Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-15 / 88. szám

1989. Április is., szombat mr • MEGYEI 3 A Hazafias Népfront pártsemleges mozgalomként akar működni Németh Miklós fogadta a Bl[ szakembereit A HÉT HÍRE ÁTVÁLTJUK A Hazafias Népfront a jö­vőben pártsemleges szövetseg- szervező politikai mozgalom­ként kíván működni — hang­súlyozza a HNF szerepét, fel­adatkörét újrafogalmazó do­kumentum, amelyet pénteken az új városházán rendezett ülésen — a soron következő kongresszusra való előkészü­let jegyében — vitattak meg az országos tanács tagjai. A tanácskozáson — még az érdemi eszmecserét megelő­zően — az országos tanács határozott arról, hogy fel­menti a titkárságot, és jelölő- bizottságot küld ki, amely ja­vaslatot tesz egy ügyvezető elnökség személyi összetételé­re. E testület az októberre előrehozott kongresszusig mű­ködik majd. Huszár István, a Hazafias Népfront OT főtitkára beve­zetőjében rámutatott: nap­jainkban történelmi esélye van a népfrontnak, hogy ön­álló, pártoktól és pártérdekek­től független, átfogó prog­rammal jelenjen meg a köz­életben. E programnak — mint mondotta — már számos részelemét kimunkálták a HNF bizottságai: készen áll egyebek közt a gazdaságpoli­tikai platform és egy kulturá­lis, illetve 'környezetvédelmi koncepció is körvonalazódik. A vitában Kovács Dezső fel­hívta a figyelmet arra, hogy a Hazafias Népfront politizálási alkalmat adhat a párton kí­vüli állampolgároknak, ellen­őrzési lehetőséget az igazságos­ság, a törvényesség, a közélet tisztasága felett, hozzájárulva az emberiesség érvényesülésé­hez. Kristó Nagy István ki­emelte, nem ért egyet a mos­tanában divatos, országgyűlési képviselői visszahívásokkal. Javasolta viszont, hogy a Ha­zafias Népfront bizottságai is vonják meg a képviselők munkájának mérlegét és kéz-, deményezzék azok visszahívá­sát, akik soha nem szólnak hozzá semmihez, rendszeresen távol maradnak az üléssza­kokról, részérdekeket képvi­selnek, hibás döntések mellett állnak ki. Mint mondotta, mintegy 50 képviselő cseréjé­vel lényegesen hatékonyab­ban dolgozhatna a parlament. Több hibás kormányzati, mi­nisztériumi döntés miatt a konzekvenciák levonását, sze­mélyi változtatásokat sürge­tett. Nem szabad megfeled­kezni az országos tanács háza tájáról sem — mondotta. Nagy tapsot kapott az a javaslata, hogy ne lehessenek tagjai a testületnek azok a „protokoll’’ személyek, akik még arra sem méltatják az országos tanácsot, hogy megjelenjenek ülésein. Ugyancsak hangos tapssal he­lyeselte az országos tanács Kristó Nagy István egy másik javaslatát, mely szerint a nép­frontmozgalom is foglaljon ál­lást a fegyvertartási engedé­lyek társadalmi vizsgálata ügyében. Tóth Tamás azt hangsúlyozta, hogy a függet­lenített népfront-tisztségvise­lők egyetlen pártnak se lehes­senek tagjai, mert különben a pártsemlegesség elve nehe­zen értelmezhető. Ezután személyi változások­ról döntött a testület. Az ülés elején felmentett titkárság he­lyébe az októberi kongresszu­sig működő, 21 tagú ügyvezető elnökséget választott a hely­ben megbízott jelölőbizottság javaslatai alapján. Az ügyve­zető elnökség elnökéül Ku- korelli Istvánt választották meg. az országos tanács elnö­ki-főtitkári ’ összevont tisztére Huszár Istvánt, titkárrá Dt>­A Vásárhelyi Pál Társaság levele Szavahihetőségünket kockáztatnánk Kemény hangon bírálja a kormányt és a bős—nagymaro­si vízlépcső építését ellenzők egyes csoportjait a Szűrös Má­tyáshoz, az Országgyűlés elnö­kéhez eljuttatott levelében a Vásárhelyi Pál Társaság, amely követeli, hogy a befeje­zés előtt álló beruházást a nemzetközi szerződéseknek megfelelően zárják le, a nép­szavazásra szóló javaslatokat pedig a Parlament utasítsa el. Ezt egyebek között arra ala­pozzák, hogy véleményük sze­rint a nagymarosi vízlépcső az egységes európai vízi út keleti kapuja, és így Európához kap­csolja hazánkat. Sem a bősi, sem a nagymarosi létesítmény megépítésével kapcsolatban semmiféle bizonyított,' vagy akár értelmesen' és hitelt- ér­demlően megfogalmazott káros következményről sem a szak­emberek, sem a közyélemény nem tudnak. A nagymarosi vízlépcső megépítését érvényes szerződé­sek alapján, a magyar állam garanciája mellett osztrák cég vállalta: a szerződés felbontá­sa nemzetközi hitelünket teszi tönkre, s erkölcsi hatása bel­földön és külföldön egyaránt felmérhetetlen. A kormány ha­tározatlansága ebben a kér­désben arra látszik utalni, hogy legitimációjának erősítésére el­lenzéke nem feltétlenül politi­kailag legerősebb, de minden­képpen leghangosabb csoport­jának megnyerésére — egy vélt társadalmi konszenzus érdeké­ben — a munkák leállításának áldozatától sem riad vissza. Az ellenzék legaktívabb csoportjai pedig a valós 'problémák fel­vetése, vitatása helyett foly­tatják a személyes presztízs által is vezérelt kétes játékot, és olcsó győzelem reményében feláldozzák igazi lehetőségein­ket. A vízlépcsőrendszer beruhá­zásának nagy része elkészült, a hátralévő munkák költségeinek döntő többségét a kivitelező osztrák vállalat fedezi a későb­bi áramszállítás fejében. A munkák leállításával kárbave- sző1 tízmilliárdok, az ugyancsak jelentős külföldi kártérítési kötelezettségek, valamint a bontás és helyreállítás költsé­gei gazdasági helyzetünkben elviselhetetlen és főleg értel­metlen többletterhet jelente­nének. Az elköltött és minden­képpen kifizetendő milliárdo- kért a döntéshozóknak és a műszaki tervezőknek felelniük kell, de a felelősségre vonás­nál a vádlókat is felelősség ter­heli: a vádakat kell igazolni, és nem a megvádoltnak kell a gátlástalan propaganda vád- özönére válaszolnia. Ez a fele­lősségre vonás azonban nép­szavazásra, népítéletre nem bízható. A felelősséget bíróság, és ne a jobb választási propa­ganda hatásossága és hangere­je döntse el. A népszavazás propagandaeszközei a kérdés körüli zűrzavart, tájékozatlan­ságot tovább fokozzák. A mun­kák folytatására és a népsza­vazási javaslat elutasítására vonatkozó követelést csak mo­tiválja a vízügyi szakma hite­lének védelme, a szervezett hi­telrontás elleni tiltakozás. A vízügy hitelén túl az ország megbízhatóságának és logikus gondolkodásra való képességé­nek a hitelét is kockáztatjuk — olvasható egyebek között á Vásárhelyi Pál Társaság veze­tői által aláírt levélben, ame­lyet Szűrös Mátyáshoz juttat­tak el azzal a kéréssel, hogy továbbítsa az országgyűlési képviselőknek, s a Parlament döntésénél ezeket az érveket is mérlegeljék. bős Lászlót, az eddigi titkár­sági irodavezetőt. A másik titkárnak javasolt személy Su­gár Nándor, a gazdaságpoliti­kai bizottság titkára visszalé­pett. A korábbi titkárok közül ketten — Molnár Béla és Ga- ramvölgyi József — nem vál­lalták a jelölést, Ribánszki Róbert jelölését szavazás so­rán elvetette a testület. Németh Miklós, a Miniszter- tanács elnöke pénteken, a Parlamentben fogadta a Nem­zetközi Kiállítások Irodája (BIE) vizsgáló bizottságának Magyarországon tartózkodó tagjait. A szívélyes légkörű megbeszélésen jelen volt So­mogyi László, a Bécs—Buda­pest világkiállítás előkészítő bizottságának kormánybiztosa. 9 Háromnapos országos konferencia témája volt Budapesten a munkanélküliség. 9 Lezajlott a VII. épí­tőipari ifjúsági találkozó. 9 Kiállítás nyílt a szovjet űrkutatásról a budapesti Planetáriumban. 9 Gyula adott otthont a húsipari tanulók országos versenyének. 9 Megalakult a Magyar Jogász Szövetség bírói tagoza­ta. 9A hét híre az isi, hogy tudományos tanácskozást rendeztek a fővárosban Gazdaságunk és a forint kon­vertibilitása címmel. A madarak és fák napján Ócsán Támad a tűkarcgomba Munkában a facsemeteüllető gép Közel négy évtizede kor­mányrendeletet adtak ki a madarak és fák napjának meg­ünneplésére. Napjainkban, amikor a környezetvédők mind gyakrabban emelik fel szavu­kat az erdők, a természet tisz­tasága, értékeinek védelme ér­dekében, igazán tiszteletet éb­resztő e téren minden megnyi­latkozás, gyakorlati kezdemé­nyezés. Tegnap öcsán került sor a Pest megyei fásítási hónap és a madarak, fák napja alkalmá­ból rendezett ankétra. Erdé­szeti szakemberek, valamint a rendező szervek, köztük a me­gyei tanács, az Ócsai Erdészeti Gt. tagszövetkezetei és taggaz­daságai vezető képviselőinek jelenlétében dr. Balázs István megyei tanácsos méltatta az esemény jelentőségét. Elmond­ta, hogy ebben a pénzszűke világban is sikerült a megye több szövetkezetének és gaz­daságának a kitermelt erdők helyébe újat telepíteni. Ki­emelte a tápiógyörgyei Zöld Mező, a hernádi Március 15. és a dabasi Fehér Akác termelő- szövetkezeteknél folyó erdő­karbantartási és telepítési te­vékenységet. Szólt a tulajdonosi érdekelt­ség erősítéséről, s a magántőke esetleges bevonásáról az erdő- gazdálkodásban. Mint mondta, a jelenlegi álláspont az, hogy az említett tőkére a jövőben a faültetvények gyarapításánál lehet szükség. Utalt arra, hogy felvetődött egy új erdőtör­vény születésének a gondolata is, de ennek előkészítéséhez szükség lenne egy erdészeti programnyilatkozat elfogadá­sára. Az Öcsai Erdészeti Gazdasá­gi Társulás tevékenységéről adott átfogó tájékoztatást Schultheisz József ügyvezető igazgató. Utalt egyebek között arra, hogy rendkívül költséges az erdőművelés, kevés a tele­pítésre, a meglévő erdők kar­bantartására fordítható pénz. Annak ellenére, hogy nehéz helyzetben vannak a gazdálko­dók, tavaly az utóbbi öt év legjobb eredményeit érték el. Több mint félmillió dollárt tett ki a papírfa-exportjuk a szom­szédos Ausztriába és Jugoszlá­viába. Az előadásokat követően ke­rült sor Bugyi határában arra a bemutatóra, amelyen az ügyes finn és svéd erő- és munkagépeket tekintették meg a meghívottak. A 6,5 hektáros területen huszonkét évvel ez­előtt ültetett erdei fenyőket termelnek ki, mint kiderült azért, mert megtámadta őket egy ritkaságszámba menő, úgynevezett elsődleges kárte­vő, a tűkarcgomba. Gy. L. Régi nóta ez. A tetszés sze­rint bármely más pénzre át­váltható forint óhaja, igénye visszatérően fel-felbukkan mind a termelő és kereske­dő cégek, mind a lakosság kö­rében. Az óhajoknak, az igé­nyeknek szinte semmi sem szab korlátot, annál inkább korlátozza azok gyakorlati ér­vényesítését a valóság. A nyers valóság. Amit nehezen veszünk tudomásul. Sőt! Nem akarunk tudomásul venni. Miért is vennénk tudomásul? Olyan elringatóan kedvesek tudjak lenni az — illúziók ... Kevés ország engedheti meg magának — polgárainak — azt a luxust, hogy mindenféle megkötöttség nélkül bonyolód­janak le a deviza- és bank- jegyüzletek, -ügyletek. A meg­kötések mértéke egyben jelzője annak is, mire képes az adott országnak a gazdasága. Ami hazánk esetében sincsen más­ként. A forintleértékelés kö­zeli emlékével küszködve sem állíthatunk mást, mint ami az igazság: pénzünk, sajnos, még mindig felülértékelt. A nem­zetközi piac nem hajlandó olyan arányban átvállalni a magyar munkát — olyan áron megvásárolni az ezt a munkát megtestesítő árukat, szolgálta­tásokat —, amilyen árfolya­mon mi jegyezzük a különbö­ző, mértékadó valutákat. Lo­gikus a következtetés: további leértékelés(ekelt tartogat a jö­vő. ' önmagában az árfolyamnak az adott ország pénznemében kifejezett összege nem sok út­baigazítást ad. Ha 1987. de­cember 31-én egy amerikai dollárért 46,38 forintot kellett fizetnie egy magyar állampol­gárnak, 123,5 yent egy japán­nak és csupán 3,75 australt az Argentínában élőnek, akkor abból korántsem szabad arra következtetni, hogy az össze­gek alapján felállítható bármi­lyen gazdasági sorrend. Fontos információ rejlik viszont ab­ban, ha például tudjuk: 1987- ben hazánk egy lakosára 946 dollár értékű kivitel jutott, míg ez a mutatószám Dánia esetében 4121, Svédországnál 5286, Svájcnál 6966 dollárt tüntetett fel. S közelebbi tényt említve: Ausztria egy lakosára ugyanabban az esztendőben 3594 dollár értékű exportot mutathattak ki. Sok-sok évtizede küzd a folyó fizetési mérlegnek a hiá­nyával a magyar gazdaság. így például 1921 és 1929 között minden esztendőben' mínusz állt a külkereskedelmi forga­lom — ahogyan akkor nevez­ték — fő eredményeinek össze­ge előtt, s a hiány 1928-ban 385 millió pengőt tett ki. Ami­nek igazi súlyát akkor érthet­jük meg, ha tudjuk a kivitel teljes összegét: 826 millió pen­gő. Mai gondjainknak a vesze­delme nem a folyó fizetési mérlegnek az egy-egy eszten­dei hiányában és még csak nem is az adósságok nagysá­gában rejlik. A veszedelem ab­ban van, hogy kevés jövedel­met termelünk meg a gazda­ságban, és az itthon jövede­lemnek tartottakat sem tudjuk a külpiacokon maradéktalanul átváltani. A termelési és a ter­mékszerkezet elavultsága, az alacsony műszaki színvonal, az áruk, a szolgáltatások sze­rény minősége összegződik mindabban, hogy a magyar munka értéke a külpiacokon más, mint amit mi hiszünk, amit elérni szeretnénk. Mégis, hosszú időn át a radikális for­dulat helyett az óhajokat illú­ziókra, a szertefoszlott illúzió­kat sóhajtozásokra váltottuk át, ezek azonban nem átvált­ható „valuták”, sőt, rá kellett jönnünk, a belföldi forga­lomban sem érnek semmit. A gazdaság racionális terepe ugyanis nem ad sok helyet az érzelmeknek... Nehéz időszak áll előttünk, hiszen szinte egyszerre kell le­gyűrnünk a társadalomban és a gazdaságban felhalmozódott, más-más minőségű gondokat. A konvertibilis, azaz átváltha­tó forint, lássuk be, meglehe­tősen távoli cél, mert ennek a forintnak a forrásait kell elő­ször rendbe tenni ahhoz, hogy átváltható legyen. Két eszten­deje, 1987-ben minden ma­gyarra 42 dollárnyi mínusz ju­tott a kivitelt és a behozatalt összevetve. Ami nem nagy összeg például akkor, ha azt nézzük, ugyanez a mínusz az Egyesült Államok esetében 705 dollár volt. Amiből azonban az következnék, hogy „jobban ál­lunk”? Szerencsére tévhiteink népes seregébe ez azért már nem fért be ... igaz, éppen elég bajunk van azokkal, amik befértek. Mészáros Ottó A „potenciális bűnözők" és a kormány Csak magánbeszélgetéseken Jó érzés volt hallani az or­szágmegváltó eszméket a MTESZ gazdaságpolitikai vita­fórumán. Képzett és tanult előadók bogozgatták gazdasá­gunk összekuszált szálait. Min­denekelőtt a szocializmus de,- magóg megítélése előtt vágták be az ajtót azzal, hogy, kije­lentették, teljesen mindegy, hogyan nevezzük ml az álta­lunk épített társadalmat, utó­daink a történelem távlatából adják majd meg a végső titu­lust. Ezután sorra vették gaz­daságunk és társadalmunk neuralgikus pontjait. így a tu­lajdonviszonyok átalakulását, az irányítási mechanizmus új megítélését a piac kontra terv- gazdálkodás szemszögéből, va­lamint az elosztási viszonyo­kat. A szigorú egyenlősdi — ahol tartották is magukat hozzá — a társadalom élszegényedésé­hez vezetett, nem volt húzóerő, nem volt érdemes nekifeszülni a munkának. Az elosztás mód­ja azonban nem mellékes. Le­gyen annak több, aki valóban többet tesz. vagy többet koc­káztat, mint az átlag, s legyen világos útja az elérhető gaz­dagságnak. Mert az ügyeske­désből, a szabályok megsér­téséből adódó gazdagság sem gyakorol húzóerőt a társadalom becsületes egyedeire. A társa­dalom tagjainak szegénysége semmi esetre nem vezethet magának a társadalomnak a gazdagságához, ezért elhibázott a magas adó, mely nem több munkára ösztönöz, hanem a fekete jövedelmek megszerzé­sére, a „második gazdaság” létrehozására. Ahhoz, hogy a magyar gazdaság kivergődjék a kátyúból, el kell érni, hogy ne politikai presztízsdöntése­ken múljék egy-egy nagyberu­házás sorsa. Mert amíg ez a gyakorlat, eleve értelmetlen és logikátlan a kérdés, milyen haszna lesz annak a bizonyos beruházásnak. Sajnos úgy tű­nik, még ma sem ébredtünk rá. hogy működő gazdaság nélkül semmilyen társadalmi forma nem képzelhető el hosz- szú távon. A gazdaság mű­ködtetését pedig jobb az auto­matizmusra bízni, tehát a piac­ra, mint abban hinni*, hogy a hivatalnokok seregei sokszor elégtelen információval birto­kukban, jobb, járhatóbb utat szabnak. Az igazságot valahol már kapiskáljuk, de úgy vagyunk ezzel, mint Kolumbusz Ameri­ka felfedezésével. Sejtette ugyan, hogy nem azt a föld­részt találta meg, amit kere­sett, mégis indiánoknak nevez­te el az őslakosokat. Mi volna tehát a gyógyszer a gazdaság bajaira? Semmi! De ez a „semmi” aktív sem­mittevést jelentene a kor­mányzat részéről. Nem kellene állandóan húzogatni a „srófo- kat”, a szabályozókat módosít- gatni és úgy bánni a termelő- egységek vezetőivel, mintha azok, kiszabadulva a szabály- dzsungelből, mindjárt valami rosszat akarnának tenni, ká­rára a gazdaságnak. Hagyni kellene őket gazdálkodni! Ma még „potenciális bűnözőkként” kezelik őket, akiknek ha fel­oldják a kezéről a kötést, bűncselekményt követnek el. Holott a jog szerint sem te­kinthető senki addig bűnösnek, amíg az be nem bizonyosodik. A szabályozók állandó módo­sítgatása a kormányzat öniga­zolása is: lám, szükség van az apparátusra, kellenek a főosz­tályok, osztályok, alosztályok. És a megmerevedett, működés- képtelen szervezetek védekez­nek, nem hagyják az igazi ki­bontakozást, mert kiderülhet, nincs szükség rájuk. Ezért a működőképes gazdaság létre­hozásához fel kellene rúgni a korábbi irányítási mechaniz­mus düledező falát, és tégláról téglára újat rakni. A hallgatókat a székhez sze­gezte a fergeteges előadás, percekig csend volt. Végül az egyik szinte félve kérdezte meg: — És így látják ezt az ország irányító pozícióiban ülő köz­gazdászok is? — Magánbeszélgetések al­kalmával igen! De a mundér kötelez... Mátrai Tibor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents