Pest Megyei Hírlap, 1989. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-14 / 217. szám
8 r 1989. SZEPTEMBER 11, CSÜTÖRTÖK Hírek IWln . 1989. szeptember 14., Ilin • csütörtök. Szeréna napja. A nap kél 6.20 — nyugszik 19.00 órakor. A hold kél 18.25 — nyugszik 4.41 órákor. Az ország nagy részén csütörtökön növekvő felhőzet, délutántól többfelé zivatar várható. A délnyugati szél fokozatosan megélénkül. Délután 11 fok körüli hőmérséklet a valószínű. Regen várt üz!ct E héten nyitott iparcikkboltoí Százhalombattán, a Rózsa Ferenc körút 1. szám alatt a Buda Környéke ÁFÉSZ. A mintegy ötmillió forintos ny írókészletben a tapétától a műanyag padlóig, a festéktől a színes televízióig sok-sok árucikk kínálja magát a battaiak által oly régen várt üzletben (Háncsovszki János felvétele) Elhunyt Ratkó József Ratkó József József Attila- és SZOT-díjas író súlyos betegség következtében, 53 éves korában elhunyt. Temetéséről később intézkednek. Százhalombattán Kereskedelmi fórum Százhalombatta ellátásának javításáért szeptember 14-én délután fél ötkor nyilvános kereskedelmi fórumot rendeznek a városi pártbizottságon. Várják az érdeklődőket, hiszen a rendezők — a tanács képviselői, a kereskedelmi vállalatok megbízottai és a kiskereskedők — válaszolnak a féltett kérdésekre. ^ Űj gép. A KFSZ váci gyára lízingben alkalmaz egy ke- verő-farkasoló gépet. Az NSZK-bóI érkezett berendezést már nagyon várták, mivel az új masina az egyik legnehezebb kézi műveletet helyettesíti, s a fonal minőségét is javíthatja. Szeptemberi telelottó Nyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a szeptemberi teleloító-nyeremé- nyek az illeték levonása után a következők: öttalálatos szelvény nem volt, a következő hétre átvitt jutalom nettó összege 12 millió forint. A 4 találatos szelvényekre egyenként 326 146 forintot, a 3 találatosokra egyenként 1791 forintot és a kettesekre egyenként 55 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek. KASZTEL ANDRÁS HETVENÖT ÉVE született Kasztéi András (1314 —•1943) ismert haladó újságíró. Éjész fiatalon kapcsolódott be a baloldali ifjúsági mozgalmakba, s az 1930-as évek végén tagja lett a Magjrarországi Szociáldemokrata Pártnak. Tanulmányai befejezése után éveken át magántisztviselőként dolgozott, majd 1540-ben a Népszava szerkesztó'ségébe került, ahol hamarosan főmunkatárs, a külpolitikai rovat vezetője lett. Különösen forradalmi szellemű külpolitikai cikkei váltották ki a lap olvasóiban élénk visszhangot. Csakhamar bekapcsolódott a Ságvári Endre által vezetett Országos Ifjúsági Bizottság (OIB), valamint a Népszava szerkesztőségében dolgozó újságírók révén az illegális kommunista párt tevékenységébe; 1941. november 1-jén szervezőként ő is részt vett a Kossuth és Táncsics sírjánál tartott antifasiszta tömegtüntetésen, majd HS42-ben tevékeny szerepet vállait a Petőfi-szobornál megrendezett antifasiszta tüntetés előkészítésében is. E tüntetés során elfogták és bebörtönözték. Kasztéi András kiszabadulása után tovább folytatta mozgalmi tevékenységét. Ezért — megtorlásul — 1943 elején büntetőszázaddal kivitták - az ukrán frontra, ahol végeztek vele. Építkezések megyeszerls Szövetkezeti lakótömbök Az otthonteremtés gondjainak megoldásában jó lehetőségnek bizonyult az elmúlt években a megye különböző településein létesülő kisebb- nagyobb szövetkezeti lakótelep építése. A munkálatok most több helyen fontos szakaszukhoz érkeztek. Szigetszentmiklóson második ütemének befejezéséhez közlekedik a Csokonai utcai épülettömb második üteme. Itt összesen 100 különböző méretű lakás épül. Jó ötletnek bizonyult — a költségek kedvezőbb megosztása érdekében —, hogy a tetőtereket lakásként alakítják ki. Befejezés előtt áll a Bajcsy-Zsilinszky úti 44 lakásos szövetkezeti lakótömb építése is. Itt a leendő lakástulajdonosok maguk végzik szorgos munkával a belső munkálatok jelentős részét, a burkolást, csempézést, a tapétázást. Most a lépcsőházak belső kialakítása folyik. A Kun Béla Szövetkezet egyébként tovább kívánja folytatni lakás- építési programját, s most napirenden van a további 38 lakás építésének előkészülete. Befejezés előtt áll Sződlige- ten a vízmű és a hajógyár dolgozói részére épülő 14 lakásos szövetkezeti lakótömb is. Dunakeszin 180 lakásos szö- vekezeti lakótelep épül. Ennek első ütemében az idén 64 lakás átadása szerepel a programban. A Budaörsön megalakult Nefelejcs Lakásszövetkezet 32 lakásos szövetkezeti lakóházat épít. Itt jelenleg az épületszerkezet kialakítása folyik. K. Z. Segít az A VUS—ÁB kft. Fűének a pénzikaik. utón Az ember általában nem azzal a tudattal ül fel egy repülőgépre, hogy lezuhanhat. Ennek ellenére -előfordulnak légi szerencsétlenségek, s a következményük valamennyiünk által ismert: többnyire egyetlen túlélő sem marad. Ami ezután következik, az sem tartozik a kellemes dolgok közé. Hosszú eljárás kezdődik a rokonok, hozzátartozók kártérítési Igényének kielégítésére. Bár g pénz nem ellensúlyozhatja a veszteséget. Előfordulhat szárazföldi, úti közlekedési baleset is, nem tudhatjuk, önhibánkból vagy más hibájából, nem szenvedünk-e autóbalesetet külföldi utazásaink során. Arra, hogy pereskedjünk a biztosítókkal, hogy fussunk a pénzünk után, olykor nemcsak szakmai tudásunk, de energiánk sincs. Ezt felismerve alakult meg tavaly júniusban az AVUS-ÁB Nemzetközi Igényérvényesítési, Kárrendezési Szolgáltató és Tanácsadó Kft., az Állami Biztosító és az AVUS GmbH ausztriai székhelyű nemzetközi vállalat közös cégeként. Vállalják magánszemélyek meg. bízásait, például a külföldön elszenvedett károk konvertibilis devizaköveteléseinek igényérvényesítésére, és közreműködnek külföldi kötelezettségek rendezésében. Visz szatérve a bevezetőben említett légi katasztrófára vagy közlekedési balesetre, a kft. átveszi az ügyintézés kelle metlénségeit, terheit. Ügyne vezett tiszta eredményérdekeltségi alapon dolgoznak,. a honoráriumot a Üéfolyt Őszszeghez igazítják, és a deviza- költségeket megelőlegezik. RÁ»IÓ~ÉS TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 4.39: Jó reggelt! — 8.CD: Hírek. Időjítrás. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Mai programok. — 8.20: Vktuáilh ismétlés. — 8.50 Külpolitikai figyelő, — S.0'9: Napközben. •— 11.05: Népzenetár. — 11.25: A Szabó család, !v- 12.00: Déli krónika. — 12.3'0*: Ki nyer ma? — 12.40: Múzeumi híradó. — 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.00: Klasszikusok dálidöben. — 14.00: Hírek. Időjárás, -r 14.05: Külpolitikai rovat műsora. — 14.35: Operettfinálék. — 15.00: Zenés irodalmi magazin. — 16.00: Tizenhat óra. — 16.15: Zeneiskolásoknak zeneiskolások muzsikálnak. — 16.34: Szíriusz kapitány és a titokzatos robot. — 17.00: Agrárműhelyek — almáskertekben. — 17.30: Népdalfeldolgozások. — 17.55: Ipargazdák. — 18.00: Rólunk van szó! — 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. — 18.30: Esti magazin. — 19.15: Lottósorsolás. — 19.23: Sportvilág. — 19.30: Hol volt, hol nem volt... — 19.40: Ferenc Éva népdalokat énekel. — 19.5-0: Czine Mihály könyvszemléje. — 20.00: Pásztor Magdolna és Simkó János műsora. — 21.00: Há^om szólamban, beszélgetés zenéről. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: Lukácsi Béla és Elek László műsora. — 23.00: Operaest. — 0.00: Hírek. Időjárás. Lottó. -1- 0.10: Himnusz. — 0.15: Éjfél után. PETŐFI KADIO 4.30: Reggeli zenés műsor. — 6.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 7.33: Sportreggel. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: A könnyűzene legszebb melódiái. — 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 9.05: Idősebbek hullámhosszán. — 1-0.00: Útikalauz üdülőknek. — 10.05: Máriá-napok a vallási és nepha- gyományban. — 10.20: Operaslágerek. — 10.50: Peres, poros, iratok. — 11.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 11.05: Nyugdíjasoknak. — 11.25: örökzöld dallamok Taco előadásában. — 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10.: Hallgató-nóták. — 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 13.05: Nosztalgiahul 1 ám. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. - 14.00: Lelátó. — 14.30: Beszéljen a néző! Az Eszter című regény televíziós filmváltozatáról. — 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 15.05: Az Alexander kürtkvartett Játszik. — 15.20: Propagandaműsor. — 15.25: Musicalhangverseny a Fővárosi Operettsjínházban. — 16.00: Találkozás a stúdióban, a Magyar Rádió gyermekkórusával. — 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 17.05: A mi utcánk . .. — 17.2-0: Gorűiusz. Magazin töprengőknek. — 18.30: Popregiszter. — 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben. —19.05: Jut eszünkbe. FLala János és Fri- deriku3z Sándor műsora. — 19.39: Alma és fája. Dokumentumjáték. — 21.00: Hírek. Időjárás. Lottó. Útközben. — 21.05: Az elsöszülött. Martti Larni regénye. — 21,32: Salgóbánya *89. — 22.05: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. — 23.00: Hírek. Időjárás. Lottó.— 23.10: Sporthíradó. — 23.20: Böngészde a zenei antikváriumban. — 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. — 9.03: Időszaki kiállítások. — 9.03: Beethoven: Esz-dúr vonósnégyes. Op. 74. — 9.40: Romantikus zene. — 10.30: „Egy kalap oltalma alatt”. Hans Carl Artmann írásaiból. — 11.00: Krenek: Húzd rá, Johnny. Dzsesszopera két részben. — 12.00: Hírek. Időjárás. — 12.05: Kamaramuzsika. — 13.00: Hallgassuk újra! Bakonyi Péter do- kumentumesszéje. — 14.00: Poulenc: Glória. — 14.30: Prunyi Ilona zongorahangversenye a pesti Vigadóban. — 16.00: Hírek. Időjárás. — 16.05: Új Bach-kantátalemezeinkből. — 16.46: A XX. század vonószenéjéből. — 17.09: Zenetörténeti értéktár. — 17.42: Régi olasz kórusművek a hamburgi Monteverdi kórus előadásában. — 18.00: VII. debreceni nemzetközi kamarazenekari fesztivál. — 18.30: A Magyar Rádió román nyelvű műsora. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Ravel kamarazenéjéből. — 19.50: Brúnó Walter zongorázik és vezényel. — 20.50: Az eladott menyasszony. Smetana operájából. — 21.46: Félúton. Albert Zsuzsa versei. — 21.51: A Magyar Zene- művészeti Társaság hangversenye a pesti Vigadóban. — 22.57: Mesterházi Márton: A kutya húzta a rövidebbet. — 0.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Szózat. TV 1 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9.10: Az emberi test. — 9.35: Kerek egy nap. NDK-film. — 10.35: Mozgató. Tévétorna mozgáskorlátozottaknak. — 19.45: Képújság. — 16.40: Hírek. — 1G.45: Pannon krónika.— 16.55: A pécsi körzeti stúdió műsora szerbhorvát nyelven. —17.00: Hármas csatorna. — 17.50: Ray Mantilla „Space Station” a „Pori Jazz 1988” fesztiválon. — 18.20: Négy nap tévéműsora. — 18.30: Bébi és társai. Ismeretterjesztő filmsorozat. — 19.00: Esti mese.— 19.15: Lottósorsolás. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Kínai kancsó. — 20.53: Reklám. — 21.00: Hazai tükör. — 22.20: Telesport. — 23.19: Híradó 3. TV 2 Endrei Judittal és Rózsa Péterrel. 17,00: Képújság. — 17.15: Tv 2. — 17.45: Bumm! Telefonos játék. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeiknek. — 18.49: Tv 2. — 19.00: Lengyel utak. Lengyel filmsorozat. — 29.46: Tv 2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv 2. — 21.30: Nézőpont. — 22.00: Országok, emberek, életek... — 23.25: Tv 2. Napzárta. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 9.29: Zenés műsor. — 9.50: A távoli hegyek csúcsai. Angol tvsorozat. — 10.45: Publi cisztik ai műsor. — 16.10: Orvosi tanácsok. — 16.20: A biotechnológiáról. — 17.00: Művelődési műsor. — 17.30: , A szovjet tv zenés szórakoztató műsora. — 18.20: Kék fény. — 19.09: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.00: Szerencse kis feltétellel. Tévéfilm. — 20.40: Publicisztikai magazin. — 21.20: Autósok, motorosok magazinja. — 22.00: A brandenburgi krónika. NDK-tv-so- rozat, 2. MŰSOR 16.05: Dokumentumfilm. — 16.35: Chhnik Voszkreszenszik—Calgary Flams jégkorongmérkőzés. — 18.50: Közép-szlovákiai magazin. — 19.10: Torna. — 13.30: Híradó. — 20.00: Mindenkinek, ami az övé . . . (Olasz film). — 21.30: Híradó. — 22.00: Világhíradó. — 22.15: Labdarúgóösszefoglaló. MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 4.30: 120 perc. — 6.30: Műsorismertetés. — 6.35: összefoglaló a kupaszerda mérkőzéseiről. — 9.05: Polip—3. VII/2. — 10.05: Gyermekek órája. — 13.30: Dokumentumfilm. — 14.15: Rajzfilm. — 14.45: Párbeszéd a számítógéppel. — 15.30: Hogyan pihenjünk? — 16.CO: Pártbizottság és átalakítás. — 18.30: Mi történt a nagyvilágban? — 16.45: Tizenhat év alatt és azon túl. — 17.30: Moszkva— Washington távéhíd. — 19.00: Híradó. — 19.40: Időszerű interjú. — 19.50: Polip—3. VII/2. — 20.50: Beszélgetés A. Koncsalovszkijjal. — 22.CO: A láthatatlan ember. H. G. Wells regényének filmváltozata. 23.26: Hírek, — 23.31: Múzeumi körséta. — 0.01: Megzenésített versek. SKY 6.30: üzleti hírek. — 7,00: D. J. Kat-show. Gyermekműsor. — 9.30: Panel Pót Pourri. Játékos show. — 11.00: Sullivanék. Film. — 11.20: Sky-krónika. — 12.30: Gondfórum. — 13.00: Egy másik világ. Amerikai film. — 13.55: Közkórház. Film. — 14.50: Változó világ. Film. — 15.45: Szeretni. Film. — 16.15: Fiatal orvosok. Film. — 17.00: Visszaszámlálás. — 18.00: Eurosport. SUPER 7.0»: Hírek. Időjárás. Üzleti hírek. — 8.02: Egyveleg. — 15.30: Európa rockja. — 16.30: Forró tíró-t. — 18.30: Nino Firetto zenés műsora. — 18.30: The Lloyd Bridges Show. Film. — 20.00: Burleszk Lady. Amerikai bűnügyi film. — 21.50: Világhíradó. — 22.09: Piaf — a korai évek. Francia film. — 23.50: Euróoai kitekints. — 0.20: Hírek. Időjárás. Egyveleg. TV 5 16.05: Hírek. — 16.10: Jelenldő. Társadalmi magazin. — 17.10: Esély a daloknak. Varieté. — 17.30: Konyhatitkok. — 18.00: Számok és betűk. — 18.30: Pihenőidő. Gyermekműsor. — 19.00: Telturisztika. — 19.30: Hírek. Időjárás. — 19.40: Csillogó papiros. — 20.00: Magazin. — 21.00: Észak- Dél. — 21.30: Európai hírek. — 22.00: Tv-híradó. — 22.25: Időjárás. — 22.30: Hiányjelek. Irodalmi magazin. — 23.45: Kulturális műsor. — 0.20: Frankofon földrészek. — 0.50: Műsorzárás. A horgászoknál* vara türelmük A Magyar Országos Horgász Szövetség Csongrád Megyei Intéző Bizottsága a szeptember 17-re meghirdetett „Szeged” Kupa Országos Horgászversenyt egy héttel később, szeptember 24-én, vasárnap rendezi meg. A nevezéseket fenntartja, de azoknak, akiknek a módosított időpont nem felel meg, visszatéríti a nevezési díjat. Vámközlemérav A Szovjetunió kormányának h! tározata alapján szeptember 1! tői külföldi turistáknak, magár célból (beleértve a meghívást ii utazóknak, valamint tranzitutí soknak tilos a Szovjetunióból k hozni az alabbi közszükségle cikkeket: gépkocsi-akkumulatt rok, elektromos kábelek és vezeti kék, lakatosszerszámok, gépkocs alkatrészek, gépkocsi-gumiköpcn: építőanyagok, szőrme és szőrmi áru, kávé. kakaó, tea, kaviá: mindenfajta kelme, szőnycgfélesí gek, bőrruházat, fehérnemű € alsónemű, kötött felsőruha és al sónemű. asztalnemű, ágynemű € törölköző, harisnyaféleségek, ei nyők és pótalkatrészeik, háztartá si edények és evőeszközük, gyógy szerek, háztartási és tisztálkodás szerek, illatszerek és kozmetika moll, vitaminok, varrógépek, hű tő- és fagyasztógépek, kerékpá rok, fényképezőgépek és amatő fényképészeti berendezések, ház tartási elektromos készülékei porszívók, mosógépek kötőgépei szórakoztató elektronikai termé kék, gyermekruházat és gyermek lábbelik, külföldi gyártmányú áru cikkek, ékszerek és egyéb nemes fémből és drágakőből készült tár gyak. A Szovjetunióból kivihető köz szükségleti cikkek összértéke nen haladhatja meg a 100 rubelt Azok az állampolgárok, akik i Szovjetunióban munkavégzés cél jából (beleértve a követségeken kereskedelmi kirendeltségeken é nemzetközi szervezeteknél öolgo zókat is) tartózkodnak, és okta tási intézményekben tanulnak egy naptári évben családunkén hűtőszekrényből és fagyasztóból szórakoztató elektronikai termé kékből, háztartási elektromos készülékekből, varrógépből, mosó gépből, kötőgépből, porszívóból fényképezőgépből fajtánként égj darabot hozhjitnak ki. Kakaót kávét, teát, kaviárt ezek az állampolgárok sem hozhatnak ki. Ismét gyerek az áldozat Tragédia Telkiia Ismét megdöbbentő halálesetről értesültünk: kedden délután Telki községben, a Fő utcán kerékpározás közben égy 13 éves diák, Drexler Gábor közlekedési balleset áldozata lett. A kerékpáron haza- falé tartó fiú egy traktor mögött haladt, majd — feltehetően nem hallotta a szemből érkező Wartburg motorzúgását — átkanyarodott a mási.-c sávba, s máris megtörtént a tragédia. A vizsgálat még tart. s bizonytalan. milyen sebes-éggel érkezett a végzetes találkozóra az autó. a tényen azonban ez már mit sem változtat. Újra idő előtt eltávozott egy gyermek, fiatal életének lezárulása nemcsak a családnak okoz végtelen szomorúságot. de döbbenetét vált ki a kisfiú környezetéből is. Szerdán délelőtt iskolagy fliest tartott Budajenőn — Tel- kin ugyanis nincs általános iskola — Krizscnóczi Ferenc igazgató, aki saját bevallása szerint sokadszor igyekszik a gyerekeket jobb belátásra bírni, Amint mondta, sajnos legtöbben csak kinevetik Őt, vagy éppen megmagyarázzák neki: velük ilyesmi nem fordulhat elő. Pedig álig fél éve, hogy az intézet másik növendékét, Kóbor S2i[tná<' szintén elgázolta egy személygépkocsi, ám a leányka csodával határos módon megúszta a7 esetet. Drexler Gábor értelmetlen halálából jó lenne, ha mindenki okulna. Szülők, nevelők és gyerekek egyaránt. J. K. Összetört gázkonvektorok Karambolozó gépkocsik Elaludt. Bagón Rapcsányi István 22 éves gépkocsivezető teherautóval az árakba borúit, és kisebb sérüléseket szenvedett. A gépkocsin gázkonvektorokat szállított, melyek ösz- szetörtek. és 400 ezer forint kár keletkezett. Szabálytalanul kanyarodott. Halásztelken Szabó József 39 éves ágazatvezető személy- gépkocsival szabálytalanul kanyarodott, és egy másik személyautóval összeütközve súlyos sérüléseket szenvedett. Szabálytalanul kanyarodott. Vecsésen Nagy Lajos 38 éves festő-mázoló szmélygépkocsi- jával szabálytalanul kanyarodott balra, és nem adott elsőbbséget Darvas Zoltán 22 éves személygépkocsi-vezetőnek, aki a baleset elkerülésére áttért az úttest bal oldalár ra. Ott elütötte Morvay Sán- dorné 59 éves nyugdíjast, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Elé lépett. Vecsésen egy személyautó elütötte a vigyázatlanul elé lépő 63 éves Babies Lajosnét, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség szakértők bevonásával tovább vizsgálja a balesetek körülményeit. Újra áll a saroktorony 1 \ Automata esözteto A hét végén birtokba vehették a vendégek a hévízi tófürdő újjáépített szárnyát. Mint emlékezetes: az épület 1986. március 3-án leégett, csak üszkös gerendacsonkok maradtak belőle: A helyreállítást tavaly tavasszal kezdték meg. A csaknem 160 millió forintba kerülő munkálatokat — a győri Dimenzió Tervező Kisszövetkezet által készített tervek alapján — a Balatonvidéki Építőipari Kisszövetkezet végezte. Nyolcszögletű „elosztórészt” alakítottak ki; az ebből nyíló négy medence közül kettőt befedtek. Egy-egy súlyfürdő és összesen hat masszázshelyiség, 32 kabin, valamint 230 öltözőszekrény várja a fürdőzőket. Űjra áll a négy jellegzetes saroktorony is. A tetszetős, nagyrészt osztrák vörösfenyőből készült épület- együttes biztonságára — a szomorú és figyelmeztető előzmények után érthetően — fokozott figyelmet fordítottak. Mindenekelőtt több, úgynevezett tűzszakaszra tagolták. Hő- és füstérzékelőket, valamint 67 Celsius-foknál működésbe lépő automatikus kapcsolású esőztetőberendezéseket is felszereltek. A tó partját különleges tőzeggel töltötték fel. Ezenkívül új utat és napozóhelyeket is létesítettek. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Bárd András. — Főszerkesztő-helyettes: Árkus István. Csulák András. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 31L. IRANYlTOSZAM: 14«. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Buda_____________________________________ pest, Blaha Lujza tér 3. 1969. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 138-2399 és 138-4300. — Szerkesztősé------------------------------------------------------- gi titkárság: 138-2539. FIOKSZERKESZTOSEGEINK : CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1. Pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. — ÉRDI HÍRLAP, Érd, Engels u. 1—3. 2030. Telefon: 45352. — GÖDÖLLŐI HÍRLAP, Gödöllő, Szabadság tér 10. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796. — MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. — NAGYKŐRÖSI HÍRLAP, Nagykörös, Hősök tere 5. 2750. Telefon: 51-398. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesítö postahivatalnál, a hirlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR). Budapest XIII., Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül vagy postautalványon átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 4,30 Ft; 12 oldal 5,30 Ft. Előfizetési dij: egy hónapra 101,— Ft; egy negyedévre 303 — Ff fél évre 606,— Ft; egyéni előfizetőknek éves előfizetés 1212,—Ft. — ISSN 0133—0659. Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2S51 (Monorl Hírlap), ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap), " •