Pest Megyei Hírlap, 1989. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-09 / 213. szám

4 ^ÍMan 1989. SZEPTEMBER 9., SZOMBAT Lelkész és tanárnő Római kis erőd a lovarda alatt Színházi levéli Berzsenyi­díjasok A Berzsenyi Dániel Irodal­mi és Művészeti Társaság őszi elnökségi, ülésén úgy döntött, hogy az idei Berzsenyi-díjat Tőkés László, temesvári lel­késznek és Dolnik Erzsébet lévai tanárnőnek, az ottani CSEMADOK-szervezet egyik vezetőjének adományozza. A díjazottak munkálkodá­suk során kivételes erkölcsi bátorságról tettek tanúbizony­ságot az egyetemes emberi jo­gok, valamint a kisebbségi sors védelmének érdekében. Meghívó egy utazásra Hol él a kenguru? Ma, amikor az operatőrök közreműködésével, a technika segítségével lakásunkba „jön” távoli országok egzotikuma, egyre népszerűbbek a külön­féle természetrajzi sorozatok. A könyvkiadók a maguk esz­közeivel igyekeznek lépést tar­tani az- efféle igényekkel, már amelyiknek profiljába tarto­zik. Az egyik qwe is hivatott a Mezőgazdasági Könyvkiadó, amelynek egyik új sorozata az Állatbarát címet kapta. En­nek keretében kerül a napok, ban a könyvesboltokba Széky Pál munkája, A föld állatvi­lága. A színes ábrákkal, fotókkal Illusztrált ’ könyv nem véletle­nül kapta a Kis állatföldrajz alcímet. Lapozgatásával, olva­sásával sajátos, világ körüli utazás részesei lehetünk a kenguru hazájától Madagasz­kárig. A környezetért, termé­szetért aggódó ember, az ál­latvilág iránt érdeklődő olva­só e mű révén bepillanthat a nagyobb földrészek, érde­kes tájak állatvilágának gaz­dagságába. Az ismeretbőví­tésen túl .sajátos/ látásmód szerint közelít a '“'természet világához-!Széky «Pál; elsodr legesen az állatok földraj­zi eloszlásának tanulmányozá­sához nyújt segítséget. Többek között arra keresi a választ, hogy mennyiben térnek el egymástól a különböző tenge­rek és kontinensek életközös, ségei. A képzeletbeli utazás során nemcsak különféle alapfogal­makkal ismerkedhetünk meg, mintegy zárszóként az állat­világ jövőjét is megpróbálja felvázolni a szerző. A könyv az állatok iránt érdeklődő fel­nőtt olvasónak éppen olyan szórakoztató, mint amennyire hasznos a diákoknak. Gy. A. Senki nem tud semmit Tapodjuk a friss sarat Gizella-telepen. Sem a földgép kezelőjét, sem pedig a régészeket nem riasztja el a zord időjárás. Váratlanul bukkant elő ugyanis a föld alól — a terep egyengetcse közben — egy római kori kis erőd falmaradványa. A lovardások ennek aligha örültek, nem így viszont a múltat kutató szakemberek. Immáron ötö­dik esztendeje folyik ugyanis a leletmentés a Dunaka­nyarban. A bős—nagymarosi vízerőmű majdani helyén vallatják a földet, hogy feltérképezzék — s ha lehet —, megóvják történelmünk tárgyi emlékeit. liót. A végösszeg tízmillió fo­rint lett volna 1991-gyel bezá­róan. Ám a nagymértékben megemelt, 43 százalékos társa­dalombiztosítási járulék telje­sen tönkretett volna bennün­ket, emiatt idén januárban új megállapodást kötöttünk. E szerint a végösszeget húszmil­lióra emelte az Oviber. — Mi lesz a kutatásra szánt kerettel, ha leállítják az erőmű építését? — Az új elosztás szerint er­re az évre négymilliót fordít­hatunk, ezt át is utalták. De hogv mi lesz jövőre? Nem tud­juk. Itt állunk óriási mennyi ségű kiásott anyaggal, amelyet fotóztatni, dokumentáltatni, restauráltatni kellene. Nyom­daköltségre is tartalékolni kell ahhoz, hogy az ezekről szóló szakirodalom a tudományos vérkeringésbe kerüljön. — A szakemberek számára mit jelent ez a megtorpanás? — Mi is felfüggesztettünk ásatásokat. Például pillanat­nyilag nem kutatunk Helem- ba-szigeten. Nekem pedig az Esztergomi-szigeten legalább kétszáz sírt kellett otthagyni. Visegrádon azonban a kis erőd feltárását teljes gőzzel folytat­ni kell. Már tárgyalok az Or­szágos Műemléki Felügyelőség gél arról, hogyan lehetne meg menteni. Végeredmény a földben i — Mit tud a jövő esztendei kutatási keretről? — ezzel a kérdéssel kerestük meg Farkas Mihályt, az Oviber beruházási főmérnökét. Erről azonban ő sem tud tájékoztatást adni. Hi szén a parlament várhatóan októberben dönt az erőmű sor­sáról, s ettől függ a régészeti kutatásokra fordítható összeg is. Ha nem lesz erőmű, akkor az Ovibernek már nincs bele­szólása a pénzügyekbe ... „ Mondhatnám: a mégszokott helyzetbe szorultunk. A szak­emberek nagy mennyiségű le­letanyaghoz jutottak, ám ezek — sok korábbi esethez hason­lóan — ismét a földbe kerül nek. Mintha újólag fölkészület­lenül fogtunk volna egy hatal más munkába, amelynek így nőm is lesz végeredménye. El gondolkodtató — ha csakugyan húszmillióról van szó —, nem lehetne-e ezt az összeget mégis az eredeti céljára fordítani? Egyáltalán: valahonnan előte­remteni? Tisztában vagyok az­zal. hogy a régészeti kutatá­soknál fojtogatóbb gondok gyötrik a pénzügyi kormány­zatot, de történelmi múltunk értékmentése mégis fokozott fi­gyelemre kötelez. Vérmes Aranka Emlékezés Pulszky Ferencre Eszmények csak egyeseket ragadhatnak el A múlt századi reformnem­zedék nagy alakja, Pulszky Ferenc, 175 évvel ezelőtt, 1814. szeptember 17-én született Eperjesen. A XIX. századi mar gyár közélet, tudományosság és irodalom kiemelkedő egyé­niségei közé tartozott. Születése, sorshajlama és az élet reneszánsz formátumú egyéniséggé formálta, politi­kusnak, diplomatának, íróriak, újságírónak, régésznek, tudo­mányszervezőnek és műgyűj­tőnek egyaránt kiváló volt. Sokrétű életművéből is ki­emelkedik többkötetes emlék­irata, melyet 1874-ben, pályá­ja végén, 60. születésnapján kezdett el írni. és í880-ban je­lent meg Életem és korom címmel. A XIX. század első felének és a kiegyezés utáni évtizedeknek élpaényszerűsé- gében semmihez sem hason­lítható enciklopédiája, mely­nek a ma számára nem egy megszívlelendő tanulsága van. Már fiatalon is valódi reál- politikus, Gondolatai máig ér­vényesek^ „Mindenki tudja, hogy fonák azoknak elmélke­dése, akik eszményi rendsze­reikhez akarják a világot ido­mítani, ahelyett, hogy a tör­ténteket vizsgálva, azon törvé­nyeket keresnék. ,melyek sze­rint a nemzeti élet eddig ki­fejlett ... Eszmények csak egyeseket ragadhatnak el, a népek lénye szilárdabb, s csak az hathat rájok, mi történe­teik szilárd földjéből nő fel, csak az, mihez ősi szokás és százados emlékezetek kötik ...” Pulszky egész irodalmi és tudományos munkássága a magyar kultúra folytonossá­gának, a nemzeti Öntudat éb­rentartásának fontos eszköze volt: A reformmozgalmakban a Kossuth vezette ellenzékhez tartozott. A szabadságharc alatt elsősorban . külpolitikai, diplomáciai téren tevékeny­kedett. 1848 májusában Kos­suth Becsbe küldte a király személye körüli miniszter. Esterházy Pál herceg állam­titkáraként, majd a magyar kormány angliai képviselője lett. Innen emigrált Kossuth­tal együttműködve. Az emig­ráció mozgalmainak egyik fő szervezője. Széles körű pub­licisztikai tevékenységet fej­tett ki 1848—49 védelmében. Hős lelkű, a hányatott sorsot bátran vállaló felesége társa­ságában sokat utazott és írt, köztük egy érdekes, háromkö­tetes útleírást Amerikáról, 1852-es tapasztalataikról, mely­ben az Újvilág első nagy fel­lendülését ismerteti egy felvi­lágosult magyar szemszögéből. Közben nézetei radikálizáiód- tak, mert a londoni emigráció éveiben a legkülönbözőbb po­litikai színezetű forradalmá­rokkal ismerkedett meg, Maz- zinivel, Herzennel, Louis Blanckal és Bakunyinnal is, majd Garibaldival, akinek hí­véül szegődött, és 1860-ban Olaszországba költözött. A kiegyezéskor hazatért. Deák Ferenc köréhez tartozott. 1869-ben a Nemzeti Múzeum elnöke lett1. Nagy energiával vetette bele magát a kor tár­sadalmi és kulturális mozgal­maiba. Negyedszázados mun­kássága alatt közgyűjtemé­nyeinket európai színvonalra emelte. Neki köszönhető az Esterházy-képgyűjtemény és a bécsi Iparművészeti kiállí­tás anyagának megvásárlása, mellyel az Iparművészeti Mú­zeum alapját vetette meg. Tu-> dományos főművei is ekkor keletkeztek. A rézkor Magyar- országon (1883) és Magyaror­szág archeológiája (1897) a hazai régészet úttörő alkotá­sai. Nem egy elképzelését iga­zolták a későbbi kutyások. Nagyarányú publikációs tevé­kenységét 1877-ben kezdte meg, szinte minden kiemelke­dő archeológiái leletet ő kö­zölt elsőként. Ö foglalta össze a népvándorlás korát az Oszt­rák—Magyar Monarchia Írás­ban és Képekben sorozatban. A napilapokba is sókat írt, az ismeretterjesztésben is úttörő volt. Gyűjtői munkássága, amellyel fiatalsága óta a Fe- járváry—Pulszky gyűjteményt gyarapította, európai jelentő­ségű volt, a gyűjtemény egyes darabjai ma múzeumaink féltve őrzött kincsei. A halál kegyes volt hozzá: a Nemzett Múzeumból 5201110*113 el 1897. szeptember 9-én, a nagy re­formerek utolsó mohikánját. Brestyánszky Ilona Változások előszele A Madáchban a régi repertoárból műsoron marad a Macskák című musical, mely már az 500. előadás felé közeledik O át megint elkezdődött egy színházi évad. Lezajlot­tak az évadnyitó társulati ülé­sek (kivéve a budapesti Víg­színházát; ők az idén ezzel kés­lekedtek, de premierben övék az elsőség, Gyurkovics Tibor Boldogháza című darabjának jövő pénteki bemutatójával, a Pesti Színházban). Aki figyelmesen böngészget­te a nyitó ülésekről szóló, többnyire kurta beszámolókat, az legalábbis két dologra fel­figyelhetett. Az egyik: mintha a műsortervek most valamivel jobb arányokat tükröznének, kiegyenlítettebbek lennének. Amin azt értem, hogy búr minden színház igyekszik min­denfélét játszani, amit csak a társulat összetétele megenged, s amitől közönség- és szakmai siker remélhető (a sorrend mostanra már így alakult, saj­nos vagy nem sajnos), ezek a vegyes tervek mégis egy kicsit az értékesebb repertoár kiala­kítására törekszenek. Még a szórakoztató jellegű művek esetében is próbálják mégtalál­ni a jobb minőségű munkákat. Lehet ez persze véletlen, de le­het tudatos törekvés is. Sze­retném hinni, hogy az utóbbi­ról van szó. A másik észlelhető jellegze­tesség: ez az éyad jóval nyu- godtabb körülmények között indul, mint akár az előző, vagy a két évvel ezelőtti. Értem ezen azt, hogy főleg a vidéki színházaknál most nem mu­tatkoztak olyan súlyos nehéz­ségek, mint például tavaly Pé­csett, Debrecenben, Miskolcon, Szegeden. Kisebb v$>lt a szí­nész- és rendezővándorlás is, illetve, a szokásos és természe­tes keretekben belül, maradt. Ez annyiban tekinthető jó jel­nek, hogy a labilis társulatok, színházak is stabilizálódni lát­szanak, s feltehető, hogy a nyugodtabb körülmények jóté­konyan hatnak majd vissza a művészi munka színvonalára is. Van azonban az évadkezdés­nek egy harmadik, s minden bizonnyal kiemelkedő fontos­ságú eseménye is. Nevezetesen az, hogy két vezető színházunk, a budapesti Nemzeti és a Ma­dách, új lobogók alatt kezdi meg a hajózást az évad vizén. Sőt, talán maguk a hajók is megújulnak, azaz másfajta színházzá lesznek az új veze­tés alatt, ha az nem is vágha­tó, hogy minden új elképzelés egyetlen évad alatt realizálód­jon. Ne feledjük ugyanis: a színházi munka folyamat, melyben esetleg évadok kelle­nek egy koncepció, egy szín- házcsinálási elv kibontakozta­tásához. Lehetnek esetek (vol­tak is .az utóbbi esztendők­ben), amikor szinte azonnal kiderül: egy színházvezetési el­képzelés, egy színházvezetői csapat nem alkalmas a mun­kára, amit felvállalt.- De ez a ritkább. A gyakori — s a ter­mészetes — az, ha folyamato­san valósulhatnak meg_ a ter­vek, vagy ha folyamatosan bi­zonyul tévesnek valami elkép­zelés. Időt kell hagyni itt is, és roppant helytelen, mi több. káros volna, ha azt a nagyon rossz sportszisztémát alkal­maznánk e téren, amit pedig de sokszor alkalmaznak, hogy tudniillik, ha kikap a csapat, azonnal kirúgják az edzőt. Nos, ami az említett két színházat illeti, ezeknél való­ban érződik a nagy változások előszele. Rendhagyó volt már az is, ahogyan a két vezető — Csiszár Imre a Nemzetiben, Kerényi Imre a Madáchban — az igazgatói székbe került. Ma, amikor a legtöbb színházveze­tői poszt pályázatok útján dől el. Csiszárt kinevezték a Nem­zeti igazgatójának, Kerényit pedig egy "faramuci megoldás­sal valósággal a Madách tár­sulata indította a pályázaton, illetve, kissé leegyszerűsítve a kérdést, ők vívták ki, hogy vé­gül is Kerényi Imre legyen az igazgató. Ezekben a technikai megol­dásokban persze nincsen se^ri- mi igazán kivetnivaló. A nem­zeti színházak igazgatóit szer­te Európában kinevezik; így volt ez nálunk is mindig. Azt pedig szintén nem lehet kifo­gásolni, ha egy társulat sze­retné, ha beleszólhatna, ki ve­zeti, kinek a keze alatt dolgo­zik. Feltehető, hogy egy ilyen szerencsés találkozás pozitívan hat ki a társulat munkájára, fegyelmére, művészi törekvé­seire/: s ez az összhang nagyon is kívánatos egy olyan művé­szi műhelyben, mint amilyen a színház. Ügy vélem azonban, a Nem­zeti és a Madách esetében nem csak az igazgatók személyének megválasztása érdekes. Érde­kesebb/ az, hogy mit akarnak, milyen színházat képzelnek el a jövőben, mennyire akarnak igazodni az új helyzetekhez és mennyire hajlandók megal­kudni (mert hát muszáj meg­alkudni is) a megváltoztatha­tatlannak tűnő körülmények­kel, adottságokkal. A Nemzetiben ezek az új el­képzelések — legalábbis a múlt évadot záró bemutatko­záson, s az új évadot kezdő ex­pozén tCsiszár Imre által el­mondottakból következtetve — elsősorban a színház némzeti jellegének és ugyanakkor a korszerű színjátszás, drámaér­telmezés érvényesítésének a jegyében állnak. Több magyar drámát — s köztük több új és nagyon izgalmasnak ígérkező művet — akarnak játszani, és a világirodalom élő drámaírói­nak vagy a klasszikusoknak az alkotásaiból is úgy válogatnak, hogy mind a művek, mind majd feltehetőleg az előadások is a jelenidejű közönséghez szóljanak, de nem amolyan színpadi publicisztika módján. Ha az induló darabokat néz­zük, ez a tendencia már felfe­dezhető. A nagyszínházban az első bemutató Sarkadi Imre Elveszett paradicsom című drá­mája, a Várszínházban Mrozek Arckép című abszurd játéka, a kamarateremben pedig Szo- phoklész Antigonéjának a je­lenhez közelített átirata, Eörsi István elképzelései szerint. A Madáchban szinte két külön színházról lesz szó, mivel majdnem önállósul a Madách Kamara, s ott főleg magyar művek szerepelnek a tervben, s más jellegű lesz a nagyszín­ház műsora vegyesebb, de ér­tékesebb programmal. Működ­ni fog egy stúdióprogram, és a Petőfi Csarnokban is terveznek előadást. A tervek mindenesetre ígé­retesek. Megvalósulásuk­kal pedig mindnyájan csak jól járnánk: a színházak is, a kö­zönség is. Takács István i A visegrádi Mátyás Király Múzeum két munkatársával, Gráf Péter és dr. Groh Dániel régészekkel a nehéz kezdetről beszélgetünk. Miről álmodik a régész ? — Hogyan fogtak e nagy­arányú feladathoz, s miként látják most akkori helyzetü­ket? — fordulok Grph Dániel­hez. — Semmit sem tudlunk ar­ról, mi vár ránk — válaszolja. — Teljesen tapasztalatlanok voltunk. Hiszen gyorsított üte­mű feltárásáról van szó: ne­künk az építők előtt kell jár­nunk. — Két esztendeig Lepencén dolgoztunk — veszi át a szót Gróf Péter. — Késő neolit, ko­ra rézkor, rézkor, késő bronz­kor, kora vaskor és római kor volt a kutatás időrendi sor­rendje. 'Előkerültek leletek a II. és IV. század idejéből, s ta­láltunk Árpád-kori település- részeket is. Jelentős eredmény volt egy római kori őrtorony és egy temető feltárása. Groh Dániellel egyetértenek abban, hogy ez a kis erőd je­lentős lelet. Feltehetően 170 centiméter magas felmenő fa­lakat rejtett a föld, s ez indo­kolja a műemléki helyreállí­tást. — Negyvenszer negyven mé­ter alapterületű lehetett •— mondják —, négy tornya közül kettőnek az alapjait már meg­leltük. Elképzelhető azonban, hogy további maradványokra bukfcánnárik az őf'szágút alatt. — Közvetlenül az út mellett újabb kövek mellől takarítot­ták el a földet. Ez lett volna a kapu? — A kis erőd újabb bizonyí­téka annak — magyarázza Groh Dániei —, hogy a viseg­rádi limesszakasz volt a leg­jobban megerősítve. Azonban nemcsak ez indokolja a teljes feltárást és helyreállítást, ha­nem az is, hogy ilyen lelet se­hol sincs az egész Dunaka­nyarban. Ha ez bemutatható volna, akkor a római kori ha­tár védelmét szolgáló építmé­nyek három alaptípusa lenne 'látható Visegrádon: a castrum, az őrtorony és a kis erőd ... Ritka véletlen — vagy tán mégsem az? —, hogy a kutató­árokban éppen egy egyetemi docens és tizenkét diákja dol­gozik a spatulával. — Több mint tíz esztendeje tevékenykedem a vízlépcsővel összefüggő munkákban — em­lékszik vissza Csemez Attila, a Kertészeti Egyetem tájrende­zési tanszékvezetője. —' Az akadémiai bizottságok titkára­ként először tájrendezési ta­nulmány készítésére kaptam megbízást, majd pedig a vizuá­lis tájértékelés volt a feladat. Ebben az esztendőben fejeztük be a dunakanyari üdülőkör­zet tájképvédelmi tervét. így már érthető, miért fon­tos számára az ittlét, annak el­lenére, hogy véleményét több ízben nem vették figyelembe. A negyedéves kertépítész-hall­gatók is készek a válasszal. — Ennek az egyhetes szak­mai munkagyakorlatnak leg­alább van értelme — fogal­mazza meg Andaházy Loránd. Kolléganőjével, Keller Gabriel­lával aprólékos figyelemmel rakosgatják össze a különböző cserépdarabokat. Amikor a régészeket arról kérdezem, hogy az idén befe­jezik-e a feltárást, szinte egy­szerre mondják: lehetetlen. Hogy jövőre honnan kerítenek rá anyagi fedezetet, maguk sem tudják. Hiszen az erőmű építésének felfüggesztésével el­apadnak a pénzforrások ... A visegrádi Mátyás Király Múzeum sajátos módon a Ma­gyar Nemzeti Múzeumhoz tar­tozik. A középkori osztály ve­zetője. Lovag Zsuzsa irányítja a Dunakanyarban folyó ása­tásokat. Tíz, húsz cs — mennyi? — Mekkora összeget tervez­tek az előzetes kutatásokra? — Ezek a munkálatok 1959- ben kezdődtek, ám néhány esz­tendővel^ később lekerültek a napirendről — tájékoztat Lo­vag Zsuzsa. — Végül is 1976- ban fogtunk neki, s 1980-ig összesen ötmillió forintot kap­tunk az előzetes régészeti fel­tárásokra. Akkor megint leállt a dolog. Amikor újból szóba került, az Oviber és a Nemzeti Múzeum szerződést kötött, s 1986-ban 1,2 milliót utaltak át számunkra. 1987-ben másfél milliót, 1988-ban pedig kétmil-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents