Pest Megyei Hírlap, 1989. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-07 / 32. szám

4 %Míilan 1989. FEBRUAR 7., KEDD MARGÓ KULTÚRKUKA elfe­Szavak vitustáncának le­hetünk tanúi élőszóban és nyomtatásban. Szavak szür­ke regimentjének hosszú ideig tartó vonulása után örömteli, üdítő, már-már felvillanyozó a sokszínűség, a sokhangúság. Csakhogy ... Elfeledhetjük-e a különbsé­get a kecses keringő, az an­dalító tangó, a vérforraló csárdás, a megannyi más táncváltozat és a vitustánc, az így jelölt betegség kö­zött? Nem lenne szabad ledni. Létszámban gyarapodik, hangban felerősödik, a té­vedhetetlenség vindikálásá- ban egyre követelőzőbbé vá­lik a legkülönbözőbb politi­kai színezetű, programú fe­ledékenyek szakasza, száza­da, ezrede. A mindent ki­mondani ingere, igénye és (mostani) lehetősége már- már azonosul a mindent ki­mondani (leírni), ami éppen az eszünkbe jut, toliunkra akad szabadosságával, fele­lőtlenségével. Igenis, táncol­janak a szavak! Cserélődje­nek, alkossanak új és még újabb párokat, mutassanak be eddig nem ismert (vagy elfeledett) lépéskombináció­kat, villantsák fel a szem­lélődő, a táncban gyönyör­ködő előtt eddig rejtve ma­radt vonzerejüket, szépségü­ket. Ha azonban a keringő, a tangó, a csárdás, avagy éppen a rock and roll vitus- táncba vált át, akkor már — orvosért kell menni. Mit véljünk magunkról mi, százezrek és milliók, ha az indulataira büszke köz­író nemes egyszerűséggel „eltaknyolódott gerincű nép­nek" nevez bennünket? S mit szóljunk akkor, amikor mindannyiunkat, akik itt élünk, s mindazt, ami kö­rülvesz bennünket, azaz ezt a népet és hazát kedves közvetlenséggel „kupleráj­nak" titulálják az egymásra rálicitáló szómágusok? Azt talán már nem véljük külö­nösnek, ha éppen az kár­hoztatja a „konszolidáció rothadt éveit”, aki a szó szoros és átvitt értelmében a. kultúra zilált kertjének hivatalosan is elismert, ki­tüntetett és pátyolgatott nö­vénye volt azoknak a rot­hadt éveknek a jelentős ré­szében, ám különösnek tart­juk, ha (egy másik ilyen „növény”) úgy aposztrofál bennünket, mint „központi­lag vezérelhető bamba tö­meget”, A sor folytatható, a pél­datár sajnálatosan bőséges és szapora. Megtudhatjuk, hogy „Háború van! Majd­nem azt mondtam, hogy polgárháború, de ahhoz nin­csenek polgáraink". Nem tudhatjuk meg viszont, hogy akkor milyen háború van, kik és miért vívják, kik el­lenében és minek az el­pusztításáért. Megtudhatjuk, hogy a rádióhullámokra ül­tetett, azaz a legszélesebb körben kolportált nyilatko­zat a magas állású illető ré­széről „egyéni vélemény” volt, de nem tudhatjuk, meg például azt, miként ke­rült kapcsolatba ez az egyé­ni vélemény és a műsorként történt sugárzás. Megtud­hatjuk, hogy abban (ebben) az országban „ahol fölösle­gessé válik az olvasás, ott fölöslegessé válik a gondol­kodás is. Ez pedig öngyil­kosság, kollektív harakiri”, de nem tudhatjuk meg, e kollektív harakiri állapotá­ban miért nyomtatott (ol­vasandó) formában kínálja véleményét a szerző, ha úgysem olvassák, s miért azzal kezdi (folytatja) vala­mennyi új (régi) szervező­dés a színre lépést (színen tevést), hogy lapot, kiadót követel...? ! Megtudhatunk szinte min­dent és éppen ezért egyre kevésbé tudunk bármit is. Tudtunkra adják, hogy „Ma­gyarországon most utcai harcok folynak, aláírások­kal, beszédekkel”, s ebbe a harcba „belebukni csak ak­kor lehet, ha a tollal, nyi­latkozatokkal harcoló váro­si gerillák gyors és teljes győzelmet akarnak aratni. Ezt most még nem szabad." Most és még és miért nem? Sűrű vérű és tintájú köz­írónk kultúrkukásoknak ke­resztelte el esztendőkkel ko­rábban a talmi értékekkel üzletelőket. A lexéma e gyöngyszemét kölcsönvéve kérdjük, a vitustáncot járó szavak miféle kultúrkukából bukkannak elő? S változ­tat-e halmazállapotukon, il­latukon, használhatóságu­kon, azaz értékükön, hogy ezek egy másik kukából kerültek, kerülnek elő? Avagy végre hagyni kelle­ne mindenféle kukát. mert azokban értékek után hiába kutakodunk? Mészáros Ottó Szárny aszegett fantázia ? Szárnyaló gondolat! Értékőrző hagyományok - ellenük lázadó ifjúság; szere lem, hűség, család, harmónia fölbomló emberi kapcsola tok; klasszikus irodalmi mű­veltség — csak látványt lövel­lő gépi kultúra. Íme, ezek (is) mai életünk plasztikbomba- konfliktusai, amelyek különö­sen az iskolai oktató-nevelő munka magasra emelkedései veszélyeztetik. Ez az ijedt bi­zonytalanság futott át rajtam a Pest Megyei Hírlap egyik írását olvasva (Mörk Eleonóra: Szokatlan dolgozat — Szár- nyaszegett fantázia, 1989. feb­ruár 1.), — majd megnyugod­tam. Nincs baj... A szerző arról tudósított- töprengett, hogy egy középis­kola harmadik osztályos ta­nulói dolgozatukban milyen válaszokat adtak a táblára fel­írt cím-kérdésre: Milyennek képzeled Szonya és Raszkol- nyikov életét tíz évvel a re­gény befejezése után? A tol­lúkat elkeseredetten (?) rágó diákok véleményét így össze­gezte a cikk: „Szonya követi a férfit a száműzetésbe, össze­házasodnak, gyerekeik szület­nek — a nagy többség véle­ménye szerint kettő —, és boldogan élnek..(Doszto­jevszkij Bűn és bűnhődés cí­mű regényéről van szó.) Bár ezek értékelésében elő­ször bizonytalan a cikkíró („Hirtelenjében nem tudtam eldönteni, szomorú-e a dol­gozatokból kirajzolódó kép vagy biztató"), — végső mi­nősítése azonban egyértelmű. A következők utalnak erre: „szomorú egyhangúsággal so­rakoztak” a diákok fenti mondatai, csak „hagyomá­nyos válaszokat adtak", „fan­táziátlan megoldást” találtak. Sötétlő csalódását finom iró­niával színezte: „boldogan él­nek, míg meg nem halnak”, mint a gyermeteg, közhelyes mesékben. Mesébe illő a fiatalok jövő­képe? Igen. Valóságos mese. Nekem — a pedagógusnak, a szaktanárnak, a szülőnek — tetszett a diákszó szőtte kép. Mert milyen panaszok és aggódó félelmek sűrűsödnek közérzetszmoggá a tanári szobákban, a nevelési tanács­kozásokon, a szülői értekezle­teken, a pedagógiai szakiro­dalomban és a szociográfiai tanulmányokban? A mai fia­talok előtt nem áll összetartó­megtartó családmodell..., az erőltetett emancipációt meg­sínyli a gyereknevelés ..., a széthulló anya-apa pár vá­láshoz, csonka családhoz ve­zet.., nincsenek komoly élet­céljaik; példaképeik a videó- klipek zilált hajú és tekinte­tű királylányai és a kemény vasból kivert rocklovagok. S a következmény? Konfliktus a hagyományos, fantáziátlan (mert családban-gyerekben, családért-gyerekért gondolko­dó) felnőttekkel, széteső (ha­gyományos ...) osztály- és KlSZ-közösségek, deviáns ma­gatartás: csavargás, italozás, szipuzás... Ezek a mai fiatalok! — cik- kan olykor az indulat. Ezek? Ilyenek? Ilyenek is! Meg olya­nok is, mint a meg nem ne­vezett középiskola tanulói. Hagyományosan gondolkodók. Fantáziátlanok. Akiknek kép­zeletében a boldog vég a csa­lád, a gyerek. Ráadásul ez a jó irodalmi megoldás. A szaktanár, az is­meretlen kollegina vagy kol­léga örülhet: tanítványai meg­értették Dosztojevszkij művét. Raszkolnyikov bűnhődése tisz­títótűz, újjászületés: a . visz- szatérés lehetősége a normá­lis (hagyományos) életbe. Szo­nya erős-gyöngéd humanizmu­sa a hagyományos (de örökké megújulni képes), a földön járó (mégis egekbe emelő), a szárnyaszegett fantáziájú (ám új világot és embert teremte­ni tudó) szerelem kifejezése. Hogy nem fantáziáltak ki valami cikcakkos megoldást? Ilyesfélét: Raszkolnyikov leüti az őrt, megszökik, izgalmas üldözés kezdődik... Szonya odagömbölyíti bájait a vizs­gálóbírónak szerelme kimen­tése érdekében, aki eközben hamis útlevéllel és egy tőr­rel... De hát akkor az az is­kolai dolgozat is sikert arat­hatna, amelyben Madách- Ádám a 15. szín végén lelep­lezi az Urat, feltárván, hogy az ég főnökét Lucifer meg­vesztegette és beszervezte ör­dögügynöknek. Ezekhez viszont nem is kell olyan nagy fantázia, mert ha­sonlókat már kitalált — az élet. Inkább örüljünk, hogy — íme — a diákok gondolatait még szárnyra kapja egy klasz- szikus művészeti alkotás. Költői Adám Kísérlet hegedűre és gordonkára Játékos kedvű művészek Igencsak megérdemelték azt a nagy tapsot, amelyet a kö­zönségtől kaptak. Művészek és hallgatók egyaránt élvezték a sikeres zenei kísérletet. Igaz ugyan, hogy Telemann: Gulli- ver-suitéjénél s helyenként a Mozart-duónál kevesebb sze­repet kapott — vagy még in­kább: kevésbé hallatszott — a gordonka. Ügy vélem, a je­lenlevőket ez nem zavarta az újszerűség élvezetében. Az ifjú művészek maguk is próbának szánják az ilyen jel­legű átdolgozásokat. Egyelőre úgy tűnik, hogy mindkét döntnök elismerésre méltónak tartja a kísérlete­zést. Ausztriai útjuk költségeit például a nemzetközi Weiner alapítvány fedezte, s múlt éi nyarán pedig megkapták a MTA Soros-alapitványánal támogatását. Igaz, mint zon gorás trió, ám ezt a hangszer még néhány hónapig nélkülöz niük kell, mert Soós Adrien ne zongoraművésznő jelenlei mesterkurzuson tanul az Egye sült Államokban. Azonban tér vezi, hogy hazatérése után to vább játszik az együttessel. Bizonyára sokadmagamma hallgatnám szívesen a háron tehetséges fiatalt — együtt. Vennes Aranka A budapesti József Attila Színházban a közelmúltban volt Katajev Bolond vasár­napjának a bemutatója, amely­ben a főszerepet a ceglédi születésű fóti lakos, Kocsis Ju­dit színművésznő alakítja. — A sok főszerep közül az egyiket, mert ebben a darab­ban mindenki főszereplő. Én belső gondolat viszi előre a színészt. Ez ott van a szavak és a mondatok mögött. Ha tu­dod, mit akarsz és hogyan, ak­kor már csak önfeledten kelL tudni játszani. Jót tesz egy kis pihentetés, mert a szerep azért közben alakul. Űj szí­nekkel gazdagodik. A zenés daraboknál az elmélkedésnék kevés a haszna. Gyakorolni és gyakorolni kell, ezáltal lesz az ember egyre jobb. — A Játékszínben Hettai Jenő mesedarabja, a Szépek szépe előadásán érezni-e a gyermek­vagy a felnőtt közönség kö­zötti különbséget? — Természetesen. Gyere­keknek egyáltalán nem köny- nyű, inkább nagyon nehéz ját­szani. ök azonnal figyelmez­tetnek, ha jónak és szimpati­kusnak éreznek. Hamupipőkét alakítom, de nem ez az első gyerekdarab, amelyikben sze­repeltem. A Micimackó Nyu­sziját nagyon szerettem. Egy naiva számára ritkán adódik ilyen játéklehetőség. — A sok zenés darab után sor kerülhetne még a Nyuszi­hoz hasonló jellemszerepekre? — Szívesen vállalnám. Időn­ként rémülten tapasztalom, milyen meglepetésként hat, hogy én prózai szakon végez­tem, színésznő vagyok és nem szubrett. Az én szívem már néhány évvel ezelőtt is a pró­zai színészi pálya mellett dön­tött és ma is odahúz. Borsos Hedvig n. uuuctpeau «juzsei Anna Színházban a közelmúltban volt Katajev Bolond vasár­napjának a bemutatója, amely­ben a főszerepet a ceglédi Születésű fóti lakos, Kocsis Ju­dit színművésznő alakítja. — A sok főszerep közül az egyiket, mert ebben a darab­ban mindenki főszereplő. Én egy tornászbajnoknőt játszom. Ez a szerep karikatúrája az úgynevezett szerelmes lány­káknak. Jók a darabbeli poé-, nők, amelyeket úgy kell el­mondani, hogy a közönség „vegye a lapot”. — A színház sikerdarabjá­ban, a Me and my girl-ben, az énekes-táncosnői főszerep jut Kocsis Juditra. — A főiskolán a prózai sza­kon végeztem. Igaz, tanultunk énekelni, táncolni, de nem ze­nés színház követelményeihez készültünk fel. — Ennek az előadásnak a zenei anyaga azóta már hang­lemezen is megjelent. Első színházi bemutatkozása ugye Bródy Tanítónőjének Tóth Flórája volt? — Nem. Sok pici szerep után vettem át azt Szerencsi Évától, aki szülési szabadság­ra ment. Flórát alakítani azért volt csodálatos, mert minden­ben azonosulni tudtam vele. Izgultam estéről estére, mert hiányzott a próbaidőszak. Na­gyon sokat segített a darab rendezője. Siklósi Olga és a férjem, Józsa Imre, aki a ta­nítót játszotta. Közös jelene­teink mindig megnyugvást je­lentettek számomra. Flóra egy igazi szerep volt. — A későbbi darabok a Ki­kapós patikárius és a Boccacció már zenések voltak. Az ének­lés nem jelentett nehézséget? — Az első nem. Az igazi „megrázkódtatás” a Boccacció Fiamettájaként ért, mert ének- technikailag „kemény dió” volt. Végül azonban örömöt és élményt jelentett a nehéz fel­adat megoldása és maga a já­ték is. — Ezek után már nem olyan meglepő, hogy a televízióban ugyancsak zenés darabokban láthattuk. De egy énekes-tán­cos szerep másfajta adottsá­gokat kíván. Mennyiben ne­hezebb, mint a prózai megfor­málás? — Tudni kell, hogyan bán­jon az ember a hangjával és a testével egyaránt. Sok-sok folyamatos gyakorlást igényel. Ha prózai a darab, akkor a Hazánk talán legszebb barokk épületét, a ráckevei Savoyai-kastélyt, Johgnn Lucas Hildebrandt tervez te Savoy ai Jenő herceg megbízásából. Az 1702-bő] származó, egyébként első magyarországi barokk kas­tély építésénél a művész az alkotás és a táj kapcsola­tára törekedett. Erkélyéről mind a két Duna-ágat le­het látni. A kastély homlokzatán lévő szobrok elsősorban épületdíszítési funkciót töltenek be. Közülük szá­mos — Mars, Herkules, Aeneas — a katonás tartás megtestesítője; tükrözi a tulajdonos herceg érdeklő­dését■ Képünkön a homlok­zatot díszítő egyik szobor- csoport. v»iV», (Fotó: Hancsovszki János) Avatás 'áprilisban M' ? . U| múzeum Bár a tábla még a régi a kapu alatt, tavaly decémber 21. óta új címet visel Gödöllőn az addigi helytörténeti gyűj­temény. A Művelődési Mihísz- térium határozatának értel­mében múzeumi rangra emel. kedett. Az intézmény nem ke­rült a Pest Megyei Múzeu­mok Igazgatóságának felügye­lete alá tartozó többi megyei múzeum közé, így nem kell az igazgatóság szűkös költségve­tését még több apró részre osztani. A Gödöllői Városi Mú­zeum felettes szerve ugyanis á városi tanács marad, s pénz­ügyei is a tanácsi gazdálkodás részét képezik. A hivatalos múzeumavatás­ra április nyolcadikén kerül majd sor. Az ünnepség része­ként megnyílik az a helytör­téneti bemutató is, amely idő­szaki kiállításként Gödöllő századforduló körüli történel­mével ismerteti meg a város lakóit és az ide látogató ide­geneket. Díjat nyert a lapsorozat Dunakeszi siker A Kiss Áron nevét viselő Magyar Játék Társaság orszá­gos játékpályázatot hirdetett, amelyre az eredetileg kiírt beküldési határidő meghosz- szabbítása után 1981 jelige alatt 249 mű érkezett be. Ere­deti, új ötletek, de vázlatosan papírra vetett, kidolgozatlan javaslatok egyaránt akadtak a lényegében négy csoportba be­sorolható pályázatok között. A játékszerek és eszközök, a szabályjátékok, a térbeli sza­badtéri játékok csoportja mellett a négy-öt évesnél fia­talabb gyerekek időtöltését szolgáló ötletekkel lehetett benevezni a kiírásra. Ez Utób­bi kategória egyik nyertese dr. Pál Judit és Forgács Ba­lázs lett Dunakesziről, gyen- génlátó vagy világtalan kicsi­nyeknek készült játékos lap- sorozatukat a szakemberek­ből álló zsűri negyedik díjjal, jutalmazta. « é A társaság a feltalálok szá­mára konzultációs lehetőséget biztosított, a beküldött anya­gokból pedig kiállítást render zett. A pályaművek közül több a Szórakaténusz Játékmú­zeum gyűjteményét gazdagítja majd. : Tisztelt Szerkesztőség! Bár az ELTE Tanárképző Fő­iskolai Karán tanítok, — 15 évig Cegléden dolgoztam —, most is itt élek. Ezért olvasom hűségesen a lapomat. ; ezért szólok hozzá egyik cikkéhez. Meg azért is, mert továbbgondolásra, „más megvilágításra” is érdemes ez '■ a jó — mert jelenségszerűen jellemző — anyag. Ceglédtől a József Attila Színházig ' Önfeledten Épppen itt, Szentendrén lé­pett fel legelőször alig több mint két esztendeje a Duó Ongarese. Természetesen ez nem véletlen, hiszen Déri György, a kisegyüttes egyik tagja — lévén idevalósi — a Vujicsics Tihamér zeneiskolá­ban ismerkedett meg a mu­zsikával. Jelenleg a Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főiskola végzős művészképzős hallga­tója, de már mint demonstrá­tor működik az akadémia gordonka és kamarazene tan­szakain. Jóllehet Hajdú Ildikó — társa — hegedűművész 1988- ban szerezte meg kitüntetéses diplomáját, de már 1985-ben megalakították az együttest, amelyet időnként trióra, kvar­tettre bővítenék. Működésü­ket olyan kiváló művészek irá­nyításával kezdték meg, mint Banda Ede, Komád György és Káté László. Több mint fél­száz sikeres fellépést tudhat­nak maguk mögött, s számos külföldi koncerten is szere­peltek. Például az NSZK-ban, Ausztriában, Olaszországban. A rimini nemzetközi fesztivá­lon felfigyeltek rájuk, s en­nek köszönhetik a meghívást Nyvgat-Berlinbe, illetve Ja­pánba, a rendezendő magyar kulturális napokra. Február 20-án Szöulba indulnak, a Ma­gyar Virtuóz együttessel, melynek több hasonló korú ifjú művész is tagja. Mostani koncertjüket nem erőpróbának szánta a duó — bár minden szereplés érleli a művészeket —, inkább koráb­ban kialakított stílusukat kö­vették: a bensőséges kamara- muzsikálást. Telemann-, Bach-, Mozart-, Barfók-műveket adtak elő — mégpedig új és saját átirat­ban. Bach három kétszólamú invencióját eredetileg zongo­rára írta, 1720 körül. Tan­anyagnak szánta egyik fia szá­mára. Déri György átdolgo­zása hegedűre, illetve cselló­ra új színt kölcsönzött a mű­nek. Mozart G-dúr duója he­gedűre és brácsára — szintén saját átiratuk, akárcsak az 563-as Esz-dúr divertimento. Ennek előadásában Puster Já­nos végzős akadémista mű­ködött közre — mélyhegedűn. Bartók: Átiratok, a 44 hege­dűduó, a Mikrokozmosz és a Gyermekeknek című művei­ből készített feldolgozást szin­tén átírták saját hangszereik­re. Az eredeti népdalokat és -feldolgozásokat tartalmazó darabok bizonyították legin­kább a Duó Ongarese játékos kedvét. Szobrok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents