Pest Megyei Hírlap, 1989. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-21 / 196. szám

Miért csak egy félidős a Vác? Szünet utáni fordulat SZOMBATHELYI HAL AD AS—VÁCI IZZÓ 1-1 (1-0) Szombathely, 5000 nézfi. V.: Szabó J. Haladás: Kutasi — Neudl, Mikos, Jagodics — Marton, Bognár, Illés, Deéry (Tóth), Görög — Csertői, Bartus (Vidóczi). Vác: Gélét — Kosztolnik, Talapa, Fekete (Bánföldi) — Zom- bori, Nagy, Gyimesi, Víg, Csima — Répási (Farkas), Romanek. Gólszerző: Csertői a 40., Csima az 59. percben. Sárga lap: Romanek a 23. percben. Jók: Csertői, Marton, Deéry, illetve Nagy, Csima, Kosztolnik. Kégrlábú résztvevők sorsa Andalúziái fékek Még mindig bizonytalan, hogy mi lesz az 1992. évi bar­celonai olimpiai játékok lovas­eseményeinek sorsa. Az Anda­lúziából érkező hírek szerint az afrikai lópestist nem sike­rült megfékezni, s a fertőzést aligha lehet elszigetelni a kö­zeljövőben. A Nemzetközi Lo­vas Szövetség (FEI) vezetői Rotterdamban úgy nyilatkoz­tak: azt sem tartják kizártnak, hogy az ötkarikás játékoknak egyáltalán nem lesznek négy­lábú részvevői. A végső döntés joga a NOB-é, miután az andalúz vidékről immár 29. alkalommal jelen­tettek fertőzéseket. Spanyol- országból 1987 óta tilos kivin­ni lovakat, és ezt a határoza­tot most újabb két évre meg­hosszabbították. Dieter Lánds- berg-Velen. a FEI alelnöke szerint, a NOB idén szeptem­berben, Puerto Ricóban hatá­roz a barcpionai lovasverse­nyek sorsáról. Elvileg nem tartják kizárt­nak, hogy mégis az eredeti helyszínen rendezik a viadalo­kat, de ennek a megoldásnak a jelenlegi helyzetben vajmi kevés esélyt jósolnak. Ameny- nytben 1992-ig egyetlen újabb megbetegedést sem jelentené­nek. akkor mégis a katalán fővárosban láthatnák vendégül a világ legjobb lovasait. Emlékezetes. 1956-ban a nyá­ri olimpiát rendező ausztrál Melböurne helyett a svéd fővá­rosban. Stockholmban tartot­ták meg a lovasversenyeket. Valószínű, hogy most Is áthe­lyezik azokat. Máris több je­lentkezőt emlegetnek a verse­nyek helyszíneként. így a nyu­gatnémet Aachen, azután Ró­ma, a brit Stoneleigh és a fran­cia Languedoc-Roussillon vá­rosa kíván házigazda lenni. Lo­vaskörökben tudni vélik, hogy a NOB esetleg felhasználja az alkalmat, és végleg megszaba­dul a költséges sportágtól. xus volt az első félidőt így el­engedni. Széles Tamás További eredmények: PMSC —Ferencváros 3-1, Bp. Hon­véd—Békéscsaba 1-2, Tatabá­nya—Csepel 1-0, Haladás— Váci Izzó 1-1, Rába ETO— Üjpesti Dózsa 0-1, Veszprém— Siófok 0-0, Vasas—Videoton 0-0, MTK-VM—DVSC 2-0. A 33. héten Hat döntetlen A totó 33. heti játékszelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Pécsi MSC—Ferencváros 2. Rába ETO—Ü. Dózsa 3. Haladás VSE—Váci Izzó 4. E. Frankfurt—B. München 5. Hamburger SV—Duisburg J>. Hannover—M.-gladbach i. Dortmund—Fortuna Köln 8. Saarbrücken—Meppen 9. Essen—Wattenscheid 10. Osnabrück—Schalke 04 11. Solingen—Freiburg 12. BVSC—Diósgyőr 13. Dorog—III. kér. TTVE 14. Metripond—Szeged SC 15. Tatabánya—Csepel 16. Bp. Honvéd—Békéscsaba A férfi kézilabda NB I/B- ben bekapcsolódott a küzde­lemsorozatba a Ceglédi Köz­gép együttese is. A bemutat­kozásuk a mezőny egyik leg­jobb csapata ellen vereséggel végződött. ózd—Közgép 20-14 (11-8), Ózd, 300 néző, vezette: Taizs, Zavaczki. Közgép: Bognár — Nagy (1) , Túlik (2), Tiba (2), Tóth B. (4), Dávid (1), Takács (2). Csere: Zuróczki — Tündik (2) , Etédi, Szalisznyó, Kökény. A ceglédiek védekezése megfelelő volt, de a támadó­játékban rengeteg hiányosság mutatkozott: sok volt az elő­készítés, helyzet nélkül ellőtt labda, egymást követték a technikai hibák, és nem sike­rült megfelelően értékesíteni a jól védekező Ózddal szemben nagynehezen kialakított zic­cereket. Az első félidő végén Rono neve lekerült Aouita csúcsa Kölnben az atlétikai GP-ta- lálkozón a marokkói Said Aouita 7:29.46 perccel új vi­lágcsúcsot állított fel a 3000 méteres síkfutásban. A régi rekordot Henry Rono 7:32.1 perccel tartotta 1978 óta. Vasárnap természetesen új­ból telt ház volt a Römerbad- ban, hiszen mikor teljen meg a nagyszerű uszoda, ha nem az Európa-bajnokság utolsó napján, amikor, ráadásul aranyéremben reménykedhet­tek a házigazdák az 1500 gyor­son induló Stefan Pfeiffer né­vén. Ebből később csak ezüst lett, mindez azonban alig rontott a kiváló hangulaton. Igazából senki sem kételke­dett abban, hogy a 200 m-es férfi vegyesúszásban Darnyi Tamás harmadik bonni arany­érmét szerzi, a strasbourgi és a szófiai EB-győzelmeket be­leszámítva pedig összesen már a hetediket. Csak azt találgat­ták a bennfentesek, vajon a magyar úszófenomén vissza- szerzi-e a világcsúcsot, ame­lyet az amerikai Dawe Whar­ton éppen vasárnap ragadott el tőle a csendes-óceáni térség bajnokságán. Darnyi elsőségét az égvilágon senki sem veszé­lyeztette, két testhossznyi kü­lönbséggel verte a második­nak célba érő NDK-beli Han- nemannt, de talán éppen a küzdelem hiánya miatt majd­nem egy másodperccel elma­radt Warton friss rekordjától. Ez persze nem csökkentette Darnyi és a magyar tábor örö­mét. Aztán az interjúszobában kiderült, hogy a magyar úszó részéről bizony hősies volt ez a helytállás. Acrát kezébe te­metve, láthatóan rosszulléttel küszködve tűrte az újságírók kérdéseit. ★ Darnyi Tamás még csak készült a zárófellépésre a bonni EB-n, amikor a rövidebb vegyesúszó Eredményes hétvége vereség nélksil velte előnyét és biztosította be győzelmét a változatos és jó iramú találkozón. Góllövők: Molnár (3), egyet 11-esből, Faddi (2). Jók: Faddi, Balogh J., Mol­nár. U. L. Fehér Akác SE—Gyulai SE 2-3 (1-0) Dabas, 600 néző. V.: Kara. Fehér Akác SE: Halász, Krász (Balatoni), Dabasi S., Sas, Dabasi K., Márton, Vicz- kó, Kőhalmi, Fejérvári, Zsit- nai, Fekete. A bajnokjelölt gyulaiakkal szemben kitűnően kezdett a fiatal dabasi gárda, s vezetést is szerzett a 42. percben. Az 53. percben már 2-0 volt az állás, de hét perccel később Dabasi S. ártatlan buktatásért a kiállítás sorsára jutott. In­nen a rutinos gyulaiak fordí­tottak. A dabasi csapat ösz- szességében kitűnően helyt­állt. Gól: Kőhalmi, Fekete. Jó: Dabasi K., Krász, Kőhalmi, Sas. Gondos Imre ★ BUGYI—TÄPI0SZENT- MÄRTON 2-2 (0-1) Bugyi, 300 néző. V.: Toldi. A szervezettebb vendégek megérdemelt góllal vezettek már az első félidőben, majd szünet után, a 65. percben két gól is volt az előnyük. A haj­rában a hazaiak rászolgáltak a döntetlenre. Gól: Nagy, Proska, ill. Váli, 111. Jó: Nagy, Kocsis, Rácz, ill. Mester, Csil- ló, Ili. (Ifi: 7-2, tud.: Pál Fe­renc.) DANY—SZIGETÜJFALU 1-3 (1-2) Dány. 400 néző. V.: Illyés. A szépszámú nézősereg csa­lódottan vette tudomásul a teljesen megérdemelt vendég­sikert. (Ifi: 4-4. tud.: Gódor Lajos.) ASZÖD—PILIS 4-0 (2-0) Aszód, 200 néző. V.: Márk. A jó formában játszó aszó­diak végig irányítottak, s megérdemelten tartották ott­hon a két bajnoki pontot. Gól: Németh, Bokros (2—2). Ifi: 1-7, tud.: Gazsó Pál.) szám magyar világcsúcs tartójából hirtelen exrekorder lett. A cím- fosztást az Európa-bajnokság színhelyétől távol, a japán fővá­rosban „követte el” az a Dave Wharton, akit hosszú ideje Dar­nyi legnagyobb riválisaként tar­tanak nyilván. Az amerikai úszó, a csendes-óceáni bajnokság 200 méteres vegyesúszó döntőjében mutatott be káprázatos vízi szár­nyalást, s amikor a célba csapott, 2:00.11 percnél állt meg az óra. Vagyis hat századmásodperccel előbb, mint Darnyi Tamás világ­csúcsánál, amivel Széchy Tamás tanítványa a szöuli olimpián aranyérmet nyert. A 200 m férfi mellen győztes Barrowmanen kívül nem csupán Wharton ért el új világrekordot a japán fővárosban, minden ko­rábbinál jobbat produkált két szintén amerikai versenyző: a férfiak Klasszikus számában, az 50 m gyorson Tom Jager, a női 800 m-en pedig Janet Evans. Ja­ger — a szöuli ezüstérmes — 22.12 másodperc alatt sprintelte végig a távot, s ezzel két száza­dot faragott le Matt Biondinak a tavalyi olimpián első helyet érő idejéből, míg a háromszoros szöuli bajnoknő saját csúcsát (8:17,22 — 8:16,22) búcsúztatta. A cscndcs-óceánb bajnokság be­fejező napián tehát összesen négy új úszóvilágcsúcsot regisztrálhat­tak, ami önmagában is a rekor­dok Guiness-könyvébe illik, s egyúttal azt is jelzi, az emberi teljesítőképesség végső határa még igencsak messze van ebben a sportágban. Tulajdonképpen a női vízi- labdatorna összes eddigi mér­kőzése csak előjátéknak szá­mított a vasárnap déli Hol­landia—Magyarország döntő felvezetéseképpen, ugyanis ez a két csapat messze kiemel­kedik a mezőnyből. A hol­land különösképpen, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a döntőhöz vezető útjukon 5 mérkőzésen összesen 100 gólt lőttek, ami 20-as átlagnak fe­lel meg. A találkozó történései igazol­ták a holland félelmeket, mert sokáig a magyar válo­gatott vezetett, s csak izgalmas hajrában tudták megvédeni címüket a németalföldiek. 1085 óta így tehát harmadik EB-aranyérmüket szerezték, míg a magyarok a harmadik ezüstöt. Hollandia—Magyaror­szág 14:11 (4:3, 3:4, 5:2, 2:2). Egy másodperccel Jobb Moosleitner A 4. nemzetközi Budapest rali 122 párosból álló mezőnyének mintegy a harmada érkezett cél­ba a második nap végén és vált értékelhetővé a 20 gyorsasági sza­kasszal nehezített versenyen. Végig nagy csata dúlt a három évvel ez­előtti verseny győztese, a Mitropa Kupa védője, a nyugatnémet Moos­leitner, Schelske páros és a Lancia Integrálét hajtó Ranga, Dudás pá­ros között. Jellemző a küzdelem kiélezettségére, hogy az utolsó gyorsasági szakasz után egyetlen másodperc döntött a BMW M3-ast vezető nyugatnémet kettős javá­ra. Meglehetősen sok volt a kocsi­törés. így a kiesettek listájára ke­rült a Maruzsi, Borbély páros a Ford Sierrával. Az A csoport ab­szolút értékelésében is a Ranga. Dudás páros nyert, míg a máso­dik helyen a Szabó, Gergely ket­tős fejezte be a versenyt, így matematikailag még esélyesek ar­ra, hogy a hátralevő bajnoki fu­tamokon megelőzzék a bajnokság* ban fölényesen vezető, Audi 90 Quattro Coupéval induló Selmeczi. Jutassy párost. A B csoportban a rendkívül te­hetséges pécsi Lajtai és Kiss nyert, némi meglepetésre a bajnokság­ban fölényesen vezető Farkas, Ba­kó kettős előtt. Az N csoportot a Faragó, Gábor páros nyerte az is­meretlenség homályából felbuk­kanó, ugyancsak Lanciát vezető Papp. Hegyi kettős előtt, míg az N csooort bajnoki címére is esé­lyes Érdi, Borbély kettősnek ez­úttal be kellett érnie a csoport harmadik helyével, mután a Maz­da Turbójukkal problémák vol­tak. míg a Hunsaroring aszfalt gvorsasási-ián „elütötték’* az egyik lassító gumiakadályt is. Temesvári—Gráf A fináléban Az egyesült államokbeli Mahwah-ban döntőbe jutott Temesvári Andrea. A magyar női éljátékos a 200 ezer dol­lárral díjazott nemzetközi női tenisztornán az elődöntőben három játszmában verte az amerikai Stacey Martint (6-4, 4-6. 7-5). A döntő másik rész­vevője a várakozásnak meg­felelően a világelső Steffi Graf lett. aki alig 40 perc alatt in­tézte el 6-1, 6-2-re az olasz Linda Ferrandót. Tőkésországból importált famemihák vására Méret: Ar: Lánykaszoknyák 122-140 263 Ft-tól 259 Ft-ig Női szoknyák 44-52 374 Ft-ért Fiúnadrágok 122-164 259 Ft-tól 363 Ft-ig Bakfisdzsskik 164-170 707 Ft-ért Reklámáron, csak nálunk! Szombathelyen az idei évad­ban egyértelmű a cél: a ta­valyi rémálom, az osztályozó elkerülése. Ennek érdekében azonban a hazai találkozókon szinte kötelező a három pont begyűjtése. A Haladás ebben a szellemben kezdte a küzdel­met, s már a 7. percben köny- nyen gólt szerezhetett volna > Csertői révén. A zöldek leg­jobbja könnyedén átjátszotta a rátámadó Talapát, 8 méteres lövését Géléi lábbal hárította. A váciak válasza a 12. perc­ben érkezett. Csima bal oldali beadását Gyimesi Répási elé tette, a nyurga csatár befor­gatta védőjét, majd 13 méter­ről lőtt, de a balra elvetődő Kutasi még bele tudott ütni a jobb sarok felé tartó labdába. Nagy gólszerzési lehetőség volt, és ki gondolhatta, hogy ezzel az Izzó az első félidőre el is lőtte az összes puskapo­rát. öt perccel később Deéry ka­pott középen jó indítást, nyu­godtan vezethette a labdát a váci kapu felé, majd 20 mé­terről alig lőtt mellé. A Hala­dás átvette az irányítást, a Vác érthetetlenül gyengén ját­szott. A védelem inkább ha­sonlított egy lyukas rostához, mint mondjuk a „svájci re­teszhez”. Talapa feleslegesen ment jó néhányszor előre, s a gyors hazai rohamoknál már nem ért vissza. A középhátvéd egyébként hátul sem a meg­szökött formáját hozta, több-, szőr bizonytalankodott, néha könnyedén át játszották. A kö­zéppályás Fekete sem lehetett a védelem oszlopa, talán közé­pen nagyobb hasznára válna az együttesnek, mint a beállós poszton. Érett a szombathelyi gól, és a 40. percben, a soka­dik próbálkozásra, meg is szü­letett. Görög ívelt balról a középen kilépő Csertői elé, s a hazai csatár, a még az előző csere utáni hadrendet igazgató vá­ciak díszkíséretében, 15 mé­terről a bál alsó sarokba lőtt (1-0). A második félidőre mintha kicserélték volna a csapatokat. A Vác átvette az irányítást, érezték a játékosok, hogy az eddigi teljesítmény kevés akár a döntetlenhez is. Az 53. perc­ben Víg bal oldali szögletét a középen álló Gyimesi egy­ből küldte kapura, Kutasi ne­hezen védett. Az 59. percben aztán Csima egyéni akciója meghozta az egyenlítést. A bal hátvéd Víg labdájával indult a bal oldalon, megforgatta Neudlt, majd 15 méterről nagy erővel a bal felső sarokba bombázott (1-1). Talapa Tibor ezúttal is meg­bízható pontja volt a váci csa­patnak (Hancsovszki János felvételei) A továbbiakban nagy harc kezdődött a döntő gólért, ám a hazaiak hamar ráébredtek, hogy a Vác egységesebb, jobb csapat. A piros-kékek rendez­ték hátsó alakzatukat, a kö­zéppályán feljavult Víg, s gyorsabb lett a támadó játék. Időnként beszorította saját térfelére az ellenfelét az Iz­zó, s a remekül alkalmazott lestaktikájával egyszerűen el­fojtott minden szombathelyi kezdeményezést. összességében a döntetlen igazságos, de csak azért, mert a Vác ismét egy félidőnyi előnyt adott ellenfelének. A második játékrészben már jóforíhán csak eg^’csapat volt a pályán, és ez a jövőre nézve biztatd. Az..azonban már nem, hogy ismét gyenge ellenféllel szemben veszett el a két pont, mert az igazsághoz az is hoz­zátartozik, hogy a Haladásnak az idén sem lesz sikeres csapa­ta, legalábbis a látottak alap­ján. Remélhetőleg az Izzó a jö­vőben „két félidős” együttes lesz, s akkor a játéknak és tu­dásának megfelelő, reális ered­ményeket szállít. De csak ak­kor! Csank János: Az első fél­időben 1-2 ember tompán játszott, elsősorban fejben ma­radtunk le, lassan gondolko­dott a csapat. Ilyen eset még nem fordult elő pályafutásom során, hogy egy védőt cseré­lek le, és abban a pillanatban gólt is kapunk. Szünet után azonban iszonyatosan ment a gárda, csodálatosan játszott. Jól alkalmaztuk a lestaktikát, a középpályás letámadást. Lu­A Közgép is bekapcsolódott Vereséggel kezdődött akár még egyenlő is lehetett volna az állás. A szünet után az ózd to­vább növelte előnyét, ekkor már nem fért kétség sikeré­hez. A két bajnoki pont sor­sát a két együttes támadójá­téka között különbség dön­tötte el. A Közgép szerdán újabb bajnoki mérkőzést vív 18 óra­kor, a tornacsarnokban a Komló együttesét fogadja. Ungureán László Egerszegi halványabb volt Harmadszor is Darnyi Idegenben öt bagi gól tékvezetői hármas is nagysze­rű, jó munkájával nagyban hozzájárult a jó mérkőzéshez. (Ifi: 7-0.1 Romhány—Bag 2-5 (0-1) Bag: Király — Szabó, Ró­zsavölgyi, Mészáros, Sápi, Krizsán, Gerendái, Lipcsei, Breznai, őszi, Szanyi (6<>. p., Baranyi). Az első 20 perc tapogatózó játéka is bagi fölényt ígért a későbbiekre, ugyanis már ek­kor hét szögletet rúghattak a vendégek. A 38. percben azután góllá érett a fölényük, s egyre jobban belelendülve, az 50., az 53. és az 59. percben lőtt további gólokkal már 4-0-ás vezetést szereztek. A Bag végül biztos győzelmet aratott a sportszerű találko­zón. Gól: Szanyi, Lipcsei (2— 2). Baranyi. Jó: Mészáros (a mezőny legjobbja), Krizsán, Lipcsei, Breznai. Nagy Károly Alföldi csoport. Bem SE—Rákosmenti TK 5-2 (2-1) Cegléd, 300 néző. V.: Fran- ciskovics. Bem SE: Karalyos, Pető, Kórodi, Balogh J., Kovács L., Faddi, Tóth, Horváth, Csipke (Maticska), Lénárt (Putnoki), Molnár. Az első negyedóra nem a megszokott koreográfia szerint történt, hiszen a csapatok kós­tolgatás helyett egymásnak rontottak, Bem SE-nek a vendégrohamok hárításának védelme saját kapuja védel­mére kényszerült. így némileg váratlanul esett a ceglédiek 18. percben szerzett vezető gól­ja. A bajnoki reményekkel ka­cérkodó RTK ezután már óva­tosabb lett és a 33. percben ki is egyenlített. Gólokban bő­velkedett az utolsó 20 perc. Előbb Molnár 3-1-re növelte a Pest megyeiek előnyét, de 4 perccel később szöglet utáni fejesgóllal újra felzárkózott a vendégcsapat. A Bem SE a 82. és 84. percekben lett talála­tokkal — melyekben nagy részt vállalt a korábban csereként beálló Maticska — újra nö­y A labdarúgó NB III hét- ^ végi fordulója igen jól si- ^ került a Pest megyei csa- ^ patoknak. Különösen Bag ^ együttese lehet büszke, hi- í szén idegenben nyert fölé- í nyesen, 5-2 arányban. Duna csoport. Dunakeszi VSE—BKV Előre 0-0 Dunakeszi, 600 néző. V.: Pamminger. Dunakeszi: Hernádi, Kiss Zoltán, Kardos, Harmincz, Fekete, Gyöngyösi, Törteli, Tóth, Vanda (Vörös), Steidl, Szabó. Az első 15 perc mezőnyjá­tékkal telt el. Mind a két csa­pat arra várt, hogy a másik támadjon. A 16. percben nagy helyzetet hagyott ki a Duna­keszi, és ettől már támadóbb szellemben játszottak a csapa­tok. A 32. percben a BKV, a 35. percben a hazaiak előtt nyílt gólszerzési lehetőség. A második félidőben erősödött az iram. változatosabb lett a játék. De a várva várt gól el­maradt. így igazságos a dön­tetlen. Jók: Hernádi. Kiss, Har­mincz, Steidl. Ifik: 0-3. Buchardt Tibor Mátra csoport. Gödöllő—Balassagyarmat SE 1-0 (1-0) Gödöllő, 900 néző, vezette: Tóth S. Gödöllő: Nagy P.. Lebek, Krözel, Zimonyi, Szabó Zs., Takács, Szabó S., Markoczi, Ivanics. Varga, Baranyi (Sztrisko). Gól: Baranyi. Jó: Lebek, Zimonyi. Szabó Zs., Szabó S., Baranyi. illetve Rát- kai, Pingicer, Ladjánczki. A nagy hőség ellenére nagy iramú, küzdelmes, változatos mérkőzést vívott egymással a két jól felkészített csapat. A közönség jól szórakozott, a szebbnél szebb támadások, ve­zetések láttán. A 30. percben Szabó Sándor nagyszerű be­emelése után Baranyi csuka­fejessel juttatta a kapu köze- nére a labdát. A mérkőzésen nem csupán a játékosok tet­tek ki magukért, hanem a já-

Next

/
Thumbnails
Contents