Pest Megyei Hírlap, 1989. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1989-10-19 / 247. szám

1989. OKTOBER 19., CSÜTÖRTÖK Fölmentettek két befolyásos kb-titkárt Lemondott Eric Honecker Jelentős személyi változáso­kat tartalmazó közleményt ad­tak ki szerdán délután Ber­linben az NSZEP Központi Bizottságának üléséről, ame­lyen — Honecker főtitkáron kívül — két befolyásos KB- titkár is elveszítette posztját. A központi bizottság méltatta. a távozó főtitkár sokéves te­vékenységét, és köszönetét fe­jezte ki politikai életművéért. Az ülésen Joachim Herr- mannt és Günter Mittagot föl­mentették PB-tagsóguk, illet­ve KB-titkári megbízatásuk alól. A központi bizottság ja­vasolja a népi kamarának, hogy Günter Mittagot hívja vissza az államtanács elnök­helyetteseként viselt tisztségé­ből. Megfigyelők áz utóbbi' he­tekben erősödő bírálatok hán­tását látják mind a főtitkári poszton bekövetkezett válto­zásban, mind pedig a két KB- titkár bukásában. Emlékeze­tes, hogy az utóbbi hetekben erősödő bírálatok egyik cél­pontja éppen az „életidegen”, a problémákat szőnyeg alá söprő és általános hurráopti­mizmust sugárzó tömegtájé­koztatás volt. Ennek felelőse pedig a politikai bizottságban, illetve a KB-titkárságban ép­pen Joachim Herrmann volt. A másik távozó, Günter Mit­tag a gazdaságpolitika meg­határozója volt több mint húsz éven át, így személyesen is felelős a tömeges elégedetlen­séget kiváltó ellátási gondo­kért. Igazi „Benjáminként” lett szerdán a Német Szocialista Egységpárt új főtitkára Egon Krenz, hiszen a számításba jö­hető politikai bizottsági tagok közül — 52 esztendejével — ö a legfiatalabb. Ugyanakkor már eddig is jelentékeny ha­talmat összpontosított a kezé­ben, hiszen PB-tagként és KB- titkárként o felső pártvezetés szűk körű gárdájához tarto­zott, s ráadásul ráz államtanács álelnökeként egyik* helyéttéSe volt - ffoneeker államfőnek * is. Egon Krenz ,1937.- március 19-én született Kolbergben, egy szabó gyermekeként. 1953- ban lett tagja a Szabad Né­met Ifjúság (FDJ) nevű szer­vezetnek. Az FDJ-ben egyre magasabb tisztségeket töltött be: 1974-től 1983-ig az FDJ Központi Tanácsának első tit­kára volt. Az NSZEP Központi Bizott­ságának 1973-ban lett a tagja, az államtanácsnak 1984 óta egyik elnökhelyettese. Az Üj Fórum nevű NDK- beli ellenzéki tömörülés sze­rint Erich Honecker távozása és Egon Krenz hivatalba lépé­se „aligha a radikális változás jele”. „Valószínűtlen, hogy Egon Krenz mozgásba lendíti az NDK-ban a reformok folya­matát.” Helmut Kohl, az NSZK szövetségi kancellárja első ál­lásfoglalásában kifejtette, hogy a személycsere azt mutatja: az NDK vezetése számot vetett az embereknek az alapvető változásokra és az esedékes reformokra irányuló sürgeté­sével. E reformoknak azonban — mondotta — nem szabad csupán személycserékre korlá­tozódniuk. Hans-Jochen Vogel, az SPD elnöke Erich Honecker levál­tását kiemelkedő fordulópont­nak nevezte, megállapítva: pozitív jelnek lehetne értékel­ni, ha Egon Krenz. az új főtit­kár haladéktalanul megvalósí­taná a tájékozódási, véle­mény- és utazási, szabadságot. Az SPD-politikus Honecker kudarcát azzal magyarázta, hogy mereven kitartott olyan tételek mellett, amelyeken a fejlődés már réges-régen túl­haladt. Vogel' az elth bírálat ellenére azonban megemléke­zett Honeckernek az NDK külpolitikai nyitásában,, a két német állam kapcsolatainak normalizálásában és a béke szavatolásában szerzett érde­meiről. Mihaji Gorbacsov táviratban köszöntötte szerdán Egon Krenzet ez NSZEP KB főtit­kárává választása alkalmából. Az SZKR KB főtitkára kife­jezte azt a meggyőződését, hogy a Német Szocialista Egységpárt Krenz vezetése alatt érzékenyen fog reagálni a kor követelményeire, s a megújulás és folyamatosság irányvonalát követve, a dolgo­zók, a lakosság minden rétegé­nek támogatásával megtalálja az NDK viszonyainak megfe­lelő, olyannyira szükséges vá­laszokat az előtte álló bonyo­lult kérdésekre. Mitterrand francia elnök úgy vélekedett, hogy az NDK politikai fejleményei hosszú távon elősegítik majd a német kérdés megoldását is, ez azon­ban „demokratikus és békés” eszközökkel kell, hogy történ­jék. Mitterrand kijelentette, rendkívül bizakodóan látja az események alakulását a kelet­európai országokban, s az NDK-ban végbemenő változá­soktól a mozgalmak felgyor­sulását várja. USA 89 Moszkvában A Szovjetunióban valaha is megrendezett legnagyobb ame­rikai kiállítás megnyitása al­kalmából Dwayne Andreas, az Amerikai—Szovjet Kereske­delmi és Gazdasági Tanács amerikai társelnöke felolvas­ta George Bush elnök üzene­tét. „Kész vagyok együtt dol­gozni a kongresszussal azért, hogy megnyíljon az út a leg­nagyobb kedvezmény Szov­jetuniónak történő megadása előtt. Ideje új módon „gondol­kodni. Országaink kapcsolatai­ban kedvező változások men­nek végbe” — áll az elnöki üzenetben. r. Mihail Gorbacsov mintegy két órát idqzött az ametikai kiállítók pavilonjaiban. Prágai ellenzékiek letartóztatása A csehszlovák rendőrség iz­gatás vádjával szombaton Prágában letartóztatta a nem hivatalos „Mozgalom az ál­lampolgári szabadságért” öt vezetőjét — közölték szerdán bécsi emigráns források. Az a vád ellenük, hogy sok­szorosították és terjesztették mozgalmuk „Demokráciát mindenkinek” című politikai nyilatkozatát. Az öt személy­ből keddre hármat vádemelés után szabadon engedtek. Cseh­szlovákiában izgatásért 3 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki. Zajelnyelő erdősáv A tervezők, beruházók, ki­vitelezők járták be szerdán Vecsésen azt a véderdősávot, amelyet a Ferihegyi repülőtér zajövezetébe telepítettek. A zajt csökkentő védősáv a Terv- gazdasági Bizottság tavalyi ha­tározata alapján létesült a MÉM célcsoportos beruházá­saként, összesen 42,6 hektár területen. A védősáv Vecsés északi, valamint Rákoshegy déli ré­szének zajterhelését fogja csökkenteni. A hazai viszony­latban referenciaként is mű­ködő erdősávot a keszthelyi Pannor) Agrártudományi Egye­tem szakemberei tervezték. A kivitelezést, vagyis a faültetést a vecsési Ferihegy Tsz és az Ecser központú Rákosmezeje Mgtsz dolgozói végezték. Tovább élnek a reformkörök Lakóhelyi politizálás Kötetlen információ- és esz­mecserével kezdődött tegnap este az MSZP Pest Megyei Reformkorok Koordinációs Bi­zottságának megbeszélése. Többen arról adtak tájékozta­tást, hogy megkezdték a tagság átigazolásával kapcsolatos szervezést. Budaörsön nemrég új lakóterületi alapszervezet alakult. Tagjai levélben és személyesen is felkeresik a tagságot. Filip György tájé­koztatása szerint egy dunake­szi nyugdíjas alapszervezetben az első összejövetelkor negy­venen írták alá a nyilatkoza­tot. Lajtai István, a Reform­kori Koordinációs Tanács me­gyei vezetője lakóhelyén, Vá­cott is tevőlegesen látott hoz­zá a megújító tagtoborzáshoz. Az MSZMP-nek nem volt tagja Felvételét kérte az MSZP-be vezetékek megrongálódása miatt. Az áramszolgáltatás sok he­lyen megszakadt, a métróvo- nalak megrongálódtak, a köz­úti’közlekedés is szinte lehe­tetlenné vált. Részvéttáviratokban bizto­sította együttérzéséről szerdán számos ország vezetője George Bush amerikai elnököt a szer­dai San Franeisco-i földren­gés miatt. Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke táv­iratban fejezte ki a magyar nép együttérzését George Bush R amerikai elnöknek és a San Francisco-i földrengés áldoza­tai hozzátartozóinak. Mihail Gorbacsov Bush el­nöknek, .“Eduard Sevardnadze Baker külügyminiszternek kül­dött részvéttáviratot a San Francisco-i földrengés nyo­mán. Dubinyin washingtoni szovjet nagykövetet ugyanak­kor utasították, hogy haladék­talanul vegye fel a kapcsola­tot az amerikai illetékesek­kel, és tudakolja meg, hogy Moszkva milyen jellegű segít­séget nyújthat a természeti csapás következményeinek fel­számolásához — jelentette be szerdai sajtóértekezletén Gen- nagyij Geraszimov. Az eddigi ismeretek szerint nincs magyar áldozata a kedd esti kaliforniai földrengésnek. A magyar konzulátus termé­szetesen továbbra is figye­lemmel kíséri a helyzetet. Az amerikai külügyminisz­térium és a Vöröskereszt ar­ról adott tájékoztatást, hogy a mentési munkák jelenlegi sza­kaszában még nincs képük arról, vannak-e egyáltalán külföldiek az áldozatok kö­zött. ié Külföldi események - egy moisdotlmii Az amerikai szenátus kedden jóváhagyta Bush elnök ter­vét a sandinista-ellenes nicaraguai ellenzék választási küz­delmének 9 millió dolláros támogatására. A A Pszichiátriai Világszövetség kedden késő este megszavazta a szovjet szer­vezet visszavételét a szövetség tagjai sorába, egyúttal döntést hoztak arról, hogy a pszichiátriai intézetek vizsgálatára a jövő évben delegációt küldenek a Szovjetunióba. A Az ENSZ fel­ügyelete alatt egy hónapon belül mintegy másfél millió tonna gabonát fognak szétosztani Afganisztán legalább öt tartomá­nyában — jelentette be szerdán a világszervezet kabuli képvi­selője. A Hivatalos ünneppé nyilvánította a karácsonyt a lit­ván legfelsőbb tanács — jelentették be szerdán Vilniusban. A Államfőnek kijáró külsőségek közepette fogadták szerdán Prágában Jasszer Arafatot, a PFSZ és a kikiáltott Palesztina elnökét. A Az Egyesült Államok kairói nagykövetsége eluta­sította egy szovjet (azerbajdzsán) művész menedékkérelmét, aki előzetesen Törökország nagykövetségén is jelentkezett, de ott is elutasításra talált. ÚTRA KELT AZ ATLANTIS Szerdán, közép-európai idő szerint kora este, útjára in­dult az Atlantis amerikai űr­repülőgép. Feladata, hogy pá­lyára állítsa a Galilei űrszon­dát, amely 6 éves utazás után éri el a Jupitert, hogy képe­ket, adatokat továbbítson a naprendszer legnagyobb boly­gójáról és annak holdjairól, amelyeket Galilei fedezett fel. Az Atlantis indítását a múlt héten egy számítógép hibája, kedden az időjárás miatt kel­lett elhalasztani. A szerdai rajt végül is zavartalanul si­került a floridai Kennedy űr- repülőtérről. A Galilei expe­díciótól páratlan eredményeket várnak, de páratlan a költség is: az űrszonda és felbocsátá­sa másfél milliárd dollárba ke­rült. vezethez való tartozás, az ef­fajta politizálás nem egziszten­ciális kérdés, nem azt várom, hogy ettől anyagi vagy erköl­csi előnyökre teszek szert. Ügy képzelem a politizálást, hogy amit rámbíznak, ami a felada­tok közül rám hárul, azt ter­mészetesen elvégzem. Ezért is a lakóhelyemen kértem felvé­telemet az MSZP soraiba. Ügyvéd vagyok, -s teljesen egyetértek .azzal, hogy nem a munkahelyeken kell politizál­ni, s a munkámnak -is teljesen függetlennek kell maradni a különböző politikai né-etektől. Igaz, a szabad szervezkedés elvét nem zárja ki a pártprog­ram. • A környezetében nem fo­gadták csodálkozva ezt a lé­pését? — Nem, legalábbis nem tu- dók róla. S úgy érzem, eb­ben semmi meglepő nem volt, hiszen mindenki baloldali gon­dolkodásúnak ismert. Inkább akkor hökkentek volna meg, ha egy jobboldali nézeteket valló szervezetbe lépek be. F. A. M. alapszervezet-építéshez. Sze­rinte a pozitívnak tekinthető új helyzetet a reformkörök te­remtették a pártmozgalomban. Ennek megfelelően most már a cselekvésben is aktívnak kell lenniük. Hisz abban, hogy a párt ezen szárnya a gyakor­latban ugyancsak megerősö­dik, ha alapszervezetei foly­tatják a munkájukat. Az összejövetelen részt ve­vő Csobai László, az MSZP megyei ügyvezetőségének el­nökhelyettese megállapította, a reformkor építő szellemben vett részt a pártkongresszus munkájában, s tevékenységét tovább folytatja, mindenek­előtt a lakóhelyi szervezetek­ben. Fontosnak tartják a tagdíj- fizetés folyamatosságát, mint a megújulás anyagi alapjait biztosító feltételt. Űj módsze­rek, klubszerű társasági élet a pártszékházakban. Viták, előadások, vállalkozások. Min­den lehetséges olyan kezde­ményezés szóba került a ta­nácskozáson, amely egy mo­dern baloldali párt életéhez hozzátartozhat. K. T. I. Magyar-szovjet konzultáció Szerdán elutazott Magyaror­szágról lvan Aboimov szov­jet külügyminiszter-helyettes, a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének so­ros főtitkára. A Külügyminisz­térium meghívására hazánk­ban tartózkodó szovjet politi­kust fogadta Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke és Horn Gyula külügyminiszter. HNF-SZAVÁZAS' /, Számszaki hiba A Hazafias Népfront IX. kongresszusán megválasztott szavazatszedő bizottság 1989. október 17-én ülést tartott. A bizottság megállapította, hogy manipulációs törekvése­ket sem az eredeti számlálás, sem az ismételt ellenőrzés so­rán nem észlelt. Az ellenőrzés ugyanakkor kimutatott bizo­nyos számszaki hibákat, ame­lyek azonban a titkárválasz­tás eredményét nem befolyá­solják. Gondolatok (voltak) a HNF kongresszusa előtt Esély a sikerre Egyetlen párt, egyetlen szer­vezet sem áltathatja magát azzal, hogy kizárólagos letéte­ményese az igazságnak, de mindegyik joggal hirdeti: ki- sebb-nagyobb hányadát képvi­seli a tényleges társadalmi ér­dekeknek, hirdet olyasmit, amiben valamennyi igazság biztosan van. Azt hiszem, hogy ebből adódhat a Hazafias Népfront szerepértelmezésének megany- nyi kérdése, feladataink meg­jelölése is. Bírálni, megingatni azokat a maguk önhittségé­ben, akik azt hiszik: egyedül nekik van joguk a nép nevé­ben szólni, hogy ők jelentik az országot — másfelől megis­merni és ötvözni azokat az igazságelemeket — bárhol is leljük meg azokat —, amelyek nélkül csonkább lenne a köz­élet, zsugorodnék és fakulna a politikai színkép. A szűrő, a valós társadalmi érdekek és értékek közvetítőjének, tolmá­csának szerepére kell vállal­koznunk, ebben az új refqrm- korszakban. A tisztesség szólistáiból a tisztesség kórusát kellene most már létrehozni, amelynek hangja erősebb, tisztább lesz a rikkancsokénál, a kofákénál, a politikai tőzsde sokféle ku- fárjáénál. Váljanak a helyi népfrontbizottságok egy-egy I település közéletének „para­bolaantennáivá”, amelyek a legkülönbözőbb csatornákon érkező jelek vételére, felfogá­sára alkalmasak. S a hasonla­tot a realitások világába is transzponálva: A kábelteleví­zió, a helyi sajtó szerkesztősé­geinek létrehozására — min­den pártnak és a pártonkivü- lieknek is helyet biztosítva —, nem éppen ők lennének leghi- vatottabbak? Nem szólva a minden párt számára közös feladatot szabó, őket egymásra utaló ügy istápolásáról: a mű­emlékvédelemtől a környezet- védelemig, a nyelvápolástól a honismereti mozgalomig, a korrupció, a kiskirályok elleni közös fellépés koordinálásáig. Miért engedjük kisajátítani a közvéleményt joggal foglal­koztató ügyek szószólójának szerepét az ellenzék szerveze­teinek? Miért nem mertünk mi kiállni mindenkinél előbb, mindenkinél határozottabban a pártok munkahelyi működé­sét megtiltó, a munkásőrség feloszlatását sürgető intézke­dések, a pártvagyonnal való elszámolásra, a személy sze­rinti felelősség megállapításá­ra felszólító követelések telje­sítése mellett? Rettegve látom, hogy válnak maholnap hontalanná, kiközö- sítetté csaknem minden szer­vezetben azok, akik elhatárol­ják magukat a végletektől, akik a Bibó—Németh László-i harmadik úton kívánnak jár­ni, miközben egyre gátlástala­nabbal törnek előre a demagó­gia bajnokai. Ha valamikor, hát most igazán rászorulunk az egyházak segítségére: árasszák, erősítsék a megértés, a méltányosság, az irgalom szellemét, most, amikor az acsarkodás, az elfogultság, a káini indulatok oly sok nyug­talanító, a jóra való békés át­menetet veszélyeztető jelét ta­pasztaljuk. Végül, egy sokak szerint naivitást tükröző, hi­tem szerint mégis sikerre esé­lyes gondolat: szólítsa fel a népfront azokat a magukat kommunistáknak valló, egyko­ri vezetőket, akiknek a nyug­dija túlzottan magas, hogy ajánlják fel annak 15 000 fo­rint feletti részét valamilyen nemes célra (erdélyi menekül­tek javára, egészségvédelmi alapra stb.). Meggyőződésem, hogy lesznek olyan vezetők, akik belátják, hogy a közös­ségi érzés, a felelősségtudat jegyében ezt szinte erkölcsi kötelességük megtenni, hiszen fel kell ismerniük, hogy ab­ban az országban, amelynek romlásáért ők fokozottabban felelősek, ahol 3 millió ember nyugdíja a létminimum alatt van, legkevésbé ők élvezhet­nek kiváltságokat. Polónyi Péter Sok a sebesük és a halálos áldozat írős földrengés Kaliforniában Igen erős földrengés rázta meg Kalifornia északi részét '— helyi idő szerint kedden kora este;‘európai'-idő kfceHöt sszerdán kora hajnalban. San Franciscóban és Oaklandbdn hivatalos adatok szerint leg­kevesebb kétszáz személy vesztette életét, a sebesültek száma négyszáz fölött van. Ezek azonban ideiglenes és fö­löttébb bizonytalan adatok: o katasztrófa sújtotta terület egy részével továbbra sincs tele­fonösszeköttetés. Az első rengés 15 másodper­cig tartott, és elérte a Richter- skála szerinti hetes erősséget. Ezt két további utórengés kö­vette. Az epicentrum San Franciscoiéi 80 kilométerre délre, Santa Crúztól 15 kilomé­terre északra volt, a közismer­ten rengésveszélyes Szent And- rás-árok közelében. A mosta­ni rengés emberemlékezet óta a legerősebb Volt a környé­ken: ennél csak az 1906-os ka­tasztrófa okozott több pusztí­tást. A legtöbben Oakland térsé­gében vesztették életüket, a 880-as főúton, amelynek pá­lyája nagyrészt magasan a földfelszín fölött vezet, és az úttest több ponton beszakadt. E főút a San Franciscoi és Oaklandot összekötő kétszin­tes hídon, a Bay Bridge felső szintjén halad át, és itt leom­lott egy körülbelül 15 méteres szakasz. San Francisco összes hídját lezárták, hogy ellen­őrizzék épségét. San Franciscóban több ház összeomlott, egy bevásárló- központban pedig tűz ütött ki. A városban máshol is tüzek lobbantak fel, nyilván a gáz­Még nincs két hete, hogy megalakult az MSZP A korábbi MSZMP-tagok közül sokan még ma sem tudják biztosan női a helyűk, mások platformba tömörülve igyekeznek sikerre vinni ‘az új párt politikáját, s ugyanakkor szerveződik az uj MSZMP is. Ebben az ideológiai nagyüzemben, a sok helyke­reső között úgy tűnik, akad olyan, akinek egyáltalán nem okoz gondot letenni a voksát az egyik vagy másik nézetet kép- viselő szervezet mellett. Dr. Kerék Miklós elsőként jelezte belépési szándékát a lakóhelye szerinti MSZP-alap- szervezetbe, Budaörsön. A do­log pikantériája, hogy dr. Ke­rék Miklós korábban nem volt tagja a Magyar Szocialista Munkáspártnak. Kézenfekvő tehát a kérdés: • Mi indította arra, hogy az elsők között jelentkezzen ‘az MSZP-lje akkpr, amikon a jqg- (előd pártnak, az MsZMP-nek nem tőit tagja? — Ügy vélem, ebben semmi különös nincs. Sőt! Szükség- szerű volt, hogy belépjek az MSZP-be. Mindig is szocialis­ta nézeteket vallottam. S mi­vel egyétértek azzal a gondo­latkörrel, eszmevilággal, ame­lyet az MSZP meghirdetett, természetes volt, hogy jelent­keztem a tagjai közé. Ha ko­rábban lett volna ilyen bal­oldali szocialista nézeteket valló párt, abba léptem volna be, de mivel nem volt, nem került erre sor. 0 Ezek szerint ezért nem volt az MSZMP-nek sem tag­ja? — Pontosan. Nálam a szer-

Next

/
Thumbnails
Contents