Pest Megyei Hírlap, 1989. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-21 / 223. szám
4 1989. SZEPTEMBER 21., CSÜTÖRTÖK Egy leporelló az idegenvezető Péter és Pál mindenkit vár Ügy tettem, mintha erre sohasem járt idegen lennék. Aranyló őszi nap volt, felkerekedtem hát százegyed- szer, ezeregyedszer felfedezni, bebarangolni a vendéghívogató Szentendre zegzugos utcáit, rácsodálkozni megannyi szépségére. Elvegyülni csodálatos, ilyenkor a délelőtt érkező, délután búcsúzó, harangcsendüléstől harangkondulásig itt maradó soknyelvű forgatagban. Szőlő- és mézillatú volt a levegő, talpunk alatt halk sustorgással hullott falevelek köszöntek el. Arcomat a verőfényre fordítva, szinte időtlennek éreztem az időt. Amit nem tudunk a Nyugatról A szép könyvek kedvelői nem fognak csalódni, ha az egyik őszi hétvégén elsétálnak a budapesti Városmajor utca 48/B számú házba és megtekintik a Nyugat Emlékmúzeum új, állandó kiállítását. Korábban ugyanis a Nyugat irodalomszervező tevékenységét sokan méltatták, azonban más művészetekkel kapcsolatos esztétikai nevelő, ízlésformáló törekvéseiről alig lehetett hallani. A Nyugat és könyvművészete című, szeptember közepén nyílt kiállítás ezért hiányos ismereteink pótlásához járul hozzá finom ízléssel, diszkrét eleganciával. Maradandó gyermekkori emlékeim közé tartozik az az élmény, amely anyai nagyanyám hagyatékában talált néhány füzet borítójához fűz. Lenyűgöztek a papírborítók szélét dúsan keretező, tömött, saínes virágkoszorúk, mozgalmas vonalakból, indákból álló díszítések. Bennük a hivalkodásmentesen, büszke betűkből álló felirat: A Nyugat kiadása. Sokáig nem tudtam, hogy ezek az Ady-, Móricz-, Tóth Árpád-kötetek nemcsak irodalmi, hanem nyomdatechnikai, grafikai remekművek is. Az 1910-től könyvkiadói tevékenységet is folytató Nyugat Rt. — Nyugat Könyvtár címmel Fenyő Miksa és Hatvány Lajos szerkesztésében — „olcsó füzetes vállalatot” indított — olvasható a folyóirat egyik számában. Az olcsóság azonban nem zárta ki az esztétikumot. A sorozat számos darabjának dekoratív fedél- rajz-terveit Falus Elek kiváló grafikus, iparművész tervezte, akit Ignotus tiszteletteljes levélben hívott meg Berlinből. Szép látványt nyújtanak a gazdag fantáziájú L esznyai Anna munkái is, amelyek közül igen megkapó az Ady Endre Ki látott engem című kötetéhez készített borítóterv. Tévedés lenne azt hinni, hogy a szép és olcsó könyv megteremtésére tett kísérlet öncélú művészkedés lett volna. A folyóirat és a könyvkiadó vezetői, szerkesztői azonosultak azzal az elvvel, amelyet az angol közízlés megváltoztatásában nagy szerepet vállaló William Morris fogalmazott meg a 19. században. A szecesszió előfutáraként emlegetett polihisztor művész hitt az esztétikusán, igényesen elkészített használati tárgyak, ipari termékek — köztük a könyvek és más kiadványak — ízlésfejlesztő hatásában. A Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonában levő könyvekből, folyóiratokból, fotókból és használati tárgyakból készített míves kiállítás Birck Edit, Selmecziné Püspöki Anna és a kiállításrendező csoport értő munkáját dicséri. Ruzicska Mária A folyóparti sétány kőpárkányán, mintha integetne, szétnyitott, ottfelejtett leporelló libegett, távozásra unszolta a fel-felkerekedő légáramlat. Szentendre térképe harmoni- kázott az orrom előtt kéken, zölden, téglaszínben, fehérek rajt’ az utcák, ciklámenszi- nűek a figyelemre számot tartó épületek, házcsoportok. Szerény kis jelzés állt a lap szélént, miszerint a leporellót a Szentendrei Iparművészek Alkotóközössége adta ki ebben az esztendőben. Magyar és angol nyelvű célszerű tájékoztatás áll a lapozgató rendelkezésére, első oldalán a „gratis” felirat arra utal, hogy ingyen osztogatták. Ügy, hát városkánknak már ilyenje is van! A galéria galériája Egy számot, egy képet, egy nevet megjegyezni és az összetartozást vélni benne nem volt nehéz. így hát a Péter- Pál Galéria képe láttán a térképen 1-es számmal jelzett helyre, a Péter-Pál utcába eljutni nem is volt olyan bonyolult. Ott pedig beköszönvén szíves fogadtatásban részesül a betérő idegen (délelőtt 10 órától délután 6 óráig, mint a leporellón jelezték). Kiderül, a verőfény szerencsét hozó: a galéria galériáján kialakított gerendaboltozatú irodában épp itthon találni Dre- venka Erzsébetet, a társulás, az alkotóközösség egyik vezetőjét s egyben menedzserét. Nyúlánk, fiatal hölgy, gyors helyzetfelismerő és tárgyalási készséggel megáldva. Jóvoltából nemcsak a bemutató- és egyben elárusítóterem tetszetős kínálatával ismerkedhettem meg közelebbről, hanem a Péter-Pál Galéria történetével is. — Titulusom ügyvezető igazgató, galériánk pedig a szentendrei iparművészek alkotó közössége — mondja Drevenka Erzsébet. — Ügy két éve alakult. Művészeink átlagos életkora harmincöt esztendő. Esztétikus, nem öncélú, hanem használható tárgyakat készítenek, amelyekkel szívesen él együtt az ember. Az ide tartozó művészek területi alapon szerveződtek. A városi tanács célja az volt — amikor kedvező bérleti feltételekkel ezt az épületet meglehetősen romos .állapotban a rendelkezésünkre bocsátotta —, hogy szentendrei alkotóknak adjon helyet, őket fogja össze — említi a csoportról. A ház most jellegzetes, hangulatos, látogatót hívogató, de nem hivalkodó. A galéria tagjai szerény anyagiakkal indultak, szerencsére az Országos Műemléki Felügyelőségtől is kaptak pénzt a felújításra Komoly bankkölcsönt vettek fel: fontosnak tartották, hogy mielőbb visszafizessék, A menedzser sztyuvi — Sokan múzeumnak hiszik, úgy merészkednek be. Túl szépre sikerült a házunk — mondja az ügyvezető igazgató mintegy tanulságként. — De azért jól, folyamatosan alakulnak dolgaink. Mivel nagy reklámozásra, fizetett hirdetésekre pénzünk nem futotta, felvettük utazási irodákkal a kapcsolatot. Ennek a révén sikerült elkészíttetni az idegen- forgalmi leporellót. Az irodák egy-egy Szentendrére látogató külföldi csoportjukat elkalauzolják hozzánk. Az érkezők emlékül tőlünk vásárolnak egy s mást. A kínálat önmagáért szól, textilek és kerámiák, egyedi faliképek, üveg, kovácsoltvas munkák kaphatók itt. Legkelendőbbek a zsűrizett egyedi alkotások, a kézműves technikával formált darabok Az alkotó művészek figyelembe veszik, hogy a törékeny és terjedelmes darabokat a turisták nem tudnák elvinni, a nagyon drágákat pedig a hazai látogatóink nem vennék meg. Cseng a telefon. Az ügyvezető igazgató olaszul tárgyal, angolul tájékoztat, magyarul válaszol seregnyi kérdésre. Elárulja: nem képzőművész, nem művészettörténész, nem szakképzett üzletember. Néhány esztendeje légikisasszouy volt, pályát változtatott. Most tovább tanul, az Iparművészeti Főiskola két és fél éves művészeti szakmenedzser-képzőjének hallgatója. Ez az egyetlen fórum, amely menedzseri diplomát ad. — A Péter-Pál Galéria bemutatóterem, ahol vásárolni, rendelni lehet. Ahogyan éledünk, életre kelnek terveink is. Karácsony előtt rendeztünk tavaly próbaképp egy hangulatos vásárt. Sikere volt. Ezen felbuzdulva most fontolgatjuk, mással is próbálkozhatnánk, ami beleillene a vendégváró Szentendre életébe. Tavasszal itt a téren virágpiacot lehetne rendezni. Ide csalogatnánk a kiskerteseket, telkeseket, nyaralótulajdonosokat. A téli ünnepek előtt megint kitennénk magunkért, hasonló karácsonyi vásárral, mint tavaly. Említi még Drevenka Erzsébet, hogy a Péter-Pál Galérián kívül is igyekeznek hírt-nevet szerezni alkotó közösségüknek és ezzel városuknak. Vállal nak például restaurálást, berendeznek szállodákat, kastélyokat, amelyek idegenforgalmi vagy más közösségi célt szolgálnak. Jöhetnek a felfedezők Csoportosan munkálkodtak például Mosonmagyaróváron a Szent Flórián Szálloda létrejöttében, a Győri Húsipari Vállalat vendégháza kialakításának is részesei voltak. Feladatot kaptak Érden, ahol egy sorházból szálloda lesz. A Magyar Nemzeti Bank székházán rácsokat kellett restaurálni — és így tovább. — Lehoczky János kovácsművész a galéria elnöke, művészeti vezetője Pauli Anna, a gazdasági vezető Borsódy László. Pauli Anna textilterve- ző, Munkácsy-díjas. Borsódy keramikus iparművész. Keze munkája látható a váci házasságkötő teremben, alkotása a szentendrei városi gyógyszer- tár ivókútja, a ferences gimnáziumban Szent László faliképé. — Igyekszünk mindannyian — és szeretettel várunk mindenkit, aki fel akar fedezni minket — búcsúzik kedvesen az ügyvezető igazgató. Eszes Katalin Kigaloppoznak a keretbűi Cirógatni való csikók Tápiószentmártonban, az Aranyszarvas Mezőgazdasági Termelőszövetkezet központi irodájában kiállítás nyílt Sólyom Zoltán festőművész munkáiból. Az alkotóra jellemzőek színekkel formált hangulatos tájkép-pillanatképei, a képek főalakja pedig a ló. Csodálatosan tud lovat ábrázolni, kedvencei sokszor szinte „kigaloppoznak” a keretből, csikói ciró- gatnivalók. A képek láttán elgondolkodó kiállításiátogató nem téved, ha ott érzi a festményeken az ember természetszeretetét, szabadságvágyát. Sólyom Zoltán kiállítását, melynek megnyitóján fellépett Sípos Tamás író, sokszoros győztes ügetőhajtó, a nagyközönség szeptember 30-ig látogathatja. Érdi Sándor is lemondott... Nincs béke a Szabadság téren Űjabb kis bomba robbant tegnap kora délelőtt a televízió Szabadság téri székházában: Érdi Sándor, a művészeti igazgatóság vezetője népes — mintegy kétszázhúsz főt foglalkoztató — részlegének vezető munkatársai és a sajtó néhány meghívott munkatársa előtt bejelentette: pár napja levelet juttatott el a Magyar Televízió elnökéhez, Bereczky Gyulához, s abban közölte: lemond az igazgatóság vezetői tisztéről. Mint ismeretes, legutóbb a Tv 2 éléről távozott hasonló módon Horvát János. Utódát csak hosszas keresgélés után sikerült megtalálni. Az első menetben az eddig valós jelöltnek tűnő Vitray Tamás az utolsó pillanatban elállt szándékától, s a második menetben végül is Baló György lett a 2-es program vezetője. Hogy Érdi Sándor lemondása után most mi történik a tíz-tizenegy szerkesztőséget magába foglaló nagy műsorkészítő műhellyel (ők gyártják a tévéjátékokat, a Stúdió ’89-et, a Premier, a Nézőpont, a Mestersége: színész és a hasonló műsorokat; mint megtudtuk, ez év első felében összesen 14 ezer perc műsoridejük volt) — tehát, hogy mi lesz a továbbiakban, azt egyelőre nem lehet tudni. Érdi Sándor elmondta: hétfőn beszélgetett vele a televízió elnöke, s olyan megállapodásra jutottak, hogy ő (Érdi) még e héten megpróbál kidolgozni arra vonatkozó elképzeléseket, mégis hogyan lehetne érdemi munkát végezni az igazgatóság műsorait illetően. Ha ezt a koncepciót megtárgyalják, s a megfelelő működés feltételeinek biztosítására a televízió vezetői megalapozott ígéreteket tudnak tenni, akkor — levelét vissza ugyan nem vonva — Érdi Sándor elképzelhetőnek tartja, hogy mégis vállalja továbbra is az igazgatóság vezetését. Különben csak a Stúdió adásainak főszerkesztőjeként kíván dolgozni — tehát oda térne vissza, ahonnan — mintegy másfél éve — az igazgatóság élére kinevezték. ★ Nincs béke a Szabadság téren a hajdani tőzsdepalotát elfoglaló magyar nemzeti televízió berkeiben. Ez az újabb lemondás mindenképpen olyan belső ellentéteket, viszályokat jelez, az egész televíziós struktúra, a műsortervezési koncepció és a működtetési gyakorlat olyan súlyos zavarait tükrözi, amelyek érthetővé teszik a visszalépéseket. Érdi Sándor számos okot sorolt fel lépése indoklására. Ezek között talán a legfontosabb, hogy kialakult egy olyan rossz hatású versenyeztetési szándék a két csatorna — a két igazgatóság — között, amelyre részint nincs semmi szükség, részint pedig megosztja az erőket és mivel a verseny nem a minőségért, hanem csupán a nézőszám ide vagy oda hódításáért folyik, elkerülhetetlenül lefelé nivellálja a műsorokat. Egy ilyen alapvetően hibásnak tűnő struktúrába jóformán sehol nem illeszthető be az a kulturális tevékenység, amelyet a művészeti igazgatóság végezne vagy ellátna. S ha ezen a téren is következetesen érvényesítik ezt a nagyon vitatható versenyeztetési szellemet, elképzelést, akkor az a helyzet állhat elő, hogy klasszikus magyar drámák tévéfeldolgozásainak kell versenyezni mondjuk a Bumm! adásaival. Ez pedig nonszensz, s nem is lehet vállalni. Mindehhez hozzáfűzhető, hogy ha kissé tágabb léptékbe helyezve próbáljuk értékelni a meghökkentő hírt, akkor azt is mondhatjuk: ami történt, az része a magyar kulturális élet ellen hivatalosan elkövetett visszaszorítási intézkedéseknek. Szoros rokonságban áll a könyvkiadás, a színházak, az alkotóművészi tevékenység már-már drámai helyzetével. Ez nem vigasztaló — sőt, még- inkább nyugtalanító. <t. i.) ■ Heti eilmtegyzetb Halálos íegyver Mel Gibson, a Halálos fegyver főszereplője A cím megtévesztő. Nincs itt semmiféle fegyver, ami halálos volna, leszámítva persze egy tizenhatlövetű Beretta pisztolyt vagy egy jó öreg klasszikus hatlövetű Smith and Wesson forgópisztolyt, s más kézi lőfegyvereket és automatafegyvereket, amelyek természetesen halálosak, ha jól céloznak velük. És a film szereplői általában jól céloznak ... Tehát: az igazi halálos fegyver egy zsaru. Martin Riggsnek hívják, mármint a filmben, és kissé őrült. Vagy inkább kiszámíthatatlan. Hajmeresztő ötletei vannak, a legváratlanabb módon reagál szituációkra, emberekre, tényekre. Elég szokatlan tulajdonságok egy zsaru esetében. Csakhogy ez a Martin legalább két okból ilyen nem szabályos zsaru. Egy: nemrég meghalt a felesége, akit imádott. Kettő: a vietnami háború veteránja, és ott aztán átélt egyet s mást ahhoz, hogy ne legyen szabályos, és normális, zsaru. Adjuk még mindezekhez a tényt, hogy kábítószeres ügyekben nyomoz, s ezek az ügyek olykor nem viselhetők el szabályos és normális észszel. Aki ezt az amerikai filmet megnézi, természetesen ezen a nem zsaru zsarufigurán is meglepődhet. De még jobban meglepődik, amikor rájön, ki is játssza ezt a Martint. A színész ugyanis az a Mel Gibson, akit mi is ismerünk, bár teljesen másfajta filmekből és szerepekből. Leginkább mint Mad Max lehet ismerős; az őrült vagy annak tűnő figurát három filmen is alakította; az elsőt még 1978- ban. De láttuk őt a Bounty című filmben is két évvel ezelőtt, s talán emlékeznek még néhányan a Gallipoli filmben nyújtott érdekes alakítására. Ez a szerep — ez most már elég nyilvánvaló — nem a megszokott Mel Gibson-figu- rákkal tart rokonságot. Van benne ugyan egy kevés a sivatagi Örült Max harcos mivoltából is, de ez másfajta harcosság. Ez a modern amerikai nagyváros bűnözés elleni harcában szükséges keménység, kíméletlen és célratörő erőszak és fineszes va- gányság. Mel Gibson, az ausztráliai születésű színész itt megpróbál nagyon hiteles alakot elénk állítani. Mozdulatai, mimikája, lendülete tipikusan maiak és amerikaiak. Nagy szerencséje a filmnek (s nekünk nézőknek), hogy Mel Gibson mellé partnernak a színes bőrű Danny Glovert választották. Ez a filmben épp az ötvenedik születésnapját ünneplő zsaru megint csak nem a szokvány színes bőrű hekus. Talán azért, mert eredetileg nem színes bőrűnek írták meg a figurát. No és szerencsénk, hogy a rendező Richard Donner. Lehet, hogy a név így magában keveset mond. de ha rendezései közül említek néhányat, rögvest ismerős lesz: a Sólyomasszony, az Omen, számos Kojafc-film, a Petrocelli- sorozat több darabja, a San Francisco utcáin,, a Perry Mason-sorozat darabjai, — és a Superman két - epizódja. Tehát itt a kalandfilmek mesteréről van szó, aki ezt a műfajt remekül érti, és ha már kalandfilmről van szó, akkor az legyen legalább olyan profi munka, mint a Halálos fegyver. Nem történik itt világmegváltás, csak annyi, hogy a rendező elmesél egy izgalmas történetet, épp úgy, ahogy egy izgalmas történetet el kell mesélni. Azaz izgalmasan, feszültséget teremtve és megtartva, pontosan kiszámított vágásokkal, tempóval. Jellemző, hogy a film alig valamivel hosszabb a klasszikus másfél óra időtartamnál, és mégis jóval terjedelmesebbnek tűnik, de nem • azért, mert unalmas volna, hanem mert annyi minden történik benne, hogy az az érzésünk támad: ez a sok esemény, izgalom csak egy sokkal hosszabb filmben férhet el. És ez a jobbik eset, mert számtalan olyan filmet kellett már látnunk, amely másfél órás sem volt, mégis úgy tűnt, három óra hosszat ültünk a moziban. A sötétség fejedelme A szorgalmas új forgalmazó cég, az Intercom újabb közönségfilmmel jelentkezik. A sötétség fejedelme, mint az a címéből is sejthető, horror, s nem is a legenyhébb fajtából. A történet igen bonyolult. Szó van benne egy titokzatos üvegtartályról, melyet egy elhagyott templomban találnak meg, Los Angeles külső részén. A tartályban lévő titokzatos folyadék mintha élő anyag lenne és a tartályt belülről ez az anyag tudja kinyitni. Van egy titokzatos kézirat is (minden valamirevaló dolog, tárgy, anyag, személy titokzatos persze ebben a filmben), s ebből kiderül: a tartályban magának a Sátánnak a fia van a zöldesszínű anyag formájában. Ez a masz- sza természetesen kiszabadul, és iszonyú dolgok történnek ennek következtében. Életre kél a Sátán, meg minden. No de aztán megkapja a magáét, mert egy rendíthetetlen fiatalember, szerelme védelmében, úgy elbánik a ronda Sátánnal és embereivel, hogy a sötétség fejedelme attól koldul. Szép nagy riogató, frászt hozó történet, ahogy kell. Hatalmas feladat jut benne — mint minden hasonló filmben — a trükkmesternek és a maszkmesternek. Elgondolkoztató, hogy e fantasztikus maszkok mögött mi szükség van még az élő és figurát, karaktert formáló színészre, hiszen úgysem látszik belőle semtni más mint egy csomó különböző műanyag és festék. A rendező e film esetében is profi: John Carpenter készítette a Csillagember és a Nagy zűr Kis-Kínában című filmeket is (egyebek között), s az ő munkája a terjedelmes életrajzi film, melynek hőse (és címe): Elms. Ez a mostani filmje mindenesetre cseppet sem andalító vagy nosztalgikus ... lakács István
