Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-30 / 25. szám

A jm 19S9. JANUÁR 30., IIÉTFÖ Kedden dönt a tanács Lesz-e Teátrum Szentendrén? A szentendrei Teátrum to­vábbi sorsáról döntenek ked­den a városi tanács tagjai. Mint ismeretes, az 1969-ben létesített szabadtéri színpad műsorpolitikáját és nézőteré­nek kialakítását egyre több bírálat érte az utóbbi időben. A Fő téren levő nyári szín­ház darabválasztását kezdet­ben ugyanis az jellemezte, hogy a műemléki környezetet díszletként használva régi ma­gyar darabokat újítottak fel. Az elmúlt években azonban olyan müveket is műsorra tűztek, amelyek idegenek vol­tak a város hangulatától, és az előadás színvonalát is erős kritikák érték. Idővel az egy­kori cirkusztól kölcsönzött fa nézőteret is kicserélték: he­lyette egy vascsövekből össze­állított és az egész teret ura­ló állványzatot építettek, amely akadályozta a közleke­dést és az idegenforgalmat is. A szentendrei Teátrum az idők során a városi tanács kezeléséből a Pest Megyei Ta­nácshoz került át, ami ugyan­csak hozzájárult ahhoz, hogv a színháztól a város elidege­nedett, az már nem érezte magáénak. Az egyébként vesz­teségesen működő színházat a helybeliek és a sajtó évek óta bírálta, hosszú ideig azonban mégsem történt semmi. Az ügy holtpontról való kimoz­dulását segítette, hogy a Szent­endrei Városi Tanács Végre­hajtó Bizottságának titkára bejelentette: amennyiben a nézőtéri monstrumot 1939 nyarán is felállítják, a Fő téren ülősztrájkot szervez­nek. Kérte azt is, hogy a szín­ház további sorsáról kérdez­zék meg a szentendreiek vé­leményét is, mert enélkül el­képzelhetetlen, hogy érdekel­tek legyenek az egyébként a város vonzerejét növelő szín­ház létében. Ilyen előzmények után ke­rül sor holnap a Szentendrei Városi Tanács ülésén annak a napirendi pontnak a tár­gyalására, amelynek kereté­ben a tanácstagok a Teátrum sorsáról szavaznak. Egyetemi előkészítő Az Agrárfelsőoktatási In­tézmények Felvételi Előkészí­tő Bizottsága szakmunkásokat előkészítő tanfolyama (SZÉT) felvételt hirdet az 1989 90-es tanévére. A tanfolyamra je­lentkezhetnek azok a mező­gazdaságban, élelmiszeripar­ban, erdészeti- fagazdasági üzemekben, Mezőgép vállala­toknál, szakszövetkezetekben dolgozó 30 évnél fiatalabb szak­munkások, akik szakközépis­kolai végzettséggel, vagy szak­munkás-bizonyítvánnyal ren­delkeznek. A jelentkezéseket levélben 1989. március 31-ig a követ­kező címre lehet beküldeni: Agrárfelsőoktatási Intézmé­nyek Felvételi Előkészítő Bi­zottsága SZÉT tanfolyam. 2103 Gödöllő, Páter K. u. 1. A feltételeknek megfelelt pályázók 1989 júniusában pa- lyaalkalmassági vizsgán vesz­nek részt, végleges felvételük­ről ennek alapján történik döntés. A képzési idő 10 hó­nap (szeptembertől júniusig), ebből 28 hét intenzív, bentla­kásos oktatás. A tanfolyam si­keres elvégzése után a hallga­tók bármelyik agrár felsőok­tatási intézmény nappali vagy levelező tagozatán tehetnek felvételi vizsgát. Családvédelmi képzés Zsámbékon Hallgatók apróhirdetésre Szeptemberben kezdték * Zsámbéki Tanítóképző Főis­kolán az intenzív családvé­delmi képzést. Egyelőre csu­pán azok jelentkezését fo­gadva el. akik megfelelő vég­zettséggel rendelkeznek, és munkájukban ilyen ismere­tekre szükségük van. A hallga­tókat némileg szokatlan mó­don. apróhirdetéssel toboroz^ ták. Felemelt létszarrt Minden várakozást felül­múlt a jelentkezők magas száma. Szinte érthetetlen, ho­gyan terjedt futótűzként az információ ennyire rövid idő alatt. Hiszen pár héttel a fel­vételik előtt jelent csak meg a felhívás lapunkban. A pá­lyázók között akadt pedagó­gus, jogász, védőnő és teoló­gus. A tervezett negyvennel szemben végül is hatvanan kezdték meg tanulmányaikat. 'Elméleti és módszertani isme­reteket kapnak többek között családpszichológiáról és szo­ciológiáról. csoportdinamiká­ról, a deviáns viselkedésről, a szociálpolitikai intézmény- rendszerről, illetve családjog­ról. Horváth Miklósné a gödöl­lői szakmunkásképző intézet kollégiumának nevelője. Diák­jai között állami gondozottak is akadnak, akik másfajta tö­rődést igényelnek, mint a töb­biek. — A megfelelő gondosko­dáshoz szükségem van a csa­ládi háttér felmérésére, is­meretére. Az a célom, hogy tanítványaim az iskola el­végzése után visszakerülhes­senek a családba. Erre azon­ban nem elég csupán őket fel­készíteni. Nyugodt körülmé­nyek közé kell helyezni vala- mennyiüket. Egyébként az ön­álló szakmával és keresettel akár szüleik támaszai is le­hetnek később. Ennek a mun­kának hogyanjáról-mikéntjé­ről annak idején nem tanul­tunk. A pedagógusképzésben a család csak annyiban játszik szerepet, hogy az osztályfő­nököknek családlátogatásra is el kell menniük. Már eddig is nagyon sok tapasztalatot gyűj­töttem más kollégák elbeszé­léseiből. és az esettanulmá­nyokból. Valóban nem volt eddig olyan komplex képzés, amely ezt a problémakört pedagó­giai, egészségügyi és jogi szempontból egyaránt megkö­zelítette volna. Dr. Tóth Albert főigazgató is utalt erre, mikor megkérdeztük, miért vállalta a főiskola az országban elsőként ezt a kísérleti oktatást. — A társadalmi igény * és szükség már dörömbölt az aj­tón. A téma az utóbbi időben reflektorfénybe került. Több helyen tervezték és tervezik szociális szakemberek képzé­sét. Pest megyében azonban az országos átlagnál is ége­tőbben jelentkezett a hozzáér­tők hiánya. A megye sajátos helyzete, az agglomeráció, a falusias településhálózat, a halmozott hátrányok fokozot­tabban sürgették a megoldást. A Pest Megyei Tanács egész­ségügyi osztálya keresett meg minket, és ajánlotta fel tá­mogatását a képzés beindítá­sához. Sajnos, a feltételek nem a legideálisabbak. Néha még az is gondot jelent, hogy hol he­lyezzük el a csoportokat. Ar­ról nem is beszélve, hogy az oktatók sincsenek mind fel­készülve erre a feladatra. En­nek ellenére úgy döntöttünk, hogy a következő tanévtől a nappali tagozatosok számá­ra szakkollégiumi formában lehetőséget biztosítunk ilyen ismeretek megszerzésére. Ter­mészetesen ehhez ú j előadók­ra. és további kollégiumi he­lyekre van szükségünk. Mégis először tapasztalatokat aka­runk szerezni, eredményeket felmutatni, és majd csak ak­kor kérünk a fejlesztésre anyagi támogatást. Minden­esetre úgy tudom, hogy mos­tani hallgatóink elégedettek. Közös gondok — Valóban mindenki jól ér­zi magát itt, és ez önmagáért beszél. — mondja Pollák László szigethalmi plébános. — Főként azért, mert érez­zük. azonosak a problémák, gondjainkkal nem vagyunk egyedül. Bár kétségtelen, az én gyakorlatomban elsősor­ban az idős emberekkel talál­kozom. de a nagycsaládosok, és a csavargók, italozók, kábí­tószerező fiatalok is gyakran kérnek tanácsot. Azért is jöt­tem. hogy elméleti megalapo­zottsággal tudjak segítséget nyújtani nekik. A tanfolyam vezetője, a program és tematika egyik kidolgozója dr. Komlósi Pi­roska pszichológus, a főiskola adjunktusa, ö elsősorban a gyakorlati gondokról szólt. — Azt szeretnénk, ha a fog­lalkozások döntő többsége a szemléletformáló információ- adás lenne, és nem esetmeg­beszélés. Sajnos, megfelelő magyar nyelvű szakirodalom alig akad. Minden hónapban két napot töltenek itt a hall­gatók. Első nap vannak az elő­adások, s ezt követi — tízfős szemináriumi csoportokban — az elhangzottak feldolgozása, illetve elmélyítése. Most még sok az ügyért fölajánlott ener­gia, de kicsit aggódom, mi lesz, ha ez elfogy. Ugyanis nem tudjuk megfelelően ho­norálni a gyakorlatvezetőket. Pedig nagyon nehéz alkalmas gyakorlóterepet találni, és eb­ben a munkában az elmélet önmagában kevés. Munka mellett — Most olyan szakemberek vannak itt, akik mindennapos munkájuk mellett tanulnak. Nem lehetne később őket fel­használni gyakorlatvezetők­ként? — Köszönöm ezt a kérdést, erre még nem gondoltam. Valóban, néhány év múlva a nappali oktatás ráépülhet a posztgraduális képzésre. Szabó Z. Levente Irkalap a lovagrend helyén Egy tudós hagyatéka Dr. Papp Károly hajdani bútorait, használati tárgyait több lápiósági család adta kölcsön az emlékkiállítás idejére (Erdösi Ágnes felvétele) Amikor dr. Papp Károly ha­gyatékát rendezték, találtak egy díszes, kitüntetéstartó do­bozt. Amikor felnyitották, a finom bársonyon Ferenc Jó­zsef lovagrendje helyett egy sárgult irkalapot találtak. „El­adtam tüzelőre”, dátum, alá­írás. Ahogy hallgatom Kun Sán­dort, Tápióság tanácselnökét, ahogy a neves földrajztudós, geológus dr. Papp Károlyról beszél, elkalandozik a gondo­latom. Egy olvasmányélmé­nyem tolakszik elő, Galgóczi Erzsébet Vidravas című regé­nye. Ennek egy tragikus sor­sú szereplője egy, az ötvenes években halálra, majd kegyelem folytán életfogytig- lanra ítélt nemzetközi hírű geológus kitelepített felesége, aki a Dunántúlra kéri magát, hogy időnként meglátogathas­sa férjét — a regényben Si­mon Pált — a sopronkőhidai börtönben. Galgóczi dr. Papp Simon geológusról mintázta hősét. Hozzá képest a tápiósági dr. Papp Károly sokkal jobban járt. Ilyen meghurcoltatásban nem volt része. Igaz, 1963-ban, életének kilencvenedik évében, teljesen elhagyatottan halt meg Tápióságon. Az arany négyszögben Hogy ki volt Papp Károly? Ezt csak mostanában kezdték kutatni a kis falu lakói. Az­után, hogy a televízió Gondol­kodó című műsorában terje­delmes filmismertetőt muta­tott be a nemzetközi hírű tu­dósról, aki a geológia számára olyan alapművet publikált, mint a Magyar birodalom vas­érc- és köszénkészlete című tanulmány. Dr. Papp Károly nyilván jól ismerte a Vidra­vas Simon Pálját, hiszen mind­kettőt Kolozsvárhoz kötötte kutatómunkája. Dr. Papp Ká­roly kálisót kutatni ment Sár­más környékére, s eközben talált Kissármáson a híres íöldgázmezőre. ö volt az, aki a Kaukázusban feltérképezte az olajlelőhelyeket. Évekig ku­tatott az erdélyi ..arany négy­szögben”, a hajdani római ai anybányák környékén. Falujában kutakat fúrt Ünnepi hangulat fogad a tá­piósági tanácsháza nagytermé­ben. A bejárattal szemben a tonettfogason viharvert bőr­kabát, öreg esernyő, bolondos zsirárdikalap, fekete csipke­ruha. A barokk szalongamitú- ra asztalán finom porcelán teáskészlet, mintha a Papp há­zaspár csak az imént fejezte volna be az uzsonnát. Távo­labb barna fotográfiák, még néhány ritka szép porcelán­készlet, a terem másik oldalán iratok, feljegyzések, fotómáso­latok. — Ennyit tudtunk össze­szedni a tudós hagyatékából — mutat a berendezett szob- részletre Gulyás Károlyné, a tanács vb-titkára. — Ezek ja­-FIGYELŐ IMPOSZTOR. Valamikor, a hazai televíziózás hőskorában nagyon sok nem budapesti előfizető úgy hitte, vallotta, hogy ez a csodálatos kép- és hangtovábbító technika egy­szeriben megoldotta a szín­házba járás minden gondját. A kamerákat — ezek a masi­nák bizony legalább kétszer- háromszor akkorák voltak, mint a maiak — csak rá kell irányítani egy-egy színpadi mutatványra, és így a leg­kisebb faluban is ugyanazt láthatja a publikum, mint amit a fővárosi Vígszínház avagy éppen az Opera közön­sége. Eléggé nem dicsérhető mó­don el is kezdték az ilyen jel­legű adásokat (alkalmanként még kiselőadások is segítették ezek megértését), ám aztán lassacskán kiderült, hogy mégsem ugyanaz ott ülni a karzaton vagy a súgólyuk kö­zelében, és közvetlen élmény­ként befogadni azt a drámát vagy vígjátékot, mert a to­vábbító elektronika valahogy elidegenít. Ugyanazt mutatja, de — amint azt a színházi berkekben mondani szokás — az előadás nem jön át a ri­valdán. Néhány esztendei kísérlete­zés után abba is maradt a színházi portya, és csak egé­szen kivételes alkalmakkor kért engedélyi; egy valamely teátrumi jelenlétre a televízió. (Abban az időben például, amikor elhatározták, hogy a határainkon túli magyar szín­házak egy-egy premierjét is lencsevégre kapják, de hát eb­ből is csak egy kísérlet sike­redett: a komárnói. vagy ma­gyarosabban mondva, az észak-komáromi.) Mindezek után tehát isten­kísértésnek számított az a pró­bálkozás, hogy ismét feleleve­nítik az élő, eleven színházi közvetítéseket. Kinek az ötlete volt, nem tudni, az azonban bizonyos, hogy a Színházi este ... című vállalkozás nyi­tányaként a lehető legjobb produkciót, a veszprémiek ál­tal felújított Spiró György- drámát, az Imposztort válasz­tották. Először is azért, mert ez a mű ritka jó darab. Ügy szól a mindenkori alakoskodásról, a színészi lét megannyi megal­kuvásáról, e kudarcokkal fel­vállalható igazmondásról, aho­gyan csak a régi klasszikusok. Másodszor azért, mert az ere­detileg Major Tamás testére- lelkére szabott jelenetsor igen jól fényképezhető: annyi, de annyi mozgás, szín- és hely­zetváltozás van benne, hogy operatőr legyen a talpán az, aki mindezt ritmusosan kö­vetni tudja. Harmadrészt pe­dig azért, mert most a dunán­túliak Petőfi Színházában egy olyan jó együttes toborzódott össze, amely remekül meg tu­dott felelni a nagy-nagy kihí­vásnak. (Szoboszlay Sándor, a cím- és főszereplő minden bi­zonnyal életének legrangosabb alakítását nyújtotta.) Egy szó, mint száz, ez a helyszíni közvetítés mindenki­nek visszaadhatta a hitét a színházi vendégeskedésben. A titok nyilván abban rejlik, hogy képernyőre illő darabot kell kiválasztani, és azt szinte a jelenetekbe belebújva, egé­szen testközelből kell lefoto- g'raíálni. Megeshet: mégis jól reménykedtek egykor, az 1960-as évek elején azok, akik azt hitték, hogy jegy nélkül is be lehet kukucskálni vala­mely különben elérhetetlen mutatványos helyre ... TELEFÉRE. A Mikroszkóp Színpad is színház, még ha ki­csike is, de hát annak a néző­teréről, színpadáról egészen másféle magán- és társas szá­mokat szokás továbbítani. Drámázás helyett inkább cse­vegéseket (ritkán egy-egy san­zont, áriát), ám ha ezek a pár­beszédek eléggé magvasak, aligha berzenkedik valakiben a hiányérzet. Legutóbb annak örülhettünk e sorozat legfrissebb egyvele­gét látva, hogy Vitray Tamás és kis csapata kétszer is visz- szatért régebbi szenzációihoz: előbb a mészevé&t hirdető idős professzort, azután a szintén táplákozási tudóssá avanzsált szegedi hölgyet szólaltatták meg. A rendszeres újságolva­sók bizonyíthatják, hogy mennyire jó gyakorlat ez: a dolgok, események nyomon követésének élményével gaz­dagítja a legszélesebb közvé­leményt. Igen örülnénk, ha még régebbi és még érdeke­sebb szereplők is helyet fog­lalhatnának ismét abban a bi­zonyos fotelban. Akácz László va is bnagántulajdonban van már, lápiósági családok birto­kában. A tárgyak egy része még Papp Károly életében cserélt gazdát, a többi halála után. Halk kattanás. Bekapcsol a képmagnó és már pereg a Gondolkodó szerkesztőségétől kapott felvétel, az, amely nyo­mán a ságiak elhatározták, feldolgozzák nagy szülöttjük életútját, megismertetik mun­kásságát. Szinte hetek alatt vették fel a kapcsolatot dr. Kubassek Jánossal, az érdi Földrajzi Gyűjtemény igazga­tójával és a zalaegerszegi Ma­gyar Olajipari Múzeummal. Mindkét helyen nagy örömmel fogadták a tápióságiakat, és sok dokumentummal segítették a kiállítást. A megnyitó pedig valóságos tudományos találko­zó lett. Eljöttek dr. Papp Ká­ról}' egyetemi tanítványai, a hazai geológia és íöldrajzku- tatás legelismertebb szaktekin­télyei. Többedmagammal böngé­szem az üveg alatt elhelyezett dokumetumokat. A ságiaknak némelyik kép nagyon sokat mond. Például azok, amelyek a dr. Papp Károly által ve­zetett artézi kútfúrásokat örö­kítették meg. Ezek a két vi­lágháború között készültek el és évtizedekig bőséges ivóvíz­zel látták el a falut, amely csupán néhány éve küzd kró­nikus vízgondokkal, s most birkóznak a vezetékes hálózat kiépítésével. Régi utcarészletek a fotó­kon. Egy-egy öreg ház áll még a faluban, ezek a tájékozódási pontok a részletek azonosítá­sához. Végül is többet ad a kiállítás a ságiaknak, mint egy híres szülöttjük megismerése. De azért elidőznek egy hatal­mas fotográfiánál. A kemény, barna kópia egy csoportkép, Washingtonban, 1933-ban ké­szült egy tudományos kong­resszus több mint száz részt­vevőjéről. Az első sorban kö- zeptájt egy sötét öltönyös öregúr, karján hitvesével; a Papp házaspár. Nem késői bűntudat A tápiósági ak hosszan időz­nek a kép előtt, mint ahogy kedvtelve böngészik a tudós szálkás, ám remekül olvasható sorait, amelyeket a falu artézi kútjairól vetett papírra. Különös gondolatokat éb­reszt bennem a késői elisme­rés Kétségeimet Gulyás Györggyel, a nagykátai pártbi­zottság titkárával osztom meg. Nem mint pártvezetővel, ha­nem mint tápióságival. — Nem hinném, hogy vala­miféle késői bűntudat lenne ez az érdeklődés, bár tény, hogy dr. Papp Károlyt az ötvenes években nem mint nemzetközi hírnevet szerzett tudóst, ha­nem mint az úri osztály tagját tartották számon, s kezelték. Az apropó, hogy felkutatták és bemutatták a geológus mun­kásságát, jó alkalom volt arra, hogy összehívják a faluból el­származott értelmiségieket. Köztük természetesen még kö­zelítőleg sincsenek Papp Ká­rolyhoz fogható nevek, de maga a tény, hogy együtt lát­hatja messze került, „magas­ra” jutott fiait, önbecsülést ad egy ilyen kis falunak. Móza Katalin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents