Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-31 / 260. szám
Maradjon magasan a mérce Újra meg kell szokni a szépet Vendégriogató vendéglátóhelyekről közöltünk terjedelmes jegyzetet külső munkatársunk tollából jó két hete. A szerző azt tette szóvá, hogy hovatovább nincs Monoron olyan étterem, eszpresszó vagy bármilyen nyilvános szórakozóhely, ahová — főleg távolabbról érkező vendégével — nyugodt lélekkel térhetne be a helybéli állampolgár. Fölpanaszolta az írás a presszók, bti- fák, falatozók stb. lehangoló külső, belső állapotát, a kiszolgálás alacsony színvonalát, s ami mindezeknek egyenes következménye: a (törzs) vendégkör elriasztó magatartását. Szerzőnk nem általánosított, de általános tapasztalatokat rögzített. Felsorolt néhány tiszteletre méltó kivételt is, ami ugyan nem nagyon tetszett a konkurenciának, de azért jelezte, milyen színvonalat várnának el a vendégek. Tűi sokat kínaiunk Az egyik, joggal a vendégmarasztaló helyek között említett üzlet a Pannika ételbár, tulajdonosa, Kollár János azonban úgy mondja, ők a dolgok fonákját is szenvedik: — Nagyon örültünk, hogy egy jónak tartott helyen, a Petőfi és a Schönmann utca sarkán alakíthatunk ki üzletet. Ügy gondoltuk, annak kívül-belül méltónak kell lennie ahhoz, hogy a leendő városközpontban van. Azért is választottuk az ételbár formát, hogy kulturált, gyors és árban is elfogadható étkezési lehetőséget teremtsünk az átAz ételbár csábító, de mégsem hivalkodó külsejével is új színt jelent Monor központjában. (A szerző felvétele) utazó vendégeknek, meg az olyan helybelieknek, akik nem veszik igénybe a közétkeztetést. Olyan munkatársakat is kerestünk, akik a konyhában is mesterek, de a placcon is megállják a helyüket. Az első hónapokban azonban úgy tűnt, túl sokat kínálunk... Szelektáló színvonal Pedig Kollár Jánosék kiváló időpontban nyitottak. A legközelebbi és a legnagyobb — ételt is kiszolgáló — vendéglátóhely, a Vigadó körül épp az ismert huzavona zajlott, be is zárt pár hétre, illetve csak közétkeztetés folyt. A vadonatúj, kívül vakító fehér falú, belül patyolattiszta ételbárt azonban sokáig az éhes Kellemetlen sarok A szemünk is árulkodik P'lesedik a hangunk. Bi" zonyos helyzetekben már torz rikácsolás. Hát ilyen mértékben is képes érzelmeinket befolyásolni gazdasági helyzetünk? Vagy a nehezebb körülmények csak azokból váltják ki a sértő, gonosz fej- hangokat, akik amúgy is hajlamosak a hántásra, csak korábban nem volt ennyi alkalmuk gyakorolni? Valahol gáztársulásra szervezkednek. A nyugdíjasok nem vállalják, hogy belépnek. Mondják: egyre nagyobb a rezsi, a szükségesre is nehezen futja, képtelenek újabb adósságot vállalni. Akik nyugdijuk mellett még dolgoznak, nem tudják, képesek lesznek-e jövőre is munkát vállalni, lesz-e rá egyáltalán alkalmuk. Ügyhogy ne is vegyék zokon a kedves szervezők, bár így a többiekre nagyobb költség hárul, mégis: nem tudnak belépni. A kedves szervezők azonban zokon veszik. Olyannyira, hogy egyikük dúltan felkiált: — Tele van .. .-m « nyugdíjasokkal! Elnézést a kedves olvasótól. átfogalmazhattam volna szalonképessé is ezt a kirohanást. De abban már nem lenne benne az a fölfoghatatlan, arcpirító durvaság, ami elsődleges jellemzője. F. néni sír. Meghatottságában. Meséli, hogy ment valamelyik nap a boltba, az ajtó lépcsője előtt megállt, mert a botjával már régóta nem tud fürgén ki- s bepördülni a bejáratoknál. Ekkor egy kisiskolás, aki már kifelé készült az üzletből, kitárta előtte az ajtót, és udvariasan azt mondta, hogy tessék nyugodtan jönni, néni! Olt állt mögötte az édesapja is, és képzeljem, hogy az se kezdte lökdösni a gyereket, hogy eredj már, mi sietünk. hanem megvárták, amíg ő. ha nehezen is, de bekászálódik a boltba. Mondtam: aranyos F. néni, hát ez természetes! ő pedig: nehogy azt higy- gyem. Neki ez annyira szokatlan volt, hogy amikor aznap este eszébe jutott, sírva fakadt. Aztán — szülői hivatalomnál fogva — olvasom a Pajtás újságot. Benne az Erdélyből áttelepült nyolcadikos kislány levelét, akinek az osztálytársai a következőkkel okoznak folyamatos gyomorrángást: „Nézd, de sovány!” „Mit gondolsz, Romániában teletömhette magat?” „Hát itt sem tömheti, nem tudom, miért engedik meg ezeknek, hogy áttolják a képüket”. „Ezek is csak azért jönnek ide, hogy itt is nehezebb legyen a helyzet! Csak azért van munkanélküliség, mert mindig a románnak adják a jó helyeket!” Elképzelem ennek a gyereknek az „osztályközösségben” zajló napjait. És elképzelem az osztálytársak családjában az otthoni, családi beszélgetéseket. És az én gyomrom is görcsbe szorul. A Pajtás újság egyébként az Interpress magazin nyomán egy „játékos” kísérletről is szól. Barna szeműekre és kék sze- műekre osztották fel az osztályt. „Egyik nap a kék szeműek számítanak alacsonyrendűeknek, másnap a barna szeműek, jó?” Délben a tanítónőt undor fogta el. A barna szemű gyerekek szemmel láthatóan élvezték, hogy kék szemű osztálytársaikat kínozhatják, gúnyolhatják. A kék szeműek pedig siralmas látványt nyújtottak: tartásuk és arckifejezésük, egész megjelenésük elárulta: le vannak győzve. U étköznapjainkban lép- *-*■ ten-nyomon belebotlunk hasonló „kísérletekbe.” Pénztelenek és pénzesek. Aktívak és nyugdíjasok. Akik otthon vannak — és akik ide menekültek. Cigányok és magyarok. Akik rászorulnak — és akik nem szorulnak rá. És tapasztalhatjuk: élesedik a hang. Fülsértőén. Már ez is torokszorító, egyet azonban semmiképpen nem szabad elfelejtenünk e rikácsolás közepette: kék szemű gyerekünk esetleg túlságosan is jól megtanulja majd a leckét. Es kideríti, hogy mi barna szeműek vagyunk. —ez állampolgárok is bizalmatlanul méregették kívülről. A (nem üdítőre) szomjazok viszont nagy ívben elkerülték, mert úgy hallották, szeszes italt ott egyáltalán nem árulnak. Ez persze ugyanúgy nem volt igaz, mint a magas árakról terjedő szóbeszéd. — Ügy tűnik, Monoron és környékén hozzászoktak az emberek ahhoz, hogy a kényelmet, a kulturáltságot, a csinos környezetet arányt alánul drágábban kell megfizetni. Mi másodosztályúak vagyunk, de árainkat a kategória alsó harmadában tartjuk — mondja Kollár János. — Szerencsére azért akadtak, akik csak a saját tapasztalataiknak hittek, bejöttek, visszajárnak. Lassan kialakul a törzsvendégkörünk. Igaz, mi is igyekszünk- alkalmazkodni hozzájuk. A vendégek kérésére kicseréltük a kényelmetlen „kakasülőket” egyszerű asztalokra. így valamivel többen is férnek el, és egy-egy társaság jobban el tud különülni. Igaz, hogy szelektálunk is, de nem az árakkal, hanem a színvonallal. Nem csupán csalogató Lehet, hogy Monor egyetlen ételbárjá ezzel együtt nem a szakma klasszikus szabályai szerint működik. De vajon az a jobb vendéglátós, aki betű szerint ragaszkodik az iskolában tanultakhoz, vagy aki rugalmasan alkalmazkodik a vendégek igényeihez? Ez persze költői kérdés. Viszont az már nem az, hogy miért szokunk el mi, magunk a jó színvonaltól, miért engedjük egyre lejjebb a mércét. Vajon méltó-e ma Monor főtere egy leendő városközpont képéhez? Reméljük, az lesz. De ahhoz- nemcsak pénzre lesz szükség, hanem kulturált, igényes koncepcióra is. Aminek biztató jele a Forrás Áruház háta mögötti üzletsor egyre szépülő látványa. Az sem csupán csalogató, hanem ízlésformáló is. Ugyanazért a pénzért. V. J. ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 260. SZÄM 1988. OKTÓBER 31., HÉTFŐ Halló, telefon? A helyzetünk alig változik Aki Ismeri Pest megye köz műhelyzetét, tudja, milyen nagy különbségek léteznek egyes területek között. Bár telefon jogi értelemben nem közmű, a legnagyobb arány- eltolódások mégis ezen a téren tapasztalhatók szőkébb hazánkban. A megye északi részein már azért zúgolódnak az előfizetők, hogy otthonukból nem hívhatják közvetlen tárcsázással nyugati rokonaikat, míg máshol egyetlen nyilvános állomásnak is őszintén örülnének az emberek. Közös pénzből Ám nyilvános állomások felszerelésével csak ott lehet javítani a telefonhelyzeten, ahol megvan ennek a műszaki háttere. Ráckevén és környékén van távhívóhálózat, ám a vonalak túlterheltek, Ugyanez a helyzet Sziget- szentmiklós térségében, de itt önerős telefonfejlesztésbe fogott a tanács szervezésében a lakosság. így rövid időn belül bővíteni lehet a meglévő telefonközpontot. Természetesen a telefonra váró családok pénze kevés lenne ehhez. A gazdálkodó egységek is beszálltak az akcióba, s a posta is sok millióval járul hozzá a beruházáshoz. Hasonló önerős hálózatfejlesztés kezdődött Pomázon, valamint Üröm és Pilisborosjenő községekben. Biatorbágyon az év végén új hálózatot adnak át, s ezzel ebben a térségben több mint 100 állomást kapcsolnak be. Mindebből látszik, ott sem olyan rózsás a helyzet, ahol már van távhívás. Ezek közé tartozik Érd, amelynek vonalai ugyancsak túlterheltek, a fejlesztésben is erősen el maradt. Márpedig egy olyan nagy kiterjedésű városban nem könnyű e tekintetben előrelépni. A megye déli részén, ahol mi élünk — Nagykáta, Monor és Dabas körzetében — a leg aggasztóbb a telefonhiány, hiszen ez a terület nincs, és jó ideig nem is kerül be a távhívóhálózatba. Látszólagos ellentmondás, hogy mégis ezen a részen állít fel kevesebb nyilvános telefont a posta. Jövőre a megye északi részén harminc, míg a délin csupán húsz fülkét szándékoznak felSzombati sportnap Pilisen Mozdulj az egészségedért! Mozdulj az egészségedért! jelszóval egész napos sport- programot szervez a KISZ Mo- nori Városi Jogú Nagyközségi Bizottsága 1988. november 5- én, szombaton Pilisen. Elkészült a versenykiírás és a forgatókönyv, amelyet a napokban eljuttattak valamennyi KISZ-alapszervezethez és sportegyesülethez. Délelőtt negyed 10-től lehet nevezni a különböző versenyszámokban Pilisen, a sportpályán. Kispályás labdarúgásban azonban — a várhatóan sok csapat miatt' — előzetes jelentkezéseket várnak november 2-ig a KISZ-bizottság címére: Monor, Kossuth Lajos u. 88., telefon: 115 vagy 156. A helyszínen lehet jelentkezni a sakk-, asztalitenisz- és lövészversenyekre. Most nézzük az egész napi programot. Tíz órakor kezdődik az ünnepélyes megnyitó, majd ezután már élesben mennek a dolgok. Indul a kispályás foci női és férficsapatok részvételével, egy-egy együttesben tízen szerepelhetnek, természetesen a cserejátékosokkal együtt. A játékidő kétszer 15 perc. Tornacipő vagy edzőcipő használata kötelező. Lövészetben légpuskával versenyeznek az úttörő leányok és fiúk, valamint az ennél idősebb korosztály egyaránt. Sakkban is várják a jelentkezőket a legapróbbaktól a felnőttekig, s ugyanitt asztaliteniszben is. Délután egy órakor kerékpáros gyorsasági verseny zajlik majd a sportnap keretében, amelyre saját járművel lehet benevezni. Másfél órával később a nagy október évfordulója tiszteletére emlékfutást tartanak, amelyen kisdobosok, úttörők, középiskolások és felnőttek is részt vehetnek. A versenykiírásból kitűnik, hogy igazolt versenyzők nem indulhatnak a különböző számokban. A helyi tömegsportegyesület teniszpályáját pedig az egész sportnap keretében ingyen használhatják az érdeklődők. A KISZ-bizottságon szívesen adnak tájékoztatást a sportnappal kapcsolatban az elkövetkező napokban. —ér szerelni. Ám a helyzet valójában az, hogy ahol nincs távhívás, ott elsősorban segélykérést szolgál a nyilvános állomás. A Budapest Vidéki Posta- igazgatóság ' igyekszik ezeken a területeken is valamilyen úton-módon megteremteni a távhívás lehetőségét. Dabason például két nyilvános állomás felszerelését tervezik. Egyiket a település centrumában, a másikat a Dabas Motel szomszédságában, az éppen úton lévők érdekében. Ezek a vonalak a kecskeméti távhívó- központból „élnek” majd, így nemzetközi távhívási lehetőséget is biztosítanak. Új nyilvános állomás Nagykátán is javítanak a telefonálási lehetőségeken. Ide a ceglédi távhívóközponthoz csatlakozó nyilvános állomást terveztek. A nagymarosi vízlépcső-beruházáshoz egy budapesti főközpontból építettek ki vonalat, s ezzel kapcsolták be az osztrák kivitelezőket a nemzetközi távhívásba. Lassú lépések Nem túl nagy lépések ezek a megye hírközléséneik fejlesztésében, de lassú haladás mindenképpen tapasztalható. És még kevesebb panaszra lenne okunk, ha az a néhány tucat nyilvános állomás mindig alkalmas lenne a telefonálásra. Csakhogy gyakoriak a rongálások, s ezek tettesei csak elvétve kerültek rendőrkézre. A posta a vandálokkal szemben úgyszólván tehetetlen. Csupán annyit tudnak tenni, hogy a postai kézbesítők bevonásával naponta ellenőrzik a nyilvános állomásokat. M. K. Kézilabda ’88 Szomorkodni nem érdemes Véget ért a nagy menetelés kétharmada, s a Gyömrői SE férfi NB Il-es gárdája, vezetői, segítői egyik szeme nevet, a másik pedig sír. Minden erőfeszítésük el lenére „csupán” a hetedik helyet szerezték meg a tizenkét csapatos középcsoportban, s ezért egy kicsit üröm vegyül az örömbe, hiszen csupán egyetlen pontocska hiányzott a hatodik helyhez. S hogy ez miért lett volna olyan fontos? Mert tavasszal rájátszás következik (a magyar kézilabda is átáll a nemzetközi őszi-tavaszi lebonyolítási rendszerre), s e gondtalan csapatépítés helyett még küzdeni kell a minél jobb helyezésért, legalább a 7—8. hely megszerzéséért. A 11. és 12. helyezett ugyanis kiesik, míg a 9. és a 10. osztályozót játszik az NB Il-es tagságért. Ezért tehát a „sírás' ám ha reálisan elemezzük a tavaszi-őszi szereplést, megállapíthatjuk. valós az elért helyezés, hiszen jó középcsapat Gyömrő, reméljük, továbbra is az marad. A huszonkét lejátszott találkozón szinte mérkőzésről mérkőzésre minden újoncvonást felvonultatott a csapat. Képesek voltak a legjobbakat is megleckéztetni (Kiskunmajsa), s viszonylag gyengébb csapatok ellen is magunk alatt szerepelni (Balassagyarmat, Tiszaföldvár). Az egyéni teljesítmények sem voltak igazán kiegyensúlyozottak. Szabó István kapus fantasztikus dolgokat volt képes bemutatni, Teljesítményében szinte minden összecsapáson jellemző volt, hogy a második félidőre melegedett igazán be. Akkor már alig hibázott, míg az első félidőben voltak gyengébb periódusai. Szabó Imre hol feltartóztathatatlan volt, hol pedig percekre eltűnt. Tavasz Barna jelenléte mindig többleterőt adott a csapatnak. Termelte is a gólokat, ha ott volt. Talán - bl> oontot sikerül gyűjteni gárdának, ha nem hiányzik hét mérkőzésen. Szécsi László ősszel tért vissza — vállát megoperálták — s a hosszú kihagyás meglátszott teljesítményén. Jövő tavasszal nagy szükség lesz gólerősségére. Nagy József hamar „kiszállt”. A 6. fordulóban elsza kadt Achillese (éppen harmadszor, hol a bal lábán, hol a jobbon), s bizony az igazi bal átlövő pozíciója csak részben oldódott meg. Rá sajnos, már aligha számíthat Gyömrő együttese. Horváth Lajos fantasztikus fanatizmusa, töretlen küzdőszelleme egyszerűen nélkülözhetetlen volt és lesz. Szél Szilárd a végletek embere volt már a megyei bajnokságban is. Most sem változott. Hol szórta a gólokat, hol a legtisztább helyzetekben is képes volt hibázni, ö is rettenetesen tud küzdeni, hogy aztán legyintsen egy-egy akció után. Fityka Tibor a kapuban főként hazai pályán tudta kedvét veszteni. Ehhez az kellett, hogy egykét „szakértő” megjegyzést tegyen rá. Novák István sérülten is vállalta a játékot. Sokszor hiányzott, s olyankor bizony nagyon hiányzott. Németh József a végére elkedvetlenedett. s leállt. Barabás Miklós már régen stabil kezdő lehetne, ha csak egy kicsit vagányabb és dörzsöltebb lenne. Somogyi Gábor nem keltett csalódást ha játszott. Szellő János főként a kapuban kapott szerepet, s ott megfelelt. Érsek Tibor alig felgyógyult, ismét megsérült, majd megint felgyógyult, aztán visszasérült. Talán a télen felépül. Hegyi Gábor igen gyorsan „otthon” érezte magát a fiúk között, noha csak hat fordulóra igazolt át Dabasról Gyömrőre. Jó lenne meggyőzni, hogy tavasszal is nagy szükség lenne rá. Mindent összevetve — a többi csapat körülményeinek ismereté-: ben — ez az együttes a „iegama- tőrebb” a többiek között. Talán csak a MAFC (egyetemisták) az a társaság, amelyik tisztán a játék kedvéért lép pályáira hétvégeken, Gyömrő mellett. Ezért nem vethető a játékosok szemére, hogy a hétköznapi edzéseken az vesz részt, aki éppen ráér. Ez tükröződik a teljesítményeken is. Az is igaz viszont, hogy aligha található közel s távol olyan szurkolótábor, mint Gyomron, akik pénztárcájukhoz nyúlva biztosították a minimumot ahhoz, hogy különösebb gond nélkül tudjon utazni, hosszabb távokon étkezni az együttes. Nem véletlen, hogy Gyomron nézik legtöbben a mécseseket, olykor 300 néző is biztatja a fiúkat, nem is eredménytelenül. Az 56.8 százalékos teljesítményben a szoros, utolsó pillanatig nyílt kétharmados bajnokság jó helyezésében nem kis részük van. Köszönet érte! Jövőre már a tornacsarnokban fogadja vendégeit Gyömrő. A csarnok minden bizonnyal olyan plusz, ami nemcsak a jelenlegi csapatnak jelent majd többletet, hanem az utánpótlás-nevelésnek is bázisa lesz. Végül álljon itt a tabella, ami azt bizonyítja, ott volt Gyömrő a jók között, s csak gólkülönbséggel szorult a hetedik helyre: 1. Kiskunmajsa 22 16 1 5 (+87) 33 2. Szarvas 22 14 4 4 (+75) 32 3. Dunakeszi 22 12 3 7 (+46) 27 4. DUTÉP SC 22 11 4 7 ( + 61) 26 5. B.-gyarmat 22 11 2 9 (+10) 24 6. Újkígyós 22 11 1 10 (+ 6) 23 7. Gyömrő 8. Tiszaföldvár 9. Lajosmizse 10. Kondoros 11. MAFC 12. Kunhegyes (Megjegyzés: 22 10 3 9 (—34) 23 22 10 2 10 (+14) 22 22 8 3 11 (+ 2) 19 22 8 2 12 (—59) 18 22 3 3 16 (—95) 9 22 3 2 17 (-101) 8 A vonal feletti csapatok a bajnoki címért, a vonal alattiak a helyezésekért és a kiesés elkerüléséért játszanak oda-visszavágós alapon 1989 tavaszán. A csapatok eddigi eredményeiket magukkal viszik.) Kulturális ajánlat Ecseren hétfőn 10 órától délelőtti matiné, 17.30-tól művészi torna óvodásoknak, 18-tól filmvetítés, 18.15-től dzsessz- balett kezdőknek, 19-től haladóknak. Gyomron 14-től 18 óráig Ludmann Mihály festőművész kiállítása. 15-től a batikszak- kör foglalkozása, filmvetítés 10.30-tól és 14.30-tól: A hercegnő és a robot (színes, szinkronizált brazil rajzfilm), 17.30- tól: Tüske a köröm alatt (színes magyar film), az úttörőházban 15-től nyitott ház, sportdélután, a rádió adóvevő szakkör nyílt foglalkozása. Mendén 16.30-tól könyvtári órák, 18-tól a népi együttes próbája és ifjúsági klubfoglalkozás. (ISSN 0133-2651 (Monori Hfrtap)