Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-29 / 309. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM. 309. SZÁM 1988. DECEMBER 29., CSÜTÖRTÖK Gyermek- és ifjúságvédelem Egyelőre nincs egységes program A gyermek- és ifjúságvéde­lem feladata elsősorban az, hogy hozzájáruljon a veszé­lyeztetettség okainak meg­szüntetéséhez. A megelőző te­vékenységhez és a kialakult helyzet kezeléséhez a város­ban megvannak a szükséges szervek és szervezetek, de a feladat ellátásának — szociál­politikába ágyazott — egysé­ges koncepciója még nem lé­tezik, sem állami szinten, sem helyben. Ezt állapította meg a városi tanács végrehajtó bi­zottsága még az októberi tes­tületi ülésén. A végrehajtó bizottság ülé­sét követően — a testület megbízása alapján — a ta­nácselnök dolgozta ki a gyer­mek- és ifjúságvédelem terén megoldandó legfontosabb fel­adatokat. A téma fontosságát jelzi, hogy a közelmúltban a Pest Megyei Tanács művelő­dési bizottságának gyermek- és ifjúságvédelmi albizottsága is napirendre tűzte Vác város és vonzáskörzete gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenysége elemzését. A statisztikai adatok — amelyek az albizottság szá­mára készült beszámolóban is szerepeltek a külső szem­lélő számára nem túlzottan riasztóak. Legalábbis egyelő­re... A veszélyeztetett — és nyilvántartásban szereplő — kiskorúak száma 269, védő-óvó intézkedéseket, amelyek között a kiskorú és a szülő figyelmez­tetése, a gyerek elhelyezése is szerepel, mintegy százhúsz esetben tettek. Állami gondos­kodásban kétszázhúszan ré­szesülnek, és az 1987-es adatok szerint, 409 kiskorú kapott rendkívüli segélyt, rendszeres nevelési segélyben pedig 79 gyerek részesült. A legfontosabb feladatokat — amelyeket határozatba is foglalt a helyi testület — a megyei albizottság elé terjesz­tett beszámoló is tartalmazza. Az előrelépés érdekében újból élővé kell tenni a gyermek- és ifjúságvédelmi munkabi­zottság tevékenységét, bevon­va mindazon szerveket, ame­lyek e feladatkörben érintet­tek. Meg kell vizsgálni a szá­mitógépes nyilvántartás lehe­tőségét, és meg kell teremte­ni a segélyezés összehangolt gyakorlatát, és az egyes szer­vek, szervezetek közötti koor­dinációt, információcserét. Az egészségmegőrző programban kiemelt feladatként kell sze­repeltetni a káros szenvedé­lyek kialakulásának megelő­zését a fiataloknál. Várható egy egységes álla­mi gyermek- és ifjúságvédel­mi program kiadása. Ezt kö­vetően, természetesen, újra át kell tekinteni az e területen elvégzendő feladatokat, és N a programnak megfelelően egy egységes intézkedési tervet kell a városi tanács végre­hajtó bizottsága elé terjesz­teni. HUZATOS a Köztársaság utca: vad szélsuhancok sza­ladnak a Kőkapu felől, neki az egymás mellé szorult há­zak falának, fölborítják a kapuk elé kirakott salakos vödröket, autókat döngetnek, fölhajtják s kibontják a sie­tő gyalogjárók nagykabátját. Az úttest peremén, hol a rá­csos lefolyók sejlenek a meg­száradt falevelek alatt, három férfi kaparász. Skarlátsárga overallban, bakancsban, pu- fajkában dolgozik az útszéli három János, kezükben csá­kány, lapát. Egyikük összeko­torja a sár- és szemétmocs­kot, a másik kupacba gyűjti azt, míg harmadik társuk a csákány vékonyabbjával pró­bálja kikaparni a lefolyórá­csok közötti réseket. Olykor megállnak, szembe­fordulnak a széllel, s meg- törlik homlokukat. A Duna- menti Regionális Vízmű mun­kásai ők. a három János: a Búzási. a Zászlós meg a Kiss. Dörmögve támaszkodnak szer­számaik nyelére, mikor a krónikás megáll mellettük. No, pár percünk van egy kis csevelyre, meg hát nem is árt egy kis pihenés, bár, mint mondják, jobb’ szeretnének a munkával foglalatoskodni. Hosszú a mai norma szaka­sza: a Kőkaputól a Konstan­tin térig kell megtisztítani az útszegélyt s a lefolyókat. Lobogós köznapi délelőtt van, fényben fürdenek a há­zak: autók suhannak mellet­tünk, biciklipedállal bajlódó öregember imbolyog az út­szegélyen; itt, a gyalogjárda szélén harsogó fiatalok cso­portja szökdécsel, trombitás óévbúcsúra igyekeznek. Válasz a válaszra Szállítószalag ás lovak Talán nem kell nagyon fölfrissíteni az olvasó emlé­kezetét, ha arról az írá­sunkról van szó, amely egy kisajátítási ügyről szólt. A Felső-pincevölgyben, egy meglévő lótenyésztőtelepet szelne keresztül a Cement és Mészművek új létesít­ménye, egy agyagszállitó szalag. November 26-i szá­munkban részletesen be­számoltunk a tényekről, s december 17-én több fel­háborodott hangú olvasói levélből — csak ilyen érke­zett — idéztünk. Az állampolgárok reagálása után csaik közel egy hónap el­múltával reagált a városi ta­nács. A műszaki osztályvezető válaszát lapunk december 28-i számában olvashatták. Ebben arról számol be. hogy az eljá­rás minden elemében szabá­lyos volt. A válaszadó érvelése azon­ban több ponton sántít. Elő­ször is kifogásolja, hogy nem szarvasmarhatartást kezdett a Vereczkei család, holott az en­gedély erre szólt. Nos, idézem az építési engedély ide vonat­kozó szövegét: .,Engedélyezem 5 boxból álló tetőteres állat- tartási épület és 1 zárt rend­szerű emésztő építését”. Ebben ugye egy szó sincs szarvasmar­hákról? Az engedély dátuma 1987. július 27. Ezt követően 1988 márciusában jelentkezett a CEMÜ Beruházási Irodája a tervekkel, amelyeket március 23-án ismertetett is az érintett telektulajdonosokkal. Az osztályvezető azt írja, hogy az istálló építési engedé­lyének kiadásakor még nem volt tudomásuk a tervezett agyagszállító pályáról. Vagyis, egy ekkora beruházásról az utolsó percekben szereznek tu­domást. Tudvalevő, hogy a DCM korszerűsítéséi, amely­hez hozzátartozik a szállító- szalag megépítése is, 1990 vé­géig, tehát két éven belül be kell fejezni! Kinek a hibája ez a mulasz­tás? Nem tudom, de sok vá­lasztás nem lehet... A tervezett agyagszállító­pálya a jelenlegi közúti szállí­táshoz képest korszerűbb, környezetkímélőbb megoldás — érvel az osztályvezető. Csakhogy figyelmen kívül hagyja, hogy eddig se közúton szállították az agyagot. De er­ről nyilatkozzon az illetékes. Sárosi Bálintot kérdeztük, aki a DCM bányászati osztály- vezetője: — Az éves mennyi­séget kötélpályán, csillékben számítjuk. Amióta én itt dol­gozom, 1975 óta, csak egy al­kalommal fordult elő közúti szállítás, amikor a csillesor meghibásodott... De menjünk tovább. Az igaz, hogy nem a Váci Tanács mű­szaki osztálya adja ki az épí­tési engedélyt, hanem a me­gyei tanács közlekedési osztá­lya, csakhogy a helyieknek vé­leményezési joguk van és tud­tak Vereczkeiék benyújtott ki­fogásairól ... ■ Szívesen tájékoztatott volna az osztályvezető, ha megkere­sem, ezzel fejezte be válaszát. Ezt mindenesetre köszönöm, de a tények tükrében úgy tű­nik. korrigálásaimmal én is segíthetem osztálya munkáját. Dudás Zoltán Miről olvasnának? Várjuk véleményüket így, az év végéhez köze­ledve mindenki számot vet: mi az, amit jövőre is hasonlóképpen tenne, s mi az, amit jobban. Mi, a Vá­ci Hírlap munkatársai, azon kívül, hogy igyekez­tünk minél több informá­ciót sűríteni a rendelkezé­sünkre álló egy oldalba, arra törekedtünk, hogy olyan témákat érintsünk, amelyek minél több Vá­cott vagy a város környé­kén élő olvasónkat érde­kelnek. Tudjuk, ez nem si­kerülhet mindig maradék­talanul. Egyes esetekben azonban — ezt a hozzánk írt levelek nagy száma is tanúsíthatja — olyan pon­tokra tapintottunk, ame­lyek olvasóinkat véle­ményalkotásra ösztönözte. Sokan írnak nekünk, és ezt köszönjük! A jövőben is várjuk véleményeiket, de ezen felül külön meg­kérjük, tudassák, mi az amit az új évben is szíve­sen olvasnának lapunk­ban! Adjanak ötleteket, tippeket: melyek azok az eddig még érintetlen té­mák, témakörök, vagy akár konkrét esetek, me­lyek felháborodást vagy éppen elismerést váltottak ki környezetükben! (Talán nem kell külön kérni, hogy leveleiken jól olvashatóan tüntessék fel nevüket, lakcímüket. A miénk: Váci Hírlap szer­kesztősége Vác, 2601. Pf. 32. Telefon: 10-093.) Rendőrségi vonal A szilveszter sem mentség Olvasóink kívánságának megfelelve — a Váci Rendőr- kapitányság egyetértésével és segítségével — igyekszünk tájékoztatást adni a jövőben közbiztonságunkat érintő kér­désekben. Azzal a céllal tesz- szük ezt, hogy valóban hiteles válaszok jussanak el olva­sóinkhoz, amelyek elejét ve­szik a különböző híresztelé­seknek, találgatásoknak. (A tájékoztatást azonban nem egyoldalúnak tervezzük. A közérdeklődésre számot tartó kérdésekre — amelyeket olva­sóinktól várunk — válaszolni fogunk lapunk hasábjain, il­letve a kapitányság illetékesei esetleg levélben is megadják a választ egyéni kérdésekre, problémákra. Szerkesztősé­günk tehát várja leveleiket.) Sok észrevétel érkezett már a városban működő — illetve, nem működő — közlekedési lámpákkal kapcsolatban. Ezek meghibásodása, ellenőrzése, javítása nem tartozik a rend­őrkapitányság hatáskörébe. Észrevehették azonban váro­sunk lakói, hogy a karácsonyi ünnepeket megelőzően a Föld- váry téri gyalogátkelőhelyen a reggeli csúcsforgalom idején rendőri irányítással biztosí­tották az áthaladást. A közlekedési táblák elhe­lyezését a külön erre hivatott bizottság határozza el, tehát ez sem rendőri feladat A táblák rendelkezéseinek betartása a gyalogosok, a jár­művekkel közlekedők önérde­kű kötelessége. A betartás „hivatalból” történő ellenőrzé­se már rendőri feladat. De a cél és a szándék ebben az esetben sem változik, a közle­kedők érdekében! A közeledő újévre való te­kintettel fontos tudnivaló, hogy a riasztó- és gázpiszto­lyokra vonatkozó rendelet ter­vezetét visszavonták. Így ezek­nek az eszközöknek forgalom­ba hozatala, külföldről való beszerzése és magánszemélyek Mozi Kultúr filmszínház (Lenin út 58.): december 29-én dél­után fél 4 órakor a Hupikék törpikék és Törpicur című szinkronizált belga rajzfilm a műsor. — Este fél 6 és fél 8 órakor a Cukorfalat című színes NSZK filmvígjátókot vetítik. Videoprogram (az épület ka­maratermében): december 29- én 17 és 19 órakor a Segít­ség, felszarvaztak! című olasz filmbohózat a minimozi mű­sora. Szereplők: Barbara Bouchet, Lino Banfi és Alida Cheili. birtokában való tartása to­pábbra is tiltott. Ugyanez vonatkozik a pe­tárdákra, különféle robbanó-, riasztóeszközökre is. Haszná­latuk pedig még szigorúbban tiltott, és eljárást vonhat ma­ga után. A robbanószerek, pe­tárdák használatára semmiféle öröm, bánat vagy ünnep, pél­dául szilveszter éjjele, nem adhat indokot! De ugyanígy tilos minden­féle más égő tárgy, gyertya, csillagszóró, fáklya, utcára történő kidobálása, a lakó­házak kapujából, netán az ablakokból. A jövő évre pedig mit is kívánhatna most a rendőrka­pitányság az olvasóknak és a lakosságnak, mint zavartalan és hatékony együttműködést. A nyugdíjas főorvosnak Aranydiploma Aranydiplomát kapott (ff. Faluhelyi Gyula, a vácii tüdő­gondozó nyugdíjas főorvosa. A diplomát dr. Szőnyi Mihály, a Szőnyi Tibor Kórház és Intéz­ményei igazgató főorvosa adta át a kitüntetettnek. Az arany­diplomás orvost a lakásán kö­szöntötték. Ma estig Áramszünet Műszaki munkálatok miatt áramszünet lesz ma, csütörtö­kön Vácott, a Horváth Mihály utcában és annak közvetlen környékén. Im-igyen szóla... A karácsonyfa alatt ott volt Nietzsche Im-igyen szála Za- rathustrája, fiatalkorom egyik kedvenc olvasmánya: „Oda­hagyták vala a tájékokat, a hot kemény volt az élet: mert me­legség kell nékik. Szeretik még a szomszédot és hozzá dörgö- lőznek, mert szükségük van a melegre.” Pista jutott eszembe abban a pillanatban, amikor kezem­be vettem a könyvet. Egykori kollégám, alkoholista — talán drogos is — és Nietzsche-ra- jongó. Tőle kaptam kölcsön az akkor megszerezhetetlen köny­vet. Mi lehet Pistával, ezzel az öt egyetemet járt, de soha nem diplomázott laboránssal? Va­jon tart-e még otthon letört hegyű vívókardot a támadók ellen? Hová lett púpos és ragyogó szellemű egykori főnököm? Aki mindig a város legszebb lányának akart udvarolni, és akit még a takarítónő is kiko­sarazott; s aki időnként eszmé­letlenre itta magát magára zárt irodájában? És merre kószálhat Laci ba­rátom? A legelhivatottabb művész, akit valaha is ismer­tem. És a legtehetségtelenebb is... Aki sírva fakadt egy Csontváry-kép előtt, és elme­nekült a középiskolából, aztán az országból is ... Lett-e belő­le festő — vagy ahogy ő mond­ta. föstő — valahol a világ­ban? Péter is eltűnt az életemből. A villanyszerelőből lett ener­getikus. az energetikusból lett pártfunkcionárius. Aki köny- nyedén és élvezettel végzett el minden iskolát, csak a köz- szereplések előtt szorongott. Amikor már nagyon meglát­szott rajta a fellépések előtt elfogyasztott két-három félde­ci vodka, eltüntették, leváltot­ták. Zarathustra és Nletzsche-ra- jongó egykori kollégám mint­ha egy filmet indított volna el. Filmet amelynek szereplői életem egykori részesei. Akiket örökre elhagytam, akiket át­léptem, akiket elsodort mellő­lem az idő. „Ödahagyták vala a tájékokat, a hol kemény volt az élet: mert melegség kell nekik.. „Íme megmutatom nektek az utolsó embert” — mondja Nietzsche-Zarathustra. A „dör- gölőzőket”, akik nem hisznek abban, hogy „az ember olyas valami, a minek fölébe kell ke­rülni”. Vajon ezektől az em­berektől, akik eltűntek mellő­lem. az idő ragadott el. vagy csupán az, hogy nekem is ké­nyelem, „melegség kell’? — Talán nem is értem Nietzschét, nem érem fel ésszel. Ám ami­kor kezembe vettem az Im-igyen szóla Zarathustrát és eszembe jutott Pista bará­tom. majd sorban a többiek, már Nietzschétől sem tudtam szabadulni: „Az ember olyas valami, a minek fölébe kell kerülni. Mit tettetek, hogy fö­lébe kerüljetek?” Fölébe kerültem-e ezeknek az embereknek, túlléptem-e rajtuk? Vagy csak visszavo­nultam a „melegségbe”, a konformizmusba, ahol nincse­nek letört hegyű kardok, pú­pos álmodozók, festmény előtt könnyező tehetségtelen elhi­vatottak. szorongó funkcioná­riusok ... Talán mégsem kellett vol­na kézbe vennem Nietzschét. De ha már kézbe vettem, egy­szer felelnem kell erre a kér­désre is, — gó. Amikor még alszik a város Kezükben csákány, lapát Sercint az egyik János, zsebkendőbe tüsszent a má­sik, triumvir társuk a bun­dába burkolódzott szépasszo­nyok után sóhajt. Csípős, hi­deg ez ,a téli szél, meg fé­nyes, mozdulnak hát a Já­nosok, s visszaadják szerszá­maik becsületét: csikorog a lapát, koppan a csákány — kifejtik piszka mögül a lefo­lyókat. átereszeket. Foga mögül káromkodik Búzási Já­nos, amikor egy szeméttel bo­rított, gipsszel leöntött lefo­lyót tesz szabaddá. — Némelyik háztulajdonos ide Önti az otthoni szemetet — dohog a férfi —, s aztán csodálkozik, ha kiadós eső után járdaperemig áll a víz. — Ez még istenes — szól társa, a csákányos Zászlós János —, olykor „döglött” ce­mentet zúdítanak a rácsokra, meg az építkezések törmelé­két, ember legyen a talpán aki szabaddá teszi azokat a lefolyókat... — Évek óta összedolgozunk mi hárman — így Kiss Já­nos —, mindegyikünk tudja feladatát, ismeri a másik mozdulatát is. Most megáll mellettünk egy Lada, vezetője kiszól: — No, Jánosok, aztán pe­dánsan, csak pedánsan! — Egyik sződi haverom — int a távolodó autó után Bú­zási János. — Valamikor ő is „útkaparó” volt, csak hát rös- tellte ezt a ruhát. — Miért, talán szégyellni való ez a szín? — bökök a skarlátsárga uniformisra. — Ehhez a munkához ilyen formaruha illik — nevetnek —, hogy a járgányok vezetői már messziről lássák, kik ko­torásznak az út szélén. Amúgy a háztulajdonosok többsége megbecsül minket, különben nem engednének be, amikor a szükség miatt olykor be­csöngetünk ... Isten szabad ege alatt dolgozunk, ott pe­dig hibádzik az illemhely. Ha esik, ha fúj, nekünk az ut­ca ad munkát, de a nagyobb zuhik elől bemenekülünk a kapuk alá vagy kocsmába, presszóba is. — Védőitalért? — Azt kapunk mi rende­sen, forró teát — mondja Zászlós János —, nem ta­gadom, néha jólesne egy fe­les, de hát ki látott még dü­löngélő három Jánost? — Mikor kezdődik a mű­szak? — Reggel fél hétkor, ami­kor még alszik a város. Én váci lakos vagyok, ráérek hat­kor indulni a telephelyre, ha­nem a két komám sződi le­gény, őket jóval korábban szólítja útra a kötelesség. Reggelenként találkozunk a telephelyen, s csak délután öt óra körül mondunk egy­másnak másnapi viszontlátást. — Mennyi a fizetségük? — Óránként negyven-negy­venegy forint, hruttósítva. Él­ni kevés, éhen halni sok. Én mégsem ' cserélnék senki olyannal, aki bélyegzőórás munkahelyen dolgozik: szabad az élet, nincs a hátunk mö­gött főnök, úr vagy parancs­nok. Tudjuk és tesszük a magunk dolgát előírás nélkül is. Közénk törekszik egy újabb szélsuhanc, halott levelek zá­poroznak alá az út menti fákról. Azok fölött, a mind opálosabb égen ólomnehéz felhők sűrűsödnek, havat jó­soló fekete varjak vitorláz­nak. Búzási János aggódva lesi azokat a madarakat. — Csak hó ne essen, mert akkor lebénulunk — magya­rázza. — A hóekék befödik a lefolyókat s nincs az a sas­szemű János, aki találomra megleli a rácsokat. Olyankor bizony centiről centire végig kell kaparnunk az úttest szé­lét. DE MOST MÉG nem hul­lanak a megfagyott égi köny- nyek, tovább dolgozhat a há­rom János, végig a Köztársa­ság úton a Konstantin térig. Csikorognak a betonkaparó lapátok, koccan a csákány a rácsok vasain — szabaddá válnak a lefolyók s az átere­szek. — Tudja, olykor nekünk !s jólesik, ha valaki észreveszi a munkánkat — szól búcsúzóul Búzási János. — Az autósok­ra gondolok, akik megtisztel­nek minket, három Jánost egy útszéli köszönéssel... Besze Imre . ISSN 0133—2759 (váci Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents