Pest Megyei Hírlap, 1989. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-23 / 198. szám

1989. AUGUSZTUS 23., SZERDA Csütörtökön voksolnak a lengyel alséházban Teljes támogatás Mazowieckinek Balti éló lánc az évfordulón Magyar fiatalok a prágai fogdában Elsőként a Lengyel Demok­rata Párt válaszolt a LEMP KB szombati ülésén elfogadott állásfoglalásra amely árulás­sal vádolja a LEMP két ko­rábbi szövetségesét, a paraszt­pártot és a demokratákat. A párt elnöksége. keddi ülé­sén a korábbi koalíció felmon­dásáért a LEMP-re hárítja a felelősséget, mert az „hosszú időn keresztül semmit sem tett az igazi partneri kapcso­latért a koalíció pártjai kö­zött”. Az elnökség a legéleseb­ben a LEMP állásfoglalásának azt a kitételét utasítja vissza, amelyben a demokratapárt azon tagjainak ajánl együtt­működést, akik „hűek a kerék­asztal szelleméhez". Az elnökség üléséről kiadott közlemény egyébként teljes támogatásáról biztosítja Ma­zowiecki kinevezett kormány­főt, amit úgy lehet értelmez­ni, hogy a demokraták parla­menti képviselői szavazataik­kal is támogatni fogják a Szo­lidaritás politikusát az alsó­házban, ahol — valószínűleg csütörtökön — voksolni kell a miniszterelnök személyéről. Az új kormány megalakí­tásáról folytatott hosszan tar­tó négyszemközti megbeszé­lést kedden Varsóban a lekö­szönő lengyel miniszterelnök Bakuban kedden folytatód­tak az Azerbajdzsánt Népfront kezdeményezte kétnapos sztrájkok. A TASZSZ hírügy­nökség jelentése szerint mint­egy huszonöt vállalatnál szün­tették be a munkát á"-dolgo­zók a karabahi probléma meg­oldását követelve. Kedd estére az Azérbajdzsáni Népfront újabb — egy hónap alatt im­máron a hetedik — nagygyű­lését szervezte Bakuban. A szovjet hírügynökség ba- kui jelentése arról számol be, hogy a köztársasági lapok el­ítélik az amúgy is feszült hely­zetet még inkább kiélező sztrájkokat. Ugyancsak a he­lyi lapokra hivatkozva jelen­tette a TASZSZ, hogy Baku­ban megalakult a „Karabahi Segélybizottság”. A tudósítás szerint a köztársaságban a dol­gozók kollektívái folyamatosan pénzadományokat küldenek a karabahi segélyalapba, amely a karabahi azerbajdzsánok megsegítését szolgálja. Rendkívül feszült a helyzet Karabahban, az örmény— azerbajdzsán határon, vala­mint a Nahicseváni Autonóm Köztársaságban. Eközben Jereván és az ör­mény köztársaság életét né­hány napja rendkívül súlyos benzinhiány bénítja. Jelentős gondok vannak a lakosság alapellátásában is, s komoly problémákat okoz az építő­anyag-hiány. utódjával, Tadeusz Mazo­wieckivel. Kiszczak és Mazowiecki át­tekintették az ország politikai, gazdasági és társadalmi prob­lémáit is. A szűkszavú közle­mény nem tartalmaz részilete­ket, de a két politikus alig­hanem elsősorban a Szolidari­tás—parasztpárti—demokrata kormányban való LEMP-rész- vételről cserélt véleményt. Több mint 40 perces tele­fonbeszélgetést folytatott ked­den Mieczyslaw Rakowski, a LEMP KB első titkára és Mi­hail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtit­kára, amelynek során kölcsö­nösen tájékoztatták egymást országaik politikai helyzetéről — jelentette kedd esti nem­zetközi sajtóértekezletén Jan Bisztyga, a LEMP KB szóvi­vője. A szóvivő közölte: az SZKP főtitkára annak a meggyőző­désének adott hangot, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspárt „sikeresen fogja megoldani az ország társadalmi, politikai és gazdasági problémáit a len­gyel nép és a szocializmus ér­Az áldatlan állapotok előidé­zője az, hogy — a Komszo- molszkaja Pravda szerint — el­szaporodtak a vasúti szerelvé­nyek elleni támadások és a mozdonyvezetők nem vállal-, koznak a szállításra. A francia kormány nem adott indoklást arra, hogy miért bővíti további két hajó kiküldésével a libanoni par­tok közelében végrehajtott flottaösszevonást. Hivatalos körökben most csupán Fran­cois Mitterrand elnök vasár­A balti államok népfrontjai­nak szervezésében szerdán mintegy félmillió ember rész­vételével élő láncot alkotnak a három köztársaság — Észt­ország, Lettország és Litvánia — lakói Tallinntól Rigán ke­resztül a litván főváros,- Vil- nius főteréig. Így emlékeznek még az 1939. augusztus 23-án aláírt szovjet—német meg­nemtámadási szerződés és an­nak titkos záradéka alairásá­dekeinek megfelelően. A két politikus egyetértett abban, hogy „a Lengyel Egyesült Munkáspárt részvétele nél­kül nem lehet megoldani Lengyelország problémáit”. A szóvivő beszámolt arról is, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizott­ságának Politikai Bizottsága keddi ülésén úgy foglalt ál­lást, hogy kirajzolódnak egy olyan kormány létrejöttének körvonalai, amelyben minden számottevő politikai erő meg­felelő képviselettel rendelke­zik, azaz a Lengyel Egyesült Munkáspárt politikai súlyá­nak megfelelő reprezentáció­hoz juthat. A LEMP KB Politikai Bi­zottsága ugyancsak keddi ülésén az 1939 augusztusában kötött, az úgynevezett Rib- bentrop—Molotov paktumot elítélő állásfoglalást fogadott el. A paktumnak a Lengyel- országra vonatkozó minden megállapítása már születése pillanatában semmisnek, ér­vénytelennek tekintendő, ami — hangsúlyozza a PB-állásfog- lalás — semmiben sem érinti az Európában kialakult és lé­tező határokat. nap elhangzott állásfoglalását idézik, amely szerint a flotta kiküldésének nincs katonai je­lentősége. A francia sajtó vi­szont egyre nyíltabban latol­gatja az esetleges intervenció lehetőségét, egyúttal annak várható kockázatát is. A la­pok többsége azt is megálla­pítja, hogy míg Párizs diplo­máciai kezdeményezései kap­nak bizonyos támogatást, a katonai akció elszigeteltnek tűnik, és a térségben nagy erővel jelen levő Egyesült Ál­lamok is óvatos magatartást tanúsít. Az amerikai támogatás hiá­nya annál meglepőbb, mert té­len a két ország haditengeré­szete és speciális alakulatai­nak egy csoportja éppen a Párizs által most emlegetett mentési manővert gyakorolta Korzika szigetén. Az volt a cél, hogy gyakorolják „halálos veszélybe került francia és amerikai állampolgárok ki­mentését egy bizonytalan helyzetű földközi-tengeri or­szágból”. A Le Figaro vezércikke is azt panaszolja, hogy Párizs magára maradt az akcióval: sem az Egyesült Államok, sem a Szovjetunió nem hajlandó kilépni a tartózkodó magatar­tásból. A lap ennek ellenére azt sürgeti, hogy Franciaország folytasson bátor és következe­tes politikát, még .akkor is, ha az fokozott kockázattal jár. Külföldi események ­í egy mondatban l I'IWWII I Iiirifiwiwm >ur i un M11.■■11— ^ ■ ■TOtnwamim—MWIOMHi»w■'nmi immmmmammmm ...... óin* H armadik megoldásra tett*javaslatot a Párizsban tanács­kozó nemzetközi Kambodzsa-konferencián a francia kor­mány: a megalakítandó egységkormányban vegyenek ugyan részt a Vörös Khmerek, de ne kapjanak ezen belül „megtisz­telő” megbízatásokat. A Kedden hajnali két órakor a török határállomásokon leállították a bulgáriai muzulmánok befo­gadását Törökországba, ugyanakkor mintegy 3000 személy­autó — sokszorosan több utasával — rekedt a határ bolgár oldalán. A Londonban kedden visszautasították a diplomáciai ■kapcsolatok helyreállítására tett iráni javaslatot. A A Szov­jetunióban mind súlyosabb gonddá váló szappan- és mosó­szerhiány miatt leváltották V. P. Ivanovot, az olajfinomító és kőolaj vegyészeti ipari miniszter helyettesét, és figyelmezte­tésben részesítették' Nyikolaj Lemajev minisztert, valamint a tárca egy másik magas rangú tisztségviselőjét. A A Szovjet­unióban a jövőben tovább könnyítik a szovjet állampolgárok .külföldre utazását, illetve a. külföldi állampolgárok, utazási lehetőségeit az országon belül. A A főként orosz nemzetisé­gűek lakta moldáviai Tiraszpolban kedden újabb munkabe­szüntetésekre került sor a köztársasági .nyelvhasználati tör­vény tervezete kapcsán. A A menekültekkel való túlzsúfolt­ságra tekintettel szerdától .ideiglenesen felfüggesztik a- félfo­gadást az NSZK prágai nagykövetségén is. Alapellátási gondok, benzinhiány, sztrájk Feszültség a Kaukázuson túl nak ötvenedik évfordulójáról. Rckowski-Corbacsov telefonbeszélgetés A LEMP nélkül nem megy... JAPÁN TEMETÖLÁTQGA TÓK VÍZUM ÉS ÚTLEVÉL NÉLKÜL Negyvenhat japán állampolgár indult el kedden a Szovjetunió fennhatósága alatt levő Kunasi szigetre, hogy felkeresse hozzátartozói sírját. Az utóbbi tizenki­lenc évben ez az első japán csoport, amely a tokiói kor­mány által magának követelt szigetre látogat. Az utazásokat korábban azért szüntették be, mert a Szovjetunió csak a vízummal érkező látogatókat enged­te volna a szigetre lépni: ezt Tokió sérelmesnek talál­ta. Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter május­ban, Unó Szószuké akkori japán külügyminiszterrel folytatott tárgyalásain közölte, hogy eltörlik a korláto­zó intézkedést, a japánok ismét útlevél és vízum nélkül utazhatnak a szigetre. Francia elszigetelődés Libanon partjainál Békés flottaösszevonás? (Folytatás az 1. oldalról.) transzparens kibontásával. A lap szerint ez jelzés volt a de­monstrációra, amelyen cseh­szlovákokon kívül külföldiek is részt vettek, köztük a ma­gyar FIDESZ, a lengyel Szo­lidaritás képviselői és olasz állampolgárok. Egyetlen jelzésként a cseh­szlovák sajtóban, a CSKP KB lapja megemlítette, hogy a tüntetések az esti órákban is folytatódtak, és hogy a rend­őrség oszlatta fel az újság sze­rint néhány száz fős tömeget. A lap különben közölte a cseh belügyminisztérium szóvivő­jének a nyilatkozatát, aki egyebek között kijelentette: a Vencel téren (a délután öt óra körüli első tüntetéskor) „tár­sadalomellenes felhívással lé­pett fel a magyar független munkásszolidaritás szóvivője”. A belügyminisztérium képvi­selője a Rudé Právo hasáb­jain azt mondta, hogy a rend­őrségi beavatkozáskor „tech­nikai eszközöket” nem vettek igénybe, és sem a rendőrség, sem a népi milícia, sem a tün­tetők közül nem sérült meg senki sem. A csehszlovák rádió reggeli híradása szerint háromszáz­húsz csehszlovák és ötven külföldi állampolgárt állítot­tak elő a késő estig elhúzódó hétfői prágai tüntetések so­rán. A csehszlovák törvé­nyek értelmében huszonnégy órára lehet előállítani a gyanúsítottakat, az ügyész rendelkezésére ezt további huszonnégy órával lehet meg­hosszabbítani, ezután vagy vádat emelnek, vagy szaba­don kell bocsátani az illetőt. A prágai magyar konzult keddre virradóra hivatalosan értesítette a csehszlovák bel­ügyminisztérium, hogy jelen lehet az előállított magyar fiatalok kikyMjjatijsán -kedden délelőtt. ' ~ - * ----- - — A csehszlovák közbiztonsá­gi szervektől kapott hivatalos tájékoztatás szerint az ügyész j a közrend súlyos megsértése I miatt előzetes letartóztatásba helyezte azt a kilenc magyar állampolgárt, akiket hétfőn vett őrizetbe a Vencel téri tüntetésen a rendőrség. A csehszlovák szervek tájékoz­tatták erről a magyar nagy- követséget. A kilenc személy neve: Lantos István, Pesti László, Kerényi György, Deutsch Ta­más, Németh László Ákos, Huber Pál, Bodó Gábor, Pata­ki Gábor és Kubinyi Gergely. A csehszlovák külügymi­nisztérium konzuli főosztálya ugyancsak kedden azt közölte a prágai magyar nagykövet­séggel, hogy a kilenc előze­tes letartóztatásba helyezett magyar közül hármat, Huber Pált, . Lantos Istvánt és Pesti Lászlót szerdán délután sza­badlábra helyezik.. Őket, akik televíziós újságírók, azért vet­ték hétfőn őrizetbe, mert a Vencel téri tüntetéskor annak ellenére folytatták a jelénetek rögzítését, hogy annak abba­hagyására szólította fel őket a rendőrség. A prágai magyar közül kérte a csehszlovák ható­ságokat, hogy hivatali köteles­ségének megfelelően találkoz­hasson a kilenc magyar ál­lampolgárral. (A csehszlovák hatóságok azonban csak azt engedték meg, hogy kedden délután egyet kereshessen fel. A konzul Pesti Lászlót válasz­totta, mivel annak idős édes­anyja aggódik fiáért.) A magyar konzul az MTI- nek elmondotta azt is, hogy az előzetes letartóztatásba vett magyarok ügyében „differen­ciáltan” járnak el a csehszlo­vák hatóságok. Elképzelhető, hogy a rendőröknek a tünte­téskor ellenszegülő, illetve a tüntetés szervezésében részt­vevő fiatalok ellen bírósági el­járás indul, másokra úgyne­vezett adminisztratív kiutasí­tás várhat. Ez azt jelentené, hogy meghatározott időn belül egy kijelölt határátkelőhelyen távozniuk kell az országból és oda egytől öt évig terjedő időben nem látogathatnak el. A hétfői tüntetéskor őrizet­be vett lengyel, illetve olasz fiatalokról egyelőre nincs hír. Az MTI prágai tudósítójának értesülései szerint a lengyel nagykövetség, miután sem a csehszlovák külügyminiszté­riumtól, sem a szövetségi bel­ügyminisztériumtól, illetve a rendőrkapitányságtól nem ka­pott érdemi tájékoztatást, dip­lomáciai jegyzékben kérte er­re a csehszlovák külügymi­nisztériumot. Ülő- es éhségsztrájkot kezd­tek kedden délután Csehszlo­vákia budapesti nagykövetsé­ge előtt Wachsler Tamás és Mécs Mónika, a Fidesz ak­tivistái, valamint Lovas Zol­tán, a Magyar Hírlap újság­írója — így követelve a Prá­gában hétfőn őrizetbe vett magyar állampolgárok szaba­don bocsátását. Az akcióhoz többen csatlakoztak. Számos külföldi és hazai szervezet emelte fel hangját a prágai események ellen. Tilta­kozott a rendőrség erőszakos beavatkozása miatt a Demisz választási kollégiuma, a Peda­gógusok Demokratikus Szak- szervezete, á Charta ’77, és a Szabaddemokraták Szövet­sége közös nyilatkozatban, a Független Kisgazdapárt Orszá­gos Vezetősége, Alois Mock osztrák külügyminiszter, az olasz kormány, a brüsszeli székhelyű Szabad Szakszerve­zetek Szövetsége és a Magyar Sajtószakszervezet vezetősége. Halálos sebet kapott az NDK-beli menekülő (Folytatás az 1. oldalról.) Az ygyhenm .y^s|ála^t,a J3vbri V Kéitoftai." tMgll&sZség folytatja, és az eddigi‘"előze­tes megállapítások.szerint bal­eset történt. Közben azt is megállapították, hogy a fenti személyek augusztus 20-án este Zsira község térségében már kísérletet tettek az Ausztriába irányuló szökés­re, de a határőrizeti szervek előállították őke. Meghallga­tásuk és a figyelmeztetésük után felszólították az NDK- beli családot a nyugati határ- szakasz környékének elhagyá­sára. A Magyar Népköztársaság Külügyminisztériuma az ese­ménnyel kapcsolatban kérte „a határeseményeket kivizs­gáló osztrák—magyar vegyes bizottság” soron kívüli össze­hívását. Az NSZK kormánya kedden megdöbbenését fejezte ki egy ' NDK-állámpolgáínak ' a" ma­gyar—osztrák határon ■ bekö­vetkezett halála miatt. A hiva­talos közlés szerint az NSZK budapesti nagykövetét megbíz­ták azzal, hogy kérjen részle­tes tájékoztatást az esetről. ★ Ismét kétszáz NDK-állam- polgár menekült kedden dél­után illegálisan Ausztriába. Szemtanúk beszámolói szerint a keletnémetek gépkocsikon érkeztek a soproni határátke­lő közelébe, majd a határállo­mástól 60 méternyire átszalad­tak a „zöld” határon. Osztrák források azt közölték, hogy a magyar határőrök hamarosan megjelentek a helyszínen, de már semmit sem tettek a me­nekülők' visszatartására. Hogyan vitatkozzunk eredményesen ? Szövetségen alapuló akcióegységért Elkészült az a javaslat, mely a Pest megyei pártértekezlet szeptember 23-ra tervezett el­ső fordulója tartalmi és szer­vezeti lebonyolításának mi­kéntjét, hogyanját összegzi, s ügyrendjét is megfogalmaz­za. A megyei végrehajtó bi­zottság véleménye szerint a pártértekezlet akkor tölti be hivatását, ha a kongresz- szusra készülve hozzájárul az MSZMP politikai irányvona­lának, új arculatának kialakí­tásához. S eközben segít tisz­tázni a párton belüli áramla­tok súlyát, a politikai néze­tek viszonyát, összeegyeztet­hetőségét is. Ehhez olyan őszinte, nyílt vita szükséges, mely erősíti a bizalom mellett a megyében élő párttagok együvé tartozását is. S ugyan­akkor képes megalapozni az önálló pártszervezetek szövet­ségén alapuló akcióegységet, oly módon is, hogy bizonyít­ja: ez a párt mára már szá­mottevően különbözik az egy­két évvel ezelőttitől. Van el­képzelésük a válság megoldá­sára, a nemzet felemelkedésé­nek biztosítására. Az első fordulóban Az indíttatásból, a szerve­zésből, az előkészületekből már következik: ennek a párt­értekezletnek a protokolláris külsőségektől mentesnek kell lennie. Jellegét legjobban nyilvános munkaértekezlet­ként lehet meghatározni, ahol takarékosan bánnak a pénz­zel, az idővel, de ugyanakkor nem korlátozzák a szabad vé­leménynyilvánítást. A már ismert, s szűkebb, nagyobb körben közreadott szervezési elképzelések szerint az első fordulóban a tanácskozás ple­náris ülésen, de a küldöttcso­portok aktív működésével tör­ténik majd. Kialakította a végrehajtó bizottság a tervezett napiren­det is. Ha a fórum egyetért ezzel, akkor elsőként jelen­tésben kapnak a küldöttek át­tekintést a politikai helyzetről. S egy javaslatot is a tenniva­lókból. Minősítik az állásfog- loAásukban ugyanakkor az. MSZMP programnyilatkozatá­nak tervezetét is. Legalább ilyen jelentőségű feladat az MSZMP szervezeti szabályzatának tervezetéről véleményt formálni. A szo­ros összefüggés miatt a me­gyei pártszervek lehetséges, szervezeti felépítését is ezzel együtt határozzák meg a kül­döttek. Majd megválasztják a pártértekezlet második for­dulójáig működő ügyvezető­séget. Hat munkabizottság Nem régi beidegződés dik­tálta formula, hanem a párt­értekezlet lebonyolításának hatékony követelménye mon­datja: célszerű úgynevezett munkaszerveket választani s működtetni a küldöttértekez­let időtartama alatt. így a mandátumvizsgáló bizottsá­got, amely őrködik a párt- értekezleti küldöttválasztás törvényessége felett, s vizs­gálja a küldöttek mandátumá­nak hitelességét is. Az ügy­rendi bizottság előkészíti, elő­terjeszti a pártértekezlet le­bonyolítására vonatkozó ja­vaslatokat, s még az értekez­leten is segíti az ügyrendhez

Next

/
Thumbnails
Contents