Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-19 / 301. szám

2 &&Mm 1988. DECEMBER 19., HÉTFŐ A Nyugat tárgyal, Izrael szóba sem áll a PFSI-szel Új helyzet van kialakulóban Sevardnadze Tokióban Négy vitás sziget Eduard Sevardnadze szov­jet külügyminiszter vasárnap népes küldöttség élén Tokió­ba érkezett. A háromnapos tárgyalássorozat előzetes prog­ramja szerint Sevardnadze és japán kollégája. Unó Szószu­ké három alkalommal talál­kozik majd. Japán részről elsősorban ar-' ra számítanak, hogy sor ke­rülhet az úgynevezett északi területek kérdésének komoly megvitatására. A szigetország hivatalos véleménye szerint ugyanis a két ország kapcso­latainak fejlesztéséhez csak a második világháború után a Szovjetunióhoz került négy sziget visszaadásán keresztül vezethet az út. Tokióban ab­ban bíznak, hogy a gorbacso- vi új külpolitika ebben a kér­désben is álláspontváltozást eredményez. A tárgyalások­tól azt is várják Japánban, hogy közelebb hozzák Mihail Gorbacsov japánt útjának a lehetőségét. 1 Sevardnadze megérkezése után a hanedai nemzetközi repülőtéren adott nyilatkoza­tában kijelentette, hogy a szovjet—japán kapcsolatok el­maradnak a lehetőségektől. WILLY BRANDT 75 ÍVES Vasárnap töltötte be 75. életévét Willy Brandt, a Szocia­lista Internacionálé (SI) elnöke, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tiszteletbeli elnöke, az NSZK volt szövetségi kancellárja. A nagy tekintélyű politikust táviratban köszöntötte Helmut Kohl bonni kormányfő. Olyan szenvedélyes, harcos és világ­szerte tisztelettel övezett politikusnak nevezte, aki fontos tiszt­ségekben évtizedekig tevékenykedett hazája és a népek közös­sége javára. Hans-Jochen Vogel, az SPD elnöke az ünnepelt legnagyobb érdemeként azt említette: hozzájárult ahhoz, hogy a németség és a béke fogalma ismét egyszerre említhető. A Németországi Zsidók Központi Tanácsa nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Willy Brandt elévülhetetlen érdemeket szerzett a német történelem legsötétebb fejezetének politikai meghaladásában. Brandtot, aki az Sí elnökeként az egyip­tomi kormány meghívására most Egyiptomban tartózkodik, szintén táviratban köszöntötte több külföldi államférfi, így Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, államfő, továbbá Erich Honecker, a másik német állam párt- és állami ve­zetője. A hét végén nyilvánosságra hozták azokat a téziseket, amelyeket a LEMP KB PB terjeszt a központi bizottság kedd-szerdai ülése elé. A do­kumentum a pluralizmuson, a szocialista parlamenti demok­rácián, az állampolgárok ön- szerveződésén, az egyéni sza­badság és az emberi jogok tiszteletben tartásán, a köz­pontosított hatalomgyakorlás sztálini modelljének végleges felszámolásán alapuló lengyel szocialista modell mielőbbi ki­dolgozását és megvalósítását tűzi ki célul. A tézisek élesen elítélik az 1945—48 között Lengyelország­ban kialakult sztálini modellt és annak ma is élő maradvá­nyait. A LEMP Politikai Bizottsá­ga szerint szükség van a mar­xizmus—leninizmus alkotó fe­lülvizsgálatára, egyes tételei­nek átértékelésére, az újonnan felmerült kérdések megvála­szolására. Ezt rendkívül jól szolgálná egy nemzetközi kon­ferencia, amelyen a keleti és nyugati országokban működő kommunista és munkáspártok vennének részt. A dokumentum szerint az országban most először jöttek létre a feltételei a tényleges szocialista demokrácia megte­remtésének. A politikai élet centrumában a legszélesebb népképviseletet megtestesítő, a különféle társadalmi csoportok és rétegek érdekeit megjelenítő választott parlament állhat. A dokumentum szerint a Lengyel Egyesült Munkáspárt az alulról építkező, önállóan kezdeményező állampolgárok társadalmát kívánja felépíteni, szövetségben a társadalom bal­oldali erőivel. Elismeri a rend­szeren belüli konstruktív el­lenzékét, mint a politikai rendszer egvik elemét. A Lengyel Egyesült Munkás­párt nem kívánja sem fékez­ni, sem sürgetni a konstruk­tív ellenzék bekapcsolódását az ország politikai mechaniz­musába. Ügy vélekedik, hogy a rendszeren belüli konstruk­tív ellenzék számára jelenleg a legkedvezőbb működési for­ma a politikai klubok, egye­sülések szervezése, ele e for­mulát nem kell véglegesnek tekinteni. A LEMP célja, hogy a konstruktív ellenzék rész­vételével létrejöjjön a nem­zeti közmegegyezés tanácsa. A társadalmi közmegegyezést szolgáló kompromisszum ha­tárait abban szabja meg, hogy el kell ismerni a termelőesz­közök társadalmi tulajdoná­nak uralkodó jellegét, mint a szocialista rendszer sérthetet­len alapját, Lengyelország he­lyét a szocialista országok közösségében, politikai szö- vetségesi elkötelezettségeit, mint az állambiztonság alap­ját és a Lengyel Egyesült Munkáspárt alkotmányban ga­rantált szerepét, mint a szo­cialista társadalmi rend alap- értékei biztosítékát. ★ Ugyancsak varsói hír, hogy Lech Walesa, az egykori „Szo­lidaritás” volt elnöke vasár­nap Varsó egyik templomának alagsorában a lengyel értel­miség és az ellenzék egyik csoportjával találkozott. Nyugati hírügynökségi je­lentések szerint a találkozón 128 vezető ellenzéki személyi­ség vett részt. A magukat a Szolidaritáshoz, valamint egy­házi és nem hivatalos csopor­tokhoz tartozóknak valló ér­telmiségiek, művészek által e találkozón létrehozott „állam- polgári bizottság” Walesa ja­vaslata szerint a hatalommal tárgyalni hajlandó mérsékelt ellenzéki erők állandó plat­formjaként szolgál majd. Shultz januárban táncolni szeretne Bécsben A miniszter legnagyobb sikere George Shultz amerikai kül­ügyminiszter országa és a Szovjetunió kapcsolatainak megjavítását tekinti a Rea- gan-kormány és a maga leg­nagyobb sikerének. A minisz­ter, aki 1982 óta van hivatalá­ban, vasárnap, a The New York Timesban megjelent nyi­latkozatában elmondta: kez­detben, még Andrej Gromiko külügyminisztersége idején a két nagyhatalom „birkózott” egymással, majd teljesebbé és őszintébbé váltak az eszme­cserék. Méltatta a Szovjetunió je­lentős. kulisszák mögötti sze­repét abban, hogy létrejött a megállapodás a délnyugat-af­rikai rendezésről. Shultz ugyanakkor bírálta a Szovjet­uniót annak közép-amerikai szerepe, Nicaraguának szóló fegyverszállításai miatt. A mi­niszter egyébként úgy vélte. hogy ha Washington idejében tárgyalásokat kezdeményez a térségben, másként alakulha­tott volna a helyzet. A külügyminiszter, aki a Stanford Egyetem tanára lesz, elmondta, hogy „januárban még táncolni szeretne Bécs­ben” — azaz akkorra reméli az utótalálkozó lezárását. A lap párhuzamosan közölt értesülése szerint Eduard Se­vardnadze szovjet külügymi­niszter minapi, New York-i találkozójukon közölte Shultz- cal: szovjet részről szeretnék, ha a bécsi találkozó január 6-ig véget érne — amit Shultz hasznos célnak minősített. A világ együtterez Örményországgal Még mindig ta Az örményországi földren­gést követő tizedik napon is sikerült élve kihozni a romok alól egy embert Leninakan- ban. Ugyanakkor 98 holttestet emeltek ki, a kórházakban pe­dig harmincán haltak meg. Sok publikáció ítéli el a Ka- rabah-bizottság, illetőleg a na­cionalista „Krunk-társaság” felforgató tevékenységét, amelynek intenzitása a tragé­dia ellenére sem csökken. Szűrén Arutyunjan, az örmény KP KB első titkára szombati tv-beszédében éles szavakkal ítélte el a Karabah-bizottság aktivistáit, amiért rémhírek terjesztésével akadályozzák a hajléktalan asszonyok és gyer­mekek ideiglenes kitelepítését. Nyilatkozott Borisz Zabotyin szovjet belügyminiszter-he­lyettes is, hangsúlyozva, hogy Azerbajdzsánban és örmény- országban a nemzetiségi ellen­tétek miatt kialakult feszültség nem nagyon csökkent az el­múlt időszakban. A természeti csapás okozta tragédia sem józanította ki a Karabah-bi­zottság és a „Krunk” szélsősé­ges, soviniszta aktivistáit. Za­botyin bejelentette: eddig ösz- szesen 148 ezer örmény hagyta el Azerbajdzsánt, míg örmény- országból 161 ezer azerbaj­dzsán nemzetiségű lakos me­nekült el. A belügyi vezető ugyanakkor elmondta, hogy az utóbbi napokban megindult a visszatérés is, több ezer ember települt vissza otthonába. Továbbra is folyamatosan érkeznek a segélyszállítmá­nyok a Szovjetunióba, az ör­ményországi földrengés káro­sultjainak támogatósára. A vi­lág legtöbb országában folyta­tódik a gyűjtés. A földrengés sújtotta Szov- jet-örményország megsegíté­sére szombaton éjszaka nem­zetközi gálahangversenyt ren­deztek Londonban. Az alig egy hét alatt meg­szervezett koncerten Andre Previn vezényletével közre­működött az Angol kamaraze­nekar. Fellépett Msztyiszlav Rosztropovics, az Egyesült Ál­lamokban élő szovjet cselló­művész és felesége. Galina Visnyevszkaja operaénekesnő. James Galway brit fuvolamű­vész. Andrej Gavrilov, a Nagy-Britanniában turnézó szovjet zongoraművész. Barry Douglas, az 1986-os moszkvai Csajkovszkij-verseny brit zon­goraművész-győztese. vala­mint Cső Liang-lin tajvani he­gedűművész és a Moszkvából szombat este érkezett Jurij Basmet szovjet brácsaművész. Jesse Jackson, a neves fe­kete polgárjogi vezető nagy­szabású hangversenyt szervez az örményországi földrengés áldozatainak javára. A tervek szerint Los Angelesben ren­dezendő koncerten sok ameri­kai sztár fellépésére számíta­nak. Az egyébként lelkész Jack- son kezdeményezése a leg­újabb jele annak az együtt­érzésnek és segítőkészségnek, amely az amerikai társadalom különböző rétegeiben a vi­lágnézettől függetlenül meg­nyilvánul a szörnyű földren­gés áldozatai iránt. Az ame­rikai kormány és különböző magánszervezetek (részben gyűjtésekből) eddig több mint ötmillió dollár értékű segít­séget nyújtottak és számos amerikai önkéntes ment Ör­ményországba, hogy segítsen az áldozatok felkutatásában, gyógyításában. A mentőoszta- gök e hét végén térnek visz- sza, az egészségügyi sze­mélyzet, köztük baleseti sebé­szek, tovább dolgoznak a hely­színen. Olvadóban a kapcsolatokra rakódott jégréteg Radzsiv Gan Több mint három évtized után ismét indiai miniszterel­nök látogat a kínai fővárosba: Radzsiv Gandhi vasárnap es­KOMP­SZERENCSÉTLENSÉG Elsüllyedt egy kis komp­hajó a Fülöp-szigetekhez tartozó Mindoro-sziget partjai közelében — jelen­tették be vasárnap a hadse­reg illetékesei. A fedélzeten tartózkodó 53 személy — 47 utas és hatfőnyi személyzet — közül csupán ketten él­ték túl a szerencsétlensé­get. A két túlélőnek mint­egy hat órán át úszva sike­rült fenntartania magát a vízen, amíg egy arra hala­dó másik hajó kimentette őket a tengerből. A komp többi utasa után folytatják a kutatást, bár igen kevés az esély arra, hogy más túl­élőkre bukkanjanak. te indult el ötnapos hivatalos látogatására. Az előzetes meg­nyilatkozásokban mindkét fél történelminek és fontosnak minősítette az utat, hiszen an­nak eredményétől nem keve­sebb függ. mint a két ázsiai országóriás kapcsolatainak új­jáélesztése. A látogatás jelle­géről szóló nyilatkozatokban ugyanakkor elhangzott a túl­zott várakozásoktól óvó ..jó- szolgálati és bizalomépítő” ki­tétel is, jelezve, hogy öt nap alatt még a legmagasabb szin­tű kapcsolatfelvétellel sem le­het teljesen felolvasztani a hosszú évek alatt a kétoldalú viszonyra rakódott jégréteget. A megromlott kapcsolatok kulcskérdése a határvita. A megoldásról kezdett szakértői tárgyalások az elmúlt nyolc évben nem hoztak áttörést — valójában mindmáig eltér Pe­king és Újdelhi álláspontja a rendezés elveiről. Egyik fél sem áltatja magát azzal, hogy Radzsiv Gandhi látogatásával egy csapásra megoldás dolgoz­ható ki az összetett határkér­désre. ^Konzervatívok és reformisták' Ez már egy másik párt Lapunk december 1-jei számában vitaindító írást közöl­tünk Rónai Árpád, az MSZMP Pest Megyei Bizottsága osztály- vezetőjének tollából, amelyben mindenekelőtt a jelenlegi po­litikai folyamatok értelmezéséről, a kommunisták tennivalói­ról mondta el véleményét. Jól sejtettük, hogy az első írást több is követi majd, s azt is, hogy a hozzászólók nem érthetnek mindenben egyet a cikk szerzőjével. Ezúttal Horváth György százhalombattai olvasónk reagá­lását közöljük, továbbra is fenntartva korábbi álláspontunkat, miszerint a vitában nem kívánjuk a döntőbíró szerepét ma­gunkra vállalni, s bár a szerzőkkel nem értünk mindenben egyet, de tiszteletben tartjuk véleményüket. JogOSSn Isp fel Rónai Árpád a hitelvesztés, a befelé fordulás ellen, de középutasnak szánt nézeteit túl általánosnak ér­zem. Nem tisztázza, hogy mit is értsünk ma szocializmuson, melyek a tényleges, megőrzen­dő értékeink, a bénultság fel­oldásáért mely tabuktól kell megszabadulnunk, mi akadá­lyozza meghirdetett program­jaink végrehajtását. A társadalmi közmegegye­zésnek hosszú távon is ala­pul szolgál az az eszme, meg­valósítandó cél, mely magába foglalja az egyetemes emberi értékeket — béke, környeze­tünk megóvása, a fejlett és az elmaradó régiók közötti fe­szültségek feloldása —, olyan, kizsákmányolástól men­tes, osztálynélküli társadal­mat akar, mely biztosítja az egyéni és kollektív alkotóerők szabad kifejlődését; működése a demokráciára, nyilvánosság­ra épülő társadalmi önigazga­táson alapszik. Számomra ez a szocializmus. Korábbi propagandánk most üt vissza, mikor is rövid távon bevezethetőnek tartottuk a szocializmust, s a meghirdetett elvek és a gyakorlat közti el­lentmondásokat csak az átme­neti korszak nehézségeinek tu­lajdonítottuk. Szocializmusról beszéltünk, de ma már tud­juk, hogy egy építési modell­ről van szó. Ez a sztálini mo­dell, mely az önkényuralom éveiben is meg tudta valósí­tani az eredeti tőkefelhalmo­zást, de szelídebb, akasztások nélküli formájában sem tu­dott megfelelni a világrend- szer, békepolitika, iparosítás, tervgazdálkodás, demokrácia, törvényesség, kultúra stb. felté­teleinek. Hitünk és szándékunk ellenére mindez a túlcentrali­zált, bürokratikus hatalmat je­lentette, mely melegágya a diktatúrának, a szürke szemé­lyiségek érvényesülésének. Csodálkozhatunk ezután, hogy ez a jelző, szocialista, nem olyan fényes, mint szeret­nénk? Elegendő-e felismerni a hibákat, s azokat kijavítva megújulni? Nem. Csak az alapvető változások vezethet­nek eredményre. Tudnunk kell, hogy mindez korábbi beidegződéseket, értékeket sért — s így embereket is. De mitől kell jobban félte­nünk a társadalmunkat? A gazdaságot, személyiséget rom. boló hiánygazdálkodástól — vagy az értékviszonyokat tisz­tázó piaci mechanizmusok­tól? A bürokratikus államtól — vagy a pluralizmustól, a sokszínűségtől? A 95 százaié­a közel-keleti békefolyamat előmozdítása érdekében „kész a tárgyalásokra". Kiderült az is, hogy az államminiszter a múlt héten Bászám Abu Sarif- fal, Arafat egyik legközelebbi munkatársával ült tárgyalóasz­talhoz; öt éve ez volt a legma­gasabb szintű brit—palesztin eszmecsere. ★ Izraeli katonák vasárnap há­rom arab tüntetőt lőttek agyon a megszállt területeken. Közü­lük kettőt azért öltek meg, mert a Gázai övezetben kövek­kel támadtak a fegyveresekre, a harmadikat pedig Ciszjordá- niában, egy házról házra foly­tatott razzia során lőtték le az izraeliek. A megszállt területeken va­sárnap is folytatódott a szom­baton kezdett s háromnaposra tervezett általános sztrájk. A munkabeszüntetéssel öt palesz­tin pénteki meggyilkolása ellen tiltakoznak a megszállt terüle­tek lakói. A sztrájk miatt Gá­zában és Ciszjordániában sok helyütt zárva maradtak az üz­letek és megbénult a tömeg- közlekedés. hívásához — hangsúlyozza a szovjet külügyminisztérium nyilatkozata. A dokumentum kitér az el­múlt napok kedvező irányú eseményeire, amelyek elősegí­tik a konfliktus rendezését. A PFSZ által elfoglalt álláspon­tot a Szovjetunióban úgy érté­kelik, hogy az megfelelően tükrözi a palesztin nép törek­vését, hogy a rendezésben egyenlő lehetőségeket teremt­senek minden közel-keleti ál­lam számára nemzeti függet­lenségük, a szilárd béke meg­teremtéséhez. A szovjet kül­ügyminisztérium nyilatkozatá­ban elismeréssel méltatja az amerikai kormányzatnak azt a döntését is, hogy a béketárgya­lások keretében párbeszédet kezd a PFSZ-szel. Az új helyzet Izrael számára is lehetőséget ad arra, hogy át­gondolja eddigi álláspontját. A külügyminisztériumi nyilat­kozat végezetül felhívással fordul valamennyi államhoz, hogy támogassák a felgyorsult rendezési folyamatot. Nem kizárt, hogy vezető brit politikusok hamarosan közvet­len tárgyalásokat kezdenek Jasszer Arafattal, a PFSZ V. B. elnökével — közölte kairói tár­gyalásai befejeztével vasárnap tartott sajtóértekezletén Wil­liam Waldegrave brit külügyi államminiszter. Waldegrave egy kérdésre vá­laszolva közölte, hoav London Helyes irányban tett fontos lépésnek minősítette Jasszer Arafat, a PFSZ és az Egyesült Államok képviselői között lét­rejött pénteki találkozót. Szombaton Tuniszban tartott sajtóértekezletén a Palesztinái Felszabadítást Szervezet Vég­rehajtó Bizottságának elnöke beszámolt arról, hogy a palesz­tin és az amerikai fél egyaránt szükségesnek tart egy újabb találkozót. A PFSZ egy másik vezetője közben Abu-Dzsabiban leszö­gezte, hogy a palesztinok a párbeszéd ellenére sem mon­danak le az Izraelen belüli ka­tonai célpontok ellen irányuló támadásokról, sem a megszállt területeken folyó ellenállási mozgalom támogatásáról. Izrael washingtoni nagykö­vete televíziós nyilatkozatában szombaton kijelentette, hogy országa a PFSZ és az Egyesült Államok közötti dialógus elle­nére sem hajlandó tárgyalóasz­talhoz ülni a PFSZ vezetőivel. Megismételte, hogy Tel-Aviv kész tárgyalásokat kezdeni a nyugati partvidék és Gáza pa­lesztin lakosságának képvise­lőivel, de sohasem áll szóba a PFSZ-szel. A Közel-Keleten olyan új helyzet van kialakulóban, amely megteremti a lehetősé­geket az áttöréshez a regioná­lis probléma rendezésében, il­letve a térséggel foglalkozó nemzetközi konferencia össze­ül LEMP Politikai Bizottságának tézisei A közmegegyezés keretei Egy 62 éves örmény asszonyt 243 órás és 49 perces fogságból szabadítottak ki a hét végén a mentőalakulat tagjai

Next

/
Thumbnails
Contents