Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-24 / 306. szám
I9S8. DECEMBER 24., SZOMBAT Ml f.lfl Különböző korok — egységes arculatok Jól öltözött városaink A Három Várost még a törökök is tiszteletben tartották. Olyannyira, hogy e fogalmat nagy kezdőbetűkkel írták, s a hódoltság idején is megőrizhették közös bíróságukat. Ennek külön .érdekessége volt, hogy a törvényszéki iratokat magyar nyelven jegyezték föl. Jóllehet ezekből az időkből egy sem maradt fenn, a legkorábbi az 1654-ből származik, s egy boszorkánypert örökített meg az utókor számára. Nagykőrös, Cegléd, Kecskemét volt e bizonyos három város, amelyeknek történelme szorosan összefonódott. önmagában már az is ritkaság, hogy harminc kilométeres távolságban ilyen nagy mezővárosok alakultak ki. A korábban jobbágyok lakta vidékek — miután megfizették a váltságot — olyany- nyira megerősödtek, hogy önálló vásári jogot kaptak. A XVI—XVII. században pedig már szabad várossá nyilvánították mindegyiket. A közös sors sokféle boncolgatásra ad lehetőséget. Dr. Novák Lászlót, a nagykőrösi Arany János Múzeum igazgatóját e városok építészeti arculata izgatta a legjobban. Olyannyira, hogy többéves kutatómunka és tanulmányok készítése után könyvet írt erről. Remélhetően rövidesen napvilágot lát a kötet. — Milyen hasonlóságot tapasztalt a három város építészete között? — érdeklődöm tőle. — A török hódoltság alól való fel- szabadulás után nagy fejlődésnek indult mindegyik — válaszolja a kandidátus múzeumigazgató, aki a néprajztudományban érte el ezt a fokozatot. — Hivatali épületeket létesítettek elsősorban: mégpedig városházákat, mert ezek jelképezték a gazdagságot. Barokk, copf, klasz- szicista vagy szecessziós stílusjegyek találhatók rajtuk. Mindhárom városba neves építészeiket hívtak, mint például Hild Józsefet, Beehrter Ödönt és Pártos Gyulát. Rájuk bízták a templomok terveit is. A ceglédi református templom Hild József keze munkáját őrzi, a kecskeméti zsinagóga Baumhorn Lipót alkotása. Ugyanő tervezte a ceglédit. Míg az evangélikus templomot Ybl Miklós tervezte át romantikus stílusba. — Honnan teremtették elő az ezekhez szükséges összeget? — Különböző egyesületek alakultak egy-egy létesítmény megvalósítására. Ugyanígy összefogtak az iskolákért is. Ez már a városias szerveződésnek egyik fontos jele. Csak érdekességként említem, hogy Nagykőrösön Erdélyi Mihály tervezte a gimnáziumot 1902-ben, és fölépítéséhez még egy évre sem volt szükség!. — Hogyan történhetett meg, hogy ezen épületek körül egységes városkép alakult ki? — Az ezernyolcszázas évek idején megszülettek a rendszabályok. Ezek még azt is meghatározták, hogy milyen téglából húzhatják fel a falakat, milyen ablakokat alakíthatnak ki. Természetesen mindenkor figyelembe vették az építészeti divatot. A városfejlesztésben egyébként Kecskemét járt elöl. — Miért vonzotta ez a témakör? — Az építészet a város ruhája. Izgatott, hogyan „öltöztették” a három várost. Megnyugodhatunk benne*- hogy — • jól. Mindezeken felül kötelességemnek érzem, hogy föltárjam a környék kultúráját. Annál is inkább, mert az Alföldet egy kéz- legyintéssel szokták elintézni, pedig találhatók itt maradandó értékek. Másrészt — nemzeti szinten gondolkodva — hazánk kultúrájának része az itt található jellegzetes városképek és építészeti arculatok. Ezek műemléki szempontból is jelentősek! Szeretném a műemlékvédelem figyelmét felhívni, hogy milyen károkat okozhat a nem kellően átgondolt településfejlesztés. Könyvem több olyan objektumról megemlékezik, amelyek már nem léteznek. Megpróbáltam dokumentálni a három város építészetének modelljeit, hogy ezzel is az építészeti kultúra igényességét ösztönözzem. — A múlt évben országos konferenciát hívtak össze, amely az Alföld építészetével foglalkozott. Segítette ez a könyv megírását? — Részben kapcsolódik hozzá, mert a múlt, a jelen és a jövő lehetőségeivel is foglalkozom. Egyébként a konferenciáról egy tanulmánykötet jelenik majd meg. — Szerepel-e témaként a népi építészet? — A városiasodást az jellemzi, hogy a népi stílusjegyeket viselő házak fokozatosan a peremrészekre kényszerültek. Emiatt tehát nem különösebben érdekes városokkal kapcsolatban népi építészettel foglalkozni. Érdekességként azért megemlítem, hogy éppen Nagykőrösön maradtak meg az ilyen jellegű házak. Ezt a településszerkezet kialakítása is lehetővé tette. — Milyen segítséget kapott munkájához? — A könyvet ugyan az Arany János Múzeum adja ki, de megjelentetését Kecskemét, Nagykőrös egyaránt támogatta. Ugyanígy anyagi segítséget nyújtott az Építési- és Városfejlesztési Minisztérium, hiszen nagy kutatómunkát kellett elvégezni. Óriási levéltári anyagot néztem ót. Ám a terepmunka: a fölmérések, a fényképezés, a dokumentálás még nagyobb feladatot jelentett. Ügy érzem, nagyon nagy szükség volt erre az összefoglaló kötetre építészeti értékeink védelmében. Vennes Aranka v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\ Nagykőrös Fő terének látképe — madártávlatból (a cím fölött) A nagykőrösi városháza tornya a nagy tűzvész után, 1811-ben épült Háztetők fölé magasodik Cegléden a református és az evangélikus templom Véletlen találkozás a repülőgépen Tisztelendő útitárs Rómából tartottam, Zürichen keresztül, repülővel hazafelé. Velem egy sorban idősebb, elegáns, szemüveges úr ült. Rá-rátévedt a tekintetem. Csöndesen olvasgatott, majd letette az újságot és táskájából egy vaskos kötetet vett elő. Borítójáról ítélve, régi lehetett, s ez még jobban fölkeltette érdeklődésemet. Ahogy alaposabban szemügyre vettem a könyvet és tulajdonosát, láttam, hogy az ősz hajú férfi civilbe öltözött pap. Zürich. A gépből kivezető folyosó végén a svájci stewardesstől megkérdeztem, honnan indul Budapestre a repülőgép. A jelzett irányba tartva hallottam, hogy mögöttem valaki ugyancsak a Swissair budapesti járatáról érdeklődik. Visszafordulva láttam, hogy jövendő utastársam az Alitalián megfigyelt tisz- telendővel azonos. Akkor már órák óta kissé elhagyatottnak éreztem magam, s a mozgójárdánál bevárva, németül szólítottam meg a joviális, rendkívül elegáns papot: jól hallottam-e, valóban Budapestre utazik? — Igen — válaszolta mosolyogva és magyarul. Végre hazai szót hallva, boldogan kezdtem el vele beszélgetni. Együtt mentünk a beszállókártyáért és így egymás mellett ültünk. A társalgás könnyedén indult, hiszen tudtam, ő is Rómában szállt fel a gépre. Elmesélte, hogy csak rövid időt töltött a Vatikánban; pénteken érkezett és vasárnap délután már indult is haza. Hamarosan kiderült, hogy többek között a pápa magyarországi látogatásának előkészítésével foglalkozik. Érdeklődésemre szívélyesen válaszolt. Azt mondta, a tervek szerint 1992-ben kerül sor erre az eseményre, de már legalább egy esztendővel előbb percre pontos forgatókönyvnek kell készülnie, amelyben a fölkeresendő városok szerepelnek és az is, hogy ki mindenkivel találkozik majd a katolikus egyházfő. Az még nem eldöntött, hová fog menni. Bizonyos azonban, hogy több esemény zajlik Budapesten, s az is, hogy fölkeresi Máriapócsot és elmegy valamelyik déli nagyvárosunkba. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy vissza kell adni az osztrákok meghívását, tehát a határszél közelében is lesz egy rendezvény. Én csak néhány órát voltam a pápai államban és Rómában, mert Umbria tartományban jártam — kezdtem magyarázni az udvarias kérdésre, majd soroltam, mi minden fért bele a röpke fél napba, mit láttam, ha csak felületesen is. Sajnos, főként a nevezetes épületeket, hiszen a múzeumokba nem volt idő bemenni. — Oh, hát a vatikáni és a római múzeumok anyaga olyan gazdag, hogy egy-egy jelentősebb gyűjtemény megtekintésére hosszú-hosz- szú órák kellenek, s a végén úgy eltelik az ember, hogy már azt sem tudja, mit lát — fejtegette mosolyogva a tisztelendő úr. A Vatikánban hová jutott el? — A Szent Péter bazilikába, s vagy negyed órát töltöttem csöndes áhítatban a Pieta előtt. Nagyon készségesek voltak az őrök, mert a magyar kápolna zárva volt, ám kérésemre kinyitották. Örülök, hogy módom volt oda is bemenni, mert valóban nagyon szép és elegánsan egyszerű, — Nos, ez nem véletlen. A Vatikán természetesen zsűrizi és ellenőrzi az odakerülő művészi alkotásokat. Aztán a képzőművészettől a zene felé kanyarodott a szó. Annál is inkább, mert legnagyobb döbbenetem- re, a Szent Póter-bazilika előtt éneklő olasz gyermekkórus — amely az áldást osztó pápát köszöntötte — bizony számos fals hangot fogott. Kedves beszélgetőpartnerem rögtön tudta, kikről van szó és megnyugtatott: sajnos, mindig hamisak. De- hát számukra az a fontos, hogy szerepeljenek a Vatikánban. Mint mondotta, úgy tudja, a karnagy nem sokat ért a kórusművek betanításához. — Mi otthon máshoz szoktunk — tette hozzá —, hiszen még fölsorolni is nehéz, milyen sok kiváló énekkarunk van, még az amatőrök között is. —Mindahány ének-zene szakos általános iskola kórusa szépen és tisztán énekel. Mint legújabb és kitűnő példát említette a Kodály Zoltán Kórusiskolát, amely ősszel kezdte el működését ifj. Sapszon Ferenc irányításával. A fiatal zenepedagógus elképzeléseit részletesen ismerte és arról is beszélt, milyen nehéz egyházi kórusműveket énekelnek a tanár úr diákjai. Aztán a gyerekekről a fiatalokra terelődött a szó. Említettem, hogy gyakran láttam elhajított fecskendőket, kábítószermámorban fet- rengő fiúkat, lányokat az olaszországi városok utcáin. Ez az iszonyat otthon is egyre inkább szedi az áldozatait, s úgy tűnik, a megakadályozásban nem sok sikert könyvelhetünk el. — összefogásra van szükség — magyarázta, s közben előzékenyen .tüzet adott. — Am sem az államnak, sem az egyháznak nincs annyi pénze, hogy az utógondozáshoz szükséges feltételeket maradéktalanul megteremtse. Volt egy idős pap, aki nálunk a kábítószeresekkel foglalkozott. Szomorú tény, hogy már meghalt, ö mondta: az a legborzasztóbb, amikor látjuk, valaki jül- doklik és nincs mivel, nincs hogyan kimenteni. S miként jutottunk idáig? — kérdezte mintegy hangosan gondolkodva. — Ügy látom, a mai fiatalok előtt nincsenek célok, amelyekért küzdeni, harcolni kell. A társadalom pedig nem képes számukra valódi ideálokat nyújtani. Mindannyian ismerjük a jelen gondjait; a lakáshelyzetet, a munkalehetőségeket és a többi problémát. A bódulatban való kiútkeresés azonban csak zsákutcába vezethet. S nekünk, gondolkodó embereknek — függetlenül attól, melyikünk miben hisz — az a dolgunk, hogy minden lehető módon segítsünk rajtuk és a többi rászorulón. Persze mindenhez pénz kell. Ehhez is, akár régészeti, építészeti emlékeink feltárásához, megőrzéséhez, vagy éppen a kultúra, az oktatásügy fejlesztéséhez. Szinte természetes, hogy jóformán nyakig merültünk mindebbe, s külön az általános- és középiskolai képzés gondjaiba — no meg a csak-csak föllelhető eredményeibe is. Ez utóbbihoz tartozik, hogy ma már a középiskolákban tanítják a gyerekeknek a Bibliát, hiszen az abban leírtak ismerete része az általános műveltségnek. És akkor még mindig hol vagyunk a teológiát végzettekhez képest, akik jóval többet tudnak a marxizmusról, mint mi a vallástörténetről! Ügy tűnt, csak percek teltek el a fölszállás óta, amikor a kapitány figyelmeztetett: megérkeztünk, kapcsoljuk be a biztonsági öveket. Beszélgetőpartnerem a búcsúzásnál felajánlotta a gépen kapott csokoládét, mondván, vigyem el, nehogy összekapjanak a gyerekeim az egyetlen aranytallérforma édességen. A repülő lépcsőjének alján elköszöntünk. öt egy autó várta, míg én a busszal mentem a fogadó épületig. Amit akkor csak sejtettem, azt ma már bizonyosan tudom. A kedves útitárs, a közvetlen, barátságos, papi civilbe öltözött férfi dr. Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek volt. Körmendi Zsuzsa
