Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-07 / 6. szám

1989. JANUAR 7., SZOMBAT Már régen nem csak a gyerekekről van szó Talán a megyének is lehet igaza! A napokban késő este megcsörrent a telefonom. Azonnal felis­mertem kedves ismerősöm hangját, de már az első mondatába bele­fáradt a lelkem: már a vízcsapból is Zsámbék folyik ... Hát idáig jutott ez az ügy?! Persze, számítani lehetett rá, hogy a Zsámbékról szított sajtóhadjárat ide vezet: az olvasó-néző-hallgató emberek már nem a lényegre, az állami gondozott csecsemők sorsára figyelnek, hogy mit is akarnak ott Pest megyében kezdeni velük, hanem arra, na, megint elszúrtak valamit, amiből akár jó dolog is kikerekedhe­tett volna. Csakhogy az ilyesmikkel ebben az országban ki van ta­pétázva az égbolt. S a hovatovább személyeskedéssé fajult vita — az érintetteken kívül — senkit nem érdekel. Hallottak, olvastak e témában számos egymásnak ellentmondó vé­leményt, nyilatkozatot. „Megismer­tettek” átlátszóan tetszés szerint igazított, felsorakoztatott tényekkel. S mindezek után egy újabb újság­cikkben Bánfalvi István szociális és egészségügyi államtitkár, illetve dr. Kricsfalvi Péter megyei osztály- vezető főorvos már csak mint per Bánfalvi és Kricsfalvi szerepel... Nos, az ilyen hangú vitán legfel­jebb csámcsog egy kicsit az ember, de már nem gondolkodik. Ezért megbocsájthatatlaq a mu­lasztás, hogy elszalasztottam az al­kalmas pillanatot, hogy elmondjam a véleményemet a Pest Megyei Ta­nács egészségügyi osztálya kezde­ményezéséről vagy ha úgy tetszik, a modellkísérletről. Még a nyáron. Az­tán az első „sajtóvisszhangok” után etikai kérdést csináltunk az ügyből: ne hadakozzunk egymással az új­sághasábokon a téma, illetve az ol­vasó feje fölött. Pláne, hogy egyre nyilvánvalóbbá vált, már régen nem a gyerekek vannak a középpontban! Később viszont a jó ízlés is vissza­tartott. Hiszen véleményünk szerint jó ügyről van szó, félő azonban, hogy azt hiszi az olvasó: a Pest Me­gyei Hírlap természetesen védi a „maga” tanácsát. Pedig nem ez a helyzet. Hadd mondjuk végig. Áldatlan csatározásban Elfogadható, mert emberi dolog, ha valaki harcol az állásáért, külö- .Bősképpen manapság. Bár ebben az esetben — ismervén az egészségügy munkaerőgondjait — nem áll fenn a kenyér nélkül maradás veszélye. Meglehet, ezután nem a „szomszéd­ba” kell járni munkába. De kér­dezem, akár hazánkban is a több millió dolgozó ember közül hány­nak adatik meg ez a luxus? (Es sajnos, hozzá kell szoknunk a gon­dolathoz, a jövőben esetleg több ké­nyelmetlenséget is el kell majd vi­selnünk az állásban maradáséig.) Azt azonban, hogy hány embert „foglalkoztatott” dr. Pajkosné dr. Klaics Erzsébet, a zsámbéki csecse­mőotthon vezetője a maga és a 114 beosztottja — és nem ICO vagy 140, mint írták meg elhangzott — érde­kében, annak csak a jóisten a meg­mondhatója: az Egészségügyi Dol­gozók Szakszervezetétől a Magyar Nők Országos Tanácsán át a Szo­ciális és Egészségügyi Minisztériu­mig, nem is beszélve a megyei ta­nácsról meg az írott és elektroni­kus sajtóról — ezt nehezen tudja megemészteni az ember. Gondol­junk rá: a hónapok óta tartó áldat­lan csatározásban megmozgatottak- nak csupán a munkabérét és utazá­si költségeit számolva, az árán akár hozzá is foghatnánk egy új csecsemőotthon építéséhez. Mondom, foghatnánk, de minek? Amikor a négy megyei csecsemőott­honunk befogadóképessége évek óta 60 százalék körül mozgott. Konkré­tabban, tavaly a 170 személyes zsámbékiban átlag 89 apróságot, a budapesti Szarvas Gábor utcai Pe­tényi központi intézményben 110 he­lyett 82 gyereket, Albertirsán 50 he­lyett 32-t és Nagykőrösön 104 he­lyett 83 csecsemőt, illetve óvodás korút gondozták. Tehát 434 helyen 286 gyereket, s ez évi 55 millió fo­rintjába került a Pest Megyei Ta­nácsnak. A burkolt és nyílt vádak hallatán — a gazdaságossági indí­tékról — mondjuk ki végre, ez bi­zony luxus a javából! Most, ami­kor annyira híján van az anyagiak­nak az egészségügyünk és a szociál­politikánk, igaza van a zsámbéki otthon vezetőjének legutolsó nyilat­kozatában, amikor azt mondja: „Be­szélünk a szociálpolitikáról...”. Igen, sajnos csak beszélünk. Ám erről nem beszélni kell. hanem csi­nálni. Ahhoz viszont pénz kell. S hogy jusson, gazdálkodni kell az anyagi javakkal. Sokkal jobban, mint eddig. Mintha egyesek nem látnák, nem fognák fel, mi zajlik körülöttük! Orvosok készülnek sztrájkolni az egészségügynek jutta­tott állami pénzek minimális volta miatt, ugyanakkor felelős (?) — fe­lelős beosztású — emberek szemre­hányásokat tesznek, perlekednek a nyilvánvalóan takarékosabb intéz­kedéssel ! Elképesztő. Elesett embereknek Mindezekért is olyan, amilyen a szociálpolitikánk és még mindig té- kozoljuk, szórjuk a kevés pénzt ezen a területen is. Hozzá kell tennünk, a kicsinyek számának csökkenése arányában nem lett alacsonyabb a csecsemőotthonok működtetési költ­sége. Ugyanakkor, amikor egyedül­álló, magukat ellátni képtelen idős emberek életét nem tudjuk meg­könnyíteni szociális otthonba he­lyezéssel a megyében sem. Pedig százak állnak sorban, hogy bekerül­hessenek ... Ennek tudatában vessen az kö­vet a Pest Megyei Tanács testületé­re, aki nem úgy döntött volna: be kell zárni a zsámbéki otthont. Más kérdés, hogy nagy baj, amiért nem a szomszédos tanítókép­ző kollégiumaként üzemel tovább az épület, ami eredetileg apácazár­da volt. Hiszen árából szociális ott­hont bárhol létesíthettek volna. Ám úgy tűnik, a művelődésügynek nem éri meg az először részletfizetésre, majd cserére felajánlott épület. Kár, mert megmásíthatatlan, ha szociális , otthonnak építik át. Idegi­leg. károsult és ■ e’.megycnfeV emb’e-'1 rek’ számára, bán..a község ez ellen tiltakozik. De erre van szükség. Ál­lítólag emberközpontú társadalom vagyunk, mégis elvárnák, hogy kö­zösítsük ki ezeket a senkinek se ártó szerencsétlen embereket. Hangsúlyozzuk: nem közveszélyes őrültekről van szó, azok más inté­zetek zárt osztályán élnek — mert az élethez még nekiik is joguk van! Értelmetlen indulatok Hogy az anyagiak elsődlegesek vagy másodlagosak voltak-e a kez­deményezésben, szerintem teljesen mindegy. Az viszont nem, hogy a gyerekek szempontjából a családba helyezés „ötlete” nem az. Nem új találmány, mert élt egyszer egy Heim Pál nevű gyermekorvos..., akit bővebben érdekel, mit kezde­ményezett. utánanézhet. Minden­esetre, amikor még a nyáron — egy más beszélgetés kapcsán — a megyei tanács illetékes munkatár­sa felvázolta az elképzelést, kevés híján a nyakába borultam: hát me­rik, végre hozzákezdenek, áttörni a korlátokat, a hibás gyakorlatot és családba, anyai karokba, testme­legbe helyezik az ártatlan, „senki­nek se kell” apróságokat?! A legtöbb konfliktus forrása, félresiklott éle­tek magyarázata ugyanis épp abban rejlett, hogy a nagyobbakkal már nehezen bírnak a nevelőszülők. Egyiktől a másikhoz kerülnek a gyerekek. Sokan keresik a csecse­mőket, aki még igazán „a miénk” lehet. Akiért esetleg körömszakad­táig harcol majd a nevelőszülő, hogy örökbe fogadhassa. Korábban éppen a zsámbéki otthonból adták örökbe a legtöbb gyereket. Mégis, most aggódnak a közelmúltban kiadottakért. Eddig ki aggódott a 800—900 nevelőszülőknél ■lévő gyerek sorsáért? Mi végre van­nak a nevelőszülői felügyelők? Ed­dig is tették a dolgukat. Afelett nem vitatkozunk, hogy le­hetett volna körültekintőbben, türel­mesebben, tapintatosabban, egyszó­val jobban végigcsinálni a csecsemő- otthon felszámolását. Lehetett volna még korábban, még több konzultá­ciót folytatni az összes érdekelttel, még meggyőzőbben érvelni és bizo­nyítani. Bár szolgálhatna okulásul ez az eset, a fellángolt értelmetlen indulatokkal! Ez sem változtat azon­ban véleményemen: azt kívánom, hogy ne legyen szükség csecsemő- otthonra. Jusson minden elhagyott picikének édesanyát pótló anyukája. Kiderült, hogy ennek nincs is sem­miféle rendelet szülte akadálya, mint hittük eddig. Egy rosszul be- idegződött gyakorlat volt csupán, hogy egy éven aluli gyereket nem adtak ki nevelőszülőkhöz, holott a szakemberek, orvosok véleménye éppen e korban tartja ezt kívánatos­nak. Számos konzultáció végén ju­tottam hozzá ehhez a nagyon lénye­ges információhoz B. Aczél Annától, a Szociális és Egészségügyi Miniszté­rium gyermek- és ifjúságvédelmi főosztályának vezetőjétől és dr. Vi- lusz Antóniától, az osztály főmunka­társától. Szakmailag ők erősítették meg a hónapok alatt kialakult állás­pontomat. ★ Továbbra is fenntartjuk, hogy nem bonyolódunk bele a személyeskedés útvesztőjébe. Méltatlan az ügyhöz, s a magunk részéről tiszteljük a mun­káját, a gyermekszeretetét azoknak, akik eddig a zsámbéki otthonban az elhagyott csecsemőkkel foglalkoztak. De tudomásul kell vennünk, amit a minisztérium fentebb említett veze­tő munkatársai mondtak: a gyermek helye elsősorban a családjában, vagy örökbefogadójánál. van, ha ez nem lehetséges, akkor a nevelőszülőknél. Az intézet csupán háttér lehet. S ép­pen a gyermek emberré válása ér­dekében csak ez lehet a hosszú távú cél. Kádár Edit Néni tartanak a konkurenciától Nyereséggel gyártják a pénzt A jelvények, a kitüntetések te­kintetében is valahol a világok fe­lezővonalán állunk. Osztogatjuk mi is egymásnak az ünnepek alkal­mából, akárcsak némely szomszédos országban, viselni azonban már nem szoktuk őket, mint ahogyan a hazánktól nyugatra fekvő világban sem viselik. Nincs jelvény a velem szemben ülő férfi; Perjési György, az Állami Pénzverő Vállalat gazda­sági igazgatójának elegáns öltönyén sem. • Mégis, a vállalat tápiószclei jcl- vónyüzemében a közelmúltban hat­vanmilliós beruházást hoztak tető alá. Ezek szerint van jövője a hazai ki- tüntetésíryártó iparnak? — Egy új csarnokot építettünk, melyre azért van szükség, mert a régi épület düledezett, életveszé­lyessé vált. <?> Egyáltalán: miiven munka fo­lyik most Tápiószelén? Van elég mcgrenflclcs kitüntetésekre? Nem fenyegeti az üzemet a bezárás ve­szélye? — Bérmunka folyik Tápiószelén, a kitüntetéseket, amit itt Budapes­tén sajtolunk,. odaszállítjuk, ott ki­festik őket, aztán hozzuk vissza, ráforrasztjuk a tűt, csomagoljuk. De azt nem tagadom, hegy némi profilmódosításra is sor kerül Tá­piószelén a jövőben nagyobb arány­ban szeretnénk a kitüntetések mel­lett ezüst ékszereket is készíteni. ® Ezek szerint csökkent a meg- rendelés? — Drasztikusan. Állami és válla­lati szinten is. Szocialistabrigád­jelvényből legóvatosabb becslésem szerint is feleannyit gyártunk, mint még nemrégen. Azon pedig nincs mit csodálkoz­ni, hogy kevesebben kapnak állami kitüntetést — elég, ha csak az or­szág mai helyzetére gondolunk ma­gyarázatként ... ® Az Állami Pénzverő Is költség­vetésből gazdálkodó vállalat? — Hogyisne! Nyereségérdekeit egg vagyunk, nyereséggel kell elő­állítanunk a kitüntetéseket és a má­sik nagy termékünket, a fémpén­zeket is, ráadásul mindkettő gyár­tása után huszonöt százalékos áfát kell fizetnünk. © Nyereséggel a pénzt? — Igen, és ez nem is könnyű. Ugyanis a kétforintosnál nagyobb értékű pénzérmék előállítása többe került, mint névleges értékük. Q No, maradiunk Tápiószele profil­jánál. a kitüntetéseknél. Feltételezem, felfut a megrendelésük, ha valóban új címert kap hazánk. — Hogyne! Már csak azért is, mert a fegyveres erők gombjait, sapkarózsáit is mi gyártjuk, s ezek mind címeresek. Azonkívül tech­nológiánk éppen a nagy sorozatú termékek kibocsátására alkalmas. Addig azonban még sok idő eltel­het. Igen, s gondolom, addig Is ki kell tölteniük a kapacitást. Alterna­tív szervezetek csoportok nem ren­deltek még jelvényeket, kitüntetése­ket önöktől? — Még nem, de ezennel köszö­nöm az ötletét, máris hívom őket. Tóth Béla Endre Csecsemőotthon-dosszié Levél és tiltakozás Zsámbék nagyközség lakossága felháborodással értesült arról a tényről, hogy a több mint három évtizede működő Zsámbéki Csecse­mőotthont' felszámolják, és az in­tézmény helyén a jövőben elmebe­tegeket ápoló szociális otthon léte- Stili-Wt'- ifin- V. is WiUiib ->* A lakosság többsége már a C.sé1- csemőotthon megszüntetését is meg­döbbenéssel fogadta, hiszen ez az ihtézkedés Zsámbékon és környé­kén mintegy 140 családot érint. Azt azonban a lakosság többsége el­fogadhatatlannak tartja, hogy a község belterületén, Zsámbék nem­zetközi hírnevét, jelentő műemlék közvetlen közeliében, a Tanítóképző Főiskola szomszédságában egy fia­talkorú elmebetegeket ellátó intéz­mény működjék. Ügy ítéljük meg, hogy a körül­mények folytán ez az intézkedés az itt ápolandó betegek nyugalma szempontjából is kedvezőtlen és Zsámbék további fejlődését is ve­szélyeztetheti. Véleményünk szerint még nem késő ezt az intézkedést felülbírálni és az összes valóságos érdek figyelembevételével az erede­ti állapotot visszaállítani (hiszen ez nem „Bős—Nagymaros” horderejű kérdés!?). Ezért alulírottak, Zsámbék nagy­község lakosai és egészségügyi dol­gozói követeljük, hogy az illetékes szervek vizsgálják felül a Csecsemő­otthon megszüntetésével kapcsola­tos döntéseiket és állítsák vissza az eredeti állapotot. 260 aláírás Zsámbék, 1988. december 10. A Magyar Demokrata Fórum zsámbéki szervezete, csatlakozva a falu közvéleményéhez, tiltakozik a Csecsemőotthon megszüntetésének parancsuralmi módja ellen, a lát­ványosan gazdaságtalan átalakítá­si tervek ellen, és egyáltalán — fel­háborítónak tartja az ügy korábbi részletei körüli spekulatív hallga­tást, valamint azt, hogy egy egyéb­ként is falusi (hátrányos) környe­zetben működő, főleg íeányhallgató- kat oktató intézmény közvetlen szomszédságába elmebetegeket te­lepítsenek. Követeljük, a Csecsemőotthont eredeti, gyermekvédő funkciójába visszaállítani! Es ezúttal nem nagyon számol­gatunk: a jól működő, speciálisan felszerelt intézmény olcsóbb, mint annak szétverése, és újbóli — más célokra történő átalakítása. Zsámbék, 1988. december 15, Válasz a tiltakozásra A hozzánk eljuttatott tiltakozó le­vélre az alábbiakban válaszolok. A Pest Megyei Tanács testületé 1938. szeptember 23-án döntött a zsámbéki csecsemőotthon megszün­tetéséről. A határozathozatalt más­fél éves szakmai előkészítés előzte meg, amelyben részt vett a zsámbé­ki csecsemőotthon igazgatója is, s amelyet az illetékes Egészségügyi Minisztérium is támogatott... A tes­tületi döntést megelőzően másfél hó­nappal munkaértekezleten tájékoz­tattuk a csecsemőotthon dolgozóit a várható változásról. Téves az az ál­lítás, hogy a három évtizede jól működő csecsemőotthont azért szün­tettük meg, hogy helyette elmcszo-. ciális otthont alakítsunk ki. A csecsemők szellemi és egészségi fejlődése családi környezetben sok­kal inkább biztosított, mint intéz­ményi körülmények között. Ezt nem­zetközi, de a hazai tapasztalatok is alátámasztják. Pest megye úttörő­ként vállalta ennek megvalósítását és az természetes, hogy a családok­hoz helyezett csecsemők sorsát ez­után is figyelemmel kísérjük, mint ahogy arról is rendelkeztünk, hogy az egészségügyi osztály első pilla­nattól ellenőrizze a csecsemők meg­felelő gondozását. A védőnői hálózat máris valamennyi nevelőszülőnél végzett környezettanulmányt. Egy kivétellel minden családnál jó ta­pasztalatokat szerzett. Ez ügyben is intézkedtünk. Másodlagos szerepű ez ügyben az intézmény gazdaságos hasznosítása, bár jelen gazdasági viszonyaink kö­zepette a társadalom megköveteli, a parlament és a kormány döntései arra kényszerítik, hogy a tanácsok találják meg intézményeik gazdasá­gos működtetésének feltételeit. A Pest Megyei Tanács ezért már a ko­rábbiakban is több oktatási, hivatali szervezetét vonta össze vagy szün­tette meg. Csupán a legutóbbit: a Péceli Tanácsi Továbbképzőt emlí­tem. Ezt az MSZMP Pest Megyei Oktatási Igazgatóság épületébe he­lyeztük át, míg Pécelen szociális ott­hont teremtettünk. A Pest Megyei Tanács 1988. szep­tember 23-i ülésén az épület hasz­nosítására két javaslatot fogadott el, első helyen azt, hogy a csecsemőott­honból főiskolai kollégium legyen. Olyannyira ezt szorgalmazta, hogy három hónapig türelemmel várt a Művelődési Minisztérium döntésére, megveszi-e 43 millió Ft-ért az épü­letet, vagy sem. Csak a miniszté­rium írásbeli állásfoglalása után, no­vember 29-én határozott úgy a tes­tület, hogy az intézménnyel az el­meszociális gondozottak sorsát old­ja meg. Amennyiben a Művelődési Minisz­térium megvette volna az épületet, a 43 millió Ft-ot mindenképpen el­meszociális otthon létesítésére hasz­nálta volna fel a megyei tanács. Hi­szen nem szükséges bővebben indo­kolni — kivált önnek —, ez utóbbi is humánus kérdés. Az egészségügyi dolgozók elhelyez­kedéséről felelősen intézkedtünk. Dr. Pajkosné dr. Klaics Erzsébetnek hat megfelelő állást ajánlottunk fel, la­kás biztosításával — ezt aláírásával vette tudomásul, mint ahogy azt is aláírásával nyugtázta, hogy beosztot- tairól miképpen gondoskodtunk. Ter­mészetesen azt a Pest Megyei Tanács az ország sok más munkáltatójához hasonlóan nem vállalhatta, hogy va­lamennyi dolgozónak Zsámbékon ta­lál állást. ön azt írja, hogy még nincs késő felülbírálni a megyei tanács dönté­sét. Szerintem — szerintünk — sincs. A Pest Megyei Tanács annak idején sokat küzdött a Zsámbéki Tanító­képző Főiskola létrejöttéért, sikeres működéséért, s minden erejével harcolt most a főiskola kollégiumá­nak megvalósításáért is. Mi sem bi­zonyítja ezt jobban, mint az a három hónapos „várakozás”, sürgetés, ösz­tönzés, mígnem a Művelődési Mi­nisztérium csak nemleges válaszra volt kész. Dr. Tóth Albert főigaz­gató a főiskolai tanács nevében is­mételten a Művelődési Miniszté­riumhoz fordult, hogy előző dönté­sét bírálja felül. ígéretet kapott, hogy eg.y hónapon belül választ adnak. Mi a főiskola állásfoglalását támogatjuk és hajlandók vagyunk ismét testület elé vinni immár harmadszor is e kérdést. A zsámbéki csecsemőotthon me­gyei intézmény, fenntartása, működ­tetése megyei feladat. A felszabaduló épülettel a megyei tanács rendelke­zik. Ez nem gátja annak, hogy meg­hallgassa, mérlegelje a helyi taná­csi és társadalmi szervek érveit, el­lenérveit. Lehet, hogy erre nem használtunk fel minden létező lehe­tőséget. De a Zsámbéki Nagyközségi Tanács elnöke 1988. szeptember 3-án megbeszélést folytatott a megyei fő­orvossal. Ugyancsak szeptember ele­jén felkereste e témában a megyei tanács tisztségviselőit a terület or­szággyűlési képviselője is. A döntést hozó megyei testületi üléseken al­kalmat teremtettünk a vélemények kinyilvánítására. Zsámbék Nagyköz­ségi Tanács Végrehajtó Bizottságát november közepén tájékoztattuk a hasznosítási javaslatokról és meg­hívtuk a testület tagjait a megyében máshol működő elmeszociális otthon megtekintésére. Ezt a lehetőséget új­ra felkínáljuk, hiszen a tapasztalatok birtokában lehet megítélni, hogy az elmeszociális intézmény működése sérti-e a lakosság érdekeit, akadá­lyozza-e az idegenforgalmat, vagy sem. Mindenekelőtt azok véleményét várjuk, akik a csecsemők kedve­zőbb feltételek közötti nevelését épp­úgy szem előtt tartják, mint azt, hogy az épület hasznosítása célsze­rűen történjék. Akiket az érdekek természetes ütközése közepette sem az indulat fűt, hanem a valóságos, a közösséget érintő érdek vezet Budapest, 1989. január 5. Tisztelettel: Balázs Gézáné elnökhelyettes I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents