Pest Megyei Hírlap, 1989. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-22 / 145. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIII. ÉVFOLYAM, 145. SZÁM Ára: 4,30 farint 1989. JÚNIUS 22., CSÜTÖRTÖK Lényegi kérdések a politikai egyeztető tárgyaláson A politikai egyeztető tárgyalások második plenáris ülését szerdán tartották meg a Parlament vadásztermében, egy héttel az első fordulót követően. A tárgyaláson egyenrangú és egyenjogú félként résztvevőket — az MSZMP, az Ellenzéki Kerekasztal, valamint az úgynevezett Harmadik Oldal delegációját — Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, a tanácskozás elnöke köszöntötte. Szűrös Mátyás elöljáróban emlékeztetett arra. hogy az elmúlt héten az egész ország nagy figyelemmel kísérte az Ellenzéki Kerékasztal, az MSZMP és a különböző szervezetek és mozgalmak alkotta harmadik tárgyalócsoport első plenáris ülését és a további szakértői megbeszélésekről szóló híreket. Utalt arra is, hogy a nemzeti megbékélés jegyében temettük el Nagy Imrét és sorstársait. Az első plenáris ülés óta eltelt néhány hét alatt a tárgyalófelek szakértői megállapodtak a pontos tematikáról, ezt részletesen ismertette. A tárgyalások három szinten folynak: a plenáris ülésen, amely általában deklaratív politikai funkciókat tölt be. A témaköröknek megfelelően létrehozott két bizottságban, ahol lehetőség nyílik a szakértői munka koordinálására és a felmerülő vitás kérdések politikai eszközökkel történő feloldására. A témák szerint kialakított munkabizottságokban, amelyek a szakértői munka keretéül szolgálnak. A két bizottságot a tárgyalóküldöttségek a mai napon kiküldik, és egyben felhatalmazzák őket a munkabizottságok megalakítására. Szűrös Mátyás megnyitó szavait követően a demokratikus politikai átmenet megvalósítását szolgáló elvek és szabályok'meghatározásával kapcsolatos felszólalások, nyilatkozattételek hangzottak el. ElA szálkás búzái nem szereti a vad Ami jobb, többe kerül Gazdaságosan termeszthető, jó minőségű búzafajtákkal lehet csak versenyképes mező- gazdaságunk. A termesztők éppen ezért olyan fajtákat várnak a nemesítőktől, amelyek a jelenleginél alacsonyabb költséggel — kevesebb műtrágya és növényvédő szer felhasználásával — termeszthetők, s az úgynevezett javító búzák csoportjába tartoznak, azaz kiváló minőségűek. Mint az MTA martonvásár- helyi kutatóintézetében szerdán megkezdődött kétnapos országos búzafajta-bemutatón elhangzott: kenyérgabonatermesztésünk újabb mérföldkőhöz érkezett. Lezárult az extenzív fejlesztési szakasz, s megkezdődött az intenzív fejlesztés időszaka. A piac mindinkább elismeri a minőséget: országosan a javító búzák tonnájáért már most 160 forinttal fizetnek többet, mint a takarmánybúzákért; s a Budapesti és Pest Megyei Gabona- forgalmi és Malomipari Vállalat centrumára is 90 forinttal haladja meg a takarmány- búzák árát. A martonvásári nemesítők sóként Pozsgay Imre, a Magyar Szocialista Munkáspárt e kérdésben kijelölt szóvivője kapott szót. A Politikai Bizottság tagja többek között hangsúlyozta: Az MSZMP az előzetes megállapodásnak megfelelően tartja magát ahhoz a megegyezéshez, hogy bizonyos kérdésekben nem alkotnak törvényt mindaddig, amíg létre nem jön az előzetes politikai megállapodás. Ennek megfelelően — és ezt egyszersmind bizonyságul is említve — a bizalom alapjául fölajánlva jegyzem meg, hogy a június 27-én kezdődő országgyűlési ülésszakon az érintett törvénytervezetéket nem javasoljuk a kormánynak az Országgyűlés elé terjeszteni. Ezzel a beje- ler^ssel tartozom tisztelt tárgyalópartnereinknek és egy(Folytatás a 2. oldalon.) A nagymarosi dokumentumokról Mint az szerdai prágai tudósításokból kitűnik, a csehszlovák szövetségi parlament ülésén Pavel Hrivnák, a szlovák kormány elnöke kijelentette: a magyar fél csak véleményeket terjesztett elő a nagymarosi építkezések felfüggesztése után, tények, dokumentumok nélkül, s a fel- tételezések növelték a bizonytalanságot. Ezzel kapcsolatban Udvari Lászlónak, a bős—nagymarosi vízlépcsőrendszer kormánybiztosának véleménye a következő: — Június 6-án tárgyaltunk először a Vladimir Lokvenc csehszlovákiai kormánymeghatalmazott vezette szakember-delegációval, de akkor nem is volt célunk a dokumentumok előterjesztése. Az volt az álláspontunk, hogy először csak a problémakörökről adunk tájékoztatást, s a felfüggesztés alapjául szolgáló különféle dokumentumokat egységes, szerkesztett formában adjuk majd át tárgyalópartnereinknek Ebben a tárgyaláson is megállapodtunk, s írásban rögzítettük, hogy a különféle dokumentumokat folyamatosan, de legkésőbb június 25-ig bocsátjuk rendelkezésükre. A csehszlovák fél érveinket elfogadta, s az akkori megállapodás szövegét később Pavel 'Hrivnák és Medgyessy Péter mi niszterelnök-helyettes tárgyalásán is megerősítették. Az igaz, hogy a csehszlovák tárgyalófelek azonnal igényelték volna a felfüggesztés indokául szolgáló tényeket, dokumentumokat, de ennek az anyagnak az összeállítása időt vesz igénybe. Egyrészt szerkesztett, rendezett változatban rendelkezésükre bocsátjuk a Minisztertanács felfüggesztési dön tése előtt készített tanulmányokat, elemzéseket. A másik dokumentum a Magyar Tudományos Akadémiánál készül. Ez a szeizmológiai, hidrológiai és agroökológiai kérdésekre kitérő, deklaratív jellegű, tudományos összefoglaló anyag lesz. Támogatják a magyar demokratizálást Az Európai Demokratikus Unió támogatni kívánja a magyarországi demokratizálást, de nem szeretne beavatkozni a pártképződési folyamatba — mondta az Atrium Hyatt Szállóban rendezett szerdai sajtó- értekezleten Bernhard Vogel, az EDU alelnöke. Az EDU 1. számú, az európai struktúrákkal és az Európa-politikával foglalkozó tagjai szerdán a magyar ellenzéki pártok és mozgalmak képviselőivel tárgyaltak, és a megbeszélések tapasztalatairól közösen tájékoztatták a sajtó képviselőit. Bernhard Vogel kiemelte, hogy az ellenzékkel folytatott megbeszélések jól kiegészítették a Szűrös Mátyással, Pozsgay Imrével, Grósz Károllyal folytatott -keddi eszmecseréket. A találkozók összességükben hozzájárultak ahhoz, hogy az EDU Budapesten tanácskozó képviselői a lehetőségekhez képest átfogó képet alkothassanak a Magyarországon vég- • bemenő folyamatokról. Közölte: tapasztalataikról beszámolnak az EDU idei konferenciáján, majd ősszel a Nemzetközi Demokratikus Unió (IDU) tokiói konferenciáján is. Az itt szerzett benyomások alapján javasolni fogják, hogy a nyugat-európai országok és a fejlett ipari államok támogassák a magyar gazdaság megújítását, hogy ne akadjon meg a politikai fejlődés folyamata. Erre felhívják az EDU munkájában részt vevő európai konzervatív, kereszténydemokrata és egyéb „nem kollektivista’ pártok figyelmét is. Felkérik őket, hogy szervezési, szakmai tapasztalataik közrebocsátásával segítsék a magyar demokratizálási folyamatban szerepet vállaló pártokat és mozgalmakat. Elmondta még, hogy figyelemmel kívánják kísérni a - következő magyarországi választási folyamatot, s valószínű, hogy az Európa Parlament is ezt teszi majd. BILROMflKAI KRÓNIKA A DEMISZ üdvözli, hogy elhárultak az akadályok a politikai egyeztető tárgyalások érdemi megkezdése előtt, de leszögezték, hogy azok csak akikor járhatnak eredménnyel, ha a törvényalkotás nem előzi meg a politikai megállapodásokat. G Gyurcsány Ferenc le kíván mondani a DEMISZ alelnöki tisztéről, mert a szervezet jelenlegi formájában alkalmatlan a reformra, vagyis gyökeresen szakítani kell a szervezettel és egy új mozgalmat szükséges létrehozni. @ A SZIM budapesti tagsága megütközéssel figyelte Orbán Viktor június 16-i beszédét, mert ő nem korrigálta a műsorközlő konferálását, hogy a saját nevében beszél, így az egész ifjúság nevében fejthette ki önmaga és a Fidesz véleményét. @ Minden állampolgár alapvető joga, hogy békében és háborúban egyaránt maga válassza meg azt a formát, amellyel nemzetét szolgálni kívánja, ezért nem a még hatályos honvédelmi törvény módosítására, hanem egységes, új törvény megalkotására van szükség, foglalt állást a kérdésben a Katolikus Ifjúsági Mozgalom, a 4—6—0 békecsoport, a Kelet—Nyugat Párbeszéd Hálózatkor és a Fidesz Keresztény Békecsoportja. Q A Dunáért alapítvány ideiglenes titkárságának értekezletén, a VOSZ küldötte 15 millió forintos felajánlást tett, a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség 2000 óra társadalmi munkát kínált fel, a debreceni Magyar Demokrata Klub pedig azt, hogy a szervezet által fizetendő hozzájáruláson túl felkeresik és csatlakozásra szólítják fel a KIOSZ szervezeteit, valamint társadalmi gyűjtést szerveznek. Q A lelkiismereti és vallásszabadságról, a vallási közösségekről szóló törvény- tervezet irányelveiről, az Állami Egyházügyi Hivatal működésének értékeléséről, az egyház magyarországi szerepéről szervez fórumot a jövő hét keddjén az egyházfórum közéleti bizottsága és az újszegedi hazafias kör, „Vallásszabadság — 1989?” címmel Újszegeden. $ A sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum a magyar reguláris huszárezred megalakulásának 300 éves jubileuma alkalmából 1988-ban huszártörténeti kiállítást rendezett, melynek sikere alapján most egy baráti kör létrehozását tervezik, illetve megkezdték a jövő évi huszár- találkozó szervezését is. .olyan fajtákat adtak a köztermesztésnek, amelyek megfelelnek mind a gazdaságos termesztés, mind a minőség követelményeinek. Az innen származó MVM búzából a Pest megyei'. GMV 2 ezer 400 tonnára szerződött, míg összességében 5 ezer 570 tonna minőségjavító búzát vár a gazdaságoktól. Közülük is érdemes megemlíteni a tápióbics- kei Április 4. Termelőszövetkezetet 1500 tonnás mennyiségével, a farmosi Tápió Mente Tsz-t 1200 tonnával és a kartali Petőfi Termelőszövetkezetet 1000 tonnás szerződésével. A martonvásáriak egyébként az idén várhatóan egy korai, egy középkorai és egy szálkás búzával gyarapítják a fajtaválasztékot. Az utóbbi . előnye, hogy a vadjárta helyeken is termeszthető, s jól tűri az aszályos időjárást. A kispar- cellás kísérletekben nyolc „másodéves” és hat „első éves” fajtajelölt vizsgázik. Közülük a legjobbak a következő három-négy évben kerülhetnek mezőgazdasági termelésbe. B. Gy. K esernyés mosoly a gépészeti főágazatve- zető arcán. Ez a mosoly tudatja, nem okvetlenül úgy kell érteni a mondatot, ahogyan első hallásra hangzik. A szövetkezeti vezető ugyanis azt állította: háromszor jobbak vagyunk a kapitalistáknál. Már ami az erőgépek hasznosítását illeti. A közös gazdaságban ugyanis egy- egy traktorra tavaly — a megelőző • esztendőkben nem különben — 1780 üzemóra jutott átlagos teljesítményként. Ez a mutatószám a jelentős termelést folytató nyugat-európai országokban évi 500- 700 óra között van. A „háromszor jobbak vagyunk ...” állítás tehat igaz. Mi ültette akkor a kesernyés mosolyt a tapasztalt, a szakmáját harmadik évtizede gyakorló fo- ágazatvezető arcára? A háttér pontos ismerete. Annak tudata, hogy a kiemelkedő nagyságú gépkihasználtságnak a sokféle előny mellett tetemes súlyú hátrányai is vannak. Ezeknek a hátrányoknak a legsúlyosabbja az, hogy az eszközök amortizációja — fizikai értelemben — rendkívül gyors. Nyersebben fogalmazva, hamar tönkremennek. A javítási igények fokozott mértéke egyrészt. másrészt a csere, a pótlás szükségessége kellő anyagi fedezetet követei. Követelne. Pénz ugyanis. AS ÓRA annyi, amennyi a fokozott javítási igényekhez, valamint a már használhatatlan gépeknek az újakkai történő felváltásához kellene, nincsen a szövetkezeteknél. Reális, a veszély: az üzemóra mutatója megáll. A mezőgazdasági munka természetéből következik azonban, hogy itt a feladatok nem halaszthatóak majd a jövő hétre, a jövő hónapra... A szövetkezetek egy részében már-már feloldhatatlan az elleni- mondás a teendők és a rendelkezésre álló gépi erő között. A megyében évről évre folyamatosan emelkedik a már nullára leírt, de szó szerint minden áron üzemben tartott, azaz rendszeresen használt erőgépeknek az aránya. A teljes állománynak ma már az egyharmada ilyen. Arra ugyanis még csak-csak kerül pénz. hogy javítsák a régen selejtezésre érett eszközöket, arra azonban már nem jut, hogy újakat vegyenek. Sajnos, ami olcsóbbnak látszik, a javítás minden áron, az a drágább megoldás. A lehetőségek azonban az üzemek egy részénél csakis erre a „takarékosságra” nyitnak utat. Jól kamatoztatja a nagyüzemi adottságokat a géD- hasznosítás. Az üzem- és táblaméret itthon akkora, amekkorát az egészen más tulajdoni viszonyok között tevékenykedő nyugat-európai gazdálkodók szinte elképzelni sem tudnak. Például a Német Szövetségi Köztársaságban 16-18 hektár az átlagos nagysága a mezőgazdasági üzemeknek, míg hazánkban a termelő- szövetkezeteknél ez négy és fél ezer hektár körül van, az állami gazdaságokban pedig ennél is jóval nagyobb, felette van a nyolcezer hektárnak. Az üzem- és táblaméretek érthetővé teszik, miért a 20 és 75 kW közötti teljesítményű traktorok alkotják az állomány döntő részét a megye mezőgazda- sági üzemeiben. A gépeknek a nyolcvan százaléka tartozik ugyanis ebbe a csoportba. A szervezési feladatok tehát jól koncentrálhatok ott, ahol a táblák átlagos nagysága ritkán van negyven hektár alatt, ám korántsem titka a százhektáros földterület, amelyre — ahogyan azt mondani szokták — rámegy hétfőn a gép és lejön róla szombaton. Az üzem- és táblaméret, az ehhez igazított szervezési lehetőség, a viszonylag kicsiny géppark intenzív hasznosítása —■„ a megyében a traktorok száma alatta van a három és fái ezernek — adja a magyarázatát annak hogy az egyre mostohább körülmények ellenére is a mező- gazdasági üzemek gépészeti szempontból talpon tudtak maradni. Ha azonban az óra megáll — mint'aho- gyan némely helyen már áll! —, ha nem lesz mival teljesíteni a szükséges óraszámot, akkor annak kárát a termés, annak mennyisége. minősége látja és ez a kár az árakban törvényszerűen megjelenik majd. L apunkban esztendők óta hangot adunk annak a véleménynek, hogy a mind tágabbra nyíló agrárolló valójában nemcsak a mezőgazdasági üzemeket lehetetleníti el, hanem egyre többeN kerül magának a társadalomnak is az ágazati kapcsolatok áttekinthetetlenné válásával. a támogatások és dotációk kuszaságával. Ma a mezőgazdasági üzemek a gépi eszközök irreális arányú működtetésével ellensúlyozzák az irreális árviszonyokat. Ideiglenesen járható út ez, ezt az ideiglenes utat azonban már hosszú ideje járja a magyar mezőgazdaság. Az óra mutatója mpst már közeledik ahhoz a ponthoz, ahol elkerülhetetlenül megáll. 3 ezt a megállást nem 'szabad bevárni! Amihez az első lépés a tiszta kép megteremtése a ráfordítások és a hozamok viszonyában. Mészáros Ottó