Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-05 / 238. szám

ŐRI Man A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 238. SZÁM 1988. OKTOBER 5., SZERDA i szabálysértők A figyelmeztetés sokszor kevés A tanácsok hatósági munkájában igen jelentős helyet foglalnak el a sza­bálysértések, amelyeket igen körültekintően tár­gyalnak minden esetben. Mindennapos feladatuk az állampolgári jogokról és kötelezettségekről való rendszeres és széles körű tájékoztatás. Ezzel párhu­zamosan alapvető köteles­ségként jelentkezik az ál­lampolgári fegyelem, a magatartási szabályok erő­sítése — utóbbi megsérté­se esetén az elkövetés sú­lyának megfelelő szank­ciók alkalmazása. Sok az intés Az elmúlt esztendőkben az igen jelentős társadalompoli­tikai változások kapcsán az állampolgári fegyelem meg­felelő alakítását és betartá­sát az 1968. évi I. törvény sza­bályozza. Azóta azonban több törvényerejű rendelet és vég­rehajtási rendelet módosult, sőt újabb tényállásokkal bő­vült. Üllőn a nagyközségi tanács­hoz az elmúlt négy évben vál­tozó mennyiségű szabálysérté­si feljelentés érkezett. Tavaly például 139 feljelentést re­gisztráltak, ugyanennyi volt az eljárás alá vont személyek száma is. Harminckilenc el­követőt bírságolt a tanács, s ez elég jelentős szám. Évről évre csökkent a bírságolt el­követők aránya. Ennek oka. hogy igen magas a figyelmez­tetéssel zárult esetek száma. Tárgyalás nélkül Az eljárásokban alapvető követelmény figyelembe ven­ni a szabálysértési cselek­mény súlyát, az elkövető sze­mélyi és anyagi körülményeit, az okozott kár nagyságát. Gondot jelent, hogy a tíztagú — tanács mellett működő — szabálysértési bizottság mun­kájába csupán hárman-né- gyen tudnak rendszeresen be­kapcsolódni. 1986-ban például tárgyalás nélkül bírálták el az esetek 81,8 százalékát, tavaly 61,5 százalékra csökkent ez az arány. Ez az utóbbi ered­mény megfelel a Miniszterta­nács Tanácsi Hivatala irány­elveinek, miszerint az arányt 65-70 százalék között célsze­rű tartani. Tavalyelőtt 123 ezer 500, tavaly 118 ezer forint pénz­bírság kiszabására került sor Üllőn. Az egy személyre jutó átlagbírság 2 ezer 245, illetve 3 ezer 26 forint volt. Mind­ezek magasabbak a megyei és az országos átlagnál. Az emelkedő „tarifa” annak kö­szönhető, hogy többek között árdrágítás, jogosulatlan keres­kedés és vásárlók megkárosí­tása szerepelt az elkövetések sorában. Önként fizetnek A legtöbben önként tesznek eleget a szabálysértési bírság befizetésének, akadnak vi­szont, akiknek fizetésükből kell letiltani az összegeket. Tavalyelőtt csaknem 100 százalékos volt a befizetés, illetve végrehajtás, tavaly vi­szont már csak 84,3 százalék. Az utóbbi két esztendőben mindössze hárman fellebbez­tek, két esetben került sor a határozat megváltoztatására. Érdemes górcső alá venni a leggyakrabban előforduló sza­bálysértéseket Üllőn. VaráHgéink A lé'ektiszta szó tpiöljáróban: a két sze- mélyes élmény nem önreflektorozás, hanem a fölismert gondolat valóság­védjegye. Bár sikerrel gyűri talpa alá az ember a métereket, csak kergetni tudja, utol­érni nem az időt, a másod­perceket. Egy mindig roha­nó bejáró filozófiája ez a vasútállomásra menet. Két társaság találkozott, barát­ságuk lánca utamat szegi. Beállók a szél sodorta fa­levelek közé, úgy próbálok átlibbenni. Bocsánat, elné­zést! — zizegem, véletlenül mégis meglököm a kerek asszonyságot. Szóvillámok csapnak felém: „Nem tud vigyázni?! Nem az őserdő­ben van, minek csörtet?!’1 A durva szavak összerop- pantották — egyébként is karácsonyfa-törékenységű harmóniámat. Nyilalló sejtelmekkel ál­lok körzeti orvosom előtt. Amint vizsgálat után meg­szólal, ahogyan beszél: em­berjó szókkal, oszlik ben­nem, fölöttem a nyomasztó hangú-atfellep. A receptet tán ki sem váltom, a kor kórjaira a leghatásosabb medicina a lélektiszta szó. Gyilkos szó? Gyógyító szó? Meleg, simogató, édes, hideg, megrázó, keserű szó? Földre rántani magasba emelni tud — fizikai erő nélkül — egy hangsor? Va­rázsereje van’* Igen Mert az izomerőnél hatalmasabb a gondolat és az érzelem szavakba zárt ereje, ősidők óta hisz ebben az ember, gondoljunk például a varázsigére, a ráolvasás­ra, az imára, a vallásra, az átokra, a parancsolatra, az esküre. A mai tudományok is bizonyítják a beszéd és a mentálhigiéné, a szó és a lelki egészség szoros össze­függését. Különösen érzékeny még a fél szavakra is a nagy té­tet tartalmazó alá-, fölé­rendeltségi viszonyban az „alul” levő: az ügyfél a ma­gas hivatalnok, a „kis” be­osztott a „nagy" főnök, a beteg az orvos előtt. A (sors) döntést kimondó szűk­szavúsága vagy közlésének homályossága, idegenszerű­sége szorongást kelt; a részvétlenül közömbös sza­vak fokozzák a kiszolgálta­tottságot. A gúny vagy a durvaság ilyen helyzetben az ideg, a lélek rákja, pusz­títani tud. A kimondott szavak leg­bensőbb világunkat érintik, ezért mindig tudatában kell lennünk annak: ha beszélünk vagy írunk, em­berekkel bánunk. Mert a szavak „Békítenek, lázíta- nak. / ölnek és feltámasz­tanak." (Juhász Gyula: Sza­vak.) 'T'irsadalmi átalakulás- ról, politikai nyíltság­ról beszélünk mostanában Ez a szavak felszabadítását, nagyobb tiszteletét is je­lenti. A világos, nyílt be­széd a bajban is segít, mert „ki szépen kimondja a ret­tenetét, azzal föl is oldja”. (Illyés Gyula: Bartók.) K. Á. A becsületsértés vezeti a sort, de a tulajdon elleni lo­pás, a jogosulatlan kereske­dés, a tankötelezettség meg­szegése és a köztisztasági sza­bályok be nem tartása is „szí­nesíti” a palettát. A legtöbb bírságot a tu­lajdon elleni szabálysértőknek ^s a jogosulatlanul kereske­dőknek kellett fizetniük. Gér József Nézzünk körül - magunk körül Hiányzik a szervező erő Pöfögött velünk a kis Tra­bant, meg sem állt a ligetig, ahol a szép, napfényes őszi délutánon szívesen csörtet­tünk a száraz ágakkal, hulló levelekkel beszórt ösvényeken. Keresgéltük az erdei pajzsi- kát, papírpoharakat merítet­tünk a vízbe, mert moszatot is kellett gyűjtenünk, kihúz­tunk egy szál nádat, egy szál gyékényt, szereztünk minden olyan növényfajtát, amit a tanító néni rendelt a gyere­kektől környezetismereti órá­ra. :::n •sí­Jól tette. Ismerjék csak meg a gyerekek, milyen is az a békalencse, s némelyikük, aki még azt sem látott, je­gyezze meg, melyik a kökény, a galagonya, s hogy tölgyfá­ról hull a makk, a levelüket szélben rezegtető nyárfák alatt hiába is keresné. Mert hát ilyen ez a mai világ, a városiasodó lét. hogy ami ne­künk még természetes volt. észrevétlenül került be a megismert világ részecskéi­ként a tudatunkba, azt most Nyílt levél Keserű üzletsirató Az alábbi levél címzettje — lapunk közvetítésével — a ceglédi Opál Kereskedelmi Vállalat. „Quo usque tandem abutere, patiencia nostra”?! (Mondd, meddig élsz vissza türelmünk­kel oh, Catillna?!) — kiál­tott fel az elégedetlenkedő Cato a római szenátusban. Így kiáltunk fel mi is, több százan Vecsés telepi lakosok, vásárlók elégedetlenkedve és feliháborodva, hogy kedvenc bevásárló boltunkat augusztus 1-jétől bezárták. A boltok re­dőnyének lehúzásában a ceg­lédi Opál Kereskedelmi Vál­lalat már nagy gyakorlatra tett szert. Pár éve négy And- rássy-telepi boltot zártak be, mert megépült az ABC-üzlet. Ez rendben is volna. De a sok öreg, beteg, rokkant nyugdíjasnak így naponta több száz métert kell gyalogolnia, míg elvánszorog a napi ke­nyérért és tejért — mert más­ra nem nagyon telik — a zsú­folt boltba. Erre ki figyel oda? Szép csendben megszűnt a Sándor utcai bolt. Ugyanerre a sorsra jutott a Bem utcai üzlet és most az úgynevezett állomási bolt is. Igaz szabad­ságolás miatt zárták be. De azóta egy s más kiderült és nem is kívánják megnyitni csak a Lokomotív vendéglő helyén épülő ABC-t. Kérde­zem, arra már lesz létszám és munkaerő? A különböző kifo­gásokat a vevők nem méltá­nyolják. A vállalat kötelessége a boltok, üzletek üzemelése. Nem nézheti ölbe tett kézzel, hogy majd csak történik va­lami. Megjegyzem a Lokomotiv- nál semmi mozgolódás nincs. A munkának még neki sem kezdtek. Mikor lesz ebből bolt? Azt rebesgetik, a válla­latnak nincs pénze. Kérdem én, hová lett a vecsési vásárlók által elköltött milliók haszna, talán az is a ceglédi üzletekbe lett fektetve? Mert elképzel­hetetlen, hogy ilyen körűimé-' nyékét teremthet a vállalat Cegléden, minden következ­mény nélkül. Vagy arra vár­nak, hogy ezt az üzletet is a nagyközségi tanács építse meg, természetesen a lakosság ál­tal befizetett hozzájárulások terhére, így kétszeresen meg­fizetve a beszerzés megterem­tésének lehetőségét? Meddig lehet ezt csinálni? Ki segít rajtunk? Ki a felelős mindezért? És főleg ki érti ezt? Somogyi Lajos Megjegyzésünk: A nyílt le­vélben sok a nyitott kérdés. Ügy gondoljuk, a megvála­szolásukra elsősorban az Opál Kereskedelmi Vállalat az il­letékes, de szívesen megis­mertetnénk olvasóinkkal a Vecsési Tanács véleményét is. Hasábjaink az érintettek ren­delkezésére állnak. Jó a káposztatermés Dobozokban kerül külhonba Képünkön Dobrovicz Istvánná „felügyeli” az automata feldol­gozógép szállítószalagját (Hancsovszki János felvétele) Az eddigi tapasztalatok „_e- rint jó káposztatermést taka­rítanak be a vecsési Ferihegy Termelőszövetkezetben és a velük termelési integrációban lévő háztáji gazdaságokban. Az első hetek tapasztalata alapján 45—50 tonna körül van a hektáronkénti átlag, amelynek szedése, illetve fel­dolgozása már megkezdődött. Nem kevesebb mint 260 hek­táron kell még a fagyok be­állta előtt biztonságba helyez­ni a nagyrészt külpiacon ve­vőre találó termést. Az idei évre tervezett 6 millió doboz­ból 4 milliót exportálnak a veesésiek. fel kell adni leckének, s le­het leckét adni a helyszínen is, mondván: látod, az a fa mohás oldala, amiről annyit hallottatok, tehát arrafelé ke­resd az északi irányt. Az a csupasz törzsű vén faóriás is tölgy, igen. De hogy miért korhadozik már a kémény vastagságú letört ág az olda­lán, s egyáltalán miért ilyen elvadult az a liget, ahol alig merjük megzavarni a hor­gásztársadalom békéjét, ránk ragad a nyugalmuk, megka- póan hat ránk a tájkép, szó­val ezt neked nem tudjuk megmagyarázni, gyermekem. És egyáltalán! Ezzel a sokat tárgyalt környezetvédelmi kér­déssel kapcsolatban még sok a megmagyarázhatatlan, meg­válaszolatlan kérdés. Mert ugye, ahogy jöttünk, a kis népautónk szennyezte a leve­gőt, akár el is tűnődhettünk volna, hogy meddig szennyez­heti még, mikor állja utun­kat a tilalom, ami viszont bízvást sokkal később éri utol azt az erőgépet, amelyik előt­tünk haladt, s nem pöfögte, hanem — elnézést a szóért — okádta a füstöt magából. Hétvégi foglalatosság a ko­csimosás is, amire a rövid ki­rándulás után lehet sort ke­ríteni, ám az is megér egy mi­sét, ami ezzel összefüggés­ben éppúgy rendezetlen, mint az a téma, hogy ha festés után ki kell öntenem valaho­vá egy vödör festéket, koszos, olajos tartalmú vizet, vagy el kell tüntetnem a falról le­vert régi vakolatdarabokat, a kivésett tégla törmelékét. :::ü Egy ideig a ház előtt mos­tuk kedvenc kis futárgépün­ket, ahol a lejtős útról a kaná­lisba folyt le a szennyvíz, bár ez sem volt tökéletes megol­dás. Aztán jóindulatú szom­szédok figyelmeztettek. Vigyá­zat! Mi már megfizettük a magunkét. Ezt büntetik. Hát akkor gyerünk a park szélén álló garázsok elé. Ott van csap, visszük a szerszámokat, kezdődjék a tisztogatás. Ez le­gális, ezt szabad, pedig itt sem minden tökéletes. Jobb híján ugyan munkához lát az ember, de közben sajnálko­zik amiatt, hogy a szimpla vízcsapból nem a csatornába, hanem füves felszínre folyik ki a víz, a Iecsorgó vegysze­res tisztítóié is a park talajá­ba szivárog. De hót ennél nincs jobb, ezzel kell meg­elégedni. Ulti KG) Nem egyedi esetekről be­szélek, hanem olyan általános gondokról, a feltételek olyas­féle hiányáról, melyek nélkül hiába fogalmazunk meg elve­ket, hallatunk vészkiáltáso­kat. Nem volt s ma még nincs érdekelt szféra abban, hogy bérelhető központi ga­rázsok, környezetkímélő kocsi­mosók épüljenek olcsón, el­érhető helyeken. Közös ak­ciókkal, egyszerű megoldások­kal talán lehetne valamire jutni. Ha akadna kezdeménye­ző, szervező erő. K. T, I. Kulturális ajánlat Ecseren szerdán 15 órától matematika szakiköri foglal­kozás. Gombán az autós kertmozi­ban, 20-tól: Titánja, Titánia, avagy a Dublőrök éjszakája 1—11. (színes magyar film). Mendén 18-tól ifjúsági klub­foglalkozás. Monoron a filmszínházban 18-tól: Híd a Kwai folyón I—II. (színes angol film), az autós kertmoziban, a Volán­telep mögött, 20-tól: Madon­nák háborúja (színes, japán krimi, országos premier előt­ti bemutató). Nyelvtanulóknak Megbeszélés A monori művelődési köz­pont vezetőitől kaptuk a tá­jékoztatást, hogy megbeszélést szerveznek október 8-án, szom­baton délelőtt 9 órakor, azok­nak a fiataloknak a számára, akik valamilyen gyermek­nyelvtanfolyamra jelentkez­tek. Számítanak rá, hogy az érdeklődők teljes számban je­len lesznek az összejövetelen. Sporthírek Körzeti labdarúgé-bajüokság Botlottak az elöl állók A hetedik forduló több várat­lan eredményt hozott. A vezető Villám SC és a második Űri egy aránt döntetlent játszott, míg a Vecsés kikapott Nyáregyházán. Az eredmények a Monori-erdőnek kedveztek, amely győzelmével egy pontra megközelítette a má­sodik helyezett Űri csapatát. TABELLA 1. Villám SC 7 6 1 ___ 30-11 19 2. Űri 7 5 2 — 25-10 17 3. Monori-erdő 7 5 1 1 27-11 16 4. Nyáregyháza 7 4 1 2 16-10 13 5. Péteri 7 4 1 2 13- 8 13 6. Dánszentm. 7 4 1 2 13- 9 13 7. Vecsés 7 4 — 3 19-14 13 8. Gyömrő 7 4 — 3 17-13 12 9. Ecser 7 4 — 3 16-15 12 10. Tápiószőlős 7 3 — 4 15-13 9 11 Albertirsa 7 2 1 4 18-22 7 12. Csévharaszt 7 2 1 4 10-17 7 13. Pilis II. 7 2 — 5 10-20 6 14. Mende 7 1 2 4 6-22 5 15. Törtei 7 — 1 6 10-26 1 16. Ceglédbercel 7 — — 7 5-29 (Megjegyzés: A győzelem há­rom pontot ér!) Mende—Villám SC 1-1 (1-1), Mende, 200 néző, vezette: Müller. Kiváló játékvezetés mellett óriási meglepetésre igazságos pontosztoz­kodás született. Gól: Ivánovícs, illetve: Gecser. Jó: az egész Mende dicséretet érdemel, illetve: Gecser, Durázi, Lerner. Csévharaszt—Albertirsa 4-3 (2-1), Csévharaszt, 200 néző, vezette: Gavló. Változatos mérkőzésen az Albertirsa 1-2-es állásnál büntetőt hibázott, majd vezetett 3-2-re, vé­gül mégis a hazaiak nyertek. Gól: Forgács (2), Farkas (2), il­letve: Tokaji (2) és Bukovinszki. Jó: az egész hazai csapat, il­letve: Tokaji, Bukovinszki. Pilis II.—Tápiószőlős 3-1 (2-0), Pilis, 100 néző, vezette: Izsáki. Jó játékvezetés mellett dicséret Illeti a vendégcsapatot, mert az első félidőben csak tíz emberrel ját­szott. Gól: Gyebnár (2), Erdős, illetve: Balogh. Jó: a hazai góllövők és Vra- becz, illetve: Balogh, Szamosúj- vári. Ceglédbercel—Monori-erdő 2-7 (2-2), Ceglédbercel, 150 néző, ve­zette: Szuda. Csak egy félidőn keresztül bírta erővel a jól fel­készített vendégek ellen a helyi gárda. Gól: Steer, Kollár, illetve: Macz- kó (4), Perjési, Gáspár, Gy. Kál­mán. Jó: Földi, Segesvári, illetve: Maczkó (a mezőny legjobbja), Perjési, Szabó, Minda. Törtei—Péteri 1-3 (1-2), Törtei, 50 néző, vezette: Dunai. A tech- nikásabb vendégcsapat megérde­melten nyert. A péteri gólokat Mohácsi (2) és Kalina Z. lőtték. Az egész Péteri jól játszott. Dánszentmiklós—Űri 2-2 (0-0). Dánszentmiklós, 300 néző, vezet­te: Antal. Ritkán látható hatal­mas iramú, sportszerű mérkőzé­sen igazságos döntetlen született Gól: Turcsek (2), illetve: Rich­ter, Farkas. Jó: Turcsek, Kerezsi, Kemenczei, illetve: Papp, Csontos, Farkas. Nyáregyháza—Vecsés 3-1 (2-0), Nyáregyháza, 300 néző, vezette: P. Szabó. A tudatosabb és lel­kesebben játszó hazai csapat meg­érdemelte a győzelmet. A ve­csési gólt Nagyfejed lőtte. Gyömrő—Ecser 5-1 (3-0), Qyöm- rő, 200 néző, vezette: Szalai. A hétről hétre javuló gyömrőiek semmi kétséget sem hagytak afe­lől, hogy ők a jobbak, hiszen már az első 45 percben bebizto­sították győzelmüket. A második félidőben még egyértelműbbe vált a gyömrőiek fölénye, de a csatárok már nem koncentráltak megfelelően. A vendégek a le­fújás előtti másodpercekben 11* esből szépítettek. Gól: Mohácsi (2), Tokodi, Nagy- győr, Szabó S. (Gyömrő). Jó: Verseczki S., Kanyó, Nagy- győr, Mohácsi, de a többi győm- rői is dicséretet érdemel, illetve a vendégek legjobbja kapusuk volt. Ifjúsági eredmények: Gyömrő­Eeser 1-1 (!), Ceglédbercel—Mono­ri-erdő 2-4 (!), Dánszentmiklós— Űri 2-1, Nyáregyháza—Vecsés 2-5. Serdülőeredmények: Monor Di­áksportkör—Péteri 0-15, Monor— Pilis 0-7, Mende—Ecser 2-4, Ve* esés—Nyáregyháza 3-3, Gyömrő- Villám SC 3-0 (játék nélkül). G. J.-K. J. IS. J3—2651 (Monori Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents