Pest Megyei Hírlap, 1989. május (33. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-19 / 116. szám

4 ^ihian 1989. MÁJUS 19., PÉNTEK Hitelesek a szerző következtetései A közoktatás földreformja Tucatnyi kiadvány látott már napvilágot az iskolák f államosításáról az elmúlt két évtizedben. A legtöbbet $ ezek közül különböző megyei intézmények adták ki. Mint £ ahogy lenni szokott, általában a kerek évfordulók kínál- £ tak lehetőséget a regionális kutatások publikálására, a £ résztvevők visszaemlékezéseinek közreadására. Mindezek £ ellenére e nagy jelentőségű társadalompolitikai esemény á országot átfogó hiteles feldolgozása még várat magára, í Talán a nem is olyan távoli jövőben erre sor kerülhet, $ különösen, ha a nyilvánosság szellemében kutathatóvá A vü'.nak a mindmáig elzárt kor dokumentumok is. Szabó Imre tanulmánya — Az iskolák államosítása Pest —Pilis—Solt—Kiskun várme­gyében — minden tekintet­ben méltó folytatása az emlí­tett megyei kezdeményezések­nek, hiszen ez is évforduló­hoz — a negyvenedikhez — kötődik, és mert ez is csak egy adott földrajzi területre tterjed ki. Egyszerre állít emléket az akkori küzdelmek­ben tevékenyen részt vevő pedagógusoknak, ugyanakkor egyszersmind beköszöntője a Nagykőrösön rövidesen meg­nyíló Pest Megyei Iskolamú­zeumnak is. Topografiai információk A megye pedagógusai kö­rében ismert szerző több mint tíz évvel ezelőtt választotta ezt a témát kutatása tárgyá­nak. Erről írta szakdolgozatát, e kérdéskör nagyobb ívű fel­dolgozását reprezentálta disz- szertációja, ennek továbbfej­lesztése realizálódott a Pest Megyei Levéltár kiadásában most megjelent tanulmányá­ban. Talán nem a véletlen műve, hogy kutatásai kezde­teitől a kézirat végső formá­ba öntéséig Balogh Sándor egyetemi tanár irányítgatta, segítette, minősítette Szabó Imre munkáját. Különösen nagyra értékelte a kitartó szorgalommal összegyűjtött gazdag anyagot, a tények sokoldalú felsorakoztatását. Mi tagadás, manapság, ami­kor az olvasók általában fo­gékonyabbak a meghökkentő leleplezések, az* át- meg át­értékelések iránt, egy hagyo­mányosan korrekt tanulmány értékét, maradandóságát a minden oldalról begyűjtött tények száma, a fellelhető és hozzáférhető források szám­bavétele adja, adhatja. A mai Pest megyéről szóló — bármilyen témájú — mo­nográfiák szerzőinek azzal a nem kis gonddal kell megküz­deniük, miszerint a határok korábban máshol húzódtak. Az egykori Pest—Pilis—Solt— Kiskun vármegyéből jutott a fővárosnák és Bács-Kiskun- nak. Igaz, gyarapodott is va­lamelyest Fejérből meg Nóg- rádból. Természetes tehát, hogy az iskolák államosításá­ról írt tanulmánynak a kora­beli állapotoknak megfelelően kell regisztrálnia a történése­ket. Ez persze nem könnyíti meg az olvasó dolgát sem, hi­szen az idősíkok változásai­ban topográfiai információkat kell memorizálnia. Azt gondo­lom azonban, az olvasók többsége ezen hamar túlteszi magát, már csak azért is, mert az embereket általában jobban érdekli, közelebbről érinti a szűkebb pátriájuk története. A gyűjteményekből, az átfogóbb jellegű művekből ezeket mazsolázgatja ki első­sorban. Erre pedig ebben a dolgozatban bőven nyílik al­kalma. Aktív közreműködőként A bevezetésben a kelleténél talán kissé terjedelmesebb a személyes hangvételű rész, Ki a felelős? Újabb botrány az érettségi vizsgákon Az érettségi vizsgákkal kap­csolatosan újabb botrány pat­tant ki csütörtökön. Ezúttal a műszaki szakközépiskolák ve­zetékes átviteltechnika tárgyá­nak írásbeli érettségi tételei váltak előzetesen ismertté oly módon, hogy ugyanaz a tétel­sor szerepelt szerdán a Győ­ri Közlekedési és Távközlési Főiskola felvételi írásbeli vizsgáján. A tételekről a fel­vételizők értesítették a postás szakközépiskolás diákokat. Az ügy hátteréről csütörtö­kön a Művelődési Miniszté­riumban Pusztai Ferenc mű­velődési miniszterhelyettes és a Magyar Posta e vizsgák szakmai gondozásáért felelős illetékesei adtak tájékoztatást. Miként elmondták, a vizsgák­ban összesen kilenc szakkö­zépiskola — egy budapesti és nyolc vidéki, köztük a dabasi — diákjai voltak érintettek, az ő érettségijüket azonnal leállí­tották. s azt szombaton új té­telekkel megismétlik. Elmondták továbbá: a hír­adástechnikai szakközépisko­lák érettségi tételeinek ösz- szeállítását és kiszállítását mindenkor a Magyar Posta Központi Oktatási Igazgatósá­ga végzi, s ugyancsak ő küldi meg a tételeket a főiskolának. A kétféle vizsgának egy na­pon kellene lezajlania. Bebi­zonyosodott: a Magyar Posta, illetve a főiskola szabálysze­rűen járt el, felelősség őket nem terheli. A probléma ab­ból adódott, hogy az érettségi vizsgák rendjére kiadott mű­velődési minisztériumi rendel­kezések nem voltak egyértel­műek. Ennek oka, hogy a mű­szaki szakközépiskolákban megváltozott az érettségi tár­gyak összetétele, s az újakhoz viszont a publikált vizsgarend időpontjai nem igazodtak. Az a sajnálatos hiba történt, hogy a szakközépiskolai vizsgarend és az 1988/89-es tanév rendjé­re — így az érettségi vizsgák­ra — kiadott jogszabályok nem voltak szinkronban. A vizsgálat már megkezdődött arra vonatkozóan, hogy ezeket a hibás időpontokat kinek és mikor kellett volna észreven- nie. Ebben a Művelődési Mi­nisztérium két főosztálya, a középfokú és az egyetemi fő­osztály is érintett. Mivel sajnálatos módon nem ez az egyetlen tisztázat­lan ügy az érettségi vizsgák mostani menetében — mint mondták —, célszerű azokat egyszerre és teljeskörűen vizs­gálni. Meg kell állapítani a Művelődési Minisztériumban és az OPI-ban a személyes felelősséget is. A művelődési miniszterrel együtt — aki jelenleg az Euró­pa Parlament ülésén vesz részt s pénteken tér haza — a vizsgálatok lezárására konk­rét határidőt szabnak meg, s az eredményt azonnal nyilvá­nosságra hozzák. A miniszterhelyettes hang­súlyozta: mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az idei érettségi tisztességesen lezárt vizsga legyen, s egyenértékű lehessen a korábbi érettségik­kel. A legnagyobb hiba az len­ne, ha az a tanulónemzedék szenvedne kárt, amely legke­vésbé felelős a helyzetért. A hétfőn kezdődő közös érettségi-felvételi vizsgákkal kapcsolatban egyébként ugyan­csak érkeztek már jelzések, de ezek egyike sem volt hiteles­nek, konkrétnak tekinthető, ezért nem kezdeményezik a vizsgák megváltoztatását. En­nek szükségtelenségét bizonyít­ják az érettségi-felvételi téte­leket gondozó személyekkel kapcsolatosan megismételt vizsgálatok, a tőlük kért írásos nyilatkozatok is. A legkisebb bizonyíték esetén azonban — mondta a miniszterhelyettes — mérlegelés nélkül új vizsgákat írnak ki. ám bennünket ez a szubjekti­vitás meggyőz a szerző embe­ri kötelezettségéről, ügyszere­tetéről. A Nagykőrösön meg­nyíló iskolamúzeum létrejöt­tében Szabó Imre ugyancsak érdemeket szerzett. Az író édesapja annak idején maga is aktív közreműködője volt az iskolák demokratizálásá­nak, vagy ahogy akkor ne­vezték, a „közoktatás földre­formjának”. A tanulmány két fő részét az egységes közoktatás meg­teremtésének küzdelmei, il­letve az iskolák államosításá­nak története, fogadtatása alkotja. A szerző jól ismeri a népi demokrácia hazai törté­netét, nem kis részben ép­pen Balogh Sándor munkás­ságából. Ma már történelem így módjában áll kel­lő történelmi hátteret raj­zolni szűkebb témája elé, il­letve mögé. Jól érzékelteti a korabeli pártharcokat, az if­júsági szervezetek eltérő tö­rekvéseit, az egyházak pap­jainak állásfoglalásait. Szinte működés közben látjuk az úgynevezett igazolóbizottságo­kat, a „nem megfelelő” peda­gógusok elmozdítását; az ál­lam és egyház alkudozásait a fakultatív vallásoktatásról. A korabeli sajtóból, az időköz­ben publikált dokumentumok­ból vett részletek nemcsak hitelesítik következtetéseit, megállapításait, hanem olvas­mányosabbá is teszik a szö­veget. A rendeletek, tervek, programok közlésével párhu­zamosan a közvélemény rea­gálásairól, a „suttogó propa­gandáról” is kapunk informá­ciót. A résztvevők visszaem­lékezéseinek epizódszerű be­metszései ugyanakkor oldják a stílus tényszerűségét, mo- notonságát: „Gyomron az MDP szervezete azt javasolta, hogy az iskolák államosításá­ról egyenként, négyszemközt kell elbeszélgetni a pedagógu­sokkal. A javaslat helyes volt, a kezdeményezés ered­ményesen zárult. Ezt követően a kultúrházban ankétot ren­deztek, ahol határozati javas­lat született az államosítás­ról." Az államosításról, amelyről a végső szót a XXXIII. törvénycikk mond­ta ki 1948 nyarán, hiszen az országgyűlésen 230:63 arány­ban fogadták el. A dolgozat harmadik feje­zete méltatja az államosítás jelentőségét — az utókor szempontjából is. „E kornak szereplői még élnek és még vitatkoznak. Igazságaik és té­vedéseik ténye ma már tör­ténelem." A tárgyalt esemény­ről szóló, ahhoz kapcsolódó dokumentumok további tárhá­zára bukkanunk a könyv jó harmadát kitevő mellékletek­ben. A gazdag bibliográfia útbaigazítja a téma iránt ér­deklődőket. Szabó Imre köny­vét, a Pest Megyei Levéltári Füzetek 16. számát, haszon­nal forgathatják a pedagógu­sok, a nagyobb diákok, s a korszak kérdései iránt nyi­tott olvasók is. Gulyás Sándor Öszidő ötödik számával köszöntött be az olvasókhoz a nyugdíja­sok érdekvédelmi és szóraKoz- tató magazinja — az öszidö. A képekkel is gazdagon il­lusztrált lapban sok érdekes olvasmányt találhatnak. Bán­falvi István, a Szociális és Egészségügyi Minisztérium ál­lamtitkára nyilatkozik arról, hogy miképpen kívánja Kiala­kítani a nyugdíjasgondozásban a minisztérium a helyi taná­csokkal az együttműködést. Ol­vashatunk az újságban arról is, milyen kedvezményeket nyúj­tanak a színházak és mozik a nyugdíjas korosztálynak. Színes riport számol be arról, miképp fogadják az idős em­berek a postást, amikor a nyugdíjjal érkezik. Érdekes a beszámoló az Egyesült Ára­mokban élő nyugdíjasok életé­ről. Szólnak a korosztályt ér­deklő különböző jogi kérdések­ről, egybek közt arról, hogy ez év elején hogyan változtak ece­tenként a szolgálati idők szá­mítására vonatkozó szabályok. Egészségügyi tanácsadó egészíti ki az újság legújabb számat, amelyben természetesen helyet biztosítanak az olvasók levelei­nek is. K. Z. KORFORDULÖ Sikertelen kísérlet Dunakeszin Családsegítő egyesület? $ Pontosan egy esztendővel ezelőtt nagy hévvel, lelke- sedéssel indult útjára egy ígéretes kezdeményezés Du- % náharasztin: a „MA-MI” családsegítő egyesület. A szép £ elképzelések azonban csak tervek maradtak. Vasvári Pálné, az ötletgazda-alapító negyvenöt éves, j őszülő hajú asszony. Beteg édesanyjával él együtt négy- % szobás, takaros házban Dunaharasztin. Arcán fáradtság- ^ ról, megkeseredettségröl árulkodnak a mély barázdák; még mindig nem tud napirendre térni a kudarc felett. á Arra kérem, mondja el történetüket. , — Valamiféle humán szol­gáltatást szerettünk volna lét­rehozni a faluban. A „MA-MI” tulajdonképpen egy szójáték, az van mögötte, hogy „majd mi segítünk” a rászorulókon, de legalább a mamiikon. Egy klubra gondoltunk, ahol a kis­mamáik. az egyedülálló öregek tölthettek volna szabadidejü­ket. Különféle szolgáltatásokat nyújtottunk volna számukra, mégpedig úgy, hogy az egyesü­letbe belépett tagok közül mindenki vállalt volna valami­lyen társadalmi munkát — cserében viszont őt is segítet­ték volna a többiek. A másíik tervünk az volt, hogy „alkony­házakat" hozunk“ létre, ame­lyek végleges otthont jelentet­tek volna a magányos, idős embereknek. — Honnan szereztek volna ehhez pénzt? — Csak egyetlen ház szük­séges az induláshoz, megfele­lően berendezve. Itt hat-nyolc olyan idős embernek teremtet­tünk volna otthont, akiknek ugyan van saját lakásuk, in­gatlanuk, de egyedül élnek, s nem tudják magukat ellátni. Ügy terveztük: az alkonynáz- ban gondoskodunk a gondtalan életről, az ápolásukat fizetett alkalmazottak vállalják. Az ideköltözéshez jelentős össze­get kellett volna fizetni az idő­seknek vagy a házukat az egyesület rendelkezésére bo­csátani uk. Ezeket fiatal háza­sok kapták volna, akikkel szándékunk szerint életjáradé­ki szerződést kötöttünk volna. — Minderről csak feltételes módban beszél. — A terveinkből ugyanis semmi sem valósult meg, mert okkal, ok nélkül bizalmatlan­ság vett körül. Amikor elkezd­tük szervezni az egyesületet, nagy volt a lelkesedés, renge­tegen érdeklődtek, ajánlották segítségüket. Aztán egyrészt az engedélyezés körüli huzavo­na, másrészt az. hogy senkitől sem kaptunk támogatást az el­ső ház megvételéhez, sokakat visszariasztott. Az emberek el­bizonytalanodtak, hitüket vesztették. — így nem lehet csinálni — legyintettek, s ott­hagytak minket. Amikor még nagy volt az ováció, azzal telt az idő, hogy a tanács vagy az Egészségügyi Minisztérium segítségére vártunk. Mire ki­derült, hogy ez hiú ábránd, ki­Szákály Mátyás nemzedékek zenei életének irányítója volt Budaörsön. Nyugdíjasként sem szemlélője csupán a fejlődés­nek. A hagyományőrző Lyra kórus nemzetiségi dalkör ve­zetője. A folyamatosság válto­zatlanságát őrzi életében. Fiatal pedagógusként alakí­totta meg a régi faluban a dalkört, amellyel a harmincas évékben sok sikert ért el. A felszabadulás számára is más utat szabott, hiszen 1948-tól szinte mindent újra kellett kezdenie. Sorsfordulóhoz ért akkor is, már fiatalon! A mu­zsikába vetett hite, a jobbítás szándéka sarkallta. Iskolai énekkarával hívta fel magára a figyelmet, versenye­ket nyert, s szorgalma, elhiva­tottsága példa lett a régi Bu­dai járás, minden énekkará­nak. Korán kezdett népdalo­kat is gyűjteni. Tudta, a tiszta forrásokhoz szükséges leha­jolnia. Német és sváb nép­dalok sokaságát mentette meg a feledéstől Budaörsön, Buda­keszin, Zsámbékon s a távo­fulladt az érdeklődés, pedig most már a saját házamat is felajánlanám, hogy itt rendez­zük be az első alkonyházat. Sok öreget azzal riasztottak el, hogy én egy kalandor vagyok, elveszek tőlük félmillió forin­tot meg a házukat, aztán pe­dig kirakom őket az utcára. Tudja, í)z a baj, hogy renge­teg olyan ember van, aki segít­ségre szorulna, de ő maga nem képes semmit sem adni cserébe, ővelük nem nagyon törődik senki. — Miért vágott bele az egye­sület szervezésébe? — Beteg édesanyámmal ket­ten élünk, én is már főbb mint egy éve gyengélkedők, itthon vagyok táppénzen. Így lega­lább volt valami elfoglaltsá­gom, egy értelmes cél, amiért tevékenykedhettem. Faggyas Katalin labbi környéken végzett gyűj- tőtevékenysége során. Az idő pedig visszanyúlt” hozzá: ma már bizakodhat abban, hogy kinyomtatják munkája meg­őrzött kincseit, amiket évtize­dekig íróasztalában őrizhetett csupán. Két évvel ezelőtt — hetve­nedik születésnapján — a Szo­cialista Kultúráért kitüntetés­sel ismerték el tevékenységét. Szerényen s örömmel fogadta a díjat, ám az ünnepség csak a visszaemlékezés megállója volt életében. Törökbálinton a férfikarral próbált tovább, ké­szül az új feladatokra, és ne­veli a fiatalokat, mert tudja: időben kell a vetést elhinteni. Most rendezi a népdalgyűj­tését sajtó alá, boldog hittel próbál a Lyra kórussal, dol­gozik, terveket sző. Hiszen le­mez is készült, maga szólót énekel rajta. Reménykedik ab­ban, hogy a következő eszten­dők további kibontakozást hoznak az énekkar számára. Földes Károly Évtizedek a kórusok szolgálatában Akinek dal az élete Pótnagymama, pótnagypapa Fóti fiatalok az idősek klubjában Amikor a közelmúltban a fó­ti gyermekvárosban óvónő­képző szakközépiskolát létesí­tettek, komoly gondot jelentett a vezetőknek, miként biztosít­sák a fiatalok szakmai gya­korlatának lehetőségét. Sokféle kezdeményezés szü­letett, de közben arra a meg­állapításra jutottak, hogy a szociális gondozásiján nem­csak a kicsinyekkel való fog­lalkozás jelenthet elfoglalt­ságot a végzős növendékeknek. így érlelődött meg az a gon­dolat, hogy megkeressék a he­lyi tanácsot együttműködésre kérve őket. E tárgyalások eredménye, hogy az iskola né­hány tanulója már az elmúlt tanévben a napközi otthonos idősek klubjában töltötte gya­korlati tanulmányi idejét. A négy kislány néhány hó­nap alatt a gondozók és gon­dozottak között valósággal csa­ládba került. A fóti diákok az idős embereknek fogadott uno­kái lettek, így a fiatalok az annyira hiányolt nagyapához és nagyanyához jutottak. E bensőséges kapcsolat biz­tosítja, hogy a lányok reggel örömmel indulnak munkába, az idősek pedig nem mulaszt­ják el, hogy — miként a való­ságos unokákkal szokásos — a saját maguk sütötte sütemény­ből, krémekből kóstolót ne hozzanak. A kölcsönös szeretet nyo­mán a szokásostól eltérő kép alakul ki az öregekben a fia­talokról, emezekben pedig a korosabbakról. Már senki sem mondja itt: ilyenek a mai fia­talok. Legalábbis rosszallóan nem. És a gondozók gyűjtötte hírekből a fóti gyermekváros lakói is kedvezőbb képet ala­kítanak ki az idős emberekről. A fiatal gondozónők örülnek, ha bármiben is segíthetnek. A klubtagok pedig megértik gondjaikat, problémáikat. Együtt élnek vágyaikkal, el­képzeléseikkel. A gyakorlat jól bizonyítja, hogy miként segítik egymást például a közös programok ki­alakításában. A klubvezetőség — hogy változatosabbá tegye az idős emberek napjait — időszakonként kirándulásokat szervez. Nos, legutóbb ezt úgy tudták olcsón megoldani, hogy a gyermekvárostól egy autó­buszt kaptak erre a napra. Megismerkedhettek Székesfe­hérvár szépségeivel és neveze­tességeivel, a velük együtt uta­zó fiatal gondozónők pedig ezt az alkalmat még arra is fel­használták, hogy — szakmai ismereteiket bővítve — látoga­tást tettek egy jó nevű székes- fehérvári óvodában. Az együttműködés szép pél­dája az is, hogy az idős asszo­nyok megosztják főzési, hor­golás!, hímzésbeli ismereteiket a kislányokkal, ők pedig a modern háztartási gépek keze­lésének titkaiba avatják be gondozottjaikat. A Fóti Tanács most felis­merve, hogy a jelenlegi nap­közi otthonos idősek klubja már nem elégíti ki a lakossági igényeket, szeretné bővíteni a hálózatot. Arra törekszenek, hogy a bejáró klub mellett olyan szálláshelyet is létesít­senek, ahol a messzebb lakók hétfőtől péntekig tartózkodhat­nak. Ezért építkezésbe fogná­nak. A szükséges anyagi fel­tételek előteremtéséért jelent­keztek az Egészségügyi és Szo­ciális Minisztérium pályázatá­ra. Ügy tervezik, ha az űj épület megvalósul, annak tetőterében néhány szobát alakítanak ki a gyermekvárosból hozzájuk érkező végzős fiataloknak, akik majd itt az idősek gon­dozását vállalják. így biztosít­ható az idősek éjjel-nappali szakszerű gondozása, felügye­lete, kiszolgálása. Valamennyi érdekelt nagy örömmel fogadta a tervet, ami nemcsak mindkét réteg más­más, de nyomasztó gondjain segíthet, hanem kölcsönösen megteremti az olyannyira hiá­nyolt, valóságos családi otthon melegét is. Reméljük, a terv nemcsak sikerül, de máshol is példa­ként szolgál majd. Kasznár Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents