Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-12 / 295. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM. 895. SZÁM 1988. DECEMBER 18.. HÉTFfi Falugyűlés három községben Mi valósult meg az ígéretekből? 5 Az elmúlt napokban tartották a körzet északi részc- | nek három községében, a közös tanácsi igazgatás alá eső 8 Vámosmikolán, Tésán és Peröcsényben az idei falugyű­g léseket. A falugyűléseken dr. Pász­tor Imréné tanácselnök el­mondta, hogy az egyre nehe­zedő gazdasági körülményét? miatt az emberek érzékenyeb­bé váltak környezetükkel, így a tanáccsal szemben is. A ta­nács testületi ülésein aktívab­bak lettek az emberek, a dön­téseket viták előzték meg. A községek ellátásával kapcso­latban sokkal több jelzés ér­kezett hozzájuk, mint az elő­ző években. A különböző fó­rumok lehetőséget adnak a nyílt véleménynyilvánításra, mindenki javaslatot tehet a községpolitikai célokra. Az együttgondolkodás erősíti a tanács önkormányzati jelleget is. Tud a községek lakossága feladatot adni, a végrehajtás­ban részt vállalni, de egyre inkább tud számon kérni is. Munka és lakás Szólt az elnöknő a közsé­gekben és a környéken lévő munkalehetőségekről, a lakás- helyzetről, a hírközlés, a víz- és energiaellátás alakulásá­ról. Elhangzott, hogy munka­hely, munkalehetőség volna úgy a tsz-ben, mint a kötött­árugyár vagy az Elektherm üzemében, de munkás nincs; sokan inkább máshová járnak el dolgozni. Pedig lehetőség volna arra is, hogy lakást épít­senek a fiatalok, amihez igen sok segítséget is kapnának. Például Peröcsényben a köz­művesített 7 telekre egy igény­lő sincs már évek óta. (Igaz, üdülő, hétvégi ház építésére már rég megvették volna, de ezek a házhelyek csak lakás céljaira hasznosíthatóak.) Vá­mosmikolán jelenleg több la­kást építenek, és további 15 házhelyet jelöltek ki a Vörös Csillag Tsz-szel közösen. Ellátási gondok A közlekedésben semmi nem változott, az autóbuszok Dré- gelypalánkra való érkezése nincs minden esetben össze­hangolva a vonatok indulásá­val. Tésán egyetlen lakásban sincs telefon, és a község la­kosait különleges esetekben nem tudják értesíteni. Az ár-mkimaradás az elmúlt időkben igen sok bosszúságot okozott, és sok munkakiesést eredményezett, emiatt szinte elhasználódott a tv-átjátszó kapcsolója. Vámosmikolán megtörtént az utak felújítása, de nem így Peröcsényben, mivel ott a patakon átívelő híd építésével együtt végeznek útfelújítást a jövő évben. (Ennek a hídnak a megépítése közel 5 millió fo­rintba kerül.) Felépült a szennyvízülepítő telep, és ta­vasszal kész lesz a szeméttá­roló is, amit a tsz fog üzemél­tetni. (Itt merült fel, hogy Té­sán és Peröcsényben több helyre nem megy el a szerne- teskocsi.) Mit, hol, mikor? Zamenhof-emlékest December 18., hétfő: Vox Humana jubileumi kiállítás a művelődési központ aulájában — 17 órától a Madách Galé­riában mesemondó óvodás ko­rú gyermekek találkozója. — 18 órakor az ifjúsági klub di­vatbemutatója a színházte­remben. December 13., kedd: 15 óra­kor a Madách Galériában kis­iskolás korú mesemondó gyer­mekek vetélkedője. — 15.30­kor az aulában műsor Kará­csonyi ünnepkör címmel, a színházteremben a Térszínház vendégjátéka (Tízen Túliak Színháza). — 17 órakor a MTESZ-székházban fogyókú­rás tanfolyam, vezeti: dr. Tu- zsan Ildikó. — 18 órától sza­bad klubest a HNF-klubban. December 14.. szerda: Sza­bad klubnap a cukorbetegek klubjában. — 14.30-kor Nap- sugánklub címmel játékos ve­télkedő. — 15.30-kor Tiszta szívvel címmel József Attila- műsor a 34-es teremben. — 16 órakor a pedagógusklubban dr. Jáki Ferenc tart előadást a vikingek utódairól. — 17 órától a 42-es teremben műso­ros Mikulás-est, erdélyi ma­gyarokkal. December 15., csütörtök: Révész Antal grafikusművész kiállítása az emeleti galérián. — 16 órakor éremgyűjtők ta­lálkozója a Katona Lajos Vá­rosi Könyvtárban — 17 óra­kor Zamenhof-emlékest az esz­perantó klubban. — 17 órakor a művelődési központ 8-as ter­mében: A mi iskolánk (Ma­gyar József sorozata). December 16., péntek: A Hajós Alfréd Diáksport Egye­sület gyalogtúrát vezet a Na­szályba. — 19 órakor a szín­házteremben Beairice-koncert. December 17., - szombat: Megfelelő havazás esetén az úttörőház sítúrát vezet Dono­. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) valyba. — 17 órakor karácso­nyi ünnepség a Harmónia klubban (4-es terem). — 18 órakor játékkaszinó az ifjúsá­gi klub rendezésében a 47/48- as teremben. J ünnepi tanácsülést tar- ^ tott Vác Város Tanácsa a í város felszabadulásának 44. 4 évfordulója alkalmából a f Bartók Béla Zeneiskolában. ^ A testület tagjait és a ^ megjelent vendégeket dr. ^ Bóth János tanácselnök kö- ^ szöntötte, majd Farkas ^ Vince, a városi tanács vég- < rehajtó bizottságának tag- í ja mondott ünnepi beszé­det. Ezt követően dr. Bóth Já­nos és Pelczéder Tibor adott át kitüntetéseket. A novem­beri tanácsülés döntött arról, hogy Vác társadalmi életében, a várospolitikai és városfej­lesztési munkában kifejtett tevékenységükért kik része­süljenek idén a „Vác Váro­sáért” kitüntetésben. Egyéni I. fokozat kitünte­tést kapott Dombay Sándor nyugdíjas kultúrmérnök. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett diplomát, városunk­ban 1948-tól 1968-ig a tanács műszaki osztályának a veze­tője, majd ezt követően — nyugdíjazásáig — a vízmű­vek főmérnöke volt. Tevé­kenyen részt vett az újjáépítési és fejlesztési munkákban. So­kat tett a város műemlékvé­delméért. azért, hogy Vác megőrizze barokk arculatát. A műemlékvédelem és a hábo­rús károk helyreállításán túl a lakás-, a kommunális és egyéb beruházások megvaló­sításáért sokat fáradozott. Egyéni II. fokozat kitünte­tésben részesült Csizmánk Fe­renc, a Könnyűipari Alkat­részgyártó és Ellátó Vállalat beruházó energetikusa, az Szinte mindenhol felvetet­ték: nem javult a kereskedel­mi ellátás. Perőcsényben in­kább zárva volt az ÁFÉSZ boltja, mint nyitva, csupán az segített, hogy a községben van egy magán-kiskereskedő. Ok­tóber közepén az ÁFÉSZ el­nökével beszélgetést folytattak az ellátás gondjairól, de az akkor kapott ígéretekből eddig semmi nem valósult meg. Az egészségügyben jelentke­zett az idén a legtöbb gond, mivel a vámosmikolai körzeti orvosi ellátást helyettesítéssel tudták csak megoldani. (1988. december 16-tól megoldódik az új körzeti orvos belépésé­vel.) Ugyancsak helyettesítés­sel oldják meg a fogorvosi el­látást is. A községekben a szociális gondoskodás megfe­lelő, mindhárom községben van idősek klubja. A közös ta­nácsnak a szociális segélye­zésre 421 ezer forint, a neve­lési segélyre pedig 100 ezer forint áll rendelkezésre. Tornaterem épü' A mikolai iskolában újra képesítés nélküli nevelőket kellett alkalmazni, de itt más problémák is felmerültek. A közművelődés területén igen sok jó dolog történt. Perő­csényben népdalkor alakult a régi hagyományok ápolására, és ezen a területen az ottani KISZ-szervezet jó munkát vé­gez. Tovább folytatódott a tornaterem építése, Vámosmi- kola megnyerte a tisztasági versenyt, ami 800 ezer forint­tal járt együtt. A falugyűlésen jelen levő megyei tanácstag, dr. Pásztor Imre, választói kérésére be­számolt arról, hogyan képvi­selte őket a testület ülésein. A tanácselnök asszony mind­három falugyűlésen azzal bú­csúzott a jelenlevőktől, hogy a következő időkben sem lesz könnyebb a helyzet, de ha a községek lakosai összefognak, egymást segítik, sok mindent meg tudnak oldani. K. G. Bűtoráruház nyílt a városban Olcsóbbtól az exkluzívig A nyitás utáni percek (Hancsovszki János felvétele) Még az aszfaltozok dolgoz­tak a bejárat előtt, amikor a múlt csütörtökön, kora dél­után, dr. Csapiár Gábor, a Bútorkereskedelmi Vállalat vezérigazgatója és dr. Bóth János, a városi tanács elnöke megnyitotta a Royal Bútoráru­házát. A Széchenyi utca 7. szám alatt a Bútorker hu- szonharmadik üzleteként — és első megyei áruházaként — kezdte meg működését az 1600 négyzetméteren berende­zett bolt, mintegy négymillió forint értékű bútorral (és to­vábbi hatmillió forintos rak­tárkészlettel). A kínálat felöleli a szinte teljes hazai termékválasztékot — megtalálhatók a szövetke­zetek termékei is, köztük pél­dául egy igen reprezentatív réz hálószoba-garnitúra —, árusítanak szocialista import­ból származó lakószobákat, szekrénysorokat. Mint a Bútorker illetékese elmondta, az áruház berende­zésekor a lakásszerű bemuta­tásra törekedtek, s hogy ez si­került, abban szerepet ját­szott, hogy a gyártók egyre in­kább ügyelnek a színek har­móniájára. Ez elsősorban az itt látható drága importbúto­rokra vonatkozik, ám e törek­vés látszik az olcsónak szá­mító — 25 ezer forint alatti —, fiataloknak szánt bútorok­nál is. apjuk a DCM mészüzemének a vezetője. Ök nevelték gyer­mekeiket a sport szeretetére. Közösségi II. fokú kitünte­tés tulajdonosa lett a Vác Vá­rosi Tűzoltó-parancsnokság. 1988-ban 40 éves a magyar ál­lami tűzoltóság. Városunk tűz­oltó-parancsnokságnak teljes állománya nemcsak hivatását, szolgálatát teljesíti fegyelme­zetten és kiválóan, hanem példát mutat a társadalmi munkában is. önzetlen mun­kával segítik a Szilasy utcai tűzoltólaktanya és szertár építését, patronálták az úttö­rőtábort, az MHSZ-lőteret, a MTESZ-székházat, a sződli- geti szociális otthont és a si­ketnémák intézetét. Pelczéder Tibor, a Pedagó­gusok Szakszervezete váci és körzeti bizottságának titkára az 1988. évi Matheika János- díjat adta át dr. Jancskár Sán- dornénak, a nagymarosi ál­talános iskola igazgatóhelyet­tesének és Bánfi Zoltánnénak, a Lőwy Sándor Gépipari Szakközépiskola gazdasági ügyintézőjének, a munkate­rületükön végzett kiváló mun­kájukért és több mint egy évtizedes szakszervezeti te­vékenységükért. A kitüntetések átadása után a váci ütőhangszeres együt­tes adott műsort Fazekas László vezetésével, majd a Vác városi KISZ-kórus lé­pett fel, Brusznyai Margit ve­zényletével. A Pest Megyei Tanácsi Ter­vező Vállalat által tervezett és a Nógrád Megyei ÁÉV által kivitelezett, 45 millió forintos költséggel felépült bútoráru­ház megnyitását nagy érdek­lődés előzte meg. Jellemző er­re, hogy már az ünnepélyes megnyitás idején — akkor, amikor Ritecz György tanács­elnök-helyettes a működési en­gedélyt átadta az üzemeltető­nek — sokan várakoztak a bejárat előtt. S amikor a kö­zönség előtt megnyílt a bejá­rati ajtó, a váciak tömege tó­dult be, hogy lássa: „mit tud” ez az új áruház ... B. J. Élményt nyújtó előadás Az L’Művek Szobon Akár a január másodikától Szobra is beköltöző ELMÜ előőrsének is tekinthető a Bu­dapesti Elektromos Művek L’MŰVEK együttese, amely az elmúlt hét végén a nagy­községbe látogatott. Az együt­tes, Csizmarik Tibor vezeté­sével, műsort adott a szobi Vörösmarty Mihály Nevelő- otthon lakóinak, s ez az elő­adás — Koppány Józsefné igazgató szavaival — a gyere­keknek és a nevelőknek is él­ményt nyújtott (amelyért ez­úton is köszönetüket kívánják nyilvánítani). Shakespeare-monológok Gálffi László estje A Madách Imre Művelődési Központban december 12-én, hétfőn Gálffi László önálló délutánja lesz a Tízen Túliak Színháza előadásában, 15 óra 30-kor. A műsorban monológrészle­tek szerepelnek: Rómeó és Júlia, Ahogy tetszik, Hamlet, II. Richárd, A velencei kalmár című művekből, valamint részletek a Gálffi Lászlóval készült Hamlet című filmből. Kultúr filmszínház (Lenin út 58.): december 12-én, hét­főn fél 6 és fél 8 órakor a Leszámolás Hongkongban, magyarul beszélő, amerikai krimit vetítik. Videóprogram: (a kamara­teremben): 17 és 19 órakor a Kalandorok című francia film látható. Főszereplő: Alain De­lon. Gyakorta nem népszerű Meglátni az újat A világhírű tudós, Szent- Györgyi Albert professzor néhány évvel ezelőtti em­lékezetes tévéinterjújában megejtően tömör egyszerű­séggel mondta az olyan em­berről. aki észreveszi a problémákat ott, ahol lát­szólag minden rendben van: „Ahhoz, hogy az ember valami újat meglásson, egészen másképp kell gon­dolkodnia. És ha az ember másképp gondolkodik, azt mondják, hogy bolond ... de ezek viszik előre a vi­lágot és persze nagy ellen­állásra találnak.” Ha valamikor, hát mos­tanság igazán szükség van gondolkodva dolgozó em­berekre a népgazdaság minden területén: ilyen jobbító szándékú, tehetsé­ges emberek az újítók. Számuk az elmúlt másfél évtizedben megkétszerező­dött — ma már kétszázez­res az újítók tábora —. de kétszeresére nőtt az évente hasznosításira elfogadott ötletek, újítások száma is. Ezt hallván elégedettek is lehetnénk, ám az évekig tartó lendületes fejlődés után a közelmúltban meg­torpanás jellemezte az újítómozgalmat, magyarán megcsappant az újítókedv. Mi lehet ennek az oka? Űjít.ónak lenni gyakorta nem népszerű dolog. A munkatársak szerint az öt­letgazda otthoni kis műhe­lyében s a munkahelyen megszállottként és fárad­hatatlanul mindig a hibá­kat keresi. Irigyei pedig azért vannak, mert amit keres, azt meg is találja, megismeri az alkotás örö­mét s igyekszik ötleteit a gyakorlatban is megvalósí­tani. Az ötlet elismertetése, a megvalósítás azonban számtalan akadályba ütkö­zik manapság. Szemléleti okok vagy ösztönzők hiá­nya lehet olyan „beton­fal” az újat akaró szakem­ber előtt, hogy végül is feladja, nem akar évekig hadakozni, nem akar fel­őrlődni. Feladja, ha egyedül ma­rad, ha senki nem áll ki mellette, s ha valamelyik nagyfőnök — pedig a kis- ujját sem mozdította — részt kér a majdani jöve­delemből, nevét adva az újításnak. Manapság na­gyon magányosak az újító, jobbító szándékú emberek: a bomladozó brigádmoz­galom miatt nincs támasza, védelme munkatársai kö­rében sem; pedig nem is olyan régen a szocialista versenymozgalom tekinté­lyét is latba vetve igyeke­zett meggyorsítani az újí­tás elbírálását, anyagi el­ismertetését. Az anyagi elismerés je­lenleg érvényben lévő le­hetőségeit azonban kifor­ratlan szabályozók korlá­tozzák Sok helyütt még ma is tévhit, hogy az újí­tási díj aránytalanul meg­terheli a nyereséget s rossz hatással van a bér- színvonalra is. Kevesebb jut a dolgozóknak — mon­dogatják olykor az újítás- ellenes tábor tagjai. Ám mind több vállalatnál, szö­vetkezetnél nemcsak a ki­adásra. de a bevételekre, megtakarításokra is odafi­gyelnek hiszen a beveze­tett, megvalósított újítás hasznot hajt, növeli a nye­reséget. Most, a vállalkozások időszakában egyre több le­hetőség van arra. hogy a vállalatok, szövetkezetek, kisvállalkozók fejlesztési terve az eddigieknél na­gyobb mértékben épüljön az újítómozgalomra, a gondolkodva dolgozó szak­emberek kezdeményezésére, ötleteire. Engedjük őket élni ez­zel a lehetőséggel. B. I. MHSZ modellezőklubjának a titkára. Szülővárosában, Vá­cott aktív közéleti tevékeny­séget fejt ki. Középiskolás ko­ra óta modellez, tíz évig tag­ja volt a magyar válogatott keretnek. 1968-ban a repülő­modellező Európa-bajnoksá- gon kontinensünk legjobbjá­nak bizonyult. Nemcsak ver­senyző, hanem tervező és pe­dagógus is. A Hajós Alfréd Úttörőházban irányításával a pajtások megyei válogatón el­sők lettek, számos verseny­ben győztek. A felnőttek mo­dellezőklubját ő vezeti az MHSZ-ben. Közösségi I. fokozat kitün­tetést nyújtottak át a Gyulay családnak. A Gyulay testvérek, Zsolt és Katalin, Vácott szü­lettek. A nagyszülők és a szü­lők aktív sportolók voltak. A két gyermek fiatal kora óta síel és kajakozik. Vácott ta­nulták meg és megszerették a vizi sportot A bajnokságon elért eredményeik alapján az élklubokhoz igazolták át őket (Honvéd, FTC). Számos világ­versenyen (Moszkva, Meche- lan, Montreal, Duisburg) ér­tek el kimagasló egyéni és csapateredményt. Gyulay Ka­talin a szöuli olimpiára tar­talékként utazott, Zsolt a Bu­dapesti Honvéd színeiben meg­szerezte a tizedik és a ti­zenegyedik magyar aranyér­met. Sikereikben nagy részük van a szülőknek: édesanyjuk a Forte technológusa, édes­Ünnepi tanácsülés Kitüntetések az évfordulón

Next

/
Thumbnails
Contents