Pest Megyei Hírlap, 1989. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-10 / 135. szám
4 1989. JÚNIUS 10., SZOMBAT Arany János-díjas pedagógusok Az elmúlt héten a pedagógusokat ünnepelték országszerte. Ez alkalommal megyénkben is számosán vettek át munkájuk elismeréseként kitüntetéseket. Az alábbiakban két, Arany János-díjjal jutalmazott pedagógussal ismerkedhetnek meg olvasóink. A tanulók sikere bizonyít Paskó Istvánná, a Ceglédi Kereskedelmi 'és Vendéglátóipari Szakmunkástképző tanára Arany János Pedagógiai Díjat kapott. — Vannak, akik már gyermekkorukban eldöntik, hogy milyen pályát választanak. Ön is korán tudta, hogy mi szeretne lenni, vagy...? — Meglehetősen hamar elhatároztam, hogy pedagógus leszek. Bár a családunkban senki sem gyakorolta ezt a hivatást, engem mégis izgatott, hogy milyen lehet valamit átadni a másiknak, amit én már tudok. — Simán vezetett az út az iskolapadtól a katedráig? — Dehogy! Rám mindig rögös utak vártak. Minden eredményért keményen meg fellett dolgoznom. Annak idején a középfokú tanítóképzőbe nem vettek fel helyhiány miatt. Így a ceglédi gimnáziumban kezdtem el a tanulmányaimat. Nem adtam fel. Végül is különbözeti vizsgával átkerültem a budai tanítóképzőbe, amit sikeresen elvégeztem, öt évig tanítottam. Aztán tettem egy vargabetűt: tizenkét évig a városi tanács népművelési felügy élűjeként tevékenykedtem. Közben diplomát szereztem az Eötvös Lóránd Tudományegyetem magyar—népművelés szakán. Egyre inkább hiányoztak a gyerekek. Nem bírtam tovább. Visszatértem. — Megfogalmazná az ars poeticáját? — Csak az menjen pedagógusnak, aki mindenekfölött szereti a gyerekeket. Enél- kül ezt a hivatást senki sem gyakorolhatja. Bizony gyakran vannak mélypontok, amikor úgy érzem, teljesen hiába csináltam mindent. Ám a tanítványaim iránt érzett szeretet mindig kivezet a hullámvölgyekből. Fontos, hogy a tanár ne arra legyen, kíváncsi, a diák mit nem tud. Hanem ossza meg vele az ismereteit. — Hogyan éli meg napjainkat? — Nehezen — szinte tudat alatt — dolgozom fel magamban a dolgokat. Ezt számtalanszor a zaklatott idegállapotomon veszem észre. Ám szak- szervezeti bizalmiként kénytelen vagyok mások gondjával is foglalkozni. Az utóbbi időben hányszor éreztem azt ■— a legjobb akaratom ellenére —, hogy nem tehetek semmit! Bánt ez a tehetetlenség. — A pedagógusok elkeseredettek — joggal. Milyen érzéseket kelt önben, hogy a kollégák sztrájkolnak? — Én nem sztrájkolnék sohasem. Valamikor friss diplomásként tettem egy esküt, amit komolyan gondoltam. Sajnálatos, hogy az állam ide jutott, a pedagógusokat anyagilag nem becsüli meg kellőképpen. .— Kérem, ne vegye udvariatlanságnak, ez az elismerés a munkájának szólt, vagy éppen Ön következett a soron ...? — Azt hiszem, megdolgoztam érte.' Alighogy a kereskedelmi iskolába jöttem, a következő évben egy tanítványom bejutott az országos irodalmi versenyre. A megye különböző megmérettetésein második, harmadik helyezéseket értek el a gyerekeim. Az elmúlt évtized során nyolcszor szerepeltünk sikeresen az országos Szép magyar beszéd, valamint az Édes anyanyelvűnk versenyeken. Három Kaz’ncv-érmes tanulónk van, két KISZ KB elismeréssel is büszkélkedhetünk. Ezek az eredmények talán bizonyítanak valamit. Biztosan mások is megérdemelték volna az Arany János Pedagógiai Díjat, amit nem is osztanak ki minden évben. Tehát ezért sem lehetséges az, hogy éppen én következtem a soron. Neim titkolom: nagyon meglepőd- tetn. — Tudom, sztereotip a kérdés. Ha újra kezdené...? — .. .természetesen ezt a hivatást választanám. Én nem bántam meg semmit. Fehér Ferenc Felismeri a tehetséget Az Érdi 1. Számú Általános Iskola tanítónőjével, Szentesi Erzsébettel még a kitüntetés átadása előtti napok egyikén beszélgettem. A kiváló pedagógus, akinek három esztendeje van még hátra a nyugdíjazásig, láthátóan izgult. Nem úgy, mint a tanítási órákon, ahol 34 esztendeje otthonosan mozog a gyerekek között. — Tudja, miután telefonált, gondolkodtam azon, hogyan érhettem én el, hogy Arany .Tános-díjas pedagógus legyek. Jézusom — mondtam —, miért kapom éri ezt, hisz nem csináltam semmit. Egyszerűen csak szeretem a gyerekeket, még a butácskákat is. Ök sarkallnak folyton arra, hogy újabb és újabb módszertani továbbképzésekre menjek, hogy állandóan fejlesszem magam. Tisztában vagyok azzal. hogy minden gyerekben rejlik valamilyen tehetség, és én azt akarom munkámmal elővarázsolni belőlük. Ezen a területen állandóan úgy érzem, hogy pótolnivalóm van^ S erre lehetőséget én igazából a napközis munkában látok. Ezért — bármennyire is- furcsán hangzik — én szeretek napközis lenni, bár tanítok egy első osztályban is. A napköziben lehet- ugyanis csak igazán fejleszteni a gyerekek képességeit. Tudom, sokan gondolják úgy, ez az a hely, ahol lehet pihenni, de aki jól csinálja, annak meg is lehet szakadnia. Számomra a napközis munka módszertani szabadságot jelent. — A pedagóguspályán sok kétséggel, amolyan falusi gyerekként indultam. Paraszt- emberek voltak a szüleim, Erdőhorvátiban születtem. Nekik köszönhetem azoban azt a szorgalmat, becsületet, pontosságot és felelősségtudatot^ amely életem során vezérlőelvemmé vált. Iskoláimat Sárospatakon végeztem, ahonnan tanítói pályám első útjai nagyon kicsi falucskába vezettek. Tibolddaróc és Szuha- kő osztatlan iskolái voltak az első állomások. Tulajdonképpen ott tanultam meg a mindennapi gyakorlatban a gyerekekkel való együttmunkál- kodást. A férjemmel kettesben kezdtük a pályát, de őt korán elveszítettem, s ötéves kisfiámmá! magamra maradtam. A Borsod megyei községek után a Tolna megyei Faddra költöztünk, s csak később, gyermekem jövőjének alakítása végett költöztünk a főváros közelében fekvő Érdre. Tíz esztendeje dolgozom ebben az iskolában és nagyon sokat köszönhetek kollégáimnak, s igazgatónőmnek. Kóboriné Szabó Ildikónak. — Elszorul a szívem, ha arra gondolok, nemsokára el kell búcsúznom a gyerekektől. Tudja, nagyon szeretek szeretni. S igazán boldog csak akkor vagyok, ha általam boldog valaki. A fiam miatt most már nyugodt vagyok, ö a kőfaragó szakma elsajátítása után elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát. Büszke vagyok rá. Kisplasztikáiból tavaly kiállítása volt az érdi fiatal művészek klubjában. Dizsoi Jánosnak hívják őt. Megkérdeztem Szentesi Erzsébet igazgatónőjét, miért kapta kolleginája ezt a megtisztelő kitüntetést, fgy válaszolt: — Szentesi Erzsébet úgy tanít, ahogy a nagykönyvben elő van írva. Rendszeres, igényes felkészülésével, lelkiismeretességével minőségi pedagógiai munkát nyújt. A tanítványai pedig rajongásig szeretik őt. A kitüntetett tanítónőt pedig arról kérdeztem, vajon tanítványai milyen pedagógusnak tartják. Azt hiszem, szigorúnak — mert következetesen számon kérem tőlük a munkát — de igazságosnak — válaszolta. — Tudja, az életnek gyakran vannak rossz pillanatai is, de véleményem szerint a kudarcok azért vannak, hogy leküzdje őket az ember. Antal Piroska Egyedülálló kísérlet A törökszentmiklósi Bethlen úti általános iskolában az idei tanévben, végeznek először azok a diákok, akik egyedülálló tehetséggondozási kísérlet részesei voltak. A pedagógiai vállalkozás 1987. szeptemberében kezdődött a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének közreműködésével az iskola önálló kezdeményezéseként. A tehetséggondozó osztályt húsz környékbeli hetedik osztályos tanuló számára szervezték meg. Az átlagosnál jobb képességű gyerekek tankönyvei megegyezlek a többi általános iskoláséval, feladatuk annyiban azonban több volt, hogy számukra kötelezően előírták a német nyelv tanulását. A délelőtti tanítás utú/i a gyerekek tanórán kívüli foglalkozásokon vettek részt, amelyeken anyanyelvi, számítástechnikai ismereteiket bővíthették, énekzenei, rajz-esztétikai és sportolási képességeiket fejlesztették. A délutáni foglalkozások egy részén középiskolai tanárok oktatták a diákokat. A diákok fejlődését pszichológus segítségével rendszeresen vizsgálták. s összevetették más osztályok tanulóinak eredményeivel. A tehetséggondozó osztály első megmérettetése jól sikerült: valamennyien felvételt nyertek az általuk megjelölt középiskolába. Beiratkozások a hittanra Az új tanévre a Művelődési Minisztérium nem írja elő a vallásoktatásra történő beiratkozások időpontját, és — ugyancsak a korábbi gyakorlattól eltérően — a beíratás a területileg illetékes plébániákon, parókiákon, lelkészi hivatalokban lesz és nem az iskolákban. A minisztérium tájékoztatása szerint e változás része a hittanoktatás korábbi túlszabályozását oldó gyakorlati intézkedéseiknek. Az Állami Egyházügyi Hivatal a magyar- országi egyházak vezetőivel folytatott konzultáció alapján szükségesnek tartotta, hogy még a lelkiismereti és vallás- szabadságról szóló törvény megszüntetése előtt — amely új alapokra kívánja helyezni az iskolai hitoktatást is — az átmeneti időszakra kezdeményezze néhány, "már elavultnak és bizonyos értelemben korlátozónak tűnő szabály módosítását. Ezen túl tehát a szülőknek, illetve a tanulóknak nem az alap- és középfokú iskolákban, és nem egy-egy megadott napon kell jelentkezniük. Az összegyűjtött jelentkezéseket a lelkészek augusztus 25-ig juttatják el az illetékes iskolák igazgatóihoz azzal a kéréssel, hogy azok a vallásoktatáshoz esetleg szükséges helyiségekről, illetve iskolai felszerelésekről gondoskodjanak. Amennyiben erre valamilyen oknál fogva — például két műszakos tanítás esetében — nincs módja az iskolának, az intézményt fenntartó tanácshoz kell fordulni közreműködésért, illetve segíségért. A XIX. veszprémi tv-találkozóról Klasszikusok filmszalagon Tizennégy új, eddig be nem mutatott tv-játék és tv-film, továbbá 33 korábban már sugárzott produkció szerepel az idei veszprémi tv-találkozó programjában. Az immár 19. alkalommal megrendezett — június 19. és 24. között zajló — versenyről pénteken az MTV székházában tájékoztatták az újságírókat a szemle szervezői. Az úgynevezett reprízver- seny darabjait már június 10- től követheti a közönség a televízió műsorán, s a hagyományokhoz híven tíz társadalmi zsűri ítéli oda a megismételt drámai, szórakoztató és balettprodukciók legjobbjainak a közönségdíjakat. A június 19-én kezdődő pre- mierversenyben tizennégy vadonatúj drámai alkotás vesz részt: köztük számos olyan tv-film, amely a magyar irodalom klasszikusainak — egyebek között Lengyel Józsefnek. Tersánszky Józsi Jenőnek, Kaffka Margitnak — az kásáit dolgozza fel. A tv-találkozó ünnepélyes díjkiosztása június 24-én lesz, ezt a televízió is sugározza, majd az egyik díjazott filmet láthatja a közönség. UH SZÍNHÁZI LEVÉL-™ Gyerekvilág? Jelenet a lyoniak Valmy dobjai című produkciójából A Rencontres Internationales Theatre et Jeunes Spec- tateurs (A színház és a fiatal nézők nemzetközi találkozója), a betűszóval csak RITEJ-ként emlegetett összejövetel Franciaország harmadik legnagyobb városában Lyonban, az idén hét ország összesen tihat produkcióját kínálta a világ minden tájáról összegyülekezett szakmai érdeklődőknek. Hét előadást ugyan a házigazda franciák mutattak be, de a külföldiek — Ausztrália, Guatemala, Mexikó, NDK, NSZK, Olaszország, Szovjetunió — ezt a látszólagos túl- tengést jól ellensúlyozták. Főleg azzal, hogy roppant széles tematikai és stiláris skálát vonultattak fel. De erről később. Egy héten át volt alkalmam részt venni a RITEJ eseményein. Ami a rendezvény külső, mondjuk így: szervezeti oldalát illeti, az úgy zajlott, ahogyan az ilyen nemzetközi összejöveteleken zajlani szokott, és zajlani kell. Kitűnően megszervezett adminisztráció, mely nem valami drága középületben működött, hanem Lyon legnagyobb terén, a Bellecour téren felállított, előregyártott elemekből órák alatt össze- és szétszerelhelő pavilonsátor kombinációban. Az átriumszerűen kiképzett udvar, a hatalmas vászon nap- ernyős asztalokkal, olyasmi szerepet töltött be, mint a görögöknél hajdan az agora vagy a rómaiaknál a fórum: beszélgető csoportok, vitázó szakemberek, üldögélő nézelődők tarka kavargása nyüzsgött itt kora reggeltől késő éjszakáig. A sátor alatt tartották a tanácskozásokat, s ide látogatott el a lyoni tévé és rádió stábja (közvetítőkocsijaik ott állottak a sátorpavilon mellett). A szervezést és bonyolítást végző nagyon fiatal (a nagy nyelveket folyékonyan beszélő) csapat minden résztvevőről név szerint. foglalkozás szerint tudott, tolmácsok, kísérők gondoskodtak a külföldi együtteseik mun. kájának zavartalan bonyolításáról. A kilenc színhelyre elosztott előadások kitűnően felszerelt színháztermekben, ügyesen kialakított játszási helyeken. kamaraszínházakban zajlottak. E helyszínek mellesleg valóságos városismertetéssel értek fel. hiszen a nagy kiterjedésű Lyon különböző részein voltak, s így a nagyon nagy történelmi múltú város más és más arculatát ismerhettük meg ezekre az előadásokra látogatva. Egy szó mint száz: a RITEJ, ez a természetesen igen sok intézmény, cég, vállalat, hivatal és állami szerv által szponzorált nemzetközi összejövetelJ, úgy működött, ahogyan működnie kellett. Legfeljebb a hasonló gördülé- kenységgel a saját hazájukban csak elvétve (vagy még úgy sem) találkozó kelet-európaiak csodálkoztak ezen. Mindenki más annak vette, ami: magától értetődőnek és természetesnek. De hát végül is nem ez volt a találkozó lényege, hanem az, hogy ha igen sűrítetten is. valamelyes képet adjon a világ különböző pontjain játszó, elsősorban a fiatal nézőket célba vevő színházak vagy színház jellegű csoportok tevékenységéről. A színkép e téren is igen gazdag. A szélső pontokat jól jelzi, hogy például Guatemalából egy egyszemélyes színház mutatkozott be; a pici. törékeny színésznő. Carmen Samayoa a guatemalai . nők sorsáról, küzdelmeiről és örömeiről mutatott be érdekes, csak zenével kísért — nevezzük így +- monadrámát. A másik véglet pedig az NDK-beli Drezda állami költségvetéssel működő, főhivatású művészeket foglalkoztató, a mi fogalmaink szerinti hivatásos színháza, a Theater der Jungen Generation (A fiatal nemzedék színháza), vagy a szovjetunióbeli Rqsztov szintén hivatásos Ifjú nézők színháza (Tyeatr junogo zrityelja) volt. Az olyan egészen különleges produkciókat^ mint az auszt-, ráliai Tjapukai (Esőerdei emberek) táncszínház ausztráliai bennszülöttekből álló együttesének, a kőkorszaki ember civilizációját és kultúráját visz- szaídéző műsórá, vagy a mexi-- kói nahuatl' indián törzsből származókból álló Teatro Y Danza Nahuatl, a közép-amerikai spanyol hódítás tragikus napjait megelevenítő dramati- kus játéka, az egzotikumnak kijáró érdeklődéssel nézhettük. És roppant érdekesen mutatta meg a nemsokára épp kirobbanása 200. évfordulóját ünneplő francia forradalom máig élő tanulságait két szögesen eltérő produkció: egy rendkívül okosan szerkesztett és óriási ismeretanyagot szellemesen átadó, egyszemélyes színházi produkció, s a lyoni Theatre des Jeunes Ánnees (A fiatal évek színháza) nagy történelmi tablókból álló his- tóriás játéka. Ez a formai, szervezetbeli, stiláris és tematikai sokrétűség a felületes szemlélőben esetleg azt a képzetet kelthette: ennyiféle úton-módon szólhat a színház a fiatalokhoz, a legfogékonyabb nézőkhöz. Holott — és ez.volt Lyon számomra legfontosabb tapasztalata — végül is mindegyik produkció. bár más és más módon, ugyanarról szólt: a gyermekek világának a helyét kereste a világban. Sőt. tovább tágítva ezt a megfogalmazást.: a gyermekien játszó ember, a játék örömét és élményt adó szépségét feledni nem hajlandó ember helyét is kereste. A rosztoviak például a Kutyák című musicalben a kutyák és az ember viszonyában mutattak meg drámai társadalmi konfliktusokat. A drezdaiak A kis dán herceg című játékában, egy fura Hamlet- p arafrázisban. a nemzedéki ellentéteket taglalták. Mexikó az ősi kultúrákat elsöprő barbár hódítókról beszélt. A lyoniak előadása a forradalom elkerülhetetlenségéről és a forradalmat belülről veszélyeztető ballépésekről. Egv félamatőr vidéki francia társulat, a Theatre du Pelican Hamupipőke-feldolgozása arról, hogy a madarak néha emberibbek, mint az emberek, Gyermekvilág? Igen, de nem a felhőtlen mesék gyermekkorának világa már ez. A XX, század, utolsó negyedében még a gyermekeknek szánt színház is súlyos konfliktusokkal trak- tálja nézőit. De hát konfliktusokkal terhes a kor is. melyben e színházak — és nézőik — élnek és működnek. Takács István /
