Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-15 / 298. szám

ABC épül Galgamacsán ABC-áruház építését kezdte meg Galgamacsán a Galga Atész. A 18 millió forintos beruházás kivitelezője a káliéi Építőipari Szövetkezet. A 252 négyzetméteres élelmiszerrészleg mellett hriyet kap a vas-, műszaki és ruházati osztály is. A beruhá­zás költségeihez a megyei és a helyi tanács is hozzájárul (Vimola Károly felvétele) Nem mindig a kívánt kapható Folyamatosan jön a szén '/, Itt a hideg, a fűtés idősza- ^ ka. Amikor elindultam Gö- £ döllőn a Tüzép-tclepre ér- ? deklődni, arra gondoltam, ^ hogy most van tüzelő, de ^ mi lesz, ha zordabbra for- '' dúl az idő. Belépve a fogadótérbe, ahol a vásárlókkal foglalkoznak, néhány an sorukra várva áll­dogáltak. Az üvegfal mögött ülő hölgyek gyorsan dolgoz­tak. Aki kérdezett, annak ud­variasan válaszoltak. Az üveg válaszfalon temérdek hirdet­mény, közlemény, fontos tud­nivalók, különösen azoknak, akik építkeznek. Boda Lajosné telepvezető­helyettes javasolta, hogy a közleményeket én is olvas­sam el. Ügy tettem, és min­denkinek tudom javasolni, aki a Tüzépre megy, olvassa el. Bácskai Csabáné pénztáros ügyintéző a vásárlókkal volt elfoglalva, fel sem nézett, csak számolta a pénzt, intézte a pa­pírmunkát. Magam is megál­lapíthattam, hogy itt is meg­szaporodott az adminisztrá­ció, a létszám viszont' csök­kent. A bejárattól balra levő kis irodában Biró Zoltán telepve­zetőhöz kopogtam be. Érkezé­semről és annak céljáról már tudott, hiszen előző nap meg­beszéltük, hogy miről is kí­vánok majd írni. Felelősséggel jelentette ki, hogy senki nem fog megfagy­ni a télen, aki hozzájuk jár vásárolni, mert tüzelőjük lesz. Az persze lehet, hogy nem pont az, amit a kedves vásár­ló kíván. Sajnos ez más terü­leten is előfordul, nem csak a tüzelőellátásban. Jelenleg van dorogi és vár­palotai brikett, valamint tűzi­fa. Sajnos a tűzifával az a probléma, hogy nincs fűrész­géppel dolgozni tudó alkal­mazottjuk, akinek megvolna a szükséges vizsgája. A szén, koksz, brikett fo­lyamatosan érkezik. A közel­múltban 1400 mázsa NDK- és 280 mázsa tatai brikett, to­vábbá 400 mázsa dunaújváro­si koksz jött. A diszpozíció­nak megfelelően, igaz, néha kisebb késésekkel, de jön a hazai és külföldi áru. Azt is elmondhatom, jegyezte meg Biró Zoltán, hogy olyan lema­radás nem volt, ami veszé­lyeztette volna az ellátást. Ha áru van, fuvaros is van, és előfordul, hogy már va­gonból rakják a gépkocsikra és viszik a íjiegrendelőnek, a vásárlónak a lakásához. Mi pedig reméljük, hogy nem csak az irodán dolgozóknak, hanem Kovács Ferenc mérlegmester­nek is lesz munkája egész té­len, éven át. Cs. J. LLOI ina A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM. 298. SZÁM 1988. DECEMBER 15., CSÜTÖRTÖK Közgyűlés a városszépítek egyesületében A kezdeti eredmények biztatóak Megtartotta első közgyűlését a városszépítők egyesülete, amelyen Novak László elnök és dr. Fülöp István titkár tájékoztatta az egybegyűlteket a két évre tervezett prog­ram eddigi eredményeiről, s a további feladatokról, Elsőként a zsidó temetőről szóltak. A sírkert hosszú ideig ki volt téve az enyészetnek és a körülöttük lakók nemtörő­dömségének. Oda szállították a szemetet, arra folyatták a szennyvizet. A szemesek pedig igyekeztek elvonszolni és hasz­nosítani a legszebb és legjobb anyagú sírköveket. Azok azon­ban túl súlyosnak bizonyultak. Csekkre kevés A ledöntés még csak ment, el is húzták azokat a helyükről, ám a temetőből mégsem tud­ták kivinni. Annyit értek el ezáltal, hogy most már nehéz eldönteni, melyik hová tarto­zott. Beszámoló közben videofil­mét láthattunk, amely meg­örökítette a dzsumbujt, a tár­sadalmi munkások — legna­gyobbrészt a szakmunkásképző tanulói — szorgoskodását, aminek nyomán kitisztult a te­mető. Elszállították a hulladé­kot, szemetet, kivágták az el­burjánzott növényzetet, amely mindent elborított és betakart. Régi temetője volt ez a gö­döllői zsidóságnak, hiszen 1873- as síremléket is találtak. Nincs kizárva, mondta az elnök, hogy már korábban is temettek er­re a helyre, noha valószínűleg Áruház a termelőszövetkezetben Kétnapos vásár Foton A fóti Vörösmarty Terme­lőszövetkezet központi tanács­termébe költözött át a veres- egyházi ABC karácsonyi vá­sárra. A termelőszövetkezet adta az árut oda-vissza szál­lító autóbuszt is, így az üzlet­nek költségmentes árusítási lehetőséget teremtettek. Adtak el ágyneműt, asztal­terítőt, késkészletet, fényképe­zőgépet, gázöngyújtót, karórát, játékot, még némi vegyi árut is. önmagában siker volt a nagy érdeklődés is: sokan lá­togatták őket, pedig volt még ott két pesti cég is, leginkább kötöttáruval. Az ABC két brigádtag dol­gozója 26 ezer forintot forgal­mazott, a tsz elővásárlásban ezenkívül hatezer forintért vásárolt. HA DECEMBER, .akkor ta­nácstagi beszámoló, mondta a minap valaki, s hozzátette, ugyan kit érdekel ez ma már? A másik beszélgetőpartnerem, aki tanácstag, hetek óta ide­geskedik. mit fog mondani, mennyien lesznek, kik kíván­csiak a munkájára, milyen kér­désekkel ostromlják őt és tár­sait. A választók évekkel ezelőtt választottak, egyet a jelöltek közül. Azóta sokan szidják ön­magukat, és tippelgetnek, ta­lán a másik jobb lett volna? Talán! De nem biztos! Az lett a póttanácstag, és meg sem je­lenik semmilyen lakossági fó­rumon, hogy lehetett volna akkor jobb? Sehogy! Na nem baj, majd a következőn jobban figyelünk. Gyülekezünk. Eljött a beszá­moló ideje. A teremben úgy kétszázap férnek el. Hét körzet jön össze — illetve azok közül az okoskodók — mondja vala­ki. Csak az jön el, aki okos­kodni akar. mert nagy válto­zás úgysem várható. Félig üres sorok, de száznál több ember. Lassan megjön­nek a választottak. A hosszú asztalon víz. noharak és mö­götte hét szék. plusz eggyel szalad még valaki, mert az el­nök is jön. Késve kezdik, vár­nak. hátha jön még valaki. Évről évre kevesebben érdek­lődnek. Vagy kevesebben okos­kodnak. Az csak jó. Kezdődik, a közönség gú­nyos tapsot enged meg magá­nak. Megköszönik, üdvözöl­Kritika helyett jegyzet Választók, kiválasztottak nek és az egyik tanácstag fel­olvassa a valaki által megírt beszámolót, erőlködik, min­denki sajnálja, majdnem kia­bálnia kell. A háttérben rit- musos zene szól, egy tante­remben talán gyerekek diszkó­táncot járnak. Senki nem hal- kítja el. Zavar előadót, hall­gatót egyaránt. A szervezőt nem. ő észre sem veszi. Mindenki figyel, ahogy tud, és magában értékeli, ki-ki ké­pessége és ismeretei szerint. Értékelni próbálok én is. kö­rülnézek, s keresem a tanács­tagokat. akiknek ma be kellett volna számolniuk. Számolok én is, számolom őket, egy, ket­tő. három, négy és öt. Kettőt nem találok. Üjra elolvasom a listát, és nézem a sorokat, az asztalhoz való kiülést ugyanis csak ket­ten merték vállalni. A többi a sorok között ül, illetve ott sem. Egy beszámol, a többi la­pít, vagy itt sincs. Egyik hiány­zó az elején még a háttérben nevetgélt, mire sokan megfor­dultak. aztán elment. Lehet, nem látta választóit. Vagy nem tud miről beszámolni, esetleg nem értené a kérdéseket, vagy nem tudna válaszolni, de lehet beteg is. Várom a beszámoló végét és azt, hogy bejelentse valaki a megjelenteknek, miért nincs itt. akit választottak. Hol ma­radt és miért? Elgondolkodom a dolog komolyságán is. Van­nak még emberek, akik hisz­nek a demokráciában, bíznak a vezetőkben. Eljönnek, ki­hagynak egy jó szórakoztató filmet, otthagynak gyereket, családot és vacsorát. ■ Talán érdemeltek volna annyit, hogy bejelentsék nekik, X. Y„ vagy Z miért hiányzik. Vagy ha nem derogál, még elnézést is kérnek. Nem, ehelyett hallgat­tak. Senki nem vállalta ezt a pár szavas közlést A polgárok kérdeztek. Az asztalnál ülők és az elnök vá- laszolgatott. Voltak kielégítő és kevésbé biztató feleletek. A hangulat viszonylag tűrhető volt, sem kiabálás, sem nyílt kritika nem ért senkit. A SÖRÖKBŐL az emberek elszállingóztak, ki azért, mert már sokadszor hallotta ugyan­azt. ki azért, mert nem tet­szett a válasz, vagy éppen mert kielégítette, megnyug­tatta, lényeg, hogy kevesen bírták végig. Jövőre ennyien sem lesznek talán, a tanácsta­gok közül sem jön el már öt sem a hétből. Nem tudható, hi­szen a leépítések korát érjük. Árvái Magdolna az 1870-es évek közepén nyi­tották meg hivatalosan. A sírkert megtisztítását jövő nyárra fejezik be, s addigra jelenik meg az a kiadvány, amely mindenkinek a nevét tartalmazza, aki itt alussza örök álmát. Mennyire jutottak a Kálvá­ria felújításában? Ebben a munkában a városszépítők csak segédkeznek, a fő feladat a tanácsé. Körülbelül ötmillió­ba fog kerülni a restaurálás, de 2 és fél millió még hiány­zik. Novák László elmondta, a csekkakció nem vált be. Mind­össze 31 ezer forint gyűlt össze, aminek a java az evangélikus templomban tartott hangver­senyek bevételéből származik. Hét rész park Az egyesület legfontosabb célja most, hogy pénzt szerez­zen. Méghozzá sokat, jelentet­te ki Novák László. A jövőre tervezett tombola, hangverseny és kiállítás révén csaknem egymillióra számítanak. Két­szer folytattak megbeszélést Gödöllőn élő művészekkel, akiknek mindegyike fölaján­lott egy-egy alkotást, amelyet tombolán kisorsolnak. Előtte a munkákat a városi művelődési házban kiállítják. A százforin­tos tombolajegyekkel csaknem hétezer gödöllői családot ke­resnek föl, abban a remény­ben; senki sem zárkózik el at­tól, hogy így is hozzájáruljon a Kálvária megmentéséhez. A hangversenynek a világhírű Kocsis Zoltán lesz a szólistája. A műsor'időpontját még nem tűzték ki, de azt már tudják, hogy a jegy ára 150 forint, s telt ház esetén ugyancsak szép summa kerekedhet ki. Az Alsó-park tekintetében is kedvező fejleményekről szá­moltak be az egyesület ve­zetői. A nyugdíjas erdészek klubja készített egy tervezetet, amely szerint hét részre oszt­ják a területet. A területeket egy-egy kollektíva elvállalhatja gondozásra. Évente egyszer ér­tékelik munkájukat, s a leg­jobbakat jutalmazzák. Aki a Dózsa György úti te­metőben a ravatalozótól tovább jutott, az láthatta a különbsé­get a Körösfői utca menti rész és a beljebb lévő terület kö­zött. A kerítés menti sáv dzsumbuj, amelynek megtisz­títását szintén a szakmunkás- képző diákjai vállalták. Ami­ként ők állították helyre a 48-as emlékművet is. Ugyan­ezt teszik majd az első világ- háborús emlékművel. Terv már van Ezzel voltaképpen áttértünk a tervekre. A Petőfi téren lévő Petőfi-szobrot bekerítik, meg­szüntetve a parkolást, s azt, hogy körülötte sártenger le­gyen. A bankfióktól nem messze hirdetőtáblát akarnak elhelyezni, ám az a gond, hogy a tanács nem fogadta el a be­nyújtott javaslatot annak anyagára, formájára. A tanács véleményt kért az egyesülettől, mi legyen a Kós Károly-ház- zal. A válasz: nem szabad le­bontani. Helyreállítás után ki­alakíthatnak benne lakásokat, de elképzelhető közösségi célú hasznosítása is. Végezetül szó volt az áfész- áruház mögötti területről, ahol valaha a gödöllőiek kedves kis parkja volt, ma pedig olyan, mint egy gazdátlan ud­var. Éredeti formájában lehe­tetlen helyreállítani, mert a közelében álló áruház két ol­dalánál lévő terület kell az áruszállító járműveknek. Ki­alakítására többen készítettek tervet, de hogy melyiket való­sítják meg, azt még nem dön­tötték el. K. P. Zeneiskola Jubileumi műsorok Tizenöt éves a gödöllői ze­neiskola. Háromnapos ünnepi rendezvénysorozat kezdődött ebből az alkalomból tegnap. Nyílt foglalkozást tartott a zongora tanszak, nyílt próbát a kamarazenekar, majd utána hangversenyt. Ma, csütörtö­kön, a hegedű, gordonka és gitár tanszak tart nyílt fog­lalkozást, este a növendékek csembalókoncertje. Ma érke­zik városunkba a, csehszlová­kiai Nagyrőce művészeti is­kolájának négy tanára, akik szombatig vesznek részt a programban. Holnap, pénte­ken, a fúvó? és magánének tanszak közös órája, délután ünnepi megemlékezés és a nö­vendékek hangversenye. Szilasmenti Tsz. Jövőre termelnek A Szilasmenti Termelőszö­vetkezet 900 négyzetméteres csarnokkal gazdagodott. Az új, tágas műhelyt az ipari ágazat dolgozói januártól vehetik birtokba. Itt készülnek az or­szág minden részébe eljutó nyílászáró vasalótok. A gépek beállítása a hónap közepén kezdődik, a termelés indítá­sát január elejére tervezik. A műszaki átadás-átvétel után a kivitelezők még kisebb javí­tásokat és apró munkákat pó­tolnak’. A nap programja Gödöllő, művelődési ház: Film: Puskák és galambok, délután 3 órakor. Körösfői-Kriesch Aladár emlékkiállítása, megtekinthe­tő 15—19 óráig. Gödöllő, zeneiskola: Zeneiskolások hangversenye, 18 órakor. Helytörténeti gyűjtemény: A gödöllői művésztelep 1901 —1920, Természeti környeze­tünk, Erzsébet királyné-em­lékszoba, kiállítás, Helytörté­net, városi múlt, állandó kiál­lítás, megtekinthető 10—13 óráig. Aszód, múzeum: A Galga mente, állandó ki­állítás, megtekinthető 10—13 óráig. Hétvégi orvosi ügyelet Központi ügyelet (ide tarto­zik Szada és Isaszeg is) de­cember 17-én délután 2 óráig: dr. Mészöly Jenő, utána hét­fő reggel 8 óráig: dr. Eszláry Egon. Kerepestarcsa (Csömör, Nagytarcsa, Mogyoród) szom­baton: dr. Bódy Emőke, va­sárnap: dr. Hatvani Szabolcs. Aszód, rendelő: szombaton és vasárnap: dr. Lóska Izabella. Pécel, rendelő: szombaton: dr. Varga László,, vasárnap: dr. Ray Péter. Tufa, rendelő: szombaton és vasárnap: dr. Vészi Zsuzsanna. összevont körzeti ügyelet: Erdőkertes, Veresegyház, szombaton és vasárnap: dr. Gábor László, Erdőkertes. Val- kó, Vácszentlászló, Zsámbok, Dány péntek este 6 órától hét­fő reggel 8 óráig: dr. Kemény András, Dány. Gyermekügyelet, Gödöllő, rendelőintézet, szombaton és vasárnap: dr. Kovács Ilona. Nádas Lajos emlékére Teremtorna az egyetemen Ismét megrendezik a Nádas Lajos láb arúgó-teremtornát és vele együtt az öregfiúk tornáját. A tervek szerint Ikladi vízszivattyúk Az Ikladi Ipari Müszcrgyár termékei között találhatók a ké­pünkön is látható vízszivattyúk. Ezeket a gyártósor végén Kiss Zsuzsanna meózza (Vimola Károly felvétele) 1989. január 21-től az egye­tem sportcsarnokában lesznek a mérkőzések. Minden jelent­kező csapatot fogadnak. Be­osztásukról egy bizottság dönt, melynek ülése ma, december 15-én, csütörtökön 17 órai kez­dettel lesz, ekkor beszélik meg a tudnivalókat. Kérik a ren­dezők, hogy a nevező csapa­tok vezetői a megbeszélésre hozzák magukkal nevezési lapjaikat. A Nádas Lajos-em- léktornán induló csapatokban csak az együttes igazolt játé­kosai vehetnek részt. A neve­zési díj 2000 forint. Az öregfiúk tornáján részt vehet minden olyan személy, aki 36. életévét 1989. január 15-én betöltötte. Itt a neve­zési díj 1500 forint. A megbe­szélésre az előbbivel azonos időben,kerül sor, közölte Kai­ser László, a versenybizott­ság elnöke. Mozi Asterix, a gall. Színes, ma­gyarul beszélő francia rajz­film. 4 órakor. Mr. Universe. Színes ma­gyar film. 6 és 8 órakor. ISSN1 0133—1957 (Gödöllői Hírlap),

Next

/
Thumbnails
Contents