Pest Megyei Hírlap, 1989. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-09 / 213. szám
1989. SZEPTEMBER 9., SZOMBAT 5 ß TOLGOÄ ÍRÁSBAN TILTAKOZNAK Most te következei! Több sajtóorgánum, köztük a Pest Megyei Hírlap is beszámolt Kántor Sándornak, a Pest Megyei Vendéglátó Vállalat vezérigazgatójának viselt dolgairól. Azóta a sajtóper is lezárult, amely jelentéktelen helyreigazítástól eltekintve tényeknek minősítette a Kántor Sándorról leírtakat. Ebben a sajtóperben az újságíró állításainak tanúi voltak Bencze Gábor gazdasági igazgató és Szondy János szakszervezeti titkár. Miután a vezérigazgató rájött, hogy honnan származnak a pontos és rá né?ve igen elmarasztaló adatok, akcióba lépett. pítások ugyanis Kántor Sándorra nézve súlyosak. A Pest Megyei Vendéglátó Vállalat központjában pedig eddig csaknem 30-an írták alá, hogy Kántor Sándor szétzilálja a vállalatot, ragaszkodnak ahihoz, hogy Bencze Gábori helyezzék vissza a munkakörébe. Az utóbbi időben távozott a kereskedelmi igazgató, a számviteli osztályvezető, nyugdíjazását kérte a pénzügyi osztályvezető. Fölösleges vállalatok Végezetül egyszer magyarázza meg valaki, miért van szükség ezekre a megyéi vállalatokra, amikor az üzletek nagy része szerződésben dolgozik. Csak azért, hogy felvegye az átalányt? Mert mást nem csinálnak. S ha már megvannak, ' miért lehetetlen az olyan vezetőket eltávolítani, mint Kántor Sándor? Vicsotka Mihály Megalkotni a csöndet Szeretném a csendet megalkotni — mondta Kun Eva, a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központban rendezett kiállításának megnyitóján. Az érdeklődők két hétig láthatják és élvezhetik a keramikusművész kitűnő alkotásait (Pék Veronika) Szabadulás a bürokráciától Adok-kapok a DKV-nál ■/ Elvtársak! Exportáljatok! z Nem baj, ha veszteségesen csi- £ náljátok, majd a kormány kár- ^ pótol benneteket! Ez volt még £ nem is olyan régen a közis- í mert hivatalos jelmondat. A Dunai Kőolajipari Vállalat — mint ahogyan azt a gazdasági igazgatótól megtudtam — eleget tett a felhívásnak, csak aztán az ígéret szép szó maradt. És mint tudjuk, azóta sok víz lefolyt a Dunán ... Ezek után nem csodálkozhatunk, hogy abban az 'időben nem ment olyan jól a vállalatnak. Az igazsághoz tartozik, hogy az Országos Kőolaj- és Gázipari Trösztnek sem volt éppen rózsás a helyzete. Bár ez az állapot még napjainkban is tart. Tavaly az OKGT-hez tartozó bányászat és gázipar túlteljesítette tervét, a feldolgozó- ipar azonban jelentős eredménycsökkenéssel nézett szembe. Ennek döntő óka a hazái — rugalmatlan — kőolajárban keresendő, amely 16 dolláros hordónkénti alapanyagárral számolt, holott a világpiaci átlag az év nagy részében 11 dolElöször Bencze Gábort támadta meg. Felelősségre vonta azért, mert június 5-től két hétig távol volt. Kántor jól tudja, hogy első számú helyettese SZOT-beutalóval pihent, tanúk jelenlétében beszéltek erről, most azonban számonkéri tőle az írásos bejelentést, holott a vállalatnál soha nem fordult elő, hogy vezető papíron kért volna szabadságot. A dolgot minden esetben szóbeli egyetértéssel intézték el. Azután az öt új és öt használt Volga autógumi eladásáról szóló pénzbefizetési pénztárbizonylatot kérte a vezér a gazdasági igazgatótól. Persze, hogy nem volt Bencze Gábornál, mert a gumikat Bálint István, Kántor egyik legjobb barátja „vette meg”, a 10 darabot 2 ezer(!) forintért. Bencze három esetben írásban is kérte főnökét, hogy szerezze be a bizonylat nyugtapéldányát Bálinttól, hiszen az üzlet a Kántor szóbeli utasítására köttetett. Újabban rhódosult a vezér álláspontja; nem a nyugta a lényeges, hanem, hogy az összeg hol szerepel a cég könyvelési rendszerében. Hol szerepelne, amikor Bálint sohasem fizette be!? Költséges passziók Azzal is vádolta a vezér elcsapott beosztottját, hogy az mint gazdasági igazgató nem adott neki írásbeli jelentést a szerződések tartozásairól, -geakhogy áz a bökkenő, hogy a sajtóperben már bizonyítást nyert az ellenkezője, plusz a mérlegrendelet az alaphiányért a vezérigazgatót . teszi felelőssé! Ezen túl az 1986-ban e tárgyban végzett megyei ügyészségi vizsgálat is felhívta a figyelmet erre. De az sem kutya, amikor Kántor írásban kérdezte a gazdasági igazgatótól, hogy Székely Györgyné elszámoltatási csoportvezető miért vett részt a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság tanfolyamán, s ez miért került 1850 forintba? Ezzel szemben nemcsak az a bökkenő, hogy Bencze Gábor feladata volt a munkatársak továbbképzésének tnegszervezé- se, hanem a kezében van Kán-, tor Sándor utasítása, hogy Szé- kelvné vegyen részt a tanfolyamon. S az 1850 forintos költséget az a vezérigazgató teszi szóvá, akinek költséges passziói miatt a puszta léte egymillió-hétszázezer forintjába kerül a vállalatnak évente. Vicces ugyebár? Most hagyjuk az apróbb vádakat — bár ezek is szerepeltek a felmondásban — a lé- /nyeg az, hogy Kántor szerint Bencze Gábor felelős a vállalat alaphiányáért. Igaz. hogy nem a gazdasági igazgató vette az üdülőt, a banki részvényeket (5,5 millióért), nem ő felelős a sokmilliós behajthatatlan kintlevőségért, éppen a vezér vette a rengeteg bort a barátjától, ő vadászott, hajtotta szét egymás után a vállalati kocsikat. 1987-ben is felvette Kántor a nyereségrészesedést, pedig a cég alaphiányos volt. Rendelet van rá, hogy ilyen esetben mindenki hozzájuthat a nyereségrészesedéshez, csak épp a vezérigazgató nem. Most Kántor arra hivatkozik hogy a Bencze javaslatára tette zsebre az összeget, s nem tudta, hogy alaphiányos a vállalata. Csakhogy amikor tisztába jött vele, sem fizette vissza a pénzt, mind a mai napig. S az is tény,*hogy a vezér „szerényen” kikövetelte magának a nyereségrészesedést. Az APEH az 1987. december 31 -i mérleget vizsgálva 6 millió 646 ezer forint összegű érdekeltségi alaphiányt állapított meg. A vizsgálat ugyan sehol nem említi Benczét felelősként, Kántor azonban ezt jelöli meg a felmondás egyik okaként. 1988-ban a Pest Megyei Vendéglátó Vállalat szabaly- talanul képzett 5 millió értékben vagyonalapot — folytatódnak a vádak. Az 1988. december 31-i főkönyvi kivonat 20 millióval nem egyezik a nyilvántartásokkal! így az 1988-as számszaki mérlegben kimutatott 29,7 milliós nyereség bizonytalan. S mindezért a gazdasági igazgató a felelős, aki hozzá nem értésével tönkretette a céget, rosszindulatú, an félrevezette a vezért, vagyis mindazt, amit a cikk s utána a sajtóper bírája Kántor Sándornak a „nyakába varrt", ő továbbpasszolta Bencze Gábornak, s mindezekért alkalmatlanná nyilvánítva felmondott neki. Ehhez eszközként a vállalati tanácsot használta, amelynek a vezetője, Fekete András, több mint 200 ezer forinttal tartozik a 'vállalatnak, immár tavaly óta. Pedig már 50 ezer forintos hiánynál azonnal leltározni kell! , Amióta Bencze Gábor ügye folyik, több vállalati tanácstagnak jelentősen csökkentette üzlete átalánydíját. Azok aztán szavaztak. Arra, hogy Bencze Gábor alkalmatlan a feladatára. Szondy Jánosnak pedig a gazdasági igazgatót eltávolító ülés után egyikük odasúgta: — Most te következel. / Persze bökkenő megint akad. Az „alkalmatlan” gazdasási igazgató még 1988-ban is 138 ezer 600 forint prémiumot kapott. Igaz, csak 1989 tavaszán nyitotta ki a száját. A rendőrség nem lépett Azóta a Kereskedelmi Minisztérium és az APEH a cikkek nyomán befejezte a vizsgálatot, a rendőrség nem lépett, mert Kántort senki nem jelentette fel. márpedig a vizsgálathoz erre szükség van. A Pest Megvei Tanács elnök- helyettese, dr. Kocsis Péter miután hosszú sürgetés után megkapta a vizsgálat anyagát, kollégáival együtt úgy döntött, hogy szeptember 12- én, keddre kéri a vállalati tanács összehívását. A megállaÜj színnel gazdagodott a paletta, EURO Kft. néven júliusban osztrák—magyar vegyes vállalatot alapított a pomázi ICO Írószer Szövetkezet. A 44 millió forintos törzstőkét felefele arányban adták a vállalkozáshoz, amely teljesen új profillal bővíti a szövetkezet eddigi tevékenységét. Borítékgyártás és papírfeldolgozás, ezt jegyezték be az alapító okmányba. A gépek kezelését kint Ausztriában tanulják meg az emberek, előreláthatóan 35- 40 dolgozót foglalkoztat majd a vegyes vállalat. Jól fizető, új munkahelyeket kínál így az ICO a helybélieknek, a szentendreieknek. A három műszak kellemetlenségét megfelelő keresetekkel tudják ellensúlyozni. (Nyolc hónap alatt, miközben a nyereségük megduplázódott, 30 százalékkal növelték a béreket.) Egy kihasználatlan raktár- csarnokot alakítottak át üzemmé, a berendezésekért természetesen nem kell fizetniük. A késztermék nagy részét — akár 70 százalékát is — visszavásárolja az osztrák partner, de az üzleti megállapodás szerint ..szabad a piac” számukra. Nem tartják igazi konkurenlár körül alakult, vagyis az alapanyagárat eltérítették a valós piaci értéktől, s ez kedvezőtlenül érintette a vállalat feldolgozott termékeinek tőkés exportját. Ennek következtében az elképzelt eredménytől 1,2 milliárd forinttal maradtak el. Az idén tervezett 7 milliárdos bruttó nyereséget várhatóan teljesítik, hiszen az első hat hónapot 3,7 milliárddal zárták. Ez egyebek mellett köszönhető a jó vállalati gazdálkodásnak, továbbá a kedvező piaci lehetőségeknek, és annak, hdgy csökkentek a trösztön belüli kötöttségek. Az utóbbiakat, valamint a vállalat lehetőségeit figyelembe véve dolgozta ki a vezetés a cég hosszú távú stratégiáját. Kiemelt jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy a DKV tröszti vállalat. A tröszt igen ér ős szerveződés, a korábbi gazdasági viszonyoknak egyik talpköve, ahol az az elv érvényesül, hogy közösen számolnak el a költségvetésnek, s ezen belül bármilyen átcsoportosítás lehetséges. A módszer előnyös is lehet, de hátránya ugyancsak van, hiszen az önálló vállalati gazdálkodást rendkívüli módon nehezíti ! A DKV pedig erős csapatnak bizonyult, mert az ő zsebükből . fedezték a többiek veszteséges gazdálkodását. Most az a helyzet, hogy a vállalat továbbra is erős, de irtózatosan nagy adósságaik vannak. Az ismertetett objektív körülmények mind közrejátszottak abban, hogy tervbe vették: a tröszti vállalatokat részvénytársaságokká alakítják át, a tröszt központja pedig vagyonkezelő szervezetté válik. Ä kérdés persze az, hogy a DKV egésze átalakulhat-e nt.-vé. A vállalat vezetői szerint ennek mindenképpen be kell következnie, mert a mostani adok-kapok állapot nem tartható fenn sokáig. Persze az egy dolog, hogy mit gondolnak a főnökök, és másik, hogy mit a tröszt. Amelyik azt szeretné, hogy a kecske is jóllakjék, és a káposzta is megmaradjon! Azaz: a DKV maradjon erős vállalat és mellette alakuljanak meg az rt.-k. Szilágyi Béla Paprikából. saláta Paradicsompaprikából salátát gyártanak a Nagykőrösi Konzervgyár ceglédi gyáregységében. Az alapanyag a környék termelőszövetkezeteiből érkezik (Apáti-Tóth Sándor félvétele) légi ételek Laskafőző férfiak AZ DTONJARÓ, akár turista, akár ükleti ügyekben fáradozó kereskedő, megmegpihen a csárdák hűs verandáin ilyenkor, a nyári nagy melegben. Élvezi a dús lombú erdei fákat és a patakok rétjeit, nemkülönben a párolgó leveseket és a frissen sült húsokat. A vendéglátók igyekeznek olyan ételt tálalni, amit az utas máshol nem kaphat, amint az útikönyvek mondják, a táj konyháját. Hadd szólaltassak meg itt most három öreget a negy- yen évvel ezelőtti néprajzi gyűjtésem följegyzéseiből. Elpihentek már, kint nyugszanak a temetőkben. Borsos János 1869-ben született, ha élne, 120 éves volna, Józsa Benő 1882-ben látta meg a napvilágot, Kárteszi János 1873- ban. Ök még olyan étellel éltek, amiről mi már csak hallomásból tudunk. Kezdjük a laskával. Minden régi városnak, falunak volt valami ragadványneve, komoly is, csúfondáros is. Cegléd laskás város volt, és hatalmas határában az odakint szántó-vető kapás parasztok hamar elkészítették. A laska összetört száraz tészta, először nyújtották az asszonyok, majd az asztalon vagy az ágyon szárították. Néhány óra alatt megszáradt, különösen nyáron. Összetörték, ki mekkorára szerette, kisebb-nagyobb darabokra. A kinti munkára induló férfiak fehér vászonzacskóban vitték magukkal. Amikor a nap delelőre állt, a szolgaiéra bográcsot akasztottak, tüzet gyújtottak alája. A laska zsírban megpirult, nagyon szép pirospaprikát hintettek rá, aztán vízzel föleresztették és a karácsonyi disznóölésből származó füstölt kolbászt ujjnyi darabokban dobálták bele. Hamar megvolt. A dűlők végén, az akácok árnyékában történt a laskafőzés. A dűlőn járó más falusiak látták a tüzek mellett buzgólkodó laskafpző férfiadat, így maradt rajtuk a „ceglédi laskás”. A TÁSKÁNAK mára még az emlékezete sem maradt fönn. A levéltésztát a kinyújtás után betették a kemence földjére — nem tepsibe. Hamarosan pirosra sült, hólyagosra. Aztán ahogy kivették a kemencéből, széttördelték darabokra. A táskát szűrőbe rakták, forró vizet öntöttek rá, s a leforrázott tésztát lábasba rakták. Ebben előzőleg apróra vágott füstölt szalonnát olvasztottak, a zsírjába búzakenyérmorzsát reszeltek, megpirították, majd a tésztával összekeverték. A lapos táska tésztáját finom lisztből nyújtották ki, mint a rétest, összehajtogatták, eldarabolták, ki mekkorára szerette, vízben megfőzték levesnek. Külön lábasban zsírt pirítottak füstölt szalonnából. Amikor a zsír serceg- ve kiolvadt, szalonnástól a levesre öntötték. A kötött táska ugyanúgy volt összehajtogatva, mint a lapos táska. Egy levélből három táskát szabtak ki hosszára, s a hosszú hajtogatást csomóra kötötték, levésnek megfőzték. Az vágta el darabokra, aki ette. Egy kapás ember három csomót is megevett. A tésztát hajtogatás előtt megzsírozták. A szegé- nyebbjének gyakori ebédje volt. Különben Cegléden húst leginkább csak a gazdák ettek meg az iparosok, a zsellérek tésztán éltek. A gömbice nem tésztaféle volt, hanem a disznóvágások öröme, télen került az asztalra. A következő kis vidám történetet Borsos Jánostól hallottam. „Aratáskor bement a paraszt a tanyába, a felesége kötött táskát főzött. Ott forrt a tűzhelyen a fazékban. Nézi az ember a fazekat, a forrásban föl-fölvetődött valami fé- hér gömbölyű. — Teremtette, Perzsi, tán gömböcöt főzöl? — Bolon’ vagy, hogy gondolsz ilyenkor gömbicét, nyár van most.” A kétnapos régi vásárokon utcákban sorakoztak a lacikonyhák. Messziről érzett a sülő cigánypecsenye jó szaga. Tepsiben sütötték sertéskarajból, tíz-tizenöt dekás darabját. Sercegő zsírban sült. A cigánypecsenyét nem fűszerezték,» csak sózták. Egy szelet egy adag volt főtt krumplival kistányéron. A szomjas vásárosok nem ebédnek fogyasztották, hanem borkorcsolyának, nem az étellel akartak jóllakni, hanem borral. A lacikonyhákban történ, tek az áldomások, a szokás az volt, hogy az áldomásbort a vevő fizette, amihez azonban lacipecsenye nem járt, azt kiki magának rendelte a sátorban, Józsa Benő állatkereskedő volt, hetente járta a vásárokat, minden lacikonyhást ismert. Legszívesebben a Kis- pálné sátrába invitálta az alkutársát. Kispálné vasárnaponként egy-egy disznót is elmért. Hídvégi Lajos ciának a hazai gyártókat, köztük a Szentendrei Papírgyárat sem, ugyanis az ICO-borítékok több színben nyomottak, ablakosok, magas minőségű színvonalat -képviselnek. A finn SCANDEXA céggel, amely ma egész Skandináviát ellátja írószerrel, szinte véletlenül kerültek kapcsolatba. A finnek tetszését megnyerte a jól felszerelt, tiszta, rendes pomázi üzem és nem utolsó sorban jó hírnevük a külpiacon. A "külhoniak gyorsaságát jellemzi, hogy szinte napok alatt 15 millió forint értékű berendezést és 10 millió forint értékű szerszámot szállítottak Po- mázra és újabb 20-25 millió forint értékű gép érkezik majd még. Nem, nem írószerek vagy írószerek előállítására — és ez az igazi meglepetés! — hanem videokazetta gyártására írtak alá megállapodást. A kazetta készítésének egy része nem automatizálható és odakint nincs munkaerő. Ezért kerestek külföldi partnert a finnek. A pomáziak egyelőre a befűző szalagig gyártják, a videokazettákat — bérmunkában — havi 60-80 ezret. A megtermelt érték évi 15-20 millió forint lesz, s mindössze 6-8 ember munkáját igényli. A lázas tempót érzékelteti: már próbaüzemei a teljesen automatizált szerelőrendszer:. A következő lépés — így számítják —, hogy az ICO-ban készítik az összes alkatrészt, majd pedig a Magyarországon eladható kazetták helybeni töltéséhez ad berendezést a külföldi üzletfél. Egy éven belül azonban már vegyes vállalati formában akarnak dolgozni a finnekkel a pomázi „írószeresek”. D. Gy. Videokazetták Pomázról Nincs igtBi konkurensük