Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-02 / 78. szám
1939. ÁPRILIS 2., VASÁRNAP 11 Két nagy kötetet hozott a posta szerkesztőségünkbe nemrég Útkeresés és szociális biztonság címmel és egy hivatalos kiadvány esetében Magyarországon szokatlan alcímmel: Vitairat. Szokatlan, mert nálunk a hasonló dokumentumok általában az abszolút bizonyosságra tartanak igényt. A könyvek a szociálpolitika új stratégiájának megalapozását szolgáló vizsgálatok eredményeit tartalmazzák, tanulmányokat és statisztikai táblákat közölnek. A munkálatok irányítója, Bánfalvi István, a Szociális és Egészségügyi Minisztérium államtitkára válaszolt lapunk kérdéseire. Megváltozott társadalom, átalakuló szociálpolitika # Vajon milyen helyzetben van ma Magyarországon a szociálpolitika? Azért teszem fel így a kérdést, mert az adatok azt bizonyítják, hogy a költségvetésben és az emberek jövedelmében a szociálpolitikai célokat szolgáló tételek egyre növekvő részarányt képviselnek. Ezzel szemben a szociális támogatások hatékonysága szembeszökően alacsony. — A mai szociálpolitika alapvető rendszerei egy teljesen más történelmi helyzetben épültek ki, és bár évtizedek alatt jelentősen kibővültek — például a társadalombiztosításban az 50-es évek fordulóján még csak a magyar társadalom fele részesült —, mégis azt kell mondanom, hogy most olyan új kihívások érik a szociálpolitikát, amelyek miatt azt teljesen újra kell gondolni. A mai helyzet megértéséhez kicsit vissza kell tekinteni a múltba. Ugyanis a 40-es évek végén megtörtént a kétségtelen szűk körben, de mégiscsak létező társadalombiztosításnak egyfelől a szakszervezetek kezébe adása, másfelől elbürok- ratizálása, és egyúttal ennek tudatos egyenirányítása. Ebben alapvetően jelen volt egy illúzió, egy rokonszenves baloldali illúzió, miszerint a politikai fordulattal, a szocialista forradalom kibontakozásával együtt automatikusan el fog tűnni a nyomorúság, a szociális elesettség, a társadalmi igazságtalanság minden formája. Volt azonban egy cseppet sem rokonszenves és egyáltalán nem illuzórikus mozzanat is, tudniillik a politikai rendszernek a brutális eltorzítása. Ez a kettő vezetett oda, hogy lényegében fölszámolódon az a szociálpolitika, amely a felszabadulás után az újjáépítéssel párhuzamosan kialakult, és amelybe rengeteg korábbi baloldali érték is beépült. Az 50-es évekre így egy elég drasztikus szociális ellehetetlenülés volt jellemző és ehhez társult egy sikerpropaganda. 1951—52-ben átlagosan 22 százalékkal zuhant az é' et- színvonal. miközben folytonos életszínvonal-növelésről beszéltek. Ezzel szemben egy újabb periódusnak mondanám az 50-es évek végével kezdődő, nagyjából két évtizedet, negyedszázadot, amelynek során nem kisebb dolog történt, mint hogy a magyar lakosság egészének reálfogyasztása átlagosan több mint háromszorosára emelkedett. A magyar nép valószínűleg történetében e’ő- ször valóságosan és jelképesen is jóllakott • Miközben tudjuk persze, hogy ebben az időszakban is markáns eqyenlötlensének maradtak és részben újak születtek. — Ez igaz. De egészében véve a lakosság nagy élménye emberöltőn keresztül az volt, hogy ..holnap egy kicsikét jobb lesz. mint ma.” A. legtöbb réteg helyzete önmagához képest jól érzékelhetően javuló volt, s ez az egész perspektívát és jó érzést is meghatározta. Most én ezt nem sikerpropagandistaként mondom el. hanem két okból. Az egyik, hogy valószínűleg ez a magyarázata annak, hogy a magyar szociálpolitika mint speciális intézményrendszer. mint egv sajátos társadalmi- technikai feladat, működés, s neki megfelelő intézményesültség nem épült ki. mert itt is volt valószínűleg egv talán kimondat’an illúz'ó. hoev az életszínvonal általános emelkedése megoldja « különös szociális problémákat is. És hát a társadalombiztosítás rendszere pé'dául valóban kiterjedt a lakosság egvre szélesebb köreire, és 1975-re vált törvényben is deklaráltan ingyenessé az egészségügyi ellátás, miközben akkor már vagy 6 éve a lakosság 99 százaléka gyakorlatilag biztosított volt. ® Egy másik fontos elemre is utalt. — Arra. hogy azért kell látni ezt a fantasztikus tömegélményt, ami egy emberöltőn keresztül kiépült, mert csak így érthetjük meg azt a kiábrándultságot. veszteségérzést, amivel a magvar lakosság a 80-as évekre jellemző stagnál ó-romló helyzetet fogadta. Ez egyben készületlen- séget. is jelentett a problémák megoldásában való részvételre. ® Az elmondottakból következik. hogy a szociálpolitikának nagyon sok érintkezési pontja van. Tulajdonképpen hogyan lehet meghatározni a szociálpolitika feladatát? Hogyan határolható el az életszínvonal-politikától, a társadalompolitikáról, illetve hogyan függ össze velük? — A szociálpolitikát én alapvetően egy sajátos funkcióként értelmezem. Lényegében a létbiztonság fenntartásának, illetve megrendülése esetén helyreállításának a funkciója. Fő eszköze egyfajta másodlagos újraelosztás, a már megaz oktatásról és képzésről van szó. Mindegyiknek megvan a maga sajátosan szociális vonatkozása. Az iskolaügyben például engem döntően az izgat, hogy még ma is minden évjárat majdnem egyharmada szakképzetlenül lép be a munkaerőpiacra. Ez nyilvánvalóan újratermeli a szociális problémák sorát, még akkor is, ha önmagában nem szociális probléma. termelt jövedelmeknek olyan célból való újraelosztása, hogy azzal a társadalom számára elfogadhatatlan szociális helyzeteket korrigáljuk. A szociálpolitika — felfogásom szerint — két nagyon fontos társadalmi részrendszer vagy cselekvési irány, az életszínvonal-politika és a társadalompolitika metszéspontjában van. Az életszínvonal-politikát nagyon leegyszerűsítve úgy értelmezhetjük, hogy a lakosság egész fogyasztásának tudatos befolyásolásával függ össze (mondjuk, ide tartozik a reálbér alakulásának a szabályozása, a lakossági infrastruktúra befolyásolása, vagy például az, hogy a megszerzett jövedelmeket valahol, valamire el lehessen költeni). A másik nagyon, fontos dimenzió a társadalompolitika. Ezt én úgy fogom fel, mint a társadalmi viszonyok tudatos befolyásolásának a technikáját. ® Milyen viszonyokra gondol? — Például az egyenlőtlenségekre, a mobilitásra vagy éppen a népesedési folyamatra. Persze akármelyik alakítása szintén jóval több mint csak szociálpolitika, könnyű azonban belátni a társadalmi viszonyok hatását a létbiztonságra és fordítva. ® Olvasóink többsége persze mégsem életszínvonal-politika és társadalompolitika metszeteként azonosítja a szociálpolitikát, hanem sajátos hálózata, speciális szakintézményei, eszközei alapján. — Így van. Szakemberei vannak, sajátos jogalkotása, csakis szociális funkciókat ellátó intézményei (például a szociális otthon, a szállást is biztosító idősek klubja stb.). Ezek a világon semmi másra nem jók, csak arra, hogy a szociálisan nehéz helyzetben levő embereknek segítsenek. Ide tartozik az, hogy mondjuk szociális segélyt vagy éppen e célt szolgáló étkeztetést adunk. És bár a szociálpolitika mégsem szűkíthető le erre, ma szerintem joggal került előtérbe, hogy a szociálpolitika viszonylagos önállóságát jobban ki kell fejleszteni, egy civilizált, modern, sajátos intézményrendszert szükséges kiépíteni. Az országunk szociálisan ugyanis nem civilizált abban az értelemben, hogy az emberi elesettségnek számos olyan típusa van, amelyekre égészen egyszerűen nincs semmilyen megoldás, se egyesület, se ellátás, se intézmény, se jogszabály, se semmi. Másfelől azonban a szociálpolitikának meg kell próbálni tudatosan befolyásolni más területeket is. Négy ilyet emelünk ki a mi koncepciónkban. A lakáspolitikáról, a foglalkoztatásról, az egészségügyről és végül ® Ebben az értelemben a szociálpolitikának tulajdonképpen az lenne a legfőbb célja, hogy egy olyan viszonyrendszert teremtsen meg, amiben nincs szükség szociálpolitikára? — Ez jól hangzik, de illúzió, hogy ilyet lehet csinálni. A leggazdagabb országokban is van szociálpolitika, csak a jellege más. Ugyanis például szociális problémaként nemcsak egyszerűen az alacsony jövedelmű- séget és az alapvető életfunkciók ki- elégületlenségét vagy veszélyeztetettségét értjük, hanem például azt is, hogy valakinek egész normális jövedelme van, de a házasságában vagy a nevelésben olyan súlyos konfliktusokba kerül, amely ellehetetleníti az életét. ® A fogalommagyarázattól térjünk most vissza az eredeti kérdéshez: a szociálpolitika miért is került ilyen nehéz, gyökeres változtatást igénylő helyzetbe? — Utaltam már a magyar társadalom radikális átalakulására az elmúlt időszakban, most nézzünk néhány konkrét szociálpolitikai hatást. Kezdjük azzal, hogy a nyugdíjasok száma m,egnégyszerezödött az e'múlt 20-25 évben. A költségvetésből (s 1989. január l. óta a társadalom- biztosításból) természetesen összehasonlíthatatlanul nagyobb rész megy a nyugdíjakra. De átalakult az aktív-inaktív népesség aránya az iskolarendszerben eltöltött átlagos idő növekedése miatt is. Emiatt kevesebben hozzák létre a szociális célokra (is) újraelosztható társadalmi jövedelmet. Hadd tegyem másodikként hozzá: majdnem minden szociális ellátásunk, rendszerünk nem inflációs feltételek között alakult ki. jött. létre. Amikor már két számjegyű és ezen belül is elég magas (15 százalék vagy ennél magasabb) inflációk alakulnak ki évente, akkor vadonatúj problémaként jelenik meg a szociális pénzbeli jövedelmeknél a reálérték-megőrzés. Harmadikként arra hívom fel a figyelmet, hogy a szociális intézmények ás ellátások óriási többsége a munkaviszonyhoz kötődik. De vajon a változó foglalkoztatási helyzetijén mi legyen a munkanélküli és eltartottjai ellátásával? Adjuk még mindehhez, hogy az egász szociálpolitika új és gyorsan változó gazdasági és politikai intézményrendszer keretei között találta magát. Hiszen ellentmondások. visszaesések ellenére egy fokozatos reform ment végbe a gazdasági szerkezetben, irányításban. A szocialista piacgazdaság körülményei között vajon hogyan értelmezhető a vállalati szociálpolitika? Nehogy úgy képzelje valaki, hogy ez elhanyagolható: 1987-ben csak a szocialista ipar vállalatai 13- 14 milliárd forintot költöttek szociális célokra, 3,5 milliárdot például lakástámogatásra, akkor, amikor az állami költségvetés is csak 7 milliárdot. Új körülményeket teremtenek a gazdasági szabályozás más változásai is. Egy adótábla-módosítás sokkal nagyobb jelentőségű szociális következményekkel járhat, mintha a rendszeres szociális segély átlagát 200 forinttal megemelik, pedig az sem kevés, mert 50 ezer embert érint az országban. Ugyancsak új helyzetet hoz a politikai rendszer demokratizálása legalább két szempontból. Az egyik, hogy a szooiális problémák kikerülnek az államigazgatás, a hagyományos döntéshozatal mechanizmusaiból és nyilvános politikai vita tárgyaivá válnak. Másodszor — és ezt nagyon lényegesnek tartom — méltó helyére kerül az öntevékenység. Már az elmúlt évben ötvennél több olyan egyesület, egylet volt, amely mellett bábáskodtunk és máig naponta új és új alapítványok jönnek létre a hasonló élethelyzetben lévő emberek, csoportok kölcsönös segítésének megszervezésére, támogatására. Hihetetlen találékonysággal olyan szociális funkciókra jönnek rá az emberek — ha hagyják őket s pláne, ha kapnak szakmai segítséget, törvényes lehetőséget —. amelyek óriási dolgokat hoznak létre a szociálpoli- ka területén. 9 Mindez kétségtelenül fontos tartalék, de mégis felmerül a kérdés, elegendő lesz-e az elkövetkező időszakra. — önmagában nyilván kevés, azonban alátámasztja azt, amit vitairatunkban állítani akarunk. Azt, hogy a gazdaságilag nehéz helyzet éveiben, amikor valószínűleg legfeljebb stagnáló vagy nagyon kicsit javuló átlagos életszínvonalra számíthat a lakosság, ennek ellenére lehet egy társadalmilag hatékonyabb, civilizáltabb, kulturáltabb, érzékenyebb szociálpolitikát csinálni. ® Még akkor is, ha a források esetleg szűkülnének? — Ez persze nagyon nehéz helyzetbe hozná a szociálpolitikát. Nem kis fejtöréssel valahogy azt próbáljuk megcélozni, hogy a jelenleg kitűzött szociális feladatokat tekintetbe véve a meglévő források reálértéken tartásával próbáljunk társadalmi értelemben 'hatékonyabb szociálpolitikát csinálni. 9 Mekkorák ezek a meglévő források? Nőttek vagy csökkentek? — Nagyon durván szólva mintegy 500 milliárd forintot fordíthatunk szociális célokra 1989-ben. Ha csak a klasszikus értelemben vett szociális pénzbeni és természetbeni juttatásokat. ellátásokat vesszük figyelembe, akkor ezek hihetetlenül dinamikusan nőttek az utóbbi évek során. Azonban, ha azokat a költségvetési tételeket is ideszámítjuk, amelyek címkéjüket tekintve nem szociális juttatások, de ilyen típusú funkciókat is betöltenek közvetve vagy esetleg majdnem teljes mértékben, akkor hosszabb távon az előbbi és az utóbbi tétel összege állandp. Például 1988-ban a bruttó hazai termék értékének 6.9 százalékát tették ki a fogyasztói ártámogatások. Ugyanakkor a kormánynak van egy fogyasztói ártámogatási leépítési programja, amely kb. 3 év alatt ezt az arányt a GDP 2,8 százalékra csökkentené. Természetesen nem ellenezzük. hogy a szocialista piacgaz- dáság kiéDítése érdekében a kormány ezt folytassa, de reméljük, hogy a leépített, a kivont fogyasztói ártámogatásból szociális jövedelmet csinálhatunk. Ezáltal három év alatt durván 26 milliárd forint juthatna vissza a szociális szektorba. A költségvetés teljes terhelése nem nőne és nem is csökkenne, a támogatást pedig lehetne szociálisan, hatékonyabban elosztani, miközben a rendszer torzító hatása is csökkenhetne. 9 Megvan erre a szándéka a kormányzatnak? — Én mind nagyobb nyitottságot tapasztalok, persze folyamatos viták közepette. Vitairatunk mindenesetre abból indul ki. hogy bizonyos szociális jövedelmeket lehet más területre átcsoportosítva ésszerűbben és célzottabban felhasználni, anélkül, hogy az összes kiadás nőne. Mondok egy másik ilyen — talán kényesebb — területet. A lakáshitelkamat-tá- mogatásokat általában nem úgy tartjuk nyilván, mint közvetlen szociálpolitikai juttatást. De mindenki tudja, hosszú évtizedekre lehet 3 százalékos rögzített lakáshitelkamatot fizetni. A költségvetés az OTP-nek a valóságos kamatszint és a 3 százalék közötti különbséget kifizeti. Ezt nevezzük hitelkamat-támogatásnak. és az utóbbi évek növekvő inflációja oda vezetett, hogy 1988- ban már 34 milliárd forint volt az erre kifizetett összeg a költségvetésből. Ennek jelentős része persze jó helyre megy. Azokhoz a fiatal családokhoz, akik 3-4-5 helyre vannak adósodva. Van azonban, ahol ilyen mértékben nem indokolt ez a burkolt támogatás, hiszen a pénzt többnyire nem vagy nem csak szociális indokok alapján kapták, ráadásul helyzetük azóta lényegesen meg is változhatott. Ha meg lehetne azt tenni, hogy ennek az 1989-re már közel 60 milliárdra emelkedő, befagyott hatalmas lakáshitelkamat-támoga- tásnak egy bizonyos részét felszabadítsuk, akkor ezt át lehetne fordítani az első lakáshoz jutás segítésére, illetve a szociális jellegű lakásproblémák megoldására. Persze ez a kamattámogatást ma élvező családok számára nyilván nem túl szimpatikus gondolat. Mégis úgy gondolom, hogy érdemi és teljesen nyilvános vita során meg lehetne nyerni többségüket egy ilyen, a társadalmi igazságosa ágnak jobban megfelelő döntéshez. Már csak azért is, mert áldozatuk gyermekeik könnyebb lakáshoz jutásában térül meg és ez —: persze megfelelő garanciák esetén — szerintem megérthető és megértethető. @ Ha a támogatások átrendezését az említett két területen és esetleg máshol is, ahol indokolt, sikerül elérniük, akkor a felszabaduló összeget milyen célokra javasolják felhasználni a vitairat szerzői? — A legjobb esetben is csak 5-10 százaléknyi átrendezhető, illetve bizonyos állami feladatok társadalma,- sításával fölszabadítható, megsokszorozható eszközről van szó. Ez ugyan nem sok, de megfelelően koncentrálva lényegesen segíthet a szociálpolitika hatékonyságának javításában. Mi úgy gondoljuk, hogy négy területre kellene koncentrálnia a szociálpolitikának: az önálló életkezdés. a fiatalok családalapításának támogatására; az önmagukról gondoskodni képtelen emberek segítésére; a foglalkoztatási gondokból eredő. várhatóan növekvő szociális feszültségek keze’ésére; valamint a halmozottan hátrányos helyzetben lévők terheinek csökkentésére. A konkrét támogatási formák és intézményes ellátási formák korrekciója már sokoldalúan folyik. ® Nincs mód arra, hogy lapunk hasábjain ezeket részletesen áttekintsük, ahogy sok más nagy kérdés megbeszélésére sem jut most hely. Ezért befejezésül azt kérdezem: milyen módon ismerkedhet meg mindezzel az érdeklődő? — A mostani változat fölött széles körű szakmai és politikai vita kezdődött. Ennek eredménye lesz majd a vitairat módosított, javított változata, amely — reméljük — már a nyáron megjelenik egy könyvesboltban bárki által megvásárolható kötetben. ® Mikorra várható, hogy a dokumentumban felvázolt elképzelésekből valamilyen kormányzati döntés születik? — A gyakorlati elhatározások megfogalmazása feltehetően nem egyszerre történik majd. hanem folyamatosan. Mégis lesz egy meghatározó .időszak. Hiszen a kormány a nyár elejére új programot készít, amelynek kialakításában elképzeléseink már szerepet kaphatnak. Sőt, azt sem titkolom, hogy mi a szociálpolitikai részprogramot egy olyan nagy humán program, részének tekintjük. amelyben komplex módon lehet kezelni az emberi erőforrások problémáját és amelyben így szerves összefüggésével együtt van jelen környezetvédelem és kultúra, isko'aügy és egészségügy s velük a szociálpolitika. Mély meggyőződésem, hogy egy megújuló Magyarországon ez az egyik legfontosabb, a különböző világnézetű emberek széles körét ösz- szefogó feladat. Bárd AndrásInterjú Bááalri István HhmtUkárral
