Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-17 / 300. szám

A pártszékházban A fenyő ünnepe A ceglédi úttörőelnökség fe­nyőünnepet rendez a Romá­niából menekült családok gyer­mekei részére. A kisdoboso­kat december 22-én 15 órára, az úttörőket pedig december 23-án 15 órára várják az MSZMP ceglédi székházába. Vetélkedő után A játék sem hiányzott Törtei Kereskedelmi kép Törteién az élelmiszer-alap­ellátás ebben az évben meg­felelő volt. Igaz, hogy egyes cikkekből — margarinból, ét­olajból — hiány mutatkozott. A töltelékáruból elegendő várta a vásárlókat. A műsza­ki gyártmányokból, hűtőládák­ból, hűtőszekrényekből válto­zott a kínálat. A Ttízép építő­anyag-készletei meglehetősen szerények voltak. A fogászati, táplálkozási, testápolási hónap keretében a városi Vöröskereszt, az úttö­rőelnökség, a KISZ városi bi­zottsága és a művelődési osz­tály e témakörben vetélkedőt szervezett Cegléd és a környe­ző községek alsó- és közép­fokú oktatási intézményei if­jú vöröskereszteseinek. Az általános iskolások ve­télkedőjének helyszíne a Föld- váry iskola volt. A 12 isko­lából érkezett 5 fős csapatok­nak 6 elméleti, illetve gyakor­lati feladatot kellett megolda­niuk, amelyben szerepeltek totók, szituációs játékok, raj­zos, illetve sportos ügyességi teendő és riportkészítés. Nem a lexikális tudás, hanem in­kább az ötletesség, találé­konyság, fürgeség számított. A vetélkedő „dobogós” helye­zettjei: első a Táncsics, má­sodik a Földváry és harma­dik a Budai úti iskola. A he­lyezést elért csapatok könyvjú- talmakat és a részvevő együt­tesek elismerő okleveleket kap­tak. A középiskolások vetélke: dője az „Április 4.” Közgaz­dasági Szakközépiskolában zajlott, 8 csapat részvételével. A versenyzőknek szintén 6 feladatot kellett megoldania. Az együttesek nehezen bir­kóztak meg a programkészí­téssel, amely hosszú távon kap­csolódik az egészségmegőrzés társadalmi programjához. Legjobbnak az egészségügyi szakközépiskola csapata bizo­nyult, őket követte a Kossuth Gimnázium, és az egészség- ügyi szakiskola. A nyertese­ket könyvvel, a további rész­vevőket elismerő oklevéllel jutalmazták. Csorbáné Nagy Agnes A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA ..■r.f i..' i XXXII. ÉVFOLYAM, 300. SZÁM 1988. DECEMBER 17., SZOMBAT Becsület - szavunkra Csiüag-szo-rő Nemcsak az ember formálja az ünnepet, az ünnep is alakítja az embert. A lélekszép tartalom meghitt formákat teremt, s ezek fölszabadítják bennünk egy­más iránti adósságunkat: a segítő gondolatot és a meg­becsülő érzelmet. A csillagszóróból lobbanó tisztítótűz lángját láttam ismerősöm szemében: „Ünnepi jókívánságokat szeret­nék küldeni valakinek, aki — most jöttem rá — nagyon fontos nekem. Igazi, megható üzenetet fogalmazni! Segíts, kérlek. Mondj — szép szavakat!” Szép szavakat választani? Olyan ez. mint azt eldön­teni: melyek a legszebb hangok a zongorán? A nagy nyelvművész-költő, Kosztolányi Dezső lírai Játékossággal válogatta össze a neki legjobban tetsző tíz szót. Íme: láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók. vér, szív, sír. (A szív valószínű főnévként szerepel, a sír viszont ige.) Kosztolányi ötletét felújítva az 1950-es évek végén budapesti egyetemisták tették közzé a — szerintük — legszebb szavakat: lant, költő, zeng, balzsam, mosoly, remény, kandalló, fülemüle, pázsit, lomb. Nem sokkal ezután országos pályázatot, hirdettek, s ennek a „népszavazásnak” ez lett az eredménye: csend, csillag, fény, gyöngy, illat, könny, lomb, szelíd, szellő, tündér. Egyetlen olyan szó sincs, amely mindhárom ös§?e4J- Irtásban szerepelne! Ez azit igazolja, hogy a válogatás, mégha közösségi is, egyéni világú. Ahogyan Ladányi Mihály költő írta: „út a szó, amit ki-ki külön jár”. (Érdekes lenne tudni: vajon a Ceglédi Hírlap olvasói mely szavakat jelölnék a mi szószépség-versenyünkre?) Mégis — mi a titka a nyelvi szépségnek? A szónak két alkotóeleme van: a hangsor és a je­lentés. E kettő viszonya alapján négy csoportba sorol­hatjuk a szavakat: 1. Pozitív (kellemesen hangzó) hang­sor — pozitív (jó) jelentés: harang, gyöngy. 2. Nega­tív hangsor — pozitív jelentés: szerelem, béke. 3. Po­zitív hangsor — negatív jelentés: halál, disznó. 4. Ne­gatív hangsor — negatív jelentés: feslett, serte. Ez a sorszámozás egyúttal a rangsort is jelenti. Az emberek általában a pozitív jelentés alapján ítélik szépnek a szót, a hangzás kevésbé hat rájuk. Bizony­ságul néhány jól hangzó, hasonlóan „zenélő” szópár. —a jelentés miatt azonban a második „csúnyának” mi­nősül: gyöngy — göröngy, báj — háj. hattyú — faty- tyú, erdő — fertő. (Egyébként a ronda szavunk szeb­ben hangzik, mint a szép ...) szép szavak he­Mit mondhattam ismerősömnek lyett? Minden szó szép: ha igaz, őszinte, jó szándékú, em­beri, — s ha szépen mondjuk; ha reményt adó, s ha hiszünk, hihetünk — benne. Legyenek most ilyenek: békés karácsony, boldog új esztendő. Költői Adam December 16-án megnyílt ““ KERESKEDELMI VÁLLALAT V/l DIh1 vas-műszaki szakáruház Cegléd, Rákóczi út 36. — Black and Decker kisgépek és alkatrészei — híradástechnikai cikkek — elektromos háztartási gépek — lakásvilágítási cikkek — villamossági szerelési anyagok — kétkerekű járművek — kéziszerszámok — háztartási és konyhai kisgépek — lakásfelszerelési cikkek. Várjuk kedves vásárlóinkat! Az elvonó etetés sem jó Fatörzsrágók, káposztapusztítók Erdeink, mezőink fogyatkozó vadállományáról gyak­rabban jut eszünkbe a közmondás: Halász, vadász, ma­darász, üres tarisznyában kotorász. El is hinnénk, ha nem tudnánk, hogy éppen a vadászok alkotják a legte­hetősebb egyesületeket szerte e hazában. Az állam is tisztelettel tekint rájuk, hiszen jelentős összeget vasal be esztendőnként tőlük forintban, márkában, dollárban vagy schillingben, attól függően, mivel fizetnek a ven­dégek. Igaz, a vadászoknak ebből semmi nem jut, még vadpe­csenyéből is ritkán, legfeljebb a sport öröme, az is saját pén­zen véve. Ám egy vérbeli va­dásznak ennyi bőven elég. Ebből tehát érthető, hogy A kölcsönzés szünetel Szerény körülmények között, csökkentett kézikönyvtári állo­mánnyal, de ismét fogadja olvasóit a városi könyvtár olvasó­terme az ügyvédi munkaközösség egykori épületében, a Sza­badság téren. Kölcsönzésre a jelenlegi helyzetben természete­sen nincs lehetőség, viszont akinél még könyvtári kötet van, azt visszavárják a könyvtárba (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Nagykőrös határa, erdeje a vadállomány zsugorodó élet­tere ellenére hogyan képes el­tartani három vadásztársasá­got immár sok év óta. Igaz, mind a három szervezet fe­gyelmezetten és beosztóan gaz­dálkodik, hogy a labilis fau­nát úgy-ahogy egyensúlyban tarthassák. Sajnos, ebbéli tö­rekvésük nem mindig jár si­kerrel. A magyar puszta íz­letes húsú, levesnek való ma­darának, a fogolynak a sorsát a nagyüzemi növénytermesz­tés, úgy tűnik, végleg megpe­csételte. Régóta nem vadász­szák, védett állat lett. A Szabadság társaság va­dászmestere, Farkas Ferenc két keze ujjain meg tudná számlálni, hány fogolycsalád él a Kövér-völgyben, melynek környéke hajdanán madárpa­radicsom volt. Jelentős vesz­teség érte a fácánállományt is. A Ceglédi Állami Tangazdaság földjeinek táblásításával, a fasorok, berkek és szőlőligetek megszűntével az utóbbi évek­ben is folytatódott csökkené­sük. Tudom viszont, hogy a zárt- kerttulajdonosok azt sem bánnák, ha már holnap pus­kavégre kapnák az utolsó cif­ra tollú jószágot is. Kivált­képpen a fatörzsrágó, káposz­tapusztító tapsifüleseket lát­nák szívesen tűzdelt gerinc formájában. Per pert követ vadkárügyben. — Ez azért túlzás — vág a folytatás elé a vadászmester. — Az igaz, hogy minden év­ben vannak nézeteltéréseink a lakossággal, de hát ott, ahol lyukas a kerítés, vagy nincs is, a kárigényeket nem tudjuk el­fogadni. A rámenősebbek az­tán bíróságra viszik a dolgot, és bírója válogatja, kinek ad igazat. Általában fizetnünk kell valamennyit, elvégre a vad mégiscsak a miénk. — A vadkár megelőzésére semmilyen lehetőségük nincs? — A tél küszöbén levélben is mindig felhívjuk a kerttu­lajdonosok figyelmét a vár­ható kártételre, de úgy tapasz­taljuk, nem sokat törődnek ve­le. Úgynevezett elvonó etetés­sel megpróbáljuk elterelni az állatokat, ám kemény, nagy teleken annak sem sok hasz­na van. — Ősi ellenségeikkel, a vad­orzókkal találkoznak-e néha? — Nemigen. A mai orvva­dász autóval, oldalkocsis mo­torral közlekedik, ezért nehéz a tettenérés. — Váltsunk kellemesebb té­mára. Hírlik, jó vadászidény­nek néznek elébe. Vendége­ket is hívnak? — A körülményekhez mér­ten megfelelő az állomány, de mint említettük, fácánból ke­vesebb van. Most az élő nyúl hálós befogására készülünk, egy-egy élő nyúl 2200 forint koíülr összeget ér. Külföldie­ket .elsősorban a májusi őzbak- vadászatra hívunk, ők is sok pénzt hagynak itt. Legutóbb a nyugatnémetek 8 őzbakot lőt­tek, köztük két ezüst- és egy bronztrófeát. Kétszázezer fo­rintért váltották meg a va­dászdicsőség tárgyi bizonyíté­kait. M. I. A z öreg kinyitotta a szemét. Nem gondolt semmire, ahogy az ágyon feküdt, csak belenézett a csendbe. Túl volt a nyolcvanon. Sok mindent átélt már, de megfontoltsága, hűvös logiká­ja, végtelen nyugalma sohasem hagyta cserben. A legnehezebb pillanatokban is hű tudott maradni önmagához, s talán ennek köszönhette, hogy még mindig itt van. Csak hát, amíg fiatal volt, addig tud­ta hogy mit akar, miért harcol. Ma már semmit sem tud. Hat hónapja, hogy a felesége meghalt. Azóta bús­komorság, mosolytalan hétköznapok jellemezték az életét. Három gyerme­ket neveltek fel együtt Kettő ma is él... Igaz, messzire kerültek a csalá­di fészektől, de azért ők ketten, az asz- szonnyal, jól megvoltak a faluban. Ün­nep volt, ha a gyerekek az unokákkal megjöttek a régi házba ... Ilyenkor nem számított a lárma, a hangoskodás. Pedig az öreg szerette a csendet és a nyugalmat. De az unokáit még job­ban ... Amikor csaknem ötven esztendei házasság után a felesége halálakor egy­szer csak magára maradt, a nagyobbik fia összecsomagolta a ruháit, meg amit még fontosnak talált és behozta ide a városba. De más ez a világ! Itt a la­kótelepi ház második emeletén úgy él, mint akit börtönbe zártak. Nincsenek gyümölcsfák az épület előtt, nem nyíl­nak virágok, még a madarak is elkerü­lik ezt a helyet. A lépcsőházban szin­te alig fogadják a köszönését, az em­berek a dolguk után rohannak, idege­sek, türelmetlenek ... Otthon, ha szép idő volt, kiült a kispadra a házuk előtt és nézelődött. Jött a szomszéd, az is­merősök, mindenkivel szót tudott válta­ni. Itt meg, ha valamihez kedve támad, rászól a fia vagy a menye, hogy „pa­pa, ez itt nem szokás, ezt nem így kell..” Az unokái is megváltoztak. Alig ér­ti már a szavukat Neki az, hogy szá­mítógép meg hogy video semmit sem mondanak. Egész életében a földet művelte, tudta, hogy mikor és hogyan kell a szőlőt, a gyümölcsfákat kezelni, mikor jön el a szántás, a vetés ideje, de máshoz nemigen ért. Ezek a gyere­kek meg csak néznek rá. ha ilyesmit Hazafeléi?) említ... Azt mondják, hogy ott van a piac, minek görnyedni annyit a kert­ben. Csak hát ma már, amikor minden olyan drága, nem lehet csupán a piacról élni. A fia tudja ezt, ezért is nem adták el a régi falusi házat... Ha a kert már nem is olyan, mint régen, azért sok minden megterem benne. Az ősszel, amikor utoljára ott jártak, még összeszedték a termést. Minden ott van a pincében. Ide a második eme­letre, alig hoztak magukkal valamit.' Az a néhány kilónyi alma is tönkre­ment, amit a kosárkába tettek a gye­rekek számára. Meg aztán hely sincs ... Az öreg a falat bámulta és a felesé­gére gondolt. Mindig azt hitte, hogy ő fog korábban elköszönni a világtól és nem a társa, de a dolgok másként ala­kultak .. Szomorúság tört rá. Ügy érezte, vissza kell mennie a faluba. Oda, ahol az egész élete tovagördült, ahol tudott örülni és ahol sok-sok ke­serűség is érte „Juliska is ezt akarná”, gondolta. Csakhogy a felesége már semmit sem akart. Bár az öreg sok­szor álmodott vele ... A másik szobában megszólalt az éb­resztőóra. A csörgés széttépte gon­dolatainak láncát. Tudta, hogy fél hét van. Kati, a menye mindig ekkor kel fel. Nyolcra jár a hivatalba. Jóska, a fia éjszakás, nincs még itthon. Kilenc óra is van. hogy álmosan, fáradtan ha­zatér. Micsoda élet, alig találkozik a feleségével! Az öreg hallotta, amint a másik szo­bában az aszony felkel és ébreszti a gyerekeket. Középiskolás mind a ket­tő, a nagyobbik már utolsó éves ... Építész akar lenni. Szép dolog, de ha ilyen „dobozokat” fog tervezni, mint ez is, akkor jobb, ha más foglalkozást választ, gondolta Feküdt az ágyon és hallgatta az átszűrődő neszeket. Egy óra múlva már csend lesz, mindenki a dolgára siet. A konyhában az asztalon ott várja majd a reggelije, amit Kati sebtiben elkészített, mielőtt indult vol­na... Tudta, hogy most senki sem fogja zavarni, hiszen a papának pihennie kell, aludjon csak... De egész életé­ben hajnalban kelt, miért éppen most lustálkodjon? Lassan itt a karácsony ... Mennyi idő még, talán két-három hét... ? Igen, az ünnepeket nem tölthe­ti máshol, csak a faluban. Ügy, mint régen, Juliskával... Ott legalább is­mer mindenkit, az emberek is má- sabbak. Jó ez a lakás. Kényelmes. Meg szép is, de hiányzik valami belő­le. Hiába igyekszik a fia meg a me­nye mindig a kedvében járni, csak te­her ő nekik .. Meg is mondja, ha majd utánajönnek, hogy nem akar többé elmenni a házától. Amíg mozdulni tud, ellátja ő magát... Az idő lassan tovakullogott. Behal- latszott a szobába az unokái búcsúzá­sa, amint az iskolába indultak. Az öreg tudta, hogy az anyjuk sem időzik már sokat a lakásban. Készülődni kezdett. Felkelt, a szekrényhez ment Kivette megkopott öltönyét. Az inget meg a fehérneműket is az ágyra tette. Most valahogy jobb kedve lett. Für­gébben mozgott, mint máskor. A menye közben elment. Az öreg megvárta, amíg kiért a ház elé. A szo­ba ablakából nézett az asszony után. Szerette volna megköszönni az eddigi gondoskodást, de tudta, hogy nem te­heti. Akkor nem engedik el. Pedig ez a város... Kiment a fürdőszobába és rendbe szedte magát. A konyhába is benézett, de csak néhány kortynyi kakaót ivott, mást nem kívánt most izgalmában. A szobában összeszedett pár személyes tárgyat, aztán visszasietett az előtérbe és magához vette a lakás kulcsait. A télikabátia már rajta volt. hogy in­duljon, de eszébe jutott, hogy ott hagyta a felesége fényképét az ágya mellett. Most nem nézegette, mint máskor, hanem gyorsan a zsebébe tet­te és kifelé indult. Gondosan bezárta a lakást, majd a kulcsot bedobta a be­járati ajtón lévő postaszekrénybe. So­ha még nem ért le a második emelet­ről ilyen gyorsan. H :deg decemberi szél vágott az ar­cába, amikor elindult a pályaud­var irányába... Csitári János ISSN- 01S3—250» (Ceglédi Hírlap)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents