Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-02 / 1. szám

Pitiáner ügyekkel nem foglalkoznak . Sokan azt mondják: na, hát megbuktam Ha Papp-Albert, a Pest Me­gyei Adófelügyelőség vezetője nem szögezné le már az első percekben, hogy aggodalomra nincsen semmi ok, bizony ma­gam is gondolkodóba esnék: beszéljek-e a jövőben Ismerő­seim körében pénzügyeimről, családom szociális helyzetéről, vagy merjek-e néhanap haza­menni öt-hat üveg sörrel a szatyromban? Mert ennyi némelyeknek elegendő ahhoz, hogy tollat ragadjanak, s — általában név nélkül — felje­lentsék felebarátjukat. Az adófelügyelőségen pedig szaporodnak a levelek. Sziko- ra Endréné, az operatív cso­port vezetője egész dossziéra- valót tesz elém. Mondja, több­ségüket még olvasni is nehéz, az ákombákom betűk silabi- záilása hosszú időt vesz igény­be. S még többet az, hogy többségükből kibogarásszák, mit is akart közölni a levél írója. A levéláradat néhány hó­napja, az év elején bevezetett ’adórendszer nyomán indult meg. Addig az adóhatóság ki­játszása vagy a kontárkodás úgy-ahogy bocsánatos bűnnek számított az állampolgárok körében. Január óta azonban mintha eluralkodott volna egyeseken egy betegség, amit úgy hívnak: sárga irigység. A „ha nekem rosszul megy, miért menjen neki jobban” szemlé­let nyomán tehát megszület­nek a „Jóska mindennap öt üveg sört visz haza", vagy „Re.r -asztalt vásárolt a mi­nap”, esetleg a „második há­zát építi pár év leforgása alatt” tartaimú levelek. Ezek közül kizárólag az utolsó az, amivel az olvasá­son kívül másként is foglal­koznak az adófelügyelőség szakemberei. A havi 10-15 le­vélből azonban csupán 7-8 tartalmaz tényeket, például címet is, s az adatok ellenőr­zése során kiderül, hogy a be­jelentések közül átlagban 3-4 levél takar csak valójában visszásságot. — A Szovjetunióban például már egyáltalán nem foglalkoz­nak a hatóságok a névtelen levelekkel — mondja Papp Albert. — Szerencsére nálunk is van mód arra, hogy sze­lektáljunk. az eleve pitiáner­nek tűnő kérdésekkel ne fog­lalkozzunk. A nagyobb hord­erejű, vizsgálatra érdemes té­máknál azonban nagyon óva­gyarázása helyett nagyon gyakran és gyorsan rányom­ják a konzervatív bélyegzőt. Pedig nem is olyan régen az aktív párttagok észrevételei­re, kritikájukra úgy reagál­tak: az elvtárs elmaradt a fej­lődésben; csak a rosszat látja stb. Tehát ezek szerint ők már akkor is reformisták voltak? És akik elmarasztalták, kon­zervatívok? Akikre a „mindent megta­gadás" jellemző, azok nem a szocializmus híveiből tevőd­nek ki. Az viszont igaz, hogy az emberek jelentős része, akik a múltban ránk, kom­munistákra voksoltak, ma azt mondják, csalódtak, ben­nünk. Ha nem mondjuk meg őszintén, hogy minket, párt­tagokat is mélyen érintett, megrázott, hogy az ország ilyen nehéz helyzetbe került, akkor politikai hatásunkat tel­jesen elveszítjük. Fordulatot nemcsak a gazdaságpolitiká­ban kell elérnünk, hanem a nyílt, őszinte beszédben is. Az utóbbi időben mind gyakrabban értesülünk külön­böző elhevezésű és tartalmú új szervezetekről. Ha nem is örülök ennek a helyzetnek — hisz ebben munkánk kriti­kája jut kifejezésre —, nem is félek ettől a társadalmi moz­gástól. Ha az emberek azt ta­pasztalják, hogy mi kommu­nisták harcolunk , jogaikért, sérelmeik orvoslásáért, nincs okunk, hogy tartsunk a meg­mérettetéstől. Ahhoz, hogy politikai bázi­sunkat, befolyásunkat növelni tudjuk, tisztázni kell mindent, kis és nagy dolgokat egyaránt. Nem lehet semmi olyan „hi­tosnak kell lennünk. Eleve ab­ból kell kiindulnunk, hogy té­vedés lehet a dologban, nem lehet nekiál-lni úgy a vizsgá­latnak, hogy a feljelentett ember biztosan lopott, hazu­dott vagy csalit. A feltevéseiket nekünk bizonyítanunk kell. De hogyan? Nos, az adófel- ügyelőség dolgozóinak ez okozza a legtöbb gondot. Nem lehet ugyanis ajtóstul rontani a házba. Mert az, hogy vala­kiről bejelentik, hogy nem fi­zet adót, miközben maszek munkát vállal, még nem alap az eljárásra. A bejelentők többsége ugyanis azt már nem tartja számon, hogy áldozata esetleg máshol lakik, mint ahol űzi az ipart. Egyezteté­sek, tárgyalások a partner­szervezetekkel, kimutatások böngészése és adatok ponto­sítása — gyakorta fölöslege­sen. — Persze előfordul az is, hogy a bejelentett nem ágál. Sokan csak azt mondják: na, hát megbuktam. Ez általában a kis településekre jeilLemző, mint. ahogy a bejelentések többsége is ezekről a helyek­ről származik. Érthető, itt még jobban ráérnek egymás­sal foglalkozni az emberek, s alaposabban is ismerik a má­sik dolgait — magyarázza az adófelügyelőség vezetője. De hozzáteszi, éppen ezekben az aprócska falvakban kell iga­zán körültekintő, figyelmes munkát végezniük. Pontosan azért, mert itt mindenki min­denkit ismer, könnyen kerül­het alaptalanul a falu szájára a vétlen ember. Szikora Endréné szerint azonban éppen ebben az eset­ben ellenőrzik a legalaposab­ban — közvetlenül -r az adó­hatóság munkáját. Mert a névtelen levélíró is tudomást szerez a látogatásról, s előfor­dult már, hogy az ellenőrzést követően elégedetlenségében újabb levelet, úgymond „ki­egészítést” fűzött korábbi be­jelentéséhez ... Márpedig ez újból és újból időt, energiát rabol. Akkor, amikor a felügyelőség dolgo­zóinak nagyobb horderejű do­loggal, az adóval kellene fog­lalkozniuk. Ezért mondják, nem bánnák, ha az utóbbi idő­ben valamelyest megfogyatko­zott levéláradat végleg meg is szűnne. P. Zs. vatali” titok, ami a lakossá­got vagy akár az egyes em­bert érinti. A pártmunkában a fordu­lat eredményessége valóban az alapszervezeteken múlik. E té­ren azonban nehéz lesz fordu­latot elérnünk, mert tevé­kenységünkben még ma a for­mai elemek dominálnak, mi­közben a mozgalmi jelleg, a politizálás elsorvadt. Kiala­kult egy olyan vezetési maga. tartás, amely hatalmi pozíció­ból oszt „igazságot”. Ennek okát egyrészt az magyarázza, hogy régebben a területen fő­ként arra törekedtek, hogy „fent” jó vélemény legyen ró­luk, másrészt szellemi restség­ből egyes elavult, megkocso- nvásodott tételek továbbélésé­ből. Mindezek következménye­ként létrejött egy olyan veze­tői összefonódás, csoportosu­lás, amely megfeledkezett ar­ról, hogy jogosítványa a kö­zösség szolgálatára és nem a felettük való uralkodásra szól. Az ilyen vezetés abban re­ménykedik, hogy a nyíltság hulláma őket elkerüli. Ügy vannak, mint az a diák, aki nem tanulta meg a leckét, és azért drukkol, hogy a tanár ne feleltesse. Hiú remény ez, hisz előbb vagy utóbb nem csak a diáknak kell számot adnia felkészültségéről, tevé­kenységéről. Hogy a politikai „érzék” miként jelentkezik, egy példá­val kívánom érzékeltetni. A közelmúltban megtartott köz­ségi vezetőségválasztó érte­kezleten a beszámoló azon a címen hárította el a felelős­séget a KISZ-munka elhanya­Csökc József munkával kezdte az évet... (bal oldali kép) ... Virág János pedig azzal zár­ta. A Margitszigeten sok százan vettek részt a televízió rendezte játékokban és sportversenye­ken (cím fölött) (Folytatás az 1. oldalról.) nyomta bélyegét a családi kör­ben eltöltött szilveszterre, ami egyébként nem volt se szegé­nyebb, se gazdagabb, mint az előző, ö, az édesanyja és a felesége hármasban tévéztek, amíg a műsor tartott, s köz­ben töltekeztek finom enni- innivalóval. Az új évtől egész­séget várnak a beteg család­főnek Természetesen olyanokkal is találkoztunk, akik az év utol­só napját munkával töltöt­ték, vagy az újat azzal kezd­ték. Csőké József, a Volánbusz érdi pilótája a vezetőülésből válaszolt kérdésünkre. golása kérdésében, hogy amíg nem lesz üzem a községben, addig nincs lehetőség a KISZ- mozgalom megerősödésére. Községünkből jelentős szám­ban járnak Budapestre dolgoz­ni. Hogy milyen hatások mo­tiválják az emberek gondol­kodását, hogy milyen nézete­ket visznek haza, nem tud­juk. Községünk politikai ar­culata felületesen állóvizet mutat, ez azonban nem tük­rözi a való helyzetet. Véleményem szerint helyes volna, ha a megyei vezetés egy-egy község párt- és köz­életét széleskörűen megvizs­gálná. A tapasztalatok elem­zésével segítené és bátorítaná a többi község kommunistáit; megmutatva azt, hogy miként értelmezi a pártmunka moz­galmi jellegét és a nyilvános­ságot. Mint kommunistát, mélysé­gesen megráz az a tény, hogy ha valahová a nyíltság fény­csóvája eljut, ott olyan immo­rális tények kerülnek felszín­re. Olyanok, amelyeket régeb­ben az ellenség hangjának, rá­galmaknak, vagy a vezetők le­járatásának minősítettek. Ezért csak üdvözölni lehet a me­gyei sajtónak a helyi torzulá­sok felszámolásaira irányuló törekvéseit. Ha községenként, városon­ként nem tárjuk fel a helyi hiányosságokat, ha nem fo­gunk hozzá a hibák kijavítá­sához, akkor valóban defen­zívába szorulunk. Ezt vizsgál­ja és kísérje figyelemmel a megyei vezetés, ehhez adjon bátorító segítséget azoknak az erőknek, amelyek a párt meg­újulásáért küzdenek. — Családi körben búcsúz­tattam az óévet, de este 10- kor már aludni kellett menni, mert reggel 5 óra 10 perckor kezdtem a szolgálatot. Szük­ség volt a pihenőre, hiszen tudtam, hogy hosszú műszak vár rám. Egyébként nem le­pett meg a szigorúság mű­szakkezdéskor, mert mint ha­sonló alkalmakkor, most is minden gépkocsivezetőt szon­dával vártak a telepen. Százhalombattán az új év el­ső napján, a délelőtti verő­fényben már csendes volt a Harcsa csárda és környéke. Egy, csak egy legény volt tal­pon, Virág János üzletvezető. A rengeteg üres üveg és tá­nyér, amit kihordott a pati­nás vendéglő udvarára, arról tanúskodott, hogy ott nemrég vigalom volt a javából. S míg az üzletvezető tett-vett, malacvinnyogást lehetett hal­lani az egyik helyiségből. Süt­ni hozták ide a kurtafarkút — mesélte Virág János, de a vendégek kegyelmet szavaz­tak neki, így meghízva, meg­nőve teljesedik be sorsa. A csárdától nem messze a hőerőmű épületkolosszusa előtt állt még a feldíszített fenyő­fa. Mögüle a turbinák egy­hangú zümmögése szűrődött ki, jelezve, hogy ott folyama­tos műszak van, dolgoznak a gépek és az emberek. Szájtátva Véletlenek Esztendők óta természetes­nek veszik az érintettek, hogy a nagy létszámú tantestület­ben mindig sok az új ember. Jönnek és mennek a kollé­gák és kolleginák. Ott, ahol hetvenegyen dolgoznak peda­gógusok, mindig van éppen most érkezett és éppen távo­zóban levő. Csupán a vélet­lennek, semmi másnak nem volt szerepe abban, hogy a frissen jöttek között két év alatt kilenc ifjú akadt, pálya­kezdő, akiket a felsőoktatási intézmény akkor bocsátott ki a kapuján. Az is a véletlen játéka, hogy a kilenc pálya­kezdő nyolc felsőoktatási in­tézményből érkezett, s meg­lehet. ha nincsen közöttük egy házaspár, akkor a kilenc pályakezdő kilenc alma ma­ter oklevelét hozza magával. A nyolc helyről érkezett ki­lenc ifjú pedagógus között — és erre már meghökkenve fi­gyelt fel az iskola igazgatója, a pályán több mint harminc esztendeje aktívan jelen levő szakember — egyetlenegy sem akadt, aki tagja lenne a Ma^ gyár Szocialista Munkáspárt­nak. Véletlen? Az igazgató azt mondja, mivel az álláshelyek pályázati kiírásakor semmifé­le politikai megkötöttség nin­csen, lehet a véletlen műve is az érkezőknek ez az összeté­tele. Lehet. Lehetne. Csak éppen — más oldalról, más forrás­ból tájékozódva — megtudja a hírlapíró, hogy az egyete­meken és főiskolákon a hall­gatóknak mindössze a négy százaléka tagja az MSZMP- nek. Aminek azután logikus következménye az előbbiek­ben említett „véletlen’,> a ki­lencből egy se. Ha a forrá­sok csekélyek, akkor a fo­lyam sem lehet szélesen höm­pölygő, azaz nem tarthatjuk különlegesnek a helyzetet: a pedagógus-pártszervezetekben elvétve találni csak harminc év alattiakat. AU szájtátva az ember a tények előtt, s nem érti, mit nem lehet érteni azon a bizonyos négy százalékon, annak a négy százaléknak a jelzésnyi értékén, s a jelzés- nyi értéknek a holnapi követ­kezményein. Ezek a következ­mények ugyanis a legkevésbé statisztikailag fontosak ... MOTTO Fejlődő üdülőkörzetek Támogatások A Közép-Duna-vidéki Inté­ző Bizottság elnökségének leg­utóbbi ülésén az 1988. évi tá­mogatási keretösszeget figye­lembe véve elsődlegesen a VII. ötéves terv jóváhagyott prog­ramjában szereplő célkitűzé­sek támogatásáról határoztak. Az elnökség javasolta, erre használják fel a támogatások mintegy 50 százalékát. A fenn­maradó összegből a Dunaka­nyar kerékpárútjai kiépítését, a börzsöny-hegységi turista- szállók kiszolgáló létesítmé­nyeinek felújítását, a budaka­lászi Omszk-park fejlesztését finanszírozzák majd. Erről olvastam Este a kutyákat elengedik Nemrég betörtek a szomszéd lakásába. Meg- neszelve az eseményt, az asszonynép összeve­rődött a folyosón és nagy tanácskozásba fo­gott. Sorra vették a romló közállapotokat, a betörések, tolvajlások, rablások elszaporodá­sát, egymás szavába vágva mondta el ki-ki saját történetét, rokonok, ismerősök eseteit, majd a lehetséges védekezés módozatait vet­ték sorra. Nyomban költségvetést is készítet­tek, mérlegelve: a várható biztonsági fok és az ár mennyire van arányban egymással. Férfiember ilyenkor egyet tehet, visszahú­zódik a vackába, ott pedig bölcsen megálla­pítja, tökéletes védekezés nincs. Az ajtót be kell zárni, a többit bízzuk a sorsra. Gyors leltárt is készít ilyenkor az ember, feltéve a kérdést: érdemes-e ebbe a lakásba betörni? Némi szomorúsággal rögzíti, ide bizony nem érdemes betörni. Anni másfelől annyit tesz, mindennapi szorgos munkájával aldg-alig ju­tott valamilyen értékesebb holmihoz. Mivel egyedül van, tárgyilagosan megvallja magá­nak, nincs ebben a lakásban semmi érték- Még egy drágább könyv sem áll a polcokon, hisz mindet hasznossági elv szerint vásárol­ta, nem pedig ritkasága vagy régisége okán. A betörés keltette érzelmi hullámok napo­kig torlódtak az asszonyi lelkekben. Ők keve­set filozofálgattak a tökéletes védekezés lehe­tetlenségéről, inkább mestereket kerestek, akik árajánlatokat tettek és nagyfokú védel­met ígértek szerkezeteikkel. Azóta néhány aj­tón második, harmadik zár díszeleg, belül va­salással erősítették meg. mögöttük valame­lyest nyugodtabban hajtják álomra fejüket a lakók. Majdnem olyan nyugodtan, mint a párkán- diak, akik lakat, zár és kerítés nélkül oldot­ták meg a tökéletes biztonságot, védelmet. A párkándi tanyavilágba alkonyat után em­berfia lábát be nem teheti, még akkor sem, ha ott lakik. Estétől reggelig a kutyák uralják a terepet. Különleges kutyák. Eszüket vesztett, őrült állatok. őrületbe gazdáik kergetik őket. így: A messziről hozott, sé kölyök, se felnőtt állatot cölöphöz kötik, s három napig koplaltatják. Az eb szűköl és legyöngül. Rohangál körbe- körbe, majd ereje fogytán nyír csak fekszik. Gazdája ekkor az elérhető távolságnál valami­vel messzebbre húst tesz. Egy-két napig ezért nyúlkál hiába a mind gyöngébb kutya. Utána hívnak egy idegen embert, aki husánggal el­érhető közelségbe tolja a húst, de mihelyst az eb szájába kapná, az orrára sújt. Órákig megy ez így. mígnem teljesen megőrül, minden re­ményét. elveszti, hogy egyszer is ehet még, már csak a husángot támadja, gyilkolni akar, szétmarcangolni a botot forgató embert, végül kimerültén elfekszik, megadja magát. Akkor az idegen elmegy, a gazda óvatosan megeteti kutyájával a húst, majd a. háziak mind adnak neki egy-egy darabkát. Napokig eteti így a gazda, elnyerve az állat minden rokonszenvét és alázatát. Ezért védelmezni fogja egész éle­tében. utolsó leheletéig, mindenki másnak ne- kiugrik azonnal, a torkára megy, a vérét akarja. Ebben a tanyavilágban mindenkinek ilyen a kutyája. Amikor esteledik, a kutyákat elengedik. A házak közötti térségek némán futkősó, félőrült, eszüket vesztett korcsokkal telnek meg. Ezek a kutyák sosem ugatnak. Csak morognak meg hörögnek. A tanyákon csönd van és biztonság. A há­zakban nyugodtan hálhatnak, nyugodtan hal­hatnak, nyugodtan szülhetnek. Estétől regge­lig saját körletét senki sem hagyhatja el. Nem kell tartani tolvajtól, rendőrtől, orvostól. Reggel a kutyák abbahagyják néma rohan­gálásukat. Odakötik őket a cölöpökhöz. Az emberek dolgukra sietnek. Olyan kép tárul szemünk elé, mintha itt is olyanok élnének, mint másutt. Kör Pál Józan reggelre ébredt az ország

Next

/
Thumbnails
Contents