Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-13 / 245. szám
Kisdctosok jutalma volt A Pest Megyei Űttörőelnökség szervezésében hajókirándulás volt a jutalma a Petőfi iskola 3/b osztályának. A lelkes nebulók kisdobosként a Vakációakció, a naptárárusítási verseny, majd a Hungaroring-sportversenyben értek el jó helyezést. Ennek jutalmaként vehettek részt a Budapest—Visegrád—Budapest hajókiránduláson. Útközben neves művészek szórakoztatták a mintegy 700 tagú gyermeksereget (Varga Irén felvétele) Sikert hozott a börze Hiánycikkeket kínáltak Az egyik legsikeresebb volt az eddigi marketingbörzék sorában a napokban megrendezett, immár 23.‘őszi börze. A nyitva tartás három napja alatt több mint 900-an keresték fel a hiánycikkek vásárát a Metró Klubban, ahol 140 vállalat és szövetkezet kínálta feleslegessé vált anyagait, termékeit. A kínálat értéke meghaladta az 1,2 milliárd forintot. A forgalom értéke 61,5 millió forint volt, s ezzel ösz- szesen mintegy 620 millió forint értékű elfekvő készletet juttattak vissza az eddigi marketingbörzék a népgazdaság vérkeringésébe. Igen nagy kereslet mutatkozott a csapágyak, a különböző elektromos anyagok, a vaskohászati termékek, a tehergépkocsi-alkatrészek iránt. Ezekből szinte maradéktalanul sikerült kielégíteni az igényeket. Faanyagot is sokan kerestek, de hiába, ebből nem volt felesleges készlete a vállalatoknak. Sok fogyott a hiánycikknek számító csavarokból, s szép számmal vásároltak — elsősorban kisiparosok — ki- sebb-nagyobb használt gépeket. A legtöbb árut a Csepel Autógyár, áz Aluker, a MÁV értékesítette, a legnagyobb tételekben a Metalloglöbus és a Magév vásárolt. Nem volt túlságosan nagy érdeklődés az ipari kapacitások börzéjén, bár volt néhány jelentkező, aki vállalkozna az Autóker által keresett alkatrészek gyártására. Színházi előadás A Kecskeméti Katona József Színházban ma este 7 órakor: Mária főhadnagy. Bérletszünet. A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 245. SZÄM 1988. OKTÓBER 13., CSÜTÖRTÖK Záhonynál dugóban vesztegelnek a fuvarok Jól szervezték meg a rakodást A vasúti forgalomban északi határainkon keletkezett torlódás hátráltatta-e a nagykőrösi vasútállomás szállításait? Kérdésünket Gál László ál'lomásfőnök-helyettesnek címeztük. — A Csehszlovákián át Lengyelország felé tartó árutömegben a Nagykőrösön feladott igen kevés. Ennél sokkal nagyobb gondot jelent a záhonyi dugó, amely miatt körülbelül egy hete elrendelték az áruforgalmi korlátozást. Ez azt jelenti, hogy az úgynevezett kontingentálóbizottság szabályozza a szállítások fölfutását fontossági sorrend szerint. • Mi az oka, hogy a hónapokon át zavartalan teherforgalom szinte egyik hétről a másikra elakadt? — Ősszel a Szovjetunióba irányuló szállítások mindig megszaporodnak a friss mezőgazdasági termények — alma, gabona — beléptével. A szovjet fél átrakó kapacitása ehhez kevés. Tudomásunk szerint a MÁV részéről az importáruk fogadása zavartalan. • A vasút tehát számol a torlódással, vajon az exportáló cégek is? — Természetesen már nyár vége felé megkezdődik a rakodási kampány, hogy amit csak lehet, még az őszi csúcs előtt útnak indíthassunk. Meg is lett az eredménye, a harmadik negyedévben 53 ezer tonna késztermék gurult ki az állomásról, 5 ezer ' tonnával több a tervezettnél. A szeptemberi forgalom kimagasló a 20 ezer tonnával. A konzervgyáriak remekül megszervezték a folyamatos rakodást, ott majdnem 14 ezer tonna volt a múlt havi teljesítmény. Lecsónak váló fehér Szezonban még a paprika A kínlódva pirosodó paradicsompaprika kintléte miatt nem tudunk még végleges leltárt fcsinálni az áfész felvásárlási osztályán. Sajnos, egyes termények tényszámai- val sem lehet nagyon dicsekedni. Ha a területet és a vetőmag mennyiségét nézzük, akkor legalább 3 ezer tonna Hatvanesztendős az Arany János Múzeum II. Jelentős feladata a városnak NEHEZEN tudott gyökeret verni a múzeum a nagy múltú s a közelmúltban sarkalatos társadalmi-gazdasági, politikai változásokon keresztülment Nagykőrös városában. A városi múzeum, kívül esve a központból, nem vált a nagykőrösiek zarándokhelyévé, a kultúra megbecsült otthonává. Csupán a gimnázium ért eil sikert e téren: 1957-ben, az iskola fennállásának 400. évfordulóján felavatásra kerülhetett a gimnázium épületében az Arany János Emlékmúzeum, melynek gondozását a nyugalomba vonuló jeles Arany-kutató tanár, dr. Toros László vette át. A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága 1962-ben alakult meg, s a megyei múzeumszervezetbe került az emlék- kiállítás Is 1964-ben. Itt az irodalomtörténeti gyűjtemény kapott helyet, míg az Arany János Múzeumban a gyarapodó régészeti (nyársapáti, földvári leletanyag, s dr. Ba- lanyi Béla 1958—1964 között, Nagykőrös határában végzett ásatásainak dokumentációs és tárgyi anyaga), néprajzi (jelentős tárgyvásárlás V. Faragó Eszter értékes gyűjteményéből), úgyszintén a numizmatikai, s a képzőművészeti gyűjtemények kaptak helyet, a meglévő irodalmi törzsanyag mellett. A városi tanács vb 1971- ben határozott a megyével közösen a múzeum fejlesztéséről. Ennek eredményeként állhatott munkába 1972. július 3-án egy főállású néprajzos, aki egyben a múzeum igazgatója is lett. A két múzeum egyesítésére 1974-ben került sor. 1976-tól irodalomtörténész muzeológus is dolgozik a múzeumban, 1981 ben régész is munkába állhatott. Az idén ünnepli 10 éves fennállását a múzeum rangos, országosan is elismert állandó kiállítása, amelynek Hej, Nagykőrös híres város a címe. Tíz éve már teljes körű közművelő programot valósít meg a múzeum: az 1979-ben megnyitott Fejfák a Duna-Tisza közén című állandó kiállítás mellett számos képzőművészeti, néprajzi, régészeti, irodalomtörténeti kiállítás került megrendezésre. Ezek Nagykőrös kultúráját, Arany János szellemiségét hagyományozzák, illetve kapcsolatot teremtenek az országos jelentőségű művelődéssel, tudományossággal, művészeti törekvésekkel. (Arany-centenáriumi kiállítás, Kodály emlékkiállítás 1982- ben, Vági István, Dezső Kázmér centenáriumi kiállítás 1983- ban, Remsey Jenő nagykőrösi születésű festőművész emlékkiállítása 1985-ben, a Matyóföld népművészete, Molnár Elek keramikusművész kiállítása 1986-ban, Mezővárosi építészet című kiállítás 1987-ben stb.). A múzeum tudományos műhely is: jelentősek a régészeti, irodalomtörténeti és néprajzi kutatások, melyeknek eredményeit tanulmányok, könyvek fémjelzik. A múzeum három kiadványsorozattal is rendelkezik: az Acta öt kötete jelent meg 10 év alatt, s a Kismonográfia sorozatnak 7 kötete látott napvilágot. . A kiadványok sikerét mutatja az Archívum sorozat első kötete is, az Arany-kéziratok facsimile kiadványa, amely 1986- ban megérte a második kiadását is. A múzeum tudományos műhely szerepét fémjelzik az országos és interdiszciplináris konferenciák: 1980-ban volt a Halottkultusz, 1982-ben a Lauborkának kellett volna teremnie a körösi határban. Ehelyett alig 2100 tonna lett a végeredmény. A gyenge felhozatalt tekintve a paradicsom viszi a pálmát 1400 tonnával, a patisszon pedig a többéves termésátlagnak harmadára esett vissza. Kék szilvából 500 tonnát remélt a szövetkezet, ehelyett 200 tonnát hoztak telepeire, összességében úgy 80 százalék erejéig teljesült eddig a fel- vásárlási osztály éves terve. Sokat nem szépülhet a statisztika, hiszen már csak a lecsónak való fehér és a salátának szánt paradicsompaprika a telepek fő cikke. Ez utóbbinak korlátlanul vevője a konzervgyár. Konkrét időpontot még nem tudunk, de hírlik, rövidesen megkezdődik a bronzos és zöld termés felvásárlása is. Macskajajra orvosság Kína Sanhszi tartományának közigazgatási központjában, Hszianban egy hagyományos kínai gyógyszereket készítő gyár olyan újfajta orvosságot kísérletezett ki, amely néhány óra leforgása alatt tökéletesen elmulasztja az italozás utáni másnaposság érzését. A gyár vezetői az új csodaszerről csupán annyit hajlandók elárulni, hogy ősi kínai császári recept alapján készül, és legfőbb hatása abban van, hogy megnehezíti az alkohol májba jutását és az idegrendszerre gyakorolt stimuláló hatását. Amennyiben az orvosságot italozás előtt veszi be az ember, a gyár illetékese szerint akár a kétszeresét fogyaszthatja a különben veszélyes alkoholmennyiségnek, anélkül, hogy berúgna. Apróhirdetések 160 ezer. Ft készpénz, plusz bankkölcsönnel. OTP-átvállalással lakásmegoldást keresünk. Leveleket: Cegléd, Szövetség u. A. ép. íszt. 1. Eladó 2 db 120xl50-es Soía hőszigetelt bukó- ablak, régi áron, 5000 Ft/db. Érdeklődni: Nagykőrös VIII., Jósika u. 12. vagy Fogara- si u. 38. Eladó Nagykőrös, II. j. Lencsés-Világos dűlő 32. alatti tanya. — Érd.: a helyszínen. Eladó Nagykőrös, Bem József utca 7. szám alatti kertes ház. Érdeklődni mindennap a helyszínen. Bárány utcai lakótelepen 42 négyzetméteres fűtött garázs eladó v. üzlethelyiségnek raktárnak kiadó. Érd.: Kocsér. Határcsárda. 3 szabás összkomfortos, kertes családi ház eladó Nagykőrös, Kolozsvári út 17. Érdeklődni a helyszínen v Kocsér. Határcsárda. Eladó 600 négyszögöl zártkert a Bokros legelején, Imaház dűlőben, és Tetra munkagép tartozékaival. — Érdeklődni; Vágl István u. 25. Hosszúhátban 600 négyszögöl zártkert, bekerítve, kúttal eladó. Érdeklődni: Szűcs Ambrus, Csík- vár dűlő 14. Ládagyári vasúti átj áróhoz öt perc. 130 literes boroshordó és 2 db szekrény eladó. Nagykőrös IX., Tetétlenl 6. sz. _______ B alia G. u. 54. szám alatti külön bejáratú fél ház eladó. Tanya eladó. Nagykőrös, Lencsés-Világos dűlő 75.. özv. Kecskés- né. Eladó szoba, konyhás kis családi ház. Nagykőrös, Túrán u. 17. — Érd.: szombat, vasárnap__________________ Komfort nélküli 2 szobás családi ház eladó, Nagykőrös, Tormás utca 23/A (zsákutca). — Erg.: 4—7 t ráig. ______ C saládi ház eladó. Nagykőrös, Cslpvári u. 4. Érd.: 2—4-ig. • Az októbert viszont lemaradással zárják? — A tizedikével kezdődő héten már nem kapott a gyár vagont, raktárra csomagol. Ez egyrészt a többlet-anyagmozgatásban jelent ott veszteséget, valamint jelentős költséggel jár azoknak az egységrakományoknak a téliesített csomagolása, amiket jó esetben még a fagyrendelet előtt kiküldhettek volna. • A többi cégnél is Ieblok kőit a fuvarozás? — Mint említettem, a záhonyi forgalmat kivéve nincs gond. A belföldi forgalom is zavartalan, ennek veszi elsősorban hasznát a második legnagyobb szállíttatónk, a Nefag is. Újabban a Mészáros Tsz is partnerünk lett a sörárpával, a kocséri Petőfi Tsz pedig a rozsot küldi vasúton. O Mi a véleménye, az exportforgalomban meddig tart a patthelyzet? — Hivatalos állásfoglalás még nincs az ügyben. A sokéves tapasztalat azt mondat ja, hogy az év utolsó két hónapjában ismét elengendő lesz a vasúti kapacitás. Év végéig mindenünnen kiszállítás ra kerül a megrekedt árutömeg. —ay S'cvjet művek Könyvbemutató A moszkvai Nauka Kiadó, valamint az Uzbég Tudományos Akadémia Fan Kiadójának könyvújdonságaiból nyílt kiállítás Budapesten a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. A két szovjet vállalat és az Akadémiai Kiadó közös bemutatóját — amelyet október 16-ig láthatnak az érdeklődők — Lidia Boriszovna, a szovjet tudományos akadémia elnökségének képviselője és Azim Halikov, a Fan Kiadó igazgatóhelyettese; az Akadémiai Kiadó nevében pedig Hazai György főigazgató nyitotta meg. A szovjet tudományom könyvkiadás képviselői -már több ízben bemutatkoztak hazánkban legjelentősebb műveikkel. Ezúttal a Nauka és a Fan Kiadó mintegy 350, az utóbbi - két évben kinyomtatott kötetét tárják a nagyközönség elé. Felsorakoztattak könyveket az irodalom, a nyelv-, az állam- és jogtudományok -területéről, s bemutatnak történelemmel foglalkozó és műszaki, illetve természettudományi témákban megjelent ismeretterjesztő műveket, szótárakat. Kiállítottak szovjet és magyar tudósok közös kutatási eredményeit tartalmazó könyveket is. A Fan Kiadó budapesti kiállításának viszonzásaként november 11-én Taskentben az Akadémiai Kiadó mutatkozik be tárlaton a teljes kiadói tevékenységét illusztráló anyaggal. Kartonozás a rendelőben Változások Október 10-től megváltozott a szakorvosi rendeléseken a kezelésekre jelentkezés módja. Az eddigi gyakorlattal szemben, a sebészeti, ideg- gyógyászati, szemészeti, nő- gyógyászati, belgyógyászati, fül-orr-gégészeti vizsgálatra hétfőtől a központi kartono- zóban kell jelentkezni. Sporthírek Pörge Rita remekelt Szép környezetben, széles, de kellemes időben, a fővárosi Népstadionban, 54 számban közel ezer indulóval rendezték a serdülő B korcsoportos atléták országos bajnokságát. Kedvező fogadtatásra talált az újítás, mely szerint az eredményhirdetésnél a győzteseknek edzőik adták át a díjakat. A Nk. Kgy. Kinizsi két fiatalja a 14 éveseknél indult, gerelyhajításban. Rétsági Oszkár edző ezeket mondta szereplésükről: — A leányoknál Pörge Rita igen jól versenyzett, 42 méter 34 centiméteres, ifjúsági aranyjelvényes és felnőtt II. osztályú szintű eredménnyel (!), két és fél méteres előnynyel, 27 fő közül országos bajnokságot nyert. Szabó Károly óriási első dobását a bírók nem fogadták el, szabályos volt, de hiába reklamáltunk. Karcsit ez lelkileg úgy megviselte, hogy később nem volt érvényes dobása. Ez volt a körösi dobóatléták idei negyedik országos bajnoki címe és az utóbbi tíz évben (előbb a Nk. Pedagógus SE, majd a Nk. Kgy Kinizsi színeiben) a dobócsoport tizenkettedik országos bajnoki aranyérme. Ritka szép sorozat, melyhez gratulálunk! „Egy perc alatt 230 gyerek születik a világon és 8 öt éven aluli hal meg az éhségtől, alultápláltságtól vagy fertőző betegségek következtében” — szólt a tájékoztató a magyar fővárosban, a Sport Aid-fu- tás, a világfutás napján. Százhuszonhét országban futottak annak érdekében, hogy több legyen az egészséges gyerek a világon. Nevezési díjukat Budapesten az afrikai, valamint a hazai mozgássérül gyerekek javára ajánlották fel a résztvevők. A Népstadionban és környékén négyezren futottak a nemes cél érdekében, s közöttük volt a nagykőrösi veterán id. Bocskai László is. Szolnok város nyüt nemzetközi atlétikai bajnokságán nem sikerült a körösieknek indulni: egyikük megsérült, másikuk száma pedig elmaradt. A fővárosi Traubi-futáson anyagi okok miatt nem vettek részt a toldisok. FIATAL BIRKÓZÓK Egy időben két viadalon szerepeltek a Nk. Kgy. Kinizsi SE birkózói. Szegeden száz indulója volt a területi meghívásos úttörő A korcsoportos kötöttfogású versenynek. Körösi vonatkozású eredmények a következők. A 28 kg-osok súlycsoportjában (7 induló közül): 4. T. Kovács Sándor (első versenyén jól helytállt). 30 kg-ban (12- en voltak): 1. ifj. Sárosi Tibor (5 tusgyőzelemmel, magabiztos versenyzéssel). 32 kg (9): 3. Vágó László (technikás birkózással). 35 kg (12): 2. Túri László (határozott, jó birkózással); 6. Mészáros Dénes. 41 kg (8): 6. Finta Krisztián. Dorogon 202 résztvevője volt a nemzetközi úttörő B korcsó- portos kötöttfogású Bányász- és Dunakanyar Kupa vetélkedőnek. Az ország legnevesebb birkózóklubjai mellett Ko- márno és a Bánik Ostrava (Csehszlovákia) fiataljai is ott voltak. A nagy és erős mezőnyben a körösi versenyzők a döntők előtt elvéreztek, .kivéve a 32 kg-ban Törőcsik Pál, aki a 6. helyen végzett úgy, hogy az ötödikért időhiány miatt nem birkózott. S. Z. CSÜTÖRTÖKI MŰSOR Kézilabda. Kinizsi-sporttelep, 14.30: Nk. Toldi DSK— Dabasi Gimnázium, IV. kor- csoportos diák fiú megyei bajnoki mérkőzés. Mozi A nagyteremben: A zsaru szava. Színes, francia krimi. Előadás 5 és 7 órakor A stúdióteremben: Sztrájktól megbénítva. Színes ausztrál film, fél 6-kor. ISSN 0133—2708 (Nagyköröst Hírlap» kodalom, 1983-ban az Arany János centenáriumi emlékülés, 1985-ben a Falvak, mezővárosok az Alföldön, s 1987-ben pedig az Alföld építészete című konferencia. A HAT ÉVTIZEDES Arany János Múzeum továbbfejlesztése mind személyi, mind tárgyi feltételek tekintetében nagy feladatokat jelent Pest megyének s a városnak: a raktárviszonyok javítása a Tanárky-kúria révén, a kékfestő múzeum kialakítása, a központi múzeumépület helyreállítása, az iskolatörténeti múzeum megteremtése olyan megoldásra váró gondot, anyagi terhet, szakmai fejlesztést rejt magában, amelynek megvalósítása feltétlenül szükséges lenne ahhoz, hogy a múzeum Nagykőrös városa és Pest megye még rangosabb, nagyobb vonzerejű intézménye legyen a jövőben. Dr. Novak László