Pest Megyei Hírlap, 1989. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-09 / 213. szám
8 1989. SZEPTEMBER 9., SZOMBAT El.maradtak a dolláros buszok ' TÜZES TÚRISTACSALOGATÖ Erre a területre álmodták meg a teniszpályát í I» Micsoda lófej!? féltették gyermekeiket. Aztán, amikor látták, hogy az egészséges környezetben csemetéik még dolgozni is megtanulnak, egyik ámulatból a másikba estek. Miről van szó? Nem másról, mint, hogy Károly bácsinak segítenek a lovak etetésében, a trágya kihordásában, a takarításban, s cserébe ingyen lovagolhatnak. Sőt a fiatalok már szüleiket is ide invitálják, s így valóban családias hangulatban telnek a napok. Friss diplomás testnevelő tanár lelkesen mondta, hogy a környék legjobb szabadidőközpontja alakulhat itt ki, s lelki szemei előtt már körvonalazódott egy teniszpálya képe is. Nagy Károlynak eddig minimum négymillió forintja fekszik a vállalkozásban. Az istállón belül már. sikerült kialakítani a lóápoló-helyisé- get, a lovászok hálófülkéjét, a szer- számoskamrát, valamint mosdót, tisztálkodóhelyiséget. Pákái Jolán, a Pest Megyei Tanács építési főelőadója, alapos ismerő je, a ménesgazdával kapcsolatos engedélyeztetési, környezeti hercehurcának. Ő is megerősítette, hogy Károly bácsi optimizmusa most már valóban jogos és indokolt, hiszen időközben a tanács üdülőövezetből „egyéb területté” minősítette át ezt a helyet. Hírlik, hogy a megyei és a járási Köjál szintén kiállítja a szükséges okiratokat. Mészáros Ernő, a Szigethalmi Községi Tanács csóportyezetője elmondta, hogy rövid időn belül megérkeznek a köjálos papírok. Ugyanakkor hozzátette, hogy szimpatikusnak tartja az idős nyugdíjas vállalkozását, bár azt sem titkolta, hogy hasznosabb lett volna, ha már az elején jól képzett, s az ilyen ügyekben jártasságot szerzett jogásszal intéztette volna a szükséges teendőket. Hírlik, hogy a Pest Megyei OTP kiparcellázza a lovaspark körüli részt. Mivel átminősített területről van szó, így nagy a valószínűsége, hogy a telekre vágyók a szokásosnál olcsóbban vehetik azokat a birtokukba. És természetesen az sem kizárt, hogy néjjány év múlva, ha beindul a Szabadkai út végén a lovarda, a •mostani telkek a többszörösüket érik. A ménesgazda puritán életet él. Akik közel állnak hozzá, állítják: jókedvű és örök optimista. Az idő — vallja — neki dolgozik, hiszen még „csak” hetvenéves. Gyócsi László Percek alatt milliók cserélnek gazdát VIRÁGPIACI MAFFIA — Szétverem azt a mocskos pofádat. Te akarsz enegem átverni? Kisfiú vagy te ahhoz! Mit képzelsz magadról? Nekem ígérted a szegfűt, aztán másnak adod el! — De főnök, maga 30 fillért ajánlott száláért, a vevőm meg 50 fillért. Én is a piacról élek. — Te, kisfiam, belőlem élsz! Egy intésemmel eltöröllek a föld színéről, ha ez még egyszer előfordul... A kocsimat! gyobb kellemetlensége — a figyelmeztetéseken, írásos felszólításokon vkívül — nemigen lett Károly bácsinak. Sőt, makacsul hitt abban, hogy ami késik, az nem múlik, amire megkezdődik, az idegenforgalmi szezon, a szükséges engedélyek a birtokában lesznek, s a Wesselényi Nemzetközi Lovaspark — ahogy elnevezte vállalkozását — megkezdheti áldásos, valutát is hozó működését. A hazai idegenforgalmi hivatalokkal történt tárgyalásain már konkrét program lekötéséről is szó esett. A főváros VII. kerületében működő Autóexpresszel szerződést kötött, amelynek értelmében a cég vállalta, hogy pénzes nyugati, elsősorban az VSA-ból, Angliából és az NSZK-ból érkező turistákat biztatnak arra, hogy felkeressék a „pusztai látványosságot”, hiszen egyebek között maga a gazda ugratott volna át paAz egyik hűséges gondozó (Pék Veronika felvételei) A hajnali szürkületben a magas, öltönyös, tekintélyt parancsoló úriember intésére mellé gördült a sötét színű Opel. Az öltönyös még egyszer visszanézett a kisfiúnak becézett, teljesen beijedt 50 év körüli maszek virágtermelőre, aztán beült az autójába és elhajtott. Mindez előttem, alig pár lépésnyire, a Flóra-Coop virágpiacán, Budapest határában játszódott le. Ha nem látom, el sem hittem volna, hogy maffiák, azaz helyesen virágpiaci maffiák léteznek. Márpedig a dolog úgy festett, hogy mindez való. — Ki volt ez az ember? — Ki maga? Mit akar? Tűnjön el! — Újságíró vagyok, és csak azt akartam megkérdezni... —■ Ne kíváncsiskodjon! Mondtam: tűnjön el!!! — Maga virágkereskedő. De nem látorg, kiírva a nevét. Hogy hívják? Miért fél ennyire ettől az embertől? — X. úr az itteni hatalmasságok egyike. Le ne merje Írni a nevét! És tényleg hagyjon békét! Bajom lehet belőle. Most jön ä svindli! Szóval, ha hiszik, ha nem, maffiózók — vagy talán szebben mond. va —, ügyes virágkereskedők vannak, voltak és lesznek, ök azok, akik hajnalban megjelennek a virágpiacon, és százezres üzleteket bonyolítanak le további százezres haszonnal. Hogy kik ezek az emberek? Azt mondják, hogy az ország krém. je. Magas beosztású állami hivatalnokok, vfezetők. Akik nappal a tisztesség lovagjai, éjszaka pedig a sef- telők mintapéldányai. Persze amit csinálnak, nem törvénybe ütköző, de ugyanakkor mélyen sérti az erkölcsi-emberi tisztesség normáit. No, nézzük, mi Is ez. Elmesélek egy pél. dát, amit egyik virágpiaci sétámon az egyik neppertől (kereskedőknek . vevőket felhajtó személy) hallottam. Adva van egy hatalmas intézmény. Mondjuk, csak a szemléletesség kedvéért, a kongresszusi központ. Ahol az elkövetkezendő hetekben nagyobb eseményt rendeznek. Na most, erre az „ünnepségre” egyebek között virágokkal kell feldíszíteni az üléstermet. Mindehhez körülbelül ezer szegfűt szándékoznak felhasználni. Most jön a svindli! A gondnok vagy a terem feldíszítéséért felelős személy ismer egy „nagykereskedőt”, aki olcsón beszerzi a virágokat. Az olcsó azt je. lenti ebben az esetben, hogy szálanként 30 fillérért. A gondnok átveszi a piaci átlagárakat számítva ennek százszorosáért (!), azaz 30 forintért. Így az üzlettárs szálanként 29 forint 70 fillért számol el haszonként. Ez ezer szegfűt figyelembe véve durván 30 ezer forintot jelent. Aminek tegyük fel, 40 százalékát — 12 ezer forintot — a jó üzleti kapcsolat fenntartásáért a gondnoknak ad át. Ha a nevezett intézményben egy évben csak tíz nagyobb szabású rendezvényt tartanak, akkor a jól informált „nagykereskedő” (attól jól informált, hogy a rendezvény megtartásának időpontját hetekkel előbb tudja meg, mint ahogy azt nyilvánosságra hozzák) egy esztendő alatt majdnem 200 000 Ft adózatlan nyereséghez jut. Ha azonban üzleti kapcsolatai kiterjedtebbek, vagyis több hasonló intézménnyel tart fenn szorosabb együttműködést, álékor évi tiszta jövedelme akár egymillió forintra is rúghat. És ami a lényeg: ezért a pénzért nem kell keményen megdolgoznia. Nem kell hozzá más, mint jó kapcsolatok. Ha csupán néhány esztendeig csinálja, már nincs okunk meglepődni azon, hogy neki és az ilyen embereknek budai villájuk, balatoni nyaralójuk, nyugati autójuk ... s a többi van. Öreg hiba voit Amikor elkezdtem nyomozni az „éjszaka lovagjai” után, többen felhívták figyelmemet: vigyázz, öreg, ha belenyúlsz a sz... ba, te is köny- nyen beleragadhatsz. Vállalva, hogy „büdös" leszek, több éjszakámat áldoztam arra, hogy a virágpiacokat járva fényt derítsek az igazságra. Első próbálkozásaim kudarcba fulladtak, annál az egyszerű oknál fogva, hogy annak mutatkoztam be, aki vagyok, vagyis újságírónak. Mint később kiderült, öreg hiba volt. Telefonon sem terjedhetett volna gyorsabban a hír: újságíró jár közöttünk, mindenkinek kuss! így aztán a következő reggel már kissé átalakítva magam, melóssze- relésben, talicskát tolva magam előtt, jártam az árusokat. így lettem tanúja az írásom elején említett beszélgetésnek. Ekként figyelhettem meg, lesben állva, mint a román határőrök, hogy néhány pillanat alatt száz meg száz szál gerbera, rózsa, kardvirág cserél gazdát. És ahogy a kiskereskedő — nevezzük egyelőre így — eladja gerberáit, két percen belül újabb virághalmaz kelleti magát a standján. Ez hogyan lehetséges? Mint utóbb kiderült, a dolog nagyon egyszerű. Sikerült beajánlanom magam az egyik szegfűvel foglalkozó kiskereskedőnek. A férfi hajnali három és négy óra között a csarnokban árusító kertészeti vállalatoktól és szövetkezetektől szálanként 10 fillérért vette meg a virágok százait. amiket aztán már 5 forintért adott tovább az árusoknak. Azoknak. akik Budapesten nekünk, „civileknek” már 30-40 forintért vesztegetik. Természetesen ezek az emberek tisztességesebbek, az előbb emlegetett „ügyes nagykereskedőknél”. hiszen ők adóznak nyereségük után. De azt hiszem, így is megvan a bőséges saját hasznuk. Ezt az ügymenetet ilyen nyereséggel csak kora hajnalban lehet megcsinálni, ugyanis félóránként emelkedik a virág ára. Vegyük például az egyik legszebb növényt, a rózsát. Kezdetben, hajnal három óra felé 5 forintért, öt órakor már ennek ötszöröséért lehet a hölgyek kedvencét megvenni. Érvényes tehát a mondás: ki korán kel, aranyat lel! Egyébként ezt a fajta üzletkötést mi is kipróbáltuk. A munkásruha után legközelebbi utamon, illetve utunkon már öltönyben sétáltunk az árusak között. Nem tudtunk elmenni egyetlen kereskedő mellett sem, aki ne kínálta volna teljes bedobással „kizárólag nekünk” a portékáját. Ügy látszik, mindenekelőtt a ruha teszi az embert. Azaz akinek öltönye van, annak már talán pénze is. Az egyik standnál jól szituált barna bőrű asszonyság árulta az előtte lévő ezüstfenyőt, darabját 150 forintért. Ügy 20-30 volt az asztalán. Suttogó üzletkötés — Hölgyem, adja 100 forintért! — Mit képzel! Én sem ingyen kapom. Ennyi van már csak. A tripláját adtam el rövid egy óra leforgása alatt. Magának sem adom olcsóbban. — Nézze, kössünk üzletet. Adja az ezüstfenyőt 100 forintért, és akkor az. ön előtt lévő mennyiség ötszörösét is megveszem. A hölgy először meglepődik, majd suttogóra fogja: — Oké! Menjen a sor végére, ott van a férjem egy Ford furgonban. Mondja, hogy én küldtem. Megkötöttük az üzletet! Hát nem mentünk a furgonhoz. Nemcsak azért, mert nem volt szükségünk ezüstfenyőre, de pénzünk sem volt. Nem úgy, mint azoknak az embereknek, akikről írásomban szóltam. Hogy (nőst végül is ők maffiózók vagy üzérkedők, netán tisztességes emberek, akik az élet köny- nyebbik végét megragadva akarnak gazdagok lenni? Nem tudom! Döntsék el önök. Azt mondják, aki a virágot szgreti, az rossz nem lehet. De gyanítom, ezek az emberek inkább csak a pénzt kedvelik ... Szilágyi Béla Az elmúlt év őszén nagy vihart kavart Szigetszentmiklóson, hogy a Szabadkai út végén lévő területen, amely mellett egy jókora akácos erdősáv húzódik, istállóépítéshez fogott Nagy Károly nyugdíjas tanító. Közvetlen szomszédai eleinte aláírásokat gyűjtöttek, hogy szándékától eltérítsék,ä de a helyi és a megyei tanács sem adta meg a zöld utat az épület elkészítéséhez. A hetvenedik évében járó, s mindenáron a leendő lovardájának az alapjait lerakni szándékozó ménesgazda nem győzte várni az illetékes építési szakhatóság és a megyei Köjál engedélyét, tehát önhatalmúlag végezte el az istálló építését. Kellett a biztos fedél az állatoknak! Jelentette ki, s valóban igaz, hogy a közel tíz ló, köztük több vemhes, igencsak megsínylette volna, ha a telet az isten szabad ege alatt töltik. Végül naripájával egy tüzes keréken. Mindebből semmi sem valósult meg! így a ménesgazdának közel 50 ezer forintot kellett az utazási irodának fizetnie az elmaradt programokért. Amikor a napokban felkerestük, lelkendezve mondta, hogy jövő májustól valóban teljes lesz itt a nagyüzem, hiszen egy-két héten belül már minden szükséges okmány, hatósági engedély a kezében lesz. Sőt, már ezen az őszön társával, egy szigetszentmiklósi építési vállalkozóval hozzáláthatnak a Wesselényi Ménescsárda építéséhez. Igaz, nem teljesen olyan kivitelezésben, ahogyan megálmodta, de a módosított változat is elegendő lesz ahhoz, hogy a majdani vendégek kedvükre szórakozhassanak. Nagy Károlynak ezen a nyáron már vannak sikerélményei, s igaz, hogy csak erkölcsileg gazdagítják, de ő ezzel is boldogan beéri. Tucatjával fordulnak meg birtokán tizen- és huszonéves fiatalok, többségük a közeli üdülőtelepen tölti a nyarat, s amikor megtudták, hogy lovagolni is lehet, jöttek. A szülők eleinte ódzkodtak,
