Pest Megyei Hírlap, 1989. július (33. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-12 / 162. szám

1989. JÚLIUS 12., SZERDA ^fífyfgp 5 Lapunk június 10-i számával nagy vihart kavartunk Budakalász környékén. Vicsotka Mihály cikkére ugyanis több reagálás érkezett, köztük egy helyreigazítási kére­lem és a helyi MDF-nek az állítások igazolását vagy cá­folását követelő felhívása is. A leveleket az alábbiakban közöljük, és természetesen helyt adunk Vicsotka Mihály válaszának is — a Demokrata Fórum kérésének megfe­lelően. Szívesen állunk rendelkezésére Kelemen János- nénak is, hogy véleményét lapunk hasábjain kifejt­hesse. A fent említett ügyhöz nem közvetlenül kapcsolódik, és más cikkekre is utal a dr. Petrik János, a Pest Me­gyei Tanács vb-titkára állal elküldött írás egy része. El­vi álláspontjával teljes mértékben egyetértünk és leszö­gezzük, hogy lapunk feladatának tekinti a jogszerű és etikusan tevékenykedő tanácsi dolgozók védelmét, gond­jaik bemutatását éppúgy, mint azon idejétmúlt jogsza­bályok megváltoztatásának kezdeményezését, amelyek erre megérettek. S bár a törvények betartása még nem garantálja eleve az etikus magatartást, egy jobb jogi szabályozás és a felelős nyilvánosság ereje elősegítheti azt. Biztosak vagyunk abban, hogy ezért a jövőben is együtt dolgozhatunk a tanácsi tisztviselők túlnyomó többségével. ■ Tisztázást vagy igazolást Az MDF Budakalászi Szer­vezete ezúton szólítja fel Ke­lemen Jánosné dr. tanácstit­kárt, hogy a Hírlap június 10-i számában „így ügyijitéz a vb- titkárnő” címmel megjelent cikkben találgatásként felso­rolt vádak alól tisztázza ma­gát, úgy is, mint tanácstitkár, úgy is, mint a község törvé­nyes életéért felelős személy, úgy is, mint az MDF tagja. Felszólításunkat senki sem tekintheti újabb gyanúsítga- tásnak, csak a község tiszta közéletének megteremtéséért érzett felelősségtudatnak. Ugyanez a szándék mondatja velünk: felszólítjuk Vicsotka Mihályt, a cikk íróját, hogy „furcsaságként” tálalt vádjait igazolja, és a cikkel azonos módon hozza nyilvánosságra, vagy ismerje be azok megala­pozatlanságát, valamint szá­moljon be a cikk megírásának körülményeiről. Az MDF budakalászi szervezete így ír némely újságíró így ügyintéz a vb-titkár címmel cikk jelent meg a Pest Megyei Hírlap 1989. június 10-i számában. Ebben a többi között azt írja az újságíró, hogy hiába kereste, nem talál­ta megbírált riportalanyát, te­hát ellenőrzés nélkül jelentet­te meg a cikket. Elmarasztalt valakit, akit meg sem hallga­tott. Ezt a munkastílust akkor is el kell ítélni, ha netán a cikkíró állításai megfelelnek a valóságnak. Ez esetben azon­ban valótlanságra építette mondandóját. Sem szabályta­lanság, sem törvénytelenség nem történt. Nézzük csak: dr. Kelemen Jánosné, Budakalász vb-titká­ra — élve a törvényes lehető­ségekkel — úgy vállalta el 1985-ben állását a nagyköz­ségben, ha beköltözhet a szol­gálati lakásba. Mint minden más állampolgárnak, neki is lehetősége volt eközben kiadni budapesti otthonát. S az sem róható fel a vb-titkárnak, mint ahogy Magyarország egyetlen dolgozójának sem, ha lakása mellett üdülőt is fenn­tart. A jog nem ismer olyan formulát, hogy első-, illetve másodrendű állampolgár. Amit szabad egy orvosnak, büfés­nek, újságírónak, fodrásznak, azt szabad a tanács alkal­mazottjának, ha munkával szerzett forintjait költi. Ha pedig az újságíró egy törvényt akar megtámadni, akkor tegye, de ne egyetlen véti ?n tanácsi -b-titkárt tá­madjon ilyen ürüggyel. Ellen­őrizhette volna: beadta-e évekkel ezelőtt a vb-titkár építési engedélykérelmét vagy sem. Könnyű lett volna meg­győződnie, nincs oka bírálatá­nak. A riporter akkor is csu­pán feltételezéseit fogalmazta meg, amikor azt állítja, hogy összeesküvés történt: egy üdü­lőt az Év lakóháza díjával ju­talmaztak. Ezúttal a megyei tanács egyik dolgozóját is gyanúba keveri, miszerint annak terve­ző férje tervezte a házat, és a baráti szálak motiválták az értékelést. Tehát hivatallal való visszaélés történt! A toll könnyen forog az újságíró ke­zében, füle is érzékeny arra, amit egyetlen informátora súg — de híján van a tényeknek, bizonyítékoknak, a jogszabá­lyok ismeretének. Az újságíró természetesen saját lapját sem olvassa, mert ha érdeklődne a Pest Megyei Hírlap más cikkei után is, ak­kor tudná: nem apparátusi dolgozó döntött e kérdésben, hanem választott testület, a megyei tanács végrehajtó bi­zottsága. Az újság erről be­számolt. Tévedhet ítéletalko­tásában egy választott testü­let is, de akkor az újságíró­nak bizonyítania kellett volna a tévedést, vagyis, hogy nem érdemelte meg ez a ház az el­ismerést. De még inkább azt, hogy a választott testületet is baráti szálak befolyásolták. Még mindig ugyanaz a -cikk: a rendelkezések szerint üdülő sincs kizárva a jutalmazásból. A Pest Megyei Hírlap egy másik újságírója 1989. június 23-án Erdélyi László osztály­vezető-helyettesünket nyilat­koztatta a jogszabálysértő he­lyi intézkedésekről. Az inter­júból egyértelműen kiderül, ha elő is fordulnak olykor hibás döntések, ezekgt a megyei ta­nács erre hivatkozott illetéke­sei meg is óvják — az aszódi vb-titkár telekvásárlása nem tartozik a jogszabályokat sér­tő intézkedések közé. így ezt az ügyet a megyei tanács nem is függesztette fel. A cikk cí­me — teljesen érthetetlenül s az interjú mondanivalójával ellentétben — elmarasztalja az aszódi vb-titkárt, indokolatla­nul lejáratva őt a lakosság előtt. A közelmúltból csupán két kirívó esetet említettünk, mert mindkettő felszínesség miatt bánt meg olyan embereket, akik vétlenek. A Magyar Hírlap 1989. jú­nius 27-én Dolgozni botrányok légkörében címmel D. Kiss János tollából figyelemre mél­tó interjút közöl. Dr. Márkus István, a Közalkalmazottak Szakszervezetének titkára ar­ról nyilatkozik a jótollú újság­írónak. hogy a tanácsokon dol­gozóknak szükségük lenne egy közszolgálati etikai bizottság­ra, amely megvédene ezeket az embereket a sokszor oktalan, indulatokból fakadó támadá­soktól. A botrányoktól hangos közéletben gyakorta olyan em­bereket is nyilaznak, akik nem hogy elmarasztalást, in­kább elismerést, bátorítást ér­demelnének. A Pest Megyei Tanács szi­gorúan jár el a hatáskörébe tartozó ügyekben, s ezt várja a testület a helyi önkormány­zati szervektől is. Ugyanakkor nagy hangsúlyt helyez arra, hogy véleményét — mivel em­beri sorsokról van szó — kö­rültekintően alkossa meg. In­dokolatlanul ne osszon sebe­ket, ártatlanul ne hurcoljon meg senkit. Elég sok példa int bennünket arra, milyen keserves jóvátenni olyasmit, amit korábban szubjektiviz­musból, felszínességből követ­tek el. A körültekintés az újság­írókra is kötelező, kivált, ha valaki becsületét kérdőjelezi VITÁZÓ VÉLEMÉNYEK Hibázott-e a budakalászi vb-titkár? meg. A budakalászi ügyet megfogalmazó újságíró tele­fonon ígérte: személyesen in­formálódik a tanácsnál. Az­után — sok munkájára hivat­kozva — lemondta a találko­zót. Nincs jogunk kétségbe vonni az újságíró túlterhelt­ségét. Azt azonban megjegyez­zük: nem lehet annál fonto­sabb dolga egy toliforgatónak, mint az, hogy meggyőződjön arról: amit leír, hiteles-e? Dr. Petrik János, a Pest Megyei Tanács vb-titkára A főelőadó helyreigazítást kér A Pest Megyei Hírlap 1989. június 12-i számában Vicsotka Mihály aláírással megjelent így ügyintéz a vb-titkárnő című írás pontatlan és valót­lan adatokat, személyemet is sértő feltételezéseket, sugal- mazásokat tartalmaz. Végtelenül sajnálom, hogy a Dunakanyar egyes térségeit érintő építési és telekmegosz­tási tilalommal kapcsolatos tárgyalássorozat miatt Vicsot­ka Mihály a munkahelyemen nem tudott elérni. A tényeket nem tisztázta pontosan, és így a valótlan adatokkal félretájé­koztatta az olvasókat. Ezzel Budakalász Nagyközségi Ta­nács vb-titkárnőjéről, vala­mint személyemről hitelrontó cikk jelent meg. Az év lakóhá­zával kapcsolatban a közöl- tekkel ellentétben a tények a következők: Az épületre a Budakalász Nagyközségi Tanács V. B. az 1161/1985. számú, 1985. július 3-án kelt határozatával adta meg az engedélyt a Duna-sé- tánv 38. számú telekre, termé­szetesen a műszaki, főelőadó Aláírásával. Ez a? építési en­gedély hétvégi ház létesítésére szól. Az engedélyt négy és fél hónappal azelőtt adták ki. mi­előtt Kelemen Jánosné dr. a Budakalászi Tanácshoz ment volna dolgozni. így ő az enge­délyezési eljárásban részt sem vehetett. A használatbavételi engedélyt a helyi építésügyi hatóság 4164T988. számú 1988. március 24-én kelt határozatá­val adta meg. s az is hétvégi házra szól. E határozatot — mint a vb-titkári funkció be­töltése óta más hasonló űriek­ben is — Kelemen Jánosné dr. írta alá, ügyintézője pedig ugyanaz a személy, aki annak idején az éoítési engedélyt ki­adta. Az építtetők azóta be­költöztek a házba, bejelent­keztek és ott laknak, mint má­sok is a környéken. Pest megyében Az év lakó­háza pályázathoz egyetlen te­lepülés vezetőjének sincs kap­csolata. A pályázatot a Pest Megyei Tanács V. B. építési és vízügyi osztá'-a hirdette meg, mint az előző években is. A pályázati felhívásról a terve­zők értesítést kaptak, többek •közt a Pest Megyei Hírlap út­ján is. A Dályázatot tervezők, építtetők, kivitelezők részére együttesen írják ki. A beér­kezett pályaműveket többta­gú bizottság bírálta, kizárólag építészeti szempontból. Az or­szágos döntőn az épületet a KÖHÉM zsűrije dicséretben részesítette. A cikknek az is tárgyi té­vedése, hogy én az egész Du­nakanyar építési ügyeinek a felügyelője vagyok. Munkám csak a megye szentendrei kör­zetére korlátozódik. Vicsotka Mihály cikkíró érdekesnek tartja, hogy dicséretesen jó munkakapcsolatban voltam és vagyok Kelemen . ánosné dr.- ral. Az a körülmény, hogy én valakivel jó viszonyban va­gyok, még nem jelenti azt, hjgy az ügyeket korruot mó­don intézem, vagy elvárom, hogy mások ne a jogszabályok s__.int in ézkedjenek. A cikk többszöri elolvasása után nem értem — a tények ismeretében —, hogy ez igen általánosító cím alatt Kelemen Jánosné dr.-nak mint a Bu­dakalász Nagyközségi Tanács vb-titkárának, a tanács törvé­nyességi őrének milyen intéz­kedését kifogásolja az író. Személyes véleményem z, hogy ma nagyon népszerű do­log a tanácsok intézkedéseit szidni, de megalapozatlan, nem a tényeken alapuló vá­daskodásokkal teljes mérték­ben felesleges az amúgy is túlterhelt tanácsi apparátust lejáratni, és a pattanásig fe­szített lakosságot pedig tovább ingerelni. Bujdosó Gézáné építészmérnök, az építési és vízügyi osztály főelőadója A cikkszerző változatlanul etikátlannak tartja A Pest Megyei Hírlap 1989. június 10-i számában cikket írtam így ügyintéz a vb-tit- kárnő címmel, amelyben K ' .•- men Jánosné dr.-nak, a Buda­kalászi Tanács vb-titkárának néhány ügyét etikátlannak minősítem. Kifogásolom pél­dául, hogy az állása elfoglalá­sakor — tervezett válására hi­vatkozva — kért szolgálati la­kást, s később kiderült: erről szó sincs, s budapesti ottho­nát idegenforgalmi célra ki­adta, hogy a Csobánkáji fel­épített hétvégi házára hosszú évekig 'nem kért használatba­vételi engedélyt (a cikk meg­jelenése után azonnal megtet­te, bár nekem azt mondta, hogy az ingatlan nincs kész), hogy Pilisvörösvárott is réfjí delkezik telekkel, építménnyel. Ugyanebben az írásban szintén etikátlannak tartom, hogy a Lupa-szigetnél kizáró­lag víkendházépítésre jelölt területre épült az a családi ház, amely Pest megyében Az év lakóháza címet kapta. Rá­adásul a tervezője, Bujdosó Géza, Bujdosó Gézánénak, a Pest Megyei Tanács építési és vízügyi osztálya főelőadójá­nak a férje, előbbi pedig mel­lesleg Kelemen Jánosné dr. barátnője. Nos, az írás megjelenése után a legérdekeltebb, Kele­men Jánosné dr. nem tett észrevételt. Pedig dr. Petrik János, a megyei tanács vb- titkára egy Szentendrén tar­tott értekezleten megkérdezte tőle, hogy kér-e helyreigazí­tást. Mire a budakalászi vb- titkár azt mondta, hogy nem. Megtette ezt azonban he­lyette Bujdosó Gézáné, támo- gattatva dr. Petrik János írá­sával. Alapállításaik: az új­ságíró rossz hírbe hoz olyano­kat, akiket meg sem hallga­tott, valótlanságokat vet pa­pírra, Kelemen Jánosné dr.- nak jár a szolgálati lakás. Mindenekelőtt tisztázzuk azt, hogy helyreigazítást az kérhet, akiről az írás szól. így nekem mindazzal, amit Bujdo­só Gézáné Kelemen Jánosné doktor védelmében leír, nem kellene foglalkoznom. Azért teszem mégis, hogy eloszlas­sam a téve. t, mely szerint tájékozódás nélkül dolgoztam. Először is: feltehetően Ke­lemen Jánosné lett volna az első, aki helyreigazítást kért volna, ha egyetlen söröm is valótlanságot tartalmaz. Másodszor: az anyaggyűjtés­kor egyebek mellett beszéltem a budakalászi tanácselnökkel, a Csobánkai Tanács elnökével, Kovács Zoltánnal, a Pest Me­gyei Tanács építési osztályá­nak csoportvezetőjével, (Buj­dosó Gézáné közvetlen felet­tesével), s két ízben telefonon Kelemen Jáuosné dr.-ral (aki­nek a Kézirat őt elmarasztaló részeit is felolvastam), de ő a kérdéseimre részben megta­gadta a választ, Bujdosó Gé- zánét pedig egy héten át ke­restem, sajnos nem találtam meg. Harmadszor: az írásban sem állítottam, hogy Kele­men Jánosné dr. jogellenesen jutott a szolgálati lakáshoz. Csak azt tartottam és tartom etikátlannak, hogy mind Né­meth Lajosnénak, a megyei tanács személyzeti osztályve­zető-helyettesének, mind Kar­sai Miklósnak, mind a nagy­községi tanács vb-jének elő­adta, hogy rosszul él férjével, válni kíván, a nyugodt mun­kavégzése érdekében szeretne Budakalászon lakni (amit he­lyeslek), s aztán rövid idő múlva bejelentkezik a férj, s az indoklás: mert könnyebben levizsgáztathatja a kocsiját Pest megyei lakosként. Mond­ta volna azt Kelemen Jánosné dr., hogy ki akarja adni a pesti lakását, ezért kell a szolgálati lakás. így egyenes a dolog. Negyedszer: Bujdosó Gézá­né helyreigazítási kérelmében azt állítja, hogy a cikk Az év lakóházával foglalkozó része azt sugallja: hivatallal való visszaélés történt. Ez ott nem szerepel. Azonban változatla­nul etikátlannak tartom, hogy üdülőházra szóló engedéllyel családi házat emeljenek, s ezt a megyei tanács illetékes osz­tályának főelőadója tudtával, sőt,; férjének tervezésében, is­merősöknek. Vicsotka Mihály A téglalap formájú, új falióra diszkréten ketyegett a konyha falán. Fénylő, alumíniumszín testén körbe-körbe sétált a piros mutató, oda­köszönve a szép formájú arab szá­moknak. Egy kattanás, egy-egy má­sodpercnyi múlt az időből. Ami volt és többé már sohasem lesz. Mint az a gyáregység, az a jó kis társaság, amelybe dinasztiák jártak kenyeret keresni az elmúlt fél évszá­zad alatt. Ahol mindenki tudott min­dent, ismerték egymás természetét, ki tudták számítani, kivel, mikor, hogy kell beszélni. Ki minek örül, mivel le­het megharagítani. Utolsó gesztusként még behívtak né­hány munkatársat a központba, hogy elbúcsúzzanak tőlük. A rendezők ked­veskedve csipkelődtek a vidéki kollé­gákat, mondván: — Jó nektek, ti már tőkések vagytok! Mert hát a gyáregy­séget eladták. Közös vállalattá alakult át. A nyugati partner első kikötése az volt, hogy az alkalmazotti létszám, két­harmadát bocsássák el. Űj gépeket hoznak. Minden gombnyomásra mű­ködik majd, tehát nem kell ide eny- nyi ember, sem az irodákba, sem a műhelyekbe. Helyet kellett keresni a harmincéves törzsgárdatagságú lakatosnak. Elkö­szöntek a nyugdíj előtt álló műveze­tőtől. Korkedvezményt kapott az öt­venkét esztendős osztályvezetőnő. Győzködték a szalagon dolgozó asszo­nyokat, akiket eddig két kézzel igye­keztek visszatartani, ha valamelyikük ki akart volna lépni. — Meglátják, jó lesz a másik, meg a harmadik üzemben is. ahová befo­gadták őket. — Magyarázták a leépí­tést emberségesen megoldani akaró tisztviselők, akik maguk is hónapokig, hetekig izgultak: velük mi lesz? Aztán végre oldódott a feszültség, összevont munkakörrel úsztak meg. Maradhattak. Kaptak egy-kétezer fo­rint fizetésemelést, de korántsem any- nyit, ami arányban lett volna azzal, amennyivel most több lett a munká­juk. Teljesíteni azt, amit eddig kellett a maguk posztján, intézni, amit a má­sik, sőt harmadik kolléganő csinált. — Csak számvitelt ne tanuljon so­ha a lányom — fakadt ki egyikük nem­rég. — Az adminisztrációnak van a legkevesebb becsülete — fűzte hozzá. A központiak terített asztallal vár­ták a nyugdíjba küldötteket, meg a közös vállalathoz kerülőket. A vezér szép beszédet mondott. A humoráról ismert kolléga verset írt, rigmusokba szedve a volt munkatársak erényeit. Így idézett fel néhány közös epizódot, vidám emléket, amelyekről évek óta anekdotáztak a vállalat régi bútorda­rabjai. Szóval épp olyan kedves ünnepség volt ez is, mint annakelőtte az a sok, hamisítatlan régi. Igaz. tavaly egy Dunán úszó hajón tartották meg az évente ismétlődő, rendhagyó osztály- vezetőit. Ezeken a kis eszem-iszom ta­lálkozókon a közösséget igyekeztek összekovácsolni. A mama, akit a gye­rekek akkor is ébren vártak haza, an­nak idején praktikus ajándékkal ér­kezett meg nagy büszkén. Repülöbő- röndöt kapott a vezér asszonytól, s a táska belsejéből finom porcelánkész­let került elő. Az a találkozó még felhőtlen volt. Nem gondolták, hogy ilyen hamar szétesik a cég. A vidéki gyárban most nyomasztó a csend; leszerelik a gépe­ket, jönnek helyettük az újak. Bevo­nul a világszínvonalú technika. A férj késő este érkezett meg vi­dékről. — Apa, láttad? — terelték ujjong­va a gyerekek a konyha felé. Akkor már a falon függött a vezér asszony idei ajándéka. — Értékes darab. Saját zsebből alig­ha telt volna rá mostanában — gon­dolta első látásra. — Nagyon praktikus — magyaráz­ta a felesége. — A hangjában volt még valami abból a régi örömből és büsz­keségből, amit ilyenkor szokott haza­hozni magával. — Mutatja a hőmérsékletet is — folytatta. — És véd a feledékenység ellen — mondta nevetve. — Ha be­teszek valamit a sütőbe, beállítom ezt a kis lapocskát — mutatta az ujja he­gyével —, és a program szerinti idő­ben csenget. Többé tehát nem ég oda semmi. — Hányán kaptak hasonló ajándé­kot? — Vagy tízen. A nyugdíjazott és a közös vállalatnál maradó osztályveze­tők és helyettesek. Emlékezetes gesz­tus. Szép tőlük. Nem? Czép — hagyta helyben a férj, mert nem akarta elrontani az asszony örömét. Aztán váratlanul, maga sem tudta, hogy bökte ki önkéntelenül a tapintatlan kérdést: — Mondd, az el­bocsátott munkásoktól ki köszönt el? És mit adtak nekik? Nagy csend támadt körülöttük. Az idő múlását percegö falióra mint­ha árnyékot növesztett volna. A gye­rekek mosolytalan arccal bújtak a ta­karó alá. Kovács T. István A VEZÉR ASSZONY ♦ AJÁNDÉKA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents