Pest Megyei Hírlap, 1989. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-05 / 104. szám
1989. MÁJUS 5., PÉNTEK SZÁJTÁTVA Dézsatiindér Volt idő, amikor a nők egy csoportja büszkén hirdette, nem kíván mosogatódézsa-tündér lenni, azaz esze ágában sincsen a háztartási munka rabszolgájaként tölteni a napokat. Dolgozni kívánt, önálló keresőként is társa lenni a társnak. Ami természetesen feltételezte, hogy ezernyi dolog fogja segíteni a háztartási feladatok ellátását. Száj la sva értesül tehát most az ember arról, hogy bizony a dézsat ndérségtöl ódzkodók hiába ódzkodtak. Tetemes időt töltenek naponta a „dézsa” mellett, azaz a háztartási munkával. S ami a meglepő, ami a közhiedelemre rácáfol: a férfiaknak sem csekély a részesedése a dézsa körül eltelt órákból. Az időmérleg szerint az aktív kereső férfiak napi 2,5, a nők 4,5 órát töltenek háztartási munkával. Ennek az időnek a nagyobb része az ún. hagyományos (szolgáltató jellegű) tevékenységgel telik el. Ami alatt a férfiak esetében például a porszívózást, a mosogatást, mosást, a nőknél a főzést, a vasalást, a karbantartó jellegű varrást stb. keli értenünk. A fennmaradó kisebb rész azután a különböző javítások időigénye, férfiaknál a szereléseké, nőknél a varrásé, kötésé, a barkácsolásé ... ! Igen, a barkácsolásé, mert egyre több nő adja a fejét ilyen jellegű feladatokra. Népi bölcsesség: a muszáj nem fullad a Dunába. Bizony nem. A kell, a nem jut rá pénz, a nincsen mester mindmind ilyen muszáj. A kényszer teremtette dézsatündérség azonban, új igényeknek is támasztó ja: eszközök kellenének az ilyen jellegű munkákhoz, de kevés van azokból, s ami van, drága. Ha az ipar keresni akarna, itt lenne a lehetőség a gyorsan megszerezhető haszonra. Hatalmas piac várná az árukat! Az ipar azonban — a nagy és a kisvállalatok egyaránt — sokkal fontosabb dologgal van elfoglalva. Mást gyárt. Panaszokat. Panaszokat arról, hogy nincsen kereslet, nem érkeznek a megrendelések, állásidőért fizetik az embereiket .. • MOTTÖ A kormány szóvivőjének tájékoztatója (Folytatás az 1. oldatról.) kerítésére irányuló intézkedések. Emellett azonban két vonalon is új gazdaságpolitikai szempontokat érvényesít. Élénkíteni kívánják a vállalkozói kedvet Az egyik ilyen törekvés — mint Marosán György nyomatékosan hangoztatta — a vállalkozói kedv élénkítése. Mint később egy kérdésre válaszolva elmondta, ezért a csomagterv központi szerepet szán a reprivatizálásnak. Ez egyébként a kormány gazdasági stratégiájának centrumába kerül. Mint mondotta, szükséges ugyanis a jelenlegi állami tulajdon egy részének eladása valakinek vagy valakiknek. Mint hozzátette, ezek a valakik nem feltétlenül jelentenek magánszemélyt, hiszen egyes állami vállalatok is megvásárolhatnak majd más, állami tulajdonban levő cégeket. De nyilván a nagy szerep a magánvállalkozásoknak, sőt, elsősorban a kisvállalkozásoknak jut e reprivatizálási folyamatban. Marosán György elmondta, hogy részletes terv készül a reprivatizálási folyamatra amelynek élére kormánybiztost neveznek ki. Az Igazságügyminisztériumot megbízták a jogi feltételek június 30-ig való kidolgozásával, és küllőn bankot is terveznek létrehozni az eljárás pénzügyi lebonyolítására. A másik új szempont a csomagtervben az lesz — hangoztatta Marosán György —, hogy nagyobb figyelmet szentelnek az áremelkedések ellentételezésének. Arra lehet ugyanis számítani, hogy az árszínvonal emelkedése érezheÁ Módi is forgalmazza Agrofóliával könnyebb Nagy volt a felhajtás a Lőrinci Textilipari Vállalatnál, hogy profilbővítésre szánt termékükből, a fátyolfóliából minél nagyobb mennyiséget forgalmazzanak. Már az elmúlt év őszén megjelentek a ívben, a Magyar'Rádióban, s a különböző sajtótermékekben az anyaggal kapcsolatos reklámok, nyilatkozatok. A fátyolfóliából (nevezik agrófó- liának is) az idén, az esztendő első negyedévében 1 millió négyzetméternyit gyártottak. A vállalat marketingosztályának vezetője érthetően elégedetten összegezte debütálásukat ezzel az új termékükkel. A vártnál is nagyobb volt iránta a kereslet, s mint mondta, most kellett rájönniük arra, hogy legalább egy évet vesztettek a fólia piaci megméretésével. Forgalmazói közé sorolta a TSZKER Szolnokon lévő kirendeltségét, az Agrokert, sőt a Módi divathálózatot is. Rajtuk kívül a kiskereskedelmi boltok szintén igyekeztek minél többet forgalmazni. Mivel szabadáras termék. így a kíváncsi felhasználók 340—440 forint között juthattak hozzá a húsz négyzetméternyi fóliát tartalmazó tasakokhoz. Túl az első szezonon, kétségtelenül mint befutott áruról beszélhetnek róla a fővárosi vállalat szakemberei. Olyannyira,, hogy amikor a negyedik negyedévben ismét hozzálátnak a gyártásához, akár meg is kétszerezhetik a kora tavaszi mennyiséget. Azok a mezőgazdasági üzemek — köztük elsősorban a kertészetek —, ahol kipróbálták, tapasztalhatták. hogy a szokásosnál két-három héttel előbb értek be a primőrök. A kistermelők érthetően még drága mulatságnak tartják, de nem ódzkodnak további beszerzésétől. Érdemes viszont tudni, hogy a szabadban felhasznált agrofólia csak egy szezont bír ki. A kertekben szaladgáló kutyák, macskák lába előbb- utóbb szétszaggatja, s így használhatatlanná válik. Rovarok és felszínről behatoló egyéb kártevők ugyan kívül rekednek a szabályosan lefektetett fólián, de a madarak csőre szintén kárt tehet ebben a valóban fátyolszerű anyagban. Az ismert és régóta felhasznált síkfóliák alatt (ráterítve salátára, retekre, zöldségfélékre) viszont akár több szezont is megélhetnek ezek az anyagok. Eredményesen alkalmazták az agrofóliát egyebek között a Sasad Termelőszövetkezetnél is. Az őszi gyártási programban — okulva az eddig beérkezett és nem minden esetben pozitív tapasztalatokból —, elsősorban a káros külső tényezőknek jobban ellenálló anyagok készítését tartják fontosnak. Gy. L. Három az az öt Mindig meglepetéssel és csodálattal adózom a „nyomda ördögének”, aki a maga kifürkészhetetlen turpisságával hol itt, hol máshol, de mindig beleüti az orrát valamibe. Atprogramozza a nyomdagépet, de nem riad vissza a szedők dolgába való beavatkozástól sem, sőt legújabban még magukat az újságírókat is kikezdi, megtéveszti, összezavarja, kettőslátást idéz elő. Legalábbis, ami a május 1-jei MDF—MSZMP szigetszentmik- lósi szervezetek közötti labdarúgó-mérkőzés góljait illeti — biztosan ez történt. Azt ugyanis feltételezni sem merem, hogy a mérkőzést megnyerő MSZMP- csapatnak az a 3 gólos győzelem túlságosan kevés lett volna az örömhöz, és azt sem, hogy esetleg ők sugallták volna; miszerint nem is 3, hanem 5 alkalommal sikerült megre- zegtetni az MDF hálóját. Nem! Csakis a nyomda ördögének műve lehet az egész. Vagy talán ő is belépett az MSZMP-be? A jó ég tudja! Nagy Ferenc, a mérkőzést rögzítő operatőr ★ Az újságírók sem angyalok, ezúttal ők tévedtek. Az ördög tőén gyorsabb lesz az elkövetkező időszakban. A csomagtervben ezért több szociálpolitikai intézkedés is helyet kapott, elsősorban a kisnyugdíjasok és a nagycsaládosok részére. A kormány komoly javaslatokkal készül a SZOT képviselőivel való május 12-i találkozójára. Ezek között több, Marosán György által, közérzetjavítónak nevezett intézkedés szerepel. Egy későbbi kérdésre, amely részletek ismertetését kívánta e szociálpolitikai és közérzetjavító intézkedésekről, a kormányszóvivő kitérő választ adott. Mint mondotta, tekintve, hogy érdekek ütköznek, s a tárgyalásokon kompromisszumos megoldásokat kell elérni, zavarná e találkozó sikerét az elképzelések mostani részletes nyilvánosságra hozatala. Marosán György kategorikusan cáfolta,.hogy a Miniszter- tanács ülésén egy bér-, és árstop szükségessége felvetődött volna. Mint mondotta, ilyen intézkedést a kormány tervez. nem A nemzeti valuta védelme a fő irány A kormány ülésén megvitatták a lakossági devizaszámlák liberalizálásra vonatkozó előterjesztést is. Megbízták a Magyar Nemzeti Bankot, hogy rövid időn belül ennek szellemében konkrét intézkedési tervet dolgozzon ki. Tárgyaltak a forint védelmével kapcsolatos tennivalókról. A Minisztertanács nem helyesli az úgynevezett kettős valuta- rendszer bevezetését, amelyről az utóbbi időben többször esett szó. Kimondta: a nem1- zeti valuta védelme legyen a fő irány. Ezzel kapcsolatban később kérdés hangzott el, amely azt firtatta, hogy menynyi számszerűen a költségvetés hiánya. A kormányszóvivő azzal tért ki a válasz elől, hogy ennek közlésére nincs felhatalmazása. Egy másik kérdésre válaszolva elmondta, hogy a konvertibilis devizamérlegnek a tervtől eltérő alakulása elsősorban az úgynevezett bevásárlóturizmussal magyarázható. Hozzáfűzte, hogy a kormány a személyi változásokban is levonja ennek konzekvenciáit. Visszatérve a csomagtervhez, Marosán György egy kérdésre válaszolva közölte, hogy ez. tartalmazza a veszteséges vállalatok szanálását is, s így e probléma a Minisztertanács ülésén szóba került. Azt is elmondta, hogy az adósság átütemezésének ügye közvetett módon került szőnyegre a kabinet ülésén. Oly módon, hogy a gazdasági csomagterv sorolja fel lehetséges alternatívaként. Hozzáfűzte azonban, hogy a kormány ezt nem látja járható útnak. A csomagterv azonban, hogy az Ország- gyűlést megfelelően tájékoztassa, bemutatja, hogy ez milyen következményekkel járna. Egy további kérdésre, amely a külföldi tőke adókedvezményét vitatta, elmondta, hogy jelenleg is a törvény jelentős kedvezményt nyújt a külföldi befektetőknek. A külföldi tőke fokozott beáramlása — mint rámutatott — nem elsősorban az adókedvezményektől függ, hanem a fogadókészségtől és az infrastruktúrától. Bush látogatása jelentős esemény A szóvivőt megkérdezték arról a nem hivatalos, a lapokban közölt értesülésről, hogy Bush elnök júliusi európai utazása idején Magyarországra is ellátogat. A szóvivő ’ emlékeztetett rá, hogy George Bush, mint alelnök, már járt Magyarországon és jelenleg meghívása van hazánkba. Mint mondotta, Bush júliusi látogatásáról még neki i,s csali nem hivatalos értesülése van. A hivatalos bejelentés talán néhány nap múlva vagy később történik, de ezt nem tudja. Mint mondotta, nagy jelentőséget tulajdonítunk George Bush magyarországi .látogatásának. Első eset lesz, hogy amerikai elnök látogat hazánkba. Egy kérdésre válaszolva, Marosán György emlékeztetett rá, hogy a Minisztertanács április 15-én hatályon kívül helyezte a szocialista munkaverseny szervezésére vonatkozó korábbi határozatát. A rendelkezés június 1-jén lép életbe. Ezzel egyidejűleg a kormány hozzájárult ahhoz, hogy az eddigiek lezárásaként is az érintett munkahelyi kollektívák vezetői a szakszervezetekkel együttesen a résztvevőket szerény keretek között megjutalmazhassák. Hozzáfűzte: a munkaverseny megszűnése nem jelenti azt, hogy a kormány lemondana a mtcnkahe- lyi kollektívák kezdeményezéseiről és öntevékenységéről. Ügy ítéli meg azonban, hogy ennek más, a jelenlegi követelményekhez jobban igazodó formákat kell találni, és ebben az elsődleges feladat az érintett munkahelyi kollektíváké, vezetőké. A. I. SZOT-vállalkozás A SZOT Központi Iskola 1989—90. évi oktatási programjáról tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön az intézmény vezetői. Elmondták: az elkövetkezendő oktatási évben a koráb- b iák tói eltérően szervezik meg a szakszervezeti tanfolyamokat. A hagyományos kurzusok mellett az eddiginél több speciális felkészítő tanfolyamot ajánl az iskola, amelyeken elsősorban a szakszervezeti tisztségviselők időszerű gyakorlati feladatainak megoldásához kívánnak segítséget nyújtani. Az újonnan választott szb- titkárokat felkészítő tanfolyamon például szó lesz a szak- szervezeti mozgalom új működési elveinek értelmezéséről, az érdekképviseleti tevékenység eszközrendszerérői, a munkaerő mobilitásáról és a bér- gazdálkodás szabályairól. Külön tanfolyamot szerveznek a tisztségviselők ■ számára a sztrájkjog gyakorlásáról, mint a munkavállalói érdekérvényesítés végső eszközéről. A jövő tanévtől kezdve a tanfolyamokat a SZOT-iskoIa közelmúltban megalakult vállalkozási csoportja szervezi. Mint a tájékoztatón elmondták: céljuk, hogy a szakszervezeti képzésben a jövőben elsősorban azok, a tagság bizalmát élvező aktivisták vegyenek részt, akiket a dolgozók legalkalmasabbnak tartanak az érdekképviselet ellátására. LEVÉLVÁLTÁS CHINOUMJGYBEN A légkört szennyezni Dr. Bóth János levelét — kérésének megfelelően — igen, ám annak mellékletét — hely hiányában — nem közöljük. „Könnyű így az igazságosztás” — írja dr. Bóth János levelében, s idézőjelek közé szorított „objektív” cikknek titulálja írásomat. Nem volt célom — nem is feladatom — az „igazságosztás”, viszont kötelességem valóban objektiven tájékoztatni az olvasókat. Dr. Bóth János bizonyára olvassa a Pest Megyei Hírlapot, ezúttal mégis nagyvonalúan megfeledkezik arról, hogy lapunk — a botrány kipattanása óta — folyamatosan tájékoztatja olvasóit a történtekről. Április 26-án szerdán közöltük a miniszterhez írt levelüket, másnap pedig részletesen beszámoltunk a tanácsi vizsgálat eredményéről, pénteken a minisztérium válaszáról tudósítottunk, szombaton pedig a tüntetésre való mozgósításról írtunk. Május 3-i számunkban azután beszámoltunk a demonstrációról és ismét helyt adtunk a tanácselnök véleményének. Ezek után döntöttünk úgy, hogy az objektív tájékoztatás érdekében meg kell hallgatni a másik felet, Bihari Istvánt, a Chinoin vezérigazgatóját is. Ennyit az objektivitásról. E sorok írója valóban Budapesten lakik, ám közvetlen munkahelyi vezetői váciak. A kéziratot — még megjelenés előtt — elolvasták, és egyetértettek vele. Egyetértettek, mert az emberi tisztesség ezt kívánja. A városi tanács ugyanis feltehetően egy kissé elvetette a sulykot, mert az elfogadható és megmagyarázható, hogy felemelték szavukat a Chinoin telepén tárolt mérges gázok ellen — ámbár a kezükben volt a Chinoin vezetőjének ígérete, hogy elszállítják a palackokat —, mégis megszervezték a demonstrációt. Ám ezzel sem elégedtek meg. Belekötöttek az immár jó néhány éve működő hulladékégetőbe is, azt állítván, hogy ez újabb veszélyforrás. Érthetetlen, hogy ha ezt így látják, korábban miért nem emelték fel szavukat. Bár a tanács álláspontjának többször is helyt adtunk, eddig konkrét érveket nem olvashattunk arról, miért kellene azonnal leállítani a berendezést. Sok a megválaszolatlfin kérdés ebben az ügyben. Ügy látszik, a tanács a város levegőjét, vizét szennyező cégek közül csak egyet, a viszonylag legkisebbet pécézte ki, s meglepő módon, nem szervez tüntetéseket a többi környezetszennyező cég ellen. Tehát — elismerve, hogy a tanács fellépése a mérges gázok ügyében jogos volt — az objektív szemlélő számára úgy tűnik, túlfeszítették a húrt, és akarva-akaratlanul ezáltal egy bizonyos értelemben a városi tanács is a környezet szennyezőjévé vált. Nem » levegőt, hanem a légkört szennyezve. Mátrai Tibor Korunk hőse N em igaz, hogy, korunk a szürkék hegedősié. Igenis, valódi hősök, többek között önfeláldozó Dugovits Tituszok járnak-kelnek közöttünk, akiknek mindennél drágább a haza becsülete, az „ügy”, amit szolgálnak. Csak éppen nem ismerjük fel a mai Tituszokat. Mert névtelenek. A névtelenség fátyla borítja kis történetünk hősét is, saját érdekében. Ugyanis hősnek lenni ma talán még kockázatosabb, mint a török ostromolta várfokon. Elégedjünk meg azzal, hogy korunk hőse az egyik jó nevű megyei vállalat tiszteletre méltó igazgatója. Vállalata nemcsak jó nevű, hanem nyereséges is. Sajnos. Tavaly, háromnegyedéves mérlegük elkészítésekor már látszott: év végére legalább tizenkét millió forint eredményt érnek el.' S éppen ez miatt kezdett el fájni az igazgató feje. Másra nem is tudott gondolni, csak arra: menynyi adót kell ebből még az államnak fizetni! Adót! Amelynek már csak említésétől a hideg futkos a hátán. Adót! Mely porba sújt, és visszatart. Adót! Mellyel rengeteg a papírmunka. Na és az államnak kell fizetni, annak, amely mást se tesz, csak elvesz. Az államnak! Mely bizalmatlan. Az államnak. Amely mintha mást sem akarna, csak tönkretenni a gyárat! Ezen füstölgőit hát derék igazgatónk. Ugyanakkor pedig örült is: tizenkét milliós lesz a nyereség. Micsoda igazgatói prémiumot lehet ezután leakasztani ! Mi mindent vehet rajta, magának is, a családnak is, hogy örül majd az asszony, a gyerekek... No de az adó! Az államkasszába? Ez csak nem hagyta nyugodni. Elővette a rendelkezéseket, a szabályzó-gyűjteményeket. Végiglapozta, de olyan passzust, amely azt mondaná ki, hogy a gyár kollektívájának bárminemű haszna vagy kára volna a nyereség mértékétől — nem talált. Emberei érdekére tehát nem kell figyelemmel lennie. Egyedül állt szemben a nagy ellenséggel: az adózással. Neki kell eldöntenie a kérdést: behódolva adózni az államkasszának, s a nagy nyereség utáni prémiumot, mint júdáspénzt felvenni, vagy ... vagy önfeláldozó módon, hősként viselkedni. Korunk hőse előtt röpke pillanat alatt átfutott múltja, jelene, jövője, a hős elődök történetei, nagy levegőt vett, s döntött: lemond saját kicsinyes, önző érdekeiről. Feláldozza magát, vesszen a prémium! Akaratával birkózva, reszkető kézzel nyúlt a telefonhoz, hívta a vezérkart: F iúk! Hogy lehet leghamarabb feltűnés nélkül a nyereségből elpazarolni úgy hétmilliót? T. B. E. • *. Tisztelt Szerkesztőség! * Köszönöm, hogy "objektív". Pest megyei teleoülést támogat« cikkel közölt. Köszönöm Mátrai. Tibornak, hogy kellő mélyseg- qp] tájékozódott, és lobban hisz a Chinoin RT vezér igazgatójának mi nt a váciaknak. Budapestről biztos'így néznek ki a dolgok. A tisztelt újsági ró. csa Iád ját nem tenvegeti veszély, könnyöígy az igazságosztás. Mátrai Tibor " felfújt léggömbjéhez" és a Chinoin azon kijelentéséhez kapcsolódóan, hogy minden szabályt betartanak, a mellékelt határozat közlését kérem. Eriitek, alapján állíthatom, hogy ha egy hatóság beteszi lábát a telepre, azonnal intézkednie kell, hogy a veszély csökkenjen. Hogv a Népi Ellenőrzési Bizottság mit állapított meg, nem ismerem. De e testületnek is érdemes lesz elgondolkodni azon, hogy a Chinoin vizsgálatakor miért titkoltak el előlük a mérges gázok tárolását! Javaslom a cikkírónak, hogy beszélgessen el nagyobb áttekintés- sei rendelkező szakemberekkel: Dr. Nagy Magdolna váci KÖJÁL _ főorvossal, Palotai Ferenc főgyógyszerésszel, Kiss István FORIt analiti-kai labor vezetővel. A fiqyelmeztető demonstrációra a május l.-i ünnepségen nyíltan mozgósítottam. Aki akart, az jött el. Mi úgy becsüljük, 500-bű0 ember vett részt a tüntetésen, és ,100 főt meghaladta a felnőttek £záma. A fiatalokat az ifjúsági szervezetek mozgósítottak és saját lelkiismeretűk. A tanács senkit sem vezényelt ki. Remélem, lesz olyan korrekt az újság - a mi újságunk ?I -f hogy a 3. oldalon közli levelemet. Üdvözlettel* nos tanácselnök