Pest Megyei Hírlap, 1988. november (32. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-28 / 283. szám

VAGI *=JßMan «jj-M'li» ' ' .—«I ■■ I ■' ■" ' ' ' ■ -W—> A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA így is lehet Nem lett kocsma belőle XXXII. ÉVFOLYAM, 283. SZÁM 1988. NOVEMBER 28., HÉTFŐ A városi titkár - a városi szakszervezet ről (I.) Szavunkat ne bízzuk a szélre A szakszervezetek országos ifjúsági nagyaktíváján töb­ben mosolyodtak el keserűen a szónok politikus fogal­mazásán: „Vigye el szavunkat a szél az ifjúsághoz”. — A Pest megyei küldött, Bacsa Tamás, a Vác Városi Szakszervezeti Bizottság titkára, a résztvevők nem kis derültségére, így reagált hozzászólásában: Kedves barátaim! Javaslom, ne bízzuk ezt a szélre! Túl so­kat beszéltünk már a levegő­be ahhoz, hogy ne érezhetnénk át: soha annyira nem volt egetö szükségünk személyes, közvetlen emberi kapcsolatok­ra, mint ma. A közvetlen pár­beszéd nélkül a szél valóban el fogja vinni a szavunkat, csak pont azok nem fogják megérteni, akiknek szánjuk. Egy héttel később baráti be­szélgetésre hívta tagjait, aktí­váit a városi szakszervezeti bizottság, megemlékezve az októberi szocialista forradalom évfordulójáról, és megjutal­mazva azokat, akik a bizott­ságban vagy a munkabizottsá­gokban legaktívabban tevé­kenykedtek. — Szó volt az el­ért eredményekről és természe­tesen az időszerű, sokakat fog­lalkoztató kérdésekről is, me­lyek közül a legfontosabb a résztvevők számára a szakszer­vezeti mozgalom jövője, ezen belül a városi bizottság to­vábbi működésének jeltételei. Az összejövetelt követően kerestük fel a bizottság tit­kárát, Bacsa Tamást, hogy az ott elhangzottakról, a helyi szakszervezeti mozgalom hely­zetéről, feladatairól beszélges­sünk. — A város szervezett dolgozóinak többsége ismeri a bizottság ren­dezvényeit, a szociális, az ifjúsá­gi, a sportbizottság, a kereskedel­mi társadalmi ellenőrök munká­ját. Ismertek és elismertek azok a szakszervezeti fórumok is, me­lyeken minden, a lakosságot érin­tő jelentősebb döntést előzetesen megvitatnak, akár a város fejlesz­tésével, ellátásával, közlekedésével, akár a lakásgazdálkodással kap­csolatos. Rendezvényeik, a városi sportnap, a labdarúgó-bajnokság, a politikai rendezvények, a nyug­díjas-találkozók jó fogadtatásra találtak. Tájékoztató fórumaik je­lentős információforrást jelentenek a városban. Ez elég ahhoz, hogy a városi szakszervezeti bizottság­nak bizalmat szavazzanak? — Csupán ennyi a jövőben már nem lesz elég — kezdte válaszát a titkár —, a közvé­lemény eredménycentrikus, és a tagság, a város szervezett dolgozói területpolitikai érde­keik konkrét képviseletét vár­ják tőlünk. Tehát működési feltételeink lehetőségek szab­ta korlátáit egyre jobban fe­szítik a terület jogos igényei. Az év során nőtt, és egyre érezhetőbb a mozgalom iránti általános bizalmatlanság. Igaz ez akkor is, ha egy-egy terü­leten, így például Pest megyé­ben is, a SZOT országos kísér­lete kapcsán, úgy érzem, több területen az igényekhez iga­zodva sikerült lépést válta­nunk. — Ha a korlátok maradtak, ho­gyan sikerült mégis lépést váltani? — Ebben meghatározó sze­repet játszott a bizottság sze­mélyi összetételének változása, az itt dolgozó szb-titkárok sze­mélyes presztízse és vélemé­nyük súlya, valamint a bizott­ság munkastílusának megvál­tozása. Megszűnt a bizottság iránti kezdeti fenntartás és bi­zalmatlanság. nőtt az igény részvételükre a várospolitika formálásában. — Melyek ennek a gyakorlatban elért eredményei? — Leltárkészítés igénye nél­kül, ha csak az eltelt évről be­szélek, akkor is úgy érzem — mondta Bacsa Tamás —, hogy tevékenységünk nem volt üres­járat. A készülő tanácsrende­letek, a városfejlesztés és -ren­dezés tervei kapcsán több tu­cat észrevételünket hasznosí­tották. A tervek nagy része a gyárkapukon belüre is beke­rült. Emellett jelentős szere­pünk volt az üzemélelmezés anomáliáinak városi felszá­molásában i-s. Részt vettünk a közművelődés, a lakáshoz ju­tás, a társadalombiztosítás ál­lapotát felmérő megyei és vá­rosi vizsgálatokban, hasznosít­ható tapasztalatokat rögzítve. Fölvállaltuk és folytatjuk az egyeztető munkát a vállalatok és tanács között- a foglalkoz­tatáspolitikában. — Tudtommal komoly foglal­koztatáspolitikai gondok még nem jelentkeztek e körzetben ... — Ez igaz, de például a nagymarosi galvánüzem fel­számolása kapcsán jelentkező emberi sorskonfliktusok és fe­szültségek egyértelműen jelez­ték, hogy ezeket csupán ága­zati keretek között rendezni nem lehet, a területi érdekvé­delem elengedhetetlen ... Nem könyvelhetjük el új sikernek — folytatta a városi titkár —, de évek óta a legeredménye­sebb munkát végzi a me­gyében kereskedelmi társa­dalmi ellenőri csoportunk. Hí­ven tükrözi ezt az utóbbi két év csaknem 400 ellenőrzése, az ezek során feltárt közel 50 százalékot elérő szabálytalan­ság, és a több mint 100 000 fo­rint bírság. Emellett úgy ér­zem, közhasznú munkát vég­zünk akkor is, amikor egy közös fenntartású jogsegély- szolgálat és nyugdíjas-alap- szervezet létrehozásán dolgo­zunk. — Mindezekből keveset érzékel­nek az emberek. Mi az, ami iga­zán látható, érzékelhető? — Rugalmas módon kell fel­vállalnunk emellett az előzetes tájékoztatást, információnyúj­tást, az alapszervezetek „hely­zetbe hozását”. Ezt a tenden­ciát tükrözi és bizonyítja ak­tuális tájékoztató fórumaink látogatottsága is, akár a tár­sadalombiztosítás vagy az adó­rendszer, akár a lakásügy vagy Bős—Nagymaros kérdéseiről van szó. Ami azonban a ha­gyományos rendezvényeinket illeti, mindemellett úgy ér­zem, hogy rendezvényeink egy része ma már csupán pótcse­lekvés, és az egyre jelentősebb energiabefektetéssel nincs arányban az eredmény. Hiá­ba rendezünk jól sikerült nyugdíj as-talál kozókat. kirá n- dulásokat, hiába javítjuk a segélyezési munka koordiná­cióját (csak ez évben 40 000 fo­rint segélyt eredményezett a tanáccsal, a társadalombiztosí­tással, a családségítővel kiala­kított kapcsolat), ha a város­ban élő nyugdíjasok egyre na­gyobb megélhetési gondokkal küszködnek. És az sem biztos, hogy a megyei tömegsportna­pok lesznek a jövő útjai (a vá­ros sportolói évek óta kiemel­kedő módon szerepelnek eze­ken), hanem minden erőnket, a helyi tömegsportélet fellen­dítésére kell fordítani. , — A sportnapok évek óta jelen­tős élményt jelentenek, s azt mondják, hogy a legutóbbi nyug­díjas-találkozó olyan jól sikerült, hogy még táncra is perdültek a meghívottak! — Igen, az ilyen jó hangula­tú, kellemes események kelle­nek, de egy délután nem vál­toztat a nyugdíjasok helyze­tén, és az egészséges életmód­ra nevelést sem egy kampány­nap fogja megoldani. Főleg, hogy emellett mindig nem tud­tuk elérni, hogy létrehozhas­suk nyugdíjas-alapszervezetün- ket, így nincs, és nem is le­het üdültetési és saját segé­lyezési lehetőségünk. Mégis nagyon sokan kötődnek hoz­zánk, olyanok, akik már nem tartoznak sehová, mert meg­szűnt a munkahelyük vágy nyugdíjasként ideköltöztek stb. Az érdekképviseleti mecha­nizmus alig változott, pedig nekünk szolgáltatóként kelle­ne a tagság érdekeit szolgálni. Ezért hiányoljuk jogosítvá­nyainkat, és nem csak a nyug­díjas és szórványtagság tekin­tetében. B. J. (Folytatjuk) Mármint utazót ellátni, ked­veskedni jó szóval, kiszolgál ni étellel, itallal, nem is túl drágán, de előzékenyen. Hol van ez a hely? Nem a mesé ben: a váci vasútállomás te­rületén, az Utasellátó impo­záns éttermében. Ha volna légy ebben a helyiségben, ta­lán el is csúszna a tükörfé­nyes padozaton, de szeren cséré nincs még mutatóban sem. Annál több virág min­den asztalon, vázában illa­toznak a szemnek tetsző, skar­látsárga abroszok közepén. Dél felé jár az idő, éhes utazók szállingóznak a csön­des terembe, hol gyors léptű pincérfiú suhan a tálaló és az asztalok között. Olykor föltűnik egy törékeny terme­tű, fehér köpenyes asszony, Rózsahegyi Tiborné üzletve­zető: jó étvágyat kíván a törzsvendégeknek, meg az éhüket, szomjukat csillapító egyszeri átutazóknak. — Éppen most múlt három esztendeje, hogy megbíztak az Utasellátó Vállalat váci üzem­egységének vezetésével — mondja az üzletvezető asz- szony. — A kiszolgáló sze­mélyzet velem együtt hat em­berből áll, mindannyian jól képzett pincérek, felszolgálók, szakácsok. Az étterem forgal ma havi 150-200 ezer forint, a bevétel zömét az ételek ad­ják. Annak idején elhatároz­tam, nem lesz kocsma ebből az étteremből: el is kerülnek minket a részegesek, a randa­lírozók. Körbejárjuk a kiszolgáló-, a tálaló- és a szociális helyisé­geket, a példás rend és tisz taság igazolja: itt asszony a főnök. A mosdószobában mo­sógép, centrifuga, mellettük egy polcon keményre vasalt törülközők, konyharuhák. — Mindennap korán, már fél hatkor kezdjük a műsza kot — folytatja az üzletveze­tő. — Takarítunk, átrendez­zük az asztalokat, tiszta ab­roszt terítünk. Hozzák a ma­guk vásárolta virágokat a lá­nyok és a fiúk, hogy kellemes környezetben költsék el a reg­gelit, az ebédet vendégeink. Az esti zárással még nem ér Az öregember megállt a diófa alatt. Duhaj szelek füttyét hall­gatta itt valamikor, szőlő­karóegyenes ifjúkorában, borvidám szüretek idején, Mariskák és Juliskák föl- föllibbenő szoknyáját fi­gyelve, teli puttony sú­lyát sem érezve. Pirosán, bika módra ugrált a cse- nevész dióhajtás fölött, a szőlőskertek alatt, nem is­merve a csöndet, a szomo­rú, ködsapkás, őszi ma­gányt. A két öreg méregette egymást. Az ember és a fa. Az ember percekig vizs­latta a magasságot, a fé­nyes kérget, a csontfekete ágakat, az aláomló, sápadt fénycsíkot. Kizöldülsz-e, lombot vetsz majd jövőre is? Hul- lajtasz majd termésedből? A diófa most megrázta karjait,. s lepergetett né­hány, pörkszélű levelet az öregember sapkátlan fejé­re. Eljössz-e hozzám eszten­dő múlva? Vagy kiballag­nak veled a temetőbe, fek­szel majd tölgyfa koporsó­ba, diófa deszkákon? A vénember leült a zseb­ken dőnyi fűre, a fa tövébe. Közelebb léptem a réve- teg szemű öreghez, cipőm alatt szétroppant egy ma­dárcsőr vájta dióház. Nem észlelt azonnal, sze­mében s arcán bizonytala­Hol a fény? nul rajzolódott a felisme­rés. — Aaaa ... te vagy az .. — Álljon föl, öreg, meg­fázik. — Nem, nem. Egyszer úgyis végleg le kell ülni. Végképp meg kell pihenni, A gyökér elhal, beteg a kerék meg a motor. A lá­baim s a szívem. Látod, irigylem a testvért, aki itt magasodik fölöttem. A dió­fát. Valamikor átugrottam, most meg nem látom tisz­tán alsó ágait sem. Hosszú álmot alszik télen, de ta­vasszal kihajt, föléled. Most fölvette a sötét köpenyét, de májusban barkái közt fütyül a szél, az engem bú­csúztató. — Jöjjön öreg. hazame­gyünk, iszunk egy pohár­ral! — Segíts! A gyalogúton megállt, s mereven előre nézett, ... lovakat látott, büszke, sodrott paripákat, munká­ban edzett méneket: kar­csú kpcsist, piros arcú le­gényt a bakon, lányokat a szőlősorok között, asszonyo­kat. akiknek combjába csí­pett az őszi, másodvirágú szerelem. Kádakat a sarog­lyábán. tőkék takarta sző­lődombot, tavaszi sugár­zást, nyári hevületet, szü­reti békét, szitáló karácso­nyi áldást. Egy lányt sej­tett most a gyalogúton, a szűk dűlőn, jött felé piro­sán, erősen, kacéran. A fe­leségét. A derék asszonyt, a megőszült, porába tavaly hullott szeretőt... — Hol van a fény? — érzett föl hirtelen az öreg, amikor visszaérkezett a mába. — Mögöttünk, apó. Megfordult, kezét szemé­hez emelve leste a maga­sodó fát, a felhők mögül most előbukó. napfénycsó­vában fürdő óriást. — Az? — Az — válaszoltam, de az öreg csak legyintett. — A papír szétfoszlik, a hús megfonnyad, a lányok elmennek,. A barátok is. Látod, ez a fa megmaradt. Én ültettem, átugrottam, fölneveltem. Ez a fekete fa megmaradt. Zsivajgó iskoláscsapat közeledett felénk az úton. — Nicsak! — kiáltott egy piros arcú, bika módra ug­ráló kislegény. — Mekko­ra fa! Hány éves lehet? Másszunk föl rá! — Másszunk! Hajrá! Me­lyikünk lesz a győztes? Bá­csik, figyeljetek! A fa kérges törzsén ka­paszkodó kis kezek és lá­bak remegve küzdötték a kis testeket föl. az ágak közé. — Ott van a fény — mu­tatott közéjük az öreg Megfordult s indultunk hazafelé. B. I. véget a munkám: olykor tíz óráig ide, az apró irodámba köt a rengeteg adminisztrá­ció. Jönnek a vendégek, hama­rosan megtelik az étterem. A vendégek elégedetten kanalaz­zák a levest, szeletelik a flek­ként, melyet ma egy fiatal szakács. Dudás János készí­tett. Itt volt tanuló a fiú, akit az idei szakácsversenyre maga a főnökasszony készített föl — el is hozta az ezüstér­met a váci Utasellátó ifjú ínyesmestere. (A fentiek nem reklám cél­jából íródtak, nincs is arra szüksége Rózsahegyi Tiborné kis csapatának. Csakhogy — a szerző tapasztalata szerint — jó néhány Utasellátó-egy­ségre nem ezek a benyomá­sok jellemzőek. Mert lám, így is el lehet látni az utast. Ked­veskedni jó szóval, kiszolgál­ni nem is túl drágán, de elő­zékenyen ...) B. I. Mulat a Télapó Bál Szokolyán A Télapó is bálba megy Szo­kolyán, legalábbis ezt ígérik a Mikulás-bál rendezői, a Szo- kolyai SK tagjai. A december 3-án, este nyolc órai kezdet­tel, a szokolyai művelődési házban rendezendő mulatságra meghívást kapott a Télapó is, aki — természetesen — nem üres kézzel vagy puttonnyal érkezik... Szemétveszélyek Várjuk az autóbuszt. Ba­rátom szotyolát eszik. Mes­terien csinálja, bal oldalon bedugja a szájába, néhány roppanás, s a mag héja szé­les ívben röpül a járdára. Valóságos maghéjmező vesz már körül bennünket. Mi lenne, ha a maghéj világí­tana? Szép lenne, akár a tejút éjjel. Pedig az utca relatíve tiszta. A buszon ülünk. Itt a szotyola az ülés alá kerül. Kezemben a Nature folyó­irat. Olvasom: az európai űrhivatal jelenti, hogy 30— 70 ezer darabka mindenféle kering a Föld körül, továb­bá 7 ezer még nagyobb ez- az. A műholdak lassan semmit sem fognak látni. Az ütközések esélye is nő. Egy borsónyi vacak is ki tud ütni egy műholdat. (Nature 334/6184/644 Danger of more debris is space: A több űrszemét veszélyei.) , Leszállók és megcsúszom egy eldobott vajas kenyé­ren. Nem esem el, de meg­állapítom: a föld sem ke­vésbé veszélyes. R. L. Hozzászólás cikkünkhöz Bonyodalom a síp körül Lapunk november 19-i, szombati számában jelent meg Egy aranysíp története című cikkünk, amelyben Wernke Ottó nyugdíjas játékvezető számolt be az őt ért sérel­mekről. Ezúttal az egyik érintettnek, Jakab Bélának, a városi ta­nács művelődési- ifjúsági és sportosztálya helyettes vezető­jének álláspontját ismertetjük az aranysíp ügyében. — A körzeti és a városi kis­pályás labdarúgó-szövetség el­nöke Kovencz Antal. Az ő irányításával a körzeti baj­nokságban 50 csapat, a < vá­rosban 40 kispályás együttes szerepel. Ebben a szövetségben különböző bizottságok vannak, köztük a játékvezetői testület. Ennek volt az elnöke az omi­nózus 1984-es évben a szin­tén megvádolt Nyerges Lajos. A szövetséget társadalmi mun­kások vezetik — közel negy­ven fő —, a mi osztályunk csupán felügyeli ezt a mun­kát. A rengeteg társadalmi munkát végző aktíváinkat egész éves teljesítményük el­ismeréseként mindössze a no­vember 7-i ünnepség kereté­ben tudjuk megjutalmazni. Az aranysíp az egyik jutalmazási forma, amelyet olyan játék­vezetők kapnak meg, akik 25 éven keresztül rendszeresen vezettek nálunk vágj' maga­sabb szinten mérkőzéseket, és Vácott fejezték be pályafutá­sukat. A KLSZ elnöksége miht testület tesz javaslatot az esetleges adományozott sze­mélyére, s az osztály ez alap­ján hivatalosan megrendeli, majd az ünnepség alkalmával pénzjutalommal kiegészítve átadja az aranysípot. Wernke Ottó esetében ez nem így tör­tént. önként jelentkezett, hogy kiérdemelte az elismerést, hol­ott nem vezetett folyamato­san, a testület ezért nem tar­totta őt erre jogosultnak. Nem is bíráskodhatott rendszeresen 25 évig, mivel éveken keresz- tüí szertáros és gondnok volt különböző helyeken, s egyszer­re két munkát (a pályakar­bantartást és a bíráskodást) tilos csinálni. Az aranysíp pe­dig nem járandóság, hanem jutalom. Nálunk mégis az a szokás, hogy aki negyedszáza­don keresztül vezet mérkőzé­seket, meg is kapja a sípot. Wernke Ottó azonban — a fent említett okoknál fogva — nem érdemelte ki, s ezért nem fizettük részére ki az arany­síp ellenértékét. Mindezek után KovenCz Antal és Nyer­ges Lajos nevében is kijelen­tem, hogy Wernke Ottó vádjai megalapozatlanok, azokat visz- szautasitjuk. Sajnos, a megye — amivel nem voltunk e kér­désben összhangban — hibát követett el. mert megkérdezé­sünk nélkül átadták Wernke Ottónak a saját maga által megvásárolt aranysípot — mondta Jakab Béla. Sz. T. HOL, MIKOR? November 28., hétfő: 19 óra­kor az ifjúsági klubban hang­lemez-bemutató válogatott gyűjteményekből. — 19 órakor a művelődési központ színház- termében nótaest Virágok közt járunk címmel. Közremű­ködik: Kovács Apollónia, Ta- labér Erzsébet, Hollay Berta­lan és Agárdi László. Kísér: Szalai Antal zenekara. November 29., kedd: 14 órá­tól Madách-nap a művelődési központban, a Radnóti Miklós Általános Iskola tanulóinak. — 15 órakor az élelmiszer­kereskedelmi vállalat nyugdí­jasainak találkozója a HAGY nagytermében. — 16 órakor a Diáktanya, a No Bisnis együt­tes rockműsora. — 18 órakor szabad klubnap a HNF-nő- klubjában. November 30., szerda: 17 órakor a pedagógusklubban Janech István ad tájékoztatást nemzetközi politikai kérdések­ről. — 17 órakor szabad klub­nap az új barátok klubjában (48-as terem). December 1., csütörtök: 16 órakor az éremgyűjtők egye­sületének tagjai találkoznak a Katona Lajos Városi Könyv­tárban. — 19 órakor a frank­furti szakácsolimpián díjat nyert szakácsok bemutatkozá­sa a Kőkapu étteremben. December 2., péntek: Verő­cemaroson, a Szamos utcában Gorka Géza kerámiamúzeu­mának állandó kiállítása. — 18 órakor indiai művészegyüt­tesek hangversenye a művelő­dési központ nagytermében. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) A \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents