ba. A tartózkodási időt persze limitálni kellene itt is, ott is, csakúgy, mint az anyagi hely­zet függvényében a szolgálta­tásért fizetendő összeget. Más megítélés alá esne például a beteg kisnyugdíjas, megint más alá az ingatlannal rendelkező, családban élő idős, kezelésre szoruló. Külön kategóriákat kellene felállítani az alkoholiz­musból gyógyult, ám munka­hellyel még nem rendelkezők­nek, vagy azoknak, akik már dolgoznak ugyan, de összetett okok miatt önálló életvitelre nem képesek. A fenti szociál­politikai elképzelések azonban Önmagukban kevesek mindad­dig, amíg hiányoznak mellőlük a jogi és gazdasági feltétel- rendszerek. • Nonprofit vállalatok létre­hozásának szükségességét ení- litette, ami talán kissé átren­dezhetné a munkanélküliség­gel megismert közmunka kér­dését is. — Ügy vélem, az egészség­ügy és a szociálpolitika az a terület, ahol a közért lehet és kell is tenni. Kimondhatnánk: itt megkapaszkodhatnak azok, akik hajlandóak például részt vállalni az időskorúak szociá­lis ellátásában, esetleg át is képeznék magukat. • A napokban átvett egy osztályt, dolgozóit azonban nem ismeri. Kérdés: képes lesz-e velük együtt megvaló­sítani elképzeléseit, azaz ve­zetőként a forradalom vagy az evolúció híve. — Kollégáim hosszú ideje felelős vezető nélkül dolgoz­tak, az utódlás kérdése pedig nyilván megosztotta őket. Ám a bizonytalanság is lehet a fejlődés mozgatója. Az a fel­adatom. hogy személy szerint mindenkit — és persze önma­gamat is — helyzetbe hozzak. mert véleményem szerint a legnagyobb tőkét a motivált ember jelenti. Feladataink megoldása együttműködési készségen, csapatmunkán mú­lik, amit a hasznosság elve kell hogy mozgasson. Mindenkitől átlagon felüli teljesítményt vá­rok, mert ezt diktálja a hely­zet. s mert meggyőződésem: az átlag fertőz. Ha valaki nem tud beállni a sorba, kimond­juk a búcsúszót, hiszen a me­gyénél egyébként is megkez­dődött már az állomány kar­csúsítása. Fazekas Eszter internáltak hosszú évekre a szovjet munkatáborokba, származásuk vagy csak néme- tesen hangzó nevük miatt. Összességében ennél jóval többet, egyes becslések szerint legalább 65 ezer embert szál­lítottak ki a Szovjetunióba úgynevezett jóvátételi munká­ra. Közülük sokan — az in­ternáltaknak legalább egyne­gyede — már nem tudott visszatérni Magyarországra, a munkatáborokban érte őket a halál. Az egykori 1944—45-ös internáltak közül ma már ta­lán csak 12—15 ezren vannak életben. ★ Apró gyermekkoromban egyik kedvenc szórakozásom volt, hogy apu paplan alól kilógó lábujjaival játszottam. Persze, addig, amíg en­gedte. Legjobban közülük a bal lába nagy ujját szerettem, amit tu­lajdonképpen nem is lehetett nagynak nevezni, hiszen csonka volt. Amióta élek, tudom, hogy ez a nagy lábujj azért rövid, mert levágta egy csille gyermekkorá­ban. Mesélték, hogy apu a háború után hadifogságban volt a Szovjet­unióban, ahol bányában dolgozott. Ott találkozott azzal az ominózus csillével. Érdekes, apu valahogy nem be­szélt erről. Főleg rokonok, isme­rősök elbeszéléséből állt össze ben­nem a történet. Többször vettem kezembe áhí­tattal azt a sötétkék, bíbor, feke­te színekben pompázó selyemken­dőt, a nagyanyám kelengyéjéhez tartozó porcelán étkészletet, amit a háborúban egy ládába csomagol­tak. A ládát végül az istállóban ásták el, oda, ahol a lovak álltak. Ott topogott Csillag — mert déd- nagyanyámnál minden lovat Csil­lagnak hívtak — a stafirungot, s a többi értéket tartalmazó tulipános láda fölött. Mivel a láda biztonságban volt, nem találták meg a faluba érkező szovjet csapatok. Igaz, a Csillagot elhajtották. S mivel apámat nem lehetett „elásni”, őt is elvitték. Tizennégy esztendőt számiált, s volt egy óriási bűne: Fiedlernek hívták. Apja egy tiroli tőzsér fia­ként látta meg a világot* s felnő­ve ő is,járta Európa útjait apjával együtt. Vásárolták a marhákat, s ha a sors úgy adta, a Dontól ha.i- totíák fel egész Hamburgig a csor­dát. A huszonéves fiatalember út­közben ismerte meg a borsodi kis faluban nagyanyámat, s ebből a házasságból született az apám. A Biblia szerint hetedíziglen bűnhődnek az utódok atyáik vét­keiért. De vétek-e a nemzetiség, s a nemzeti hovatartozást, jelző név? Igen, vétek volt! Olyannyira, hogy a tizennégy esztendős fiút a Do- nyeck medence legsötétebb bá­nyáiba vitték dolgozni. S vele együtt még hányat? Nemcsak gye­rekeket! Apákat, akik családjukat hagyták itt, s voltak köztük öre­gek, betegek, akik soha többet nem jöttek vissza. Apu visszajött — négy esztendő múlva. Beült az iskolapadba, s folytatta a tanulást, ott, ahol abba­hagyta, Mindig ö volt a legidősebb, a iegtapasztaltabb — s nemcsak a kora miatt. Majd harminc eszten­dős volt, mire befejezte az egye­temet, s — milyen a sors! —• har­minchét évesen életét is bevégezte, így nem sokat tudtam meg tőle abból, ami *44 decembere után a fogságban történt. Amíg gyerek voltam, nem akart róla beszélni, később meg nem tudott. Évek múlva Budapest és Mis­kolc között a vonaton beszélgetés­be elegyedtem egy férfival, aki­ről kiderült, hogy apuval együtt volt fogságban. Tőle tudtam meg, hogy kpzöttük, az én apám volt a legfiatalabb, de az egyik legtalpra- esettebb is.„ Talán, mert nem is­merte még annyira a félelmet, bát­rabb volt, mint a többiek. — Mi ketten jártunk az édesap­jával koldulni. Kiszöktünk a falu­ba, s összckoldultunk néha egy zsáknyi krumplit is! Elég volt az egész barakknak ... Sokan hordozunk magunkban ilyen emlékeket, s még szerencsés az, aki egy levágott lábujjai úszta meg azokat az éveket. De elfelej­teni nem tudjuk őket, még mi, az utódok sem. Hetedíziglen . . . F. A. M. SZOT-vélemény a szabad árakról Fenyeget az infláció A SZOT elfogadja a piac fe­lé haladást, annak ellenére, hogy 6 folyamatnak keserves következményei is vannak — jelentette ki Nyikos László, a SZOT gazdaságpolitikai osz­tályvezetője, arra reagálva, hogy hétfőn a kormány és a TOT képviselői megállapodtak a mezőgazdasági és az élelmi- szeripari cikkek fogyasztói árának jövő évi felszabadítá­sában. Hozzátette: a szabad árakhoz hozzátartoznak a pia­ci bérek is, tehát a munkaerőt az árán kell megfizetni. Ezért a SZOT nem a szabad árak el­len hadakozik, hanern a piaci bérekért, még akkor is, ha né- hányan azt mondják, hogy ez az ár-bér spirál kialakulásá­nak veszélyét rejti magában. A szakszervezeteknek azonban mindenképp küzdeniük kell á megélhetéshez szükséges bé­rekért. A SZOT egyébként nem mond le arról, hogy egy szabadárréndszerben is szük­ség van az árak társadalmi kontrolljára. Nyikos László azt is elmond­ta: ebben a törekvésben min­den bizonnyal a TOT is érde­kelt, hiszen fontos számára, hogy legyen vásárlóerő a ma­gasabb árak megfizetésére. Az osztályvezető arra nem vállal­kozott, hogy megjósolja, mi­ként hat a mostani kormány— TOT megállapodás az infláció­ra. Szólt arról is, hogy várha­tóan két héten belül találko­zóra kerül sor a kormány­nyal. Ennek tartalma a koráb­biaktól bizonyos mértékig el­térő lesz, mert a tanácskozá­son a kormány meghívására a SZOT mellett valószínűleg részt vesz a Független Szak- szervezetek Demokratikus Li­gája is. Abban is változás lesz, hogy az eszmecserén kizárólag olyan kérdéseket vitatnak meg, amelyek a kormányra ^és a szakszervezetekre tartoznak. A várható napirend még nem végleges, de az bizonyos, hogy miután az idei évre tervezett 12-15 százalékos infláció felső határát már több mint 2 szá­zalékkal meghaladta a tényle­ges áremelkedés, pótlólagos Szociálpolitikai .intézkedéseket fognak javasolni az ülésen. Lavinaveszély J ól tudják a hegyimen­tők, hogy amikor eny­hül az idő. nagyon kevés elég a lavina kiváltásához. Egy' elhajított kő, egy dob- bantás, sőt egy kiáltás hanghullámai is elindít­hatják a hófergeteget. Tár­sadalmunkban ugyancsak állandósult a lavinave­szély. A mindent maga alá temető pusztító áradatot egy balul sikerült döntés, egy rosszul sikerült vezetői nyilatkoztot is előidézheti. Ilyen „lavinaveszélyes” megállapodás született a kormány'—-TÓT találkozón, mint arról tegnap beszá­moltunk. Mindeddig a kor­szerűtlen és drága ipari termékek árának nyomása megtorpant a mezőgazda­ságnál; igaz, recsegett is a hatalmas súly alatt a „tor­lasz”. Mégsem háríthatták tovább, s így a szövetkeze­tek, gazdaságok sorra a csőd szélére kerültek. Úgy tűnt, reményük sincs, hi­szen csodákban nem bíz­hattak. Ugyan mitől bok­rosodon volna meg egyik napról a másikra a ma­gyar ipar? A korszerűtlen gépeken gyártott, elavult, rossz munkaszervezéssel, fejletlen tervezéssel készü­lő gépek és alkatrészek törvényszerűen drágák; , a szabad árban mindez benő­ne foglaltatik. Hogy az agrárágazati torlasz ne roppanjon ösz- sze a hatalmas■ „árnyomás” alatt, megnyitották, s en­gedték, hogy a görgeteg to­vábbhaladjon. hozzánk, a fogyasztókhoz! A megálla­podás szerint január else­jétől szabaddá válnak a mezőgazdasági és , élelmi- szeripari cikkek fogyasztói árai. megszüntetik az ár­emeléseknél eddig alkal­mazott bejelentési kötele­zettséget is. Egy picinyke „gátacska” hivatott felfog­ni az áradat pusztító ere­jét: „Kivételt a 2,8 száza­lékos zsírtartalmú tej és a normál fehér kenyér képez”. Üdvözölni illene a piac újabb térnyerését, de ez' nem piac! Félek, a terme­lők nem versengenek■ majd, hogy egymás árait letörjék. Mindössze annyi haszon remélhető a válto­zástól, hogy lélegzethez jut az ipar és az agrárágazat, . Üissz'óiú' cjgökken a megáju-^ last'iiényszerítő erő is. El­odázható a veszteséges tálr. .Iglátök. felszámoló/sa, átala­kítása. Van azért ennek némi, haszna is. Sok mun­kahely megmarad, nem kell megbirkózni az igazi munkanélküliség problé­májával. Egy darabig'.,. Mert megújulás nélkül a fogyasztókra eresztett árla­vina semmiféle kibontako­záshoz nem vezethet, sőt, újabb, lavinák elindítója lehet. Az égig emelt élel­miszerárak miatt sztrájkok sorával béremelést kény­szerítenek ki majd az em­berek. Ezzel pedig útjára indítják gz inflációs lavi7 nát is, hiszen ezeket a béremeléseket nem támo­gatja többletteljesítmény. ■Az- infláció pedig újabb la­vina kezdete. Mindenki pá­nikszerűen befekteti ■ a ■ megtakarított pénzét aranyba, telekbe, lakásba, kemény valutába... És ez újabb inflációs lavina el­indítója lehet... A tervezett árfelszaba­1 dítás a legszegényebb réteget sújtja majd legin­kább. De azokat is közé­jük sorolhatja, akik ma még — úgy ahogy — tart­ják magukat... És ne adj’ isten, hagy a gazdasági la- ' vinákat egy mindennél pusHítóbb társádalmi lavi­na kövesse majd ... Mátrai Tibor Azonos elbírálási az álla mivel Megalakult a Húscég Egyesülés A Termelőszövetkezetek Or­szágos Tanácsának székházá­ban kedden termelőszövetke­zetek, állami gazdaságok, fo­gyasztási szövetkezetek és kö­zös vállalatok részvételével megalakult a Regionális Hús­ipari Üzemek Egyesülete (Hús­cég). Az alapító okiratot 35 cég képviselője írta alá. Az egyesülés a későbbiekben több mint 400 vidéki húsüzem ér­dekképviseletét kívánja ellát­ni : ezekben az üzemekben vág­ják le a belföldi ellátásra fel­dolgozott sertések több mint egyharmadát, évente 2-2,5 mil­lió sertést. Az alapítók üze­meiből kerül ki a vidéken fel­dolgozott hústermékek több mint a fele. Az egyesülés ala­kuló ülésén kimondták, hogy szervezetük nyílt,'abba bár­melyik cég beléphet, ha telje­síti a társasági szerződés elő­írásait. A résztvevők rámutattak: a zömmel kis-, illetve közepes üzemék az elmúlt években jé- lentős anyagi hátrányba kerül­tek az állami húsipari- válla­latokkal szemben. Gépeik el­öregedtek, pótlásuk költséges és körülményes, mivel a hazai , ipar alig gyárt számukra be­rendezéseket. Ez az üzemi kör nem részesedik a húsexport hasznából és nem jut hozzá az exportfelárakhoz sem. Éppen e hátrányok kiküszö­bölése, a hatékony gazdálkodás érdekében kérnek az állami húsipar vállalataival azonos feltételeket, és azonos elbírá­lást az exporttevékenységben is. Az egyesülés a húsüzemek gazdálkodásának támogatására információs rendszert alakít ki: folyamatosan tájékoztatja az üzemeket a vágóhídi alap­anyag-ellátás helyzetéről, va­lamint a hústermelőket és a -feldolgozókat érintő ár-' és tá­mogatási rendszer változásai­ról. Az egyesülés szorgalmazza a közepes méretű húsüzemek, vágóhidak háttériparának megteremtését.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents