Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-09 / 216. szám
8 1988. SZEPTEMBER 9., PÉNTEK IREK MR 1988. szeptember 9.- Péntek. Ádám napja. A nap kél 6.13 — nyugszik 19.10 órakor. A hold kél 4.09 — nyugszik 18.36 órakor. pvnnfvTo i iMt.i\it\sB Keleten, északkeleten a változóan felhős égből elszórtan valószínű kisebb eső, futó zápor. Másutt túlnyomóan napos idő várható. Az erős, helyenként viharos északi szél éjszakára átmenetileg mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 16 cs 21 fok között alakul. Magányos hajós Elsüllyedt egy kotróhajó Robbanás miatt Robbanás következtében csaknem elsüllyedt a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság 11 tonnás kotróhajója, csütörtök délutáni a Dömsöd-ámyas- parti Duna-holtágban. A hajó kotrást végzett a körülbelül 3 méter mély mederben, amikor egy nagy robbanást követően fokozatosan süllyedni kezdett, majd csaiknem teljes egészében a víz álá merült. A kotróhajó kezelője kimenekült, személyi sérülés nem történt. A hajó üzemanyagának egy része a holtágba került, az illetékesek azonban megtették a szükséges intézkedéseket, a területet lezárták, így a gázolaj nem jutott ki a nyílt vízre. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint feltehetően egy II. világháborús lőszer robbant fel. A baleset okát a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. — Gázszünet. A TIGÁZ gödöllői főmérnöksége értesíti Szentendre lakosságát, hogy szeptember 15-én reggel 8 órától délután 4 óráig a városban szüneteltetik a gázszolgáltatást. Az ok az új vezetékek bekötése. A vállalat a szentendreiek türelmét kéri. ASBOTH OSZKÁR HATVAN ÉVE 1928-ban, ezen a napon emelkedett fel Budapest határában. Kispest mellett az első, pilóta irányította helikopter, amelynek konstruktőre Asbóth Oszkár (1891—1960) volt. Az első világháború végén a megfigyelő-léggömbök gyakori lelövése miatt többen — köztük Kármán Tódor — elektromos távhajtású, kötött, forgószárnyas helikopterek terveit készítették el. Ezek ellentétesen forgó, nagy méretű fa légcsavarokkal emelkedtek fel, függőlegesen, a léggömbnél sokkal kisebb célpontot mutatva. A helikopter-légcsavarokat a fischamendi légcsavar- kísérleti műhelyben készítették; Asbóth Oszkár maga is annak volt a munkatársa. Az ő egyik megsérült iskolagépét 1928-ban a Misura-féle kocsigyárban javították, s ekkor — Hosszú István pilóta közreműködésével — egy Dedics-féle csillagmotort szereltek bele. Asbóth ekkor állt elő azzal az ötlettel, hogy a kocsigyáros anyagi támogatása mellett meg tudná építeni az említett elvek alapján azt a bizonyos helikoptert. Amikor e támogatást megkapta, egy Le Rhone forgómotorhoz elkészítette légcsavarjait, amelyek ellentétes forgással valóban a levegőbe emelték az egész szerkezetet — az AH 1 jelű helikoptert — Hosszú István pilótával együtt. Joggal lehetünk büszkék arra, hogy a helikopter feltalálása és kialakítása magyar mérnök s más szakemberek nevéhez fűződik. Helyreállították az olajvezetéket Szennyezeti területek Ismét megindult a Barátság II. vezetéken az olajszállítás, miután szerdán, a késő esti órákban befejeződött a Sza- bolcs-Szatmár megyei Nagyhalász térségében megsérült csővezeték helyreállítása. A szükségessé vált további környezetvédelmi munkálatokat koordinációs tanácskozáson határozták meg az érintett szervek képviselői. A Fel- ső-Tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság eddigi mérései szerint mintegy 2000 négyzetméternyi terület szennyeződött, s körülbelül 100 köbméter olaj került a talajba. A gáz- és olajszállító vállalat dolgozói megkezdték a mélyfekvésű terület kör- besáncolását, nehogy az esetleges esőzések következtében olajszennyeződés jusson a felszíni vizekbe. A Felső-Tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság megkezdte a talajmechanikai, talajfeltárási vizsgálatokat, és a területen továbbra is fenntartja a harmadfokú védelmi készültséget. Piacokon jártunk Jó őszi árukínálat A tűz oka rövidzárlat Közvetett bizonyítékok Fa Nándor, akt a Szent Jupát nevű vitorláshajóval — Gál Józsefiéi közösen — a magyarok közül elsőként körülhajózta a földet, újabb világ- körüli útra készül. 1990-ben szeretne részt venni azon a versenyen, amelynek során magányos hajósok vitorlázzák körbe a földet. Már elkészült saját tervezésű hajójának 1:10 arányú modellje. Az Alba Regia közel 20 méter hosszú és 5 méter széles lesz, teljes vl- torlázata pedig 500 négyzetméter. Képünkön: utolsó simítások az Álba Regla modelljén. A Józsefvárosi Közért Vállalat üzletének tetőszerkezetén húzódó és feszültség alatt álló vezetékrendszerben bekövetkezett villamos rövidzárlat okozta a tüzet ez év május 6-án a budapesti Rákóczi téri vásárcsarnokban; szándékos gyújtogatásra utaló adatot, bizonyítékot nem találtak — ezt állapította meg a tűzoltóság és a rendőrség most lezárult vizsgálata a helyszíni szemle, a tanúk meghallgatása, valamint az igazságügyi szakértői vélemények — vegyész, elektromos, klíma- és A héten A lodó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 36. játékhét lottónyerőszámai: 36, 51,60,67,69 hűtőgépszakértő — alapján. A tűz okát, a rövidzárlatot csak közvetett bizonyítékok alapján lehetett feltárni, mivel a tűzben megsemmisültek a csarnok elektromos vezetékei, berendezései. A kár — a jelenlegi adatok szerint — mintegy 170 millió forint. A hét végi piac slágere változatlanul a gomba. Hosszú sorok állnak a szaktanácsadónál, hogy az erdőben szedett árujukat vizsgáltassák. Nagy a választék: egyaránt kapható szegfűgomba, őzláb, vargánya, óriás pöfeteg. Az árak is jelentősen zuhantak a bőséges kínálat nyomán. A Tolbuhin körúti csarnokban már kilónként 100 forintért árusítják, a váci piacon ennek feléért. A váci piacon egyébként a tojást 2,60-ért árusították, Gödöllőn viszont három forint darabja. A burgonya kilója 9—15 forint. Már nem csomóban, hanem kilóra árusítják a sárgarépát, 16 forintért. A fejes káposzta 9, a kelkáposzta 11—12 forint. A karalábé kilója 15—16 forint. Az uborkát 18—20 forintért árusítják. A gyümölcsök közül az alma 17—20 forint, a körte 22 forint, a szőlő 29—34 forint a váci piacon. Hasonlóan alakulnak az árak Gödöllőn is. A Tolbuhin körúti csarnokban a tsz-árudák 2,20—2,60-ért, a magánkereskedők 2,40—2,80Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 15.25: Kisfllmek 16.10: Egy kis muzsika 16.20: A tudományról és a technikáról 17.15: Művelődési sorozat 17.45: Dokumentumfilm 18.30: Mezőgazdasági magazin 19.30: Híradó 20.00 : Természetfilm 20.25 : Gyilkosság az idény elején. Angol film. Befejező rész 21.15: Fúvószene 21.45: Az éjszaka ára. Olasz film 23.35: A Rozmarin Varieté műsorából 2. MOSOK 16.55: Csehszlovákia— Svédország jégkorongmérkőzés RÁDIÓ~ÉS TV MIJSOIIABOL KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Időjárás 8.20: Magyar orvosok világtalálkozója Budapesten 8.50: Nóták 9.2?: Iskolába megy a bíbic 9.40: Valamikor réges-régen 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Meditáció 10.10: Zenekari muzsika 11.10: Magyar Írás 12.00: Déli krónika 12,30: KI nyer ma? — Miskolcon 12.45: Van új a nap alatt 13,00: A zene Is összeköt 14.00: Hírek. Időjárás 14.10: Fiókszerkesztőség 15.30: Népek ztnéjéből 16.00: Hírek. Időjárás 18.05: A Rádiószlnbáz bemutatója 17.00: A Bolgár Népköztársaság nemzeti ünnepén 17.30: Idősebbek hullámhosszán 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin 19.30: Embermesék 20.30: Hallgassuk együtt! 21.15: Kilátó 22.00: Hírvilág 22.30: Bagoly 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után PETŐFI RADIO 4.30: Reggeli zenés műsor 8 00: Hírek Időjárás 8.05: Az izraelita felekezet húsz perce 8.25: Szeráf inka ryőngvel 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben 9.03: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: A szófiai fúvószenekar Ruszcv-indulókat játszik 12.25: Édes anyanyelvűnk 12.30: Népi muzsika 13.00: Hírek Időjárás. Útközben 13.05: Pophullám 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Péntektől péntekig 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben 17.05: Kölyökrádió 17.30: ötödik sebesség 18.33: Fiataloknak! 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben 19.05: A Fiataloknak! folytatása 19.50: Egészségünkért! 20.00: Nótakedvelőknek 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben 21.05: A rádió dalszínháza 22.06: Részletek az Eper és vér című film zenéjéből 23.30: Szórakoztató zene Bulgáriából 23.00: Hírek. Időiárás 23.10: Mike Oldfield összes felvétele 23.52: A Divya dzsesszegyüttes játszik 0.15: Műsorzárás BARTÓK RADIO 6.00: Muzsikáló reggel 9.08: Barokk zene 10.10: Csak fiataloknakl 11.05: Külőnítélet 11 10? Az aranykakas 11.56: Fellegi Ádám zongorázik 12.32: A szófiai LJubomlr Plpkov kamarakórus énekel 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Ismétlési sáv 14.05: Zenekari muzsika 15.01: Donizetti: Boleyn Anna 16.09: Szemelvények Szabó Pálról 16.19: Az operaközvetítés 19.05: A hangszerszólók folytatása 19.18: Herbert von Karajan fiatalkori lemezfelvételeiből 20.30: A szegedi fiatalok művészeti kollégiuma 21.05: Aranysugarú ősz 21.15: Kamarazene 22.20: Nagy siker voltl 23.30: Hírek. Időjárás 23.33 : Műsorzárás TELEVÍZIÓ 8.55: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.00: Képújság 9.05: várj, míg telefonál 10.25: Delta 10.50: Mozgató 10.55: Képújság 16.20: Hírek 16.25: Négy nap tévéműsora 16.33: A Bolgár Népköztársaság nemzeti ünnepén 17.15: Péntek délután 19.30: Híradó 20.00 : Reklám 20.05: Muzsikál a mozi 20.45: Szentmlhályi Szabó Péter: Brigádeltérltés 21.55: Reklám 22.00: Leporelló vagy Don Giovanni? 23.00: Híradó 3. 2. MŰSOR 17.40: Képújság 17.45: Vijesti — hírek szerbhorvát nyelven 17.50: Suliirodalom 1.1.00: Ablak 19.30: Popperlszkóp 20.00 : Képújság 20.05 : Egy aic módosulása! 20.43 : A KlSZ-slúdió filmjeiből 21.10: Híradó 2. 21.25: Lili Kraus folytatása 17.30: Beszámoló a Liszt Ferenc nemzetközi orgonaversenyről 21.55: Reklám 18.30: Hangszerszólók 22.00: Szerelmek nyomában 19.00: Hírek. Időjárás 23.40: Képújság 20.00: Fiatalok tévéklubja 22.15: Koponya Piltdownból. Tévéjáték MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 4.30: 120 perc 6.35: Rajzfilmek 7.05: Dokumentumfilmek Lev Tolsztojról 7.45: Hírek 7.55: Népdalok 14.00: Hírek 14.15; Az agrolpar gondjai 15.00: Hírek 15.05: Bulgária nemzeti ünnepe el4 16.05: Jasznaja Poljana 16.45: Világhlradó 17.05: A mi kertünk 17.33: Tanulj meg táncolni — film 19.00: Híradó 19.40: Az átalakítás reflektorfényében 19.50: Dokumentumfilm 20.20: Esti zenés szórakoztató műsor 21.50: zlna, Zlnocska — film 23.15: Hírek 23.2G: Szórakoztató műsor ért árusítják a tojást. A burgonya a tsz-nél 9,80, a magán- kereskedőnél 10,80—16 forint. Sárgarépát csomóra is, kilóra is kínálnak. Az előbbi 14—24 forint, az utóbbi 20 forint. A zeller darabja 12—18 forint a magánkereskedőknél, kilónként 24 forint a tsz-nél. A fejes káposzta 10,80—14 forint között vásárolható. A paradicsomot a tsz-árudákban 6,80- ért is lehet vásárolni. A magánkereskedőknél 16—16,80 kilója. A tengerit csövenként 3,50-ért árusítják. Már búcsúzában van a sárgadinnye — 20—28 forintért kilónként és a görögdinnye 9—14,80-ért. A körtét 14 forintért lehet már vásárolni. Jó a felhozatal almából, amit a tsz-árudákban 12,80—18,80-ért árusítanak, K. Z. Mányoki kiállitölerem Tárlat Szokolván Mányoki Adám néhai festőművész Szokolya szülötte. Emléktábláján, szülőházán most friss koszorú díszük abból az alkalomból, hogy Szokolya—Királyrét Nagyközségi Közös Tanács szokolyai elöljárósága, a Hazafias Népfront helyi bizottsága és a Mányoki Ádám Művelődési Ház igazgatósága augusztusra és szep- termberre megszervezte a Mányoki ifjúsági napokat. Megemlékeztek a portréiról híres festőművészről, tartottak több kiállítást, műsoros rendezvényt, sporteseményt. Szeptember 10-én újabb bemutatóra kerül sor. A kiállítóteremben délelőtt 10 órakor nyitja meg Toman Gyula festőművész tárlatát Geröly Tibor, a Budapesti Művészetbarátok Egyesületének főtitkára. A kiállítás szeptember 25-ig látható. Derűlátás Optimista hangvételű levelet küldött kedves tagtársainak megyénk egyik jó hírű téesze. Büszkén számolnak be tavalyi eredményeikről: 1987-ben eddigi legnagyobb nyereségüket érték el, és ezzel elsők lettek a Pest megyei termelőszövetkezetek rangsorában. Valóban irigylésreméltó teljesítményük további derűlátásra ösztönzi őket, olyannyira, hogy még a beszámoló mottójául választott Arany János-idézeten is apró módosítást követtek el. „De szállva, ím, elsők között a sorban. Vásznunk dagad, hajónk előre megy!” — így szól a költő Magányban című versének utolsó két sora. Ehelyett a tsz-levél élén ez áll: De szállva, ím, elsők vagyunk a sorban! (mCrk) Rendőrségi felhívás Keresik a tetteseket A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást folytat ismeretlen tettes vagy tettesek ellen, aki (akik) augusztus 22-én 22—23 óra körül Budapesten, a II. kerületben, a Mar- git-híd budai hídfőjénél a Germanus Gyula parkban dr. Tomkó József 58 éves tanszék- vezető egyetemi tanárt, budapesti lakost bántalmazták, értékeit elvették. A férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a szakszerű orvosi ellátás ellenére hat nap múlva a kórházban meghalt. A rendőrség kéri, hogy jelentkezzen, aki a fenti időpontban a helyszín környékén bármilyen gyanús körülményre felfigyelt. Ugyancsak várják azok jelentkezését is, akik a környéken más időpontban, más sérelmére elkövetett támadásról, vagy egyéb rendbontásról tudnak. Bejelentéseket lehet tenni munkaidőben a 123-456/ 21927-es, munkaidő után a 07-es telefonszámon. Ittasan, jogosítvány nélkül Villanyoszlopnak ütközött Szabálytalanul kanyarodott. Érden Molnár Zoltán 29 éves kertész vezetői engedély nélkül, szeszes italtól befolyásolt állapotban közlekedett személygépkocsival. Szabálytalanul balra kanyarodott és ösz- szeütközött a vele szemben Ai Észak-budai Vendéglátó Vállalat októbertűi Bt évre szerződéses vállalkozásba adja a következő üzletelt i 207. (Z. Veronika (firbár {TI. oizt) él büfé (III. oszt)i 11., Vörös Hadsereg útja 34. 243. sz. Mokka cukrászda (III. oszt.), II., Mártírok Htja I. 252. az. Agnes eszpresszó (II. ősz ), II., Mártírok útja 46. 304. sz. Tó vendégló (II. oszt., zenés), 111., Rozgonyi Piroska u. 2. 311. sz. Csillaghegyi strandéti erem (II. oszt., zenés) és büfé (III. oszt.), III., Pusztakúti út 3. 310. sz. Bécsi úti eszpresszó (II. oszt.), III.. Bécsi út 23L 344. sz. Római strandbűfé (III. oszt., május 1-Jétól szeptember 30-áig tart nyitva), III., Rómalfflrdfl 386. sz. Bible büfé (III. oszt., májustól októberig tart nyitva), 1IL, Római-part 26. Az üzletekkel kapcsolatban részletes felvilágosítási és frásbell tájékoztatást ad az EBW vállalkozási osztálya, hétfőtől péntekig B és 10 óra között. A pályázatokat személyesen, szeptember 20-álg lehet benyújtani a vállalat személyzeti osztályára (Budapest II., Mártírok útja 5.). A versenytárgyalás október 3-án 15 órakor lesz az Újlaki étteremben (Budapest III., Szépvölgyi út II.). szabályosan haladó Horákné Latyák Julianna 39 éves betanított munkás által vezetett személyautóval. A baleset következtében a gépkocsi utasai közül Molnár Zoltánná 25 éves betanított munkás, valamint Fiszlóczky János 43 éves gépbeállító súlyos sérüléseket szenvedett. A 34 éves Rostás Lászlóné könnyebben megsérült. A vétlen személygépkocsi-vezető, Horákné Latyák Júlia ugyancsak súlyosan megsérült. Elaludt, üllőn Kulcsár An- talné 47 éves takarítónő személygépkocsi-vezetés közben elaludt. Áttért a menetirány szerinti bal oldalra és villany- oszlopnak ütközött. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője súlyos, utasa, Kulcsár Klára könnyű sérülést szenvedett. Figyelmetlenül. Nagykátán Pálinkásné Princz Anna 27 éves könyvelő személygépkocsival figyelmetlenül haladt és hátulról beleütközött egy lovas fogatba. A fogaton utazó Csikós Gáborné megsérült. Előzés közben. Pándon Gál János 24 éves lovász személy- gépkocsival előzés közben nem tartott kellő oldaltávolságot és elütötte a vele azonos irányban kerékpározó Demé- nyi Csaba 13 éves tanulót, aki megsérült. A rendőrség tovább vizsgál-; ja a balesetek körülményeit. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Bárd Andrii. — Főszerkesztő-helyettes: Arkus István, Csulák András. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRANYlTÖSZAM: 1446. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blana Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja:----------- 343-100 és 336-130. - Szerkesztőségi titkárság: 335-365 FIÖKSZERKESZTÖSÉGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd. Kossuth tér t.. If. 19 2701. Telefon: 11-400 - ÉRDI H ÍRLAP, Érd, Engels u. 1—3. 2030. Telefon: 45-352. GÖDÖLLŐI HÍRLAP. Gödöllő, Szabadság tér 10. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796. MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf 51. 2201 Telefon: 457. - NAGYKŐRÖSI'HÍRLAP, Nagykőrös, Hősök tere 5 2750 Telefon: 51-398. — VÁCI HÍRLAP, Vác. Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10 095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hlrlapkézbesitő postahivatalnál, a hfrlapkézbesltőknél. a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII.. lehel u. 10/a — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 1.80 Ft; 12 oldal 2.20 Ft. Előfizetési diri egy hőnapra 43.— Ft. egy negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft; egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Cég- lúd! Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133-1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133-2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-2759 (Váci Hírlap),