Pest Megyei Hírlap, 1989. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-18 / 66. szám

1989. MÁRCIUS 18., SZOMBAT 3 M. Szolgálati titok a rendőrök száma Nem minden csibész csuklóján kattan idejében a bilincs — Hát apukám, mintha az ég szakadt volna ram akkor — meséli K., a 25 éves esz­tergályos. Hatalmas testét elö- re-hátra himbálja beszéd köz­ben. El sem merem képzelni, mekkora égnek kell egy ilyen emberre szakadni. — Szóval ez még tavaly decemberben történt. Bementem délután a presszóba, aztán ittunk egy keveset a haverokkal. Nem mondom, be voltam már ál­lítva. amikor eljöttem. Ahogy indulok hazafelé, talán ha hármat léptem, máris lenyo­mott valaki hátulról. Egyből padlót fogtam. Feküdtem úgy 20 percet, mire észhez tértem. Felállók, nézem, sehol. a pén­zem, az órámat is lecsatol­ták ... Percek alatt Bizony, előfordul az ilyen, szolgálhatnánk K.-nak a nem tűi hatásos vigasszal. Mint ahogy előfordul néha az is, ami F.-ékkel esett meg: laká­sukat szinte percek alatt fosz­tották ki. A Gy. család ugyan­csak ' a betörők miatt bosz- szankodik. Ök azt hitték, elég ha elfordítják a kulcsot a zárban, a víkendházukkal nem lesz gond a télen. sLett. Nem akarom azonban to­vább sorolni a példákat, fö­lösleges győzködnöm bárkit arról, hogy igenis van bűnö­zés Pest megyében. Amikor pedig dr. Németh Ferenccel, a Pest Megyei Rendőr-főka­pitányság vezetőjével beszél­gettem erről, majdnem saj­nálni kezdtem, hogy ennek a létigének nincsen kifejezőbb formája. Mert nem egysze­rűen vannak, de sokan van­nak, sőt növekvő számban vannak, és egyre nehezebb helyzetet teremtve vannak bűnözők itt, e hatezer-néhány- száz négyzetkilométernyi te­rületen. Tavaly például majd­nem nyolcezer tettest fogtak el a rend őrei. Bár a megye rosszat között ezúttal keve­sebb yolt a fiatalkorú, és csaknem ugyanannyi vissza­eső kezén kattant a bilincs, emelkedett a veszélyes és kü­lönösen veszélyes bűnözők aránya. Hogy velük szemben hány rendőr vigyázza a biz­tonságot, az egyelőre még szolgálati titok. És ha ezt a titkot nem is fedheti fel dr. Németh Ferenc, azt azért el­árulja, hogy embereinek ren­geteg a dolga, a bűnügyi ál­lomány nagy része már-már a teljesítőképesség határán . dolgozik. — Máshol, mondjuk Tolnád ban elképzelhető, hogy három rendőr végzi ugyanazt- a munkát, amivel nálunk egy­nek kell megbirkóznia. Saj­nos muszáj tudomásul ven­nünk, hogy Pest megye nem egy a tizenkilenc közül. Föld­rajzi fekvése, az, hogy való­sággal körülöleli a fővárosi, valamint a tény, hogy kéteze­rig folyamatos népességnöve­kedésre számíthatunk, egyál­talán nem érdektelen a bűnö­zés szempontjából. Ezeken a sajátosságokon túl' természe­tesen nem vonatkoztathatunk el a .társadalmi feszültségek­től sem. Az értékrendválto­zás, az } állampolgári fegye­lemlazulás jól nyomon követ­hető a számokban. A hiva­talos statisztikák szerint 1988- ban 16 ezer 645 bűncselek­mény vált ismertté. Ez mint­egy háromszázzal több, mint amennyit a tavalyelőtti ada­tokból kiolvashatunk. A hiva­talos statisztika azonban egy kissé torzítja a képet, csak késve követi a változásokat. Saját ügyfélforgalmi kimuta­tásainkat alapul véve ennél mintegy húsz százalékkal több üggyel volt dolgunk. — Ez azért meglehetősen komoly eltérésnek tűnik ... — Az is, ami főleg azért érdekes, mert nem mindegy, hogy egy szervezetnek 3 ezer­rel több bűncselekményt kell feldolgozni egy évben. De a lényegre térve... Az összes bűncselekmények hatvanhét százalékát a vagyon elleni bűncselekmények alkották. Ez magasabb az országos átlag­nál, ráadásul az ilyen jellegű bűnelkövetések száma növek­vő tendenciát mutat a me­gyében. Az okok között első­sorban az állami védekezőké­pesség hiányosságait említe­ném meg. Sajnos csak keve­sen hajlandók áldozni vagyo­nuk védelmére. Ezt a felfo­gást sugallja, erősíti a bizto­sítási rendszer is, hisz egy eredménytelen nyomozás ese­tén a biztosító azonnal' fizet. Az olyan új biztosítási konst­rukciók, mint az értéken térí­tés pedig szinte kívánatossá teszik a betöréses lopást. Egy- egy ilyen bűntett valósággal felér egy nyereménnyel. Szilárdnak nevezhető — A közvéleményt mindig is a gyilkosságok izgatják leginkább. Mi a helyzet ezen a területen? — A személy elleni bűn- cselekményeket tekintve 1988- ban kevesebb emberölés for­dult elő a megyében. Vala­mennyi ismeretlen tettessel indult esetet felderítettünk, hét hónapi nyomozás után fog­tuk el például a nagykátai gyilkosokat, és szintén egy hosszabb, hét-három hónapos munka eredményeként került kézre a dunakeszi kettős em­berölés elkövetője. Ugyanak­kor azonban jelentősen nőtt a súlyos testi sértések száma. — ön az előbb említést tett a társadalmi feszültségekről. Ez annyit jelentene csupán, hogy a megélhetési nehézsé­gekkel párhuzamosan sokan bűnözéssel próbálják ntagu- kat fenntartani, vagy valami egyébre is utal, nevezetesen politikai bűncselekmények el­követésére? — A szó igazi értelmében vett államellenes bűncselek­ménnyel tavaly nem találkoz­tunk. Előfordult persze zász­lótépés, röplapszórás és fal- firkálás, egyéb azonban nem történt. — Vannak-e bűnszövetke­zetek a megyében? — Különösen az agglome­rációban észlelhetők a szerve­zett bűnözés jelei, ám szinte minden esetben fellelhető va­lamilyen kapcsolat a főváros­sal. Elkövetői oldalról egyéb­ként is nehezen választhatók szét az itteni és a budapesti bűncselekmények. Általános­ságban mégis azt mondha­tom, annak ellenére, hogy egy dinamikus bűnözéssel ál­lunk szembe, összességében kiegyensúlyozott a megyében a közbiztonság. Természetesen vannak kivételek ez alól is. Ráckevén vagy Szigetszent- miklóson mi magunk sem vagyunk a helyzettel megelé­gedve. Be kell vallanunk, ez részben a rendőrség hibája. Arrafelé mind a megelőző, mind a felderítőmunka sok kívánnivalót hagy maga után. Gödöllő vagy Nagykáta térsé­gében viszont a rendőri szer­vek olyan jól látják el fel­adatukat, hogy az ottani köz­rend szilárdnak nevezhető. Felelősségre vonják — Nem fejezhetem be anél­kül a beszélgetést, hogy ne kérdezzek a bűnöző rend­őrökről... Hány rendőrt von­tak- -felelősségre valamilyen eljárás során? v— Hogy még egyszer visz- szakanyarodjak a társadalmi feszültségekhez, értékrend­változáshoz, azok hatásától a mi személyi állományunk sem mentes. A tavalyelőttihez ké­pest azonban 88-ban a rend­őrök kevesebb bűncselek­ményt követtek el. Leggyak­rabban hivatali hatalommal való visszaélés címén indult eljárás. A Katonai Ügyész­ségre 127 bűncselekményre utaló bejelentés érkezett, eb­ből 41 esetben állapítottak meg felelősséget Pest megyei rendőrnél. Fegyelmi eljárást állampolgári bejelentés alap­ján 19 esetben folytattunk le, az okok általában a kulturá- latlanság. szakszerűtlenség, s a rendőrhöz nem méltó ma­gatartás voltak. Hadd nyug­tassak meg mindenkit, vala­mennyi panaszt nagyon ala­posan kivizsgálunk és ha a rendőr vétkesnek bizonyul, szigorúan felelősségre vonjuk. Falusy Zsigmond Ma nincs tej — énekelte haj­dani kedvenc együttesem éve­ken át a slágerlisták csúcsá­ról. Ma van tej — mondják az idén a boltosok, akik úgy ta­pasztalják, mostanában keve­sebb tejet veszünk, iszunk, ke­vesebb sajtot eszünk, kevesebb vajat kenünk a vékonyabb ke­nyérre, mint tavaly. Nemcsak a lassabban üresedő tejespul­tok, hanem az adatok is mu­tatják: a tejtermékek közel­múltbéli áremelése óta csak­nem tizedével kevesebb boci­emblémás árut eszünk-iszunk. Azt viszont már Belle Lajos­tól, a Közép-magyarországi Tejipari Vállalat termelési és műszaki igazgatóhelyettesétől tudom meg, hogy az utóbbi hetekben-hónapokban négy százalékkal emelkedett a vál­lathoz tartozó négy megyében, közöttük Pest megye területén felvásárolt tej mennyisége. — Nem fenyegeti a szövet­kezeteket, a gazdaságokat, a kistermelőket egy tejtúlterme­lési válság? — Nem, mi ugyanis a jövő­ben is felvásároljuk az összes, megfelelő minőségű tejet. Igaz, ez nem könnyű, de nagy fi­gyelmet fordítunk arra, hogy Műszaki szövetet szőnek Ez évben mintegy 600 ezer négyzetméter pamutszövetet gyár­tanak Kiskunlacházán, a Petőfi Termelőszövetkezet szövőüze- mében. Ágaston Ágnes (képünkön) a gyorsan kattogó gépeken a műszaki szövetet szövi (Hancsovszki János felvétele) HÉT HIRE FOGADOK O Megalakult a XIII. Világifjúsági és Diáktalálkozó magyar nemzeti előkészítő bizottsága. O Felavatták a budai várban a magyar nemzeti zászlót. O Átadták az idei Ifjúsági Díjakat. O A Bólyi Mezőgazdasági Kom­binát fogadta a kukoricatermesztési tanácskozás részt­vevőit. O Kiállítás nyílt Egerben Címereink címmel. O A hét híre az is, hogy Balatonaliga volt a helyszíne a rienrlénlntri-innri tanulók nrszános versenvének. Kompotok Az. ország számos gyümölcs- termesztő területéről begyűj­tött és tartósított gyümölcsö­ket folyamatosan kisebb üve­gekbe rakják és szállítják a boltokba a Dunakeszi Kon­zervgyárból. A napokban a vegyes gyümölcsök kerülnek az üvegekbe és indulnak a Szovjetunióba (Erdősi Agnes felvétele) MA CS HÉTTŐN IS Adóhatáridő! Akinek még nem volna programja a hét végére, és még nem készült el az adóbe­vallásával, nem fog unatkoz­ni, ezt az adóhivatal garan­tálja. Bejött, amire számítot­tak, most is a végére hagytuk a papírmunkát. Dr. Nagy Mar­git, a Pest Megyei Adóhivatal osztályvezetője elmondta, hogy 130-140 ezer személyi jövede­lemadó bevallására számíta­nak a megyéből. Ebből az utolsó hét elején mindössze 82 ezer érkezett meg. — A hét végére és főleg hétfőre, húszadikára'várjuk a rohamot. Ezért döntöttünk úgy, hogy szombaton itt, a XIII. kerületi, Petneházy utcai köz­pontban és az öt megyei ki- rendeltségünknél ügyeletet tartunk. Hétfőn pedig reggel 8-tól dolgozunk egészen ad­dig, amíg kell. — Nem fognak korán ágy­ba kerülni. Főleg, ha még a hibás ívekkel is bíbelődniük kell. Sok ilyen volt idáig? — öt- és hatezer között. — Mi történik ezekkel? — Mind ez idáig megtehet­tük, hogy személyesen is fel­kerestük ezeket az adózókat és közösen korrigáltuk a hi­bákat. Azokét, akik személye­sen adták le, rögtön ellenőriz­tük. Egyébként januártól a megye 134 településén tartot­tunk ügyeletet, ahol elsősor­ban tanácsadás volt, de a kész, kitöltött íveket is átvet­tük. Sokan írásban kértek vá­laszt, összesen 295 esetben, ezt meg is küldtük — mondta dr. Nagy Margit. Dudás Zoltán Szépítgetve sem szépek a tények. Esztendők óta tart egy, valaha nagy hírű, rangú szakmának a térvesztése. Va­laha volt fogadósak, korasmá- rosok, időleges engedélyű (vá­sározó) italmérők mai utó­dairól van szó, a nevében is már nehézkes vendéglátó- iparról. Arról a szakterületről írunk, amely egyetlen év alatt — 1988-ban — kénytelen volt forgalmának a tizennyolc százalékos csökkenését elköny­velni a megyében ... Ami bi­zony rekord! Az, mert a ven­déglátást követő ruházati ke­reskedelem a maga 13 száza­lékos eladási rákmenetével jócskán elmarad az első he­lyezettől Rekord azért is a 18 százalék mínusz, mert ilyen mértékű visszaesésre még egyetlen esztendőben sem volt példa, holott 1982—1983 óta tart a hanyatlás. Magyarázat az okokra, vá­lasz a miérteket firtató kér­désekre természetesen sokféle felsorakoztatható. A kedvelt magyarázatok közé tartozik például annak emlegetése, hogy a csökkenő életszínvonal tükröződik az elnéptelenedett vendéglátóheüyeken. Csakhogy a bajok már akkor mutatkoz­tak, amikor még futott a sze­kér! A szakmai színvonal csökkenése, a vevők megká­rosítása, a megbízhatatlan- ságinak a terjedése — holott ennek a szakmának a bizalom nélkülözhetetlen eleme! —ar­ra figyelmeztette a figyelme­seket, baj lesz. Sajnos keve­sen voltak a figyelmesek! A szakma legjobbjai ugyan már két évtizede arról beszéltek, írtak, miiként lepi el a szak­mát az oda nem valóknak a sáskahada, szavuknak azon­ban nem volt sok következ­ménye. Egy felmérés szerint a ven­déglátás valamely részterüle­tén szakmát választó és azt tanuló fiataloknak több mint a kétharmada döntését egyet­len okkal magyarázta: sok pénzt szeretne keresni... S ta­lán még ez sem lenne baj. Ha azt a bizonyos sok pénzt a ki­magasló szakmai tudással, a vendéget ezerféle módon csa­logatva szeretnék elérni. A nagy tapasztalatú szakembe­rek egyikének véleménye sze­rint túlságosan kicsiny szelle­mi (és anyagi) befektetéssel szeretnének sokan sokat elér­ni a vendéglátásban. Vannak, akik fogadnak arra, hogy ez lehetséges. A fogadóknak a másik csoportja viszont azt állítja, ez a lehetséges hosszú távon lehetetlen: a becsapott, a lekezelt vendég többét nem jön vissza. Persze, akadnak olyanok, akiknek ez már nem számít. Addigra ők messze járnak, és amit maguk mö­gött hagynak, azzal legtöbb­ször — legyen ez étterem, kis­vendéglő, büfé — szinte elöl­ről kell kezdeni a munkát, a vendég megnyerését. A gondokhoz mérten esz­tendők óta számítani lehetne arra, csökken a fiatalok ér­deklődése a vendéglátás szak­mái iránt. Szó sincsen hátra arcról! A megyében, ahol évenként átlagosan három­száz leány és fiú ismerkedik majdani foglalkozásuk — hi­vatásuk? — tudnivalóival, vá­logatni lehet a jelentkezők kö­zött az oktatási' intézmények­nél. Ami érdekes: a megyé­ben a tanulóknak csak a tö­redéke lelhető a magánszek­torban. Nem bíbelődnek ve­lük. Kitaníttatja azokat az ál­lami és a szövetkezeti keres­kedelem ...! S majd akkor kapnak ajánlatot: nyergelje- nek át. Fogadni lehet rá, az ajánlatban nem a szakmai fejlődés lehetősége a csáberő. Valami egészen más... Ez a valami más magyarázza a képtelen helyzetet: a megyé­ben évente ötven-hatvan sza­kácsnak adnak az itézmépyek szakmunkás-bizonyítványt, a konyhák mégis örökösen hoz­záértő főnököt várnak, gyak­ran reménytelenül. S ahol szakképzetlen a konyhaséf, milyen lehet... Olyan. Valamikor azt mondták, a jó fogadós testvér és barát. Vendég és vendéglátó viszo­nyára, kapcsolatának közvet­lenségére és diszkréciójára utalt a bölcs mondás. Amiből mára, be kell látnunk, kevés maradt. S vannak arra foga­dók, hogy a fogadósok, a ven­déglősök, a presszósok, a bü­fések tábora még mindig nem ért a lejtő végére. A megye vendéglátóhelyein fele-fele arányban osztozik, a szocialis­ta és a magánszektor. A majd­nem két és fél ezer „üzem­egység” négymilliárd forintos forgalma nem csekélység, hi­szen majdnem a másfélszere­se annak, mint amit ruházati cikkekre költöttünk el egy év alatt a megyében. S az. ará­nyok irányokat adnának, ha... Ha a fogadók mai fa­lai között valóban fogadta­tásra lelhetnénk. Mészáros Ottó A sült tehenet nem lehet fejni Dollárt hoz a tejfölösleg minden tehéntartó gazda pon­tosan és időben megkapja tő­lünk a pénzét, még ha ezt mi előzőleg esetleg banktól köl­csönöztünk is, vállalva a húsz­százalékos kamatot. — Tehát felvásárolják a több tejet, amiből kevesebb fogy. Mit tesznek a felesleges tejjel? — Nekünk nincs felesleges tejünk egy csepp sem. Ugyan­is már hónapokkal ezelőtt, ta­valy szeptemberben felkészül­tünk erre a változásra, hiszen mi is tudtunk a kormány azon szándékáról: fokozatosan csök­kenti a tejtermékek ártámoga­tását. Trösztünk — melynek mára gyakorlatilag csupán a neve tröszt — igazgatótaná­csa ezért stratégiát dolgozott ki. Ennek egyik legfőbb pont­ja: mindenképpen el kell ke­rülni, hogy visszaessen ha­zánkban a tehéntartási kedv, mert a tejfogyasztás ilyen mé­retű csökkenését átmenetinek tartjuk. Ha viszont tejfelvá­sárlásunkat a jelenlegi fo­gyasztási szintre redukálnánk, azt kockáztatnák, hogy a gaz­dák fejőgép helyett a nagykés­sel közelítenék meg a tehén­istállót, csökkentenék az állo­mányt. S mi lenne akkor, ha ismét több tejet igényel majd a belső piac? A sült teheneket már nem lehetne megfejni. Ügy döntöttünk hát, hogy a többlettejet exportáljuk Nyu- gat-Európába, főként tejpor formájában, a fizetőképes kö­zel-keleti országokba pedig jó­részt sajtként. Vastag kiadványt mutat Belle Lajos, mely tele van a tejpor oldhatósági indexére, a bak­tériumszámra vonatkozó rubri­kákkal, de egy bejegyzést is találok, mely szerint a február 17-i tejszállítmány nem éri el azt a minőséget, hogy exportra küldhessék. — A jó minőségnek köszön­hetően a tervezett ezernégy­száz tonna tejpor helyett leg­alább kétezret küldhetünk Nyugat-Európába, de juhsajt­ból is négyszer annyit expor­táltunk tavaly, mint 1986-ban. — örvendetes, hogy kemény valutáért képesek továbbítani a jó minőségű tejtermékeket. Azonban amíg a dolláros, pet- rodolláros piacon a legjobb, legszebb — s akár a legdrá­gább — terméket keresik, ná­lunk a fogyasztók kényszerű szükségből egyre inkább a si­lányabb, de olcsóbb árut ré­szesítik előnyben. Nem okoz gondot önöknek ez a piacsza­kadás? Hiszen köztudott, nép­gazdaságunkat mennyire szo­rítja a tőkés-, belföldi és KGST-piac hármassága. — A tejiparban ez a hár­masság sosem létezett. T. B. E.

Next

/
Thumbnails
Contents