Pest Megyei Hírlap, 1989. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-03 / 29. szám

1989. FEBRUAR 3., PÉNTEK Szövetkezeti alapítvány Ösztöndíjak Évente öt, felsőfokú tanul­mányokat folytató társadalmi ösztöndíjast támogat ősztől az Erdei Ferenc nevét vise­lő szövetkezeti alapítvány. Azok a fiatalok pályázhatnak a személyenként havi két-há- romezer forintos ösztöndíjra, akik egyetemi, illetve főis­kolai tanulmányaik befejezé­se után ipari, fogyasztási, vagy mezőgazdasági szövet­kezetben vállalnak munkát — erről is döntött az alapítvány kuratóriuma. Az Erdei Ferenc szövetke­zeti alapítványt a Marx Ká­roly Közgazdaságtudományi Egyetemen működő Econo- mix Közgazdász Egyetemi Kisszövetkezet és a sziget- szentmiklósi Ferrokomplex Ipari Kisszövetkezet 200 ezer forinttal hozta létre. A nyílt alapítványhoz azóta 29 újabb adományozó csatlakozott, és így a vagyona eléri az 1 mil­lió 135 ezer forintot. Az ala­pítvány célja a hazai szövet­kezeti szakemberképzés, el­sősorban a közgazdászképzés elősegítése és a szövetkezet- elméleti kutatómunka támo­gatása. A kuratórium határo­zott arról is, hogy hamaro­san díjat alapítanak a szö­vetkezeti mozgalomról írt könyvek, tanulmányok elké­szítőinek. és évente két ki­emelkedő színvonalú tudomá­nyos diákköri munkát is el­ismerésben részesítenek. Az alapítványból a szövetkezés elméletének kérdéseire vá­laszt adó legjobb tanulmá­nyok készítőit is jutalmazzák. Az alap kuratóriuma együtt­működik majd a különféle nemzetközi szervezetekkel, valamint a szövetkezeti moz­galom kérdéseivel foglalkozó egyetemekkel és egyetemi fa­kultásokkal. Tapasztalatokat szereznek a szövetkezetelmé­leti kérdések külföldi szak- tekintélyeitől és intézményei­től, cserébe a hazai tapaszta­latokat., a.dják át. A törökbálinti kisérlet Fiúotthon kilenc lakónak Hiszem és vallom, hogy az egységes család, és az azon belüli kiegyensúlyozott, har­monikus életvitel döntő be­folyással vap minden fiatal jövőjére. Csakis az a gyermek nevelhető a következő kor­szakokban is jól és könnyen — mint írja dr. György Jú­lia „A nehezen nevelhető gyermek” című könyvében —, aki az ún. dackorszakból ug­rásra kész gyűlölet, dacos el­zárkózás nélkül kerül ki, aki tehát érzelmileg megközelít­hető, szeretetve képes, s nincs elzárva a külvilág elől. Ettől függ szellemi képessé­geinek akadálytalan kibonta­kozása, aktivitása éppúgy, mint erkölcsi szemléletének harmóniája a társadalommal és annak követelményeivel, amelyeket számára addig a szülő és az ő követelményei képviseltek. Felbomlott családok Sajnos nem mindenkinek adatik meg a rendezett ott­hon. Amikor a szülők elha­nyagolják a gyereket, az ese­tek többségében már felbom­lott a családi élet. Ha már minden próbálkozás ellenére sincs remény arra, hogy a kiskorú a családban nevelked­jen, a gyerek biztonsága ér­dekében végső megoldásként állami gondozásba kell ven­ni. Tapasztalatok szerint a fia­talok számára járhatóbb út az örökbe fogadás, vagy ne­velőszülőknél és kis létszámú ifjúsági otthonban való ne­velkedés, ahol nagykorúságuk után is tartózkodhatnak. Utób­bi kísérletét kezdte el a me­gyei ifjúságvédő intézet — a fővárosi Török utcain kívül — Törökbálinton, ahol a Damja­nich utca 5. szám alatt ta­valy júliustól, kétszintes csa­A pénzemért E gyre inkább megnézzük, miért mennyit kérnek. Vissza­fogtuk magúnkat, hiába is hozták előre a szezon végi vásárt, már az sem csábít. Megnézzük, merre gurul a fo­rint a kötelező számlák kifizetése után. Megéri-e, hogy a napközis étkeztetésre befizessünk — hallottam minap az érdi buszmegállóban — vagy hideget vigyen a gyerek, mert azt a csapnivaló kaját úgyis otthagyja. Az otthon lévő automata mosógép is manapság szebben mos, mint a Pa­tyolaté. Pláne ott, ahol nap mint nap három gyerek kér uzsonnát, ül le az asztal mellé. Szaporodnak a jelek: ott spórolunk, ahol tudunk. A saját pénzünkkel. Ami nem is baj. Ami baj: ott veszek­szünk, ahol lehet, levezetvén ily módon is idegességünket, melynek szülőanyja többek között a soványabb pénztárca, azaz a forintok mai vásárlóereje. Az első ütközetek színhe­lyei az ABC-k, a hentesboltok, a piacok. Érden éppúgy, mint Dunakeszin vagy Vácott. Mert a tíz deka parízerbe vagy szalámiba már csak a gyerekeknek, vagy a bevásár­láskor figyelmetlen férfiaknak lehet két-három véget be­csomagolni. A hentesnél számít, milyen vastag, s mekkora az a csomagolópapír, amibe a húst göngyölik. Figyelnek a háziasszonyok a grammokra is: a váci piacon az otthonról hozott nejlontasakba mérették a húst. Mondván, keveseb­bet nyom a latba... Ha kisstílűség, ha nem, mindenki ott spórol, ahol tud, abból farag le, amiből lehet. Még akkor is igaz ez, ha a hentes- és élelmiszerpultok mögött állók nem akarják megérteni, a karaj nem lehet ötven deka he­lyett kilencven, a sajt tíz deka helyett tizenöt. Szokniuk kell, csak abból, s annyit veszünk, amennyi feltétlenül szükséges. S a pénzünkkel mi gazdálkodunk vagy garáz­dálkodunk, s nem a mérleg ... Gyakoriak a viták a vevő és kereskedő között a minő­ség és mennyiség miatt. Azzal a felhanggal, a pénzemért tökéletes ellenszolgáltatást kérek. Ami igaz is. Ahogy az öregek idézgetik: aki fizet, az pötyögtet — a fiatalabbak nem mondják, csak gyakorolnák. Persze semmi sem töké­letes, szolgáltatásaink sem. Például a tömegközlekedésben. Pest megyéből, főleg az agglomerációs övezetekből naponta több tízezren ingáznak a fővárosba. Közülük sokan a BKV kék buszaira kapaszkodnak fel. Nem tették szóvá, nem vet­ték zokon éveken át, milyenek is ezek a buszok. A lényeg az volt, hogy guruljanak, mégpedig gyorsan. Ki figyel oda, hogy ablakán csak akkor lehet kilátni, ha a lerakódott porban kis kerek lyukat csuszatolunk. Hogy az ablakkere­tek gumiszegélyén több év pora ül meg, amit az óvatlan utas télen kabátja, nyáron zakója, inge, blúza vállával tö- rölget. S hogy a csuklósok forgózsámolyán állóra beesik az eső? Ha nem is megszokott, de megtűrt volt. S ma, amikor világossá vált, hogy Budapest közigazgatási határától újabb bérlet kell — erősödött a felhang: a pénzemért tiszta, na­ponta takarított buszban akarok utazni. Ahová nem esik be az eső! A pénzemért. S lehet ezzel az állásponttal vitatkozni? Ép ésszel alig­ha. Mert mindenki annyit vásárol, amennyit a pénz­tárcája enged, amennyire futja — ha csak öt dekát, akkor ötöt —, s ki meg szolgáltatásra adta fejét, csináljon rendet portáján. Nemcsak a pontosság erény, nem elég, hogy gu­ruljon az a busz, hanem a seprő, az ablaktisztító boldogab­bik végét is valaki kezébe kell nyomni. A kulturáltabb uta­zási körülményekért, a pénzemért. Varga Edit Iád! házban fiúotthon van 9 lakóval. Tizennegyedik évük­től huszonnégy éves korukig maradhatnak, többségükben 15-16 évesek. Csavargás, balhék Rendezetlen családi kö­rülményeik miatt jutottak idáig, nehéz sorsú tizen­évesek. akiknek egyike így emlékezett vissza: „Apám ver­te anyámat, engem és öcsé­met, én nem tudtam más­képp menekülni a veréstől, mint hogy csavarogtam a ba­rátaimmal. balhékat csinál­tam. Erre felfigyeltek a szom­szédaink is. és a tanácson be­jelentették, így kerültem inté­zetbe.” Az általános iskolát nem mindegyikük tudta elvégezni; szakképzetlenek, segédmun­kásként dolgoznak a Vízép­nél, valamint a Törökbálinti Állami Gazdaságban. Átlag­ban 3-4 ezer forint körül ke­resnek. A tizenévesek Szappanos Sándor családjában élnek. Szappanosnét * pótanyjukként fogadják el, akinek irányítá­sával ismerkednek a házi munkával, most közösen, majd később önállóan bevá­sárolnak. Segítenek a főzésben, hét végén takarítanak, mosnak és vasalnak, kiosztják egy­más közt a házi munka napi feladatait. Kezdetben tilta­kozás volt az ellen, ha reg­gel korán kellett felkelni és indulni a munkába. Volt, aki ezt nem tudta elfogadni, né­gyen elmentek. Szappanos Sándor az if­júságvédő intézet alkalmazá­sában, gyermekvédelmi fel­ügyelői minőségben intézke­dik, például orvoshoz kíséri a betegeket, gyógyszert kivált. A munkahelyeket látogatva ér­deklődik az intézeti fiúkról, közreműködik a felmerülő problémák rendezésében is. A fiatalok megtanulják a keresetükkel szerzett pénzt értékelni és okosan beosztani. Így anyagi kiadásuk az, hogy a szállásdíjhoz havonta öt­száz forinttal, és rezsiként száz forinttal járulnak hozzá. Az intézettől kapott éves ru­házkodásuk költsége kevés, ezért a keresetükből pótol­ják. A költségek elosztásában, hováfordításában segít a ne­velőtanár, Mersei Jenő és a Szappanos házaspár. Nem könnyű, mert alacsony a ke­resetük, az intézet anyagi eszközei is végesek, a ke­vésből nem sok marad zseb­pénzre. Célja az otthonnak továb­bá a rendszeres munkaválla­lásra való nevelés, mellette pedig az általános iskola el­végzésének elősegítése. A fiatalok szabadidejének hasznos kitöltésében jelent­keztek gondok, majd ebben lett segítségükre az MHSZ budakeszi szervezete, ahová a közelmúltban látogattak el. Ismerkedtek a modellező-, rádiós-, géptávíró-, video-, számítástechnika- és moto­rosklubok életével, felszerelt­ségével, közülük többet ki­próbálhattak. Mindez él­ményt jelentett a részükre, ilyen helyen most voltak elő­ször. Szép ajándék Az otthoni szabadidejüket pedig a Simándy József ope­raénekestől tavaly karácsony­ra kapott színes tévé teszi kellemessé. Az is biztató szá­mukra, hogy üdülésben ve­hetnek részt, ebben is segít­séget kapnak. Az eddigi tapasztalatok azt jelzik, hogy a nehéz sorsú fiatalok részére , több ilyen ott­honra lenne szükség. Egyikük így mondta: „itt nagyon jól érzem magam”. Dr. Orell Ferenc János, fiatalkorúak ügyésze HOKCV-SILSTAR Vegyes vállalat A borsodi térség munkaerő­gondjai enyhítésének, s a horgászok jó minőségű hor gászcikkellátásának együttes szándéka találkozott annak a gyárnak a létrehozásában, amelyben már megkezdődött a termelőmunka. A Horgász­cikk-készítő és -Értékesítő Vállalat Leninvárosban, a Ti szai Kőolajipari Vállalattól vásárolt és korszerűen fel­újított üzemcsarnokban kezd­te meg az úszók, poliészter­rel erősített üvegszálas bo­tok, és más keresett hor­gászcikkek gyártását, s egy nyolc és fél ezer négyzetmé tér alapterületű új csarnokot is épített. A precíz, nagy fi­gyelmet és minőségi munkát követelő üzemben japán és dél-koreai technológiai és üzemszervezési módszereket vezettek be. Jelenleg már csaknem 120 környékbeli lánynak, asszonynak, beta nított és szakmunkásnak nyújt átlagban havi hatezer forin tos jövedelmet az új üzem. A dolgozók gyorsan elsajátít­ják a finom szerelési eljárá- sokat'; munkájukat korszerű célgépek segítik. Ráckevei villanypásztor Már gyártják a ráckevei Aranykalász Tsz-bcn az új típusú villanypásztort. Ez a készülék üzemeltethető 12 voltos akku­mulátorról, 220 voltos hálózati feszültségről, az országban megvásárolható valamennyi típusú tápélemről. Ez a készülék éppen kétszer kisebb elődjénél — a felvételen Piróth László cserél egy alkatrészt a tápegységben (Aszódi László Antal felvétele) LEVELEK AZ IGAZGATÓTÓL Ellenáll a k Sanyi bácsi az egyik Pest megyei község nevelőotthoná­nak nyugdíjas fűtője. Egyedül él kis albérleti szobájában, s talán ezért is kerítette oly könnyen hatalmába az italozás szenvedélye. Azt mondja a munkaterápiás intézet vezető orvosa, hogy csak csekély szá­zalékban sikerül egy-egy el­vonókúrával végleg megsza­badítani valakit a szenvedély rabságából. Sanyi bácsi e ke­vesek közé tartozik. S nála ez még nagyobb csoda, hisz oda­haza senki sem várja. Mégis az oly sokat emlegetett, s má­ra már inkább a légvárak kö­rébe utalt jó munkahelyi kö­zösség segített Sanyi bácsinak talpon maradni. A nevelőotthon fűtője so­se vetette meg az italt, de másfél évtizedig szerény kere­tek közt élvezte. Akkor meg­halt az élettársa, s talán ezért csúszott ki a lába alól a ta­laj. Mind gyakrabban kiszö­kött munkaidőben is az ott­honból a kocsmába. Persze a kerítésen keresztül. így is megesett, hogy összetalálkozott a falu utcáján az igazgató­val, s ebből igen kínos kima­gyarázkodás következett. Az­tán többször haza kellett kül­deni, olyan állapotban volt. Az igazgató el akarta bocsátani őt. Erre Sanyi bácsi egy írott nyilatkozattal jelent meg, amelyben azt kérte, még egy­szer utoljára hadd bizonyít­hasson. Nem sikerült. A kol­légái rábeszélték, hogy men­jen elvonókúrára. Vállalta. S igen lelkiismeretesen szedte a gyógyszereket, tartotta ma­gát az előírásokhoz. A munka­társak rendszeresen megláto­gatták. Apró ajándékokat vit­tek neki. A pénzét takarékba tették, s csak. kérésére vettek ki egy-egy kisebb összeget. Mi­kor Sanyi bácsi erre az er­kölcsi magaslatra felért, leve­let írt az igazgatójának. Az nem röstellt válaszolni. A nyolc hónap alatt, míg Sanyi bácsi az intézetben volt, egész kis levélköteg összegyűlt az igazgatói reagálásokból. Mu­tatta is büszkén a leveleket a főorvosnak, hogy neki micso­da igazgatója van. A főorvos elismerően forgatta a levele­ket. Valóban — mondta —, ha a többi beutaltnak is ilyen igazgatója lenne, sok sikeres gyógyulást hozna a kúra. Sanyi bácsi visszatért a ne­velőotthonba. Még dolgozott 2-3 esztendőt, aztán nyugdíj­ba vonult. Ma is bejár, el-el- dolgozgat. Nagyon szereti a kollégáit, meg a gyerekeket, hisz rajtuk kívül nincs sen­kije az égadta világon. No és a kocsma? Bizony azt sem kerüli el. Megiszik egy kólát vagy más üdítőitalt, de szeszt soha. Talán régiesen hangzik, de a munkahelyi kö­zösség adott neki erőt, hogy újra talpra álljon, s minden kísértések közt biztosan tal­pon is maradjon. Átányi László Maguk, újságírók tudják követni ezeket a változáso­kat? Például, mit szólnak eh­hez a vezetőellenes hangulat­hoz? Nem tudom kinyitni úgy az újságot, bekapcsolni a tévét, rádiót, hogy ne köszön­ne rám egy ügyeletes vezetői botrány. Nyilván ezek való­ban megtörtént esetek, 'oggal kerültek napvilágra, de tud­ja, hányszor kiáltanak farkast, ott, ahol nincs is? Ilyen lég­körben nagyon nehéz dolgoz­ni. De ne gondolja, hogy azért hoztam ezt fel, mert magam is vezető vagyok. Igaz, a mi szövetkezetünkben ugyancsak volt ilyen ügy. Így azután mi is időnk nagy részét ezzel töltjük, ahelyett, hogy kapasz­kodnánk az elért eredménye­inkbe. Mert erre bizony nagy szükség volna. Mi a baromfi­ból élünk. Abból a csirkéből, amelynek röntő részét a ház­tájiban termelték meg. Múlt időben mondom, mert mosta­nában csak évente három­négy hónapra népesülnek be a jól kiépített, nagyüzemi tartásra berendezett ólak. A termelőnek a bűvös ötszázezer forint lebeg a szeme előtt. Ha ezt az árbevételi határt elér­te, a világért se nevelne több baromfit. Hiába magyarázzuk neki, hogy minimális összeget adózna a többletért, amit Nincs csap a tyúk hátsó felén Az ostor rajtunk csattan összevonnának a fizetésével. Nem hiszik, vagy nem akar­nak utánaszámolni. A lényeg, hogy az ostor rajtunk csat­tan, mert nem tudunk annyi baromfit feldolgozni, ameny- nyit szeretnénk. Vagy itt van a tojásügy. Erről jut eszembe, elmentem a megyei pártbizottság ülésé­re. Tudja, most nyilvános. Kíváncsi voltam, milyen a szellem, úgy csordogál-e a vi­ta, mint nálunk azelőtt. Ugyanis tagja vagyok a da- basi párt-végrehajtóbizottság­nak. Meg azért is érdekelt a megyei ülés, mert eddig szin­te semmilyen információhoz nem juthattam a megyei hír­lapban megjelenteken kívül. Pedig sokszor kérdeztem a mi falunkból delegált megyei pártbizottsági tagot, milyen volt a vita hangulata, mi-ól. hogyan tárgyaltak. Azt mond­ta. ezek bizalmas dolgok Mintha én nem párttag, sőt ■pártvezető lettem volna. Ké­sőbb megtudtam, az öt év alatt egyszer sem szólalt fel az üléseken. Ha ezt egy or­szággyűlési képviselő teszi, hát manapság veheti a ka­lapját. De sok helyen a párt­tagok még azt sem tudták, hogy tőlük, a falujukból, a környezetükből ki tagja a megyei pártbizottságnak. Azt kérdezi, hogyan jön a megyei üléshez a tojásügy? Ügy, hogy szóba került a vi­tában. Ez összességében na­gyon tetszett. Természetesen, engem leginkább a mezőgaz­dasággal kapcsolatos észrevé­telek érdekeltek. Ezért is kap­tam fel a fejem, amikor egy vegyipari szakember azt mondta, ha nem éri meg to­jást termelni, egyszerűen nem kell tojatni a tyúkokat. Ma­gam is felszisszentem, az egyik mezőgazdasági szakem­ber, pb-tag pedig azonnal rea­gált rá. Ót jól ismerem, a téesze éppen tojástermelő tyúkokat tart. Megmondta, hogy bizony a tyúk hátsó fe­lén nincs csap, nem lehet el­zárni. Ha eléri azt a kort, igenis tojni fog, ha akarjuk, ha nem. Akkor gondoltam rá, hogy jó lenne, ha mindenki azzal fogalkozna, amihez iga­zán ért. Látja, erről is eszembe ju­tott valami. Az, hogy mihez is értünk mi, munkahelyi párttagok. Többé-kevésbé a munkahelyi politizáláshoz. Most azonban feladták a lec­két; irány a lakóterület! Nem lesz mindenkinek könnyű. Mit gondol, a falvakban hány párttag jár templomba? Több, mint képzeli. Mert otthon még a szomszédja sem tud­ja róla, hogy párttag. És most, ki kellene állni, politizálni, beleszólni a falu közéletébe, dönteni arról, mire fordítsa a tanács a fejlesztésre költ­hető pénzt. De, kérdem én, hol van annyi pénz ahhoz, hogy ne legyen kényszerpálya a döntés: mire is költsék. Ilyen dolgokkal foglalko­zunk mostanában, s nem csak azért, mert pártvitára bocsá­tották. Inkább azért, mert végig kell gondolni, mit is kell változtatni a beidegződé­seken, a kiállásunkon, ha nem lesz fölöttünk a munkahelyi pártszervezet védőernyője, ha napi huszonnégy órában párt­tagnak kell lennünk. Elmondta: Kocsis Ferenc, a hernádi Március 15. Tsz keltetőüzemének vezetője Lejegyezte: Móza Katalin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents