Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-19 / 301. szám

1988. DECEMBER 19.; HÉTFŐ 'W Egyesület Kisebbségek védelmében Á kisebbségek védelmét te­kinti egyik legfontosabb céljá­nak a szombaton az ELTE Ál­lam- és Jogtudományi Kará­nak aulájában megalakult Raoul Wallenberg Egyesület tagsága. Az egyesületet alapítók az alakuló közgyűlésen elmondot­ták. hogy a kisebbségi csopor­tokkal szembeni erőszak már nem nagyon fordul elő ha­zánkban, de a diszkrimináció mégsem tűnt el a magyar tár­sadalomból, s elsősorban ez el­len kívánnak fellépni a politi­kai, közéleti szférában. Elő akarják segíteni, hogy az azo­nosságtudat problémájával küszködő magyarországi zsi­dóság kultúrája, művészete és szellemisége méltó helyére ke­rüljön a magyar kulturális életben. A cigányság érdeké­ben fontosnak tartják a saját nyelvű alsó- és középfokú ok­tatást, a sajtó- és könyvkiadás fejlesztését, a szociálpolitika megújítását. E kérdésekben a politikai döntéshozatalt mind helyi, mind parlamenti szinten befolyásolni kívánják — pél­dául kutatási eredmények köz­zétételével, dokumentumok nyilvánosságra hozatalával, a klubok, az önsegítő és a ha­gyományőrző csoportok mun­kájának támogatásával. Felújítás pályázattal Úttalan utakon Egy nemrég készült összeg­zés szerint Pest megyében a tanácsi úthálózat sürgős kor­szerűsítésre szorul. Az 5345 ki­lométer hosszúságú tanácsi út­hálózatból mindössze 1365 ki­lométert tesz a szilárd burko­latú. A járdák hossza a megye községeiben, városaiban 3275 kilométer. Ebben az évben min­tegy 31 kilométer szakaszon korszerűsítették a megye út­jait, míg fenntartásra, gondo­zásra több mint hatvanmillió forintot költöttek a helyi taná­csok. A közutak állapota rossz: a szűkös anyagi eszközök miatt minden lehetséges forrást fel kell kutatni a meglévő úthá­lózat épségének megóvására, . korszerűsítésére. Ennek egyik eszköze a pályázat útján a központi keretből elnyerhető támogatás, amely tavaly 61, az idén 64 millió forintot tett ki a megyében. A fagykárok ki­küszöbölésére tavaly 16,9, az idén 25 millió forint áll rendel­kezésre. Aranyvasárnap a pult két oldaláról (Folytatás az 1. oldalról.') gényi lakos, tízezer forint ára vásárlási utalvány üti a mar­kát. Az áruházban bárki tíz fo­rintért megmérheti a vérnyo­mását más napokon. Most ta­lán tapintatból, talán más ok­ból nem üzemel a fülke. „Van itt minden, mint a bú­csúban” — idézhetem a mon­dást nyugodt lélekkel, hiszen valóban búcsú van Vác vásár­terén. Több száz sátorban az áruk kaotikus színes forgataga. — Nagy ez a csizma, bátyó — mondja a sokszoknyás vidé­ki néni. — Tegyen bele betétet — ja­vasolja az idős mester, Katona Sándor, akiről kiderül, jövőre lesz hatvan éve, hogy megkap­ta mesterlevelét. Egerből jött, öt óra óta fagyoskodik itt, há­rom pár csizmán sikerült túl­adnia. — Pedig még a tv-től is vol­tak kint nálam, és az USA-ba meg Brazíliába is eljutnak a cipőim, csizmáim ... Kevesen csinálnak ma már jó csizmát, még a tánckar is tőlem rendeli — teszi hozzá, majd politikára vált: — Az a kopasz riporter a múltkor jól megmondta a bankároknak... — Ne csúfoljon már meg — kéri az irhakabátokkal keres­kedő asszony a vidéki bácsit, aki erősítésül hozta a feleségét is. — Nekem ötezerben van ez a kabát, de csak magának négyezer-hétszázért megszámí­tom ... A vásárló továbbmegy, az asszony utánarohan és ráadja a kabátot. — Csak négyezer-hatszáz, négyezer-ötszáz ... Négyezer­háromszázat kap érte. Így néz ki az antiinfláció a gyakorlat­ban. A gépkocsinak támasztott festmények ára nincs feltün­tetve, de már az is kellően el­rettentő hatású, hogy kiírták, harminchavi részletre is meg­vásárolhatók. A játékárusok csinálják a legnagyobb boltot, Kriska Gá­bor sem panaszkodik, pedig hajnali négy óta itt fagyosko­dik. Azzal vigasztalja magát, volt, aki már előző nap érke­zett és a kocsiban aludt. Egy újabb helyszín Érd: a Budakörnyéke Áfész Skálu- áruháza. Nagy volt a forga­lom, Országúé Kapronczai Ju­dit igazgatóhelyettes gyors összegzése szerint egymillió fo­rint értékű áru talált gazdára. Megérte, de hogyan véleked­nek erről az itt dolgozók? Szabó Józsefné, a Méta osz­tály eladója már legalább egy tucat melegítőt rámolt le az igényes vásárlónak. Hol a szín, hol a fazon nem felelt meg, végül mégis elnyeri az egyik a tetszését. A fiatal eladó arcáról semmit nem lehet leolvasni, pedig munka közben a négy­éves gyermekére gondol, akit most is otthon kellett hagyni, mert dolgozik, mint a hónap többi vasárnapján. A férje te­herfuvarozó, előfordulhat, hogy neki is dolga akad, s nincs, aki vigyázzon a gyerekre. — így még mindig jobb — mondja —, ezüstvasárnap itt volt velem ő is. — Az adó miatt sem éri meg a vasárnapi túlmunka, három­száz forint se marad az egész nap után. Igaz, még egy sza­badnap is jár, de egy hetet még így sem tudtam kivenni. Aranyvasárnap ... Volt, aki az áruját aranyat érő pénzre váltotta, lesz, aki az aranynál is többet érő mosolyt csal gyermeke arcára a megvásá­rolt ajándékkal... és arany- lóan sütött a nap is. Ilancsovszki János — • Mátrai Tibor TDDSZ-küldottgyűlés Levélben vitatkoznak a párt főtitkárával A négyezernél több tudomá­nyos munkatársat, kutatót és közintézményi dolgozót tömö­rítő Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezeté­nek I. küldöttgyűlése kezdő­dött meg szombaton, a Ma­gyar Tudományos Akadémia kongresszusi termében. A küldöttgyűlés szombati munkaprogramját az országos választmány beszámolója, va­lamint a TDDSZ programter­vezete feletti vita alkotta. A május 14-i alakuló gyűlésen választott ideiglenes vezetőség beszámolt többek között ar­ról, hogy vállalt feladatai te­rén — mint amilyen a szak- szervezet elismertetése itthon és külföldön, kapcsolatok ki­építése más szervezetekkel, s nem utolsósorban a részvétel a társadalmi öntevékenység ki­bontakoztatásában — jelentős eredményeket is elért. A TDDSZ programtervezete kiemeli többek között, hogy a jogot a létbiztonsághoz alap­vető állampolgári jognak te­kinti a szakszervezet, s ezért küzd a megélhetés feltételei­nek biztonságáért. Konkrét fel­adatként válalják a tagok, hogy az árindexszámításokhoz kidolgoznak egy metodikát, el­végzik a számításokat, és rend­szeresen nyilvánosságra hoz­zák azokat. Vasárnap, a tanácskozás zá­rónapján — változtatásokkal és kiegészítésekkel — elfogad­ták a szakszervezet program- tervezetét. Ebben a többi kö­zött rögzítik, hogy a TDDSZ továbbra is ösztönözni kívánja a magyar szakszervezeti moz­galom megújulását. Hangsú­lyozza a program azt is, hogy a tudományos kutatáshoz, illetve a felsőoktatáshoz szük­séges infrastruktúra színvona­lát közelíteni kell a fejlett or­szágokéhoz, s egyúttal csök­kenteni a tudományos és a fel­sőoktatási intézmények közötti, valamint a regionális eltérések okozta különbségeket. Ezt követően a küldöttgyű­lés tagjai az alapszabályról és szervezeti kérdésekről folytat­tak vitát. ^ A TDDSZ küldöttgyűlésének tagjai megválasztották szak- szervezetük vezető testületé­nek, a választmánynak egy­negyedét — tizenhárom tagot —, míg a többit a tagság majd közvetlenül választja meg. A gyűlésen döntöttek ar­ról, hogy a TDDSZ kezdemé­nyezőként és alapító tagként is részt kíván venni egy, a ha­zai független szakszervezetek tevékenységét összehangoló szervezet megalakításában. A küldöttek szükségesnek látták egy sztrájkalap létre­hozását, majd elhatározták, hogy gyűjtést rendeznek a katasztrófa sújtotta örmény nép megsegítésére, de — a gyors segítséget biztosítva — a szakszervezet összes pénz­alapjának egyhairsmadát, 100 ezer forintot máris felaján­lották gyógyszerek vásárlásá­ra. Választ fogalmaztak Lech Walesa üdvözlő táviratára, s ebben rögzítették, hogy a TDDSZ hitet tesz a szakszer­vezeti szabadságjogok egyete­messége mellett. Levelet in­téztek a küldöttek a TDDSZ tagsága nevében Grósz Ká­rolyhoz, az MSZMP főtitkárá­hoz, s ebben kinyilvánították, hogy nem értenek egyet a főtitkár pénteki miskolci be­szédében megfogalmazott, az egyetemisták demonstrációjá­val kapcsolatos megállapítá­sokkal. Egyházi alapon Ifjúsági szövetség Megalakult a Magyarorszá­gi Evangélikus Ifjúsági Szövet­ség (MEVISZ) szombaton Bu­dapesten a Deák téri temp­lomban. A 35 év alatti részt­vevők elfogadták az ideiglenes alapszabályt, valamint lelké­szekből és világiakból álló hét­tagú elnökséget választottak. Kutyahideg, azaz kutya is, meg hideg is volt a váci búcsúban. „Ezt tessék megvenni” — kínálta a portékát, az árus —, ilyen jó nincs még egy ... (cím fölött) kos társadalmi tulajdont kell félteni a magántőkétől, a ve­gyes gazdaságtól? Vajon azért kell-e aggódnunk, mert ke­vesebbet hallani a szocialis­ta jelzőt — vagy inkább azért, mert a2 elégedetlenséget, há­borgást még nem váltotta fel a tudatos tettrekészség? Ér­tékeinket, eredményeinket kell-e hangsúlyoznunk — vagy a változást? Az elmúlt évtizedek érté­keit, eredményeit túlhangsú­lyozok nosztalgiája, csalódott­sága (akik tudták, hogy mit akarnak, mit és kinek építe­nek), illetve a múltot egyér­telműen elvetők radikalizmu­sa, esetenként ellenséges fel­lépése azonos tőből fakad: a ma gondjait, kívánalmait ké­rik számon múltunktól, tör­ténelmietlenül nem számolva a konkrét helyzetek realitásá­val. Vesztesként, nagyhatalmi megállapodás alapján kerül­tünk a Szovjetunió érdekszfé­rájába. Elhibázott ipartelepí­tésünk, a demokratikus csírák felszámolása a hidegháborús katonai szempontok következ­ménye. Mozgásterünket a legutóbbi időkig is a világpo­litikai helyzet határozza meg. Mindennek beismerése kuruc- kodó önérzetünket nem erő­síti, de ha a realitásérzé­künkre hallgatunk, látnunk kell, hogy az adott kereteket feszítő külpolitikánk eredmé­nyei ma is döntőek nemzet­közi megítélésünk szempont­jából. Nincs szégyenkezni­valónk az emberi jogokat te­kintve, s közvetlen környeze­tünkhöz képest az is „ered­mény”, hogy az életszínvona­lunknak volt miről csökken­nie. A mai, kritikus helyzet ki­alakulásához persze az utób­bi évek jócskán hozzátettek. A vezetés túlzottan félt a konfliktusok nyílt kezelésétől, egyidejűleg akarta megvéde­ni az életszínvonalat, illetve a nagyvállalatokat a pici meg­mérettetéstől; az eredmény a szerkezetváltás további el­odázása, az adósságállomány ugrásszerű növekedése lett. A kilábalást ma már sok­kal nehezebb feltételekkel kell megvalósítani. Korábban nem is láttuk igazán a reá­lis helyzetünket, a felismerés egyelőre bénítja tetteinket. Pedig van reális programunk, s ez már egy más párt, mint amilyen a pártértekczlet előtt volt. Alapvető változásokon megy át politikai intézmény- rendszerünk, vezető tastüle- teink elkötelezték magukat a radikális gazdaságpolitikai váltás mellett. De a megvaló­sítás nem történhet másként, mint cselekvő társadalmi hát­térrel, erre azonban csak a felnőtt, un. „civil társadalom” lehet képes. Mivel nem tisz­táztuk, hogy a változások kit, hogyan érintenek, bizonyta­lanok vagyunk, hogy milyen is lesz ez a felnőttség. Pedig rövid idő alatt, vizsgaidőszak nélkül kell megszereznünk az érettségi bizonyítványt. Igaz, a nemzeti összefogás­hoz az kell, hogy ne csak az APEH és az árhivatal jusson el az egyes emberekig, hanem a kibontakozást biztosító re­formok is. De ehhez kevés, ha szidjuk az életszínvonal- csökkenést, a növekvő terhe­ket — felelősen politizáló em­bertől elvárható, hogy még erősebben szidja azt, hogy az adórendszert miért nem kö­vette (követi) időben az árak, bérek, a pénzügyek, a tu­lajdonlás, a piacépítés reform­ja. Miért nem érezzük, hogy cselekvésre szólítanak a meg­hirdetett programok? Mert a megújulást gyorsabbnak, ér­zékelhetőbbnek szeretnénk lát­ni. Nincs okunk kételkedni az egyének, szervezetek meg­újulási képességében, de ah­hoz sincs alapunk, hogy ne feltételezzük: az eddigieknél több személyi: szervezeti vál­tozásra, az új követelmények­kel szembeni megmérettetés­re van szükség a politikai és gazdasági életben egyaránt. És itt nemcsak a megyei párt- bizottságra, de azokra a alap­szervezetekre is gondolok, me­lyek még nem tartották meg a saját „pártértekezletüket”. Ma kevésbé szabad félni a változásoktól, mint a válto­zatlanságtól. Erről olvastam Gáterolt oszlop a fülkében Közeleg a gyászos nap, kedves olvasók, amikor valakik hiányozni fognak meghitt hétfői társaságunkból, mert lemondják a drágállott újságot. Az' addig papírra vet­hető egy-két jegyzetben kötelességem csakis a legfontosabb dolgokról szólani. Búcsúképpen szép, tiszta, nemes eszméket kínálok az elmaradóknak, s legalább olyan szeretettel a továbbra is velünk tartók­nak, így is megerősítve őket döntésük he­lyességében. Megjegyzem, mielőtt okton- diságom miatt korholás érne, az aszús eszmék nem tőlem, hanem nálam oko­sabb főktől származnak, miként eddig is. Nékem csak az a dolgom, hogy fölmu­tassam őket, rájuk vetítsem a fényt. Példám ezúttal Erdélyországból való, hol a kies tájak falvaiban közismerten sok a fürge észjárású, éles szemű, hallású emberfia. Arról szól az erdélyországi történet, hogy a saras, poros, rögös anyaföldet sa­rujával vagy meztelen lábával taposó em­ber mily találékony, mily határtalan lele­ménnyel használja föl a keze ügyébe eső anyagot, ésszel és mértékkel hasznosat és szépet alkot belőle. No meg arról is szól eme gyöngyszem, hogy némelyek azok kö­zül, kik a nép művelőinek tudják magu­kat, milyen ködös, körmönfont üzeneteket olvasnak ki az eléjük kerülő népművé­szeti alkotásokból. Rosszul szólottám. Nem kiolvasók ők, hanem belemagyarázók. Az egyik erdélyországi faluban észre­vették a tudós tanár urak — néprajzosok —, hogy sok szép új székely kapu dísze­leg az utcában. Éles szemmel nyomban azt is, eme újdonatúj kapuk valamivel ki­sebbok a régieknél. Fölizott közöttük a vita azonnal. S ha már perpatvaraim kezdtek, legott fölbukkant ajakukon egy szakszó: funkcionalitás. Egyikük a funk­cionalitás felől közelítve úgy okoskodott, hogy semmi különös-oka nincs a kapuk tör- pülésének, mint a leghétköznapibb prak­tikum: nincs már négy-öt fejőstehén, ló, bivaly a székely portán, rakott szénasze­kér nem jár ki s be, fölösleges is volna a régi hatalmas kapu. Bizony ám. A tudós urak egyetlen pillantással fölmérték, az új kapukon se ló, se b.ivaly be nem férne. Pláne nem megrakott szénásszekér. Eszük­be sem jutott, hogy a mai korszerű étrend szerint táplált lovak, bivalyok esetleg so­ványabbak, kisebb nyíláson is beférnek. Hanem a másik cáfolta azon nyomban: a népművészet soha nem nézett a tár­gyakra ilyen haszonleső szemmel. Eszté­tikai okok rejlenek itt, s nem is akármi­lyenek. Ha távolabbról nézzük a régi és új kapukat, könnyen belátható, hogy ama­zok — a házhoz viszonyított arányaikat tekintve — ormótlanul nagyok. Bántóan aránytalanok. Míg ezek valósággal az aranymetszés szabályai szerint közelítenek az ideális mértékhez. S egyébként is: mi­után ma már inkább szimbólumok ezek, sokkal inkább művészi alkotásnak kell te­kintenünk őket, s nem kicifrázott haszná­lati tárgynak. Ez esetben pedig már a mű­vészi alkotás törvényei szerint kell ele­mezzük... Tudós urak, tudós tanár urak! Hát minő zengzeteket hallottam én tőle­tek a székely kapuról. Még hogy ormótla­nok. Hát nem azt mondtatok, hogy: dí­szes megjelenéséhez hozzájárult a főele­mek arányos méretezése?! Na de hát azért van az adatközlő, hogy eligazítsa a t.udós tanár urakat a székely kapuk méretezésének rejtelmeiben. El­mondta ő úgy, ahogy van, azért kisebbek a mai székely kapuk, mart a fatelepről csak a sofőr fülkéjében lehet kilopni az ilyen gáterolt oszlopot. Abba a fülkébe pedig ennél hosszabb nyúzott fa el nem fér, akárhogy ügyeskedjenek ... Sovány vagy kövér bivalyokról, lovak­ról, fejőstehenekről, szénásszekerekről, funkcionalitásról nem szólt az adatközlő, csak jóízűt kacagott, a történeten és a tu­dós tanár urakon. Kör Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents