Pest Megyei Hírlap, 1989. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-10 / 35. szám

\ 8 1989. FEBRUAR 10., TÉNTEK RE K MA: 1989. február 10., péntek. Elvira nap­ja. A nap kél 6.58 — nyugszik 16.59 órakor. A hold kél 8.37 — nyugszik 22.48 órakor. Az ország középső részén délkelet felöl lassanként föl­szakadozik a felhőzet. A dél­nyugati és északkeleti me­gyékben folytatódik a borús, néhol tartósan ködös idő, köd- sziíálással. A mérsékelt dél­keleti szél az ország középső részén megélénkül. A legma­gasabb nappali hőmérséklet a napos helyeken néhány fok­kal 5 fok fölött, a ködös tá­jakon kevéssel 5 fok alatt ala­kul. Tornaterein Tornaterem építését kezd­ték meg a dunaharaszti Rá­kóczi Utcai Általános Iskola udvarán. A jó idő az építőket segíti, akik már befejezték az alapozást. A tornatermet jö­vőre vehetik birtokukba a gyerekek (Erdösi Agnes felvétele) Eltemették W cores Sándort Gyászolók sokasága kísérte utolsó útjára csütörtökön a Farkasréti temetőben a 75 esz­tendős korában elhunyt Weö­res Sándort. A ravatalnál el­sőként Esterházy Péter író búcsúzott a költőtől, majd Ha­tár Győző író beszédében arról a költői tehetségről szólt, amely csak nagy ritkán ada­tik meg. A költőre jellemző politikai függetlenséget, költői szabadságot említette meg Czibere Tibor művelődési mi­niszter a költő emléke előtt tisztelegve. A sírnál Bata Imre iroda­lomtörténész, az Élet és Iro­dalom főszerkesztője idézte fel a költő alakját. Fogadóórák Dr. Juhár János, Szentend­re és Pomáz országgyűlési képviselője február 15-én 17 órakor a pomázi tanács épü­letében fogadóórát tart. Dr. Petrik János, a Pest Megyei Tanács vb-titkára feb­ruár 13-án délelőtt 11-től 13- ig és délután 15.30-tól 18 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. — Színjátszók vetélkedője. A váci művelődési központ­ban színjátszók, irodalmi szín­padok, bábosok erőpróbájára hívják fel az érdeklődők fi­gyelmét. Az általános iskolák alsó és felső tagozatos tanulói, színjátszók és bábosok kate­góriájában nevezhetnek feb­ruár 15-ig személyesen, a Madách Imre Művelődési Köz­pontban, vagy telefonon (12-411) Kóréné Rózsahegyi Erzsébetnél. A csoportok egy- egy darab bemutatására je­lentkezhetnek. — Felújítás. Átépítik,' fel­újítják a fólti Fáy-présház konyháját és szociális helyi­ségeit, ezért a vendéglátóegy­ség szerepét a közelben levő Tó vendéglő látja el március 15-ig. — Réteses bál. Szombaton este hétkor veszi kezdetét a farsangzáró réteses bál a tá- piószecsői művelődési házban. A rendezők várják az „őszbe hajlókat” és a magányosokat is. — Farsangi bál. Február 11-én 19 órakor kezdődik a farsangi bál a nagykátai mű­velődési központban. A ren­dezők vacsoráról is gondos­kodnak. POGÁCSÁS GYÖRGY HETVEN ÉVE született Hajdúdorogon, és Budapesten halt meg Pogá­csás György (1919—1977) me­zőgazdász. egyetemi profesz- szor, miniszter. Oklevelét a debreceni Me­zőgazdasági Főiskolán szerez­te 1944-ben, majd az egyete­men két évvel később jogi és államtudómányi doktorátust is szerzett. 1944 és 194S között mezőgazdasági főiskolai ta­nárként, s kollégiumi igaz­gatóként tevékenykedett. 1046-tól ő vezette az Agrártu­dományi Egyetem debreceni osztályán a növénj’élettani és -kórtani tanszéket. Hamarosan Budapestre került, ahol ki­nevezték az Országos Tervhi­vatal osztályvezetőjévé. A to­vábbiakban 1949-től lS52-ig a Népgazdasági Tanácsnál dol­gozott fontos beosztásban, majd az Állami Gazdaságok Főigazgatóságán lett főigazga­tó-helyettes. 1952 és 1954 közt a Minisztertanács Titkárságán osztályvezető, 1954. október 30-tól 1956. október 24-ig pe­dig az állami gazdaságok mi­nisztere. Ezt követően haláláig a gö­döllői Agrártudományi Egye­temen dolgozott tanszékveze­tő egyetemi tanárként, miköz­ben 1976-tól az egyetem tan­gazdaságának igazgatója is volt. Piacokon járva ISítgyiim- és almavásár Kisbabák és halónak Kauyarójelenícs Tizenhét csecsemőt ápolnak kanyaróval a fővárosi László Kórházban, a fiatal felnőtt betegek száma 61 — közölte csütörtökön dr. Jákics József főigazgató-helyettes. Mint elmondta: azokra a 14 hónapos kort el nem ért kis­babákra terjedt ki a járvány, akik még védőoltást nem kap­hattak, illetve az anyai vé­dettséget nem- élvezték. A kór ugyanolyan tünetekkel je­lentkezik a kicsinyeknél is, mint a felnőtteknél, vagyis huruttal, köhögéssel, lázzal, kötőhártya-gyulladással, ki­ütéssel. Gyógyításuk legfőbb módja az elkülönítés, a kis betegek 7-8 napi kórházi ke­zelés után elhagyhatják a gyógy intézményt, amennyiben szövődménymentesek. A fer­tőzöttek többsége azonban to­vábbra is 19—24 év közötti, nasv részük sorkatona. Hosszú sor kígyózik a Tol- buhin körúti csarnokban az Agro-Skála pavilonja előtt, ahol vöröshagyma-, burgonya- és jonatánalma-vásár van. A kupacokban álló vöröshagy­mát 6,80-ért, a burgonyát 8,80-ért és a szépen mosoly­gó jonatánalmát 9,80-ért áru­sítják. A Tolbuhin körúti csarnokban egyébként meg­történt a halárusok átköltöz- ködése az újonnan kialakított pincerészbe. A Halért árusító­helyén a busát 40 forintért, a pontyot 90 forintért, a ká­rászt 45 forintért kínálják. Épül az Öbuda Tsz árusító­helye is, ami előreláthatólag a jövő héten nyílik meg a nagyközönség előtt. A Tolbuhin körúti csarnok­ban a magánkereskedők 2,40 —3, forintért árusítják a to­jást, a téeszeknél már 1,90- ért is lehet vásárolni. A bur­gonya' kilója 8,40—14 forint között váltakozik. A torma kilója 100 forint. A tálcára csomagolt zöldhagymát 20 fo­rintért árusítják a magánke­reskedők. A fejes káposztát a téeszárudákban 6,50-től 10,80- ig, a magánkereskedőknél 14 —16 forintért kínálják. Sár­gaborsót 20—28 forintért, szá­razbabot 42 és 80 forint kö­zötti áron vásárolhattunk. A váci piacon mind több őstermelő jelenik meg. A nö­vekvő kínálat ellenére azon­ban a tojás még mindig 3 és 3,60 között vásárolható. A burgonya kilójáért 12 forintot kérnek. A vöröshagyma 16 forint, a sampinyongomba 110 —125 forint, a téli almát 16— 24 forintért árusítják. K Z. Szombaton Gödöllőn Bolhapiac Vásárt éy csereberét hirdet február 25-re a gödöllői mű­velődési központ mindazok számára, akiknek otthon na­gyon sok régi, megunt, de még nem kidobásra ítélt hol­mijuk van, s azokat szívesen eladnák vagy másokkal el­cserélnék. A szombaton dél­után egytől öt óráig tartó bolhapiacra megunt gyer­mekjátékokat, könyveket, le­mezeket, kazettákat, kinőtt gyermekruhákat, sportszere­ket, értékes és értéktelen ré­giségeket, bélyeggyűjtemé­nyeket várnak a szervezők — mindent, ami a családban már felesleges, de másnak még jó szolgálatot tehet. Az árusításhoz asztalfoglalásra van szükség, s ezért 40 forint helypénzt kell fizetni. (FÉNYES) A telekügy fejleményei ul héten A loltó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó- Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a lottó 6. heti nyertes számai a következők: 21,25,56,59,67 Nagybani piacvita Egy marék hamu ezreket érhet Rendelő a város szélén Csöngetett a madár RADIO ES TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Idő­járás. 8.15: Mai programok. 8.20: Tér-idő. 8.50: Nótacsokor. 9.40: Tekeredik a kígyó. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: iVíagányos fa. 10.10: A zene is összeköt. 11.10: Magyar Írás. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: A Föld, amelyen élünk. 13.00: Klassziku­sok délidőben. 14.00: Hírek. Idő­járás. 14.10: Átszervezett gyárak — átszervezett sorsok. 15.00: $r- ről beszéltünk... 15.33: Hagyo­mányápolók. 16.00: Hírek. Időjá­rás. 16.05: örök pillanat. 17.00: Az állam én vagyok? 17.30: Időseb­bek hullámhosszán. 18.15: Hol volt, hol nem volt.. . 18.30: Esti magazin. 19.15: Bessenyei Ferenc rádiószerepeiből. 20.22: Magyar zeneművészek a nagyvilágban. 21.02: Daróci Bárdos Tamás: Hegyközi lakodalmas. 21.15: Ki­látó. 22.00: Hírvilág. 22.30: Mér­leg — egész éjjel. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10: Himnusz. 0.15: Éj­fél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Az izrae­lita felekezet negj^edórája. 8.20: Slágermúzeum. 9.00: Hírek. Idő­járás. Ütközben. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: Poór Péter énekel. 12.25: Édes anyanyelvűnk. 12.30: Népi muzsika. 13.90: Hírek. Idő­járás. Ütközben. 13.05: PoDhullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. 14.00: Péntektől péntekig. 17.00: Hírek. Időjárás. Ütközben. 17.05: Kölyökrádió. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Garázs. 19.00: Hí­rek. Időjárás. Ütközben. 19.05: Csak fiataloknak! 20.05: Operett­kedvelőknek. 21.00: Hírek. Időjá­rás. Ütközben. 21.05: Fiatalok Tv 2. Riportok. Időjárás-Jelentés. Tévétorna. Reklám. Zene. 17,45: Torpedó. 18.00: Telesport. 18.25: Tv 2. 18.30: Gyerekeknek! 18,54: Tv 2. 19.00: Premier. 21.00: Hír­adó 2. A hét műtárgya. 22.30: T. J. Hooker. 23.16: Tv 2. Napzárta. szlovák televízió 9.20: Kicsinyek magazinja. 9.55: Polip. Olasz tévésorozat. 10.55 : Kék fény. 11.35: Egy család története. 15.35: Rövidfilmek. 16.30: A szá­mítógépekről. 16.50: A nap percei. 17.05: A tudományról és a tech­nikáról. 17.45: Interszignál. Nem­zetközi publicisztikai műsor. 18.20: Esti mese. 18.30: Mezőgazdasági magazin. 19.30: Híradó. 20.00: NSZK-természetfilm-sorozat. 20,30: Polip. Olasz tv-sorozat. 2L30: Ve­télkedő. .22.10: Zenés szórakoztató műsor. 22.50: Játék az almáért. Cseh film. 2. MŰSOR 15.45: Dok.-film a népművészetről (ff). 16.15: Orosz nyelvtanfolyam. 16.35: A számítógépekről. 17.05: Vitaműsor. 17.45: Vándorzenészek. Szovjet film, bef. rész. 19.00: Tor­na. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.00: Fiatalok tv-klubja. 21.05: A kincsek keresői. Dokumentum­film. 21.30: Híradó. 22.00: Világ­híradó. 22.15: A szlovák képzőmű­vészetről. 23.15: Dzsesszművészet. Angol dokumentumfilm. MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 9.35: Gyermekek órája. 13.30: Hí­rek. 13.40: Kortársportré. Doku- mentumíilmek. 14.05: Népdalok, néptáncok. 14.45: Hírek. 14.50: Té- véfilm. 16.00: Tudomány: elmélet, kísérlet, gyakorlat. 16.45: Mi tör­tént a nagyvilágban? 17.00: Ba­rangolás a szocialista országok­ban. 17.30: J. S. Bach. Tv-film- sorozat. 4. rész. 19.00: Tv-híradő. 19.40: Választások előtt. 19.50: Ze­nés műsor. 20.05: Nézet. Zenés szórakoztató riportműsor. 21.50: Rajzfilmek felnőtteknek. 23.30: A Turbin család napjai. Tv-filmso- rozat. 23.31: Hírek. 23.36: Az ötö­dik évszak. Könnyűzenei műsor, SKY 7.00: Gyermekműsor. 9.30: Víg- . ítéksorozat. 10.00: Vetélkedők. 11.30: Magazinműsor. 12.30: A Su­livan család. Tévéjáték-sorozat. 14.00: Eurosport. 15.00: Ahogy a világ forog. Tévéjáték-sorozat. 17.00: Popzenei műsor. 18.00: csa­ládi ügy. vígjátéksorozat. 19.00: Eurosport. 01.00: Éjféli műsor. SUPER 7.00: A világ hírei és üzleti éle­te. 8.00: Vegyes szórakoztató mű­sor. 15.30: Rockzene Angliából. 16.30: Forró drót. Élő adás fiata­loknak. 18.30: Power kapitány és a jövő katonái. Fantasztikus ka­landsorozat. 19.00: Élve vagy hol­tan. Westernsorozat. 19.30: Kate és Aliié. Vigjátéksorozat. 20.00: Turisztikai magazin. 20.25: Film­körkép. 21.00: zenei különkiadás. 22.00: Koncertműsor. 00.00: Vegyes szórakoztató műsor. 03.00: Műsor­zárás. TV 5. 16.05: Hirek. 16.10: Férfi, fekete képiben. Sorozat. 16.30: Jó na­pot, jó étvágyat! 17.00: Gyermek- műsor. 17 30: Vetélkedő. 18.00: Egy amnéziás emlékei. 18.45: A bázeli karnevál. Dokumentum- film. 19.45: Életmódmagazin. 20.00: Hegyek. 20.30: Dokumentumfilm­sorozat. 21.25: Zene. 21.40: a dí­vány. 22.00: Híradó. 22.35: Kultu­rális magazin. 23.00: Sport és sza­badidő. oo.oo: sokkoló. Magazin­műsor. 01.00: Műsorzárás. zárás. A Legfelsőbb Bíróság, dr. Pék Sándor büntetőtanácsa csütörtökön hirdetett ítéletet a 28 éves Vojtku László ügyében, akit különös kegyet­lenséggel, több emberen elkö­vetett emberölés bűntette miatt első fokon 15 évi fegy­házbüntetésre ítélt a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Bíró­ság; mellékbüntetésként 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá elren­delte kényszergyógyítását. Az ügyet múlt év szeptem­berében már tárgyalta a Leg­felsőbb Bíróság, ám akkor nem született ítélet, mivel a büntetőtanács újabb szakértői vélemény beszerzését látta szükségesnek a vádlott elme­állapotáról. A kazincbarcikai Vojtku László — büntetlen előéletű — 1987 au­gusztusában második feleségével, Tóth Ibolyával az asszony Vadna község határában fekvő szőlőjébe ment. A férfi pincét ásott, fele­sége főzött, közben iszogattak. A szomszéd szőlősgazda, a 63 éves Varga József felkereste, majd saját borospincéjébe Invitálta a PEST ___ A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és s Pest Megyei Tanács lapja Megjelenik - vasárnap kivételével — naponta — Főszerkesztő• Bárd András — Főszerkesztő-helyettes: Arkus István, Csillák András. — Szerkesztőség: Budapest VIII.. Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. Jll. IRAnYITÓSZAM: 1446 — ____________________________________ Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Budapest Blana Lujza tér 3 1959 Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonia­............... — 382-399 és 384-300. - Szerkesztőségi titkárság: 382-539. FIOKSZERKESZTÖSÉGEINK: CEGLÉDI H>LAr, Cegléd, Kossuth lér I.. If. |9 Z70l Telefon- 11-400 — ÉRDI H ÍRLAP. Érd Engels u 1—3 2030. Telefon: 45-352 GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő Szabadság lér 10 Pf 14 1100 Telefon: 20-796 MONCR1 HÍRLAP, Monor Kossuth u II Pf 51 1201 Telefon- 157 — NAGY­KOROS! HÍRLAP. Nagykőrös Hősök tere 5 2750 Telefon: 51-398 - VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin üt 45 P! 32 2601. Telelőn: 10 095 - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda Budapest. Felelős vezető ■ Csöndéi Zoltán vezérigazgató - Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely nlrlapkézbesltő postahivatalnál, a nirlapkézbesltóknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest' XIII. tehel u 10/a - 1900 - közvetlenül vagy postautalványon valamint átutalással a HELIR 115—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 4,30 Ft; 12 oldal 5,30 Ft. Előfi­zetési díj: egy hónapra 101,—Ft; egy negyedévre 303,— Ft; félévre 606,— Ft; egyéni előfizetőknek éves előfizetés 1212,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index 25 064 HU) ‘ISSN 0133—2600 (Ceg­lédi Hírlap). ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap). ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap). ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap). ISSN 0133—1759 (Vád Hírlap). Nincs hírzárlat, de a vizsgá­latok befejezéséig konkrét té­nyeket felelőtlenség mondani — nyilatkozta a közvéleményt foglalkoztató tiszakécsikei te­lekügyben Gajdócsi István, a Bács-Kiskun Megyei Tanács elnöke. Elmondta, hogy 25—30 tételből áll az a lista, amelyen az elmúlt esztendőkben Tisza- kécskén feltűnően alacsony áron értékesített telkek szere­pelnek. Az eddig feltárt adatok alap­ján valószínűsíthető, hogy a szóban forgó telkek kétharma­dát indokoltan kapták olcsób­ban használóik, illetve tulaj­Fegperes postaraMás donösaik, de tény, hogy visz- szaélések is történtek. Erre va­lószínűleg a vb-titkár. Petre­zselyem László jóhiszeműsége, illetve körültekintésének, el­lenőrzésének hiánya adott mó­dot. Ezért ellene a megyei ta­nács fegyelmi vizsgálatot in­dított, míg a Tiszakécskei Ta­nács társadalmi elnökhelyet­tese is vizsgálatot rendelt el szervezési és hatósági osztály- vezetője, valamint egyik be­osztottja ellen. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egyéb­ként hivatali visszaélés bűn­tettének alapos gyanúja miatt nyomozást indított az említett osztályvezető ellen. Dr. Kisju- hász Gyula ugyanis alaposan gyanúsítható azzal, hogy hiva­tali beosztásával visszaélve, hozzátartozóinak nevét azok tudtával felhasználva úgy szer­zett meg saját részére üdülő­telkeket, -hogy az indokolt használatbavételi díjnak csak csekély részét térítette meg. Dr. Kisjuhász Gyulát ezért a Kecskeméti Városi Ügyészség előzetes letartóztatásba he­lyezte, aki a rendelkezésre ál­ló adatok szerint a büntetőel­járás meghiúsítására töreke­dett. Postarablás történt csütör­tökön délelőtt a Heves megyei Szajla községben. Ismeretlen tettesek zöld színű 1200-as La­da személygépkocsival — mint kiderült: lopott autóval — ér­keztek a községbe, és a postán a hivatal vezetőjét fegyverrel kényszerítették az ott őrzött pénz átadására. Ezután Bükk­szék irányába menekültek az elrabolt 86 ezer forinttal, majd az autót hátrahagyva ismeret­len helyre távoztak. Az eddigi adatok alapján a fegyveres rablást két 17-18 év körüli személy követte el. Egyiküik vékony testalkatú, barna hajú, szilvakék dzsekit és sötétkere­tes szemüveget viselt. Kezében pisztoly vplt. A másik személy erősebb testalkatú, fején sző- késvöröses parókával, a kezé­ben dupla csövű rövidített va­dászfegyver volt. A rendőrség kéri azokat, akik a bűncselekmény elköve­tésével és az elkövető szemé­lyekkel kapcsolatosan bármi­lyen felvilágosítást adni tud­nak, személyesen, vagy tele­fonon a Heves Megyei Rendőr­főkapitányságon, illetőleg bár­mely rendőri szevnél jelent­kezzenek. A helyszínen meghalt Autóval elütötte Nagykőrös külterületén La­banc Attila 20 éves kisegítő családtag, kocséri lakos sze­mélygépkocsival áttért az út­test bal oldalára, és ott el­ütötte az úttest szélén álló Bencsik Gábor helyi lakos, 61 éves tsz-tagot. Bencsik Gábor a helyszínen meghalt. A vizs­gálat eddigi adatai szerint La­banc Attila nem az út- és lá­tási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett. Gyilkosságért tizenkét év házaspárt. Ott tovább boroztak. Amikor már lcrészegedtek, Varga József Vojtkunéval bizalmaskodni próbált. Ezt látva a férj — pon­tosan nem tisztázott körülmé­nyek között — rátámadt feleségé­re és Vargára, s egy vas szer­számmal ütlegelte őket. Súlyos sérüléseikbe mindketten belehal­tak. Az események tanúja volt Péter József csordás, aki segítsé­get hívott. Az odaérkező két fér­fi lefogta Vojtkut, majd értesí­tették a rendőrséget. Vojtku sem­mire nem emlékezett, miután szőlőjéből a rendőrök visszavit­ték a helyszínre, feleségét keres­te. Az orvosszakértők megálla­pítása szerint Vojtku tettének elkövetésekor „csökevényes kóros részegség állapotában’’ volt. s ez súlyosan korlátozta cselekménye társadalomra ve­szélyességének felismerésében. Ezek ismeretében a Legfel­sőbb Bíróság megváltoztatta az első fokú ítéletet: 12 év fegyházbüntetést szabott ki. A kényszergyógyítás elrendelé­sét — ami ellen a védő a fő­büntetés enyhítése mellett ugyancsak fellebbezett — in­dokoltnak tartotta. popzenei felvételeiből. 21.30: Ci­gányfélóra. 22.00: Népszerű dalla­mok — esti hangverseny. 23.00: Hirek. Időjárás. 23.10: Sporthí­rek. 23.15: Sikerlemezek CD-n. 23.52: Anthony Braxton és Szaba­dos György közös felvételeiből, 0.15: Ejfél után. BARTÓK RADIO 6.00: Muzsikáló reggel. 9.08: A századforduló operáiból. 10.10: Csak fiataloknak! 11.05: Anyám könyve. 11.10: Szimfonikus zene. 12.28: Francia muzsika. 13.00: Hi­rek. Időjárás. 13.05: Hallgassuk újra! 14.05: Bach: 32. kantáta. 14.31: A Berlini filharmonikus ze­nekar hangversenye. 16.00: Verdi összes operája. 17.10: Szabó Zol­tán: Szerelmes földrajz. 17.20: Az operaközvetítés folytatása. 18.20: Lendvay Kamilló műveiből. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Diákfélóra. 19.35: írj Kompakt-lemezeinkből. 20.27: Fiatalok a seregben. 20.57: Zenekari muzsika. 22.00: A Pop­tarisznya dalainak különkiadása. 22.54: zenei panoráma. 23.30: Hí­rek. Időjárás. 23.33: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna. 9.10: Magyar évszázadok 9.30: Mint oldott kéve. 10.30: Bizánc ezer esztendeje. 11.00: Képújság. 16.55: Hírek. 17.00: Péntek dél­után. 19.00: Műsorajánlat. 19.05: Türelnöm kell a szögénységhön. 19.20: Reklám. 19.25: Közlemé­nyek. Műsorajánlat. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: Németh* László: Égető Eszter. 2L10: Rek­lám. 21.15: Üj Hullám. 22.00: Szín­ház az egész világ. 22.55: Hír­adó 3. 2. MŰSOR Tv. 2 Sugár Ágnessel és Dömsödi Gáborral. 17.90: Képújság. 17.15:

Next

/
Thumbnails
Contents