Pest Megyei Hírlap, 1989. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-15 / 63. szám

A GYERMKEKÉRT IPU-konferencia A Budapest Kongresszusi Központban kedden folytatta munkáját a 81. interparlamen­táris konferencia. Csaknem száz ország mintegy félezer törvényhozója — ugyanannyi parlamenti szakértő és más meghívott szakember közre­működésével —. megkezdte a napirendi pontok megvitatá­sát. A teljes ülés, Barcs Sándor elnökletével, a gyermekek és a fiatalok jogainak védelmé­vel foglalkozó nemzetközi kon­venció témájáról kezdett tár­gyalást. James Grant, az ENSZ gyermekalapja, az Unicéf igaz­gatója, a vita megnyitásaként arra hívta fel az egyes orszá­gok törvényhozóit, hogy tá­mogassák az új konvenció el­fogadását a világszervezetben, ezt követően mielőbb ratifikál­ják annak előírásait saját or­száguk parlamentjében, hoz­zák azokkal összhangba saját törvényeiket. James Grant kérte a küldöttektől, hogy se­gítsék elő annak az ENSZ-ja- vaslatnak a megvalósulását, amelynek értelmében már a következő évben világszerte védőoltást adhatnának a leg­veszélyesebb fertőző gyer­mekbetegségek ellen. Felve­tette, rendezzenek világmére­tű csúcstalálkozót a gyerme­kek helyzetéről. A kilencvenes évek legyenek az emberarcú, sőt a gyermekarcú fejlődés” évei — jelentette ki az Unicef igazgatója. "Á nagy fontosságú kérdés­ben számos ország terjesztett elő határozati javaslatot. Te­kintettel a felszólalásra jelent­kezett képviselők nagy számá­ra, a konferencia éjszakai ülést is tart kedden, hogy minél szélesebb körben vitat­hassák meg ezt a kérdést. A plenáris üléssel párhuza­mosan a konferencia első szá­mú bizottságában megkezdték a vitát a napirendre hétfőn felvett javaslatról, arról, hogy a parlamentek segítsék elő nemzetközi konferencia össze­hívását a közel-keleti kérdés rendezésére. ­ÉLJEN MÁRCIUS 15! XXXIII. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM Ára: 4,30 [»ríni 1989. MÁRCIUS 15., SZERDA ÜNNEPI ÜLÉST TARTOTT AZ ORSZÁGGYŰLÉS A ma élő nemzedékek osztatlan öröksége A nemzet történelmének korszakos jelentőségű eseményére, az 1948—49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezve ünnepi ülést tartott szer­dán a magyar Országgyűlés. A törvényhozó testület emlékező-tisz- telgő ülésén a képviselők, a kormány elnöke és tagjai, az országos hatás­körű szervek vezetői mellett részt vettek a politikai, a társadalmi élet ve­zető személyiségei, a diplomáciai képviseletek vezetői, neves közéleti sze­mélyiségek és a nemrégiben megalakult szervezetek képviselői. Az elnök­ségben helyet foglalt Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke, valamint az Országgyűlés tisztségviselői. A Himnusz hangjait köve­tően a magyar Országgyűlés nevében Jakab Róberiné alel- nök köszöntötte a résztvevő­ket. Ezután Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet. — 1848. március 15-én, im­már 141 évvel ezelőtt a ma­gyarság történetének újabb drámai fordulójához érkezett. Egyenlőtlen harcra kényszerült a szabadságért, a független, önálló Magyarország megte­remtéséért. a magát túlélt feu­dális viszonyok íe'számolá- sáért, a megkésve, de nálunk is napirendre került polgári demokratikus átalakulás győ­zelemre segítéséért. Népünk emlékezete 141 éve őrzi március idusának emlé­két. Múltunknak olyan kora volt e forradalom, amely egy­szerre ígérte az akkori Európa fejlettebb részéhez való felzár­kózást és függetlenséget. Hő­sies kísérlet volt a .,magyar átok", a „mi mindenben elké- sünk"-sors megfordítására. 184S—49 a ma élő nemzedé­kek osztatlan öröksége — mu­tatott rá. Tükörként emelik maguk elé, és abban népünk legszebb, legbecsültebb arcvo­násait látják-: olthatatlan sza­badságvágyat, „szent akara­tot”, lelkes tenni tudást, hő­siességet. kitartást, nagylelkű­séget és nemzeti összefogást, a jó ügy mellett áldozatvál­lalást és a bukásban is nemes tartást. — A jobbágy személyes szabadságért, a polgár a jog- egyenlőségért, a vállalkozás szabadságáért, a mesterlegény és a munkás a maga emel­kedéséért. a születő modern értelmiség liberális eszmé­nyeiért küzdött. E küzdelem vezetését — polgárság híján — a köznemesség vállalta fel. Az prisztokraták legjobbjai is látták, hogy e folyamatot a történelmi szükség diktálta. Ha csatlakoznak, ha segítik a kor áramlatát, akkor velük, ha félreállnak, vagy szembe­fordulnak vele, akkor nélkü­lük és ellenükre megy vég­be. Közülük sokan különér- dekeiket képesek voltak alá­rendelni az össznemzeti cél­nak. A főnemesi reformerek közül a legkiemelkedőbbek így lettek zászlóvivői a pol­gári haladásnak és a sza­badságküzdelemnek is. Ez igazolta legmeggyőzőbben Széchenyi István eszményeit. 1848-ban a forradalomnak volt ereje leküzdeni a szélső­ségeket; korlátozta, gátak kö­zé vezette az érdekegyeztetés­re veszélyes túlzásokat. Köz­ben ösztönözte, sodorta a le­maradni hajlamosakat, a túl­zottan fontolgatókat, a kevés­bé bátrakat, a menet közben megingattakat, a nem elegen­dőben is kiegyezésre hajlókat A magyar 1848—49. jól fogta össze a nemzeti energiákat, a társadalomban működő fel­hajtó erőket: a tradíciót és a korszerűt. 1348 öröksége nem kisajá­títható. nem felparcellázható, az a mienk, valamennyi ma­gyaré. Mindenkié, aki vallja és vállalja szellemét, ahhoz hűen cselekszik itt és most. Méltatlan lenne március örök­ségének bármilyen szelektív, célzatos értelmezése, csak az egyik vagy csak a másik vo­násának — más jellemzőinek kárára történő — kiemelése. Ez torzítaná a nemzeti önis­meretet. 1848 üzenete tisztán és világosan cseng: haladni kell, áldozatok árán is, mert csak így boldogulhatunk. Mai törekvéseinkhez kedve­ző a külső háttér. Hazánk is­mét a haladás fő áramlatához kapcsolódik. Jó lehetőségeink ' (Folytatás a 3. oldalon.) TÁNCSICS MIHÁLY DIADALMENETE -1848. MÁRCIUS 15-ÉN — LITOGRÁFIA (MAGYAR NEMZETI MÜZEUM) IZ MSZMP PEST MEGYEI BÍZOTTÉIG! ÉS I MEGYEI TINÁCS LIPJA A LEVÁLTOTT NÉP L épjünk vissza az időtáblán. Parányit csupán: egy esztendőt. Ne 1848, hanem 1847 márciusát hívjuk elő az emlékezet képernyőjére. Mi utal arra a maj­dani, holnapi ti^nótödikére? Kevés a jel. Igaz, a Bereg vármegyei Bródon március negyedikén letartóztatják Táncsics Mihályt, de ez akkor nem nagy újság. Sokan kerülnek tömlöcbe. Igaz, megjelenik Petőfi Összes köl­teményei. Az áldott nép nem sokat kezdhet vele: dön­tő részüknek a betűismeret birtokolhatatlan birtok. Kilencven százalék felejti a köznép körében az analfa­betizmus ... Talán-talán jel a március tizenötödikéi el­lenzéki nagygyűlés. A január 24-én Ellenzéki Kör néven egyesült Nemzeti Kör és Pesti Kör első nyilvá­nos fellépése az esemény, az 1847. március 15-i nagy­gyűlés. Ahol nagy viták közepette kialakítják az el­lenzéki program alapelveit. Igaz, már sistereg a vita Széchenyi és Kossuth között, ám a február 23-án meg­jelen* Politikai programtöredékekre csak április hu- szodikán válaszol a Jelenkor oldalain Szentirmai Izidor, azaz Kossuth Lajos. Űjabb kazettát forgat az emlékezet videója: június 6—7-én a Pesten megtartott ellenzéki nagygyűlés elfo­gadja az Ellenzéki Nyilatkozatot. Kossuth tervezetét Deák Ferenc fogalmazza végleges formába. A Nyilat­kozat már a holnap sötétjébe belehasító fénysugár. Kö­veteli felelős kormány kinevezését, a közteherviselés, a népképviselet, a törvény előtti egyenlőség bevezetését, az ősiség eltörlését, a kötelező örökváltság elrendelését... Mégis, ez a fénysugár nem a fény sebességével terjed. Pest vármegye közgyűlése három hónap elteltével, szep­tember 2—4-i ülésén határoz csak az országgyűlési kö­vetutasításról, azaz a kötelező követi (képviselői) ma­gatartásról. összevethető lenne ez a lassúság, ráérősség azzal, ami a következő esztendőben forgószélként pörgeti az ese­ményeket? Tizenötödikén győz a forradalom, s tizen­nyolcadikén Pozsonyban, az. ülésező országgyűlési kö­vetek között futótűzként terjed a hír (az álhír): Petőfi vezetésével a Rákos mezején parasztsereg táborozik...! Huszonegyedikén megalakul a Pest megyei Közbátorsá- gi Választmány, s huszonnegyedikén ez a testület úgy határoz, nem köti vagyoni cenzushoz a nemzetőrségi tagságot... Az első lépés! A kisemmizett, a nincstelen, •a puszta két kezét — az életet! — hozó is tag lehet... S napok múltán már a panaszok: az áldott nép soraiból jelentkezőket a legtöbb helyen a forradalmat igazgatók elzavarják... " Az áldott nép! A költői (heinei) képes beszéddel fel- röptetett Völkerfrühling, a Népek tavasza örökös törté­nelmi alanya, mint már annyiszor, akkor is, s majd azután is sokszor, elzavartatott onnét, ahonnét nevében, reá hivatkozva, az ő üdvét zászlóként, kardként és pajzsként egyaránt felragadva, a mindig időben érkezők a forradalmat igazgatták. Mindig voltak, vannak, lesznek mindig időben érke­zők. Oyakodunk a mindenkor gyanúsan agit-prop.-ízű történelmi párhuzamoktól, bár tapasztalatból tudjuk: ezek a párhuzamok kedvelt hatáspaneljei minden po­litikai kurzusnak, a kurzusok és a párhuzamok tényle­ges tartalmaitól függetlenül. Óvakodunk az akkor és a most történelmietlen összefércelésétől, már csak azért is, mert tiszta szívvel örülünk ennek a napnak, a nem­zet ünnepének. T iszta szívvel örülünk, mert az ünnep valóban ünnep ma. Nem csak azért, mert munkaszüneti nap. Nem csak azért, mert a megyében — közös, vagy külön- külön rendezvényeken — valamennyi politikai, társa­dalmi szervezet megtisztelő lehetőségének tartotta az emlékezést, az emlékeztetést. Örömünk annak szól, ami javarészben még csak remény, de némely dologban már sarjadó valóság: a fogalmak megtisztulásának. Ezzel a reménnyel fűtötten, ezt a sarjadó valóságot féltve kell kimondanunk: aggodalom, riadalom is lakozik lelkűnk­ben. Aggodalom és’ riadalom, hogy az áldott nép, mint már annyiszor a magunk és a világ történelme folya­mán, csupán jelszóvá válik. Nevében érvel az igaz, de nevében ágál a hamis is, s minden pillanatban lehetet­lenség mérlegelni: kinek tárul fel a szíve mélye, s ki­nek hullanak krokodilkönnyei. Kétezer esztendővel ré­gebbről szólal meg a cicerói bölcsesség: Kis salus populi suprema lex esto. A nép üdve a legfőbb törvény le­gyen! Lett? Kétezer esztendő kevés volt hozzá. Holott mennyien és milyen sok alkalommal állították: ő, ők majd... S ha eljött a majd ideje, akkor a hatalomra jutottaknak szinte a legsürgősebb teendője volt a nép leváltása: dolgozzon, ne törődjön mással. Költők köztársaságának fejedelme ifjan is Petőfi Sán­dor. S lám, ez az ifjú forradalmár fejedelem, bölcs patriarchaként bánik a szavakkal: az általa leggyakrab­ban használt főnév az ember — összes műveiben 1260- szor írja le —, majd a szív. S csak sokára a sorban kö­vetkezik a nép. Mert tudta — ő tudtál —, másként nem, csakis szent fohászként kerülhet ez a fogalom ajkakra, papírra. Tanulhattak volna, s tanulhatnának tőle ma is az egymást kinevezők és leváltok, a jogokat kegyként osztogatok, a követelők és az ellenkövetelők, a hatalmi arroganciában szenvedők és a hatalmat áhítozók, a min­dent tagadók és a mindent ígérők. Habzik, hullámzik a szavak tengere, s félő: a mai na­pon sem csillapul ez a habzás, ez a hullámzás. Mintha szavakkal lehetne megvívni azt a küzdelmet, mely a tet­tek, az országépítő cselekedetek mezején vár reánk! Az annyiszor leváltott nép bizonytalan és bizalmatlan. Hallja és olvassa: a nevében és róla beszélnek, írnak! Régi-új fogalmak zúdulnak reá, a saját nevében, de nem tudja, a szabadság, a demokrácia, a népfelség, az igazságosság, az új földosztást, az esélyegyenlőséget, a szolidaritást kifejezések nem fedik-e el a lényeget: ki akar úr lenni az ő hátán, s ki az, aki szolgálni kívánja őt?! S okszor idézik mostanában őt. Idézzük tehát mi is Széchenyi Istvánt. Ott van a hajón, amely a Kossuth vezette 72 tagú küldöttséget az országgyűlési fel­irattal Becsbe viszi: 1848. március tizenötödikén érkez­nek meg. „Lelkesedés! Lobogók és üdvlövések fogad­nak.” Ez kerül be Széchenyi Naplójába. És ez is: „Mit lehet tenni? Kossuthot és Batthyányi kell támogatni. El kell némulni minden gyűlöletnek, ellenszenvnek, egyéni ambitiónak. Vajon szolgálni fogok-e?” Akiket illet: ne kerüljék meg ezt a kérdést! /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents