Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-30 / 310. szám
2 1988. DECEMBER 30., PÉNTEK Jók és tovább Javulnak az amerikai—magyar kapcsolatok, s ennek tükrében a következő években bizonyára várható az amerikai elnök budapesti látogatása. Erről szólt John Whitehead, a külügyminiszter első helyettese az MTI washingtoni tudósítójának adott nyilatkozatában. Whitehead arra a kérdésre, hogy miként látják Washingtonban a kormányváltás idején a két ország kapcsolatainak helyzetét, távlatait, rendkívül elismerően és egyértelműen pozitívan méltatta az elmúlt években megtett utat. Hangoztatta, hogy a kölcsönös Zátonyra futott a Kcsva-közi előkészítő tárgyalás A hadgyakorlat rontja a légkört Nem sikerült közelíteni az álláspontokat a Korea-közi parlamenti értekezlet előkészítésével foglalkozó tárgyaláson. A demilitarizált övezetben léELTŰNT DIPLOMATA ELRABOLTÁK? Vlastimll Ludvik, Csehszlovákia indiai nagykövetségének első titkára december 16-án eddig tisztázatlan körülmények között eltűnt. Nem zárható ki annak a lehetősége,1 hogy a diplomata emberrablók áldozata lett — közölte csütörtökön Prágában Ivan Kulhanek, a csehszlovák külügyminisztérium szóvivője. A két ország hatóságai megkezdték Ludvik hollétének felkutatását. Az eltűnését követő második napon az indiai főváros egyik külterületi szállodájának közelében megtalálták Ludvik autóját, benne a diplomata személyi irataival. vő határfalu, Panmindzson KNDK-hoz tartozó részén csütörtökön megkezdett tárgyalás — a konferenciát előkészítő hetedik forduló — ugyanis három óra múltán zátonyra futott, miután a phenjani törvényhozást képviselő küldöttek a parlamenti közös konferencia előfeltételéül szabták, hogy a jövő évre tervezett közös amerikai—dél-koreai hadgyakorlatot halasszák el. A Team Spirit '89 elnapolására vonatkozó phenjani igényt mint előfeltételt a dél-koreai képviselők „váratlan és érthetetlen” javaslatnak minősítették, holott a Koreai-félszigeten meglévő feszültség csökkentését célzó konferencia napirendjén logikusan szerepelnének a katonai kérdések, minthogy a konferencia célja dél-koreai óhaj szerint egy megnemtámadási nyilatkozat előkészítése lenne — mutatnak rá tokiói megfigyelők. A KNDK küldöttségének vezetője szerint, amennyiben jövőre ismét megtartják a közös hadgyakorlatot, az a párbeszéd légkörét tönkretenné és az észak—déli kapcsolatok rosz- szabbra fordulnának. Hírsienőszofgálatok nemzetközi hajtóvcdászata Felhívás a világ kormányához Sir Geoffrey Howe brit külügyminiszter csütörtökön a legteljesebb együttműködésre szólította fel a világ kormányait és az összes érdekelt szervezetet a PanAm utasszállító gép elleni pokolgépes merénylet tetteseinek azonosítása és törvény előtti felelősségre vonása céljából. A Scotland Yard főfelügyelőjének irányításával a brit bűnüldöző szervek három ügyosztálya vesz részt a merénylet tetteseinek felderítésére indított nemzetközi hajtóvadászatban: a londoni rendőr-főkapitányság, a Scotland Yard antiterrorista csoportja és a Scotland Yard nemzetközi vonatkozású ügyekre szakosodott különleges ügyosztálya. A BBC televízió értesülése szerint bekapcsolódott a vizsgálatba a belföldi kémelhárítás és a külföldi hírszerző szolgálat, az Mi5 és az Mi6 is. Szorosan együttműködik a brit szervekkel az Amerikai Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) és a Központi Hírszerző Hivatal (CIA). Londonban számítanak az Izraeli Titkos Szolgálat (MOSZAD) és más közel-keleti hírszerző szolgálatok együttműködésére is. Kemény büntetést helyezett kilátásba George Bush, az Egyesült Államok januárban hivatalba lépő elnöke, ha fény derül a PanAm-gép elleni merénylet elkövetőinek kilétére. Csütörtökön újságíróknak nyilatkozva George Bush „gyáva akciónak” minősítette a 258 emberéletet kioltó merényletet. A PanAm légitársaság Boeing 747-es típusú, Londonból New Yorkba tartó óriás gépe december 21-én a levegőben felrobbant, roncsai egy skót településre zuhantak és 11 embert megöltek. Kizárólag fegyverrel vívhatok ki a jogok Faruk Kaddumi pesszimista Borúlátóan ítéli meg a PFSZ egyik vezető tisztviselője az Izraelhez való közeledés lehetőségeit, illetve az Egyesült Államokkal történt kapcsolatfelvétel hasznosságát. Faruk Kaddumi, a PFSZ politikai osztályának vezetője a bahreini hírügynökségnek adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy „A palesztinok kizárólag fegyveres harc útján vívhatják ki az őket megillető jogokat”. Kaddumi szerint „nem elképzelhető”, hogy Izrael és az Egyesült Államok valaha is biztosítaná ezeket a jogokat. A PFSZ külügyminisztereként is emlegetett palesztin vezető kifejtette: ellenzi a nemrégiben kikiáltott palesztin állam ideiglenes kormányának megalakítását. Mint mondta, az idő még nem érett meg egy külön kabinet kialakítására. Szavai ellentmondanak más palesztin politikusok azon nyilatkozatainak, amelyek szerint hamarosan várható a palesztin állam kormányának felállítása. Kaddumi elmondta azt is, hogy az Egyesült Államokkal megkezdett tárgyalások folytatódni fognak, ezek kimenetelével kapcsolatban azonban „nem optimista”. ★ . Az Egyesült Államok elnöke, Ronald Reagan, Jichak Samir izraeli miniszterelnökhöz intézett üzenetében hangoztatta: „Ha bele is egyeztünk a PFSZ-szel való párbeszédbe, ez nem jelenti a független palesztin állam elfogadását is — közölte csütörtökön az izraeli sajtó. Az amerikai elnök biztosította Samirt arról, hogy „az Egyesült Államok a továbbiakban is tiszteletben tartja az Izrael biztonságával kapcsolatos kötelezettségeit” és ..folytatja a terrorizmus elleni harcát.” Várható az amerikai elnök látogatása Megjavult a viszony hazánkkal érdekek, az egybevágó célok „számottevő haladást” tettek lehetővé. „Megjavult viszonyunkat híven tükrözte Grósz Károly főtitkár nyári amerikai látogatása, amely mindkét fél értékelése szerint igen sikeres volt" — mondotta a miniszterhelyettes. Arra a kérdésre, hogy a gyorsan javuló kapcsolatok tükrében hogyan látja egy budapesti amerikai elnöki látogatás lehetőségét, John Whitehead utalt rá: az új kormány nevében nem beszélhet, de ha az amerikai—magyar viszony az eddigi mederben fejlődik tovább, „a következő években bizonyára várható” ilyen látogatás. Whitehead elképzelhetőnek tartja azt is, hogy ha Magyar- ország külpolitikájában tovább közeledik a Nyugathoz, színhelye lehet egy csúcstalálkozónak. A jövőben eredeti néven Brezsnyevtelenítés Az SZKP Központi Bizottsága és a legfelsőbb tanács elnöksége úgy döntött, hogy a Leonyid Brezsnyevről és Konsztantyin Csernyenkóról elnevezett minden gyár és üzem, oktatási intézmény, település és más intézmény visz- szakapja korábbi, eredeti nevét. Ezzel együtt a két testület szükségesnek tartotta a két néhai szovjet vezető által lakott házakon levő emléktáblák eltávolítását is. A lépésre a szovjet közvélemény kezdeményezésére került sor, mivel általános megítélés szerint Brezsnyev és Csernyenko neve a Szovjetunió fejlődését fékező és visz- szavető pangás időszakával forrt össze. A határozat a szovjet hírügynökség szerint egyúttal válasz azokra a levelekre, amelyek az utóbbi időben a központi párt- és állami szervekhez, a központi napilapokhoz érkeztek, és amelyek a két volt vezető neveinek eltávolítását követelték mindenünnen. lésfejlesztéssel, az életkörülményekkel összefüggő munka politikai jellege. — A területpolitikai funkciók közül melyek erősödése várható, mire kell a fő figyelmet forditani. milyen kérdésekkel kell a pártszervezeteknek és -szerveknek hatékonyabban. melyebben és konkrétabban foglalkozni? — A területpolitikai döntések (például városi szintű) alakításában milyen módszerekkel növelhető a lakóhelyi politikai intézményrendszer közreműködése (a döntést hozó testületekben dolgozó kommunistákon keresztül, a lakóhelyi pártalapszervezetek feladat- és hatáskörének növelésében, a rendszeres, aktív, kétoldalú konzultációs és információs funkció megteremtésével stb.). — A hatalmi funkció gyakorlásával összefüggő lakóhelyi döntések (tanácstagi és országgyűlési képviselői választások, tanácsi döntések stb.) meghozatalában miiven módon növelhető a párt aktív szerepe (a kommunista frakció működtetésével. egyéni megbízatások rendszerének erősítésével. a hatáskör és feladatkör decentralizálásával és fokozásával stb.). — A lakóterületi és az adott területen működő intézményi, munkahelyi pártmunka összhangja. egymásra hatása milyen tartalmi, formai és szervezeti változások szükségességét indokolja (a lakóterületi pártmunka erősítése a munkahelyi szervezettség rovására, a lakóterületen végzett párt- munka súlyának, felelősségének erősítése stb.). 3. A szocialista piacgazdaság kiépítése, a vegyes tulajdonformák elterjedése stabil és magas szintű jogi szabályozást feltételez a gazdálkodás résztvevői számára: — Milyen ellentmondásokat hordoz magában a gazdálkodói döntések önállósága és az üzemi demokratikus fórumok párhuzamos működtetése (VI. szövetkezeti közgyűlés stb.). — Érvényesíthető-e. s milyen módszerekkel az üzemi pártszervezetek befolyása a szakszervezeteken keresztül a vállalati és népgazdasági érdek összhangjának megteremtésében. — Mi legyen az üzemben dolgozó párttagok munkájának tartalma? Milyen funkciót kaphat a munkahely, a politizálás. a párt politikája alakításának, illetve érvényesítése színtereként? — Hogyan növelhető az üzemben dolgozó párttagok aktív politikai fellépése a lakóhelyen ? 4. Milyen változások szükségesek a párt kádermunkájának elveiben és gyakorlatában? Hogyan értelmezhető és miiven tartalmat kaphat a párthatáskör gyakorlása az új gazdasági szerveződésekben (részvénytársaság, vegyesvállalatok, magántőkére épülő vállalatok stb.). Új sandinista potitika Nicaraguában ? A védekezés volt a fontosabb A nicaragual Sandinista Front meghirdette saját belpolitikai szerepének átformálását egy szerdai interjúban, amelyet Bayardo Arcé parancsnok adott a Barricada című hivatalos napilapnak. Arcét a Prensa Latina hírügynökség c front „második emberének” minősíti az ismertetésében. A hatalmon lévő frontnak „fel kell hagynia a kormányzó párt szerepével és agitatív, mozgósító, szervező párttá kell alakulnia, amely inkább a néptömegekre, mint az államhatalomra néz” — mondta a sandinista politikus. A felismerést két körülmény teszi időszerűvé: az ellenforradalom veresége és azok a változások, amelyek az első sandinista program meghirdetése óta történtek a világban. A forradalom győzelme óta a védekezés volt a legfontosabb, emiatt nem tudtuk összegezni és új programmá formálni az új meglátásokat. Az ellenforradalom stratégiai kudarca most már lehetővé teszi, hogy a sandinista vezetőség a jövőre gondoljon és kidolgozza a forradalom tervét 2000-ig — fejtette ki Bayardo Arcé. Kiterjesztett határok Vízeni levegőben Az Egyesült Államok 3 tengeri mérföldről 12 tengeri mérföldre terjeszti ki területi vizeinek határát. A bejelentést — amelyet a szabadságát Kaliforniában töltő Ronald Reagan tett —, szerdán hozták nyilvánosságra. A kiterjesztés nemcsak a vízfelületre, hanem a parti vizek feletti légtérre és a tengerfenékre is vonatkozik. A lépés összhangban áll az 1982-es ENSZ-konvencióval, állapítja meg az amerikai bejelentés. Új utak az együttműködés és a béke felé Dél-ázsiai csúcsértekezlet Benazir Bhutto pakisztáni miniszterelnök asszony és Radzsiv Gandhi indiai kormányfő az iszlámábádi ünnepélyes fogadtatáson Negyedik alkalommal ültek össze a Dél-ázsiai Regionális Együttműködési Szervezet (SÄARC) hét országának vezetői, hogy számot vessenek a kooperáció keretében elvégzett munkáról és kijelöljék a következő feladatokat. A csütörtökön megnyílt háromnapos csúcsértekezlet helyszíne az idén a pakisztáni főváros, Iszlámábád. A tanácskozás házigazdája a pakisztáni kormány fiatal elnök asszonya, Benazir Bhutto, akinek első nemzetközi szereplésére a csúcsértekezlet adott alkalmat. Rajta kívül részese az eszmecserének a nepáli és bhutáni király, a Sri Lanka-i, a mal- divi és a bangladesi elnök, valamint az indiai kormányfő. Benazir Bhutto leszögezte, hogy demokratikus úton megválasztott kormánya a regionális konfliktusok békés megoldásának híve. — Eljött az ideje ahnáfc ,hogy felhagyjunk kölcsönös bizalmatlanságunkkal, felülvizsgáljuk céljainkét és politikánkat — hangoztatta. Meggyőződését fejezte ki, hogy a szovjet—kínai viszony javulásának kedvező hatása lesz a dél-ázsiai térségre. Az afgán probléma íkapcsán üdvözölte a genfi egyezményt, amely — mint mondotta — új utakat tárt fel a térségbeli együttműködés és béke felé. Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök beszédében kitért arra, hogy a pakisztáni polgári kormány megalakulása az egész szubkontinensen reményt ébresztett a barátság és az együttműködés új szakaszának beköszöntére. Javasolta : szabad információáramlással, az utazási korlátok felszámolásával, kulturális és sportrendezvényekkel tegyék lehetővé, hogy a térség népei jobban megismerhessék egymást. Hirdessenek közösen hadüzenetet a nyomor ellen, oly módon, hogy kiterjesztik az együttműködést a közvetlen termelési területekre, a mezőgazdaságra, az iparra, a kereskedelemre, az infrastruktúrára és a pénzügyekre. Az éjszakai órákba nyúló megbeszélések * eredményeként az egyeztetett zárónyilat- kozát-tervezet a SAARC korábbi álláspontját erősíti meg, nevezetesen azt, hogy a térség országai támogatják az általános leszerelési törekvéseket a nukleáris és a hagyományos fegyverek területén. Vita a szerveződés elveiről A tagság véleményét várják a párt szerepéről a gazdaságban Mint erről lapunkban is beszámoltunk, a Pest megyei pártbizottság a májusi országos pártértekezlet után készült feladattervének megfelelően ad hoc bizottságot hozott létre a gazdaságban végzett pártmunka helyzetéről és korszerűsítésének feladatairól szóló jelentés elkészítésére. Később, 1988. szeptember 30-i ülésén a testület — feladattervet készítve — megyei szintű pártviták szervezéséről is határozott, melyek egyikének témája a párt helye és szerepe a gazdaságban. A vita célja nemcsak a megyében működő pártalapszervezetek, a párttagság széles köre véleményének feltárása, hanem az is, hogy a szervezetek saját tevékenységükről, megváltozott feladataikról való gondoskodását ösztönözze, segítse, orientálja. A gazdasággal összefüggő pártmunka korszerűsítésének fő kérdéskörei a munkahelyi és a lakóterületi pártalapszervezetek szerepéről, tevékenységéről és feladatairól szóló — a Központi Bizottság állal a napokban közreadott — vitaanyaghoz is szorosan kapcsolódnak. Indokolt tehát, hogy a Pest megyei pártalapszervezetek —- elsősorban a gazdaság területén dolgozók, de természetesen igény szerint a többiek is — az országos pártviták első témájához kapcsolódva vitassák meg ezt is. A megyei pártbizottság által kiküldött munkacsoport azt tartaná szerencsésnek, hogy az elsősorban szervezeti oldalról közelítő téziseket a gazdaságpolitikai munka tartalmi kérdéseivel bővebben kiegészítve gondolják át, s javaslataikat, észrevételeiket, az irányító pártszervek munkájára vonatkozóan is így fogalmazzák meg az alapszervezetek. A vitát segítő munkacsoport az alábbi kérdéssort adta közre: 1. A párt gazdaságpolitikai elképzelései makroszintűek és a gazdaság egészére vonatkoznak. A gazdaságpolitikai irányelvek érvényesítésének fontos színtere az országos — politikai jelentőségű — gazdasági döntések, meghozatala. — Hogyan növelhető a különböző szintű pártszervezetek. a párttagok hatékonyabb részvétele a gazdaságpolitikai elképzelések kialakításában? — Az országos gazdaságpolitikai döntések esetén szükséges-e a párt különböző szintű szervezeteinek, a párttagoknak a bekapcsolása a döntés- hozatali folyamatba, milyen eszközökkel és módszerekkel valósítható ez meg? (pártviták. országos és helyi jellegű gazdaságpolitikai döntésekben előzetes konzultációk, az információs rendszer hatékonyabb működtetése, a kétirányú információáramlás javítása. egyedi kezdeményezések figyelembe vétele, spontán vagy központilag szervezett tanácskozások. véleménynyilvánítási lehetőség stb.) — Milyen módon befolyásolhatják és szükséges-e befolyásolni a lakóhelyi, üzemi gazdasági döntéseket a párttagoknak, a pártalapszervezetek- nek ? — Van-e a lakóhelyi, üzemi gazdasági döntéseknek politikai tartalma? Mi minősíthető stratégiai és taktikai kérdésnek. a párt és pártszervezetek milyen kérdésben foglaljanak állást, nyilvánítsanak véleményt. hozzanak határozatokat? 2. A politikai intézmény- rendszer fejlesztése, a gazdaságpolitika tartalmi kérdéseinek változása arra engednek következtetni, hogy a megvei városi, községi szinteken erősödni fog a terület- és telepüAz alapszervezetektől azt kérik, hogy a kérdésekre adott válaszaikat, illetve a témakört érintő minden egyéb észrevételüket az országos pártvita első témájának ütemezése szerint összegezzék és juttassák el az irányító pártszervekhez. A viták tapasztalatait — a későbbiekben még tervezetekkel együtt — hasznosítani szeretnék a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai munkájának korszerűsítése mellett e terület pártirányításban betöltött helyének, szerepének további tisztázásában, munkamódszerének megújításában is. Ezen túlmenően a kialakult vélemények és javaslatok minden bizonnyal a témában folyó országos gondolkodáshoz is hozzájárulhatnak.