Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-26 / 256. szám

Egy csepp a tengerben Itt tehetek valamit az ügyért A Kossuth Művelődési Központ színháztermében a ^ napokban nagy sikerű segélykoncertet adtak a romániai J magyar mepekültek javára muzsikusok és színészek, í Néhányukkal az előadás után beszélgettünk is. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 256. SZÁM 1988. OKTÓBER 26., SZERDA Ebből én már nem kértem Mert keserű lett a szájízük jp Az áfész harminckilenc fiatalja kirándulást tervezett. ^ Az utazást az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda ^ ceglédi kirendeltségén rendelték meg. A felhőtlen hét- ^ vége a legnagyobb igyekezet ellenére sem jött össze. A ^ szervező, Veres János bosszankodó társai nevében fel- Ä kereste szerkesztőségünket. Könyörtelen buldózerek agyat smirgliző, dobhártyákat roncsoló robaja dübörög a né­zőtérre. Fent a színpad sötét­jéből kirajzolódik egy árva kapu: a hűtlenségre kénysze- rített léptek néma tanúja. A székely himnusz sorai hang­szórókon át is szíven ütik a hallgatót. S mintegy válasz­ként hangzik a fohász, a Him­nusz befejező versszaka, amit Mácz Ákos (a gimnázium szavalója) mond, hogy aztán egy szenvedélyesen tolmácsolt Reményik-verssel folytassa. Hacheleva Ludmilla és Dobozi Erika (a zeneiskola pedagógu­sai) két Csík megyei népdalt mutat be, amelyekben ott vib­rál az öröm és szabadság áhí­tata. Hortobágyi Zoltán (újságíró) szavai átizzanak a csenden: Ez a mostani, fájdalmas, to­rokszorító hűtlenség, aminek kapcsán összegyűltünk; ez a hűtlenség nem azoké, akik Székelyföldről, Kolozsvárról vagy a Szamosok vidékéről hozzánk érkeztek, menedéket kérni. Nem az övék! S e szomorú gondolatok után a publikum egy kicsit felléle­gezhet, amikor Hajdú Gábor és barátai lüktető, üde hang- szerelésű, kellemes muzsikája felcsendül. S máris éles a kontraszt, zuhanás a mélybe, ahogy Juhász Erika (a debre­ceni Karikás népi együttes tag­ja) a Hol vagy, István királyt énekli, panaszosan. (Juhász Erika: — Minden­képpen nemes ez a cél. Bízom benne, hogy mindenki meg­érezte, miért pont ezt a mold­vai népdalt választottam. Hogy ma itt valakikért léphettem színpadra, az csak növelte az érzés nagyszerűségét. Talán nem volt hiábavaló ez az est.) Horányi László (a Debreceni Csokonai Színház művésze) és a Hangfogó együttes tempera­mentumos, hangulatváltások­tól feszülő műsora az átlagos­nál ugyan hosszabb produkció, de igen tetszik a közönségnek. (Horányi László: — Öröm­mel vállaltuk a zenekarral ezt a dolgot. Számomra ma be­bizonyosodott, hogy minden pesszimista és lemondó véle­mény ellenére vannak még ügyek, amire össze lehet hívni az embereket. Elég szép számú publikum volt, ami rácáfolt a passzív rezisztenciát vallók filozófiájára. Igaz, hogy a 20 perces műsoridőt kicsit túllép­tük — szerettünk volna min­dent kihozni magunkból.) Az öregember éppen befe- ** jezte a reggelizést, ami­kor az ablakon kipillantva meglátta a fiatal postást. Fi­gyelte, amint az a kerékpár­ját a kerítésnek támasztja, aztán egy hatalmas táskából előveszi az újságokat és a zöldre mázolt kapun lévő lá­dába gyömöszöli. Az öreg még mindig mozdulatlanul ült a konyhaasztalnál és várt. Amikor úgy gondolta, hogy a kézbesítő már messze jár, las­san kiballagott a postaszek­rényhez. Kiemelte a lapokat és visszament a házba, leült s az újságokat maga mellé tet­te az asztalra. Immár tíz esztendeje volt nyugdíjas. Azóta szinte na­ponta ismétlődött ez a jele­net. Az utóbbi években ke­vés dolog érdekelte, de a na­pilapokról nem tudott lemon­dani. Igyekezett lépést tar­tani az új dolgokkal, de a legtöbb változást nehezen ér­tette. ,,Felbolydult a világ”, dünnyögte a fejét ingatva, ha valami szokatlan dolgot hal­lott a rádióban, a televízió­ban, vagy ha a napilapokban megjelenő írások között fede­zett fel valami „elképesztőt”. Különösen az utóbbi egy-két esztendő eseményei okoztak számára izgalmakat. Hogy ismét van jövedelemadó, ilyen-olyan egyesületek ala­kulhatnak, hogy az emberek különféle törvénytervezetek­ről vitatkoznak. És a gazda­ság! Hogy bajok vannak, rá­adásul a gondokat meg is ír­ják a lapokban. Sőt. nem kí­mélnek senkit csak a szenzá­ciót, a botrányt hajkurásszák ezek a firkászok! És az ered­mények? Mert igenis vannak Farkasházi István két általa megzenésített verset ad elő. Súlyos, veretes dallam szállt fel, miközben a háttérben vér- cseppekként hullanak alá Pat­kós Irma szavai, aki aztán az írok neked, anyám gazdag lí- rájú, fájdalmas énekére las­san előre jön, eszköztelen és mégis megrendítő, ahogy ki­bontakozik a homályból. Da­cosan biztatást sugall, amikor az Ide cövék kell, hogy az osz­lop álljont mondja — övé a legnagyobb siker. Rátóti Zoltán (a József At­tila Színház művésze) a gyötrődést, vágyódást, kétség- beesést és rajongást rakja egy­más mellé az érzések és érzel­mek tiszta palettáján, s az utolsó mondatokon átüt az el­múlás könyörtelensége is. Vas­taps. (Rátóti Zoltán: — Azzal, hogy itt fellépek, lándzsát tö­rök egy ügy mellett és valaki­kért. Hogy e műsor eléri-e a célját? A dolgok adminisztra­tív hátterét nem látom. Hal­lottam olyan mendemondákat, hogy a pénz nem mindig jut el oda, ahová kell. Remélem, most másképp lesz. Ez egy csepp a tengerben. Én itt te­Tavasszal elkezdődött a vá­rosi strand felújítása. Ennek az elképzelésnek egy részét sikerült megvalósítani, így az­tán júniusban a lakosság bir­tokba vehette a létesítményt. A főszezon befejezése óta to­vább folytatják a megkezdett munkálatokat. Most választják ketté a nagy medencét; a na­gyobbik részben mély víz lesz majd. Itt nyílik lehetőség a sportra, úszásra és az úszás­oktatásra. A kisebbik szelet, bármilyen hőfokú vízzel ke­verve. ugyancsak a gyerekek úszásoktatására, valamint a termálfürdőzők pihenésére szolgál. Ahhoz, hogy a strand télen is üzemelhessen, nem­csak a medencét kell szétvá­lasztani — hogy keverhető le­gyen a víz hőfoka —, hanem a főépületben is szükség van bizonyos átalakításokra. Ne­vezetesen folyamatban van a női és férfiöltöző fűtési fel­tételeinek kialakítása. Egyben megtörténik két-két zuhanyo­zó és WC elhelyezése. Hama­dolgok, amire ö maga is büsz­ke. A gyárakra, a városok és falvak átalakulására, hogy az embereknek nem kell ma már nyomorogniuk, hogy rengeteg az autó, hogy mindenki sza­badon utazhat külföldre, hogy béke van ... Lehetne tovább is sorolni, de minek! Ezek a mai fiatalok már úgysem ér­tenék meg, mit jelent a nyo­mor, az éhezés, a kiszolgálta­tottság. Bezzeg neki kijutott mindenből!, És most tessék, az egész élete munkáját kér­dőjelezik meg ezek a maiak! Ez egyszerűen elképesztő. Pe­dig ő mindig ezért az orszá­gért dolgozott. Több mint négy évtizeden át! Kezébe vette az egyik lapot és beleolvasott. A riport, amely különféle beosztású ve­zetők visszaéléseit taglalta, először elszomorította, aztán indulatossá tette, öt, tíz éve még nem voltak ilyen ügyek, vagy legalábbis nem kerültek nyilvánosságra, gondolta. Hát­ra-, majd előrelapozott. Egy közismert vezetővel készült interjú ragadta meg a figyel­mét. A reform szellemében megfogalmazódott nyilatkoza­ton elcsodálkozott. Ez sem je­lenhetett volna meg még há­rom-négy esztendővel ezelőtt, dünnyögte De ma már min­dent szabad ugye. a nyíltság vagy minek a szellemében. Itt van ez a vízlépcső-ügy is. Pedig, ha egyszer már eldön­tötték. hogy annak meg kell épülnie, akkor az úgy van iól! És ha nem, hát akkor is, mit szól bele mindenki abba. hetek valamit az ügyért. A kérdések magasabb szinten dőlnek el, abba nem szólha­tunk bele. Csak a tiltakozá­sunkat fejezhetjük ki.) Dinnyés Józsefnek különö­sebb erőfeszítés nélkül sikerül a közönséget rávenni egy kis közös éneklésre. (Dinnyés József: — Igazából nem én vágyóik a fő szervező, hanem azok a lelkiismeretes emberek, akik eljöttek és je­gyet vettek. S talán minden szereplő is, hiszen felajánlot­ták a tiszteletdíjukat. A fele­lősségünk pedig nem abból adódik, hogy vállal.iuk-e má­sok gondjait. Hanem a hata­lom megengedi-e, hogy segít­hessünk honfitársainknak. A testvériségre és tisztességre számítva megkaptuk a lehető­séget. Hiszek abban, a közön­ség kihallotta e műsorból, hogy itt elnyomottakról és nem kalandorokról van szó, akik átjöttek a határon. Ha Románia szerte rendbe jönnek a dolgok, akkor ezek az em­berek boldogan térnek vissza majd a szülőföldjükre. S re­mélem, lesz még hová...) S a publikum ütemes vas­tapsára valamennyi szereplő együtt énekli a finálét: Nagy­várad, Kolozsvár, Vásárhely, Hunyadvár... Világos, Seges­vár. F. F. rosan nemcsak fűtött öltöző­ben vetkőzhetnek és öltözhet­nek a víz szerelmesei, de egy kellemes hőmérsékletű folyo­són közelíthetik meg a me­dencéket. Így tehát már a zor­dabb napokon is üzemelhet a létesítmény. Mindig komoly gondot oko­zott a medence leürítése, mi­vel a Széchényi úti csatorna nem bírt a kizúduló hatalmas vízmennyiséggel. Ezért az ürí­tés rendszerét kettéválasztják és a jövőben a Rákóczi úti csatornahálózat is bekapcsoló­dik az elvezetésbe. Ily módon egymástól függetlenül is le­engedhetik az elhasználódott vizet a két medencéből. Ugyanakkor a feltöltést gyor­sabban megoldhatják. Emiatt a jövőben már nem kell szün­napot tartani. Miután a megkötött szerző­dés szerint haladnak a mun­kálatok, ezért minden remény megvan arra, hogy november közepétől a lakosság újra lá­togathatja a strandot. amihez semmi köze. Bezzeg, amikor még fiatal voltam, gondolta, nem volt itt okosko­dás ... Egy mozdulattal az asztalra dobta az újságot és a másik után nyúlt. Közben az jutott eszébe, hogy talán a televí­zióban. de az is lehet, hogy a rádióban pár hete olyasmi hangzott el, hogy a bajokért a firkászok a felelősek. Lehet ebben valami, tűnődött, hi­szen felelős beosztású embe­rek mondták. Lassan olyanok lesznek, mint a héják. Min­dent nyilvánosságra hoznak, mindenütt ott akarnak lenni. De a gazdaságot... nem, azt azért mégsem tudják tönkre­tenni. Ahhoz ők túlságosan kevesen vannak. Vagy még­sem? De a fiatalok fejét azért megzavarják ezekkel a nagy átalakítást sürgető iromá­nyaikkal. Nem lenne szabad engedni, villant át az öregem­ber agyán. A mozdulatlanság­ban erő van, a szigor pedig visszatartja azokat, akik túl­ságosan sokat követelnek ... Az öregembert a másik lap­ban megjelent írások még jobban felizgatták. A külpoli­tikai oldalakat kezdte bön­gészni, de amikor a Magyar- országgal kapcsolatos jelen­tésekre bukkant, s ezek ar­ról tájékoztatták, hogy ha­zánk egyre szélesebb körű együttműködést épít ki olyan országokkal is, amelyekkel ko­rábban ezt nem tette, az asz­talra dobta az újságot. A he­lyi lapért nyúlt. Ez legalább nem okoz majd számára csa­Kezelési költség — Szeptember 23-án kezdő­dött a mi kálváriánk... — Mi történt? — Ekkor jártam először az „Expressben”, 26-án pedig má­sodszor. Érdeklődtem, hogy miként utazhatnánk Sopron és Kőszeg környékére. A hölgy október 15—16-ot vagy 22— 23-át ajánlotta. Én az előbbi dátumnak örültem, mivel mi is ezt találtuk a legideálisabb- nak. Aztán 30-án betértem az irodába, elkészült az írásbeli megrendelés. S ekkor fizettem nekik — saját zsebből — ezer forint előleget. Furcsának ta­láltam, hogy miért van erre szükség. — Miért? — Azt mondták, ez a keze­lési költség. Vártuk, hogy me­hessünk, harminckilenc em­bert mozgósítottam. Mindany- nyian készültünk az útra. Akadt olyan kolléga, akinek a gyereke lemondta az iskolai kirándulást, hogy a szüleivel lehessen. Egyébként az ügyin­téző a megrendeléskor azt mondta, hogy kicsit későn mentem, szólhattam volna ha­marabb. De ha én az Express munkatársa vagyok, azzal kez­dem : megkérdezem, tudnak-e szállást adni, és két nap múl­va közlöm önnel. Október 10- én reggel 9-kor váratlan in­termezzo történt. — Éspedig? — Az irodából telefonált a vezető, hogy a tervezett idő­pontra nem jött össze a szál­lás. Kérem, délig érdeklődje meg, hogy hányán tudnának később eljönni? Azt feleltem: ne haragudjon, de mire én harminckilenc embert újra megkérdezek, az egy kis időbe telik. Kedden, 11-én fél 3-kor lódást, gondolta. Végigbön­gészte a cikkeket. Bár itt sem értett mindennel egyet, még ez okozta számára a legkisebb csalódást. Aztán felfedezte azt a kis keretes írást... Egy megdöbbentő tragédiáról szólt. Ismét elolvasta. Sanyika, az unokája jutott eszébe. Vele is valami hasonló történt... De nem. az csak véletlen volt! És különben sem így, meg annak már több mint három eszten­deje ... Ez nem ugyanaz az eset. Hisz nem is tudta senki, csak ő. Mert másokhoz Sa­nyika nem volt olyan őszinte, mint a nagyapjához. Csak ő szerette igazán, még a szülei sem kényeztették úgy. mint a nagypapa. Az egyetlen unoká­ja volt. . És akkor itt van ez a történet. Nem. ezt már nem szabad hagyni. írni kell ezek­nek az embereknek, hogy most már elég! Ne avatkoz­zanak bele mások életébe Igen. ez a megoldás. Ezek a firkászok senkit és semmit nem kímélnek. Meg különben is, ostobaság az egész! Nem ez történt, amit itt közölnek és nem is így Honnan veszik a bátorságot, hogy hazugságo­kat tárjanak ország-világ elé!? A z öregember indulatosan n ellökte magától az újsá­got. felállt az asztaltól és be­sietett a szobájába Leült megkopott íróasztalához, majd az egyik fiókból levélpapírt vett elő. Indulatai még min­dig nem csitultak, de azért igyekezett rendszerezni gon­dolatait. Toll után nyúlt, s a papír tetejére remegő kézzel azt írta: „Tisztelt szerkesztő­ség .. Csitári János visszamentem, hogy ne hara­gudjon, csak huszonhatan jön­nének. De ha őszinte akarok lenni, nekem sincs már nagy kedvem az egészhez. A válasz: megpróbál valamit. — Sikerült? — Kaptam egy üzenetet, hogy sínen van az utazás. Szerdán benéztem, s az iroda­vezető újságolta. Velemben mégis lenne szállás. Ebből én már nem kértem. Nonszensz dolog. Most ismét menjek oda mindenkihez, mégis rendben az október I5-e. Ehhez nem volt képem. Lemondom az utat. Akkor itt a papír és in­dokoljam meg a lemondást. Leírtam, hogy az „Express"- iroda hibájából maradt el az út, mivel a kért időpontban nem tudtak szállást szerezni. Ugyanakkor a két héttel ké­sőbbi ajánlat nem felelt meg. Erre ő: ez nekünk pénzbe ke­rül, levonják a kezelési költ­séget. Mondta, hogy nem tud­ja ideadni, ami visszajár. Majd szól nekem. Ami érthetetlen — Természetesen szóltak... — Vártam, majd csak csörög a telefon. Aztán 20-án elfo­gyott a türelmem. Bementem. A hölgy nagyon udvariasan kifizette a ... 800 forintot. S ezen pöccentem be. Mire föl vonnak le!? Hiszen harminc­kilenc ember programját tet­ték tönkre. S ennek még én viseljem a következményeit? Érthetetlen számomra. Az utazási iroda vezetőjével és ügyintézőjével is beszélget­tünk. — Mennyi idő kell ahhoz, hogy biztonsággal nevezhessen be valaki önöknél egy utazás­ra? Mucska Vilmosné (irodave­zető) : — Bizony, az őszi ta­nulmányi kirándulások idején nem árt legalább egy hónap­pal előbb jelentkezni. Ez kü­lönösen igaz Sopron és Kő­szeg környékére, amely talán a legkeresettebb. Mindeneset­re az áfész KISZ-esei csupán két héttel korábban rendelték meg az utazást. — Hogy kezdődött az omi­nózus eset? Enyedi Tiborné (ügyintéző): — A szervező szeptember 23-án érdeklődött nálam. Sop­ron és Kőszeg vidékére men­nének, s olyan szállást szeret­nének, ahol szórakozhatnak is. Én jeleztem hogy ne kés­lekedjen sokáig, mert nem ga­rantálhatjuk, hogy október 15- re — amit elterveztek — tu­dunk szállást szerezni. Erre ő: még nem dőlt el, hogy hányán kirándulná nak. Mucska Vilmosné: — Félre­értés ne essék, mi nem azt várjuk attól, aki betér érdek­lődni, hogy mindjárt pontos létszámot közöljön. Tulajdon­képpen öt-tíz fős eltérés nem számít — legfeljebb a busz­költség minimálisan magasabb lesz. Viszont mi elkezdhetjük a szervezést. Enyedi Tiborné: — A szer­vezőt kértem, hogy minél ha­marabb jöjjön vissza, mivel egy-két nap is sokat számít Ö lezserül azt válaszolta: majd benéz, ha aktuális lesz a do­log. Szeptember 30-án zárás előtt néhány perccel érkezett. Mondtam neki. kicsit elkésett a megrendeléssel, mert nem biztos, hogy sikerül szállást szerezni. De hát próbáljunk meg mindent... Pénteken dél­után 4-kor már semmit nem lehet intézni. Ráadásul nem hozott pénzt előlegnek — mondván, hogy a legvégén egy összegben fizet —, amennyi­ben én tartom magam a sza­bályhoz, akkor ebből csak 3-án lesz hivatalos papír. Az elő­leget — amit végül saját zseb­ből fizetett be — többszöri kérésre hozta el. Mucska Vilmosné: — Min­den igyekezetünk ellenére sem tudtunk szállást szerezni. Mi­vel nem találtam bent a mun­kahelyén, üzenetet hagytam neki, hogy keressen fel. Októ­ber 10-én bejött. Felajánlot­tuk, hogy a következő hét vé­gén négy fővel kevesebben mehetnének. Enyedi Tiborné: — Amikor mondtuk, hogy nincs szállás, egyetlen szóval nem említet­te, köszönöm, de az utazás tárgytalan. Ezért tovább szer- vezgettünk. Mucska Vilmosné: — Októ­ber 29-re elintéztük a szállást Velembe, a KISZ-táborba. Ám az ajánlatunkra azt felelte, hogy keserű lett a szájízük.., A központ dönt — Érthető vagy mégsem ...? — Nézze, mi figyelmeztet­tük arra szeptember 30-án, hogy a tervezett időpont túlsá­gosan közel van, s a szállással gond lehet. S nem hiszem, hogy egy-két hetes csúszás akkora zűrzavarral járt volna. — Az előleg visszafizetése sem ment simán. Mucska Vilmosné: — A le­mondólevelét továbbítottuk a központunk pénzügyi osztályá­nak — ott döntenek minden ilyen esetről — s ők utasítot­tak bennünket, hogy a csök­kentett összeget lehet kifizet­ni. — Nincs külön keretük önöknek, hogy a felmerült költségeket ne a megrendelő­nek kelljen viselnie? Mucska Vilmosné: — De igen. Amennyiben az út a mi hibánkból hiúsul meg, akkor ebből a keretből finanszíroz­zuk a kiadásokat. S az utas visszakapja a befizetett teljes összeget. — Ezek szerint nem önök a hibásak? Mucska Vilmosné: — Ügy érzem, hogy nem. Akkor kö­vettünk volna el hibát, ha idő­ben — másfél-két hónappal korábban — megrendelik ezt az utazást, és mi az utolsó héten lefújjuk a kirándulást. — A megkurtított előlegre miért kellett napokig várni? Enyedi Tiborné: — Nekünk el kell küldeni a pénzt Pest­re, csak minimális összeg ma­radhat itt. A kérdéses napon egyéb kifizetésünk is volt. így aztán nem tudtuk visszaadni a 800 forintot. Ugyanakkor a lemondólevelet továbbítaná kellett a központba, s amíg tőlük az utasítás nem érke­zett meg, mi nem fizethettünk. Fehér Ferenc Az abonyi könyvtárban Régészeti emlékek Negyedik napja látható a nagyközségi könyvtárban az Abony régészeti emlékei cí­met viselő kiállítás, amelyet Dinnyés István muzeológus rendezett és nyitott meg. A honfoglalás korából és még régebbről származó érdekes tárgyak, eszközök a községben, vagy annak határában részben ásatások, részben egyéb föld­munkálatok során kerültek napvilágra és ezúttal korok szerint csoportosítva az érdek­lődők elé. A szemlélő egyebek között láthatja, milyen eszkö­zöket, fegyvereket, ékszereket használtak igen-igen régen az itt élő elődeink, hogy nézett ki például egy csiszolt kőbalta. ISSN 0153—3500 (Ceglédi Hírlap) Indulat? Városi strand Folytatják a felújítást

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents