Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-02 / 78. szám
10 Titian 1989. ÁPRILIS 2.. VASÁRNAP A kritikák kereszttüzében A táblát már átfestették Pamchiva — Piroska Esküszöm. hogy az országhoz hű leszek Sárga tűzzel játszik a napsugár az udvaron, fénytócsákba lépünk. A hétköznap délelőtt álmos, terpeszkedő csendje veszi körül azt a négy embert is, akik az érdi házasságkötő terem előszobájában várakoznak. Két férfi s két asszony. Arcukon ünnepélyesség, kezük szorosan kulcsolja párjukét. A terem ablakait sötét függönyök takarják, kirekesztik a tavaszi nap melegét. Kristálycsillárok szórják a fényt, az asztalt a magyar trikolór fedi címerünkkel díszítve. Méltóság árad. Üresek a széksorok, vendégekre most nem számítanak. Klutákné Barna Éva nem köti föl az anyakönyvvezető nemzetiszín szalagját, a szertartást ma nem ő, hanem Pató Simon, a városi tanács elnöke végzi. Az az eskü, amely most köttetik, két ember életében sorsfordulót jelent. Az Erdélyből származó Vaskú- tiné Németh Piroska és a kárpátaljai Esze Kálmán ezekben a pillanatokban válnak országunk állampolgáraivá. Piroska selyemblúzának színe a napfényt csempészi a terembe, meg- illetődötten és egyedül áll az asztal előtt. Halkan mondja Pató Simon után az állampolgári eskü szavait: Én, Vaskútiné Németh Piroska esküszöm, hogy a magyar hazához és a dolgozó néphez hű leszek ... A Himnusz ígérete itt most más. A mi imádságunk és az erdélyiek himnusza ugyanazért könyörög: Isten, áldd meg a magyart, és — vezesd győzelemre néped, összeszorul ökölbe a kéz, moccanatlanul, ebben a percben egyesül a két kívánság. Piroska Paraschivaként érkezett 1984-ben Magyarországra, a kicsiny, határ menti falucskából, Chiorac- ból. A települést valamikor Erdűgya- raknak nevezték, de eltűnt ez a szó a térképekről már régen, mint ahogyan elűnt az ott élő nemzetiségek iránt a tisztelet is. Az akkor huszonkét éves tanítónő életében keserű perc volt az a pillanat, amikor úgy döntött: kéri a román kormányt, járuljon hozzá áttelepüléséhez. Két esztendőbe telt, amíg útlevelet kapott, két bánatba süllyedt esztendőbe. Az iskolába, ahol addig tanított, be sem tehette a lábát többé, s hiába kilincselt állás vagy alkalmi munkák után, egyszer és mindenkorra tétlenségre ítéltetett. Ült hát otthon a kis házban, s ette a szűkös kenyeret, amit szülei biztosíthattak neki. Sokszor vált sötétre lelkében a remény, s talán már azt is eldöntötte magában, hogy egyszer majd éjszaka győzi le a határt, amikor végre megérkezett az engedély. Budapesten, a nagynéni lakásában talált otthonra, s alig egy hét múlva ismét taníthatott a Soproni utcai általános iskolában. Nehéz volt újra visszatalálni a szavakhoz, s nehéz volt újra mosolyogni, de sikerült. Aztán egy társaságban megismerkedett Vaskúti Lőrinccel. Az ismeretségből szerelem, majd házasság lett. Igaz, ez utóbbi nem ment egyszerűen, lévén, Piroska román állampolgár, de nem is Piroska, hanem Pa- raschiva. Lemondott hát az állam- polgárságáról, s várt ismét másfél évig, amíg hontalanná nyilvánították. Megküzdött azért is, hogy Pa- raschivából Piroskává váljon, sőt, megharcolt a „h” betűért is, amit vezetéknevének végéről lefelejtettek a román hatóságok. Lényegében emberi tartásáért csatázott, magyarságáért járt hivatalból hivatalba. Tavaly nyáron, négy év óta először érezte újra, hogy megmozdult valami körülötte. Akkor, amikor hivatalosan is Vaskútiné vált belőle. A kicsi Lőrinc, aki idén januárban született, már teljes joggal használhatja édesapja nevét. — Keserű érzés, ha az ember hontalan — fnöhdj'a Piroska —, elmondhatatlanul keserű. Az ember valósággal settenkedik saját embersége körül, úgy érzi, eltűnt az életéből valami, ami pedig minden élőlénynek jár. Nincs hazája, földje, hite, hovatartozása. Végtelenül nyugodt öröm ez nekem, hogy mától én is a Magyar Népköztársaság állampolgára lehetek, s hálás vagyok a sorsnak, hogy utamat erre fordította Csak a szüléimért vérzik a szívem. ők őrlődnek miattunk. Erdő- gyarakon élnek a testvéreim, ott is vannak unokák, mi pedig innen küldözzük hozzájuk szeretetünket. Teljes lelkemből remélem, megváltozik egyszer a világ, ad még örömöt mi- nékünk, teljeset. ★ Esze Kálmán a kárpátaljai Bada- ló községből jött, onnan, ahol ha nagyon megerőltette a szemét, láthatta Szatmárcseke templomtornyát. Hamar kikerült a magyar lakta falu védő öleléséből. A szabószakmát Lembergben (ma: Lvov) tanulta, katona a Volga mentén volt. — 1978-ban Érden jártam, rokonoknál, itt ismerkedtem meg Jolival, a feleségemmel. Szó szerint egy pillanat alatt megéreztük egymás hajlandóságát, összeházasodtunk. Nyolc hónap telt el, amíg megkaptam az engedélyt a családegyesítésre. összespórolt kis pénzemen tudtunk venni egy házrészt, munkát találtam, nekemvalót, s megszülettek a fiaim. De mardosott a fájdalom, hogy különbözöm az itt élőktől. Igazán magyarrá szerettem volna válni. 1982-ben mondtam le az állampolgárságomról, mindig visszadobták a kérést, mígnem öt év múltán megérkezett a válasz: elfogadták a kérvényem. Egy évvel ezután meg is kaptam a hivatalos papírt, s most végre letehettem az esküt. Magyar vagyok. — Szép mosoly villan föl arcán, büszke győzelem. — Most már oda tartozom, ahová mindig akartam, most már nemcsak a lelkem, a testem is magyar! Ugyanezt mondaná a Kárpátalján több ezer testvérem, ugyanez a vágy feszíti őket is. A feleségem mindig nagyon féltett, mert én tenni szeretnék értük is. Ügy érzem, fordul a világ, lassan ismét rangja lesz a hovatartozásnak, nem kell a léleknek kettészakadnia. A fiaim talán örömmel ismerik meg a Tisza másik partját is. Bellér Ágnes Egy ideje hozzászokhattunk ahhoz, hogy az emberek éberebben figyelnek arra, mi épül környezetükben. Szinte mindennaposak azok a híradások, amelyek arról tudósítanak, hogy itt vagy ott az országban a lakosság petíciókat fogalmaz, aláírásokat gyűjt egy-egy tervezett beruházás ellen. Az azonban már nem túl gyakori, hogy az emberek olyan beruházás ellen tiltakoznak, amely nem ipari jellegű, a lakókörnyezetet nem szennyezi, sőt városképi szempontból is előnyös, hiszen a középületekben szegény települést gyarapítja. Talán sokan kitalálták már, hogy a szigetszentmiklósi tömegszervezeti házról van szó. A beruházást az MSZMP KB 40 millió forinttal, a munkásőrség 8 millióval finanszírozza. A beruházásra fix áras szerződést kötöttek, s olyan kivitelezőt kerestek, aki rendkívül olcsó technológiával, rövid határidőre vállalta a munkát. Már a tervezés idején arról volt szó, hogy a létesítményben helyet kapnak a város tömegszervezetei is, a KISZ-től a Vöröskeresztig. Aki a jó ütemben épülő ház alaprajzát megnézi, azonnal feltűnik, hogy szokatlan módon a színházterem nem az épület középpontjába, hanem egyik sarkára került. Ennek oka, hogy a most formálódó középület csak egyik szárnya lenne egy nagyobbnak. Az eredeti terv szerint ugyanis a tömegszervezetek háza mellett állna a városi tanács új épülete. Így a mai tanácsházát — amelyben jelenleg még a pártbizottság munkatársai is dolgoznak — közművelődési célokra lehetne átalakítani. A hirtelen nőtt Sziget- szentmiklósnak ugyanis nincs művelődési háza, s könyvtára is csupán akkorka, amellyel még egy község sem dicsekedhetne igazán. A késő ősszel megkezdett építkezésnek mégsem emiatt támadtak ellenzői, s nemcsak a — Szigetszent- miklóson is zászlót bontott — Magyar Demokrata Fórum tagjainak köréből. Párttagok fogalmazták meg először, hogy nem tartják politikus dolognak a mai' nehéz gazdasági helyzetben pártszékházat építeni, ráadásul olyankor, amikor tanterem- és közműgonddal küzd a település. A kutya ugat, a karaván halad — mondhatnánk a kialakult helyzetre, ha nem lenne sértő az érintettekre. De tény, hogy a kritikák kereszttüzében is folytatódott a munka az építkezésen, de tény az is, hogy a pártbizottság vezetői sokszor és sok fórumon érveltek a beruházás mellett. Mondván, az épülő ház színház- terme, előadói szobái a nagyközönség rendelkezésére állnak, s szeretnék a művelődési házakhoz hasonlatos módon működtetni az intézményt, a helyiségeket igénybe vevőktől terembért szedve. Lapunk is közreadta annak a levélváltásnak a dokumentumait, amely az MDF szigetszentmiklósi szervezete és Hámori Csaba, a Pest megyei pártbizottság első titkára között folyt. Ebből kiderült, az MDF képviselői sok párttagnál jobban megértették azt, hogy botorság volna abbahagyni a megkezdett beruházást csupán azért, mert azt az MSZMP finanszírozza. Tudják, bőrükön érzik, hogy mennyire nincsenek közművelődési intézmények a városban, milyen gond leültetni fedél alatt, kulturált körülmények között akár csak százötven embert is. Ezért azt kérték, hogy a párt a ház megépülése után biztosítsa a teljes társadalmasítást. Tulajdonképpen nyitott kapukat döngettek, hiszen a pártbizottság hónapok óta azon dolgozott, hogy a terveket ennek szellemében módosítsák. Erről beszélgettünk Tóth Dezsővel, az épület tervezőjével, Ni- zák Imrével, a Pestber igazgatóhelyettesével, Jánki Zoltánnal, a megyei pártbizottság osztályvezetőjével, Szamos Gáborral, a Heves Megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatójával és a város vezetőivel. Leginkább az érdekelt, hogy miként le- ’het hyugodtan. eredményesen1 dolgozni a kritikák közepette. Hiszen áttervezték a földszinti részt. Itt kap helyet egy családi könyvtár. Az előadóteremben nyelvtanfolyamtól szabás-varrásig sokféle programot lehet majd szervezni. A napokban pedig átfestették a táblát, amely az építkezés kerítése mellett található. Az épület új neve: közösségi ház. M. K. SZÜKSÉGBŐL ERÉNYT Ezekben o napokban vették át a településfejlesztő társadalmi munkaversenyben élenjáró városok, községek a vándorzászlót és az oklevelet. E tevékenység nyomán több mint másfél milliárd forintnyi értékkel gyarapodott a megye. A forintok mögött új iskolák, utak, járdák, közművek, parkok vannak és soksok közös munkával töltött nap, amely azon túl, hogy gazdagítja a települést, összetartóbb közösséggé kovácsolja az embereket. összeállításunkban a három első helyezettet: Gödöllőt, Veresegyházat és Tápiógyörgyét mutatjuk be. A tápiógyörgyei iskola Tápiógyórgyén tavaly ősszel átadott tíztantermes általános iskolai épületszörny értéke mintegy negyven- tétmillió forint. A tanács számlájáról anyagra, s kevéske szakipari munkára összesen tizenkét és fél millió forintot fizettek ki az elmúlt években. A két érték közötti különbözet a település lakóinak, a gazdálkodó szervezetek dolgozóinak, s a kisiparosoknak a társadalmi munkája fedezte. így Tápiógyörgyén minden lakóra — a csecsemőktől a magatehetetlen aggastyánokig — több mint 14 ezer forint értékű társadalmi munka jutott. A településfejlesztési verseny díjaként járó egymillió forint jobb helyre aligha kerülhetne, mint Tá- piógyörgyére. Míg mostanában egyre több tanácselnök panaszkodik pénzhiányra, a beszűkült lehetőségekre, a mindennapos fizetési gondok szorítására, addig Józsa László — mintha Tápiógyörgye magányos és nyugodt szigetként emelkedne ki a gazdasági bajok háborgó tengeréből —, sorolja a tanács terveit. Mire szeretnének vállalkozni kft.-ta- göklként, hogy milyen alapítványt kívánnak tenni, milyen pályázatot szeretnének beadni? Hogyan csinálják? Mi a titkuk? Nehéz lenne megmagyarázni. Errefelé valahogy beleszülettek az emberek ebbe a szemléletbe. Az élet kényszerítette találékonyságba, a magad uram, ha szolgád nincsen filozófiájába. Gödöllő — egy év kivételével — hatodik esztendeje úgymond „zsinórban” nyeri a megyei településfejlesztési verseny első díját. — A dicsőségen kívül nem kevés pénz is jár az első helyezettnek, s igazán nem szívesen mondanánk le a jutalomról — mondta Papp István tanácselnök. — Megvan tehát a hajtóerő, de az is igaz, hogy a város lakóinak többségében igen erős a lokálpatriotizmus. A verseny első helyezésével járó pénzt tavaly út- és járdaépítésre fordították. ez égető gondja a településnek. S olyan cél, amelyre mindenki szívesen áldoz pénzt és munkát egyaránt. A tanácstagi körzetek versenyben állnak egymással, ahol a legtöbb társada’mi munkát regisztrálhatják az évben, külön iu- talmat kapnak, s ebből úiabb feladatot oldanak meg. Meghirdették az egy forint—egy forint akciót, amely a harmadik éve él, önszervezővé teszi a kalákát. A lényege az. hogy ahol a lakosság az útépítési költségek felét vállalja, oda a tanács is szívesen ad pénzt. így épült meg a városban 1,4 kilométernyi portala- nított út. Veresegyház ismét elf" ta nagyközségek között. Szinte 'r nem is meglepő, hogy ismét ők. Hiszen a társadalmi munkaversenyben kapott jutalmat évről évre kaláka igénybevételével költik el, így egyik eredmény hozza a másikat. A társadalmi munka tavalyi értéke több mint 62 millió forint, összefogással hosszabbították meg a csatorna-, a gáz- és a vízvezeték-hálózatot. Környezetvédelmi céllal területet rendeztek, fásítottak. Fejlesztették a strandot, lakossági hozzájárulással bővült a telefonhálózat. Az iskolák, óvodák szülői munkaközösségei is tették a dolgukat, szerepük szerint. Magukért, gyermekeikért, a faluért. Güdöllő, városközpont (fent). Itt tölthetik a nyarat a veresegyházi napközisek
