Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-26 / 256. szám
8 ^ßfifap 198S. OKTOBER 25., SZERDA Hímek M JJ • 1988. október 26. Szer- Dömötör napja. A nap kél 6.19 — nyugszik 16.38 órakor. A hold kél 16.51 — nyugszik 8.03 órakor. Szerdán már az ország nagy részén napos, a nyugati, délnyugati megyékben még felhős idő várható. Az északkeleti szél csak átmenetileg erősödik meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 5 és 10 fok között alakul. ELHUNYT HARDY GYULA AKADÉMIKUS Életének 61. évében elhunyt Hardy Gyula állami díjas, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a kémiai tudományok osztályának elnöke, egyetemi tanár. Temetése november 3-án, csütörtökön 11.40 órakor lesz az újpesti Megyeri úti temetőben. Nem mindennapi munkára vállalkozott Albert Miklós győri orgonaépítő mester, amikor Ruppert István főiskolai tanár, orgonaművész megbízását elvállalta: a művész lakásának egyik szobájába kellett orgonát építenie. A hét regiszteres, két manuálos, 510 sípból álló hangszer — amelynek leghosz- szabb sípja három méter hosz- szű — már elkészült, most az utolsó műveletet, a hangolást végzi az építő mester. Áz országban talán egyedülálló hangszerben sem importból származó, sem a kereskedelemben kapható termék nincs, ugyanis a hangszer készítője, minden alkatrészt sajátkezűleg készített el. Képünkön: Ruppert István naponta négy órát gyakorol az új hangszeren. — Könyvvásár. Budakeszin, az Erkel Ferenc Művelődési Központban megismételve a korábbi sikeres akciókat, ismét filléres folyóirat- és könyvvásárt • tartanak. A különféle kiadványokat az an- tikváriuminál is ■ alacsonyabb áron kínálják mindaddig, amíg a készlet tart. — Tehetség kerestetik. A Szentendrei Barlangszínház felvételt hirdet a most induló stúdiójába. A magúkat tehetségesnek érzők október harmincadikén délelőtt 11 órakor jelentkezhetnek meghallgatásra a Szentendrei Művelődési Házban. — Kamat plusz prémium. A Mönorvidéki Áfész a vállaltnál négy százalékkal többet, összesen tizenhat százalékos kamatot fizet az 1987-ben kibocsátott és 1988 végéig állományban lévő célrészjegyek után. Az Áfész a többletkamat adóját is magára vállalja. — Táncgála ’88. A francia- országi táncversenyre , utazó magyar csapat színes bemutató versenyét rendezik meg a Pomázi Művelődési Házban, november hatodikén délután 3 órakor. — Ápolónők tanfolyama. A Vöröskereszt Pest Megyei Vezetősége egyhetes tanfolyamokat szervez önkéntes ápolónők részére. A megye üzemeinek, vállalatainak önkéntes ápolónőit képezik tovább az elsősegélynyújtási és az egészség- nevelési tanfolyamokon. MIGUEL OTERO SILVÁ NYOLCVAN ÉVE született Miguel Otero Silva (1903—1985) venezuelai költő és regényíró, a Náción című napilap alapítója és főszerkesztője. Már egész fiatalon bekapcsolódott a haladó mozgalmakba; 1928-ban részt vett a Gómcz- diktatúra elleni diákfelkelés- ben, s tevékeny résztvevője volt a 30-as évek nemzeti szabadságmozgalmainak. Ezért azután több ízben is száműzetésbe kényszerítették. Külföldi tartózkodásai során bejárta Európát és Amerikát. Mikor visszatért hazájába, Venezuelába, ismételten bebörtönözték. A diktatúra elleni harc irodalmi megfogalmazása 1939-ben publikált Láz. című — önéletrajzi elemekre épülő — regénye. Ebben leszámol korábbi ideáljaival, s az önként és őszintén a nép mellé álló értelmiség útját mutatja be. Második regényével, az 1955-ben megjelentetett Kihalt házakkal tört be tulajdonképpen a latin-amerikai irodalom élvonalába. Ebben az elnyomás alatt sínylődő nép megrázó szimbólumát teremti meg. y. Nagy Imre professzor javaslata Folyamatos esticskövcíés — Korábban indul. Október 31-től a Volánbusz Zsámbék, Perbál, Piliscsaba járata reggel 6 óra ötven helyett 6 óra harminckor indul Zsámbékról. Művészeti Hetek Mai műsor A Zeneakadémián este fél 8-kor Rudolf Kerer zongoraestjére kerül sor. A művész Glazunov-, Rachmaninov- és Liszt-műveket játszik. A Budapesti Műszaki Egyetem Szkéné Színháza este 8 órakor bemutatja Bosch és Dürrenmatt művei nyomán az Ezeréves birodalom című darabot, a Tanulmányi Színház előadásában. A rendező: Somogyi István. Lehetséges környezetbarát módon is üzemeltetni a bős— nagymarosi erőműrendszert; a dinamikus energiaigény-követéssel elérhető, hogy naponként egyszer se kelljen teljesen lezárni a Duna folyását a dunakiliti tározónál — javasolta V. Nagy Imre, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora, a Hazafias Népfront Országos Elnöksége környezetvédelmi bizottságának elnöke nemrégiben a Környezet- védelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumnak, amerikai ta- nulmányútjáról hazaérkezve. A professzor elmondta: az 1984-es bostoni nemzetközi konferencián is meggyőződött arról, hogy a dinamikus energiaigény-követés — amely a bős—nagymarosi erőműrendszer működtetésénél is lényeges feladat lenne — megoldható. Amerikában és több nyugat-európai országban, ahol szükség van a csúcsrajá- ratásra, már régóta csak ilyen, az apró csúcsokat folyamatosan követő és az ökológiai szempontokat jobban érvényesítő üzemmódot használnak. A folyó természetes vízjárását így a duzzasztás idején sem akadályozzák meg lényegesen. Az 1984-es konferencián még vita volt az energiatermelésért felelős és az ökológiai szempontokat érvényesítő szakemberek között a dinamikus követési mód gazdaságosságáról. Akkor ott megbíztak egy nemzetközi bizottságot, hogy elemezzék ezeket a szempontokat is. A vizsgálat azóta bizonyította, hogy a di namikus igénykövetés nemcsak környezetvédelmi szempontból előnyös, hanem gazdaságos is. í 85-794 (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) Hétfőn és pénteken 10 és 16, szerdán 13 és 18.30 között A TELEFONNÁL AZ ÜGYELETES RIPORTER KÁNTOR MIKLÓS HA GONDJA VAN ÉS SEGÍTSÉGRE SZORUL, HÍVJA FEL VAGY KERESSE FEL! (Budapest V. kerület, Kossuth Lajos utca 2/a., I. emelet) m, Román nyelven Szép olvasási verseny Kedden a Békés megyei Kétegyházán megrendezték a hazai román nemzetiségi általános iskolások Dimitrie Cantemir szép olvasási és szép kiejtési versenyének döntőjét. A kétévente szervezett vetélkedőn ezúttal kilenc Csongrád, Békés és Hajdú-Bihar megyei nemzetiségi iskola tanulói vettek részt. A múlt héten megtartott iskolai versenyek legjobbjai jutottak el a kétegy- házi országos döntőre. A 25 diák korcsoportonként és iskolafajtánként mérte össze anyanyelvi ismereteit. A nemzetiségi tanulók a klasszikus román elbeszélő irodalomból, illetve román népmesékből olvastak föl részleteket s szavaltak román költeményeket. A nemzetiségi ifjúságot „szép román beszédre” nevelő mozgalom szervezője a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége, valamint a hazai románság könyvtári központja, a gyulai Mogyoróssy Könyvtár. Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből szlovák televízió 17.20: Vietnami expedíció 19.30: Híradó 20.00: Gyerekek és férfiak (Tv-sorozat) 21.C0: Dokumentumműsor Csehszlovákia megalakulásának 70. évfordulója alkalmából 21.40: Afrika (Angol dokumentumsorozat) 22.40: Flamenco (Dokumentumfilm) 2. MŰSOR 16.50: Esőkirálynő (NDK tv-mese- film) KADI« ES TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Időjárás 8.15: Mai programok 8.20: Eco-mix 8.50: Nótacsokor 9.37: Beszélni nehéz 9.49: Dalposta 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Irodalmi világjárás 10.35: Müsorajánlat 10.40: A Rádió Dalszínháza 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv 13.00: Klasszikusok délidőben 14.09: Hírek. Időjárás 14.10: A magyar nyelv századai 14.25: Operaslágerek 15.00: Zengjen a muzsika 15.30: A véges végtelen 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Zeneiskolásoknak — zeneiskolások muzsikálnak 16.23: Százszorszép Színház 17.00: Múltidéző 17.30: Ipargazdák 17.35: Táncházi muzsika 18.02: Esterházy Péter: A kitömött hattyú 18.15: Hol volt, hol nem volt... 13.25: könyvújdonságok 18.30: Esti magazin 19.15: A Rádiószinház bemutatója 20.25: A külpolitikai rovat műsora 20.55: Az Aranyterem 22.00: Hírvilág 22.30: Vallások világhíradója 23.00: Zenetörténeti értéktár 23.33: Hangszerszólók 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után PETŐFI RADIO 4.30: Reggeli zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Külpolitikai figyelő $.00: Hírek. Időjárás. Útközben 9.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Kartáncosok 12.25: Útikalauz üdülőknek 12.30: Postabontás 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.05: A tegnap slágereiből 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Bécs üdvözli Budapestet, Budapest üdvözli Bécset! 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben 15,05: Hozott anyagból 16.05: Tartóshullám 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben 17.03: Kölyökrádló 17.30: ötödik sebesség 18.30: Garázs 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben 19.05: „Yu-rock” 19.35: Nóták 19.55: Albumajánlat 20.50: Tükörképek 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben 21.05: Veszélyben 21.30: Közkívánatra! 23.00: Hírek. Időjárás 23.10: Venezuelai dallamok 23.50: Virágénekek 0.15: Éjfél után BARTÓK RADIO 6.00: Muzsikáló reggel 9.03: Időszaki kiállítások 9.08: Solti György operafelvételeiből 9.55: Világhírű előadóművészek felvételeiből 11.05: Pillanatkép 11.10: Napjaink zenéje 12.35: Madrigálok a szerelemről 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Bioritmus 13.25: Menetrend 13.35: Operába hívogató 14.03: A Rekkenzc együttes felvételeiből 14.26: Slágerről slágerre 15.03: Tosca 15.49: Magyar zeneszerzők 16.29: Carlo Maria Giulini vezényli a Chicagói Szimfonikus Zenekart 17.50: XIII. Bartók Béla nemzetközi kórusverseny 18.30: V materinskom jazyku 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Iskolarádió 19.35; A Bécsi Szimfonikus Zenekar hangversenye 20.50: Dzsessz 21.33: A PAF-műsor 22.00: Zenekari muzsika 23.00: Peter Handke: A balkezes asszony 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 8.55: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.00: Képújság 9.05: Szerelemmel látni 10.45: Abrahám gyermekei 11.10: Képújság 16.35: Hírek 16.40: RTV-közönségszolgálat 16.45: Cim-cim 17.10: Tévétorna 17.15: Reklám 17.25: Ü. Dózsa—Girondins Bordeaux 19.15: Esti mese 19.25: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Új Nyitott Könyv 20.55: „Fantasztikus utazás’* 21.30: Reklám 21.35: Műteremben 22.20: Népdalkórusok 22.30: Népek, kultúrák 23.13: Híradó 3. 2. MŰSOR 19.05: Képújság 19.19: Nachrichten. Hírek német nyelven 19.15: Vállalkozók, vállalkozások 19.30: Bizánc ezer esztendeje 20.00: Színházi este .., 22.05: Híradó 2. 22.20: Zanzibári vakáció 22.45: Képújság 17.55: Orosz nyelvtanfolyam gyerekeknek 18.30: Fiatalok sportja 20.40: Tv-játék 22.00: Világhíradó MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 6.35: Dokumentumfilm Uzbegisztánról 7.25: Rajzfilm 7.40: Hírek 7.50: Világjárók klubja 13.30: Hírek 15.00: Hírek 15.05: Az osztrák tv műsora 15.50: Labdarúgó BEK, UEFA Kupa 19.00: Híradó 19.50: Koncert 20.00: Labdarúgó KEK Roda (Hollandia)—Metallisz (Harkov) A szünetben: Világhíradó 22.00: Giselle (balett) 23.22: Hírek 23.27: A nevetés körül A temcíő csendje Október végén, november elején az emberek figyelme fokozottabban fordul a sírkertek felé. Emlékeznek rokonokra, barátokra, munkatársakra. Virágba borulnak a temetők, gyertyák fénye világítja meg az estbe hajló szürkületet. Az elhunytak birodalmáról szól Radó Dezső közelmúltban megjelent könyve: A temető csendje. Újságok foglalkoztak korábban is e témával, de kötetbe gyűjtve még nem találkoztunk ezekkel a gondolatokkal. A címválasztás Ver- cors-kötetre emlékeztet, a könyvben riport, tanulmány, emlékezés váltja egymást. A szerző érdeme, hogy a történelmi áttekintésen túl, bemutatja azt a tevékenységet, amelyet a társadalmi munka- megosztás e szomorú posztján állók végeznek. Pest megyével öt oldalon keresztül foglalkozik a szerző, akit Balogh János, a Pest Megyei Temetkezési Vállalat igazgatója tájékoztatott. Évenként több, mint tízezer esetben segédkeznek a végső aktusnál. Megyénkben 200 temető van, 61 településen van megbízottjuk. Jólesik nekik néha a hozzátartozók részéről elhangzó, csendes „köszönöm”. Papp Rezső Magyar—csehszlovák együttm üködéssel Óriás uszály Harasztiból Az épülő Duna—Rajna-csatorna új és minden eddiginél nagyobb feladatokat ró majd a folyami áruszállításra. A várhatóan növekvő igények kielégítésére hajóparkjának bővítésével és korszerűsítésével készül már most a MAHART. Ennek megvalósításában fontos szerep jut a Du- naharaszti Hajóműhelynek, ahol befejezéséhez közeledik annak a 78 méter hosszú és 11 méter széles uszálynak az építése, ami a magyar—csehszlovák együttműködés keretében készül. Az 1600 tonna áru befogadására alkalmas óriás hajó egyaránt szállíthat majd ömlesztett és darabárut. Korszerűségét jelzi, hogy működtetéséhez egyáltalán nem lesz szükség személyzetre, mert a bárkát nem vontatják, hanem tolatják. Ily módon irányítása a tolóhajóról történik- Az , uszálynak t^li bér állásra nem lesz szüksége, mert a hozzá csatlakozó tolóhajó mindaddig közlekedhetik majd, ameddig a folyam teljes hosszában be nem áll. A két ország közti együttműködés keretében a dunaha- raszti műhelyben Csehszlovákia részére készülő uszályokhoz a komárnói hajógyárban építik a tolóhajókat a MAHART részére. K. Z. A dobosi tsz-böl Üdítő, fagylalt A dabasi Fehér Akác Termelőszövetkezet már a jövő nyárra készül. Két éve határozták el, hogy eddigi tevékenységüket fagylaltgyártással egészítik ki. A gépek beszerzése és telepítése könnyen ment, hosszú időbe telt viszont az új csomagolóanyag engedélyeztetése. A másik újdonságuk az az üdítőital-család, amelyet .fogyókúrázók és diétázók is fogyaszthatnak. Reményeik szerint jövőre 120 ezer liter, üdítőt.adnak ,«1 és teljes kapacitással működhet a fagylaltgyártó gépsoruk is. Motorkerékpáros-baleset Nekiment a íogaíuak Kanyarodás közben. Cegléden Bán Mihály 36 éves gépkocsivezető kanyarodás közben, a szabályokat megszegve összeütközött egy őt előző motorkerékpárossal. A balesetnél a motorkerékpárt vezető 17 éves Medek Lajos és utasa, a 17 éves Csernus András megsérült. Figyelmetlenül. Gyálon Si- mándi István 23 éves villanyA Pest—Nógrád Megyei Állaiforgalmi és Húsipari Vállalat Váci Gyára felvesz számvifeliosztály-vezetőt, közgazdaságiosztály-vezetőt, belső ellenőrt, húsraktárost, rendészeti dolgozót. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. Cím: Vác, Rádi út 11-13. 2600. Telefon: í 1-566. szerelő személyautóval figyelmetlenül haladt, és nekiütközött az előtte szabályosan közlekedő lovas fogatnak. A lovás kocsit hajtó Szallai József 40 éves fuvaros és utasa, Böczkli Ádámné 38 éves háztartásbeli súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség tovább vizsgálja a balesetek körülményeit. AUTÖSORSZÄMOK BUDAPESTEN Trabant Limousine Hycomat 1 051 Trabant Combi Hycomat 150 Trabant Limousine Speciál 16 142 Trabant Combi 5 407 Wartburg Standard 4 271 Wartburg Special 5 622 Wartburg Special, tolótetős 17 381 Wartburg Tourist 4 842 Skoda 105 S 12 889 Skoda 120 L 28 963 Lada 1200 47 958 Lada 1300 S 24 442 Lada Szamara 2 637 Lada 1500 16 284 Lada Combi 1 353 Lada Niva 851 Polski Fiat 126 P 3 969 Dacia Limousine 17 511 Dacia Combi 4 607 Dacia TLX 8 858 Zastava 20 192 ÁB casco az Ön igényei szerint Állami Biztosító Pest megyei Igazgatóság A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Meglelenlk - vasárnap kivételével — naponta. - Főszerkesztő: Bárd András. -* Főszerkesztő-helyettes: Alkus István, Csulák András. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRAN YITÓSZAM: 1446. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest. Blana Lujza tér 3 1959 Felelős kiadó:-.: Vágnei Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal, központi telefonja: . _____________ 3112-399 és 334-300. — Szerkesztőségi titkárság: 382-339. FIÖKSZERKESZTÖSÉGEINK: C I-{. I.L U1 HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér I., I f. |9 2701. Telefon: 11*400. - GRDl H ÍRLAP Érd Engels u 1—3 2030. Telefon: 45-352. GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 10 Pf. II 2100 Telefon: 20-796 MONORI IIlRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf 51 2201 Telefon: 157. - NAGYKOROS!'HÍRLAP,' Na-ykőrös. Hösök tere 5 2730 Telefon: 51 -398 - VÁCI HÍRLAP, Vác. Lenin út 45. PT 32. 2601. Telefon: 10 095 - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: Csöndé* Zoltán vezérigazgató'’— Terjeszd a Magyar Posta. Előfizethető bármely nlrlapkézbesltő postahivatalnál, a nirlapkézbesltöknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HFLIR) Budapest XIII lehel- u. 10,'a — 1900 -, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIK 215—96 162 pénzfo-galmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 1.80 Ft; 12 oldal 2.20 Ft. Előfizetési díj- egv hónapra 43,- Ft. egy negyedévre 129.- Ft. félévre 238,— Ft. egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516.- Ft. - ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Cég« léül Hírlap) ISSN 0203—5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monon Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykörösi Hírlap). ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap). PEST MEGYEI HÍRLAP