Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-04 / 3. szám
1989. JANUAR 4., SZERDA Tavaly történt Elvetni való hagyományok A hivatal telefonközpontosa ** éppen úgy jelentkezett a vonal végén, mint bármely más napokon, időszakában az esztendőnek. Évtizede ismerem már a hangját, ideje lenne az ilyen kapcsolat alapján valamivel többet is mondani, mint azt, hogy X-et, vagy Z-t keresem. Ezt gondoltam, s utána mindjárt boldog új évet is kívántam, amit nagyon i köszönt, s viszonozta a gesztust, de sajnálattal kellett közölnie, hogy az osztályvezető elvtársat hiába is keresem, nem lesz a napokban, mert szabadságra ment. — Igaz — gondoltam. — Akinek még maradt néhány napja, az most elvonul, haza a családhoz. Kértem hát a helyettest, de az eredmény ugyanaz volt. ö is szabadságra ment. Nézzük akkor a kollégákat. Ok nem mentek szabadságra, de valahol kint járnak a városban — hangzott a vonal másik végén, s a központos azt is hozzátette, ami nyilvánvaló, hogy ilyenkor már senki sem töri magát a hivatalban. Hozzá gondolhattam még az örök igazságként hangoztatott érvet, amit könyv nélkül tudok, hisz évtizedek óta hallom, majdnem elfogadva, de csak féligazságként. Azt, hogy t. i. aki egész évben nem dolgozta ki magát, az most már hiába iparkodik. Van ebben valami, lennék megértő a nézetek vallói iránt, csak hát azt nem értem, hogy akkor a szénrakodók miért iparkodnak ott a vasútállomás mellékvágányára tolt vagonjaiban úgy, mintha minden lapát lendítésének percre volna kiszabva az ideje, s miért rójuk meg őket, hogy este csendítik össze poharaikat, esetleg 'éppen a kocsmában, s nem a hivatalban, mint ahogy ezt sok helyen tapasztaltam a két ünnep közti napokban. Forgatok egy fényezett felületű, kétrét hajtott üdvözlőlapot. ami csaknem mindennap a szemem elé tűnik, kezeimbe kerül és ilyesmiken gondolkodom: Ennek az engem köszöntő kis kártyának is különös története van. Az osztályvezetőnek már a lakására telefonáltam, s ott is csak a családjával tudtam beszélni. Üzentem, mondják meg neki: Ne. haragudjon, sajnos hanyag ember vagyok, utoljára hagytam a lapok írását, s róla megfeledkeztem. De így szóban, kellemes karácsonyt, boldog új évet kívánok. Ünnep után jött a viszonzás, a kis díszes karton formájában, aminek az ára darabonként és testvérek között is lehet vagy húsz-harminc forint. Tízzel szorozva, az már háromszáz, csak bírja a zseb, valakinek a zsebe. Ha a kártyát kettéhajtom, egy szabályos sakktábla nyílik ki előttem, s betétként hozzá műanyag lapocskán kiszedhető kis karikákra nyomtatták a sakkfigurákat. Ha akarom, ezután magammal vihetem hosz- szabb utakra, s vonatozó társaimnak felajánlhatok egy partit, hisz megvan hozzá a praktikus készlet, ami akár a zsebben is elhelyezhető. Gáláns küldemény, mondhatom. Kár, hogy a borítékon ott láthattam a vállalat bélyegzőjét, az osztályvezető nevét, s alatta ismét cégjelzéssel a feliratot; díjelőleges. A kiadás tehát a munkaadót terheli. Egy másik vállalati középvezető ismerős esetéből is megtudhattam; írniuk hűek maradtak a hagyományokhoz. A cég hagyománya a humoros év végi osztályvezetői értekezlet, amikor kötetlen csevegéssel töltenek el néhány órát egymás közt. Kinek lehetne ez ellen kifogása? A dolog még a vezérigazgatónak is olyan szimpatikus, hogy a prémiumosztások után alig egy héttel újabb ajándékokkal halmozta el kollégáit. Repülőbőröndök, azokban j metszett kristálypo- hár-késztetek, s mST é'ftffkes csecsebecsék kerültek haza az összejövetel után, a „hagyományőrzők" nem kis örömére. Corolom, sorolhatnám még ^ az év végi epizódokat, melyek résztvevője voltam, s csöppet sem az eltelt ünnepek emlékének bántás-a miatt teszem. Csupán azt jelezve, hogy vannak még ebben az országban tartalékok. Elvetni való hagyományok. Kovács T. István Új év, új termék Űj termek gyártásával kezdték az új évet a Zsámbéki Vegyesipari Kisszövetkezetben. A széntüzelésű kazánokhoz alkalmazott teljesitménysza- bályozóból, vagy ismertebb nevén huzatszabályozókból az idén 20 ezer darab készül. (Hancsovszki János (elvétele) Társadalmi mozgalom A környezetért „Hazánk környezetállapotáért’* elnevezéssel széles körű, 15 évre szóló társadalmi programot hirdetett meg a múlt év őszén a Magyar Környezetvédelmi Egyesület. A telhívás fogadtatásáról Kántor Sámuel, az MKE főtitkára az MTI munkatársának elmondotta: Eddig csaknem 50 intézmény, szervezet, iskola cs .t-akozott ehhez az összefogáshoz. Jelezték, hogy készek a közös cselekvésre, közreműködnek azért, hogy a honfoglalás 1100., valamint áz állátnalapítás, illetve a kereszténység felvételének 1000. évfordulóján a mainál jóval esztéti- kus.ab.bu„ gondozottabb lakóhelyi, munkahelyi környezetben emlékezhessünk meg. Szakértői tevékenységgel, közreműködéssel segítik majd a program megvalósítását a Magyar Tudományos Akadémia, több minisztérium, különféle vállalatok, intézmények, egyesületek vezetői, dolgozói, iskolák pedagógusai, diákjai. A programból az MKE az együttműködőkkel közösen minden évben kiválasztja az adott időszakban legfontosabb teendőket. Az 1989-es feladatokról februárban döntenek. Az MKE azt javasolja majd, hogy az általános rend, tisztaság megteremtése a lakó-, a munka- és a vendéglátóhelyeken minden évben meghatározó feladat legyen. AGITÁTOROK ÉS ELLENDRUKKEREK ÜRÖMÖN nak. Bár, mint mondta, ilyen nagy feszültségnél még nem végeztek a szakemberek vizsgálatokat a nemzetközi szak- irodalom szerint. Réti Lajos immunológusprofesszor, az orvostudományok doktora azonban arra hívta fel az emberek figyelmét, hogy fennáll a vezeték egészségkárosító szerepe, s ha most még meg is felel a szabványoknak a terv, ki tudja, mit hoz a jövő. Nap mint nap szigorodnak az előírások, és olyan dolgot kell ma építeni, amit tíz-húsz év múlva nem bán meg az ember. Szavaiból az csendült ki, hogy ha csak lehet, ne játsz- szunk a tűzzel! Azért, mert a tudomány ma még nem jutott el arra a szintre, hogy bizton meg tudja állapítani, mekkora feszültség milyen távolságban veszélyes. Ezek után a beruházó képviselőjének mondandóját meglehetős kétkedéssel hallgatták a résztvevőik. S miután az egyik tanácstag megjegyezte, hogy nemigen tud hinni a szakértőnek, az ingerülten kifakadt: — Akkor nem tudom, hogy én miért beszélek itt! Kovács Ádám, mint a téma egyik jó ismerője, megjegyezte, hogy ez a nagyfeszültségű vezeték rendkívül korszerűtlen, s ha továbbra is ilyen hálózatokat akar építeni az MVT, csak a meglévő drága és korszerűtlen rendszert konzerválja. Túlhaladott az a koncepció, mely a nagy feszültségek távolra szállítását szorgalmazza, hiszen a sok pontú energiabetáplálás és -kivétel a gazdaságos. GORDIUSZI „HÚZÁS" Nem nehéz belegondolni a tanácstagok lelkivilágába. A harmadik kerületi tanács csípőből lerázta magáról az ügyet. Üröm és Széchenyi-te- lep között épül a Pető Intézet, a két falu között van az iskola, ahol több száz gyerek tanul. Egy szülő sein fog olyan döntést hozni, amely veszélyezteti a gyermekei egészségét. Nem csoda, hogy ilyen kényes döntés előtt csak úgy vibrált a levegő. Végül is úgy döntöttek a tanácstagok, hogy zárt ülésen szavaznak a távvezeték helyéről. Ez a tény nagy morgolódást váltott ki a jelen lévő nem tanácstagokból, hisz — azt hiszem mondanom sem kell — ezúttal szép számú érdeklődő gyűlt össze a művelődési ház nagytermében. Oda is kiáltott az egyik érdeklődő a tanácstagjának: — Mi van, félsz? Nem mersz előttünk szavazni? És jött is a válasz: — Igen, félek! Félek! A tanács testületé zárt ülésen döntött arról, hogy ne Üröm lakott területén keresztül vezessék a négyszáz kilovoltos nyomvonalát. Fiedler Anna Mária Múlt év tavaszán falugyűlés keretében ismertették a lakossággal az MO-ás és a távvezeték építésének a helyét, és robbant a bomba. Már az is bosszantotta a két község lakóit, hogy a falvak között halad a két létesítmény, holott valamikor úgy tervezték, hogy összeépül Pilisbo- rosjenő és Üröm, s így is fejlesztették a településeket. A kettő közé került a tűzoltószertár, a telefonközpont és az iskola is. Aztán Kovács Ádám, a Celladam feltalálója arról beszélt, hogy az elektromos vezeték és az autópálya együttesen rendkívül káros a keletkező térerősség miatt az egészségre. Igaz, mint később a Magyar Nemzet egyik írásából is kiderült, a távvezeték önmagában sem veszélytelen. A lakók mindent elkövettek, hogy ne legyen a két építményből semmi, elmentek egészen a szakminisztériumokig. Végül — s ez az a pont, ahol már érzékelni lehet, hogy manapság egyesek kezdik komolyan venni a felelősség szó tartalmát — a megyei tanács a községi tanács hatáskörébe utalta a döntést. (!) Válasszanak ki a testület tagjai maguk olyan helyet a vezetéknek, ami megfelel az érintetteknek. (!) EL SEM JÖTTEK! Nemrégiben tanácsülésen vitatták meg a közös tanács tagjai a távvezeték nyomvonalát. Három lehetőség közül lehetett választani. Az egyik értelmében a két falu között vezetne a rendszer, a korábbi tervtől annyi eltérés van csupán, hogy az iskolától távolabb kerül a vezeték. A másik variáció szerint Üröm és — a községhez tartozó, ám a központtól távolabb fekvő — Széchenyi- telep között található, jelenleg a helyi termelőszövetkezet kezelésében lévő szántóföldön és naiaana. a narmauiR. veuiu szerint kikerülné Üröm lakott részét a hálózat, és Budapest harmadik kerülete fölött • vezetne el. Igen ám, de még a tanácsülés elején kiderült, hogy a harmadik kerület ezt a megoldást elutasította, s ezzel mintegy elhatárolta magát az ügytől. Hogy . milyen megfontolásból, azt nem tudhatták meg a tanácstagok a fővárosi képviselőktől, mivel a harmadik kerületi tanács nem küldte el a fórumra szakemberét VIGYÁZZUNK A TŰZRE Érdemes kiemelni még egy momentumot ez ügyben. Ennek a bizonyos tanácsülésnek a kezdetén a Nemzetközi Pető Intézet létrehozására megalakult kormánybizottság egyik tagja tájékoztatta a testületet, hogy a bizottság döntése értelmében Ürömön készül el az intézet, a község és a Széchenyi-telep közötti domboldalon. Ez az a terület, amely most a termelő- szövetkezet tulajdonában van, s amelyiket egyik lehetséges variációként jelöltek meg a tervezők a négyszáz kilovoltos vezeték elhelyezésére! A tanácstagok tehetetlennek érezték magukat, mivel úgy érezték, hogy kívülálló erők kész tények elé állították őket. Érződött is a feszültség a teremben — pedig hol van még a vezeték! Volt, aki -az ellen tiltakozott, hogy videóra vegyék a tanácsülést, volt, aki arról beszélt, hogy adják vissza a döntés jogát a fővárosnak. A feszültséget csak fokozta, hogy a meghívott szakértők egymásnak meglehetősen ellentmondóan nyilatkoztak. Dr. Szabó László, az Országos Sugárbiológiai Intézet osztályvezetője — őt az MVT delegálta szakértőnek az ügyben — előbb elsorolta, hogy tudása alapján milyen nagy hírű szervezeteknek választották tagjai sorába, majd arról beszélt, hogy ő sem lett volna orvos, ha nincs áram. Azt is elmondta, hogy ő csak másfél órával a tanácsülés előtt érkezett meg Ürömre — ahol előtte még életében nem járt — és ezért csak kutyafuttában tudta felmérni a terepet. Méréseket nem végzett, de úgy véli, hogy nem lehet egészségkárosító szerepe a vezetéknek, mivel megfelel a távolságtartás a szabványokPozíciók az új év kezdetén Tervek a dunakeszi körzetben A múlt év utolsó heteiben végleg tisztázták legfontosabb idei céljaikat, feladataikat a helyi tanácsok. — A munkaterv különböző változatai közül végül a legmegfelelőbbet fogadta el a testületünk — állapította meg Villási László, Dunakeszi város tanácselnöke, aki azt is jelentős eredménynek tekinti, hogy olyan költségvetésre építhetik az idei programot, amelyben a múlt évhez képest nem csökkentik a központi támogatást, vagyis a fejkvótát. Csúcsidőben is elegendő A város most alakuló, végleges központjában épül a körzet új általános gimnáziuma. A folytatás üteme attól függ, hogy a kért bankhitelt megkapja-e a város. Ez valószínű, s napokon belül határoznak felőle — mondja az elnök, aki hozzáteszi: a hetedik ötéves terv hátralevő időszakában már ezen kívül mást nem is veszünk programunkba. A középfokú oktatás szempontjából Dunakeszi. Göd, Főt számára szinte nélkülözhetetlen új épület mielőbbi átadása, az oktatás megkezdése a legfontosabb. Nem most, korábban hallhattuk a város vezető testületéiben azt az információt, hogy a körzet fiataljait igen komoly nehézségek árán tudják csak felvenni a közeli Újpest és Vác gimnáziumaiba. Az új iskola felépítése tehát meghatározó szerepet játszik, mennyiségi és minőségi változást hozhat a három település kulturális életében. A hetedik ötéves terv céljai között szerepel a város vízszolgáltatásának rendezése, a nagy nyári vízhiányok megszüntetése is. Erről ma már úgy lehet beszélni, mint majdnem teljesen befejezett tényről. Május végéig teljesen kiépül a Fővárosi Vízművek békásmegyeri telepétől induló, a dunakeszi kutakhoz tartó fővezeték, amelyen napi ötezer köbméterrel több viz érkezhet a nyári csúcsfogyasztási időben Budapestről. — Mennyi lehet így a legnagyobb fogyasztás? — Nem egészen pontos a szám, amit közlök, de körülbelül 15—16 ezer köbmétert várhatunk. Mesterek és közlekedés A vízvezetékrendszer része annak a közműhálózatnak, amelybe a csatornákkal, gázvezetékekkel s más berendezésekkel együtt még sok egyéb tartozik. Azt, hogy miképpen tölti be rendeltetését, s milyen új intézkedéseket kell tenni, a város ma nem éppen kielégítő tömegközlekedésével együtt, márciusban tárgyalja meg a tanács testületé. Az infrastruktúra egészében szintén meghatározó szerepet játszó szolgáltatásokról, a kisipar helyzetéről májusban lesz szó. Nemzetközi kapcsolatok A modernizáció egyiik fontos követelménye a csatorna- hálózat kiépítése, amely még nem teljes, bár erős ütemben folynak a munkálatok. Decemberben vonják meg a mérlegét annak, hol tart a társulat, milyen irányban kell továbbhaladni 1990-ben? A Fóti Tanács ülésein mindig sok a kérdés, a hozzászólás, amire a tervek szerint az idén is bőven lesz alkalom. Nem kisebb horderejű témák kerülnek majd a nagyközség választott vezetői elé, mint például áprilisban a tanács múlt évi gazdálkodása, vállalkozásai, azok sikerei, gondjai, a helyi gazdasági egységekkel való együttműködés a területfejlesztés érdekében. Mint arról tavaly lapunkban is beszámoltunk, Fót neve a külföld több országának egyes településein is jól ismert. Erről tanúskodik a múlt évben létesített testvér- község-város kapcsolat megteremtése egy olasz kisvárossal, amely mindkét helység kulturális küldöttségeinek kölcsönös látogatása után jött létre. A kapcsolatok meghozták a gazdasági együttműködés lehetőségét is. Hasonló tények birtokában kerülhetett a tervbe a júniusi napirend. Témája pedig a nemzetközi és helyi kulturális kapcsolatok alakulása. A gödi tervekből többek között az kelti fel az érdeklődő ember figyelmét, hogy májusban mérlegre teszik a VII. ötéves terv időarányos teljesítését, előre tekintve 1990-re is. Júniusban lesz időszerű, hogy a most folyó gázvezeték-építési program állását áttekintse a tanács tagsága. Feltehetően komoly indokuk van egyébként arra is, hogy tájékoztatást kérjenek a helyi postahivatalok munkájáról, a gyógyszerellátásról. Marad a falugyűlés évente megrendezésre kerülő fóruma, áprilisban a tanácstagok találkoznak választóikkal. Hatósági jogokkal Közös igazgatási feladattá vált a három település által teremtett szervezeti keretben működő közterület-felügyeleti igazgatási társulás irányítása. Ezt a hatósági jogokkal felruházott szervezetet, melynek alkalmazottai felírják a tilos helyen parkoló autókat, megbüntetik a szemetelőket, a környezetszennyezőket, decemberben úgy számoltatják el feladatuk teljesítéséről. A tanácsok munkatervei kiegyensúlyozott közigazgatást ígérnek az idei esztendőre. Reméljük, fokozott törekvést is lehetővé tesznek majd az egyszerűbb, gyorsabb ügyintézésre, hogy. minél kevesebb időt töltsünk el hivatalos dolgainkkal. K. T. L Budaörs. Szabadság. Január 6 óra: Farkaslak, csehszl.; 7-én, 8-án, 6 óra: Fantom az éjszakában, am. film; 8-án 4 óra: Micimackó. 9—10-én, 6 óra: Fekete özvegy, am. film. Dunakeszi. József Attila. Január 8-án, fél 4 óra: A kis hableány, japán film. 8-án és 9-én, háromnegyed 6 és 8 óra: Az istenek fegyverzete, hongkongi film. lóén háromnegyed 6 és 8 óra: Jű- dás hadművelet, Ír. film. 11-én háromnegyed 6 és 8 óra: Hannah és nővérei, am. film. Vörös Csillag. Január 5-én, 6- án háromnegyed 6 és 8 óra: Vágy- rajárók, fr. film. 7—8-án fél 4 óra: No. megállj csak!, szovj. film. 7-én, 8-án háromnegyed 6 és 8 óra: A birodalom védelme, am. film. 9-én háromnegyed 6 és 8 óra: Mr. Universe magy.—am. film. Százhalombatta. Művelődési központ. Január 7-én 8 óra: A ki- lencfarkú macska, ol. film. 8-án 4 és 6 óra, valamint 9-én 6 óra: Kalózok, fr.—tunéziai—am. film. 10-én 6 óra: Fehér feketében, am. film. óra: Hupikék törpikék és Törpl- cur, belga film. 7—8-án 6 és 8 óra: Trükkös halál, am. film. 9- én 6 és 8 óra: Forróvérű kísértet, ol. film. io-én 6 és 8 óra: Kicsi, de szemtelen, olasz film. Dabas. Kossuth. Január 5— 6-án 6 óra: Diplomás örömlány, ang.— am. film. 8-án 4 óra: A dzsungel könyve, am. film. 7—8-án 6 óra: A kis szemtanú, am. film. 9-én 6 és 8 óra: A három amigó, mb. szín. am. film. Dunaharaszti. Béke. Január 5- én 5 és 7 óra: Kicsi, de szemtelen ol. film. 7-én 5 óra, valamint 8-án 5 óra: Nincs kettő négy nélkül, ol. film. 9-én 5 és 7 óra: Kék villám, am. film. 11-én 5 óra: Micimackó, am. film. 7 óra: Piedone Afrikában, ol. film. Gyál. Dózsa. Január 5-én 6 óra! Gerolstein! kaland, magy. film. fián fél 6 és fél 8 óra: A menyasz- szony gyönyörű volt, magy.—ol. film. 7-én fél 6 és fél 8, valamint 8-án 6 óra: Aranyeső Yuccá- ban, ol. film. 9-én 6 és fél 8 óra: Cukorbébi, NSZK-film. Ráckeve. Szabadság. Január 7- én 6 és 8 óra: Forróvérű kísértet, ol. film. 8-án 6 óra: Krokodil Fehér feketében, am. film. 9-én 6 és 8 óra: Farkaslak, csehszl. film. 10—11-én 6 és 8 óra: A smaragd románca, am. film. Szigetszentmiklós. Kossuth. Január 6-án 6 és 8 óra: A kilenc- farkú macska, olasz film. 7-én 4 am. film. Nagykáta. Rákóczi. Január 5—6- án 6 óra: Sólyomasszony, am. film. 8 óra: K (Rákóczi tér), magy. film. 7-én, 8-án 6 és 8 óra: Hálószobaablak, am. film. 9—10-én ' és 8 óra: A kis szemtanú, ' film. Budapesten haladjon a távvezeték Ügy látszik, egyre komolyabban veszik egyesek a felelősség sző jelentését. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy aki csak teheti, igyekszik távol tartani magát olyan ügyektől, amelyekben felelősséggel kell dönteni. Szép példa erre az a négyszáz kilovoltos távvezeték, amely pár hónappal ezelőtt jócskán felborzolta a pilis- borosjenőiek és ürömiek kedélyét. Bizonyára emlékeznek az ügyre az olvasók, annál is inkább, mivel a rádió és a televízió jóvoltából ország-világ értesült a két falu felett gomolygó viharfelhőkről. A történet lényege a következő: több mint tíz évvel ezelőtt — akkor még nem vették olyan komolyan a felelősség szó tartalmát a két falu tanácstestülete elfogadta az általános rendezési tervet, s benne a négyszáz kilovoltos távvezeték helyét. Ennek alapján a Magyar Villamos Művek Tröszt meg is kapta a területíelhasznalási engedélyt.