Pest Megyei Hírlap, 1989. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-18 / 66. szám
4 f#»yfgg> 1989. MÁRCIUS 18., SZOMBAT Jó múltkoriban az újságírók klubjában a zenekritikusi tagozat a fesztiválirodával közösen fiatal művészeket mutatott be, nemzetközi zenei versenyek győzteseit, olyanokat, akiknek fényes csillaga szépen ívelő pályán halad felfelé. Közéjük tartozik a Bazsin- ka testvérpár: József, a tubaművész, az Állami Operaház zenekarának és az Anonymus rézfúvóskvin- tettnek a tagja és Zsuzsanna, aki a Zeneművészeti Főiskola opera tanszakának utolsó éves növendéke, Andor Éva tanítványa volt, most az Állami Operaház magánénekese. A művész az uttörőzenekarban kezdte Fiatalok a zene bűvöletében Eletre l<el a tuba — Ilyen hangszer nincsen — hüledezett zenekritikus kollégám mellettem a sorban, egy modern zenemű, Dubro<■ vay Solo No. 3-ja hallatán. Bazsinka József ugyanis a szerző és önmaga jóvoltából fantasztikus hangcsoportokát remekelt, szemkerekítésre, kuncogásra, egyszóval belefeledkezésre késztetve a hallgatóságot virtuóz előadásával. Tény, hogy a tuba szinte „élt”, vidámkodott és kajánkodott, hízelkedett és kujonkodott, szelíden csevegett, morcosán morcogott a huszonéves művész előadásában. — Megbarátkoztunk egymással — csillan mosolynyi fény Bazsinka József szemében, amint pályájáról beszélgetünk. — Tizenkét évesen került fúvós hangszer a kezembe, a bicskei zeneiskolába jártam, Bicskén él a család, apám, anyám most is. Apa munkahelye a mentőállomás. Nagy zenebarát a család, szerencsére a kertszomszéd is hangszerhez értő, zeneszerető, megértette, hogy gyakorlat teszi a mestert és valahogyan a kezdőnek el kell indulni. Szönyi László tanítványa voltam ^ zeneiskolában. Az általános iskola után kicsit a katonai pálya felé kanyarodott a fiatalember útja, a Magyar Néphadsereg tiszthelyettesképzőjébe járt, ahol zenészeket is képeztek. Amikor tanulmányait itt befejezte, a Zeneművészeti Főiskola következett. Üjfalusi László segített művészi indulása formálásában és amikor végzett, jelentkezett az Állami Operaház zenekarába. Hangszere, a tuba élete fele lett. Azért csak a fele, mert a másik fél rész a családé, hegedűs feleségéé és két aprócska gyermekéé. Mit tud ez a tekintélyes hangszer? — Ö, nagyon sokat! Egyre többet. Fantasztikus színeket, effektusokat, hangtónusokat lehet bemutatni vele. Például csellószonáták vannak, amelyek tubán is hallathatok. Szerintem, ha a zeneszerző annak idején a tubát ismerte volna, hát arra komponálja. Magam is nagy meglepetéssel vettem észre, hogy több hangot, hangzást megszólaltathatok vele, mint amennyit például tanultam. Bemutattam ezt a szaktanáromnak. Virtuóz műveket is képes az ember előadni ezzel az értékes rézfúvós óriással. Anyagi értéke sem kicsi: egy ilyen tuba, amelyet most hallottak, jó 700 ezer forintba kerül — mondja a zeneművész. Terveiről, feladatairól is említ morzsányit. Az Opera- házbap. a zenekari munka foglalkoztatja, sokat gyakorol, szerepel az Anonymus kvintettéi. Külföldi meghívásokkal színesednek naptári feljegyzései. — A szereplések régebben kezdődtek. 1984-ben az NDK- ban egy nemzetközi tubaversenyen második lettem. Tubaverseny ritkán van. 1986-ban franciaországi versenyről hoztunk elismerést. A kvintettről Ausztriában hanglemez készült. Műsorunkban francia és magyar, klasszikus és kortárs szerzők zeneművei szerepelnek, megfér a dzsessz, a ragtime, szeretünk minden eljátszható zenét. Kedvelem a szólót, de a kvintett az első. A hang fénye Szereti az operákat, a szimfonikus zenét. Zenekari muzsikus lesz — mondja —, a kenyeret ez adja, azt, hogy csak szólista legyen, nem engedheti meg magának, de el sem hagyja. —‘ Szeretnék sok rádiós szereplést. Ebben a hangszerben Befejeződtek a felvételi vizsgák Túljelentkezés Vácott Lezajlottak a felvételi vizsgák megyénk középfokú oktatási intézményeiben is. Hogy kinek sikerült bejutni az első helyen megjelölt iskolába, azt március 10-ig eldöntötték a bizottságok. Tudjuk, hogy most minden diákot az eredmény érdekel, de amíg ez megérkezik, hadd hívjuk fel a figyelmet néhány adatra Sok mindent elárulnak a számok. Például azt, hogy mennyien érdeklődtek megyénk középfokú oktatási intézményei iránt. Az 1989—90- es tanévre 8 ezer 957 helyre összesen 8 ezer 257 diák adta be jelentkezési lapját. A vártnál kevesebben szeretnének továbbtanulni gimnáziumokban. csupán hetvennégy százalékát igénylik a helyeknek. Érdekes módon azonban a pácéit, a gödöllői, az érdi és a váci gimnáziumban nincs ilyen gond. Ugyanakkor az ácsai, a pilisvörösvári, a nagykátai, a dunaharaszti, a monori és a dabasi gimnáziumokból az a jelzés érkezett, hogy tudnak még diákokat fogadni. A szakközépiskolákba jelentkezők össz-száma túljelentkezésről tanúskodik. Az ezer 890 helyre 2 ezer 226-an pályáznak. Ez az arány arra figyelmeztet. hogy — ugyan az elmúlt években fejlesztették a szakközépiskolai hálózatot megyénkben — további bővítés szükséges. Nagy meglepetés, hogy a váci zeneművészeti szakközépiskolába az idén háromszoros a túljelentkezés. Lényegesen több megyei diák szeretné itt folytatni tanulmányait. Ezen kívül még a kereskedelmi és az óvónői hivatás vonzza a fiatalokat. Rendkívül kevesen szeretnének viszont mezőgazdasági szakközépiskolába járni. Még mindig van hely Örkényben, Halásztelken és Nagykőrösön. Úgyszintén mérsékelt érdeklődés mutatkozik a gödöllői, a szigetszent,miklósi inari szakközépiskolák iránt Csak a váci Lőwybe pályáztak többen. Az összesített adatok alapján négyszázhússzal többen szeretnének szakmát tanulni, mint amennyinek a lehetőség biztosított. A szakmunkáskép- 7Ő intézetekben is mérsékelt volt az érdeklődés a mezőgaz dasági és ipari pályák iránt. Akadnak olyan iskolák, ahol a létszám éppen csak eléri a minimumot. Ugyanakkor kereskedelmi szakmákat sokkal többen szeretnének tanulni, mint ahány diákot az intézetek fölvehetnek. Érden például a 38Ö helyre 405-en jelentkeztek. Túljelentkezés mutatkozik egyes szakiskolákban. Azonban Abonyban, Pilisvörösváron, Ráckevén és Érden még van hely leendő gyors- és gépírók számára és az egészségügyi szakiskolákban is, de igen minimális mértékben. Akiket az első helyen megjelölt középfokú oktatási intézménybe nem vettek föl, azoknak jelentkezési lapját az iskolák továbbítják a második helyen megjelölt intézetekbe.. Ezeknek adatait is közölni fogjuk a hónap végén. A Pest Megyei Tanács művelődési osztályán azt a megnyugtató tájékoztatást kaptuk, hogy igyekeznek minden továbbtanuló diákot elhelyezni. Ennek érdekében — ha kell — életbe léptetik az előre kidolgozott szükségprogramot. V. A. — simítja meg a tubát szeretettel — annyi, de annyi minden van, hogy az fantasztikus! Ezt szerepeltetni kell! Zsuzsanna, az operistajelölt hangja telt, gyönyörű fényű. Királynői megjelenés, forr és feszül körülötte a levegő. Szép kiejtéssel, könnyedén, érthetően énekel, képzett drámai színész máris. Vizsgaelőadásokon a Píllangókisasz- szony Cso-Cso-Szán-jával, a a Trubadúrból Leonóraként, Hoffman meséiben pedig Antóniaként már bemutatkozott, zeneakadémiai közönség előtt. Vastaps és felcsattanó bravó- zás fogadta előadását. Majd továbbadni — Nem úgy kezdődött, hogy énekes leszek — emlékezik vissza a nem is oly régmúltra. — Klarinétozni tanultam, testvéremmel együtt úttörőze- nekarosok voltunk. Az ének csak ezt követte. Tatabányára jártam énekleckékre öt éven át. Érettségiztem, érettségi után egy évig irodistáskodtam, bérszámfejtőként. Utána következett a Zeneakadémia. Az opera áll hozzám közel, de a dalművészetet is szeretem. Zsuzsa sikereit is jegyezhetjük már. Barcelonában kü- löndíjat nyert egy énekversenyen. A Dvorák-versenyen első helyezett lett és különdíjas. Külföldön rádiófelvétel készült énekéről. Hazai városokban is szerepelt többször. — Most, hogy magamról, a pályakezdésről, énekről, zenéről beszélgetünk, talán el kell mondanom, hogy nagyon jó lenne, ha mind több gyerek aprócska korától otthon, a bölcsődében, az óvodában daltanulásra, zeneszeretetre nevelődne, ha ez az anyanyelvvel együtt épülne beléjük. Hitet, emberi tartást, felelősségérzetet ad a dal, a muzsika. Egyben az a csodálatos lehetőség is az ember sajátja lehet, hogy ha arra termett, akkor hozzáértőn adhat majd másoknak is belőle. Életem része az ének és ezért hálás vagyok családomnak, tanáraimnak. A tubaművész külföldi szereplésről tért nemrég haza. A főiskolás, túl a vizsgaelőadáson, már énekesként hallat magáról. Kísérjék hát elismerő tapsok és biztató vivátok mindkettőjüket. Eszes Katalin KI LESZ A SZÓVIVŐ? Szentmihályi Szabó Péter szatíráját hallgatva azon töprengtem. hogy hove lett a humorérzékünk, miért is felejtettünk el nevetni. Nem tudom, észrevették-e, eltűntek például a politikai viccek. Mondhatná persze az olvasó, hogy ma nem olyan időket élünk, amikor röhögni lenne kedve az embernek, de ez túlságosan is leegyszerűsítő magyarázat. Egyrészt azért, mert huszadik századi történelmünk ennél lényegesen nehezebb szakaszaiban sem fiagyott el a humorunk, másrészt, mert az erősödő demokratizmus, az izmosodó pluralizmus, a fejlődő többpártrendszer vagy akár csak az olyan apró történések is. mint a még jóformán meg sem alakult, de máris kettészakadt, öregfiúkból álló cserkészmozgalom, számos komikus elemet is visel magán. Igazán jót mégsem tudunk nevetni rajtuk. Mindez Szentmihályi Szabó Péter szatíráját hallgatva jutott eszembe. S ha ahelyett, hogy a könnyeimet törölget- tem volna a röhögéstől, elméleteket gyártottam, az már jelzi is, hogy a Ki lesz a szóvivő? című szatíra nem tetszett igazán. Pedig itt aztán együtt volt minden, ami kelléke lehet az igazi nevettetés- nek. Tapasztalt, a humorban is otthonosan mozgó rendező (Bozó László), sikeres, a műfai minden csínját-bínját ismerő író, s három olyan nagy humorista, mint Kállai Ferenc, Garas Dezső és Gálvölgyi János, akik ennek a műfajnak igazi klasszikusai. Megnevettetniük mégsem sikerült. Hogy miért nem, arra biztos válaszom nincs, legfeljebb ötleteim. Az a gyanúm ugyanis, hogy nem bennük, hanem bennünk van a hiba. Ez a darab néhány évvel ezelőtt még minden bizonnyal frenetikus siker lett volna, ma legfeljebb csak halvány mosolyt csal az arcunkra. Épp olyan sava- nyúak lettünk, mint az igazán nagy demokratikus hagyományokkal rendelkező angolok, ugyanolyan idétlenségeken kezdünk nevetni, mint az amerikaiak vagy a svédek. A kor nem kedvez a magyar politikai humornak. Ez a műfaj akkor volt elemében igazán, amikor a humor nyelvén olyasmit lehetett elmondani, ami máshogyan nem volt megengedett, amikor a diktatúra durvább vagy szelídebb változatai ellen az emberek kiröhögéssel tiltakoztak. Ha így lenne — hisz mindez csak fikció —, sirathatjuk a politikai szatírát. Manapság mindenki ott, akkor és azt mond el, amit éppen akar. Bele kell törődni, hogy ismét szegényebbek lettünk egy sajátosan magyar vonással. Az már persze más kérdés, kell-e emiatt igazán bánkódni. A magam részéről inkább lássak sok fancsali képű. de valójában elégedett, szabad, de morgolódó embert, mint a röhögéstől majd megpukkadó, de elégedetlen állampolgárt. HOZOTT ANYAGBÓL. Kondor Katalin volt a Hozott anyagból című műsor egyik vendége, szólt pályájáról, mondott véleményt a mai közéleti viszonyokról, az újságíróetikáról. Kondor Katalin igazán jó rádiós, véleménye és hite van. sugárzik belőle a tisztesség. Alighanem a rádióban is akadnak nála jobb közgazdászok, néhányan olyanok is, akik természetesebben kezelik munkaeszközüket, a mikrofont. Többségük azonban híján van egv olyan adomány-' nak, amivel ő viszont rendelkezik. Míg azok saját véleményüket mondják, esetleg másokénak szószólói, addig ez az asszony helyettünk kérdez és beszél. Most például azt, hogy manapság sokan ágálnak azok közül, akik korábban még saját véleményüket is magasabb helyen tudakolták meg. Olyanok is akarnak a demokratikus mozgalmak élére állni, szószólói lenni eszméknek, akik eddig talpnyalásban, mások kiszolgálásában jeleskedtek. A tényt, melyről Kondor Katalin olyan nagy csalódással beszélt, kár is lenne tagadni. Abban azonban még bízhatunk, hogy az ilyen hamis próféták, demagógok csak ideig-óráig lehetnek sikeresek. A tisztesség, a becsület, az igazmondás azonban örök érvényű értékek. Csulák András ■ SZÍNHÁZI LEVÉL'* A cím G. B. Shaw-tól való. ö foglalta össze Play Pleasant címmel néhány, még az 1890-es években keletkezett darabját (Arms and the Man — A hős és a csokoládékatona —, Candida, The Man of Destiny — A sors embere —, You Never Can Tell — Sosem lehet tudni). Hogy ezek miért épp kellemes, barátságos színművek (azaz hát hogy Shaw szerint miért azok), azt hosszadalmas lenne megmagyarázni. Valamelyest eligazít, hogy korábban más darabjainak — Widower's Houses (Szerelmi házasság), Mrs. Warren’s Profession (Warrenné mestersége), — a Plays Unpleasant, a Barátságtalan színművek összefoglaló címet adta. A két színműcsoport között egyébként, lényegüket tekintve, nem sok a különbség, mert témáik egyaránt kellemetlenek a századforduló körüli brit közép- és felső középosztálybeli nézők számára. A Barátságos színművek nálunk ritkábban jutnak eszébe a Shato-darabok felújításáról töprengő rendezőknek. Az a játék, melyet most a József Attila Színházban vett ismét elő Kapás Dezső rendező (aki vendégként állította színre az előadást), A hős és a csokoládékatona, viszonylag a legnépszerűbb. (Épp Kapás Dezső majd’ húsz éve is megrendezte a Pesti Színházban.) A népszerűség oka talán ott keresendő, hogv ez a vígjáték, ha akarjuk, elég nyomatékosan háborúellenes hangokat üt meg. Miért mondom, hogy ha akarjuk? Elsősorban azért, mert Shaw meglehetősen irtózott attól, hogy darabjait direkt célokra használják föl. Másrészt pedig azért, mert noha. .itt. valóban arról van szó, hogy az a képzeletbeli háború, melyet a Balkánon bolgárok, szerbek, valamint segítőik, az oroszok és az osztrákok vívnak, ostoba és értelmetlen, Shaw mégsem csak erről beszél. Sokkal nyomatékosabb annak a hangsúlyozása, hogy számára az igazi hős nem a nagyszájú és ostoba „kard ki kard!” Szergej, hanem a hősnek (ebben az értelemben) nem nevezhető, ám számos civil erénnyel bíró, svájci származású zsoldos katona, Bluntschli kapitány. Bluntschli pisztoly helyett csokoládészeleteket hord a pisztolytáskájában és a töltény- övében, részint, mert imádja a csokoládét, részint pedig azért, mert utálja a lövöldözést. Viszont kiválóan ért a lóvásárláshoz és a zabkereskedelemhez, valamint a katonai csapatok ésszerű mozgatásához és ellátásához. Shaw számára ezek a polgári erények sokkal előbbrevalók, mint a nagyszájú hősködés. Bluntschlihoz képest a legvitézebb bolgár hős is egyszerűen pojáca. Nem véleten, hogy a kiváló (ám a betűvetéssel meg az olvasással hadilábon álló) Petkov őrnagy lánya, Raina, végül is Buntschlit választja Szergei helyett —, azaz a polgári jólétet és biztonságot a pompázatosán üresfejű huszár helyett. A József Attila Színház előadása akarva-akaratlan, hű Shaw összefoglaló címéhez: barátságos színművet látunk. Ami más szóval annyit jelent, hogy a rendezés sem, a színészi játék sem óhajtja borzolni kedélyünket. Ez az operettháborúság az operettkatonáival mintha prózában történő visszaolvasata lenne annak az operettnek, melyet épp ebből a Shatr-darabból Oscar Strauss írt Csokoládékatona címmel. Ez pedig, akárhogyan vesszük is, elszegényíti Shaw mondanivalóját, stílusát, szellemes párbeszédeit, csipkelődéseit. Mert azért amit itt az idiótaságig ostoba katonákról meg a teljesen idióta háborúskodásról elmond, s amit még hozzáfűz az érdekházasságról, az távolról sem olyan kellemetes, mint ahogyan most láthatjuk a színen. * Tulajdonképpen a barátságosnak tekinthető színművek közé kell sorolnunk egy kortárs szlovák drámaíró, Peter Karvas azon vígjátékát is, melyet a) Thália Színházban vitt most színre Kazimir Károly. Karvas, akinek Antigoné és a többiek című megrendítő drámája (a klasszikus Anti- goné-történetet helyezte át koncentrációs tábori körülmények közé) a CO-as években nagy siker volt, most, hosszú irodalmi és színházi szilencium után, egy teljesen angolnak tűnő vígjátékkal jelentkezik. A Gyönyörök kedden éjfél után arról szól, hogy a politikai életben fontos, vezető pozíciót betöltő brit arisztokrácia megállapodott életkorú urai keddenként, éjfél után, hagy fürdőmedence- partykat rendeznek e célra igen jól felkészült, mesterségüket kiválóan értő ifjú hölgyek társaságában. Mindez pedig nem kárhoztatható mindaddig, míg nyilvánosságra nem kerül, s míg az ifjú hölgyek legcsinosabbja fel nem veti egy, a szakmájuk érdekvédelmét ellátó szak- szervezet felállítását, és ehhez nem kéri a legbefolyásosabb — és a kedd estéken a legvirgoncabb — lord támogatását. Sikamlós téma, melyben ott vannak az angol közélet ismert erkölcsbotrányainak a motívumai is —, de ott van valami más is, és a darab ettől kap érdekes visszfényt. Teljesen nyilvánvaló ugyanis, hogy miközben Karvas az angol arisztokrácia és politikai vezető réteg viselt dolgairól beszél, nem Angliára gondol, hanem szűkebb hazájára, valahol itt a Kárpátokon belül. Ha elfelejtjük a patinás angol neveket, az egész játék szinte döccenö nélkül áttehető ide, Közép-Kelet-Európába. Hasonló történetekről épp eleget hallottunk mi is. A Thália előadása azonban, valami furcsa szeméremből, a lehető legan- golabb légkört teremti meg, és alig enged áthallásokat, asz- szociációkat. Pedig ezt gyakran csak a szöveg rovására teheti. Karvas bátrabban fogalmaz, mint Kazimir. Ettől ugyan jóval barátságosabbá válik a játék, de hát végül is ez' egyáltalán nem barátságos és kellemes darab. Ne tévesz- szen meg bennünket, hogy Karvas finom angol szövetbe burkolja a közép-kelet-euró- pai árut... Takács István G. B. Shaw: A hős és a csokoládékatona című darabjában Radó Denise, Szabó Éva és Bánffy György Barátságos színművek
