Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-03 / 2. szám

4 1989. JANUÁR 3.. KEDD Még szokatlan az ének-zene oktatás Nem jönnek dalolva a világra Az embernek néhány dolog­ról kialakult elképzelése van, s ebben a hitében nehezen ingatható meg. Jómagam pél­dául mindig úgy gondoltam, hogy az olaszok szinte dalol­va jönnek a világra, s ennek a népnek egyszerűen nincs olyan tagja, aki ne tudna énekelni. Életem egyik legnagyobb csalódása volt, amikor kide­rült, hogy mindez távolról sem igaz. Már meg sem le­pődtem — hiszen volt néhány tapasztalat a hátam mögött —, hogy Rómában, a Szent Péter-bazilika előtt egy is­mert olasz gyermekkórus ha­misan énekelt. Természetesen magyar Ki hinné például, hogy Puc­cini, Verdi hazájában mind­össze néhány esztendeje ve­zették be kötelezően az ének­zene oktatást? Ennek ismere­tében már az sem csoda, hogy az óvodákban sem igen szok­tak énekelni. Perugiában és környékén azonban akad né­hány gyermekintézmény, ahol már hatéves kor előtt elkez­dik az ének-zene oktatást — természetesen tandíjért. A ta­nács által megbízott, ezzel a munkaterülettel foglalkozó, kellően megszállott előadó — már csak ilyen a véletlen — magyar, s olaszországi tartóz­kodásom alatt ő volt a tolmá­csom. Dr. Regőczy Katalin 16 évvel ezelőtt ment férjhez Olaszországba. Eredetileg olasz—spanyol szakos tanár, aki már Itáliában készült fel a nyelvészeti doktorátusra. Amit jelenleg csinál, kissé tá­volesik eredeti szakmájától, de önképzéssel, az állandó, rendszeres érdeklődéssel meg­szerezte mindazt, ami elen­gedhetetlenül szükséges az irányításhoz, az ének-zene ok­tatás szervezéséhez, azoknak az embereknek a továbbkép­zéséhez, akik az óvodákban, az iskolákban ezzel foglalkoz­nak. — A konzervatóriumot vég­zett fiatal szakembereket kí­vántuk megbízni az óvodai ének-zene tanítással — mon­dotta dr. Regőczy Katalin. — Éppen ezért 1987-ben a tarto­mányi tanács finanszírozásá­val tanfolyamot rendeztünk számukra, hogy ott elsajátít­hassák a gyermeklélektan, a pedagógia, a didaktika mód­szereit, s megismerkedjenek az ének-zene tanítás alapve­tő lehetőségeivel. A téma leg­jobb ismerőit hívtuk meg elő­adásokat tartani. Hozzáte­szem: Olaszországban ahány nagy tudású tanár, annyiféle módszer lelkes hívei. Itt nem úgy van, mint Magyarországon, hogy csak a Kodály-módszert ismerik és alkalmazzák, sőt talán éppen legkevésbé a Ko­dály-módszert ismerik. Tisztán egyik zenetanítási elképzelést sem tartják üdvözítőnek, in­kább ötvözik egymással a metodikát. Hogy ez a gyakor­latban hogyan néz ki, azt ta­lán érdemesebb személyes ta­pasztalatok alapján eldönteni. De sokat nem szabad várni tőle. Szatyornyi hangszer így került sor Perugia kül­városában egy óvodában az ének-zene foglalkozás megte­kintésére. A fiatal, fuvola tan­szakon végzett tanár, Fabio Tomassoni, a világhírű zene­szerző, Orff módszere szerint A gyakorlatok nem minden gyereket kötnek le igazán lom, azért lehet annyi fegyel­mezési probléma, mert nincs közvetlen kapcsolata a kicsik­kel. A most 5 éves gyerekekkel az óvodai évek végére szeret­né elérni, hogy a zenei alap ritmusát ki tudják tapsolni, képesek legyenek a pentaton hangsort visszaénekelni, koor­dinálni tudják a mozgásokat és a légzésüket, s az ügyeseb­bek tudják a Kodály-módszer szerinti hangábrázolást is. Módszertani segítséget Mire észbe kapunk, már a magyarországi ének-zene taní­tás csínját-bínját beszélgetjük. Fabio Tomassoni keveset tud a Kodály-módszerről, ám in­tenzíven érdeklődik utána. Azt kéri, segítsem hozzá, hogy föl- vehesse a kapcsolatot egy Pest megyei zeneiskolával, amely megfelelő módszertani segítséget tudna adni további munkájához. Szívesen tanul­mányozná a magyarországi zeneoktatást, annál is inkább, mert kiváló eredményeink közismertek. Ígéretemhez híven most közzéteszem a fiatal olasz ze­netanár kívánságát, s várom valamelyik Pest megyei zene­iskola jelentkezését, hogy köz­vetíthessek a perugiaiak és közöttük. Körmendi Zsuzsa Fabio Tomassoni tanít. Ennék lényege: vala­mennyi létező ütős hangszer alkalmazása az oktatás során. Az óvoda semmiben sem különbözik a Magyarországon megszokott gyermekintézmé­nyektől. Talán csak annyiban más, hogy szokatlan a sok-sok egyforma, hátulgombolós egyenköpeny, amiben még megkülönböztetni is nehéz egymástól a fiúkat és a kislá­nyokat. Éppen reggeliidőben érkeztünk. A gyerekek nagy ovációval fogadják a tanár bácsit, aki egy szatyorra való ütős hangszert oszt szét közöt­tük. Egy műsorra készülnek, te­hát a foglalkozás első része a próba. Az énekszót dobbal, triangulummal, cintányérral, s más ütős hangszerrel kísérik, s bár az énekszó kissé hamis, a ritmust sem követik mind­nyájan megfelelően, Fabio, mégsem szól rájuk, nem ja­vítja, nem igazítja ki őket. A próba végeztével egy magnetofont kapcsol be. Fur­csa, mesebeli hang szólal meg a szalagról, s arra biztatja a kicsiket, énekeljék utána, amit ő énekel, az idegen hangzású kopogásokat tapssal utánozzák, majd járjanak a megadott ritmusra. Ez a mód­szer igencsak hasonlatos ah­hoz, amit a mi óvodáinkban is alkalmaznak, azzal a kü­lönbséggel, hogy nálunk ke­vésbé személytelenül csinál­ják. Azaz: nem a magnetofon- szalagon hallottakat kell utá­nozni, hanem az óvó nénit, aki így sokkal elevenebb, közvet­lenebb kapcsolatot tud tarta­ni a gyerekekkel. Nem véletlen, hogy a fog­lalkozás befejeztével, mikor Fabióval arról beszélgettünk, amit láttunk, tapasztaltunk, erről külön is hosszasan elvi­tázunk, mert én úgy gondo­Berzsenyi-verseny Vers es próza A Berzsenyi Dániel Irodal­mi és Művészeti Társaság a nagy költő munkásságának és példaadó életművének mind szélesebb körű megismertetésé­re, valamint az 1920-tól nap­jainkig kisebbségi sorban, il­letve a nyugati diaszpórában született irodalmi művek be­mutatására Berzsenyi vers- és prózamondó versenyt hirdet. E felmenő rendszerű országos versenyt — amelyet első alka­lommal 1986-ban rendezett a társaság — támogatja a Műve­lődési Minisztérium Vas és So­mogy Megyei Tanácsa, a Mar­cali Tanács, a KISZ Központi Bizottsága, valamint a KISZ Somogy Megyei Bizottsága. A versenyt a Berzsenyi Tár­saság és a támogató szervek két kategóriában hirdetik meg: egyrészt a középfokú oktatási intézmények tanulói, másrészt az előadóművész engedéllyel nem rendelkező felnőtt, amatőr vers- és prózamondók részére. Mindkét kategóriában öt lí­rai vagy prózai alkotásból (részletből) kell felkészülni. Három alkotást (lírai, prózai) Berzsenyi Dániel életművéből, kettőt pedig az 1920-tól nap­jainkig kisebbségi sorban, il­letve a nyugati diaszpórában született irodalmi művek közül kell választani. A versenyzők nevezési lapjukon tüntessék fel a választott műveket és a szö­vegek lelőhelyét. A lapokat a megyei művelődési központok­ban, illetve a Budapesti Mű­velődési Központban lehet igé­nyelni és kitöltés után itt is kell leadni, A középfokú iskolák tanulói­nak 1989. február 25-ig selejte­zőket rendeznek. Az iskolai be­mutatók legjobbjai jutnak to­vább a megyei, illetve a fővá­rosi válogatóra. A megyei ver­senyeket a megyei művelődési központok rendezik meg. Innen három középiskolai tanuló, va­lamint két felnőtt versenyző juthat az országos döntőbe. A válogatót március 31-ig kell megtartani. Az országos döntő időpontja mindkét kategór,iá­ban 1989. április 29—30. A kö­zépiskolai döntő színhelye a megyei művelődési és ifjúsági központ Szombathelyen, míg a felnőtt döntőre Marcaliban, a városi művelődési központ­ban kerül sor. Lehet-e a kultúra helyi érdekű? A kultúra természetesen, bárhol legyen is, mindig heiyi érdekű a szónak auban az értelmében, hogy tájhoz és emberekhez kötődik. Elsősor­ban az ottaniaknak illendő is­merniük, hogy a lakóhelyükön vagy a környéken milyen lát­nivalók vannak, az épületek közül melyik miről nevezetes, akár külsejét tekintve, akár valamilyen történelmi emlék kötődésében. Újságok és köny­vek, színházak és hangverse­nyek mindenütt elsősorban az ottaniakra számítanak, és el­engedhetetlen, hogy a hely­beliek számítsanak a kultúra minden kínálkozó alkalmára, éljenek is vele. El-elgondolkozom gyakran, élnek-e az emberek a kínálko­zó lehetőséggel, hogy pihenés vagy világjárás közben kultu­rálódjanak, művelődjenek is. Mennyi szép és jó kínálkozik szellemi felüdülésre, szellemi erősbödésre! De milyen sokan vannak, akik nem figyelnek föl rá, ha tudnak is róla, nem törődnek vele. Számukra a kul­túra csupán helyi érdekű s ta­lán az is marad végleg. Nem szeretem a történelem­ből örökölt irányjelzőnek azt a használatát, amely a fővárost vagy a nagyvárost fölutazással közelíti meg, a kisebb települé­sekre viszont lemenetelt mond. Bizonyára közigazgatási szem­pontok szerint vagy a fölé- és alárendeltség rendje szerint alakult így ez a mondás, kul­turális értelme azonban egy­általában nincs (a társadalmi megalázásról vagy megalázko­dásról, a fennhéjázásról és ha­sonlókról ezúttal ne essék szó). De a vándorlás többirányú: elindulhatnak a pestiek hazai tájakra (persze, világvándor- lásra éppen úgy), az ország bármely tájáról pedig közeire, távolra, így Budapestre is. Két okból is nyugtalankod­hat az, akinek a számára az érték nemcsak pénzben feje­ződhet ki, hanem tudásban, kö­zösségben, erkölcsben és ha­sonló szellemiekben is. Az első ok: bizonytalankod­ni lehet és kell, hogy ezt az érdeklődést iskola és szülői ház, közvetlen környezet, könyv, újság, folyóirat, min­denféle más, alkalmas vagy ke­vésbé alkalmatos alkalom beie- plántálta-e csakugyan az em­berek sokaságába. Félő, hogy a mérleg nagyon is ferde, ke­vesebbel lehet dicsekedni, mint amennyi a tartozás, más szóval: a feladat, a kötelesség. Es a korábbiakhoz bizonyos ér­telemben odajárul a televízió is, amely ugyan érdeklődés fölkeltésére is minden eddigi­nél jobb alkalom, de azt, aki amúgy is hajlamos a lustaság­ra vagy közönyre, megerősít­heti ebben. Szokás mondani: a televízió ablakot nyit a vi­lágra. Ez igaz: annyi mindent láthatni a képernyőn a föld­kerekség minden tájáról, min­den művészet megannyi alko­tását, hogy ezt még az utazni nagyon szerető s az utazás kí­nálta lehetőségeket nagyon fölhasználó ember sem kaphat­ná meg. Tetézi ezt az első aggodal­mat egy második. Az utazás költségei nem csökkennek, ha­nem növekszenek. Akár hazai turizmus, akár határokon át­lépő, számvetésre készteti az embert. Ettől is helyi érdekű­vé lehet a kultúra. Gyakran kérdezem: nem törte-e meg, nem töri-e meg a kulturális érdeklődésnek korábban oly ígéretes ívét. hogy a vándor- utak megdrágultak? A közel­múlt éveiben mintha versengni kezdtek volna falvak, városok, tájak, hogy olyan kulturális él­ményt kínáljanak föl, amely közelről, távolról odacsalogatja az embereket. A lehetséges kár fölmérhe- tetlen. A provincializmus kátyújában reked meg, aki nem él a kulturális érdeklődés adta lehetőségekkel, s a helyi érdeken, a helyi érdekességen túl nem merészkedik. Jól tu­dom, hogy az emberek többsé­gét manapság más gondok fog­lalkoztatják: beosztással kell élniük. De ha a beosztásból ki­marad a vándorlás, a vándor­lásból a világlátás, a világlá­tásból a művelődés, annak ká­rát látja az ember, a család, a jövő nemzedék, a falu, á város, a táj, az ország, a nemzet. Z. L. Nem is könnyű dolog ritmusra járni, Gödöllőn volt a világtalálkozó Mit kell tudni a cserkészekről? A Csongrád Megyei Múzeu­mok Igazgatósága november 10-én Szegeden tudományos konferenciát rendezett a cser­készetről, amelyen több elő­adó beszámolt a szervezetről szóló kutatómunkájának ered­ményeiről. Ugyancsak novem­berben rendezett tanácskozást a cserkészetről a HNF Buda­pesti Bizottságának művelő­déspolitikai bizottsága, ame­lyen Kristó Nagy István el­nök tartott érdekes előadást a cserkészet történetéről, s ezt hosszan tartó vita követte. Amíg az idősebb nemzedék­nek sok személyes élménye és emléke van a cserkészetről, addig a középkorúak és a fia­talok igen keveset vagy sem­mit sem tudnak erről a moz­galomról. A cserkészet — különféle előzmények után — az ang­liai Brownsea Islandon rende­zett táborral kezdődött 1907- ben. Alapelveit Robert Baden- Powell angol tábornok dol­gozta ki. A középpontban az öntevékeny fiatalember áll, aki minden nehézségen úrrá tud lenni, fejleszteni képes testi és szellemi értékeit, nyi­tott szemmel érzékeli a ter­mészetet és a társadalmat. 1910-ben megalakult az első magyar cserkészcsapat a Bu­dapesti Református Ifjúsági Egyesületben dr. Szilassy Ala­dár orvos kezdeményezésére. A különféle egyházi ifjúsági vezetők, a papok és a peda­gógusok egy része a cserké­szetben az új nevelés lehető­ségét. sejtette, amivel a 12— 18 éves fiúk szabadidejét — az iskolai nevelés zártságát feloldva — hasznosan és élet­szerűen lehet kitölteni. Az 1912-es stockholmi olimpiá­nak is nagy szerepe volt a cserkészet elterjesztésében, mert itt nemzetközi találkozót és bemutatót rendeztek a cser­készek. Ez is hozzájárult a Magyar Cserkész Szövetség megalakulásához 1912. de­cember 28-án Papp Gyula, Izsóf Alajos és Sík Sándor ve­zetésével. Ekkor szövegezték meg a baden-powelli törvé­nyek magyar változatát, a 10 pontból álló cserkésztörvényt. A magyar cserkészideál: az emberebb ember és magya- rabb magyar lett! A vallásos­ság alapkövetelményként sze­repelt, a napi „jótett” szintén. Az első világháború alatt a cserkészek kórházakban, pá­lyaudvarokon végeztek hasz­nos munkát. A Tanácsköztár­saság idején a Csapatok egy része cserkész úttörőcsapat lett (mint például Cegléden) vagy úttörővé vált. 1919. szeptember 21-én új­ra megalakult a Magyar Cser­kész Szövetség, amelynek elnö­ke Ravasz Árpád, majd Sík Sándor és Witz Béla volt. 1920 májusában a Pest kör­nyéki csapatok nagy hadijá­tékon vettek részt a Csúcs­hegyen, majdnem ezer fővel. Két év múlva a Káposztás- megyeren tartott országos ha­dijátékon már kétezer cser­kész vett részt, és gomba módra szaporodtak a nyári tá­borok. 1922-ben gróf Teleki Pál egyetemi tanár, majd mi­niszterelnök lett az első ma­gyar főcserkész, aki sokat tett a szervezet fejlesztéséért. A középiskolás és egyete­mista cserkészcsapatok mellett megalakultak az iparostanon­cok és az iparosok cserkész- csapatai is. A kiscserkészeket — a 12 éven aluliakat — far- koskölyköknek vagy apródok- nak hívták és zászlóaljakban tevékenykedtek. A fiúcsapa­tok mellett 1922-ben megala­kult a leánycserkészet is. Fo­gadalmuk és a tíz törvény azonos volt a fiúkéval. 1933- ban már 40 ezer volt a cser­készek létszáma. Ebben az év­ben került sor Gödöllőn a IV. cserkész-világtalálkozóra, a jamboree-ra. amelyen 54 or­szág 26 ezer cserkésze vett részt. Csak az előkészítő mun­ka két évet vett igénybe. A jamboree fővédnöke Teleki Pál volt és a találkozón részt vett Baden-Powell világfő- cserkész is. Egy 1929-ből meg­maradt kimutatás szerint a X., Pest vidéki cserkészkerülethez 60 Pest megyei csapat tarto­zott. Az 1933—41 közötti években a baden-powelli eszmékhez ragaszkodókkal szemben meg­jelentek azok is, akik a cser­készetet katonai előképzésre kívánták felhasználni. 1942- ben Farkas Ferenc lett a fő­cserkész, aki kormányrende­letre elkezdte a szövetség mozgalommá történő átszer­vezését. A nyilas uralom alatt Szálasiék Hungarista ör- szemmozgalmat akartak a cserkészmozgalomból, ezért azt 1944 novemberében felosz­latták. A háborús időkben az egyik útkeresés a „regös” cserkészet volt. Kiteljesedése Karácsony Sándor nevéhez fűződött. A „regöshadak” a népművelés területén tevékenykedtek és falujáró útjaikon gyűjtéseik­kel a magyar néprajztudo­mányt gazdagították. Az or­szágos regösíőcserkész a ma is aktívan tevékenykedő dr. Morvay Péter etnográfus volt. De a cserkészet égisze alatt működtek a háború idején a lengyel menekült diákok tá­borai (megyénkben pl. Kis- kunlacházán) is. Ismert tény, hogy a regöscserkészek kö­zül sokan eljutottak a Már­ciusi Front eszméihez, vala­mint az is, hogy a fegyveres ellenállásban részt vevő bör­zsönyi Görgey zászlóalj két­harmada a regöscserkészek­ből állt. A felszabadulás után 1945. február 4-én megalakult Pes­ten az Ideiglenes Cserkész In­téző Bizottság. Az új szövet­ség elhatárolta magát a ko­rábbi háborús vezetőségtől, a csapatok pedig részt vettek az ország újjáépítésében. Nyári táboraikban a mezőgazdasági munkákban segítették az újonnan földhöz jutottakat. A mozgalmon belül azonban kü­lönböző csoportosulások jöt­tek létre. Az Amerikai Egyesült Álla­mokban 1951-től működik a Magyar Cserkész Szövetség, ügyvezető elnöke jelenleg Bod­nár Gábor, aki részt vett és előadást tartott a szegedi konferencián. Szervezetük fontos kulturális missziót tölt be. Mivel hazánkban többen is létre akarnak hozni különbö­ző cserkészszervezetet, az Ideiglenes Országos Intéző­bizottság állásfoglalása és nyilatkozata a mérvadó. Az IOIB idén tartandó közgyűlé­sén megválasztásra kerülő végleges intézőbizottság a magyar ifjúság nevelésében felelősséggel akar részt ven­ni. és örömmel tapasztalta, hogy az úttörőszövetség és a többi demokratikus szervezet is segítségét ajánlotta fel a cserkészetnek. Dr. Szabó Imre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents