Pest Megyei Hírlap, 1989. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-04 / 182. szám

1989. AUGUSZTUS 4., PÉNTEK

5

Szokatlanul éles hangú, nyílt levélben fordult az MDF szentendrei szervezete a helyi tanácshoz.

— Nem tudom, miért éppen hozzánk, mert ebben az ügyben nem vagyunk illetékesek — mondta dr. Xantus Judit, a városi tanács vb-titkára. — Ezt is megírtuk abban a válaszlevélben, amelyet a városi lapnak küldtünk, sőt, azt is, reméljük, nem abból áll a hivatal és az MDF bontakozó együttműködése, hogy a tanács feladatokat kap, ráadásul határidővel.

Olvasom a levelet. Tartalma nem meglepő. Szűnjön meg a munkásőrség. Megírták, elmondták ezt már sok fórumon. Az MSZMP reagálása ismert: lemondott e fegyveres testület irányításáról. Ésszerűen. Egy demokráciát építő társadalomban nagyon nem kívánatos és furcsa is. ha fegyveresek sorakoznak fel a pártok mögé. Az idén júniusban napvilágot látott kormányrendelet megszüntette a munkásőrség kettős irányítását, s egyelőre a Minisztertanácsot jelölte meg „gazdának”.

Az említett nyílt levél a helyi munkásőrök körében persze, nem keltett osztatlan elismerést. Hiszen ők nem tanyáznak, hanem élnek és dolgoznak a városban. Három alapító munkásőr arra érzett indíttatást, hogy tollat ragadjon, s válaszuk közzétételére kérje fel a helyi lapot. Ebben azt írják, hogy provokatívnak és gorombának érzik a levelet, s hogy testületük sosem volt népellenes. Eerőszakkal senkit nem fenyegettek, fegyvert nem használtak fel ilyen célra, ellenben sok árvízi mentésben, tűzoltásban, társadalmi munkában vettek részt. Azt javasolják: aki kíváncsi életükre, az látogasson közéjük, ismerkedjen meg velük.

Valóban azt gondolná Fehér András — aki az MDF szentendrei szervezete nevében aláírta a levelet —, hogy a munkásőrségtől kell félteni a demokráciát?

— Levelem nem a kisembereknek, nem a beosztott munkásőröknek szól — mondta. — Hanem az irányítóiknak. Nekik kell belátniuk, hogy a szervezet fenntartása egyrészt pénzbe kerül, másrészt a jelenlegi körülményeink között indokolatlan a léte. Szó van erről most mindenütt az országban. Mi Szentendrén úgy gondoltuk, ideje sürgetni a határozottabb lépéseket. Levelem lehetett volna indulatosabb is, szelídebb is.

— Megértem, hogy a figyelemfelkeltés és a meggyőzés nem lehet mentes az érzelmektől. Nem találja azonban túl indulatosnak az olyan kifejezéseket, mint például: a kéretlenül tanyázó munkásőrség ...?

— A tanyá'zó kifejezést kétségtelenül indulatból használtam. Lássa be, amíg az országon belül nagy ellentmondások vannak, addig lesznek ennek bírálói.

Belátom. Tudom azonban azt is, hogy a közélet iránt érdeklődők gyakran éppen a drasztikus hangvételtől rettennek meg. Magam is részt vettem néhány új és régi szervezet gyűlésén, amelye- lyen örökérvényű és egyedüli igazságok mondattak ki, s néhány felszólaló mindenkit ellenségnek kiáltott ki, aki nem úgy látja a világot, mint ő. A szólásszabadság s a társadalmi igazságosság jegyében sokan hajlamosak címkézni, skatulyázni, bélyegeket osztogatni. A szentendrei levél sem a tartalma, hanem a hangvétele miatt keltette fel érdeklődésemet.

Kovács Gyula

r 1

Áprilisiéi okiéberig ez az oiihonunk

A mindent feledtető Kis-Duna

Lustán-lomhán araszol lefelé a folyó. Ez nem az a hatalmas Duna, amelyik országokat átszelve jut el végállomásához, a Fekete-tengerhez. Ez egy kedves, barátságos, meghitt vizecske, melyen alig-alig látszik, hogy mozog a Kvassay- zsiliptől Ráckeve irányába. Mint a meghitt, intim hangulatú helyek általában, úgy a Kig-Duna is szinte mágnesként vonzotta magához azokat, akik ilyen környezetben próbálnak kikapcsolódni, lerázva magukról a civilizáció olykor ember- nyomoritó áldásait.

Segít ebben a folyam, a víz fölé hajló selymes fűzfák zöldje, s nádas, amely otthont ad a szárcsáknak, a vadrécéknek. A nádas, amelyet apró folyosókként szelnek át a csónakok vágta utak.

Aprócska vityh'iék

A HÉV végállomás előtti megállója a Horgásztanyák elnevezésre hallgat, s teljes joggal, hiszen ezen a vidéken valóban horgásztanyák sorjáznak egymás mellett a parton. Még az ötvenes, hatvanas években alakították ki itt a telkeket, soknak ma is első gazdája a tulajdonosa. Deák Józsefék 1951-ben az első honfoglalók közé tartoztak. Jóska bácsi hosszú évek munkájával építette fel a kis házat, előtte az üvegezett verandát. Szőlőt telepített, gyümölcsfákat gondozott. Az apró kertben megtermő cseHa a férj gyeden van, nem kell a mester

Pénz híján magad, uram

kor nézegettük a telkeket, az árak mindig 150-100 ezer forinttal előbbre tartottak, mint amennyi pénzünk nekünk volt. Aztán jött ez a kedvező lehetőség. Eladtuk a lakást, s az áráért megvettük ezt a 170 négyszögöles telket. Igaz, a ház olyan öreg már, hogyha az új elkészül, le kell bontani, de amíg tart az építkezés, legalább van hol laknunk. Tavaly kezdtük el, s úgy néz ki, hogy az alsó szintre már ősszel — a fűtési idény megkezdése előtt — beköltözhetünk. Alul lesz egy kis szoba, egy tágas nappali, konyhfy étkező, zuhanyozó. 76 négyzetméter.

— Gyorsan haladnak.

— Igen, a férjem tavaly egy fél évig gyeden volt, s azalatt tető alá hoztuk a házat. 800 ezer forintot vettünk fel, még háromszázalékos kamatra kaptuk a kölcsönt.

— Most hol tartanak, menynyibe került már az építkezés?

— Nem tudom pontosan. Az biztos, ha mindent mesteremberekkel csináltatnánk, akkor nagyon drága lenne. Nekünk szerencsénk van, mert a férjem valóságos ezermester, s szinte mindent maga csinált. Csak egy-két munkához hívtunk kőművest. Persze én is segítek, s van egy jó ismerősünk, aki baráti alapon itt dolgozik, ha ráér. Nincs egy szabad percünk se, az idén még a Duna-partra se jutottunk el napozni.

:— De legalább mindent a maguk szája íze szerint csinálhatnak meg.

— Azt szokták mondani, az első ház építésénél tanul az ember, a második már nyereséges lesz, a harmadik pedig szinte ingyen van.

Hargitai Éva

Örökzöld téma, hogy Magyarországon kevés a lakás, sokan vannak akik az első otthonukra várnak, vagy éppen nagyobb, kényelmesebb lakásba szeretnének költözni.

Dunakeszin a folyóparton magasodnak a Barátság lakótelep négy- és tízemeletes panelházai.

Zsiga Sándor és családja tavaly költözött be egy két és fél szobás lakásba, de még mindig csinosítják az otthonukat. Látogatásomkor éppen az előszoba tükörmennyezetét készítették.

— Mikor beköltöztünk, nagyon sok hibát fedeztünk fel, amit már azóta kijavítottunk — mondja a családfő. — Az ajtók, ablakok nem zártak rendesen, a tapéta egyes helyeken felhólyagosodott.

— Képzelje el, a hibák javítására mindössze 960 forintot kaptunk — szól közbe a felesége. — Azt mondták, annyiból mindent rendbe hozhatunk.

A férj lemondóan legyint, majd folytatja:

— Mi csináltattuk a lambériát, csempéztettünk a konyhában is.

— Mennyibe került?

— A 63 négyzetméter ára 988 ezer forint, könnyen ki lehet számítani, hogy ez több mint tizenötezer forintos négyzetméterár.

— A tanács műszaki osztályán hallottam, hogy a másik épületben — amelyet még nem adtak át — a négyzetméterár a tizenkilencezer forintot is meghaladja...

— Mindennek megy fel az ára. Aztán azt is hallottuk — néni tudom, hogy mi igaz a szóbeszédből —. hogy az építkezésről elég sok kád, csempe

resznye, meggy, barack mindig friss gyümölccsel látja el a városból érkezőket. Lassan a fürdőszobára valót is összegyűjtötte Jóska bácsi, de nem lett belőle semmi. Közbeszólt a sors, a legyőzhetetlen. Az anyagok a fészerben várják, hogy valaki egyszer kezükbe vegye őket, falat formáljon belőlük, s a falak által határolt parányi területen mosdót, zuhanyzót helyezzen el. Persze, ez mesz- sze van még. Lehet, hogy már soha se lesz itt zuhanyozó, mosdóból csörgedező víz.

Közbeszólt a történelem

Jóska bácsi felesége, Ica néni idén már egyedül jött ki a fővárosból. Márciusban még csak egy-egy napra, s ahogy melegedett az idő, úgy maradt egyre tovább. Persze nemcsak a természet és kikapcsolódás vonzotta ki. Jönnie kellett, hiszen kora tavasszal vett néhány csibét, s azokról gondoskodott. Mára igen szép jószágokká nőtték ki magukat, már amelyik megérte az augusztust, nem lett a kés áldozata.

De mielőtt bárki azt hinné, hogy a fővárosi nyugdíjas asszony társaságát a csirkék jelentik, ki kell ábrándítani. Ica néni házában igen csak élénk mozgás tapasztalható. Nemcsak azért, mert maga a háziasszony is szívesebben tesz-vesz, mint mereng egy nyugszékben a világ sorsán, hanem azért is, mert mindig akad, aki rányissa az ajtót. Gyermekek állandóan vannak körülötte. Unokája úgy mozog a vízi világban, akár Hány Istók, de itt van egy igen régi barátnőjének unokája is.

A barátnő három gyermekével 56 viharos hónapjaiban elindult a határon túlra — ezúttal nem a nyugatra indulókról, hanem a keletre látogatókról van szó — Désre édesanyja temetésére. A viharos október, Erdély, marasztalta a barátnőt. Olyannyira, hogy végül is ott nőttek fel a gyermekek, s csak látogatóként jártak időnként Budapestre Marosvásárhelyről. S milyen a sors! Ismét a történelem szólt közbe, s a gyermekek egyike visszatért szülővárosába, Budapestre. Hozta magával családját, férjét, gyermekeit, s Százhalombattán telepedtek le.

Hölgy horgászhatta!

A Maros helyett most a Duna számukra a közeli folyó. Csak a nagymama hiányzott, ő ott maradt a Maros mentén. Különösen a kicsi Lilla nyaralt volna szívesen a nagymamánál. Hiszen itt a nyár, iskola nincs, a szülők pedig nem szívesen hagyják otthon, a televízió előtt üldögélni egyedül a nyolcéves lánykát.

S ahogy már annyiszor, ezúttal is Ica néni vágta el a gordiuszi csomót. Lehet, hogy először vonakodva vált el szüleitől a kicsi lány, de annál jobban feltalálta magát már az első nap a Duna partján. Ismerkedett, barátkozott a vízzel, amit eddig jobbára csak medencéből mert közelebbről szemrevételezni.

Ica néni unokájával neki mert vágni az „ismeretlennek”. Ott van mellettük Ancsi, a szomszéd kislánya is többnyire. S természetesen Ancsi is állandó „tartozéka” Ica néni kertjének, különösn akkor, ha ott van az unoka és a pótunoka, Lilla.

Időnként horgászni is próbálnak a lurkók. Megirigyelték Ica néni sok-sok halát. Hiszen a hölgy, sutba vágva nőiességét, zsebre vágja horgászengedélyét, bottal, vödörrel felszerelkezve siet, majdhogynem szaladt le a Dunára. Ha nyáron nem találja a kis házban az ismerős Ica nénit, jól tudja, hogy a parton kell keresni. S valóban, ott horgászik a hölgy, hol úszóval, hol fenekezővel, attól függ, mire megy éppen.

Meghízott a horgásztanyán töltött hetek alatt Lilla, s talán egy kicsit feledtette az otthonhagyott nagymamáért, barátok miatt érzett szomorúságáért a bűbájos Kis-Duna- part, a játszótársak, s a mosolygós, mindig nevetős Ica néni.

Fiedler Anna Mária

Fürödni nem érdemes

Ráckevei Aranykalász

Nyereségesen

A ráckevei Aranykalász Termelőszövetkezetben felülvizsgálták, miért okoz évente hétmillió forint körüli veszteséget a húshasznú tehénállomány. Az idén márciusban úgy döntöttek, hogy megalakítják az Állattenyésztési Korlátolt Felelősségű Társaságot. A kft.-től azt várják, hogy nyereséges lesz az állattenyésztés, ennek kezdeti eredményei máris mutatkoznak.

Pénzügyi és tőkeátcsoportosító intézkedéseik közül meghatározó a hűtőipari gt.-kből való kilépésük. Ezek egyébként a társasági törvény rendelkezéseinek megfelelően ez év végéig mindenképpen megszűntek volna a jelenlegi formájukban. Gazdasági kapcsolataik tehát a Nagyatád Áfész- szel és a mátraterenyei Zagyvavölgye Termelőszövetkezettel a jövőben már társulási formán kívül valósulnak meg. Tőkekivonásuk Nagyatáddal még nem rendezett, Mátraterenye esetében egy, már idén hatályba lépő ötéves megállapodáson alapul.

— Szilágyi —

Lódopping

Az o hír nem hír, ha a kutya megharapja a postást. Az viszont igen, ha a postáis harapja meg a kutyát.

Nos én valami hasonlóval tudok szolgálni.

Nagyapám. ingerlékeny, ideges ember volt. Lovas századnál szolgált őrmesterként. Semmilyen ló nem felelt meg neki, mindegyikben talált valami hibát. Az egyiket soványnak vélte, a másikat meg lassúnak. Történt egyszer, hogy az állat megunta a sok macerát. Nemtetszésének úgy adott hangot, hogy megállt, és egy tapodtat sem mozdult. A lehető legrosszabbkor tette ezt, mert riadó lévén a laktanyát percek alatt el kellett hagyni. De a ló ezzel mit sem törődött. Csak állt és szinte „röhögött” az egyre idegesebb gazdáján. Ekkor minden idők legtalálékonyabb lovasa kínjában beleharapott a lusta paripa jobb fülébe.

A lópofiról lefagyott a vi- gyor, felhorkant. És olyan fékevesztett vágtába kezdett, amelyet a sokat megélt laktanyában a legöregebb baka sem látott.

Ennek a hírnek, fiam, az a baja — mondhatná a ku- kacos szerkesztő —. hogy nem tudja meg belőle a tisztelt olvasó, meddig állta a sarat a nyeregben nagyapád.

Orosz Endre

Tábor a Pokol-szigeten

Ideális környezetben, a Duna áltál körülölelt Pokol-szigeten táborozhatnak a szünidőben a váci általános iskolások. A Vác Városi Tanács által működtetett napközis tábor gondoskodik, szakképzett pedagógusok segítségével, a település valamennyi felügyelet és elfoglaltság nélküli iskolásának kellemes vakációzást ígérő programokról, játékfoglalkozásokról, kirándulásokról. Gyakoriak a Duna-parti séták, ba fürödni nem is, lábat áztatni, kavicsot gyűjtögetni mindig érdemes.

Egy vita ürügyén

Dacból építkezne a demokrácia?

is eltűnt. Lassan haladnak, igaz mi is sokat vártunk az átadásra.

— Itt laktunk a Barátság lakótelepen, csak egy kisebb lakásban — folytatja a feleség. — Mikor megszületett a második gyerekünk, beadtunk egy kérelmet a minőségi cserére, hat évet kellett várnunk, míg egyenesbe jutottunk. Albérletben kezdtük, egy vizes lakásban laktunk öt évig. Sokat kellett dolgoznunk ahhoz, hogy egyről a kettőre juthassunk.

— Most mennyi a rezsijük?

— Nagyon sok, mivel a csere lebonyolításához bankkölcsönt kellett felvennünk. OTP- kölcsönre nem pályázhattunk, hiszen azt az első lakásnál már igénybe vettük. A kamatok magasak, így mindennel együtt havonta 12 ezer forintot adok fel a postán.

— Ezt a lakást már végleges megoldásnak tekintik?

— Ki tudja? — tárja szét kezét a férj. — A családiház-épí- tés is drága, ha az ember mesterekkel dolgoztat. Ha meg maga csinálja, akkor hatvanéves lesz, mire befejezi... Persze azért előfordulhat, hogy gondolunk egy nagyot és merészet, s belevágunk.

Amire Zsiga Sándorék még csak félve gondolnak, azt Ispán Ambrusék már megvalósították. A fiatal házaspár is egy kis panellakásban lakott a városban, de egy éven belül eladták, s vettek egy telket, rajta egy öreg házzal.

— Nem tudtuk megszokni a panellakást, mindketten kertes házban nőttünk fel — mondja a fiatalasszony, aki megérkezésemkor éppen a tetőszigeteléshez szükséges hungarocellt darabolta. — Persze nem volt könnyű a megvalósítás. Ami-