Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-26 / 230. szám
1988. SZEPTEMBER 26., HÉTFŐ €#iifc»p Épül az úf Cj burkolatot kap Budaörsön a Marx Károly út. A Pest Megyei Közúti Építőipari Vállalat előreláthatólag október 30-ig befejezi a munkálatokat. j. (Csúcséi Zoltán felvétele) Meddig lehet fütyülni a szabályokra? Miniszter mellé mást nem ültet Mégr egy éve sincs, hogy az új vendéglő — a szépen csengő nevei viselő Ristorante da Carlo — megnyitotta ajtaját Szentendre Duna- parti sétányán. Ebben persze nincs semmi különös, még akkor sem, ha viszonylag kevéssé ismert módon polgárjogi társaság vállalkozott az étterem üzemeltetésére. Annál figyelemre méltóbb azonban a vendéglátók üzleti filozófiája: úgy döntöttek, válogatnak a hozzájuk betérők között. A szelekciót a vendégjelöltek kívánsága — többnyire pénztárcájuk vastagsága — szabja meg. Mert ha csupán másodosztályú is a hely, Carlóék áraitól pillanatok alatt elmegy még az éhesek étvágya is. A hangsúlyt azonban nem az árakra kell ez esetben helyezni, hanem arra a már említett üzleti filozófiára, amely szerint kiadós étkezés nélkül nincs se üdítő, se kávé, se sütemény, hogy a többiről már ne is beszéljünk. Magyarázatért nem kell sokáig sorban állni. Sőt, várni se. Az étteremben ugyanis általában olyan kevés a vendég, hogy a vendéglátók pillanatokon belül tisztázhatják, érdemes-e leültetni a hozzájuk betérőt. S ha a kívánságlista alapján úgy vélik, nem hozna sokat a konyhára az 50 forintos jégtortára vagy a hasonló árú gyümölcssalátára, esetleg üdítőre vagy más italra vágyó vendég, akkor hamar kész a válasz: az olasz vendéglő nem kávéház és nem kocsma. Ellentétes világot épít Nem mondhatni, hogy ezzel az üzletpolitikával nagy népszerűségre tettek volna szert a vendéglősök. Bár úgy tűnik, ez nem is igen érdekli őket. Tudják, hogy bánásmódjukkal sértik a magyar jogszabályokat, elveiken mégsem változtatnak. Pedig az első fokon felügyeletet gyakorló Szentendrei Tanács már hónapokkal ezErről olvastam A szörny zsenialitása Ú jságjaink tele Vannak a zsarnokról szóló sorozatokkal. Akinek ez kevés, bekapcsolhatja a rádiót, an- rak számos műsorában foglalkoznak a diktátor szörnyűségeivel, rendszerének lényegével és tüneteivel. Üjabban magyarul is olvashatjuk az egyik legnépszerűbb szovjet lapot, amelynek minden számában találhatunk adalékokat a szörnyeteg viselt dolgairól. Lényének, tetteinek minősítésére alig találnak elég súlyos jelzőt. Diktátor? Zsarnok? Szörny? Az egyik szerző a gonosztevő szóval vélte a legjobban kifejezhetőnek azt, ami volt, amit művelt. A gonosztevő talán egyetlen csirke nyakát sem tekerte ki, de hogy hány ember vére tapad a kezéhez, máig sem tudták összeszámlálni. Milliós nagyságrendről van szó, ebben teljes az egyetértés. A szörnyeteg neve a minap egy kis társaságban merült föl, s mint annyiszor másutt, itt is kijelentette valaki, hogy minden tettét és vétkét összegezve mégiscsak zseni volt. Zseni, mert elérte, hogy a nép tapsoljon neki. Párhuzamba állított vele egy mai diktátort, aki kénytelen tapsológépet használni. A gonosztevő persze nem, neki élő kezek tapsoltak. A nép. Milyen könnyedén szólnak némelyek a népről. Milyen a nép, mit csinál, mit nem. A nép még soha, sehol nem gyűlt egybe, hogy tapsoljon valakinek. Bármekkora tömeg verődik is össze termekben, csarnokokban, köztereken, számosságuk töredéke a nép sokaságának. Jogosabb volna kijelenteni, a nép még egyetlen zsarnoknak sem tapsolt. A nép egyszerűen nem ér rá csarnokokban, köztereken őgyelegni, zsarnokok szájtépését hallgatni, s tapsolni nekik. Van neki elég baja az élettel, a mindennapi előteremtésével, az élet továbbadásával. A gonosztevők zsenialitásáról rendszerint férfiemberek prédikálnak. Ilyenkor nem gonosztevőkről, vezérről papolnak. Ha van. Ha nincs, akkor zseniális vezérről ábrándoznak. A férfiemberek többnyire önállótlan lények. Nekik gazda kell. Akinek lesik a szavát. Aki eligazítja őket. Akit lehet követni. Aki megszünteti az élet zavarosságát. A nőknek nincs szükségük gazdára, csupán térre. Ahol megvethetik a lábukat. Ahol megteremthetik az élet — akármilyen satnya — körülményeit. A nőket kevéssé zavarja az élet zavarossága. Megpróbálnak benne eligazodni valamelyest, hogy fönntarthassák és továbbíthassák az életet. Egy magányos vénasszony egy isten háta megetti tanyán, mindenkitől távol, képes fönntartani magát. Egy vénember erre képtelen. Neki kell valaki, aki főzzön rá, mosson rá. Aki ennyire képtelen, az életképtelen. A gonosztevőről szóló újabb híradást olvastam: A Rettegett Iván által elkövetett hibák egyike az volt, hogy nem végeztette ki az öt nagy feudális családot. Ha leszámolt volna velük, nem következtek volna be azok a zavaros idők. így vélte a szörnyeteg. A kis zseni, mondanám, ha nem tudnám, hogy milliók vére tapadt a kezéhez, ö bezzeg kivégeztette mind az ötöt. És még mindig nem érezte elég rendezettnek az életet. Űjabb és újabb százakat, ezreket, tízezreket küldött a halálba. Az élet zavarossága csak nem akart szűnni. A kis társaságban, persze, főleg a máról és rólunk beszéltek. Egyre zavarosabb időket élünk, jelentette ki a gonosztevőt zseniálisnak vélő férfiember. Nézzük az újságokat, kiáltott föl. Egyetlen számban ugyanarról többféle vélemény! Nem lehet eligazodni. Ekkor fölálltam és eljöttem. Nem akartam megvárni a fohászt: jöjjön el az eligazító zseniális vezér. Kör Fái előtt felhívta a figyelmüket arra, hogy nem folytathatják a megkezdett gyakorlatot, a helytelen üzletpolitikát. A júliusi figyelmeztetést, s az arra válaszként adott ígéretet követően — mely szerint a jövőben étkezés nélkül is kiszolgálják majd a vendégeket — természetesen semmi nem változott. Természetesen, hiszen a pjt-t a háttérből irányító Carlo Matisa úgy döntött, fütyül a jogszabályokra. Folyékonyan, tagoltan, tisztán sorolja magyarul az érveit. Nem csoda, csupán pár éve él Olaszországban. — Az én vendéglőm nem jótékonysági intézmény — mondja. — Ma Magyarországon étteremben enni luxus, én viszont nem ahhoz igazítom az áraimat, hogy ki mennyit keres. Nyolc éve, amióta kül- külföldön élek, a magyar szolgáltatások színvonala miatt szégyenkezem. Ügy döntöttem, hogy ezzel az étteremmel, majd a későbbi üzleteimmel, szállodámmal az itteni szemlélettel ellentétes világot építek fel. — Nálam gyakran előfordul, hogy csupán egyetlen asztal foglalt, mégis telt ház van. Hozzám diplomaták, miniszterek járnak, márpedig ha ilyen vendégeim vannak, nem ültethetek le a szomszédos asztalokhoz másokat... Nem izgatja, ha büntetik A szelekció tehát nem csupán a pénztárcán, a vendégek gusztusán múlik. Ám a döntő érv mégis csak ez. Hiszen Carlo Matisa többször említi a jótékonysági intézmény és az olasz étterem közötti különbséget. Bár, mint mondja, az ő vendégei ingyen kapják például a WC-papírt, az asztalokon égő gyertyákat, a kenyeret, s aki mondjuk salátát is fogyaszt a húshoz, annak csak a zöldféle önköltségi árát kell fizetnie. Sőt, teszi hozzá, végső esetben ad inni is a szomjas vándornak. Állva persze, de ingyen. Matisa úr nem szívtelen. Csak — legalábbis ezt állítja magáról — jó üzletember. Ezért szűri meg, kit is szolgál ki végül. — Végtére is én fizettem az étterem rendbehozatalának költségeit, magam fizetem a rezsit, így aztán én határozom meg azt is, hogy mit szolgálok ki. Az pedig, hogy ez jogszabályba ütközik, különösebben nem izgat. Ha megbüntetnek, kifizetem a bírságot, bár azt idejétmúlt, régi jogszabályok alapján vethetik ki rám. Néhányszor persze még követhetik egymást a figyelmeztetések. bírságok, azután, ha minden marad ezek ellenére is a régiben, esetleg be kell zárni az üzletet. Hová lett a régi vásár? Esetleg kitálal Carlo Malisát azonban ez sem tartja vissza. Űj üzleti álmokat szövöget, építteti már ugyancsak Szentendrén, a Béke étterem felett a jövő üzleti politikáján alapuló szállodáját, s egy másik étterem ügyes-bajos dolgaival is foglalatoskodik. Mondja, engedett a csábításnak, hiszen annyira szorgalmazzák manapság itthon, hogy vállalkozzon az ember. ö megtette ezt, rajta már nem múlik. Ha pedig ez a fajta üzlet nem felel meg a magyarnak, ha bezárják az üzletét, akkor majd „bombát robbant”. Mert ő kint szakmai tekintélynek örvend, kapcsolatai révén pedig kitálal majd a szaksajtónak, elmeséli nekik, miből is áll itthon a vendéglátás. Nem tudom bizonyosan, mi az, amivel Carlo Matisa alka lomadtán kitálalhat Nyugaton. Az azonban kétségtelen, ahogy nálunk, a tőkés világban sem mindenki diplomata vagy miniszter, s mint hazánkban, ott sem futkos mindenki vastag pénztárcával. Sőt, határainkon túl is vannak jogszabályok, amelyek mindenkit köteleznek. Pató Zsuzsa (Folytatás az 1. oldalról.) sült hal, sült kolbász illata után kell tájékozódni mindaddig, amíg az egész nem lesz egy egyveleggé. Ekkor a látvány: por, tülekedés, több száz ember fél négyzetkilométeren. Szakállas, mérnök vagy tanárformájú fiatalember áll némán egy babakocsi és néhány gyerekholmi előtt, táblával: „Eladó.” Annál nagyobb a zsivaj a sátrak között. — Jöjjön vissza, kézcsókom, magának nyolcezerért is adom a bundát, pont ilyen úriasz- szonynak való! — Háború előtti érmék, féláron! — Féláron? Mihez képest? — Cirmos koktél kazettán! — Mennyibe kerül a katonai nadrág? — kérdem. — öt kiló. — És honnan van? — Én nem tudom! Én csak... úgy itt vágyóik! —és a hölgy villámgyorsan pakolni kezd. ötvenes évekből itt maradt könyvek, tarkabab és fűző nélküli bakancs Árvái Lajos előtt. — Sose hittem volna, hogy ezzel kell majd keresnem a nyugdíj mellé — mormogja maga elé. — Ez már a '„szigethalmi nemzetközi vásár” — jegyzi meg az egyik helybéli. — Itt már több a lengyel, mint a magyar. Valóban, körben a földön lengyel nyelvű napilapok leterítve, rajtuk a legkelendőbb áru: lakatok. Figyelemre méltó, hogy mig a hazai, komikusnak nevezhető lakathiányt nem tudjuk orvosolni, a hivatalos szerveikhez képest a „kis KGST” milyen gyorsan reagált a magyar piac igényeire. Azonban ennek is ára van; az egyszerűbb, gyengébb lakatok ára is háromszáz forint. Nem szűnik a nyüzsgés, vásári zsibongás akkor sem, amikor az árusok már hazafelé cihelődnek. Még mindig lázasan keresnek, kutatnak a háziasszonyok, a nyugdíjasok az olcsó portékák között, még olcsóbbat keresve. Az árusok, akik reggel alig néhány filléres holmival jöttek ki, most ezre sköt egekre húzzák a be- főttesgumit, de nem nagy örömmel. — Nem sokat ér ez már! — legyint a vattacukros. Lassan zár a piac, megy mindenki hazafelé, csak a sarokban áll még mindig a szakállas fiatalember a babakocsival, a gyerekjátékokkal, ö nem csinált jó üzletet. Tóth Béla Endre Ür még a tyúkketrecen is (A szerző felvételei) Szeptember végéig tart a társadalmi vita a gyülekezési és egyesülési jogokról szóló törvénytervezetekről, amelyekről az elmúlt napokban is számos fórumon mondtak véleményt a megye állampolgárai, összeállításunkban ezúttal KlSZ-fiata- lok, értelmiségiek és egyházi személyiségek álláspontjainak adunk helyet. Gyülekezési és egyesülési jogok Vita a törvénytervezetekről Kiváltságok nélkül Űjságkivágásokkal fölfegyverkezett fiatalok gyülekeztek a város első társadalmi vitájára a szigetszentmiklósi népfrontszékházban. A KISZ-bi- zottsági ülést tartották a legalkalmasabb fórumnak arra, hogy az ifjabb korosztály képviselői véleményt mondjanak a gyülekezési és egyesülési törvénytervezetekről. Tóth János. a városi népfrontbizottság titkárának bevezetője után csikorogva indult meg a vita. Az első következtetés az volt: rengeteg az ellentmondásos fogalmazás a tervezetekben, s a felkínált alternatívák tulajdonképpen nem adnak választási lehetőséget. Mint az eddig megtartott fórumokon, ezúttal is felvetődött: meg kellene várni az új alkotmány megalkotását. Egyetértés volt abban, hogy a gyülekezési szándékot ne a rendőrségnek, hanem a tanácsnak jelentsék be a szervezők. Annak elbírálására azonban nincsen szükség, hiszen az előzetes betiltás a szabadságjog korlátozását jelentené. A fiatalok elutasították azt, hogy a javaslat a meglévő társadalmi szervezeteket kivonja a születendő törvény hatálya alól. Ezzel tulajdonképpen a KISZ kedvezményezett helyzete ellen is szóltak. Ahogy egyikük mondta: nekünk például nem kellene engedély egy szabadtéri rendezvény megtartására, más ifjúsági szervezeteknek, egyesületeknek viszont igen. Ez jogtalan előny, nincsen esély- egyenlőség. Végezetül az a közös vélemény alakult ki, hogy a gyülekezési és egyesülési törvények csak akkor érhetik el a céljukat — az állampolgári jogok szabad gyakorlását —, ha nem tartalmaznak kötöttségeket és kiváltságokat. Egyetlen csoport, szervezet se kapjon előjogokat, beleértve az MSZMP-t is. Fából vaskarika A HNF Szentendrei Városi Bizottságának épületében értelmiségiek mondtak véleményt a törvénytervezetekről. Itt is feltették a kérdést: miért kell most sürgősen tárgyalni az egyesülési és gyülekezési törvénytervezetekről, amikor küszöbön áll az alkotmánymódosítás? Az alaptörvényben kellene megfogalmazni a szabadságjogokat. A legtöbben azt vitatták, hogy helyes-e vagy sem megengedni, megtiltani pártok alapítását. A tervezetben e témakörhöz megadott három alternatívát fából vaskarikának minősítették. Mindhárom változatot homályos megfogalmazásúnak, pontosításra szorulónak ítélték. A vitázók nem tartották szerencsésnek, hogy a dokumentum különbséget tesz a szervezetek között. Az volna a helyes, hogy mindegyik egyenlő jogok alapján ítéltessen meg. A gyülekezési jog esetében csak a bejelentési kötelezettséget tartották indokoltnak. Bizonytalanok voltak abban, hogy kinek jelentsék a szándékot. A tanácsnak vagy a rendőrségnek? Ám abban egyetértettek, hogy az utóbbi csak eljáró szereppel rendelkezzék. Többen azt hangoztatták; semmilyen szabályozásra nincsen szükség. Egy mondat kell a törvénybe: az egyesülés és gyülekezés állampolgári jog. Ugyanők fogalmazták meg, hogy az egész tervezet sugallja: az állam „megengedi” a gyülekezést és az egyesülést, holott ezek alapvető jogok. A vitázók másik csoportja viszont úgy vélte, egyáltalán nincs szükség a törvényekre. Mert az egyesülés és gyülekezés veszélyezteti a társadalom rendjét, az egyesületek bajt okoznak, alkalmat teremtenek a lumpen elemeknek a „bekiabálásra”. IVii a közerkölcs? Megyénk ef~házi vezetői is megvitatták a két törvénytervezetet a HNF Pest Megyei Bizottsága és az egyházközi békebizottság rendezésében. Többen úgy vélték, a gyülekezési jogról szóló törvény- tervezet nem kezeli eléggé felnőttként az állampolgárokat, amikor az alapvető emberi jogként deklarált jogot előzetes engedélyezéshez köti. Mások úgy vélekedtek, a bejelentés nem csorbítja a jogokat, inkább garantálja a zavartalan lebonyolítást, hiszen egy-egy nagyobb körmenet, egyházi esemény közlekedésbiztonsági követelményeket is tartalmaz. Berzétei László református esperes amellett szállt síkra; ne legyen bejelentési kötelezettség. Ezenkívül azt is javasolta, pontosabban fogalmazzák meg a tervezetben, mit kell érteni a közerkölcs fogalmán. Szaszák Imre dömösi református lelkész egyebek között azt kifogásolta, túl rövid az ötnapos bejelentési idő, ha valami miatt a hatóságok mégsem engedélyezik a rendezvényt, nincs mód értesíteni a résztvevőket. A javaslatban végül is az kapott helyet: a bejelentéstől számított három napon belül a hatóság értesítse a rendezőket az elutasításról és annak indokairól. Szóba került egy, a tervezetben pontatlanul szereplő fogalom is, nevezetesen, hogy a szöveg bevett egyházakat említ. A helyes: államilag elismert vallási felékezetek. A szöveg e szellemben való módosítását is javasolták. Viszonylag kisebb vita alakult ki az egyesülési törvénytervezetről. A vélemények az egyházi elnevezéssel alakuló és tevékenykedni akaró, de a vallási tanokkal nem egyező egyesületek szabályozása körül csaptak össze. A vitában részt vevők javasolták: a törvényben rögzíteni szükséges ezek orvoslásának jogi módozatát is. I K. L. — V. M. — P. G.
