Pest Megyei Hírlap, 1989. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-21 / 196. szám

V 8 mr MKWEi 1980. AUGUSZTUS 21., HÉTFŐ Hlíl II EK MA: 1989. augusztus 21. Hétfő. Sámuel napja. A nap kél 5.48 — nyugszik 19.47 órakor. A hold kél 21.22 — nyugszik 11.21 órakor. Fogadóóra Valkai György, a Pest Me­gyei Tanács elnökhelyettese augusztus 21-én délelőtt 11-től 13-ig, délután 15.30-tól 18 órá­ig hivatali helyiségében foga­dóórát tart. ^ t)j tanterem. A váci Lőwy Sándor Ipari Szakkö­zépiskola szeptemberben a ko­rábbinál több diákot fogad; hat tanteremmel bővítik. A Petőfi Sándor Általános Isko­lában ugyancsak hozzáláttak fél tucat tanterem építéséhez. Ám a kisdiákok csak a jövő tanévben vehetik majd birto­kukba az új osztályokat. Tőkés export. A Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár po- mázi gvára az év második fe­lében 30 tonna fonalat szállít az USA-ba. ♦ Alapítvány. A sziget- szentmiklósi Ferrokomplex Ipari Kisszövetkezet szövet­kezeti alapítványt hozott lét­re centrikus közgazdászok ne­veléséhez. Az induló 200 ezer forintos alaphoz ma már több mint harmincán csatlakoztak. Köztük jó néhány Pest me­gyei gazdálkodó, többek kö­zött a dunaharaszti Kis-Duna Menti Munkás Takarékszö­vetkezet százezer, a dunavar- sányi Petőfi Termelőszövetke­zet 50 ezer, a Taksonyi ÁFÉSZ 30 ezer forinttal. ^ 40 éves. 1949. augusztus hú­szadikán alakult -a „Galga- menti” Termelőszövetkezet Tú­rán. Nevük azóta Galgamenti Magyar—Kubai Barátság Me­zőgazdasági Termelőszövetke. zetre bővült, s ötszörös kivá­lók. A Nagykunsági Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság — NEFAG — nagykőrösi 3. számú üzem­egysége büszkélkedhet a Pipa­gyár elnevezéssel. Az ország­ban egyedüli termékével arai méltán sikert a dohányosok kö­zött. Évente 20-25 ezer darab pipát gyártanak, jobbára im­portra a brüyere cserjegyö­kérből. Balogh Ferencné a készre polírozott esryik pipafaj- tát nézegeti: hibátlan-e? 33. hét LottótiTerrménjck A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 33. játékhéten 5 találatos szel­vény nem volt. A lottónyere­mények a nyereményilleték levonása után; 4 találatos szel­vénye 35 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 338 121 forint; 3 találata 3769 fogadó­nak volt, nyereményük egyen­ként 1703 forint; a 2 talála­tos szelvények száma 141 330 darab, ezekre egyenként 45 forintot fizetnek. A követke­ző hétre átvitt jutalom nettó összege: 8 000 000 forint. AUGUSTIN LOUIS CAUCHY KÉTSZÁZ ÉVE született Augustin Louis Cauchy (1789—1857) francia ma­tematikus és fizikus, a párizsi Sorbonne tanára. A matematikai szabatosság új irányának úttörői közé tarto­zott. Különösen a fogalmi tisz­tázások területén jelentős a munkássága. Megalapozta a differenciál- és integrálszámí­tást. valamint a komplex vál- tozásos függvények elméletét. Számos eredménnyel gazdagí­totta a fényelméletet és a me­chanikát. Kidolgozta a defor­málható testek mechanikájának és a kettős törésnek az elmé­letét. A határérték először az ö művbiben fordul át geometriai­ból teljesen aritmetikai foga­lommá. A matematikai szigor a differenciálszámítás terén különösen példamutató az 1821- ben publikált Analiziskurzus, az 1823-ban közreadott Az in- üinitezimális számítás előadá­sainak kivonata, majd az 1829- es Előadások a differenciálszá­mításról című könyveiben. A határértéket ízv definiálta: ha egy változó, egymást követő értékei megközelítenek egy fix értéket úgy, hogy végül is at­tól csak tetszőlegesen kicsiny mennyiségben különböznek, akkor a fix érték a változó értéksorozatának a határértéke. Nagy tudományos érdeme hogy a differenciálszámításnál távol tartotta akár a geomet­riai, akár a mechanikai fogal­makat. Életrajzírói szerint csaknem 830 tudományos dol­gozatot publikált. Adok-veszck a Mcrkur-tclopen Kis trükk, nagy nyereség Azt mondja a közmondás; a tudás hatalom! Azonnal belát­hatjuk az állítás igazát, ha az először gyanús, később több mint érdekesnek mondható dolgot szemügyre veszünk. A gyanú! Vácról és környékéről érkező, úriembereknek éppen nem nevezhető egyének jelen­nek meg reggelente a Merkur csepeli személygépkocsi-átadó­jánál. Ki tudja miből, de ál­landóan tele vannak pénzzel. Ahnden táviratilag kiértesített újdonsült autótulajdonost le­szólítanak, mint a zsibvásáron, hogy nincs-e jelesleges kiuta­lásuk? Fut a rendész a tele­fonhoz, a rendőrök a telepre, mire a leszólítók szétfröccsen­nek, békés járókelőknek ál­cázzák magukat. Furcsa! Vajon miért éri meg egyeseknek felárral autót vá­sárolni? Van pénzük, igényel­hetnének a Merkúrtól null ki­lométeres autót. Na, majd ki­derül, igaz-e amire gondolok! Sajnos igaz. Vajon hány, és hány embert csaptak már be? Kik lehetnek az áldozatok? És Az Egyesült Államokban a crack, a gyorsan divatba jött — igen nagy romboló hatást kifejtő — kábítószer új bor­zalmat szült; az alulfejlett kokainbébik generációját. Az adatok riasztóak; az amerikai fővárosban a magzatok 15 szá­zaléka van kitéve a méhen be­lüli kokainhatásnak. A ko­kaincsemeték „esélye” a ha­lálra 15-ször nagyobb, mint a kábítószer által nem veszé­lyeztetett újszülötteké. Ami a legszomorübb, talán azok szenvednek többet, akik életben maradnak. Sok ko­kaincsecsemő számára ugyan­is az első élettapasztalatot a kábítószer-elvonás kínjai je­lentik. Annyira érzékenyek még az érintésre is, hogy nem lehet őket ölben tartani vagy megfelelően etetni. Néhányuk vég nélkül mozgatja kezét-lá- bát, megkönnyebbülést keres­ve, Még az intenzív osztály sokat megért munkatársai is elviselhetetlennek nevezik a kokaincsecsemők szenvedésé­nek látványát, sikításszerű sí­rását. A terhesség alatt a kokain használata elképesztő károso­dást okozhat egy csecsemőnek: agyvérzést, idegbénulást, de­formálódott szívet és tüdőt, abnormális nemi szervek ki­alakulását. Egy 1985-ös felmérés szerint a szülőképes korba lépett nők közül tízből legalább egy hasz­nált már kábítószert, s nem ritka, hogy anyák a második, harmadik, ritkán a negyedik kokaincsecsemőjüket szülik. honnan az ügyeskedők lehető­sége? Talán a joghézagok, a rendeletek útvesztői okolha­tók? Nem állhat minden em­ber mellett jogász! Természe­tesen nem is kell. Elég lenne, ha elébe mennénk az ügyfél­nek, félvilágosító táblákkal, is­mertetőkkel segítenének. Ki a vesztes? Elsősorban az állam­polgár. Azután az állam. Van, aki ismeri a törvényt, van, aki nem. Viszont a rendeletek, szabályok tanulmányozása senkinek sem tilos. Nem kell hozzá más. csupán érdeklődés, utánajárás és máris elkerül­hetjük a telek-, ház-, autó­üzérek csapdáit. Hiszen, ha csak a törvényre és annak őr­zőire hagyatkozunk, régen rossz. Mert utána hiába sza­ladunk fűhöz-fához. A bíró is csak széttárja a karját és köz­li: várni kell. Számtalan a per. Mi a trükk? Pofon egyszerű! Végy magadhoz pénzt. Menj cl a Merkur-telepek egyikére, és felárral vásárolj meg egy kiutalást. Olyan személytől, aki nem ismeri a törvény rej­tett zugait. Majd pereld be, és a felárat követeld vissza. Ha megnyerted a pénzt, már ad­hatod is tovább az autót, ter­mészetesen haszonnal. Majd ismét menj el egy kiutalásért és így tovább ... mindaddig, amíg meg nem szeded magad. De csak óvatosan! Nehogy va­lamelyik kitartó adóellenőr megfogja a füled, mert akkor az a kezében is marad! A tanulság? Mindenki vonja lg magának. Az enyém; bújom a törvénykönyvet. Orosz Endre Csoportos halársórlés Elsodorlak n lialúrorökrí A magyar—osztrák államha­táron, Sopron térségében pán­európai piknik elnevezéssel, az MDF rendezésében nagy­szabású, a baráti kapcsolato­kat szimbolizáló rendezvényt tartottak szombaton magyar és osztrák résztvevők sokasá­gával. A BM határőrség in­formációja szerint a magyar és az osztrák határőrizeti és vámszervek a piknik során Sopronpusztán ideiglenes határátkelőhelyet nyitottak meg, ahol 1945 óta első ízben közösen végezték az ellenőr­zést. A magyar—osztrák köz­lekedést és szélesedő együtt­működést jelképező rendez­vén vt azonban a délutáni órákban 40-50 fős csoportok­ban érkező több mint 150 NDK-állampolgár tiltott ha­tárátlépési kísérlete zavarta meg. Agresszív fellépésükkel elsodorták a magyar és az osztrák határőröket és vám­őröket. A tiltott határátlépést a határőrök csak fegyverhasz­nálattal akadályozhatták volna meg, de tekintettel az állam­határral kapcsolatos politikai felfogásra és a rendezvény nagy jelentőségére, fegyvert nem használtak, és más kény­szerítő eszközt sem alkalmaz­tak. Az ideiglenes határátke­lőhely a tervezett időpontban zárta kapuját, és a soproni határőrkerület intézkedett az államhatár őrizetének meg­erősítéséről. Diszkóhajó katasztrófája Uszállyal üíküzöü Uszállyal ütközött össze és egy perc alatt elsüllyedt egy diszkóhajó vasárnap hajnal­ban London kellős közepén a Temzén. Az eddig állami vállalatként működő Ápisz részvénytár­sasággá alakult át, s a részvé­nyeket külföldi befektetők, a vállalat vezetői és dolgozói vá­sárolták meg. Az Apisz 700 millió forint értékű részvényeinek többsé­RADIO ES TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.15: Mai programok. — 8.18: A hét zeneműve. — 8.50: A hét költője: Paul Eluard. — 9.00: Napközben. — 11.03: Köröndi György operettfelvételeiböl. — 11.35: Az oroszlános kert. — 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.40: Rólunk van szó. — 12.45: A mák. — 13.00: Klassziku­sok délidőben. — 14.00: Hírek. Időjárás. 14.10: Pókok és virágok. — 14.27: Vass Lajos népdalfeldol­gozásaiból. — 15.00: Szépirodal­mi figyelő. — 15.30: Kóruspódium. — 18.00: Tizenhat óra. — 16.10: Szívesen hallgattuk. — 17.00: Eeo- mix. — 17.30: Táncházi muzsika. — 18.92: Levelekre röviden. — 18.12: Hol volt, hol nem volt... — 18.25: Könyvújdonságok. — 18.30: Esti magazin. — 19.15: If­júság ’89. — 20.15: Egy rádiós naplójából. — 21.00: Királj nö kontra Defoe. — 21.50: Gong. — 22.00: Hírvilág. — 22.33: Halló, itt vagyok! — 23.30: Ü.i lemezeinkből. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Éjfél után. PETŐFI RADIO 4.30: Reggeli zenés műsor. — 6.00: Hírek. Időjárás. Ütközően. — 6.05: Reggeli csúcs. — 8.00: Hírek. Idő­járás. — 8.03: A gyermekrádió műsora: — 8.05: Ki kopog? — 8.21: Nyiínikék — kisiskolások műsora. — 8.51: Muzsikáló termé­szet. — 9.00: Hírek. Időjárás. Üt­közően. — 9.05: Operettmúzeum. — 9.40: Rivaldafényben. 11.00: Hí­rek. Időjárás. Ütközben. — 11.05: Világújság. — 11.10: Térkép és út- ravaló. — 11.30: Balaton rádió. — 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Nóták. — 13.00: Hírek. Időjárás. Ütközben. — 13.05: Miska bácsi levelesládája. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Hí­rek. Időjárás. Ütközben. — 17.05: Nyáridéi. — 21.00: Hírek. Időjárás. Ütközben. — 21.05: „Monsieur 100 000 Volt”. — 22.05: Rockújság. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.10: Sporthírek. — 23.15: Bemutatjuk Lee Ritanour című dzsesszlcmezét. — 0.15: Éjfél után. BARTÓK RADIO 6.00: Muzsikáló reggel. — 9.00: Mű­sorismertetés. — 9.03: Időszaki ki­állítások. — 9.06: Rolf Uuswali Liszt-orgonahangversenye. — 10.40: Richard Strauss: Salome — Záró­jelenet. — 10.58: Nagy mesterek szonátáiból. — 11.43: Zenekari mu­zsika. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.05: Üjdonságainkból. — 14.00: Népzene fúvósokra. — 14.25: Mu­zsikáról versben, prózában. — 15.00: Zene korabeli hangszereken. — 16.15: Kilátó. — 16.53: Radioton korongokról. — 17.00: A hét zene­műve. — 17.32: Fischer Annie zon­gorázik. — 18.40: Sztravinszki-mü- vek. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Mozart: A varázsfuvola. — 22.22: A Magyar Demokrata Fórum és a Zeneművészeti Társaság hangversenye. — 23.30: Hírek. Idő­járás. — 23.33: Műsorzárás. TV 1 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9.10: A szeren­cselovag. — 10.10: A HÉT (ism.). — 11.10: Delta. — 11.35: Képújság. — 16.40: Hírek. — 16.43: Déli vl­dcoújs*g. — 16.55: Stiri. — Hírek román nyelven. — 17.00: Már megint a 7/B. — 17.35: Műsoraján- lat. — 17.40: Szám-adás. — 17.55: Egy szó, mint száz. — 18.40: Há­rom nap tévéműsora. — 18.45: Reklám. — 18.50: Esti mese. — 19.00: Üj cim-cim. — 19.20: Rek­lám. — 19.25: Közlemények. Mű­sorajánlat. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Lengyel Menyhért: Földnélküly János. — 21.10: Panoráma. — 21.55: Reklám. — 22.00: Vázlatkönyv. — 22.35: Híradó 3. TV 2 TV 2 Radványi Dorottyával és Dömsödí Gáborral. — 17.25: Kép­újság. — 17.35: TV 2. — 18.09: Hétfőn hatkor. — 18.25: Gyere­keknek. — 18.50: Hatoslottó-sor­solás. — 18.55: TV 2. — 19.00: A Forsyte Saga. — 19.51: TV 2. — 20.09: Körzeti tévéstúdiók Buda­pest—Pécs—Szeged. — 20.55: TV 2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: TV 2 — 21.20: Telesport. — 23.00: TV 2. Napzárta. szlovák televízió 15.33: Az arany klscsibe. Színházi közvetítés. — 16.45: A nap percei. — 16.55: Katonák műsora. —17.45: Pozsonyi magazin. — 11.2»: Pub­licisztikai műsor. — 13.00: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.00: Az elvtsztett álmok utcája. Tv- játék. — 21.20: Dokumentumsoro­zat (ff). — 21.40: Mesam. A belg­rádi dalfesztivál, felvételről. 2. MCSOR 13.CO: Természetfilm. — 18.30: A hét eseményei magyar nyelven. — 19.00: Megyei magazinok. — 19.30: Híradó. — 20.00: Sportvisszhan­gok. — 21.00: Dokumentumfilm a harangmesterségről. — 21.30: Hír­adó. — 22.09: Világhíradó. —22.15: A hinta. NSZK-lévéfilm (felira­tos) MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 4.30: 120 perc. — 6.35: Labdarúgó- szemle. — 7.05: Gyorsvonat. Film. — 8.40: Nyilvánvaló, hihetetlen. — 13.30: Petrov és Vaszecskin kaland­jai. Gyermekfilm, 1. r. — 14.35: Dokumcntumfilmek. — 15.35: Folk­lórműsor. — 16.15: Rajzfilmek. — 16.45: Világhíradó. — 17.00: Doku- mentumfi’m. — 17.55: A színház. Tv-film, 1. r. — 19.00: Híradó 19.40: A színház, 2. r. — 20.50: Világhír­adó. — 21.05: A spanyol opera csil­lagai. — 22.05: Garin mérnök csőd­je. Tv-film, 1. rész. — 23.15: Kato­nadalok fesztiválja. SKY 6.30: Üzleti hírek. — 7.00: DJ Kát Show. Gyermekműsor. — 9.39: Panel Pót Pourri. Játékos show. — 11.00: Sulíivanék. Film. — 11.30: Sky-krónika. — 12.30: Gond-fó­rum. — 13.00: Egy másik világ. Amerikai film. — 13.55: A Sky- text oldalai. — 14.50: Változó vi­lág. Film. — 15.45: Szeretni. Film. — 16.15: The Lucy Show. — 16.45: Sylvanians. Rajzfilm. — 17.90: Visszaszámlálás. — 18.00: Euro­sport. SUPER 7.00: Hírek. — 7.05: Időjárás. — 7.09: üzleti hírek. — 7.30: Hírek Időjárás. — 7.39: Üzleti hírek. — 8.00: Időjárás. — 8.02: Egyveleg. — 15.30: Char Attack. — 16.30: Forró drót. — 18.30: Off the Wall. — 19.30: Foley Square. Vígjáték. — 20.09: High Chaparral. Western. — 20.55: Cassie and Co. Bűnügvi film. — 21.50: Világhíradó. — 22.00* Feltárandó övezetek. — 24.09: Hírek. Időjárás, majd Egyveleg. TV 5 16.03: Riportok. — 17.00: Sportma­gazin. — 18.03: Hírek. Időjárás. - 18.10: Pihenőidő. Gyermekműsor. — 18.30: Szárnyaló képzelet. Gyer­mekműsor. — 19.00: Számok és betűk. — 19.30: Kalandok naplóta. — 20.00: Nyári varieté. — 21.00: Üt világ. — 22.00: Tv-hlradó. — 22.30: Időjárás. — 22.35: Kirán­dulóutak. — 23.00: Aktualitások — 2-1.00: Személyisegek. — 0.43: Műsorzárás. ge a Citibank Budapest Rt., a Citicorp London és az osztrák Berger család tulajdonába ke­rült. Az Apisz-részvényekből mintegy 30 millió forint ér­tékben a vállalat dolgozói is vásárolhatnak. Mint Kardos András, az Ápisz vezérigazgatója el­mondta; a tulajdonforma meg­változtatásával lehetővé válik, hogy a sikeres vállalat dolgo­zói házon belül kapjanak vál­lalkozási lehetőséget. A ma­gáncéggé válástól — egyebek között — veszteségforrásaik csökkentését is remélik. Erre az állami tulajdonforma al­kalmatlan. Az Ápisz tavaly 5 milliárd forint bevételt és 386 millió forint nyereséget ért el. Az idén 6 milliárd forintos be­vételre és 350 millió forintnyi nyereségre számít. A becslések szerint a sze­rencsétlenség pillanatában 100 —150 fiatal szórakozott a ze­nés sétahajón. A rendőrség szerint a balesetet követő ne­gyedórában 94 személyt sike­rült kimenteni. Közülük 44 se­besültet — többnyire csonttö­réssel — kórházba szállítottak. Legalább negyvenen tűntek el, de a rendőrség abban bízik, hogy a hiányzók közül sokan a partra úsztak és elhagyták a helyszínt. A szerencsétlenül járt hajót egy születésnapi mulatságra bérelték ki egész éjszakára. Nehezíti a mentést, hogy a hajón tartózkodók pon­tos száma nem ismeretes. A folyó sodrása igen erős, több túlélőt a színhelytől távol ta­láltak meg. Jelenleg is búvá­rok kutatják a folyómedret, a rendőrségi helikopterek nagy teljesítményű fényszó­rókkal pásztázzák a területet további túlélőket vagy eset­leg partra sodródott holtteste­ket keresve. Szemtanúk szerint a homo­kot és sódert szállító uszály leszakadhatott a kikötői bak­ról és a Temze közepére sod­ródott, ahol nekiütközött a hajónak. Gumibot és spray Verekedő Fradf-szurkolúk Rendőri intézkedés vetett véget a nézőtéren kitört verekedésnek Pécsett, a PMSC és a Ferencváros szombat esti mérkőzésének második félidejében. A szurkolók közül valaki pe­tárdát robbantott, s ezután kezdődött el a verekedés, amelyet a rendőröknek né­hány perc alatt sikerült megfékezniük — gumibot és könnygázspray haszná­latával. A Fradi-szurkolók szektorából hatvan-hetven embert távolítottak el. A rendbontó Ferencváros-ra­jongók közül huszonegyet előállitottak, egyet bekí­sértek a pécsi rendőrkapi­tányságra, egy öntudat­lanságig ittas focidrukkert pedig a mentők szállítottak el a helyszínről. A rend­őrök senkit sem vettek őri­zetbe. A spray használatá­nak kellemetlen következ­ményeit vétlen szurkolók is megszenvedték, amiért a rendőrség valamennyiük el­nézését kéri, de az esetle­ges tömegszerencsétlenség megelőzésére elkerülhetet­len volt az intézkedés. Időnként megnövekszik a felhőzet, várhatók helyi zápo­rok, zivatarok. A változó irá­nyú szél általában mérsékelt lesz, átmeneti megerősödése csak a zivatarok idején való­színű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20—31 fok között várható. Kokaincsecsemók Amerikában A túlélők szenvednek a legtöbbet Kevesebb veszteséggel ' > Magánkézben az Apisz nrPT yrpyri UIDI AD A Ma8Far szocialista Munkáspárt Pest megyei lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Bárd András. — Főszerkesztő-helyettes; Arkus István, iLŐI IV! LÜ I Cl nil\Lnr Csulák András, — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRANYITOSZAM: 1416. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Buda­_____________________________________ pest, Blaha Lujza tér 3. 1950. Felelős kiadó: Vágncr Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség ^s a kiadóhivatal központi telefonja: 382-399 és 384-300. — Szerkesz­--------------------------------------------------------tőségi titkárság: 382-539. FIOKSZERKESZTOSEGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP. Cegléd, Kossuth tér 1. Pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. — ÉRDI HÍRLAP, Érd, Engels u. 1—3. 20 30. Telefon: 4o-352. GÖDÖLLŐI hírlap, Gödöllő, Szabadság tér 10. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796. MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. — NAGYKŐRÖSI HÍRLAP, Nagykörös, Hősök tere 5. 2750. Telefon: 51-398. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2G01. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR). Budapest XIII., Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül vagy postautalványon átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 4,30 Ft; 12 oldal 5,30 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 101,— Ft; egy negyedévre 303,— Ft; fél évre 606,— Ft; egyéni előfizetőknek éves előfizetés 1212,— Ft. — ISSN 0133—0659. Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU). ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap). ISSN 0203—5467 (Érdi Hírlap). ISSN 0133-1957 (Gödöllői Hírlap). ISSN 0133-2651 (Monorl Hírlap). ISSN 0133—270« (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-2759 (Váci Hírlap), Két malomban. A Buda­pesti és Pest Megyei Gabona­forgalmi és Malomipari Válla­lat váci körzetében két malom­ban vették át a gabonát a ter­melőszövetkezetektől. Az aszó­di és a váci malom befogadó- képessége több mint 20 ezer tonna, de Szobon is tárolják a terményt; csaknem 4400 ton­nát. A malmok egyébként rozs­ra, takarmány- és sörárpára ugyancsak kötöttek szerződést a mezőgazdasági üzemekkel.

Next

/
Thumbnails
Contents